Magyar Hírlap, 1985. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-01 / 26. szám
2 1985. FEBRUÁR 1. PÉNTEK NEMZETKÖZI POLITIKA K&)& ^ MfkvBH Hírlap A krími konferencia (1) ^ Egyetértés és különvélemény Négy évtizeddel ezelőtt, 1945. február 4-én az antifasiszta koalícióban tömörült nagyhatalmak: a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia vezetői második konferenciájukra gyűtek össze Jaltában, a Krímfélsziget déli partján levő szovjet városban. Sztálin, Roosevelt és Churchill első, teheráni találkozója óta több mint 14 hónap telt el. Ezalatt az idő alatt a világháború menetében lényeges változások történtek. A fasiszta blokk államainak fegyveres erői egyik vereséget a másik után szenvedték el, s a stratégiai kezdeményezést minden hadszíntéren a szövetségesek vették át. Nyugat-Európában 1944. júniusában — az 1942 júniusában kötött szovjet—amerikai—angol megállapodásban meghatározott időpontnál csaknem két esztendővel később — végre létrejött és hamarosan kiszélesedett a második front. 1945 január végére az amerikai, angol, francia és más szövetséges csapatok már felszabadították Franciaországot, Belgiumot, Luxemburgot, Hollandia egy részét és széles arcvonalon elérték, vagy megközelítették a német határt. A teheráni konferencia óta eltelt időben a legjelentősebb sikerek a szovjet nép erőfeszítéseit kísérték. 1944-ben a Vörös Hadsereg a Leningrádtól a Feketetengerig terjedő térségben mért sorozatos csapásaival kiszorította az ellenséget a Szovjetunió területéről, majd megkezdte Közép- és Délkelet-Európa népeinek felszabadítását. A román, finn, bolgár, magyar állam levált Németország oldaláról. Románia, Bulgária hadat üzent Németországnak és csapataik a Vörös Hadsereg, a jugoszláv népi felszabadító hadsereg, a lengyel és a csehszlovák néphadsereg oldalán bekapcsolódtak a felszabadító háborúba. A szövetségesek oldalára állt az új Magyarország is, amely január végén kezdte meg az antifasiszta néphadsereg szervezését. 1945. január 12-én a lengyel síkságon, a Nyeman folyótól a Kárpátokig terjedő, mintegy 700 kilométeres arcvonalon a Vörös Hadsereg, öt front erejével, hatalmas támadást indított. (Ezt eredetileg január végére tervezték, de az ardenneki német támadás miatt szorult helyzetbe került szövetségesek tehermentesítése érdekében, a kedvezőtlen időjárás ellenére, mintegy két héttel az eredetileg kitűzött időpont előtt megkezdték.) A támadás rövid idő alatt hatalmas eredményeket ért el. A főcsapás irányában a szovjet hadosztályok február elsejéig ,500 kilométert nyomultak előre, elérték az Oderát és több hídfőt hoztak létre a folyó bal partján. A szovjet csapatok február elejére 60 kilométerre megközelítették a „Harmadik Birodalom” fővárosát, Berlint. A keleti fronton kialakult helyzet arra kényszerítette a fasiszta Németország hadvezetését, hogy január második felében Nyugat-Európából nyolc (három gyalog-, négy páncélos- és egy gépesített) hadosztályt irányítson át a szovjet csapatokkal szembeni védelem megerősítésére. A Vörös Hadsereg hatalmas sikerei, a Szovjetunió vitathatatlan döntő szerepe a hitleri Németország és szövetségesei katonai erőinek szétzúzásában, nagymértékben megnövelték a világ első szocialista államának tekintélyét az egész világon, így szövetségeseinek szemében is. Az európai hadszíntéren várható további súlyos harcok, valamint az a tény, hogy Japán Ázsiában és a csendes-óceáni térségben hatalmas erőkkel rendelkezett, a szovjet fegyveres erők, a Szovjetunióval való szövetség jelentőségét a korábbiaknál talán határozottabban tudatosították az Egyesült Államok és Nagy-Britannia vezetőiben. Roosevelt szálláshelyén, a Livadia-palotában ülésező konferencia a szövetséges hadseregek eredményeinek és terveinek kölcsönös ismertetésével, a további szárazföldi és légi hadműveletek összehangolására vonatkozó kérdések megbeszélésével kezdte munkáját. A Vörös Hadsereg januári hadműveleteiről, a