Magyar Hírlap, 1988. február (21. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-23 / 45. szám
1988. február 23., kedd TANÁCSOK FÓRUMA Hogy ne forduljon visszájára az, ami jó __, rDunaújvárosi tükörkép Az elmúlt években jelentős váltoatás történt a tanácsrendszer korszerűsítésében. E folyamatban nem elhanyagolható szerepet játszanak a helyi apparátus szakemberei, hiszen számos kezdeményezés éppen tőlük indul ki. Elegendő itt talán a főváros XX. kerületi tanácsának nagy visszhangot kiváltó újításaira, vagy a közelmúltban lapunkban is ismertetett szegedi átszervezésekre gondolni. A szervezetkorszerűsítés manapság más helyi tanácsoknál is aktuális téma, például Dunaújvárosban, ahol egy meglehetősen sajátos nézőpontból közelítenek e kérdéshez. Erről beszélgettünk DR VIRÁG RUDOLFFAL, a városi tanács végrehajtó bi zottságának titkárával — Fejér megye egyike annak a négy megyének, amelyek már január elsejétől áttértek a kétszintű igazgatásra — mondja a vb-titkár. — Így most nálunk az átállás adja a legtöbb munkát. Jók: Mit jelent ez a gyakorlat H- ban? — Mindenekelőtt arról van szó, hogy a község és a megye közötti közvetlen kapcsolat létrejötte egyben feltételezi a város és vonzáskörzete viszonyának újragondolását is. Dunaújvároshoz mind ez idáig tizenöt község tartozott, vagyis ennyi település másodfokú hatóságaként szerepeltünk. Ez a vonzáskörzet részben természetes, részben pedig mesterséges úton, tehát egy valamikori döntés nyomán alakult ki. A kétszintű közigazgatásra való áttérés számunkra azzal az előnnyel jár, hogy a természetes, évtizedek során kialakult vonzáskörzetünkkel — Rácalmással, Perkátával, Baraccsal, Kisapostaggal, Előszállással, Nagyvenyimmel, vagyis azokkal a községekkel, amelyek a városból 15-20 perc alatt elérhetők — az eddigieknél is szorosabbra fűzhetjük kapcsolatunkat, hiszen több idő és energia marad az együttműködésre. Erről egyébként az elmúlt hetekben tárgyaltunk az érintett falvak vezetőivel. Ugyanakkor más település — például Mezőfalva —, amely valamikor önálló kistérség volt, „leválik" a városról, visszatérve régi szerepkörébe. A • A térségi újraszerveződést követi valamiféle szervezeti átalakulás is a városi tanácsnál ? — Látványos változások egyelőre nem lesznek. A kétszintű igazgatásra való áttérés — legalábbis ebből a szempontból — a városoknál amúgy is elsősorban létszámkérdésként jelentkezik. Csakhogy az elmúlt évek során, épp a szervezet-korszerűsítés jegyében, sikerült jelentős mértékben csökkentenünk az apparátus létszámát. Ez egyfajta belső integrálódás, feladat-összevonás eredménye volt. Jelenleg, csaknem százharmincan dolgozunk a városi tanácsnál, hússzal kevesebben, mint régen. Persze azért ezeken túlmenően is tettünk kisebb lépéseket a szervezet-korszerűsítés útján. Például? V — A hatósági osztályokat letelepítettük az épület földszintjére, hogy az ügyfeleknek ne kelljen bolyonganiuk, amíg megtalálják az illetékest. Ez a lakosság szempontjából fontos, míg más változások — itt a törvényességi felügyeletre gondolok — kevésbé látványosak, az állampolgárok részéről nemigen érzékelhetőek. Holott ezek nem kevésbé fontos mozzanatok, hiszen a már említett példa eredményeként részben átalakult a tanács belső szervezeti struktúrája, többek között azáltal is, hogy kevesebb szakemberre van szükség a feladatok ellátásához. Közismert, hogy a termelőszövetkezetek és a vállalatok törvényességi felügyelete a megyéhez került, az előbbieknél csak a háztáji gazdaságok maradtak nálunk, míg a vállalatokkal kapcsolatban a helyi tanács, mint alapító, pusztán, az ezzel járó jogokat gyakorolhatja. Ez természetesen nemcsak létszám-megtakarítást jelent, hanem egyben igen jelentős lépés a koordináló-szervező államigazgatás megvalósítása felé. Persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy ez az új helyzet megannyi új kérdéseket is felvet. Mire gondol? ? Arra például, hogy a vállalatok