Magyar Hírlap, 1986. május (19. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-01 / 102. szám
Magyar Hírlap «C Reflexiók egy körkérdés válaszai után „Az a hírért, névért../" Irta: Köpeczi Béla A Magyar Hírlap dicséretes vállalkozásba kezdett, amikor a tavalyi kulturális fórumhoz kapcsolódóan, a művészetek, a sajtó, a tömegkommunikáció és a tudomány képviselőinek azt a kérdést tette fel: milyen a hírünk a világban? A beérkezett válaszok rámutatnak arra a tényre, hogy az utóbbi időben bizonyos eredményeket értünk el kultúránk külföldi terjesztésében és a Magyarországról kialakult kép reálisabbá tételében, de arra is felhívják a figyelmet, hogy még nagyon sok a tennivaló, elsősorban Nyugat-Európában, ahol rosszul vagy alig ismernek bennünket. tekintetben nekünk is többet kell tennünk, elsősorban a külföldi intézeteinkben, de a külföldi galériák érdeklődésének felkeltésével, és a magyar művészeti élet eddiginél rendszeresebb bemutatásával is. Minden művészeti ág megismertetése tekintetében továbbra is nagy szerepet játszanak a kulturális megállapodások és az azokban megtervezett akciók, de természetesen nem zárkózunk el az egyes intézmények vagy magánszemélyek kezdeményezéseitől sem. Reméljük, hogy a kultúra minden területén, elsősorban a nyugati országok relációjában, de a szocialista térfélen is élénkülnek a kereskedelmi alapon szerzett kapcsolatok. Ebből a szempontból nagy jelentőséget tulajdonítok az ún. tömegműfajok, a könnyű- és tánczenének, az ipar- és plakátművészetnek, amelyek közvetlenül tudják befolyásolni a többség kultúráját. Ezt a területet sem szabad senkiföldjének tekinteni a külső kapcsolatok szempontjából, aki ezt teszi, átengedi a terepet olyan produkcióknak, amelyek ellentmondhatnak a belső kulturális törekvéseknek, de keresztezhetik a külföldi, újat és jót kereső irányzatokat is. A befolyásolás legfőbb tényezője itt is a tömegkommunikáció lehet, tehát a sajtó, a rádió és a televízió közötti együttműködés. Ilyen szempontból is át kell állítanunk nemzetközi kulturális kapcsolataink irányát, nem szabad megelégedni a tradicionális eszközökkel és formákkal. A Magyarország iránti érdeklődés az utóbbi években megnőtt, sokakat foglalkoztat Nyugaton is, hogy mit jelent a gazdasági reform, hogyan halad előre a szocialista demokrácia fejlesztése, miként él az ember egy szocialista országban. Úgy vélem, hogy ezt az érdeklődést ki kell elégítenünk, és nemcsak áttételesen — a különböző művészeti alkotásokkal —, hanem a társadalomtudomány eredményeinek közreadásával is. Közismert, hogy a társadalomtudományok több ága fordult a jelen gyakorlata felé, tanulmányozza azt, javaslatokat tesz az ellentmondások megoldására, részt vesz a döntések előkészítésében. Ennek a munkának az eredményeit idegen nyelveken is meg kell ismertetnünk, főleg azért, hogy a szakmailag érdeklődőknek megfelelő információt adjunk. A nagyközönségnek népszerű könyveket kell megjelentetni, mégpedig lehetőleg elismert sorozatokban. Nyugaton és Keleten egyaránt kevés a kézikönyv Magyarország múltjáról és jelenéről, a különböző tevékenységi körökről. Közös a nyelve — bizonyos mértékig — a filmművészetnek is, bár ez a legkomplexebb művészet, hiszen a nyelvi kommunikációnak is szerepe van benne, a zenéről nem is szólva. A hatvanas évektől kezdve a magyar film szép sikert aratott szinte a világ minden táján. A filmnek az a nagy előnye, hogy a jelenkorról tud képet nyújtani, és ezzel nem kis