Magyar Hírlap, 1984. július (17. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-03 / 154. szám
2 1984. JÚLIUS 3. KEDD NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap Nagygyűlés a Msind© Obrer© ünnepén (MTI) Csaknem egymillióan vettek részt a Spanyol Kommunista Párt, valamint lapja, a Mundo Obrero vasárnap este befejeződött, háromnapos ünnepségsorozatán. Európa, Latin- Amerika testvérpártjaitól 40 küldöttség volt jelen. A fő jelszó: „A békéért, a pártegységért” volt. Nagy sikere volt a Népszabadság önálló pavilonjában levő kiállításnak. Az SKP vezetőit élükön Gerardo Iglesias főtitkárt — Boros Sándor, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese, Vértes Imre, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese és Dóczé Kálmán, hazánk madridi nagykövete fogadta. A fesztivál politikai programjának csúcspontja az a 30 ezres nagygyűlés volt amelyen Iglesias mondott beszédet. Bírálta a González-kormányt, amiért az nem teljesíti választási ígéreteit, s gazdasági intézkedéseivel a nagytőke érdekeit szolgálja. A franci© szocialisták a gazdaságról Dobsa János, az MTI párizsi tudósítója jelenti. A Szocialista Párt igazgató bizottsága, a párt „parlamentje” a hét végén tartott kétnapos ülésén megvitatta a közös piaci választásokat, amelyek a partra esett szavazatok jelentős csökkenésével jártak. A felszólalók hangsúlyozták, hogy ebben a választók elégedetlensége jutott kifejezésre, és hogy a pártnak nagy erőfeszítéseket kell tennie, ha el akarja kerülni a vereséget az 1986-os nemzetgyűlési választásokon. Jacques Delors gazdasági, pénzügy-, és költségvetési miniszter határozottan síkraszállt a gazdaságpolitika folytatása mellett. Lionel Jospin, a párt első titkára ezzel szemben úgy vélekedett, hogy hiába érnek el majd később a gazdasági fronton eredményeket, ha közben elvesztik a politikai csatát, az 1986-os választásokat. Az elfogadott határozat azt hangoztatja, hogy folytatni kell a jelenlegi gazdaságpolitikát, de nagyobb súlyt kell helyezni a munkanélküliség elleni küzdelemre. A balszárny képviselői a szavazáskor tartózkodtak. Nicaragua diplomáciai sikerei (MTI) Nicaragua óv a hamis reményektől az Egyesült Államok tárgyalási szándékait illetően. Dániel Ortega, a nicaraguai nemzeti újjáépítés kormánya kormányzó tanácsának koordinátora által ismertetett közlemény rámutat, hogy a Fehér Ház ugyan elküldte képviselőjét Manzanillóba, a megbeszéléssel párhuzamosan azonban folytatja katonai készülődését az ország lerohanására. Ortega a washingtoni kormánypolitika kettősségének jelekéntemlékeztetett arra, hogy még a „Granadéro-i-t.”'' 'hadgyakorát befejezte előtt megkezdenek egy másikat, a gyárt csak aletundulás után, az idén augusztusban. A nicaraguai diplomácia az elmúlt tizenegynéhány napban olyan sikereket ért el, amelyek új szintre emelik az ország külkapcsolatait és hathatósan hozzá-járulnak a nép és a kormány erőfeszítéseihez. összességében így értékelte Bayardo Arcé, a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front koordinátora Daniel Ortega kelet-európai és saját nyugateurópai körútját, amelyről vasárnap érkezett vissza Managuá- ba. Az általa meglátogatott nyolc országban megértésre és támogatásra talált — mondta. Közölte, hogy Portugália hitelt nyit, Spanyolország pedig beleegyezett, hogy az 1983—85-re szóló kölcsönt még Az idén teljesen ig^Hybe vegyék. ‘ FranciaorSzSg-^ gai új tipusú gazdasági együtt-. rműködést kezdenek. * Dániel Ortega értékelése szerint a szocialista országokban tett körútjának jelentősége éppen abban áll, hogy sor került ezekre a látogatásokra. Boiótháborús békében? REKAYI TANGWENA törzsfőnököt a Hősök temetőjében, Harare mellett helyezték örök nyugalomra. A szikár, 74 éves, méltóságteljes népvezérő uralko-dói jelvénye a leopárdbőr volt. Abban állt több ízben is a rhodesiai bíróság előtt, mert minduntalan visszatért a „fehér területre”. A hatóságok olyankor lefogták, kunyhóit szétrombolták, nyáját elkobozták, őt magát újra meg újra elűzték. Akkor kérdezte — levélben — Londontól: „Beleegyezhet-e a királynő, hogy Olaszországba helyezzék át?” Tangwena