német vezérkar várható lépéseiről, és a szövetségesektől ezekkel kapcsolatban kért intézkedésekről Antonov hadseregtábornok, a Vörös Hadsereg vezérkari főnökének helyettese tartott tájékoztatást. Ezt követően Churchill kijelentette: fel szeretné használni az alkalmat, hogy kifejezze elragadtatását annak az erőnek láttán, amelyről a Vörös Hadsereg támadása folyamán bizonyságot tett. Sztálin a lengyelországi támadásnak a tervezettnél korábbi időpontban való megkezdéséről szólva rámutatott, hogy azt a szovjet kormány szövetségesi kötelességének tekintette, noha ilyen hivatalos kötelezettséget nem vállalt. Nyomatékkal hangoztatta: „A szovjet vezetőség nemcsak kötelezettségeinek tesz eleget, de a lehető legnagyobb mértékben hajlandó erkölcsi kötelességeit is tejesíteni.” A nyugat-európai és itáliai arcvonal eseményeiről Marshall hadseregtábornok, az Egyesült Államok hadseregeinek vezérkari főnöke számolt be. Vázolta a következő hadműveletekre vonatkozó elképzeléseket. Az amerikai és angol politikai és katonai vezetők is hangot adtak a szovjet hadseregtől igényelt segítségre irányuló kívánságaiknak. A tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy hadműveleteiket a korábbiaknál jobban szükséges összehangolni, ezért a delegációk katonai szakembereit megbízták a további együttműködés részleteinek kidolgozásával. A konferencia munkájában jelentős teret kapott Németország megszállásának és ellenőrzésének kérdése. Németország feltétel nélküli ka- I titulációjára vonatkozóan a szövetségesek között lényeges véleményeltérés nem volt. Nem mutatkoztak különösebb nézeteltérések a legyőzött Németország közigazgatási rendszerét, az ellenőrzés módjait illetően sem. A szövetségesek képviselői már 1944 őszén megállapodást kötöttek Németország megszállásának övezeteire, illetőleg Nagy-Berlin közös igazgatására vonatkozóan. Ugyancsak, még 1944. november 14-én megállapodtak a németországi ellenőrzés rendszereinek alapvető kérdéseiben, elhatározták a Szövetséges Ellenőrző Tanács és a berlini Kommandatura létrehozását. Jaltában döntés született arról, hogy a legyőzött Németország megszállásába és ellenőrzésébe bevonják Franciaországot is. A szövetségesek egységes álláspontra helyezkedtek Németország demilitarizálását, a háborús bűnösök felelősségre vonását és a nácizmus felszámolását illetően. Egységesen leszögezték: nem tartják céljuknak a német nép megsemmisítését „... de csak akkor, ha a nácizmus és a militarizmus gyökeresen iá lesz irtva, lesz remény arra, hogy a német nép méltó életet éljen és megtalálja helyét a nemzetek közösségében.” A konferencia foglalkozott Németországnak a háború után történő esetleges részekre tagolásának a korábbi tárgyalások során az amerikai és az angol vezetők által felvetett kérdésével is. Mivel e tekintetben nem alakult ki egységes álláspont, az ügyet további tanulmányozásra egy különbizottság elé utalták. A szovjet diplomácia — tapasztalva, hogy az angol és amerikai vezetés saját kezdeményezésének ódiumát a Szovjetunióra akarja hárítani . 1945 márciusában leszögezte: Németország feldarabolásának tervét csak propagandaeszköznek lehet tekinteni, amelylyel az ellenségre a feltétlen megadás érdekében nyomást lehet gyakorolni, egyéb tekintetben a Szovjetunió nem ért egyet Németország feloszlatásával. Ezután a kérdés lekerült a napirendről. Jelentősebb mértékben nyilvánultak meg eltérő vélemények azokon a megbeszéléseken, amelyeknek tárgya a Németország által fizetendő jóvátétel volt. A szovjet delegáció álláspontja szerint az agresszorokat arra kell kényszeríteni, hogy legalább részben térítsék meg az általuk okozott károkat. A német nép érdekeit is figyelembe véve, a szovjet javaslat igen mérsékelt, öszszesen 20 milliárd dollárt kitevő összegben határozta meg a Németországtól követelt jóvátételt. A szovjet javaslatnak megfelelően a jóvátételt két módon kellett eszközölni: egyrészt a német nemzeti vagyon egy