és a helyi tanács közötti „lényegesen lazább kapcsolat’’ miként befolyásolja majd az alapellátásban betöltött szerepünket. Amíg ugyanis nálunk volt a törvényességi felügyelet, bizonyos esetekben — amikor erre szükség volt — közvetlenebből befolyásolhattuk a vállalatokat a lakossági igények kielégítésére. Ez ma már nem áll módunkban, holott változatlanul felelősek vagyunk az alapellátásért. Lehet, hogy ebből sohasem lesz konfliktus a gazdálkodók és a tanács között, de a viták sem elképzelhetetlenek. Ez azt jelentené, hogy a a belső szervezet-korszerűsítést nagymértékben befolyásolják a tanácsszervezeten kívüli döntések? — Pontosan erről van szó. Említhetek ezzel kapcsolatban más eseteket is. Itt van például a nyolcvanas évek elején bevezetett úgynevezett kisvárosi modell. Ennek révén a szokásos hét-nyolc osztály helyett — bizonyos feladatok összevonásával — csak négy, esetleg öt tanácsi osztályt alakítottak ki. Ám az osztályokon elég hamar bekövetkezett egy belső tagozódás — mintegy a régi szervezet tükörképeként. Egyszóval megindult egyfajta „visszarendeződés”. Ezt azonban — paradox módon — nem központi döntés, hanem éppen annak hiánya idézte elő, nevezetesen az, hogy nincs egységes intézményirányítási rendszer. S bár Dunaújváros nem tartozik a kisvárosok közé, ezt a hiányt mi is számtalanszor tapasztaljuk. ~ Érzékeltetne ezt egy pél- HPdóval? — Az egységes irányítási rendszer hiánya a napi munka során számos zűrzavar forrása a művelődési ügyek területén. Ez a munka ugyanis — különösen városi szinten — sok, s eltérő feladatú tanácsi intézményben zajlik, ám mindmáig eldöntetlen, hogy a felmerülő kérdésekből, a megoldandó feladatokból mi tartozik a tanácsra, mi az ágazati irányításra, s hogy végül is miről dönthet az intézmény vezetője. Egyszóval tisztázatlanok a hatáskörök. Az intézményvezetők például elbátortalanodnak, attól való félelmükben, hogy számon kérhetik rajtuk a „saját" döntést. Ami pedig e probléma tanácsi oldalát illeti: felmérések bizonyítják, hogy a hatáskörök tisztázatlansága miatt, épp erről a területről kérjük be a legtöbb jelentést és statisztikát. Ezekből ugyebár nem lehet baj... Ennek eredményeként aztán mind az intézményvezetők, mind a tanács művelődésügyi szakemberei úgy érzik, „agyonnyomja” őket a sok munka, holott sok esetben csak papirosgyártás folyik. Ez azonban már átvezet egy másik területre, a tanácsok és az ágazati irányítás közötti kapcsolatra. .. — A különböző minisztériumok, főhatóságok arra törekednek, hogy a tanácsapparátusban legyenek „saját" embereik, tehát egyfajta tükörképszervezetet hoznak létre, amelyen keresztül érvényre juttathatják elképzeléseiket, céljaikat. Holott az ágazatoknak az apparátust irányító tanácstestülettel is szorosan együtt kellene működniük, vagyis a kapcsolattartás az ágazat—tanácstestület— apparátus vonalon lenne igazán helyénvaló. Manapság viszont sokkal direktebb a viszony, a minisztériumok közvetlenül az apparátussal működnek együtt. Ez a gyakorlat azért is helytelen, mert ily módon a testület — kimaradva a fenti folyamatból — lényegében közömbössé válik a szervezeti kérdések iránt, nemigen foglalkozik azzal, hogy az apparátus öt vagy húsz osztállyal működik-e. — Ezek szerint az érdemi — szervezet-korszerűsítés csak és kizárólag külső döntések függvénye lenne? — Ezt nem állítom, helyben is meg lehet tenni sok apró lépést e téren. De a valódi korszerűsítéshez — a visszarendeződések útjainak lezárásához — elengedhetetlennek tartom bizonyos külső, a tanácsszervezeten kívüli döntések meghozatalát. Horváth Judit ár a Tolnai új világlexikonja sem bőszavú, amikor Dunaföldvárról ír. Megtudhatjuk belőle, hogy nagyközség a dunaföldvári járásban, hogy van vasútés gőzhajóállomása, valamint postája és távírója. S nem lehet rossz helyen, hiszen egykori nevén Anamatia római őrállomás volt. Az Árpádok korában nevezetes szerepet játszott, ám a törökök