Magyar Hírlap, 1986. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-01 / 76. szám

Magyar Hírlap EZ AZ! NANIASÉK! — mondja Michál Botík, egykori budapesti csehszlovák sajtóat­tasé, a kísérőm, aki most a kül­ügyminisztérium pozsonyi saj­tóirodáját vezeti. — Lányos al­katú, barna, bongyorhajú asz­­szonyka nyitja a nagyszombati (trnavai) panelházi lakás ajta­ját. Nanias Gabriella — nyújtja a kezét. Kisfiúk, Marko is kö­szönti a vendégeket. A férj, Marian Nanias is előkerül a konyhából: ma ő vállalta a fő­zést, de szakít időt a beszélge­tésre is. — A pozsonyi Szlovák Mű­szaki Főiskolán ismerkedtünk meg a férjemmel, Marossal; ez a beceneve a családban. Gépész­­mérnöknek készültem, majd az ötödik félévtől átiratkoztam a biokémia szakra. Egyiket sem fejeztem be, jött a gyerek — mondja Gabi. — Most a Nyu­gat-szlovákiai Múzeumban irá­nyítom az egyik osztályt, és ka­lauzolom a magyar csoporto­kat. — Hol tanult meg magyarul? — A szülőfalumban, Vágsely­­lyén a legtöbben így beszélnek. Pedig a lánynevem korántsem magyar: Kollárovic. Fele ro­konságunk Keller néven Bu­dapesten él. Míg folyik a magyaros kávé, Gabi körülvezet a lakásban. Három szoba, összkomfort, jó ízléssel, célszerűen berendezett otthon. Hét éve laknak itt, Trnava peremén. Háromszázöt­ven korona lakbért fizetnek, to­vábbi százast a villanyért, gá­zért. — Mennyi a fizetésük? — A férjem most már jól keres: tisztán 6500-at hoz haza. A Jaslovské Bohunice-i (apát­­szentmihályi) Atomerőmű mű­szakvezető főmérnöke. — Ez volt az ország első atomerőműve, olyan, mint ma­guknál a paksi — fordítja a férj szavait az asszonyka. Ma­ros ugyanis nem tud magyarul, bár sokszor elhatározta: meg­tanul. — A szakmai tanulmá­nyok, a rendszeres továbbkép­zés, a külföldi utak miatt nem jut rá időm. A Szovjetunióban végeztem, oda, Novovoronyezs­­be járok vissza a tudásomat föl­frissíteni. Közben a szlovák MTESZ tagjaként járom Euró­pát. — Így aztán nem csoda, hogy nyolcesztendei házasság alatt két évvel ezelőtt sikerült elő­ször együtt nyaralnunk — veszi vissza a szót a feleség. — A fér­jem Jugoszláviában konferen­­ciázott, mi meg a gyerekkel a (saját költségünkön) napoz­tunk a tengerparton. Naponta néhány órácskát együtt is le­hettünk ... Miként most újév­kor is, mert Maros végre nem volt szolgálatban. A hegyekben síeltünk. Már egészen jól megy a lesiklás. Vezetni azért a fér­jem tud jobban — ismeri el az asszonyka. — Milyen kocsijuk van? — Skoda, természetesen. Részletre vettük, havi 1150 ko­ronát törlesztünk. Van egy má­sik kölcsönünk is: a házasság­­kötéskor kaptunk 30 ezer koro­nát, tíz év alatt kell visszafi­zetnünk. Az én fizetésem tisz­tán 1800 korona. Mintegy 2500 —2600 koronát költünk élelmi­szerre, 2000-et takarékba te­szünk, a többi elmegy a napi kiadásokra, ruhára, benzinre ... Közben betoppannak a férj vidéken élő szülei. Meghozták az unoka előzetes húsvéti aján­dékát. „Pár éve még a férjem­nek vettem ugyanennyiért pi­zsamát — mutatja a nagyma­ma azt, amelyet Markónak vá­sárolt. — Nálunk is drágul az élet.” Erre valóságos vitakör alakul jobban élni. A szigorúan realis­ta férj szerint az eddiginél ér­dekeltebbé kellene tenni az em­bereket a korszerű vuk-mód­szerek