Magyar Hírlap, 1988. február (21. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-23 / 45. szám

1988. február 23., kedd TANÁCSOK FÓRUMA Hogy ne forduljon visszájára az, ami jó __, rDunaújvárosi tükörkép Az elmúlt években jelentős váltoatás történt a tanács­rendszer korszerűsítésében. E folyamatban nem el­hanyagol­ható szerepet játszanak a helyi apparátus szakemberei, hi­szen számos kezdeményezés éppen tőlük indul ki. Elegendő itt talán a főváros XX. kerületi tanácsának nagy visszhan­got kiváltó újításaira, vagy a közelmúltban lapunkban is ismertetett szegedi átszervezésekre gondolni. A szervezet­korszerűsítés manapság más helyi tanácsoknál is aktuális téma, például Dunaújvárosban, ahol egy meglehetősen sajá­tos nézőpontból közelítenek e kérdéshez. Erről beszélgettünk DR VIRÁG RUDOLFFAL, a városi tanács végrehajtó bi­­­ zottságának titkárával — Fejér megye egyike an­nak a négy megyének, amelyek már január elsejétől áttértek a kétszintű igazgatásra — mond­ja a vb-titkár. — Így most ná­lunk az átállás adja a legtöbb munkát. Jók: Mit jelent ez a gyakorlat­ H- ban? — Mindenekelőtt arról van szó, hogy a község és a megye közötti közvetlen kapcsolat lét­rejötte egyben feltételezi a vá­ros és vonzáskörzete viszonyá­nak újragondolását is. Dunaúj­városhoz mind ez idáig tizenöt község tartozott, vagyis ennyi település másodfokú hatósága­ként szerepeltünk. Ez a vonzás­­körzet részben természetes, részben pedig mesterséges úton, tehát egy valamikori döntés nyomán alakult ki. A kétszintű közigazgatásra való áttérés szá­munkra azzal az előnnyel jár, hogy a természetes, évtizedek során kialakult vonzáskörze­tünkkel — Rácalmással, Perká­­tával, Baraccsal, Kisapostaggal, Előszállással, Nagyvenyimmel, vagyis azokkal a községekkel, amelyek a városból 15-20 perc alatt elérhetők — az eddigiek­nél is szorosabbra fűzhetjük kapcsolatunkat, hiszen több idő és energia marad az együtt­működésre. Erről egyébként az elmúlt hetekben tárgyaltunk az érintett falvak vezetőivel. Ugyanakkor más település — például Mezőfalva —, amely valamikor önálló kistérség volt, „leválik" a városról, visszatér­ve régi szerepkörébe. A • A térségi újraszerveződést­­ követi valamiféle szerve­zeti átalakulás is a városi ta­nácsnál ? — Látványos változások egyelőre nem lesznek. A két­szintű igazgatásra való áttérés — legalábbis ebből a szempont­ból — a városoknál amúgy is elsősorban létszámkérdésként jelentkezik. Csakhogy az el­múlt évek során, épp a szerve­zet-korszerűsítés jegyében, sike­rült jelentős mértékben csök­­kentenünk az apparátus lét­számát. Ez egyfajta belső in­tegrálódás, feladat-összevonás eredménye volt. Jelenleg, csak­nem százharmincan dolgozunk a városi tanácsnál, hússzal ke­vesebben, mint régen. Persze azért ezeken túlmenően is tet­tünk kisebb lépéseket a szer­vezet-korszerűsítés útján. Például? V — A hatósági osztályokat letelepítettük az épület föld­szintjére, hogy az ügyfeleknek ne kelljen bolyonganiuk, amíg megtalálják az illetékest. Ez a lakosság szempontjából fontos, míg más változások — itt a törvényességi felügyeletre gon­dolok — kevésbé látványosak, az állampolgárok részéről nem­igen érzékelhetőek. Holott ezek nem kevésbé fontos mozzana­tok, hiszen a már említett pél­da eredményeként részben át­alakult a tanács belső szerve­zeti struktúrája, többek között azáltal is, hogy kevesebb szak­emberre van szükség a felada­tok ellátásához. Közismert, hogy a termelőszövetkezetek és a vál­lalatok törvényességi felügyele­te