Magyar Hírlap, 1986. május (19. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-01 / 102. szám

Magyar Hírlap «C Reflexiók egy körkérdés válaszai után „Az a hírért, névért../" Irta: Köpeczi Béla A Magyar Hírlap dicséretes vállalkozásba kezdett, amikor a tavalyi kulturális fórumhoz kapcsolódóan, a művészetek, a sajtó, a tömegkommunikáció és a tudomány képviselői­nek azt a kérdést tette fel: milyen a hírünk a világban? A beér­kezett válaszok rámutatnak arra a tényre, hogy az utóbbi idő­ben bizonyos eredményeket értünk el kultúránk külföldi ter­jesztésében és a Magyarországról kialakult kép reálisabbá tételé­ben, de arra is felhívják a figyelmet, hogy még nagyon sok a tennivaló, elsősorban Nyugat-Európában, ahol rosszul vagy alig ismernek bennünket. tekintetben nekünk is többet kell tennünk, elsősorban a kül­földi intézeteinkben, de a kül­földi galériák érdeklődésének felkeltésével, és a magyar mű­vészeti élet eddiginél rendszere­sebb bemutatásával is. Minden művészeti ág megis­mertetése tekintetében tovább­ra is nagy szerepet játszanak a kulturális megállapodások és az azokban megtervezett ak­ciók, de természetesen nem zár­kózunk el az egyes intézmények vagy magánszemélyek kezde­ményezéseitől sem. Reméljük, hogy a kultúra minden terüle­tén, elsősorban a nyugati or­szágok relációjában, de a szo­cialista térfélen is élénkülnek a kereskedelmi alapon szerzett kapcsolatok. Ebből a szempontból nagy jelentőséget tulajdonítok az ún. tömegműfajok, a könnyű- és tánczenének, az ipar- és plakát­­művészetnek, amelyek közvet­lenül tudják befolyásolni a többség kultúráját. Ezt a terü­letet sem szabad senkiföldjének tekinteni a külső kapcsolatok szempontjából, aki ezt teszi, át­engedi a terepet olyan produk­cióknak, amelyek ellentmond­hatnak a belső kulturális tö­rekvéseknek, de keresztezhetik a külföldi, újat és jót kereső irányzatokat is. A befolyásolás legfőbb tényezője itt is a tö­megkommunikáció lehet, tehát a sajtó, a rádió és a televízió közötti együttműködés. Ilyen szempontból is át kell állíta­nunk nemzetközi kulturális kapcsolataink irányát, nem sza­bad megelégedni a tradicioná­lis eszközökkel és formákkal.­­ A Magyarország iránti ér­­­­deklődés az utóbbi évek­ben megnőtt, sokakat foglalkoz­tat Nyugaton is, hogy mit jelent a gazdasági reform, hogyan ha­lad előre a szocialista demokrá­cia fejlesztése, miként él az em­ber egy szocialista országban. Úgy vélem, hogy ezt az érdeklő­dést ki kell elégítenünk, és nem­csak áttételesen — a különböző művészeti alkotásokkal —, ha­nem a társadalomtudomány eredményeinek közreadásával is. Közismert, hogy a társada­lomtudományok több ága for­dult a jelen gyakorlata felé, ta­nulmányozza azt, javaslatokat tesz az ellentmondások megol­dására, részt vesz a döntések előkészítésében. Ennek a mun­kának az eredményeit idegen nyelveken is meg kell ismertet­nünk, főleg azért, hogy a szak­mailag érdeklődőknek megfele­lő információt adjunk. A nagy­­közönségnek népszerű könyve­ket kell megjelentetni, mégpe­dig lehetőleg elismert soroza­tokban. Nyugaton és Keleten egyaránt kevés a kézikönyv Magyarország múltjáról és jele­néről, a különböző tevékeny­ségi körökről. Közös a nyelve — bizonyos mértékig — a filmművészetnek is, bár ez a legkomplexebb mű­vészet, hiszen a nyelvi kommu­nikációnak is szerepe van ben­ne, a zenéről nem is szólva. A hatvanas évektől kezdve a ma­gyar film szép sikert aratott szinte a világ minden táján. A filmnek az a nagy előnye, hogy a jelenkorról tud képet nyújta­ni, és ezzel