keresésében, a még szor­galmasabb munkában. Nem tit­kolja: sokat vár a pártkong­­­resszus határozataitól, olyan programot, amely az egész tár­sadalmat intenzívebb, odaadóbb munkára mozgósítják. Maros öltözik, munkába kell mennie. Miközben a fia lekíséri a buszhoz, Gabi büszkén mond­ja: jóeszű a gyerek, máris nyel­vi tagozatos iskolába jár, oro­szul és angolul tanítják. A szlo­vák nagymama szomorkásan jegyzi meg: „Gabikám rosszul tette, hogy nem tanította Mar­kát magyarul. Még többet érne a gyerek. Ha a sellyei öreg­szülők magyarul szólnak hozzá, bizony nemigen érti az anyja nyelvét.. NAGYSZOMBAT a történel­mi időkben is a magyar meg a szlovák művelődés egyik leg­fontosabb központja volt. Egye­temén egyenértékű volt a latin, a magyar és a szlovák szó. A gimnazista Kodály Zoltán itt komponálta a Stabat Matert. A dómban, mint mindig, most húsvétkor is fölcsendülnek a keresztfa tövében álló Fájdal­mas Anyáról szóló ének hang­jai. Szlovákok, magyarok együtt hallgatják áhítattal. Nagyszombat, 1986. március. Kulcsár László Kiküldött munkatársunk szlovákiai riportja Egyértékű szavak TUDÓSÍTÁSOK - FÓRUM 1986. április 1., kedd3 KORMÁNYHATÁROZATOK NYOMÁBAN támadás a drog ellen A gyermek- és ifjúságvédelemről szóló 1985. évi kormány­határozat a VII. ötéves tervidőszak teendői között tesz emlí­­tést róla: „Ki kell dolgozni a kábítószer és egyéb bódulatkel­tő anyagokat fogyasztó fiatalok gyógyító- és utókezelésének, valamint társadalmi visszailleszkedése elősegítésének mód­szerei. Ennek keretében elő kell irányozni a gyermek-ideg­gondozó intézetek fejlesztését, illetve az utókezeléshez szük­séges férőhelyek számának növelését”. Az Állami Ifjúsági Bi­zottság — nemzetközi tapasztalatok felhasználásával és hazai szakemberek bevonásával — több alkalommal is foglalkozott a témával. Mindennek nyomán a közelmúltban megelőzési programot dolgoztak ki, amelynek végrehajtása nem nélkü­lözheti azt, hogy társadalmunk megismerje, valójában mifé­le jelenséggel is állunk szentben. % %­­­' s £ .» '? s s '' ' '' * ! A szipózás — tudományo­sabb nevén: a szerves oldósze­rek gőzeinek inhalálása — volt az a módszer, amely először hívta fel az ifjúsággal foglalko­zó szakemberek figyelmét arra, hogy az úgynevezett ifjúkori toxikománia immáron hazánk­ban sem ismeretlen. 2968-at ír­tak akkor, az eseteket szórvá­­­nyosan, néhány kisebb, 10—15 fős csoportban észlelték, 16—18 éves fiataloknál. A hetvenes években aztán bő­vült a fogyasztott szerek „vá­lasztéka”. A Technocol Rapid és a nejlonzacskó mellett most már a Parkan tabletta orvosi elő­írástól eltérő szedése is néme­lyeknek „különös élvezetet” ígért, hasonlóan az alkoholllal kevert altató- és nyugtatósze­rekhez. Az 1974 és 78 között ké­szült felmérések szerint a kö­zépiskolások több, mint hetven százaléka tisztában van azzal, mit takar a toxikománia kifeje­zés, a megkérdezettek közel 20 százaléka környezetében is ész­lelte a kábítószerezés valami­lyen formáját, 5 százalék pedig beszámol arról, hogy maga is kipróbálta valamelyik szer ha­tását. 