részének, elsősorban a katonai potenciál terhére történő, egyszeri lefoglalásával, másrészt évenkénti természetbeni szállítások formájában. A Szovjetunió képviselői szerint a szövetségeseknek a jóvátételben úgy kellett részesülni, amilyen mértékben járultak hozzá a győzelemhez, és amilyen mértékű károkat szenvedtek el az agresszió következtében. A maga részéről a szovjet küldöttség a 20 milliárdos jóvátételi összeg 50 százalékára tartott igényt. Figyelembe véve, hogy a hitleri Németország elleni háború fő terhei 1941 júniusától kezdve a Szovjetunióra nehezedtek s a fasiszta hadigépezet megsemmisítését elsősorban a Vörös Hadseregnek kellett elvégezni, valamint azt, hogy a fasiszta agreszszió 20 millió szovjet ember életébe került és a Szovjetuniónak okozott anyagi kár összege 2600 milliárd rubelt tett ki, ez az igény több, mint mérsékelt volt. Az Egyesült Államok elnöke alapjában véve egyetértett a szovjet javaslattal. Churchill azonban más véleményen volt. Arra hivatkozott, hogy „nem eléggé tájékozott” e kérdésben és kitért a végleges állásfoglalás elől. Végül is olyan megállapodás született, hogy a felek alapjában elfogadják a szovjet javaslatot, de a Szovjetunió, az USA és Anglia képviselőiből Moszkvában bizottságot hoznak létre és annak hatáskörébe utalják a jóvátétellel kapcsolatos kérdések részleteinek kidolgozását. (Folytatjuk) Liptai Ervin Kirkpatrick asszony (MTI) Véglegesen távozik tisztéből Jeane Kirkpatrick, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete. A szélsőségesen konzervatív politikus még a múlt évben nyújtotta be lemondását , azzal a kevéssé titkolt szándékkal, hogy magasabb politikai tiszthez jusson Reagan átszervezett kor véglegesen távozik mányában. A konzervatív politikai erők azt akarták elérni, hogy a szovjetellenes magatartásáról ismert Kirkpatrick a külügyminiszteri, vagy a nemzetbiztonsági főtanácsadói tisztet kapja meg. Reagan elnök azonban közölte, hogy ezek a posztok foglaltak, s elégedett jelenlegi birtokosaikkal. Harcok Szomáliában (TASZSZ) Szomáliából érkezett jelentések szerint az ország észak-keleti részén található Togder település körzetében a Szomáliai kormányerők összecsaptak a mogadishui rendszer ellen harcoló gerillaegységekkel. A felkelők rádióadója szerint tizenöt kormánykatona és tiszt halt meg a harcokban. TASZSZ-kommentár az amerikai stratégiáról A hadászati védelmi kezdeményezés újabb fegyverkezési versenyhez vezet (TASZSZ) A „csillagháborús tervek” amerikai pártfogóinak egyik érvelése az, hogy az Egyesült Államok területe csaknem száz százalékig sebezhetetlenné válna a megtorló ellencsapással szemben, ha rendszerbe állítják a kozmikus elemeket is magába foglaló rakétaelhárító védelmi rendszert — állapítja meg Vlagyimir Bogacsov, a TASZSZ szovjet hírügynökség szemleírója. Az úgynevezett hadászati védelmi kezdeményezés megindoklásakor Washington abból indult ki, hogy az Egyesült Államok katonai fölényének elérésére irányuló gyakorlati lépések láttán a Szovjetunió karba tett kézzel ül majd. Csakhogy az Egyesült Államok által megbontott egyensúly helyreállítása érdekében a Szovjetunió hadászati potenciáljának növelése értelmében kénytelen lenne ellenlépéseket tenni — szögezi le a szovjet katonai hírmagyarázó. Ezt vagy támadó erőinek fokozásával, vagy védelmi eszközeinek kibővítésével érhetné el. Mindkét esetben az amerikai „hadászati védelmi kezdeményezés” tervének megvalósítása korlátlan fegyverkezési versenyhez, a katonai szembenállás szintjének emekedéséhez vezetne. A rakétaelhárító rakétarendszerek korlátozását előíró szovjet— amerikai szerződés (SALT—I) értelmetlenné tette a rakétavédelem áttörésére képes, egymástól függetlenül manőverező, különböző célpontokra beprogramozott robbanótöltetekkel (MARV) végzett munkálatokat. A „hadászati védelmi kezdeményezés” megvalósítása, az 1972-ben kötött szerződés washingtoni elutasítása esetén a helyzet megváltozik: a két fél