nem kis mértékben hozzájárul mai viszonyaink megismertetéséhez. Lehet vitat­kozni azon, hogy mennyire hi­teles az a kép, amelyet egyes filmjeink nyújtanak valósá­gunkról, de az bizonyos, hogy a tanúságtétel nagy hatást tud kiváltani, még ha részigazságo­kat mond is el. Szembe tud szállni azzal az antikommunis­­ta propagandával, amely idejét­múlt kliséket terjeszt minden szocialista országról. Ha arról van ugyanis szó, hogy a szocia­lizmust frontálisan kell támad­ni, akkor a részletkülönbségek e propaganda számára nem ér­dekesek. Közös nyelve van a képzőmű­vészetnek is, mégis azt állapít­hatjuk meg, hogy itt nehezebb az előrehaladás, főleg gazda­sági, szervezési okok miatt. Bár kétségtelenül szerepet játszik az is, hogy művészettörténészek, művészetkritikusok, kiállítás­­rendezők, múzeumi vezetők nem ismerik eléggé a magyar művészet múltját és jelenét. E E­z alkalommal a magyar kultúra külföldi jelenlétének erő­sítését szolgáló program néhány vonását ismertettem, má­sutt és más alkalommal foglalkoztam olyan feladatokkal, mint a hungarológia és annak fejlesztése. Meggyőződésem, a pillanat alkalmas arra, hogy jobban megismerjenek bennünket és arra is, hogy ennek a megismerésnek új eszközei és gyakor­lati következményei legyenek. Remélni lehet, hogy ennek kö­vetkeztében megváltozik az a korábbi eredetű és sok szem­pontból elavult kép, amely a magyarságról, vagy Magyaror­szágról Európában kialakult. Ebben a képben még vannak bizonyos egzotikus vagy legalábbis romantikus vonások, még él­nek a régi történeti-politikai viták emlékei és torzításai, erőtel­jesen jelentkezik a szocialista országokkal foglalkozó nyugati pro­paganda sok sztereotípiája is. A cél nem az, hogy a magunk dicsőségét vagy éppen nagyságát próbáljuk elismertetni, hanem, hogy reális helyzetismeretet adjunk egy olyan országról, amely ezer éve létezik Európában és amely több mint­ negyven éve újat kíván megvalósítani, új társadalmat felépíteni. Meggyő­ződésem, ez a megismerés nemcsak Magyarországnak és a magyar népnek érdeke, hanem Európának is. Ezért érdemes jó hírne­vünkért, nevünkért harcolni — most már nem végvári katona­ként, hanem a XX. századi haladás citoyen harcosaként.­­ Ezekre a megállapításokra ** reflektálva, az első kérdés, amellyel szembe kell néznünk, az, hogy vajon nem túlozzuk-e el a külföldi megismertetés je­lentőségét, vajon nem va­­gyunk-e túl érzékenyek amiatt, hogy nem ismernek vagy alig ismernek bennünket, vajon nincs-e bennünk ábrándos nem­zeti önbecsülés, amikor helyün­ket keressük a világban. Illyés Gyula 1947-ben a magyar iroda­lom külföldi ismertsége kapcsán a következőket írta: „Nincs egyetlen klasszikusunk, aki csak egy halvány erecske mód­jára is elevenen csörgedeznék a világirodalom mérhetetlen vízrendszerében. Önáltatás, hogy volna irodalmunknak csak egyetlen könyve, csak egyetlen fejezete, csak egyetlen lapja is, amelyet a nemzetközi irodalom úgy tartana számon, mint a la­tin vagy viktoriánus második, a szimbolisták ötödik rajvona­lát.” Ez a keserű megállapítás több évtizedes tapasztalaton — tegyük hozzá, személyes tapasz­talaton — is alapul. Olyan író kijelentése, aki maga is részt vett a francia szellemi életben és aki sokat tett azért, hogy a magyar irodalmat Franciaor­szágban megismerjék. A ma­gyar kultúra külföldi jelenlétét nemcsa­k Illyés Gyula, hanem a magyar közvélemény egy ré­sze is irodalmunk elterjedésé­vel hozza összefüggésbe, és ez­zel tulajdonképpen a legnehe­zebb terepet választja. Ebben az esetben ugyanis