1974-ben halálos kime­netelű kábítószerezésről is be­számol a szomorú krónika. Az adatok elemzésekor a szakemberek megállapítják, hogy az érintett gyermekek és fiatalok jelentős részének sze­mélyiségfejlődése diszharmoni­kus, jellemző a rendezetlen csa­ládi környezet, ezen belül is a csonka család. Ami a családi környezetet il­leti, e tekintetben a nyolcvanas évek közismerten nem hoznak kedvező változást. Növekszik a veszélyeztetett kiskorúak ará­nya, emelkedik azon fiatalok száma, akik társadalmi beillesz­kedési zavarokkal küzdenek, s mindebből nem nehéz követ­keztetni arra, hogy az egészség­­ügyi statisztika egyre figyel­meztetőbb adatokat jelez. Amíg 1976-ban 98 fiatalt kezeltek ká­bítószer-fogyasztás miatt az egészségügyi intézményekben, addig 1980-ban már 870-et tar­tanak számon. A kábítószer-fo­­gyasztás kezdete 10—14 éves kor közé esik, a rendszeres fo­gyasztók átlagéletkora 15—18 év. Növekszik a leányok ará­nya: 1976-ban 10 százalék volt, négy évvel később már 30 szá­zalék. A szerves oldószerek haszná­latát egyre inkább a politoxiko­­mánia váltja fel. A „fegyver­tár” bizonyos köhögéscsillapí­tókkal, valamint a Gráciám­ ne­vű — a forgalomból azóta ki­vont ■— gyógyszerrel bővült. S végezetül egy becsült adat napjainkra vonatkozóan. Hoz­závetőleg 30 ezerre tehető azok­nak a száma, akik kipróbáltak már valamilyen bódulatkeltő szert. Nem csökkenti e tények súlyát, ám a reális értékeléshez hozzátartozik: a fentieknek 2, 5 százalékát teszik ki a rend­­­­szeres fogyasztók. Ennyit az előzményekről, amelyek kommentár nélkül is magyarázzák, miért van szük­ség sürgetően a szervezett be­avatkozásra, az átfogó megelő­zési és ellátási programra. Fel­merül nyomban a kérdés, va­jon miért csak most kerül sor erre, hol maradt az eddigi törő­dés? Nem maradt el, csak ép­pen a módszerek bizonyultak elégtelennek! 1972-től már né­hány neurózisosztály, pszichiát­riai klinika, illetve pszichiátriai osztály részt vett a droggal visz­­szaélők kezelésében. A gyógyu­lási eredmények azonban meg­lehetősen rosszak voltak. Oka volt ennek az, hogy a korszerű, hatásos módszerek bevezetését a jelenlegi ellátási rendszer nem tette lehetővé. Kevés a szakember, s emiatt a lelki be­tegségek megoldásához nélkü­lözhetetlen tartós személyi kap­csolat ritkán alakulhatott ki. (Ez nyilván nem csak a drog­gal visszaélők esetére érvé­nyes.) A közelmúltban az Állami If­júsági Bizottság koordinálásá­val három országos hatáskörű szerv: a Művelődési, az Egész­ségügyi és a Belügyminiszté­rium szakemberei programot dolgoztak ki a megelőzésre és az ellátásra. Az első programpont a meg­felelő tájékoztatást írja elő azok számára, akik valamilyen for­mában a fiatalokkal foglalkoz­nak. Tájékoztató szakanyagok készülnek külön a pedagógusok, az orvosok, a szülők és a tanu­lók számára. Rengeteg szakem­bernek a felkészítéséről van szó, ezért a program többlép­csős továbbképzési terv kidol­gozását javasolja. Az 1987—88- as tanévben már az általános iskolák felső tagozata, illetve a középiskolák osztályfőnökei ré­szére el kell juttatni a megfele­lő tájékoztató anyagokat. A MAFILM propaganda-stúdiójá­ban jelenleg három felvilágosító filmet készítenek a gyermekek­nek, a szülőknek és a pedagó­gusoknak; ezek ugyancsak az általános megelőzést hivatottak szolgálni. Megkezdődik azon modellek szervezése és