elpusztították. Hogy mi lehetett ama nevezetes szerep, ki tudja? Egy biztos, ha a „nevezetes” igaz, akkor mára bizony veszített belőle. Kár? Nem hiszem. Dunaföldvárnak nincsenek nagy gyárai, nincs egy kaptafára gyártott lakótelepe. S a tanács elnöke, Antal Ferenc — mert azért mindenki többre vágyik — meg is jegyzi: — Lehetnénk mi is Szentendre ... Lehetnénk. Vagy kicsit azok is. Hiszen kicsi és hangulatos a helység. A két iparváros — Dunaújváros és Paks — között úgy húzódik meg, mintha félne... De legalábbis óvatos. Fejlődne is, meg őrizné is a múlt mozdulatlanságát, az ódon hangulatot, amit tapasztalhatnak, akik nyáron járnak arra. Vasárnap. Akkor a régi házak övezte csöppnyi főtéren magasba lendíti vezénylőbotját a tamburmajor, s a fúvószenekar olyan andalítóan játszik, hogy az idősebbek előtt azonnal földereng ifjúkori kedvesük arca ... — Node, titkár úr — fordulok a tanács második emberéhez, Csikós Józsefhez. — Ha a nyáron belépnek a rézfúvósok, tán végleg belerokkan a közeli Bozókiház... — Ha így történne, jó időre megnyúlna a földváriak orra. Regéljük, nem teszi, de még inkább abban bízunk, tehetünk a házért valamit. A Bozóki-ház lehet vagy százöd esztendős. Parasztbarokk. Kevés hozzá hasonló szépet lehet látni. „Rokonait" elfátták a háborús, no meg az azt követő viharok. Ki magtárként fejezte be, ki meg, mint a Pató Pál úr háza ... — Mennyibe kerülne a fölújítása? — Ne is kérdezze! ötmillió..Rengeteg pénz. Kérdezem a földvári főépítészt, az Országos Műemléki Felügyelőség szakemberét, Nándori Klárát, így válaszol: — Nagy kár lenne érte. Ha mindjárt nem is hozhatjuk rendbe, az úgynevezett állagmegóvás elodázhatatlan. Munkában vagyunk, szeretnénk, ha vendégfogadó, amolyan csöpp szálloda lehetne. Sajnos, szerencsétlen helyen van, iskolák között. Egyszer — tudom — már kimondták rá a halálos ítéletet. Szerencsére megmenekült, de nem azért, hogy a dózer helyett az eső meg a szél végezzen vele. — És a szintén páratlan szépségű szerb templom? — Tudtommal a papírügyek tisztázódtak. A tulajdonos, az egyház és a város, akarom mondani, nagyközség megegyeztek. A templom sem mehet tönkre. Ügy legyen! Dunaföldvárt szeretik a környékbeliek. A Magyar László Gimnázium nagydiákjaival ülök együtt az igazgatói szobában. Az igazgató, Lukácsi Pál csak arra kér, ne kínáljam cigarettával a gyerekeket. Szó sincs róla!... A közelmúlt nagy eseményéről beszélnek, a diákparlamentről. Ott volt a tanácstitkár is, akit kértek, itt, meg ott fessék föl a zebrát, világítsák meg az átkelőhelyeket. Meg a pinceklub is!... A gimnázium, az egykori Ferencrendi kolostor mélye tágas helyiséget rejt. Minek a klub? Kis Andrea és Dudla Györgyi szerint azért, hogy kötetlen baráti körben, együtt gondolkodva, időnként együtt lehessenek, mert bizony, Dunaföldvár egyéb „szórakozóhelyein" a diákok számára, mondhatni, vegyes a közönség. Orova Tamás és Mozol Tamás meg azt hallotta otthon, a család öregebb tagjaitól, hogy mint másutt, Dunaföldváron is sok-sok hely volt régebben — „egész régen" —, s az egyikbe csak a kereskedők jártak, a másikba meg az iparosok, s megint máshova az értelmiségiek ... — Ez kellene megint — fejtegeti egyikük mert az egyforma érdeklődésűek, ha zavartalanul együtt vannak, bizony, sokat tanulhatnak egymástól, érdesemre, vajon szívesen hagynák-e el gyermekkoruk színhelyét, határozott nemmel válaszolnak S megmagyarázzák: barátaik Paksról vagy Dunaújvárosról mindig szívesen jönnek Dunaföldvárra. Érthető. Más a hangulata. Romantikusabb. S a Duna-part hangulata! . . . Nyaranta az itteni strandon verődik, csiszolódik össze a környék gyerekserege. S a felnőttek sem vetik meg Földvárt. Sok jól ellátott üzlete van, amit bizonyít, ha a boltok bevételét elosztják a település lélekszámával, akkor kiderül, hogy minden földvári százezer forintot költött 1986-ban. Jóval többet, mint a más, hasonló nagyságú településeken. — No, nem a földváriak ilyen