nagy a köz­vetítés, a fordítás, a kritika, a kiadás és a terjesztés szerepe. Az egyetlen magyar költő, aki — véleményem szerint — bele­került a világiodalom-történe­­tekbe, Petőfi Sándor, mégis vi­lágirodalmi jelenség nem any­­nyira művei, mint életének és halálának példája alapján lett. A két világháború között kí­sérletek történtek arra, hogy Adyt megismerjék Nyugat- Európában, a kísérletek azon­ban csak nagyon korlátozott ha­tást értek el. A szélesebb köz­vélemény — különösen Olasz­országban és Németországban — a bestsellereket ismerte meg, Körmendi Ferenc, Földes Jolán, Erdős Renée, Herczeg Ferenc könyveit. Sem Móricz, sem Ka­rinthy, sem Kosztolányi, sem Babits nem tudtak igazán áttör­ni. A színházban egyedül Mol­nár Ferencnek volt igazán si­kere. A kérdés az, hogy nem le­het-e megváltoztatni a körül­ményeket és megteremteni a le­hetőséget arra, hogy a magyar irodalom értékei valóban kijus­sanak a világba. Erre a kérdés­re 1945 után a szocialista or­szágok pozitív választ adtak. A kulturális megállapodások ke­retében a kölcsönösség alapján, állami támogatással, tervszerű munkával olyan fordítói gárdát és kiadói apparátust alakítot­tak ki, amely a különböző iro­dalmakat — a demokratikus kultúrpolitika elvei alapján — széleskörűen terjeszti. Ennek a munkának az eredményekép­pen a klasszikus magyar iroda­lom igen sok műve a Szovjet­unió és a szomszédos népek nyelvein mindenki rendelkezé­sére áll. Kitűnő fordítások ké­szültek prózából, sőt lírából is, amelyeket az adott országban mint sajátos szépirodalmi telje­sítményeket értékelnek. Ami a legújabb magyar irodalmat il­leti, képviselete korlátozottabb ugyan, de a nagy műveket a legtöbb országban lefordították. Nyugat-Európában hosszú időn keresztül — különösen a hidegháború idején — bezár­kózást tapasztaltunk. 1956 fel­hívta a figyelmet egyes magyar írókra, mégpedig elsősorban politikai szempontból. Ennek következménye lett Déry Tibor „felfedezése”. Bár az indítás po­litikai volt, mégis azt kell mon­danunk, hogy az érdeklődés nyomán számos értékes munka is megjelent: a már említett Déry Tibor írásain kívül Né­meth László vagy Lukács György művei is. Ma már azt mondhatjuk, hogy prózából elég széles a paletta, hiszen a felso­roltakon kívül Füst Milán, Sza­bó Magda, Örkény István nagy olvasóközönségre találtak. A költészetben Illyés Gyula, Ju­hász Ferenc, Pilinszky János keltettek figyelmet. A kapita­lista könyvkiadás ismeretében lehet állítani azt, hogy jelentős a változás, mégpedig az érték­rend szempontjából is. Termé­szetesen ehhez hozzájárult az, hogy kulturális egyezmények­ben és megállapodásokban ma­gunk is szorgalmaztuk az ér­tékek előtérbe állítását, és egyes kormányok hajlandók voltak anyagi támogatást nyúj­tani a könyvek megjelenteté­séhez. Nem állítom azt, hogy a ma­gyar irodalom ma már olyan mértékben van jelen a világiro­dalmi vérkeringésben, amilyen mértékben Illyés Gyula kíván­ta, de azt igen, hogy elmúló­­ban van a közömbösség Nyuga­ton is. Elég a különböző nyuga­ti világirodalmi összefoglalókat, lexikonokat megtekinteni, hogy íróinkat és műveiket számon tartják. Az igaz viszont, hogy a nagyiközönséghez még mindig viszonylag kevés magyar szép­irodalmi mű jut el és e tekin­tetben csak akkor történik vál­tozás, ha népszerű sorozatok ré­szévé válhatnak. Ennek viszont nemcsak az érték a feltétele, hanem a­­ sok esetleges ténye­ző által meghatározott — tö­megigény is. Ma a sajtó, a rá­dió és­­ a televízió tehet a leg­többet annak érdekében, hogy a magyar irodalomra felhívja a többség figyelmét. Az alap­kérdés tehát Nyugaton ez: le­het-e bizonyítani, hogy érdekes az ottani olvasó szempontjából a magyar irodalom? Emellett nagyon tudatosan kell töreked­nünk arra, hogy segítséget nyújtsunk nyelvünk megtanu­lásához, a műfordítóképzéshez és tolmácsképzéshez. Ennek megvannak egyetemi, tudom­á­­nyos és társadalmi keretei, ame­lyeket jobban kellene felhasz­nálnunk.