működtetése, amelyek a megelőzés különféle gyakorlati módszereinek ki­próbálására adnak alkalmat. Orvosokból, szociológusokból, pszichológusokból, jogászokból álló szakmai csoport alakul, első feladata a megyékben gyűjtött adatokra támaszkodó informá­ciós bank összeállítása lesz. Idővel szó lehet a telefonos ta­nácsadó szolgálat beindításáról is. A hosszú távú program nyil­ván az egészségügyi intézmény­­rendszer meglevő hálózatához kíván igazodni. Nagy segítséget nyújthat a megelőzéshez az el­múlt évtizedben létrehozott or­szágos gyermekgondozói háló­zat. Ma már minden megyében és több városban is működik ilyen intézet, számuk a jövő­ben gyarapodni fog. Csongrád és Baranya megyé­ben már működik az a két drog­tanácsadó munkacsoport, amely a detoxikálástól kezdve a füg­gőség megszüntetésén, az antipu­­láns ellátáson át a tartós kör­nyezetváltozásig és az utógon­dozásig komplex megelőző-gyó­gyító munkát végez. A tervidő­szak végéig az egészségügy va­lamennyi régiójában hasonló intézményeket kívánnak létre­hozni. Hiába viszont a gyógyító munka, ha a beteg az eredeti környezetébe kerül vissza. Ezért a hosszú távú program nem hagyhatja figyelmen kívül a társadalmi beilleszkedés előse­gítését sem. Ennek érdekében — többek között — úgyneve­zett medico-pedagógiai intéze­tek szervezése szükséges. Ez az intézmény bizonyos pszicholó­giai módszereket alkalmazva, elsősorban pedagógiai eszközök­kel — nevelés és munkaterápia útján — kíván hatni. Ilyenfajta kísérletek kezdődnek egyebek között a Somogy megyei Ta­nács mosdósi szanatóriumában, illetve a Szabadság-hegyi Gyer­mekgyógyintézetben. Ugyan­csak szükség van az ambuláns kezelésre is alkalmas fiatalok számára átmeneti intézmény, éjjel-nappali szanatórium létre­hozására. Működési programja Szegeden és Pécsett kidolgo­zott, erre alkalmas épület ren­delkezésre áll. Ennyit címszavakban a drog elleni támadás előkészületeiről. A fenti felsorolás bizonyítja, hogy az állami szervek nagy szellemi és anyagi erőket össz­pontosító lépésekre készülnek. Aligha kell hosszasan ecsetelni, hogy az igazi megoldást — ha­bár nagy segítséget jelenthet­nek az említett intézkedések — a legolajozottabban működő egészségügyi szervezetrendszer sem garantálhatja. A gyógyu­lás valódi záloga a kisebb kö­zösségekben, elsősorban is a családokban keresendő. A szü­lőké az elsődleges felelősség gyermekük sorsáért, fejlődé­séért, lelki épségéért. Mulasztá­suk felbecsülhetetlen károkat okozhat mindazon esetekben, amikor a kábítószer-fogyasztás­ra utaló jelek elkerülik a figyel­müket, vagy valamiféle rosszul felfogott szégyenérzet miatt nem teszik meg az ilyen ese­tekben elengedhetetlen lépése­ket. Semmiféle szemérmesség­nek ilyenkor nem lehet már he­lye. Erdélyi András­ Fotó: Bánkúti András l ír­ni. PARADICSOM E­ z a zöldségügy évek óta botránykő, évek óta nincs rá megnyugtató megoldás. A kedélyek annyira fel­fokozottak, hogy történjék zöldségfronton bármi ap­róság, az rögvest a közfigyelem központjába kerül. A Skála 99 forintos paradicsomakciója is órák alatt valami­féle nemzeti üggyé dagadt. Pedig nem történt semmi kü­lönös. Egy kereskedelmi vállalat az itthoni árakhoz képest olcsó külföldi beszerzési