erőteljesen hozzálát a fent említett robbanótöltet-típusok fejlesztéséhez. A „csillagháborús tervek” védelmezői a rakétaelhárító védelmi rendszer megtervezésénél a fő hangsúlyt az ellencsapást mérő rakétát pályájának kezdeti szakaszában megsemmisíteni képes potenciál megteremtésére helyezik. Akkor ugyanis néhány percig a hordozórakéta sebessége alacsony. Vlagyimir Bogacsov emlékeztet arra: Robert McNamara, az Egyesült Államok volt hadügyminisztere és több más amerikai szakember egyetért abban, hogy a meglévő műszaki lehetőségeket kihasználva, a rakéta kezdeti gyorsulásának idejét hatvan másodpercre is le lehet csökkenteni — márpedig ilyen rövid idő alatt a rakéta észlelése, a döntés meghozatala és a rakéta megsemmisítése még akkor is lehetetlen volna, ha az űrbéli rakétaelhárító fegyvereket a rakétatámaszpontok fölött telepítenék. A Washington által tervezett rakétaernyő, tehát enyhén szólva lyukacsos — vonja le a végkövetkeztetést a TASZSZ hírmagyarázója. A BT rendkívüli ülése ( fdd.) Líbia visszautasította Csád vádjait (MTI, AFP) A csádi külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén szerdán azzal vádolta meg Líbiát, hogy terrorcselekmény elkövetésére készült Nadzsamenában. Állítása szerint a líbiai csapatok több mint ötszázezer négyzetkilométernyi Csádi területet tartanak megszállva. A Biztonsági Tanács a New Yorkban tartózkodó Gouara Lasson csádi külügyminiszter kérésére ült össze, hogy kivizsgálja a nadzsamenai kormány előterjesztette panaszt. Radzsab Azzaruk, Líbia állandó ENSZ-képviselője a csádi külügyminiszter állításait határozottan visszautasította. Leszögezte, hogy Csádban nincsenek líbiai katonák. A Nadzsamenában tervezett állítólagos merénylet értelmi szerzőit Hisszen Habré hatalmon lévő csádi elnök belső ellenfeleinek körében kell keresni, mondta. Országa a csádi konfliktus,rendezéséért száll síkra, azt kívánja, hogy álljon helyre déli szomszédjának békéje, rendje és egysége. A líbiai diplomata kijelentette, hogy Tripoli támogatja az Afrikai Egységszervező erőfeszítéseit a csádi probléma rendezésére. Szerinte a csádi vádaskodó célja, hogy kisebbítse az orszá jelentős részét ellenőrző ideiglenes nemzeti egységkormány (GMT) szerepének jelentőségét és megtévessze a nemzetközi közvéleményt. A Biztonsági Tanács rendkívüli ülését meghatározatlan időre elnapolták. Az indiai parlament ülése Törvény a belpolitika tisztaságáért (MTI, UPI) Az indiai parlament szerdai ülésén — az ország politikai életében ritkán tapasztalható egyetértéssel — egyhangúlag jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely a politikai korrupció felszámolását célozza, megtiltva azt, hogy a parlamenti képviselők anyagi érdekből elhagyják pártjukat A törvény értelmében megvonják minden olyan képviselő mandátumát, aki pártja vezetőségének engedélye nélkül elhagyja szervezetét, vagy parlamenti szavazáskor szembehelyezkedik a párt álláspontjával A szavazást követően Radzsiv Gandhi miniszterelnök kifejezte reményét, hogy a törvény segít tisztességesebbé tenni az ország politikai életét, hatékonyabbá a felső szintű döntéshozatalt. Ígéretet tett egyúttal arra, hogy hamarosan sor kerül a választási rendszer reformjára is. Lengyelország Vádemelés illegális szervezkedők ellen (PAP) A vajdasági ügyészség szerdán Gdanskban vádat emelt Bogdan Lis és Adam Michnik ellen, mert 1985. január 21-én részt vettek a „Szolidaritás” úgynevezett Ideiglenes Koordinációs Bizottságának illegális ülésén. A tanácskozáson olyan, a társadalmi légkör megmérgezésére irányuló felhívást fogadtak el, amely a jelenlegi társadalmi-gazdasági helyzetben egyértelmű provokációnak minősül. Adam Michnik élt a tavaly júliusi amnesztia nyújtotta lehetőséggel. Ugyancsak az amnesztiatörvényt alkalmazva szüntették be december 14-én a büntetőeljárást Bogdan Lis ellen. Az ügyész úgy döntött, hogy az eljárás lefolytatásához nem szükséges a vádlottak előzetes letartóztatása.