­­ Nem szabad azonban a magyar kultúra külföldi jelenlétét csak az irodalmon mérni. A Bartók-, Kodály- és Liszt-évfordulók arra figyel­meztetnek, hogy a magyar kul­túrát a legszélesebb művelt kö­zönség előtt nagy zeneszerzőink képviselik. Természetesen a ze­ne terjedését megkönnyíti a kö­zös nyelv, és itt most már in­kább az a feladat, hogy öröksé­günkkel jól sáfárkodjunk, és a magyar zenével kapcsolatban — nemzetünk egész kultúrájá­ra és történelmére is — felhíív­­juk a figyelmet. Feladatunknak tekintjük természetesen azt is, hogy kortársi zeneművészetünk legkiválóbb alkotásainak meg­ismertetését tőlünk telhetően előmozdítsuk. Erre minden le­hetőség megvan, hiszen a kon­certek programjai módot adnak megfelelő információk közvetí­tésére, gondoskodnunk kell ar­ról, hogy ezek az információk pontosak legyenek és ezek for­dításai legalább elviselhetők le­gyenek. MTI Fotó: Horling Róbert felvétele Vöröskeresztes világnap előtt A Véradás — Életmentés jelszó jegyében emlékeznek meg a Vö­röskereszt és Vörös Félhold Nem­zeti Társaságok május 8-án szer­te a világon Henry Dunantnak, a vöröskeresztes mozgalom alapí­tójának születésnapjáról, a vörös­keresztes mozgalom megalapító­jának születésnapjáról, a vörös­­keresztes Világnapról — jelentet­ték be tegnap azon a sajtótájé­koztatón, amelyet ez alkalomból dr. Alföldy Árpád, a Magyar Vöröskereszt Országos Végrehajtó Bizottságának főtitkár­helyettese tartott a mozgalom székházában. Jelenleg 137 Vöröskereszt-szer­vezet működik a világon, s vala­mennyi szorosan kapcsolódik a vérellátó szolgálathoz. Hazánkban 630 ezer véradót tart nyilván a Vöröskereszt, vérüket az Országos Haematológiai és Vértranszfuziós Intézet mellett további 63 vérál­lomás juttatja el az egészségügyi intézményekbe. Tavaly 235 ezer liter vért adtak a donorok. Több mint félmillióan nyújtottak segít­séget embertársaik életének meg­mentéséhez, közülük csaknem százezren első ízben jelentek meg véradáson. A magyar vöröskeresz­tes mozgalom fontos szerepet tu­lajdonít az úgynevezett készenléti donorok szervezésének. (MTI) HAZAI KORKÉP Barátság és együttműködés A Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására április 27. és 30. között Magyaroszágon tartózkodott a Szovjet Baráti Tár­saságok Szövetsége küldöttsége és megbeszélést folytatott a Hazafias Népfront Pozsgay Imre főtitkár vezette tárgyalócsoportjával. A látogatás során aláírták a nép­front és az SZBTSZ közötti együtt­működés 1986. évre szóló jegyző­könyvét. A küldöttség a népfront buda­pesti és Bács megyei bizottságán tett látogatásai során a népfront területi munkájával, valamint a béke-, barátsági és szolidaritási tevékenységével ismerkedett. A szovjet delegációt fogadta Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályá­nak vezetője. A küldöttség szerdán este eluta­zott Budapestről. Búcsúztatására megjelent Ribánszki Róbert, a népfront országos tanácsának tit­kára és Ivan Ivanovics Bagyul, az SZBTSZ magyarországi képvi­selője. Jevgenyij Ivanov, az SZBTSZ elnöksége elnökének első helyet­tese, a küldöttség vezetője tegnap délután sajtótájékoztatón