mértékben hozzájárul mai viszonyaink megismertetéséhez. Lehet vitatkozni azon, hogy mennyire hiteles az a kép, amelyet egyes filmjeink nyújtanak valóságunkról, de az bizonyos, hogy a tanúságtétel nagy hatást tud kiváltani, még ha részigazságokat mond is el. Szembe tud szállni azzal az antikommunista propagandával, amely idejétmúlt kliséket terjeszt minden szocialista országról. Ha arról van ugyanis szó, hogy a szocializmust frontálisan kell támadni, akkor a részletkülönbségek e propaganda számára nem érdekesek. Közös nyelve van a képzőművészetnek is, mégis azt állapíthatjuk meg, hogy itt nehezebb az előrehaladás, főleg gazdasági, szervezési okok miatt. Bár kétségtelenül szerepet játszik az is, hogy művészettörténészek, művészetkritikusok, kiállításrendezők, múzeumi vezetők nem ismerik eléggé a magyar művészet múltját és jelenét. E Ez alkalommal a magyar kultúra külföldi jelenlétének erősítését szolgáló program néhány vonását ismertettem, másutt és más alkalommal foglalkoztam olyan feladatokkal, mint a hungarológia és annak fejlesztése. Meggyőződésem, a pillanat alkalmas arra, hogy jobban megismerjenek bennünket és arra is, hogy ennek a megismerésnek új eszközei és gyakorlati következményei legyenek. Remélni lehet, hogy ennek következtében megváltozik az a korábbi eredetű és sok szempontból elavult kép, amely a magyarságról, vagy Magyarországról Európában kialakult. Ebben a képben még vannak bizonyos egzotikus vagy legalábbis romantikus vonások, még élnek a régi történeti-politikai viták emlékei és torzításai, erőteljesen jelentkezik a szocialista országokkal foglalkozó nyugati propaganda sok sztereotípiája is. A cél nem az, hogy a magunk dicsőségét vagy éppen nagyságát próbáljuk elismertetni, hanem, hogy reális helyzetismeretet adjunk egy olyan országról, amely ezer éve létezik Európában és amely több mint negyven éve újat kíván megvalósítani, új társadalmat felépíteni. Meggyőződésem, ez a megismerés nemcsak Magyarországnak és a magyar népnek érdeke, hanem Európának is. Ezért érdemes jó hírnevünkért, nevünkért harcolni — most már nem végvári katonaként, hanem a XX. századi haladás citoyen harcosaként. Ezekre a megállapításokra ** reflektálva, az első kérdés, amellyel szembe kell néznünk, az, hogy vajon nem túlozzuk-e el a külföldi megismertetés jelentőségét, vajon nem vagyunk-e túl érzékenyek amiatt, hogy nem ismernek vagy alig ismernek bennünket, vajon nincs-e bennünk ábrándos nemzeti önbecsülés, amikor helyünket keressük a világban. Illyés Gyula 1947-ben a magyar irodalom külföldi ismertsége kapcsán a következőket írta: „Nincs egyetlen klasszikusunk, aki csak egy halvány erecske módjára is elevenen csörgedeznék a világirodalom mérhetetlen vízrendszerében. Önáltatás, hogy volna irodalmunknak csak egyetlen könyve, csak egyetlen fejezete, csak egyetlen lapja is, amelyet a nemzetközi irodalom úgy tartana számon, mint a latin vagy viktoriánus második, a szimbolisták ötödik rajvonalát.” Ez a keserű megállapítás több évtizedes tapasztalaton — tegyük hozzá, személyes tapasztalaton — is alapul. Olyan író kijelentése, aki maga is részt vett a francia szellemi életben és aki sokat tett azért, hogy a magyar irodalmat Franciaországban megismerjék. A magyar kultúra külföldi jelenlétét nemcsak Illyés Gyula, hanem a magyar közvélemény egy része is irodalmunk elterjedésével hozza összefüggésbe, és ezzel tulajdonképpen a legnehezebb terepet választja. Ebben az esetben ugyanis nagy