Magyar Hírlap, 1988. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-11 / 8. szám
Magyar Hírlap A kékestetői szanatórium sorsa Döntés: a vizsgálatok után Hazánknak a tengerszint fölötti legmagasabb pontján, Kékestetőn, 1932—38 között épült meg az az akkoriban magánkézben lévő szanatórium, amely 1950 óta van állami kezelésben, s az Egészségügyi Minisztérium közvetlen fennhatósága alá tartozik. A gyógyintézet telepítését a természeti környezet, a magaslati levegő tette lehetővé, ugyanis itt maga a levegő is gyógyít, üdeségével, tisztaságával. Egy-egy turnusban 305 felnőttet és 30 gyermeket tudnak fogadni, a kúra rendszerint 24 napig tart. Így évente négy, négy és fél ezer légúti megbetegedésben szenvedő embert kezelnek itt. Azaz csak kezeltek, 1986 őszéig, amikor is az egyik épületszárny második emeletéről egy fürdőszoba „lejjebb költözött”. A födémszakadást követően a Budapesti Műszaki Egyetem szakemberei statikai vizsgálatokat végeztek, s megállapították: az épületrész életveszélyes, onnan a betegeket ki kell költöztetni. Ez megtörtént, s az úgynevezett A-épületszárny felújítására a minisztérium 20 millió forintot tudott biztosítani. Az átalakítást nem egészen egy hónapja befejezték, jelenleg 130 beteget ápolnak az intézetben. — A szanatórium az ország egyetlen igazi magaslati gyógyintézete. Hogyan válhatott életveszélyessé egyik épületük? — A harmincas évek népszerű építőanyaga volt a bauxitbeton, a főfalakon kívül itt is szinte minden abból készült. Ennek az élettartama — amint az építészektől tudom — legfeljebb negyven év, utána rohamosan megy tönkre — mondja Ráday Péter osztályvezető főorvos. — Hogy ez mennyire igaz, meglátszik a falainkon, a csőrepedések fél- vagy éppen egész négyzetméternyi faldarabokat mosnak széjjel. — Van-e anyagi fedezet a szanatórium másik épületének — ami ugyancsak életveszélyes — felújítására? — Nincs, de még azt sem tudjuk biztosan, hogy felújítható-e? A napokban jönnek újra a fővárosi Statikusok, az épület több szobájában 28—28 tonna vizet helyeznek el, a tartályokra műszereket kötnek, s ez úton megállapítják majd, hogy lehetséges-e a felújítás, vagy le kell bontani. — Amióta állami kezelésben van az intézet, közel hegyven év telt el. Egyszer sem volt általános felújítás? — Nem, de fejlesztés igen, épült egy új diagnosztikai szárny. Fejlesztésre, karbantartásra mindig csak annyi pénzünk volt, hogy a legszükségesebb munkát elvégezhessük. Most is lesújtó a helyzetünk. A három hete befejezett felújításra olyan kevés volt a pénz, hogy a falakbanévő vezetékek közül csak az elektromosakat tudtuk kicseréltetni, a víz- és szenyvízvezetékekhez senki sem nyúlt hozzá, pedig igen rossz állapotban vannak. — Ennyi kellemetlen momentum után tud-e valami biztatót mondani főorvos úr? — Sajnos, nem. Ha a statikusok a most már üres épületszárnyat lebontásra ítélik, pénz hiányában ahhoz is csak 1989- ben foghatnak hozzá az építők. Egy új épületszárny felépítése — tavalyi árakon számolva — félmilliárd forint. Nem tehetünk mást, várunk, s a vizsgálatok után az arra illetékesek majd döntenek a gyógyintézet sorsáról. Kékestető csak egy van, hozzánk a betegek az ország egész területéről jönnek, reájuk lenne végzetes, ha hoszszabb ideig — akárcsak most — az ágyaknak csak egyharmadát tudnánk használni. Hegyes Zoltán Sorsára vár az üres épületszárny Fotó: Sírközy György Kisebb a kereslet, mint a kínálat? Fáradt kereskedők, megértő vevők (Folytatás az 1. oldalról) nem megértőek. Mi pedig mosollyal, udvariassággal igyekszünk viszonozni, hogy nem nehezítik tovább az életünket. Mert az bizony így is elég nehéz. Parádi Györgyné napok óta fejgörccsel ébred, és az nem hagyja el egész nap. A rutinos pénztáros idegi megterheléssel magyarázza a dolgot: — Bizonyára nem kis feszültség van bennem, hiszen az új árakat még nem tanultam meg, de keresgéléssel a sort sem szeretném feltartani. Egyelőre kevés reményem van rá, hogy túljussak ezen az állapoton, hiszen a mirelitáruk pótjegyzékének pótjegyzéke is megérkezett, egy halom cikk már nem annyiba kerül, mint harmadikán. Gáti Gáborné, a hipermarket