főnök végül is saját felségterületén, egy korábban a fehérek számára fenntartott gyógyszállóban hunyt el. Robert Mugabe miniszterelnök fegyvertársát és politikai szövetségesét a független Zimbabwe szenátorává nevezte ki. Mugabe ZANU-pártja és a főnök törzse együtt harcolt a fehér zsoldosok ellen, mozambiki hátországgal , s ma Zimbabwében ez alegszorosabb politikai kapocs. Az azonos harci szervezet többet nyom a latban, minthogy közös volt az ellenség. Június közepén például a ZANU ifjúsági és nőszervezeteitől kiindult tüntetések több ezer résztvevője a volt szövetséges, ma ellenzéki pártok irodái ellen vonult, bezúzták az ablakot, szétdúlták, felgyújtották a helyiségeket, megtámadták, akit ott, találtak, s követelték az ellenzéki vezetők bebörtönzését, kivégzését.. A szinte pogromhangulatú akciók főként a Joshua Nkomo vezette ZAPU párt és hívei ellen irányultak. Emlékeztetőül csupán: Nkomo ZAPU-pártja az 1980-as választásokon az összesen száz képviselői mandátumból húszat szerzett meg. Híveinek többsége a ndebele törzshöz tartozik és az ország nyugati részén, Matabeleföldön lakik. Amikor Nkomót kihagyták a kormányból — a volt ZAPU-gerillák apránként kimaradtak az egységes hadseregből. Amikor Nkomo az önkéntes száműzetést választotta — Malabele-földön elharapóztak a volt gerillák fegyveres, többször gyilkossággal végződő zavaros „szerző”-akciói, amire a kormányalakulatok kemény megtorlóhadjárattal válaszoltak. Azóta sem sikerült átvágni ezt az ördögi kört — s az áldozatok száma egyre növekszik. Matabelé-földön két éve dúl a szórványos bozótharc — békében, kijárási tilalommal, házkutatással és bűnöskereséssel. AZ IDEI ,JÚNIUS megmozdulásai az ország közepén zajlottak. Mashona-föld városaiban, vagyis a nyugtalanság átterjedőben van a Mugabe bázisát képező, shona nyelven beszélő törzsek területére, ők a népesség kétharmadát alkotják. A rájuk támaszkodó ZANU az 1980-as választásokon a száz mandátumból hatvanöt szerzett meg. A kormányfő pártja tehát egyértelmű többségre támaszkodhat , de a többségi és a kisebbségi párt vezetőinek és híveinek kölcsönös vádaskodása, gyanúsítása, sőt gyűlölködése immár az ország stabilitását veszélyezteti. Robert Mugabe és hívei ezen úgy akarnak változtatni, hogy célul tűzték ki az egypártrendszer megteremtését: évek óta egyesülésre biztatják Nkomót és pártját, ők ezt elutasítják, mert beolvadástól, a megszűnéstől tartanak. De nem tartható fenn az évek óta súlyosbodó belviszály sem. A kormány már korábban, a szükségállapot kihirdetésével betiltott minden ZAPU-tevékenységet Matabele-földön. Most ezt olyan, shontk lakta tartományra terjesztette ki, ahol politikai jövőt remélt Nkomo pártja. Ott is törvénytelennek nyilvánítottak mindenfajta gyűlést, politikai megmozdulást. Hosszú távon azonban ez nem megoldás. Mugabe szerint az egyesülés egyetlen párttá nem halogatható. Vezetésében helyet szavatolnának valamennyi ZANU-n kívüli politikai erő megbízottjának. Márciusban mondott beszédében Mugabe kifejtette: a többpártrendszer káoszt teremtett, demokrácia csupán nemzeti egység alapján jöhet létre. Ezúttal nyíltan beismerte: a hadsereg harcban áll a Nkomót és pártját támogató fegyveres elemekkel. Nkomo azonban saját személyét és pártját, illetően folyamatosan cáfolja, hogy közük lenne a bandákba verődött, rablásból élő fegyveresekhez, s elhatárolja magát tőlük, akkor is, ha azok korábban az ő vezetésével harcoltak a függetlenségért.. AZ EGYPÁRTRENDSZER bevezetését akadályozza az annak idején Londonban közösen elfogadott alkotmány, amelyen 1990 előtt, csak akkor lehetne változtatni, ha minden egyes képviselő és szenátor egyetértene vele. Ez valószínűtlen. Mugabe kormánya előtt nehéz idők állnak. A függetlenség óta eltelt négy év első két esztendeje meghozta ugyan a világ leggyorsabb gazdasági fejlődését (a nyolcéves embargó-korszak feloldásával, a mezőgazdaság rekordtermésével, a külkereskedelem fellendülésével). Az emberemlékezet óta legsúlyosabb, három éve tartó aszály azonban súlyosan visszavetette az árutermelő farmerek országát. A kormány eladósodott, a nemzeti valutát leértékelték. A