a közvetítés, a fordítás, a kritika, a kiadás és a terjesztés szerepe. Az egyetlen magyar költő, aki — véleményem szerint — belekerült a világiodalom-történetekbe, Petőfi Sándor, mégis világirodalmi jelenség nem anynyira művei, mint életének és halálának példája alapján lett. A két világháború között kísérletek történtek arra, hogy Adyt megismerjék Nyugat- Európában, a kísérletek azonban csak nagyon korlátozott hatást értek el. A szélesebb közvélemény — különösen Olaszországban és Németországban — a bestsellereket ismerte meg, Körmendi Ferenc, Földes Jolán, Erdős Renée, Herczeg Ferenc könyveit. Sem Móricz, sem Karinthy, sem Kosztolányi, sem Babits nem tudtak igazán áttörni. A színházban egyedül Molnár Ferencnek volt igazán sikere. A kérdés az, hogy nem lehet-e megváltoztatni a körülményeket és megteremteni a lehetőséget arra, hogy a magyar irodalom értékei valóban kijussanak a világba. Erre a kérdésre 1945 után a szocialista országok pozitív választ adtak. A kulturális megállapodások keretében a kölcsönösség alapján, állami támogatással, tervszerű munkával olyan fordítói gárdát és kiadói apparátust alakítottak ki, amely a különböző irodalmakat — a demokratikus kultúrpolitika elvei alapján — széleskörűen terjeszti. Ennek a munkának az eredményeképpen a klasszikus magyar irodalom igen sok műve a Szovjetunió és a szomszédos népek nyelvein mindenki rendelkezésére áll. Kitűnő fordítások készültek prózából, sőt lírából is, amelyeket az adott országban mint sajátos szépirodalmi teljesítményeket értékelnek. Ami a legújabb magyar irodalmat illeti, képviselete korlátozottabb ugyan, de a nagy műveket a legtöbb országban lefordították. Nyugat-Európában hosszú időn keresztül — különösen a hidegháború idején — bezárkózást tapasztaltunk. 1956 felhívta a figyelmet egyes magyar írókra, mégpedig elsősorban politikai szempontból. Ennek következménye lett Déry Tibor „felfedezése”. Bár az indítás politikai volt, mégis azt kell mondanunk, hogy az érdeklődés nyomán számos értékes munka is megjelent: a már említett Déry Tibor írásain kívül Németh László vagy Lukács György művei is. Ma már azt mondhatjuk, hogy prózából elég széles a paletta, hiszen a felsoroltakon kívül Füst Milán, Szabó Magda, Örkény István nagy olvasóközönségre találtak. A költészetben Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Pilinszky János keltettek figyelmet. A kapitalista könyvkiadás ismeretében lehet állítani azt, hogy jelentős a változás, mégpedig az értékrend szempontjából is. Természetesen ehhez hozzájárult az, hogy kulturális egyezményekben és megállapodásokban magunk is szorgalmaztuk az értékek előtérbe állítását, és egyes kormányok hajlandók voltak anyagi támogatást nyújtani a könyvek megjelentetéséhez. Nem állítom azt, hogy a magyar irodalom ma már olyan mértékben van jelen a világirodalmi vérkeringésben, amilyen mértékben Illyés Gyula kívánta, de azt igen, hogy elmúlóban van a közömbösség Nyugaton is. Elég a különböző nyugati világirodalmi összefoglalókat, lexikonokat megtekinteni, hogy íróinkat és műveiket számon tartják. Az igaz viszont, hogy a nagyiközönséghez még mindig viszonylag kevés magyar szépirodalmi mű jut el és e tekintetben csak akkor történik változás, ha népszerű sorozatok részévé válhatnak. Ennek viszont nemcsak az érték a feltétele, hanem a sok esetleges tényező által meghatározott — tömegigény is. Ma a sajtó, a rádió és a televízió tehet a legtöbbet annak érdekében, hogy a magyar