ismer­tette a látogatás tapasztalatait. (MTI) 1986. május 1., csütörtök3 Kitüntetések átadása (Folytatás az 1. oldalról) A díjak átadása után a SZOT elnöksége fogadást adott a kitün­tetettek tiszteletére. Szakszervezeti vezetőket, tiszt­ségviselőket tüntettek ki május 1. alkalmából szerdán a SZOT székházában. Az ünnepségen részt vett Gáspár Sándor, a SZOT elnö­ke is. A Szakszervezeti Munkáért arany fokozatát 35-en, ezüst fo­kozatát 25-en kapták. A kitünte­téseket Baranyai Tibor, a SZOT főtitkára adta át. Párt-, állami és szakszervezeti vezetők szerdán újabb vállala­tok kollektíváinak adták át az MSZMP Központi Bizottsága kongresszusi zászlóját, valamint a Minisztertanács és a SZOT el­nökségének vörös zászlóját. A Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát dolgozóinak gyűlésén Havasi Ferenc, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára nyúj­totta át a két megtisztelő zász­lót Burger Róbertnek, a kom­binát vezérigazgatójának. Magyar Gábor mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszterhelyettes hu­szonhat bábolnai dolgozónak a kiváló munkáért kitüntetést ad­ta át. A Papíripari Vállalat dolgozói is szerdán vették át az MSZMP Központi Bizottságának kongresz­­szusi zászlóját, valamint a Mi­nisztertanács és a SZOT vörös zászlóját. A kitüntetéseket Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára adta át Juhász Mihály vezérigazgatónak. Ugyancsak Grósz Károly nyúj­totta át a Központi Bizottság kongresszusi oklevelét a válla­lat Gutenberg szocialista brigád­jának; ezt a kitüntetést Hala­si Ferencné brigádvezető vette át. Három kollektíva a vállalat kiváló brigádja címet nyerte el, tizennégyen a Kiváló munkáért kitüntetésben részesültek. A Központi Fizikai Kutató In­tézet dolgozóinak ünnepségén Aczél György, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja ad­ta át a kongresszusi zászlót Sza­bó Ferencnek, a KFKI főigaz­gatójának. Az intézet elnyerte a Minisztertanács és a SZOT vö­rös zászlóját is, amelyet Szabó Endre, a Közalkalmazottak Szak­­szervezetének főtitkára nyújtott át Turcsán Józsefnek, a KFKI szakszervezeti bizottsága titkárá­nak. A Dun­ai Kőolajipari Vállalat dolgozóinak Százhalombattán, a vállalat központjában megtartott ünnepségen Szabó István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja adta át az MSZMP Köz­ponti Bizottságának kongresszu­si zászlaját, valamint a Minisz­tertanács és a SZOT elnökségé­nek vörös zászlaját dr. Rátosi Ernő vezérigazgatónak. A Közép-tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság elnyerte az MSZMP KB kongresszusi zászlaját és ne­gyedszer kapta meg a Minisz­tertanács és a SZOT elnökségé­nek vörös zászlaját. Szolnokon, a megyei művelődési és ifjúsá­gi központ nagytermében rende­zett ünnepségen Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára nyújtot­ta át a kitüntetéseket Hegedűs Lajosnak, a vízügyi igazgatóság vezetőjének. Az igazgatóság dol­gozóinak Kovács Antal államtit­kár, az OVH elnöke, számos egyéni és kollektív kitüntetést adott át az ünnepségen. A Veszprémi Szénbányák Vál­lalat dolgozói Veszprémben, a vegyipari egyetem aulájában tar­tottak ünnepséget abból az al­kalomból, hogy elnyerték az MSZMP KB kongresszusi zász­laját, valamint a Minisztertanács és a SZOT elnökségének vörös zászlaját. A két zászlót a tíz­ezres bányászkollektíva képvise­letében Pera Ferenc vezérigaz­gató vette át Horváth István­tól, az MSZMP KB titkárától. VoTk: A Graboplast Győri Pamutszö­vő és Műbőrgyár dolgozóinak ün­nepségén Pál