kilábolás csak lassú lehet. A fekete őslakosság csalódott, annak ellenére, hogy a függetlenség meghozta nekik a csaknem általánosan ingyenes egészségügyi ellátást és elemi iskolai oktatást, a jócskán felemelt minimálbéreket az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt. Nem tudják azonban, földhöz jutnak-e, milyen formában és mikor. Nem megoldott, hogyan telepítsék le az ország gyakorlatilag három önálló hadseregének leszerelt harcosait. A jövő hónapban helyhatósági választások lesznek — fontos szonda! —, ugyancsak augusztusra hívták össze a kormányzó ZANU-Hazafias Front első kongresszusát. Ezen több alapkérdés szorul tisztázásra. Az egypártrendszer ügye, amely szorosan összefügg az 1985-ben esedékes általános választások előkészítésének megkezdésével. Dönteni kell az emberek közérzete és a gazdaság szempontjából ■ alapvető földkérdésben. Mi értendő azon, amit Robert Mugabe úgy fogalmazott: szükséges a termőföld újraelosztása? A fehér farmerek biztonsága is, a törzsi-közösségi földek hagyományos műveltetése, vagy szövetkezesítése is, a szűzföldek feltörése is? Ehhez rengeteg tőke kellene. A külföldi tőkéhez meg a bizalom a zimbabwei kormányzat szilárdságában. Vagyis: béke és megnyugvás, szorgalmas és szervezett munka országszerte. A gazdaság és a politika konszolidációja. Mugabe szerint ennek alapfeltétele a nemzet, a politika egysége. MUGABE büszkén vallja magát marxistának, s többször közölte: az országban a szocialista társadalom felépítésére törekszik. Szinte törvényszerű, hogy az ilyen kormányprogramot valló rendszer aláírására, gyengítésére mindent megtesz a déli szomszéd, a Dél-afrikai Köztársaság, amelytől — ismert történelmi okok miatt — úgyis rendkívüli mértékben függ Zimbabwe gazdasága, külkereskedelme, egész közlekedése, szállítása. Pretoria minden módon támogatja a Mugabe-kormányzat ellenségeit: utánpótlással, fegyverrel, kiképzéssel, bázisokkal és a máshonnan származó segélyek továbbításával. Az Egyesült Államok kormánya hivatalosan is a felére csökkentette az ígértnél kevesebb, mindössze 75 millió dollárnyi segélyét Zimbabwe kormányának, mert az az ENSZ-ben nem Washington kedvére szavazott. A többi nyugati állam sem jeleskedik Mugabéék kisegítésében. Amikor a nyolcéves polgárháború eredményeként a fehérek Rhodesiája a feketék Zimbabwéjévé nőtt, a függetlenség ünnepén azt mondta az egyik fővendég: „Ez Afrika koronájának ékessége. Ne homályosítsátok el.” Ezek a földrész egyik nagy öregjének, Julius Nyerere tanzániai elnöknek a szavai voltak. Molnár S. Edit (CTI) Ékesség Afrika koronáján Lengyel-kínai gazdasági megállapodások (MTI) Két dokumentumot írtak alá Varsóban a hét végén a lengyel-kínai gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről azoknak a tárgyalásoknak az eredményeként, amelyeket Csen Mu-hua asszony, a kínai államtanács tagja, külkereskedelmi és külföldi gazdasági kapcsolatok minisztere, valamint Peng Min, a kínai Állami Terv bizottsági elnökhelyettese folytatott Janusz Obodowski lengyel első miniszterelnök-helyettessel és Tadeusz Nestorowicz külkereskedelmi miniszterrel. Eanes és Cantaal belpolitikai nyilatkozata (MTI) Antonio Ramalho Eanes, portugál köztársasági elnök aggodalmát fejezte ki az „FP—25” ügy miatt: tíz nappal ezelőtt a portugál hatóságok letartóztatták Otelo Sáraivá de Carvalho alezredest, a tíz évvel ezelőtti antifasiszta forradalom egyik vezéralakját és további 41 személyt. (TASZSZ) Minden portugál hazafias erő egyik legfontosabb feladata, hogy a demokrácia megvédéséért harcoljon — jelentette ki Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára egy, Setúbalban rendezett nagygyűlésen. Kiemelte, hogy a jobboldali erők támadásai elsősorban a dolgozók jogai ellen irányulnak. Szovjet hadgyakorlatok (TASZSZ) Az NDK, Lengyelország és Csehszlovákia területén, valamint a Balti-tenger déli térségében folytatódik a szovjet szárazföldi és haditengerészeti erők hadgyakorlata, amelyet Dmitrij Usztyinov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere irányít. A hadgyakorlaton az alakulatok harcszerű körülmények, kifejt,tőre k,tlp,ütdöző,teket