irodalomra felhívja a többség figyelmét. Az alapkérdés tehát Nyugaton ez: lehet-e bizonyítani, hogy érdekes az ottani olvasó szempontjából a magyar irodalom? Emellett nagyon tudatosan kell törekednünk arra, hogy segítséget nyújtsunk nyelvünk megtanulásához, a műfordítóképzéshez és tolmácsképzéshez. Ennek megvannak egyetemi, tudományos és társadalmi keretei, amelyeket jobban kellene felhasználnunk. Nem szabad azonban a magyar kultúra külföldi jelenlétét csak az irodalmon mérni. A Bartók-, Kodály- és Liszt-évfordulók arra figyelmeztetnek, hogy a magyar kultúrát a legszélesebb művelt közönség előtt nagy zeneszerzőink képviselik. Természetesen a zene terjedését megkönnyíti a közös nyelv, és itt most már inkább az a feladat, hogy örökségünkkel jól sáfárkodjunk, és a magyar zenével kapcsolatban — nemzetünk egész kultúrájára és történelmére is — felhíívjuk a figyelmet. Feladatunknak tekintjük természetesen azt is, hogy kortársi zeneművészetünk legkiválóbb alkotásainak megismertetését tőlünk telhetően előmozdítsuk. Erre minden lehetőség megvan, hiszen a koncertek programjai módot adnak megfelelő információk közvetítésére, gondoskodnunk kell arról, hogy ezek az információk pontosak legyenek és ezek fordításai legalább elviselhetők legyenek. MTI Fotó: Horling Róbert felvétele Vöröskeresztes világnap előtt A Véradás — Életmentés jelszó jegyében emlékeznek meg a Vöröskereszt és Vörös Félhold Nemzeti Társaságok május 8-án szerte a világon Henry Dunantnak, a vöröskeresztes mozgalom alapítójának születésnapjáról, a vöröskeresztes mozgalom megalapítójának születésnapjáról, a vöröskeresztes Világnapról — jelentették be tegnap azon a sajtótájékoztatón, amelyet ez alkalomból dr. Alföldy Árpád, a Magyar Vöröskereszt Országos Végrehajtó Bizottságának főtitkárhelyettese tartott a mozgalom székházában. Jelenleg 137 Vöröskereszt-szervezet működik a világon, s valamennyi szorosan kapcsolódik a vérellátó szolgálathoz. Hazánkban 630 ezer véradót tart nyilván a Vöröskereszt, vérüket az Országos Haematológiai és Vértranszfuziós Intézet mellett további 63 vérállomás juttatja el az egészségügyi intézményekbe. Tavaly 235 ezer liter vért adtak a donorok. Több mint félmillióan nyújtottak segítséget embertársaik életének megmentéséhez, közülük csaknem százezren első ízben jelentek meg véradáson. A magyar vöröskeresztes mozgalom fontos szerepet tulajdonít az úgynevezett készenléti donorok szervezésének. (MTI) HAZAI KORKÉP Barátság és együttműködés A Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására április 27. és 30. között Magyaroszágon tartózkodott a Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége küldöttsége és megbeszélést folytatott a Hazafias Népfront Pozsgay Imre főtitkár vezette tárgyalócsoportjával. A látogatás során aláírták a népfront és az SZBTSZ közötti együttműködés 1986. évre szóló jegyzőkönyvét. A küldöttség a népfront budapesti és Bács megyei bizottságán tett látogatásai során a népfront területi munkájával, valamint a béke-, barátsági és szolidaritási tevékenységével ismerkedett. A szovjet delegációt fogadta Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályának vezetője. A küldöttség szerdán este elutazott Budapestről. Búcsúztatására megjelent Ribánszki Róbert, a népfront országos tanácsának titkára és Ivan Ivanovics Bagyul, az SZBTSZ magyarországi képviselője. Jevgenyij Ivanov, az SZBTSZ elnöksége elnökének első helyettese, a küldöttség vezetője tegnap