forrásra bukkant, kedvező felté­telekkel tudott csereüzletet kötni és élt az alkalommal. Talán fel sem ötlött a Skála vezetőiben, hogy szelet vetnek és vihart aratnak. Ők csak vásároltak néhány kamion árut és megpróbálkoztak a piacgazdaság talán leginkább klasszikus módszerével , az árversennyel. Ahogy mon­dani szokás, alávágták konkurenseik árait. Ilyen már volt a világtörténelemben. Az autó, a színes televízió és újab­ban a személyi számítógép soha nem vált volna milliók és­­milliók által használt közszükségleti cikké, ha az ár­verseny nem kényszeríti ki a technológiai fejlesztést, ha a mind inkább elérhetővé váló árak felkeltette tömegigény nem teszi lehetővé a tömeggyártást. És ami ezzel egy: az egy darabra jutó termelési költség ugrásszerű csökkené­sét. Mielőtt még tudós kertészek megrónának, sietek leszö­gezni: tudom, hogy a számítógép és a paradicsom nem hasonlítható. Mert nőhet a paradicsomtermelés a végte­lenségig, beboríthatják akár az egész országot az üveghá­zak és a fóliasátrak, a paradicsom termelési költsége nem lesz alacsonyabb. Talán a növénynemesítő munka és a precízen megtartott, tovább finomított technológia ered­ményeként nőhetnek valamelyest a hozamok és így csök­kenhet az egy kilóra jutó költség, de a növény termőké­pessége mindenképpen határt szab. A márciusban száz forint alatti fogyasztói ár nálunk — a mi természeti vi­szonyaink között — épp ezért illuzórikus. Persze, ha valaki a mediterrán éghajlatú Kanári-szige­tekről importál, az egészen más. Ott az ebben az évszak­ban is rengeteg napsütés ingyen helyettesíti a termelés­hez nálunk felhasznált rengeteg és drága hőenergiát. Vagy­is a kora tavaszi importparadicsommal szemben a hazai termelő tehetetlen. Képtelen fölvenni az odadobott kesz­tyűt. Mert hiába mond le megszokott hasznának akár fe­léről, hiába kapcsolja ki a forgalmazásból a sokat emle­getett spekulációt , versenyképtelen marad. Az iménti okfejtés valószínűleg soha nem kerülhetne egy politikai napilapnak ezekre a hasábjaira, ha az elmúlt években a zöldségpiacot elborító spekuláció okozta közfel­háborodás nem avatja a zöldség-gyümölcsforgalmazást po­litikai üggyé. Ha szapora tudósításaink az elmúlt években nem arról tájékoztatják a közvéleményt, hogy nepperek ha­dának tetten érhető, de bizonyíthatatlan működése kö­vetkeztében kerül minden primőr másfélszer-kétszer any­­nyiba, mint kellene, akkor kit érdekelne ez az egész? Iszonyúan rossz hírű szakma lett ez a zöldség-gyümölcs­­kereskedés. Az emberek már ott is vajákos szélhámos­ságot sejtenek, ahol semmi sincs. S ráadásul valami azért a legtöbbször van. Nem véletlen, hogy most, amikor ki­tört a botrány, alig akadt valaki, aki a paradicsom tény­leges termelési költségeiről érdemben nyilatkozott volna. Mert kinek érdeke, hogy a vásárló megtudja: kevés fo­rintjából mennyit kap vissza rengeteg ráfordítása fejében a termelő és mennyit vág zsebre belőle az, aki se nem termelő, se nem kereskedő. S akinek — vagy inkább ami­nek — létéről tud a termelő és tud a kereskedő. Csak éppen hallgat. Akkor is, ha van esze, szorgalma és ezt a valakit, vagy valamit kikerüli. Mert ez esetben maga vág­ja zsebre a hasznot. A Skála importakciójának