a megyéhez került, az előb­bieknél csak a háztáji gazdasá­gok maradtak nálunk, míg a vállalatokkal kapcsolatban a he­lyi tanács, mint alapító, pusz­tán, az ezzel járó jogokat gya­korolhatja. Ez természetesen nemcsak létszám-megtakarítást jelent, hanem egyben igen je­lentős lépés a koordináló-szer­vező államigazgatás megvalósí­tása felé. Persze arról sem sza­bad megfe­ledkezni, hogy ez az új helyzet megannyi új kérdé­seket is felvet. Mire gondol? ? Arra például, hogy a vállalatok és a helyi tanács kö­zötti „lényegesen lazább kap­csolat’’ miként befolyásolja majd az alapellátásban betöl­tött szerepünket. Amíg ugyanis nálunk volt a törvényességi felügyelet, bizonyos esetekben — amikor erre szükség volt — közvetlenebből befolyásolhattuk a vállalatokat a lakossági igé­nyek kielégítésére. Ez ma már nem áll módunkban, holott vál­tozatlanul felelősek vagyunk az alapellátásért. Lehet, hogy eb­ből sohasem lesz konfliktus a gazdálkodók és a tanács között, de a viták sem elképzelhetetle­nek. Ez azt jelentené, hogy a­­ a belső szervezet-korszerűsí­tést nagymértékben befolyásol­ják a tanácsszervezeten kívüli döntések? — Pontosan erről van szó. Említhetek ezzel kapcsolatban más eseteket is. Itt van példá­ul a nyolcvanas évek elején be­vezetett úgynevezett kisvárosi modell. Ennek révén a szoká­sos hét-nyolc osztály helyett — bizonyos feladatok összevoná­sával — csak négy, esetleg öt tanácsi osztályt alakítottak ki. Ám az osztályokon elég hamar bekövetkezett egy belső tago­zódás — mintegy a régi szerve­zet tükörképeként. Egyszóval megindult egyfajta „visszaren­deződés”. Ezt azonban — pa­radox módon — nem központi döntés, hanem éppen annak hiánya idézte elő, nevezetesen az, hogy nincs egységes intéz­ményirányítási rendszer. S bár Dunaújváros nem tartozik a kisvárosok közé, ezt a hiányt mi is számtalanszor tapasztaljuk. ~­ Érzékeltetne ezt egy pél- HP­dóval? — Az egységes irányítási rendszer hiánya a napi munka során számos zűrzavar forrása a művelődési ügyek területén. Ez a munka ugyanis — különösen városi szinten — sok, s eltérő feladatú tanácsi intézményben zajlik, ám mindmáig eldöntet­len, hogy a felmerülő kérdések­ből, a megoldandó feladatokból mi tartozik a tanácsra, mi az ágazati irányításra, s hogy vé­gül is miről dönthet az intéz­mény vezetője. Egyszóval tisz­tázatlanok a hatáskörök. Az in­tézményvezetők például elbá­­tortalanodnak, attól való félel­mükben, hogy számon kérhetik rajtuk a „saját" döntést. Ami pedig e probléma tanácsi olda­lát illeti: felmérések bizonyít­ják, hogy a hatáskörök tisztá­zatlansága miatt, épp erről a te­rületről kérjük be a legtöbb je­lentést és statisztikát. Ezekből ugyebár nem lehet baj... En­nek eredményeként aztán mind az intézményvezetők, mind a tanács művelődésügyi szakem­berei úgy érzik, „agyonnyomja” őket a sok munka, holott sok­­ esetben csak papirosgyártás folyik. Ez azonban már átvezet egy másik területre, a ta­nácsok és az ágazati irányítás közötti kapcsolatra. .. — A különböző minisztériu­mok, főhatóságok arra töreked­nek, hogy a tanácsapparátusban legyenek „saját" embereik, te­hát egyfajta tükörképszerveze­tet hoznak létre, amelyen ke­resztül érvényre juttathatják elképzeléseiket, céljaikat. Hol­ott az ágazatoknak az appará­tust irányító tanácstestülettel is szorosan együtt kellene mű­ködniük, vagyis a kapcsolattar­tás az ágazat—tanácstestület— apparátus vonalon lenne igazán helyénvaló. Manapság viszont sokkal direktebb a viszony, a­­ minisztériumok közvetlenül az apparátussal működnek együtt.