délután sajtótájékoztatón ismertette a látogatás tapasztalatait. (MTI) 1986. május 1., csütörtök3 Kitüntetések átadása (Folytatás az 1. oldalról) A díjak átadása után a SZOT elnöksége fogadást adott a kitüntetettek tiszteletére. Szakszervezeti vezetőket, tisztségviselőket tüntettek ki május 1. alkalmából szerdán a SZOT székházában. Az ünnepségen részt vett Gáspár Sándor, a SZOT elnöke is. A Szakszervezeti Munkáért arany fokozatát 35-en, ezüst fokozatát 25-en kapták. A kitüntetéseket Baranyai Tibor, a SZOT főtitkára adta át. Párt-, állami és szakszervezeti vezetők szerdán újabb vállalatok kollektíváinak adták át az MSZMP Központi Bizottsága kongresszusi zászlóját, valamint a Minisztertanács és a SZOT elnökségének vörös zászlóját. A Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát dolgozóinak gyűlésén Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára nyújtotta át a két megtisztelő zászlót Burger Róbertnek, a kombinát vezérigazgatójának. Magyar Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes huszonhat bábolnai dolgozónak a kiváló munkáért kitüntetést adta át. A Papíripari Vállalat dolgozói is szerdán vették át az MSZMP Központi Bizottságának kongreszszusi zászlóját, valamint a Minisztertanács és a SZOT vörös zászlóját. A kitüntetéseket Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára adta át Juhász Mihály vezérigazgatónak. Ugyancsak Grósz Károly nyújtotta át a Központi Bizottság kongresszusi oklevelét a vállalat Gutenberg szocialista brigádjának; ezt a kitüntetést Halasi Ferencné brigádvezető vette át. Három kollektíva a vállalat kiváló brigádja címet nyerte el, tizennégyen a Kiváló munkáért kitüntetésben részesültek. A Központi Fizikai Kutató Intézet dolgozóinak ünnepségén Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja adta át a kongresszusi zászlót Szabó Ferencnek, a KFKI főigazgatójának. Az intézet elnyerte a Minisztertanács és a SZOT vörös zászlóját is, amelyet Szabó Endre, a Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára nyújtott át Turcsán Józsefnek, a KFKI szakszervezeti bizottsága titkárának. A Dunai Kőolajipari Vállalat dolgozóinak Százhalombattán, a vállalat központjában megtartott ünnepségen Szabó István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja adta át az MSZMP Központi Bizottságának kongresszusi zászlaját, valamint a Minisztertanács és a SZOT elnökségének vörös zászlaját dr. Rátosi Ernő vezérigazgatónak. A Közép-tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság elnyerte az MSZMP KB kongresszusi zászlaját és negyedszer kapta meg a Minisztertanács és a SZOT elnökségének vörös zászlaját. Szolnokon, a megyei művelődési és ifjúsági központ nagytermében rendezett ünnepségen Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára nyújtotta át a kitüntetéseket Hegedűs Lajosnak, a vízügyi igazgatóság vezetőjének. Az igazgatóság dolgozóinak Kovács Antal államtitkár, az OVH elnöke, számos egyéni és kollektív kitüntetést adott át az ünnepségen. A Veszprémi Szénbányák Vállalat dolgozói Veszprémben, a vegyipari egyetem aulájában tartottak ünnepséget abból az alkalomból, hogy elnyerték az MSZMP KB kongresszusi zászlaját, valamint a Minisztertanács és a SZOT elnökségének vörös zászlaját. A két zászlót a tízezres bányászkollektíva képviseletében Pera Ferenc vezérigazgató vette át Horváth Istvántól, az MSZMP KB titkárától. VoTk: A Graboplast Győri Pamutszövő és Műbőrgyár dolgozóinak ünnepségén Pál Lénárd, az