osztályigazgatója még hozzáfűzi: — Egy termelői rossz kalkuláció miatt mi milliókat veszíthetünk, hiszen nálunk például a mirelittermékekből is tonnák fogynak el. Ráadásul a vevők is nagyon szeretnek „átárazni”. Az olcsóbb termékről leveszik a címkét, és átragasztják a drágábbra. Ezt is a pénztárosnak kell észrevenni. Nem irigylem őket, mint ahogy a több mint kétszázötven dolgozó egyikét sem, hiszen nálunk november óta senkinek sem volt szabadnapja. Az osztályigazgató egyéb nehézségeket is említ. Olyanokat, amikről a vásárlók mit sem sejtenek, a kereskedőknek viszont meg kell kínlódniuk velük._ Itt van például az általános forgalmi adó alkalmazása, ha mondjuk közület vásárol nálunk. Az üdítő huszonöt százalékos adó alá esik, az üveg viszont nullszaldós. A zsebében csak nem viheti haza a szőlőjét, ezért két számla készül. A bizonylatokkal egyébként is sok bajunk van, egyes szállítók későn ébredtek, s emiatt hiányos náluk az adatszolgáltatás. Az iparcikkekből véleményem szerint azért ilyen szűkös a választék, mert a gyártók egyelőre azon tanakodnak, hogyan kell felcímkézni a termékeiket. Ahogy keresztülmegyünk a raktáron, látom, hogy mindenütt az új árak feltüntetésén szorgoskodnak az eladók. Gáti Gáborné megjegyzi: — Egyelőre még bírjuk, de kíváncsi vagyok, mi lesz itt, amikor visszaáll a rendes forgalom ... Vajon egész Budapesten megfelelő a kínálat, vagy csak szerencsés példákba botlottunk? A kérdésre Kékedi Tibortól, a Fővárosi Tanács kereskedelmi főosztályvezető-helyettesétől kértünk választ. — A kereskedőinket csak dicséret illeti: mindenki időre befejezte a leltárt és az átárazást. A szállítások sert késtek, így kiegyensúlyozott ellátásról beszélhetek. Legfeljebb néhány kisebb boltban lehet még üres polcokat találni, de a túrajáratok e hét elejére ezeket is elérik. Természetesen arra törekedtünk, hogy először a nagy üzleteket töltsük föl — ez meg is történt —, s most már csak a folyamatos utánpótlásról kell gondoskodni. Kékedi Tibor a hiánycikkekről sem hallgat: — Elsősorban a vegyi áruk, mosószerek, mosogatószerek választékával van baj és a papírcikkekből is csak azt tudják kitenni az üzletek, amit a napi szállítással megkapnak. Érzésem szerint el kell telnie körülbelül két hétnek, hogy e fölött is úrrá legyünk. Tóth Attilának, a Kereskedelmi Minisztérium főosztályvezetőjének tájékoztatása szerint az országban egyelőre kisebb a kereslet, mint a kínálat — az emberek inkább csak nézelődni járnak a boltokba —, a forgalom a normál hétköznapokéval megegyező. Az üzletek feltöltése ugyanúgy történik, mint Budapesten, a vevők sehol sem panaszkodhatnak az alapvető cikkek hiányára Arra a kérdésre, hogy a kereskedelemben dolgozók valóban megkapják-e a túlműszakokra megígért, műszakonkénti ötszáz forintos pótlékot, a főosztályvezető ezt válaszolta: " Egyelőre még nem értek véget az egyeztető tárgyalások, áe abban biztos vagyok, hogy valamilyen forrásból elő kell teremteni az igazán megérdemelt pénzeket.Braun Ágoston HAZAI KÖRKÉP —FÓRUM Parabolaantenna műholdvételre Az Orion Villamossági Vállalat a Magyar Alumíniumipari Tröszttel és a Budapesti Műszaki Egyetemmel együttműködve kétfajta direkt sugárzó, műholdvételre alkalmas DBS-parabolaantenna gyártására készült fel. Az antennával együtt előállítják a beltéri egységet is, amely az egyedi és a közösségi vételt teszi lehetővé mai Fotó: Balaton József A A társadalombiztosítás új szabályai (2) ^ A munkáltató egységesen fizet T'’ járulékot ! A társadalombiztosítási ellátás adóalapként történő kezelése meghatározza annak 1988. utáni megállapítási módját is. Az adóköteles társadalombiztosítási ellátás 1988 évtől a felbruttósított keresetek alapján kerül megállapításra, illetőleg folyósításra. Adóköteles társadalombiztosítási ellátások 1. Táppénz 2. Baleseti táppénz 3. Terhességi, gyermekágyi segély 4. Az 1987. december 31-ét követően megállapított baleseti járadék. Ugyanakkor a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagok részére kifizetett 1. betegségi segély a táppénzzel, 2. szülési segély a terhességi, gyermekágyi segéllyel adó szempontjából