­­ Ez a gyakorlat azért is helyte­len, mert ily módon a testület — kimaradva a fenti folya­matból — lényegében közöm­bössé válik a szervezeti kérdé­sek iránt, nemigen foglalkozik azzal, hogy az apparátus öt vagy húsz osztállyal működik-e. — Ezek szerint az érdemi — szervezet-korszerűsítés csak és kizárólag külső döntések függvénye lenne? — Ezt nem állítom, helyben is meg lehet tenni sok apró lé­pést e téren. De a valódi kor­szerűsítéshez — a visszarende­ződések útjainak lezárásához — elengedhetetlennek tartom bizonyos külső, a tanácsszerve­­zeten kívüli döntések meghoza­talát. Horváth Judit ár a Tolnai új világlexikonja sem bőszavú, amikor Duna­­földvárról ír. Megtudhatjuk belő­le, hogy nagyközség a dunaföld­­vári járásban, hogy van vasút­és gőzhajóállomása, valamint pos­tája és távírója. S nem lehet rossz helyen, hiszen egykori nevén Ana­­matia római őrállomás volt. Az Árpádok korában nevezetes sze­repet játszott, ám a törökök el­pusztították. Hogy mi lehetett ama nevezetes szerep, ki tudja? Egy biztos, ha a „nevezetes” igaz, akkor mára bizony veszített belő­le. Kár? Nem hiszem. Duna­földvárnak nincsenek nagy gyárai, nincs egy kaptafára gyár­tott lakótelepe. S a tanács elnöke, Antal Ferenc — mert azért min­denki többre vágyik — meg is jegyzi: — Lehetnénk mi is Szentend­re ... Lehetnénk. Vagy kicsit azok is. Hiszen kicsi és hangulatos a hely­ség. A két iparváros — Dunaúj­város és Paks — között úgy hú­zódik meg, mintha félne... De legalábbis óvatos. Fejlődne is, meg őrizné is a múlt mozdulat­­lanságát, az ódon hangulatot, amit tapasztalhatnak, akik nyáron jár­nak arra. Vasárnap. Akkor a ré­gi házak övezte csöppnyi főté­ren magasba lendíti vezénylőbot­­ját a tamburmajor, s a fúvós­­zenekar olyan andalítóan játszik, hogy az idősebbek előtt azonnal földereng ifjúkori kedvesük ar­ca ... — Node, titkár úr — fordulok a tanács második emberéhez, Csi­kós Józsefhez. — Ha a nyáron belépnek a rézfúvósok, tán vég­­leg belerokkan a közeli Bozóki­­ház... — Ha így történne, jó időre megnyúlna a földváriak orra. Re­géljük, nem teszi, de még inkább abban bízunk, tehetünk a házért valamit. A Bozóki-ház lehet vagy száz­­öd esztendős. Parasztbarokk. Ke­vés hozzá hasonló szépet lehet látni. „Rokonait" elfátták a hábo­rús, no meg az azt követő viha­rok. Ki magtárként fejezte be, ki meg, mint a Pató Pál úr háza ... — Mennyibe kerülne a fölújí­­tása? — Ne is kérdezze! ötmillió..­Rengeteg pénz. Kérdezem a földvári főépítészt, az Országos Műemléki Felügyelőség szakem­berét, Nándori­ Klárát, így vála­szol: — Nagy kár lenne érte. Ha mindjárt nem is hozhatjuk rend­be, az úgynevezett állagmegóvás elodázhatatlan. Munkában va­gyunk, szeretnénk, ha vendégfo­gadó, amolyan csöpp szálloda le­hetne. Sajnos, szerencsétlen he­lyen van, iskolák között. Egyszer — tudom — már kimondták rá a halálos ítéletet. Szerencsére meg­menekült, de nem azért, hogy a dózer helyett az eső meg a szél végezzen vele. — És a szintén páratlan szép­ségű szerb templom? — Tudtommal a papírügyek tisztázódtak. A tulajdonos, az egyház és a város, akarom mon­dani, nagyközség megegyeztek. A templom sem mehet tönkre. Ügy legyen! Dunaföldvárt szeretik a kör­nyékbeliek. A Magyar László Gimnázium nagydiákjaival ülök együtt az igazgatói szobában. Az igazgató, Lukácsi Pál csak arra kér, ne kínáljam cigarettával a gyerekeket. Szó sincs róla!... A közelmúlt nagy eseményéről beszélnek, a diákparlamentről. Ott volt a tanácstitkár