épp ez az ideológiája. Mert lám-lám, ha valaki tiszta forrásból szerez be árut és ma­ga is lemond a spekulációs haszonról, akkor a paradicsom ára rögtön a negyedére zuhan. Hát mi kell még a fizető­­eszközökben éppen nem bővelkedő fogyasztónak? Akkor is a legszívesebben a keblére ölelné az egész Skálát, ha ma­ga soha egy szem paradicsomot nem eszik. Második hete a Skála nevétől visszhangzik az ország. Ennél jobb hír­verést nehéz milliókkal megfizetve sem lehetett volna csap­­dár, hogy az akció szépséghibás Ugyanis az ország je­­­­lenlegi és már jó ideje nehéz gazdasági helyzetében min­den importot óvó szemek, hivatalnoki precizitással bírál­ják el és sokszor — a pillanatnyi helyzet függvényében — a műszaki fejlődéshez nélkülözhetetlen berendezések­­ behozatalát sem engedélyezhetik, így pedig miként adhat arra bárki garanciát, hogy ezután — még ha zöldségex­porttal ellentételezik is az importot — minden tavasszal olcsó, a Kanári-szigetekről származó paradicsommal terí­­­­tik be a piacot? Nem terítették be most sem. Néhány bu­dapesti, belvárosi üzlet kínálatát gazdagította ez az olcsó áru. Igaz, húsvét szombatján a korábbi 400 forintos ár helyett például a békásmegyeri lakótelepen a hazai pa­radicsom kilóját 190 forintért vesztegették. De a szépséghiba ettől még szépséghiba. Mert ahogy múlnak a napok, úgy a növényházakban egyre több pa­radicsom érik. Az ár így, import nélkül, magától is csök­kenne. Talán nem ennyire. A baj az, hogy az áresés nem elsősorban az álkereskedők hasznát csapolja meg, hanem a termelőét. „Csak nem képzeli Józsi bácsi, hogy tudok százötvenet adni a nyüves paradicsomáért, amikor a Skála kilencvenkilencért árul?” — mondja az átvevő a terme­lőnek­ és közben a markába nevet. Mert vele még a Ská­­la is jót tesz, vele nem lehet kitolni. Elviszi a paradicso­mot százért, eladja a kiskereskedőnek százhetvenért, töb­bet korábban sem keresett. Józsi bácsi­­pedig szívhatja a fogát. Vagy ledöntheti a fóliasátrat. Szóval, a Skála, ha valóban a mainál tisztább piaci vi­szonyokat akar, akkor jobban teszi, ha — mint a múlt héten vezérigazgatójuk nyilatkozta — elsősorban a honi termelőknél kereskedik. S közben — nem helyette —, ha a szükség úgy­ hozza, a reális piaci viszonyok helyreállí­tása érdekében akár importálhat is. Kiváltképp, ha való­ban tud exportálni. FADORIVAN Partizánvezér kitüntetése Alekszej Fjodorovot, a szovjet partizánok legendás­­hírű vezérét az ukrán párt-, állami és társa­dalmi szervek vezetői hétfőn kö­szöntötték 85. születésnapja és Lenin-renddel történt kitüntetése alkalmából. A Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének és az MSZBT elnökségének üdvöz­letét Monori István kijevi főkon­zul és munkatársai adták át.­­ MTI Magyar-egyiptomi vízügyi tárgyalások Kovács Antal államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnö­kének vezetésével hazaérkezett a magyar vízügyi küldöttség Kairó­ból, ahol március 22. és 29. kö­zött tárgyalásokat folytatott Iszam Radi Abdel-Hamid öntözé­si miniszterrel a két ország hosz­­szú távú vízügyi együttműködé­sének fejlesztéséről. Kovács Antalt fogadta Juszef Vali miniszterelnök-helyettes, mezőgazdasági miniszter. (MTI)

Next