egy tekintet alá esik. A A járulékfizetést érintő változások A társadalombiztosítási törvény alapján a társadalombiztosítás kiadásainak fedezetére a munkáltatók társadalombiztosítási járulékot, a biztosítottak pedig nyugdíjjárulékot fizetnek. A munkáltatók által fizetendő társadalombiztosítási járulék mértéke — a mezőgazdasági nagyüzemek kivételével — nem változik. A mezőgazdasági nagyüzemnek minősülő munkáltatók 1988. évtől a biztosítottak részére kifizetett bérjellegű juttatások alaptevékenységre eső hányada után egységesen harminchárom százalékos járulék fizetésére kötelezettek. Az alaptevékenységen kívüli tevékenységre eső hányadra a jövőben negyvenszázalékos társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség áll fenn. Alapvető változás, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagok után fizetendő járulék huszonkilencről harminchárom (illetőleg negyven) százalékra emelkedik. Eddig a termelőszövetkezeti tagok után azért volt mérsékeltebb a társadalombiztosítási járulék, mint az alkalmazottak és egyéb mezőgazdasági nagyüzemek dolgozói után, mert a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagok nem a társadalombiztosítás terhére részesülnek táppénzben és terhességi, gyermekágyi segélyben. Ezen ellátások helyett a mezőgazdasági szövetkezeti jogszabályok és az egyes szövetkezeti alapszabályok alapján a termelőszövetkezetek saját alapjaik terhére betegség, illetőleg szülési segélyben részesítik tagjaikat. A társadalombiztosítási járulék változására tekintettel a mezőgazdasági termelőszövetkezetek a tagjaik részére megállapított betegségi és szülési segélyt a társadalombiztosítás terhére elszámolják (az általuk fizetendő járulék összegét a kifizetésekkel csökkentik). Érdemi a változás a társadalombiztosítási járulék alapja tekintetében. 1967. december 31-ig a munkáltatókat általában a bérköltséget (béralapot) terhelő, bármilyen jogcímen kifizetett juttatás után kötelezték társadalombiztosítási járulék fizetésére. Ez azt jelentette, hogy a mindenkori számviteli előírásoknak megfelelően bérköltségre könyvelt juttatások után a járulékot meg kellett fizetni akkor is, ha az egyébként nem számított nyugdíjjárulék-köteles juttatásnak és így utánuk társadalombiztosítási ellátás sem járt. Az új szabályozás lényege, hogy 1988. január 1-jét követően minden munkáltató egységesen a biztosított részére a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony alapján adott bérjellegű pénzbeli és természetbeni juttatás után köteles társadalombiztosítási járulékot fizetni. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató is csak az olyan juttatások után fizet járulékot, amely egyben a nyugdíjjárulék alapja, tehát olyan juttatás után, amely társadalombiztosítási ellátás alapja is. A munkáltatóknak a jövőben vizsgálniuk kell, hogy biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony keretében foglalkoztatják-e a dolgozót (kiterjed-e reá a társadalombiztosítás), illetőleg a kifizetés jogcíme nyugdíjjárulék-alap-e. Ez utóbbi, esetenként független attól, hogy a dolgozónak ténylegesen meg kell-e fizetnie utána a nyugdíjjárulékot.Például a másodállás munkajogviszony, az ennek keretében kapott munkabér bérjellegű, nyugdíjjárulék-alapot képező juttatás. A dolgozónak a jogszabály kifejezett rendelkezése folytán azonban a nyugdíjjárulékot nem kell megfizetnie, mivel az ebből származó kereset a nyugdíj megállapításánál sem vehető figyelembe) A szabályozásból következően nem kell a jövőben járulékot fizetni a szerzői díjak, a munkaviszonyban nem álló előadóművészek díjazása után sem, annak ellenére, hogy az egyéb szabályok értelmében (KSH) esetleg bérjellegűnek minősülnek, mivel a jogviszony, amelyben a kifizetés történik, nem jár biztosítási kötelezettséggel.