költekezők, hanem nagy az átmenő forgalmunk, s üzleteinkben gyakorta látok Soltiakat, dunaújvárosiakat és paksiakat — hallom az elnöktől. És szóba kerül még a tanácson, hogy elegendő és jó minőségű Földváron a víz, hogy a múlt esztendőben tíz kilométernyi csatorna épült, hogy a szippantott szennyvizet biológiailag is tisztítják. — S gondolja el, bár Dunaföldvár nem város, mégis van városvédő egyesülete. A megtudtam: szorgos pedagógusok, lokálpatrióták vezetik a kis csapatot. Annak idején is ők állták el a dózer útját a Bozókiháznál, bár egyesek tudni vélik: nem volt az komoly. Pusztán rémisztgették a műemlékeseket, hátha kinyitják az erszényt... De csak a levél jött: nem szabad bántani! Hogy a városvédők valóban városiak lesznek-e, az majd eldől. Mert Dunaföldvár az akar lenni. Beszélgetőpartnereim valamenynyien nyomatékkal mondták: „Nem lesz ez fényűző, nagy város, mint ahogyan sosem is volt az. Csak amolyan piciny, szeretetövezte városka." Vödrös Attila Átutazóban Városvédők — város nélkül --------------Magyar Hírlap „Pontos " kérdések A lakosságot, a tanácstagokat és a tanácsi vezetőket mostanában két sajátos témakör foglalkoztatja a leginkább: az egyik a meglehetősen hányatott életű településfejlesztési hozzájárulás, míg a másik a társközségi önállósulási törekvések ugyancsak ellentmondásos, zaklatott ügye. Alábbi hásunkban nem állásfoglalásra törekszünk, hanem az ellentmondások pontokba szedett, árnyaltabb megfogalmazására. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI • HOZZÁJÁRULÁS • Az új adónemnek meglehetősen zaklatott előélete van. Nem a kisebb településeken, hanem elsősorban a városokban, ahol a lakosság — a dolog természeténél fogva — nem szokhatott hozzá az effajta adózáshoz. A végrehajtás során lássuk be — a nagyobb településeken olyan célokat fogalmaztak meg a tanácsok, amelyeknek realitását nem minden állampolgár volt képes elfogadni, következésképpen mindmáig tiltakozott és tiltakozik a befizetés ellen. Meglehet, hogy ez jelentős részben a tanácsok szervezési hibájára vezethető vissza, s mint ilyen, természetszerűleg felülvizsgálatra szorul. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben egyre több tanács „táncol vissza”, egyre több testület dönt úgy, hogy eltekint, a teho adójellegű és szigorú behajtásától. Maradjunk abban, hogy ebbéli döntésük — a helyi tanácsi önállóság és népképviselet okán — a lehető legtermészetesebb. Az alapelv ugyanis változatlan: minden településen a tanácstestület és a lakosság belátására bízzák a településfejlesztési hozzájárulás sorsát-ügyét.. Még akkor is, ha ezáltal a helyi tanácsok netán jelentős bevételi forrástól esnek el, különösképpen pedig akkor, ha bizonyos településeken esetleg lényegesen jobban járnak az egyéb bevételi források kiaknázásával, például egyegy beruházás társulásos formában való megoldásával. Van azonban az éremnek egy másik oldala is: tapasztalataink szerint jó néhány helyi tanács vezetője joggal berzenkedik amiatt, hogy az imént vázolt helyzetben ők maguk olyan körülmények közé kerülhetnek, amelyben magyarázkodniuk kell... Például amiatt, hogy amennyiben náluk minden tekintetben elfogadható módon alakult a településfejlesztési hozzájárulás befizetése, vajon nekik miért kell emiatt most netán röstellkedniük? Újságcikkekben, rádió- és tévériportokban mostanában ugyanis minduntalan azt hallják, hogy akkor igazán „demokratikus” a tanács, ha képes megszabadulni korábbi tévedésétől... Olvasóink azt is kérdik: ilyen körülmények közepette vajon ki, kinek nyújtja be a számlát, miért kell erőszakkal szembeállítani a lakosságot a tanácstestülettel, vagy éppen a tanácsi vezetéssel, egy-egy településfejlesztési akció feladása ugyan kinek használ? Mert meglehet, hogy a helyi tanács eltekint a tehótől, de vajon ezáltal nem tekint-e el a legfontosabb közérdekű célok megvalósításának egy lehetőségétől is? Mit érünk el azzal — kérdezik egyre többen —, ha a tanácsok jelenlegi szűkös lehetősége mellett még erről, az olykor egyedüli bevételi forrásról is lemondunk? Mint a Magyar Rádió tegnap reggeli műsorában az illetékes belügyminiszter-helyettes kifejtette: a teho intézményét központilag nem szüntetik meg — annak életképes működését — működtetését — a jövőben is a helyi tanácstestületekre bízzák. Ahol korábban erőltették a társulást, ott természetesen újra kell gombolni a mellényt — ebben mind a kormányzati, mind pedig a népfronttörekvések azonosak. E tekintetben sem a nosztalgia, sem pedig az újkeletű indulatok áradata nem lehet mérvadó. Egy HNF-vezető ezzel kapcsolatban legutóbb kifejtette: az elöljáróság létrehozását önkritikus válaszlépésnek minősíthetjük a tanácsok összevonása során helyenként elkövetett súlyos hibákra ... S hozzátehetjük: az elöljáróságok működésének gazdasági alapja általában hiányzik ... Előrelépés csak akkor képzelhető el, ha a kistelepülések felzárkóztatása napirenden marad és nem kerül le onnan azzal az indoklással, hogy erre nincs pénz ... Talán indokolt a kérdés — fogalmazzák meg a helyi tanácsok szakemberei hozzánk érkező kérdései —, hogyha „amennyiben az elöljáróságok működésének gazdasági alapja általában hiányzik”, vajon miért ne lehetne e pénzügyi nehézségeket napirenden tartani?.... . Olyannyira napirenden kell tartani, hogy a minap Zala megyében helyi szavazás keretében kimondta különválását egy társközség, s ennek az aktusnak több százezer forintos anyagi kihatása van, pusztán azért, mert a megyei tanács kénytelen ezeknek a településeknek bizonyos költségeit finanszírozni, ő maga azonban erre egyetlen fillért sem kap a központi szervektől. Az eljárás kézenfekvő: a többi helyi tanácstól kell ezt az összeget elvonni. Más kérdés, hogy esetleg ezt az anyagi teherviselést a legkevésbé sem méltányolja az a társközség, amely az önállóság mellett dönt. Ezzel szemben az is igaz, hogy egy-egy megye csakis a tanácsok megrövidítése árán tudja „kistafírozni” az önállóvá vált társközségeket. Jelen pillanatban a több mint másfél ezer társközség közül alig több, mint tíz település vállalkozott az elszakadásra. Arányaiban tehát nem beszélhetünk valamiféle folyamatról. Az „alulról építkező” társadalmi folyamatról azonban mindenképpen. Hogyan kezeljük ezt, mi a dolga e tekintetben a kormányzati szerveknek, s ennek tükrében mi a teendő a népképviselet szempontjából? — kissé leegyszerűsítve alighanem erről van szó. Lapunk a következő hetekben megkísérel választ adni ezekre a kérdésekre már csak azért is, mert meggyőződésünk, hogy az éremnek legalábbis két oldala van. TÁRSKÖZSÉGEK KÜLÖNVÁLÁSA A TANÁCSOK NAPIRENDJÉN tanácsülések SZERDA A ZALAI testület először a társadalmi tulajdon és a fogyasztói érdekvédelem érvényesülésének tapasztalatait tekinti át. Megvizsgálja a megyei tanácstagi csoportok és a városkörnyéki bizottságok munkáját is, s szó lesz a helyi tanácsok idei állami támogatásának módosításáról is. CSÜTÖRTÖK CSONGRÁD megyében egyebek mellett az országrész egészségmegőrző programja és ezzel kapcsolatos feladatterve kerül napirendre. VB-ÜLÉSEE KEDD BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN megyében először jelentést hallgat meg a testület a gazdasági szerkezetváltáshoz kapcsolódó munkaerő-átcsoportosításokkal összefüggő átképzések helyzetéről. Ezután beszámoló hangzik el a megyei tanács kereskedelmi osztályának munkájáról SZERDA BARANYÁBAN elsőként a Vajszlói Nagyközségi Közös Tanács vb tevékenysége lesz napirenden, ezt követően a tavalyi munkaversenyt értékelik. A vb-ülésen megtárgyalják az idei levegőtisztaság-védelmi ellenőrzési programot is. A FŐVÁROSI TANÁCS végrehajtó bizottsága egyebek mellett tárgyal a XXII. kerület egy részének veszélyeztetett területté nyilvánításáról, majd dönt Területfelhasználási Koordinációs Bizottság létrehozásáról. Végül jelentés hangzik el a kiemelt beruházások tavalyi teljesítéséről.