MSZMP KB titkára adta át az MSZMP KB kongresszusi zászlaját, valamint a Minisztertanács és a SZOT elnökségének vörös zászlaját, amelyeket a kollektíva nevében Tomaskovics Gyula vezérigazgató vett át. Ezt követően minisztériumi, szakszervezeti és vállalati kitüntetéseket adtak át a munkában élenjáró dolgozóknak és kollektíváknak. Nagy Károly, a mű bőrgyár-részleg gépvezetője a Nemzetközi Munkaverseny Élenjáró Dolgozója kitüntetésben részesült. Az Országos Mentőszolgálat dolgozói is szerdán vették át a szocialista munkaversenyben elért kimagasló eredményeikért az MSZMP KB kongresszusi zászlaját, valamint a Minisztertanács és a SZOT elnökségének vörös zászlaját. A kitüntetéseket dr. Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese adta át dr. Bencze Bélának, az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának. Az ünnepségen a kollektíva harminc tagja kiváló munkáért miniszteri kitüntetést, illetve miniszteri dicséretet kapott. A kitüntetéseket dr. Medve László egészségügyi miniszter adta át. A Szakszervezeti munkáért kitüntetés különböző fokozatait hatan, SZOT-oklevél kitüntetéseket pedig tízen vettek át dr. Füzi Istvántól, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének főtitkárától. A Hungarocamion Nemzetközi Autóközlekedési Vállalat szerdai ünnepségén Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese adta át az MSZMP kongresszusi zászlóját, valamint a Minisztertanács és a SZOT vörös zászlóját Torma Imre vezérigazgatónak. Ezt követően ugyancsak a kormány elnökhelyettese nyújtotta át a Magyar Népköztársaság Kiváló Brigádja kitüntetést a Széchenyi komplex szocialista brigádnak; a kitüntető oklevelet Tóth II. Gyula brigádvezető vette át. Urbán Lajos közlekedési miniszter a Munka Érdemrend arany fokozatát adta át Liebe György gépkocsivezetőnek. Kiváló munkáért kitüntetést ketten kaptak. A Bőr- és Cipőkellék Kereskedelmi Vállalat dolgozói szerdán, a Duna Intercontinental Szállóban rendezett ünnepségen vették át a kongresszusi zászlót, valamint a Minisztertanács és a SZOT vörös zászlóját. A kitüntetéseket Baranyai Tibor, a SZOT főtitkára adta át Alsószentiványi Lajosnak, a vállalat vezérigazgatójának. A vállalat dolgozói közül tizenegyen a Kiváló Munkáért, tizen pedig a kiváló dolgozó kitüntetést vehették át az ünnepségen. A Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat munkásgyűlésén Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter nyújtotta át a kongresszusi zászlót, valamint a Minisztertanács és a SZOT vörös zászlóját Kurucz Józsefné vezérigazgatónak. A miniszter a Kiváló munkáért kitüntetést a vállalat tizennégy dolgozójának adta át. (MTI) Havasi Ferenc Csente Jenővel a kitüntetés után Fotó: Szalay Zoltán Ülést tartott a TOT elnöksége A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége tegnap Szabó István elnökletével ülést tartott. A testület a mezőgazdasági szövetkezetek V. kongresszusának előkészítésével kapcsolatos feladatokat vitatta meg. A kongresszus mérleget készít majd az elmúlt öt esztendő szövetkezeti tevékenységéről, és meghatározza a tsz-mozgalom előtt álló feladatokat. A kongresszus állásfoglalásának kialakításához szükséges elemzéseket, amelyek egyebek között a tsz-ek gazdasági és mozgalmi tevékenységét értékelik, a TOT szervezetten foglalja majd össze. Az elnökség felkérte a mezőgazdasági szövetkezetek testületeit, hogy javaslataikkal, észrevételeikkel segítsék a kongresszus előkészítő munkáját. (MTI)