hajtottak végre. A fegyvernemek katonái eddig sikerrel oldották meg a kitűzött feladatokat a szárazföldim, a levegőben és a tengeren. Az elnökrablás háttere A bolíviai elnök tízórás rabságának szerencsés végkimenetele, illetve a jobboldali puccskísérlet gyors összeomlása bizonyítja, milyen hasznos előrelátás volt Sues Zuazo részéről az 1982. júliusi kormányfői beiktatása után a fegyveres erők teljes felső vezetésének a felcserélése demokratikus érzelmű tisztekre. Még így is figyelemre méltó a fegyveres erők lojalitása, hiszen Bolívia az amerikai földrész puccshagyományokban egyik leggazdagabb országa: a függetlenség 1925-ös kivívása óta 189 katonai hatalomátvétel történt 1980-ban is, amikor Hernán Siles Zuazo megnyerte a választásokat, már húsz esztendeje egyfolytában a katonák uralkodtak. Két éven keresztül nem is engedték át a hatalmat a választások győztesének. Erre csak akkor lettek hajlandóak, amikor a bolíviai néptömegek a kétségbeejtő gazdasági, szociális helyzetük miatt — mind erőteljesebb megmozdulásaikkal rászorították őket. Paradox módon a Siles-kormányt is a népi erők részéről fenyegette inkább a bukás veszélye. Míg ugyanis a fegyveres erők lojalitását be lehetett biztosítani a demokrácia mellett elkötelezett tisztek kinevezésével, a (demokrácia mellett ugyancsak elkötelezett) dolgozókét csak életkörülményeik javításával, az általános szegénység, az éhség enyhítésével lehet. Mindez pedig Hernán Siles Zazónak kétségtelen jószándéka és minden erőfeszítése ellenére, ez ideig nem sikerült. Bolívia a földrész egyik legszegényebb országa. Hivatalos adatok szerint a hatmilliós lakosság 70 százaléka rosszul táplált, a születéskor várható átlagéletkor 45 év, a gyermekhalandóság 25 százalékos. Az infláció 1983-ban 325 százalékos volt, egyes becslések szerint ebben az évben el fogja érni az ezer százalékot. A termelésnövekedést nem tudják a nulla fölé tornázni, aminek elsődleges oka, hogy az annak, Bolívia legfőbb' kiviteli' cikkeinek 3 p világpiacisági évéken keresztül stagnált, a térméléshez szükséges energia és nyersanyagok árai viszont emelkedtek. Tavaly sokmilliós károkat okozó áradások pusztították el a rizs-, kukorica-, szójavetés és a cukornádültetvények 80 százalékát, aminek ez évi következménye országos éhínség. Siles Zuazónak hatalomra kerülése után be kellett látnia, a dolgozók életkörülményeinek javítására vonatkozó kezdeti paternalista elképzeléseit fel kell cserélnie a Nemzetközi Valutaalap realistább, ám fájdalmasan szigorú ajánlásainak a megvalósításával. Legutóbb, az április közepén bejelentett gazdasági szükségprogram — egyebek között az alapvető élelmiszerek árának 400—600 százalékkal való felemelése, a pesónak a dollárhoz viszonyított 75 százalékos leértékelése — kavart máig el nem ülő hullámokat. A 800 ezres taglétszámú, Latin-Amerikában a legerősebbek között számon tartott szakszervezeti tömörülés, a Bolíviai Munkásközpont (COB) munkabeszüntetések és éhségsztrájkok sorával próbálta a kormányt az intézkedések visszavonására kényszeríteni — eredménytelenül. A COB vezetői és a kormány,, illetve személy szerint Siles Zuazo tárgyalásai ugyancsak eredménytelenek maradtak. Ennek ellenére, mindkét fél ügyelt arra, hogy a szakszervezetek és a kormány konfliktusa a szakítószilárdság alatt maradjon. A COB minden megmozdulását meghatározott idejűnek szervezte — a politikai és szakszervezeti körök egyaránt meg voltak ugyanis arról győződve, hogy a meghatározatlan időre meghirdetett általános sztrájk és az arra válaszként elrendelendő rendkívüli állapot elkerülhetetlenül a Siles-kormány bukását, a még igencsak, törékeny demokratizálódási folyamat végét, a diktatúrához való visszatérést eredményezte volna. A szombati jobboldali puccskdsérlet szervezői ezt a kölcsönös óvatosságot mérték fel hibásan. Nyilván arra számítottak: az áprilisi kormányintézkedések következtében megnövekedett tömegelégesté e vénség szelét az" államcsíny kísérlet vitorlájába tehet "fogni. ‘ "AZ "események tanúsága szerint mind a bolíviai dolgozók, mind a fegyveres erők nemet mondanak a jobboldal alternatívájára. Arató Gábor