Lénárd, az MSZMP KB titkára adta át az MSZMP KB kongresszusi zászlaját, vala­mint a Minisztertanács és a SZOT elnökségének vörös zászlaját, amelyeket a kollektíva nevében Tomaskovics Gyula vezérigazga­tó vett át. Ezt követően minisz­tériumi, szakszervezeti és válla­lati kitüntetéseket adtak át a munkában élenjáró dolgozóknak és kollektíváknak. Nagy Károly, a mű bőrgyár-részleg gépvezetője a Nemzetközi Munkaverseny Élenjáró Dolgozója kitüntetésben részesült. Az Országos Mentőszolgálat dolgozói is szerdán vették át a szocialista munkaversenyben el­ért kimagasló eredményeikért az MSZMP KB kongresszusi zász­laját, valamint a Minisztertanács és a SZOT elnökségének vörös zászlaját. A kitüntetéseket dr. Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese adta át dr. Ben­­cze Bélának, az Országos Men­tőszolgálat főigazgatójának. Az ünnepségen a kollektíva harminc tagja kiváló munkáért miniszteri kitüntetést, illetve mi­niszteri dicséretet kapott. A ki­tüntetéseket dr. Medve László egészségügyi miniszter adta át. A Szakszervezeti munkáért ki­tüntetés különböző fokozatait ha­tan, SZOT-oklevél kitüntetéseket pedig tízen vettek át dr. Füzi Istvántól, az Egészségügyi Dol­gozók Szakszervezetének főtitká­rától. A Hungarocamion Nemzetközi Autóközlekedési Vállalat szerdai ünnepségén Marjai József, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese ad­ta át az MSZMP kongresszusi zászlóját, valamint a Miniszter­­tanács és a SZOT vörös zász­lóját Torma Imre vezérigazgató­nak. Ezt követően ugyancsak a kormány elnökhelyettese nyújtot­ta át a Magyar Népköztársaság Kiváló Brigádja kitüntetést a Széchenyi komplex szocialista brigádnak; a kitüntető okleve­let Tóth II. Gyula brigádvezető vette át. Urbán Lajos közlekedési mi­niszter a Munka Érdemrend arany fokozatát adta át Liebe György gépkocsivezetőnek. Kivá­ló munkáért kitüntetést ketten kaptak. A Bőr- és Cipőkellék Keres­kedelmi Vállalat dolgozói szer­dán, a Duna Intercontinental Szállóban rendezett ünnepségen vették át a kongresszusi zászlót, valamint a Minisztertanács és a SZOT vörös zászlóját. A kitüntetéseket Baranyai Ti­bor, a SZOT főtitkára adta át Alsószentiványi Lajosnak, a vál­lalat vezérigazgatójának. A vál­lalat dolgozói közül tizenegyen a Kiváló Munkáért, tizen pe­dig a kiváló dolgozó kitüntetést vehették át az ünnepségen. A Növényolajipari és Mosó­szergyártó Vállalat munkásgyű­lésén Váncsa Jenő mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi miniszter nyújtotta át a kongresszusi zász­lót, valamint a Minisztertanács és a SZOT vörös zászlóját Ku­­rucz Józsefné vezérigazgatónak. A miniszter a Kiváló munkáért kitüntetést a vállalat tizennégy dolgozójának adta át. (MTI) Havasi Ferenc Csente Jenővel a kitüntetés után Fotó: Szalay Zoltán Ülést tartott a TOT elnöksége A Termelőszövetkezetek Orszá­gos Tanácsának elnöksége tegnap Szabó István elnökletével ülést tartott. A testület a mezőgazda­­sági szövetkezetek V. kongresszu­sának előkészítésével kapcsolatos feladatokat vitatta meg. A kong­resszus mérleget készít majd az elmúlt öt esztendő szövetkezeti tevékenységéről, és meghatározza a tsz-mozgalom előtt álló felada­tokat. A kongresszus állásfoglalá­sának kialakításához szükséges elemzéseket, amelyek egyebek kö­zött a tsz-ek gazdasági és mozgal­mi tevékenységét értékelik, a TOT szervezetten foglalja majd össze. Az elnökség felkérte a me­zőgazdasági szövetkezetek testüle­teit, hogy javaslataikkal, észrevé­teleikkel segítsék a kongresszus előkészítő munkáját. (MTI)

Next