(Folytatjuk) X RANGSOR Lassan tíz év telt el azóta, így a történet elmondása ma már — személyes érzelmeket legalábbis — alighabánt. Akkoriban azonban nehezen tértünk napirendre fölötte... Az egyetem végzős évfolyamáról negyvenen jelentkeztek az egyik legpénzesebb, s egyben — ki tudja miért —, legnépszerűbb foglalkozás budapesti állásaira. Tíz ember számára volt hely. Már-már demokratikus elemeket is sejtető rendelkezés született — ha jól emlékszem, éppen abban az évben — az említett kapós állások betöltésének módjára. A tíz helyből ötre az egyetem által tanulmányi eredmények alapján összeállított rangsor szerinti első öt embert kellett felvenni. A rangsort kifüggesztették az egyetem folyosóján, s az első öt embert annak rendje, s módja szerint fel is vetették a megpályázott munkahelyre; idáig ment minden, mint a karikacsapás. A csendes botrány — mert amúgy jól nevelt évfolyama volt a miénk — a hatodik hely betöltése körül kezdett fortyogni. A hatodik állást — ami minőségileg akár első számú is lehetett — az említett negyvenes listának egészen pontosan a harmincnyolcadik helyezettje nyerte el... ! Mondanom sem kell, az évfolyam etikailag érzékenyebb tagjainak megfelelő rosszallása kíséretében. Eddig a tanmese a szelektálás némely furcsaságairól. Égbekiáltó igazságtalanság? Szó sincs róla. Mindenki az előírások szerint járt el: az egyetem szigorúan a pontszámok alapján elkészítette és kifüggesztette a maga listadífját, a munkáltató alkalmazta az első öt embert, a további helyekre pedig a döntés szíve joga volt. (No meg azoké, akik esetleg erre a szívre a maguk módján hatni tudtak.)... Arról nem beszélve — bár erre nincs semmilyen adat tem —, hogy az említett harmincnyolcadik helyezettből s lehet, hogy különb szakember lett, mint akár a lista csú-csán álló népköztársasági ösztöndíjasból. A hoppon ma maradt hatodik helyezettről pedig, ha a sors és a kiválasztás kegyesebb hozzá, kiderülhetett volna — habár ez az előbbinél is ingatagabb feltételezés —, hogy kitűnő bizonyítvány ide vagy oda, képességei meglehetősen halvá jonyan érvényesülnek a gyakorlatban. Ki tudja? ... Amiért mégis fölidézem az évekkel ezelőtti pályaválasztási csatározásokat, a helyenkénti tülekedés, lökdö-sődés emlékeit, arra egy közelmúltban lezajlott tanácskozás ad magyarázatot. A kormány és a KISZ-vezetők december elején megtartott eszmecseréjére gondolok, ahol sok egyéb mellett a fiatalok elhelyezkedésének, s ennek kapcsán a pályázati rendszernek a kérdésköre is felvetődött. s Miután az ifjúsági szövetség képviselői tiszteletre méltó elszántsággal síkraszálltak a diákoknak nyújtott ösztöndíak, egyéb juttatások, támogatások növeléséért, a művelő-dési tárca vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy ami- akor a tehetséges fiatalok sorsáért aggódunk, ne csak arra gondoljunk, mitörténik velük az egyetemi évek alatt, hanem arra is, mi lesz velük a diplomaosztás után! Számos országban az egyetemi diploma minősége határozza meg, ki, milyen állást tölthet be. Nálunk a mostani , pályázati rendszer — s most megint a művelődési minisztert idézem —, nem a minőségi kiválasztás szerint mű- ködik ! Egyszerű lenne persze a fenti két megállapítást össze- kötni egymással, s levonni a következtetést: legyen akkor a diploma minősége nálunk is a szelektálás alapja. Csakhogy ebben az esetben — nem részletezve most az ilyen megoldás egyéb velejáróit — a diplomát kibocsátó intéz- ménynek is minőségi munkát kell végeznie. Olyan szín- * vonalú munkát, ami valóban megbízható mércét ad a ké- * pességek megfelelő rangsorolásához. Vannak-e ilyen felsőoktatási intézmények ma Magyarországon? Bizonyára akadnak ilyenek, de aligha ezek alkotják a többséget. Ahogyan a fent említett példában a harmincnyolcadik helyezett könnyedén félretolhatta az útjából az élmezőny hatodik emberét, úgy nincs okunk feltételezni, hogy a tudományos intézmények saját munkatársaik kiválasztásakor különb szabályokat juttatnának érvényre a versenyfutásnál. Egyre többször hallani ugyanis tekintélyes szakemberek, tudósok, pedagógu-osok szájából, hogy mennyire nincs vonzereje a tudományos-oktatói munkának, a tehetséges fiatalok körében. A következmények pedig visszavezetnek oda, ahonnan a fentiekben elindultunk. Történetesen a negyvenfős lis-tához. Amelyen ha az elsőkből nem is lesznek utolsók, de a harmincnyolcadik kiütheti a hatodik helyezettet... ERDÉLYI ANDRÁS ! 1988. január 11., hétfő F