is, akit kértek, itt, meg ott fessék föl a zebrát, világítsák meg az átkelő­helyeket. Meg a pinceklub is!... A gimnázium, az egykori Ferenc­­rendi kolostor mélye tágas helyi­séget rejt. Minek a klub? Kis Andrea és Dudla Györgyi szerint azért, hogy kötetlen baráti kör­ben, együtt gondolkodva, időn­ként együtt lehessenek, mert bi­zony, Dunaföldvár egyéb „szóra­kozóhelyein" a diákok számára, mondhatni, vegyes a közönség. Orova Tamás és Mozol Tamás meg azt hallotta otthon, a család öregebb tagjaitól, hogy mint má­sutt, Dunaföldváron is sok-sok hely volt régebben — „egész ré­gen" —, s az egyikbe csak a ke­reskedők jártak, a másikba meg az iparosok, s megint máshova az értelmiségiek ... — Ez kellene megint — fejte­geti egyikük mert az egyfor­ma érdeklődésűek, ha zavartala­nul együtt vannak, bizony, sokat tanulhatnak egymástól, érdesemre, vajon szívesen hagynák-e el gyermekkoruk színhelyét, határozott nemmel vá­laszolnak S megmagyarázzák: barátaik Paksról vagy Dunaújvá­rosról mindig szívesen jönnek Duna­föld­várra. Érthető. Más a hangulata. Romantikusabb. S a Duna-part hangulata! . . . Nyaran­ta az itteni strandon verődik, csi­szolódik össze a környék gyerek­­­­serege. S a felnőttek sem vetik meg Földvárt. Sok jól ellátott üzlete van, amit bizonyít, ha a boltok bevételét elosztják a település lé­lekszámával, akkor kiderül, hogy minden földvári százezer forintot költött 1986-ban. Jóval többet, mint a más, hasonló nagyságú te­lepüléseken. — No, nem a földváriak ilyen költekezők, hanem nagy az átme­nő forgalmunk, s üzleteinkben gyakorta látok Soltiakat, dunaúj­városiakat és paksiakat — hallom az elnöktől. És szóba kerül még a tanácson, hogy elegendő és jó minőségű Földváron a víz, hogy a múlt esz­tendőben tíz kilométernyi csator­na épült, hogy a szippantott szennyvizet biológiailag is tisztít­ják. — S gondolja el, bár Dunaföld­vár nem város, mégis van város­védő egyesülete. A megtudtam: szorgos pedagógu­­sok, lokálpatrióták vezetik a kis csapatot. Annak idején is ők állták el a dózer útját a Bozóki­­háznál, bár egyesek tudni vélik: nem volt az komoly. Pusztán ré­misztgették a műemlékeseket, hátha kinyitják az erszényt... De csak a levél jött: nem szabad bántani! Hogy a városvédők valóban vá­rosiak lesznek-e, az majd eldől. Mert Dunaföldvár az akar lenni. Beszélgetőpartnereim valameny­­nyien nyomatékkal mondták: „Nem lesz ez fényűző, nagy város, mint ahogyan sosem is volt az. Csak amolyan piciny, szeretet­­övezte városka." Vödrös Attila Átutazóban Városvédők — város nélkül --------------Magyar Hírlap „Pontos " kérdések A lakosságot, a tanácstagokat és a tanácsi vezetőket mos­tanában két sajátos témakör foglalkoztatja a leginkább: az egyik a meglehetősen hányatott életű településfejlesztési hozzájárulás, míg a másik a társközségi önállósulási törek­vések ugyancsak ellentmondásos, zaklatott ügye. Alábbi hásunkban nem állásfoglalásra törekszünk, hanem az el­lentmondások pontokba szedett, árnyaltabb megfogalma­zására. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI • HOZZÁJÁRULÁS • Az új adónemnek meg­lehetősen zaklatott elő­élete van. Nem a kisebb te­lepüléseken, hanem elsősor­ban a városokban, ahol a lakosság — a dolog termé­szeténél fogva — nem szok­hatott hozzá az effajta adó­záshoz. A végrehajtás során lássuk be — a nagyobb te­lepüléseken olyan célokat fogalmaztak meg a tanácsok, amelyeknek realitását nem minden állampolgár volt ké­pes elfogadni, következés­képpen mindmáig tiltakozott és tiltakozik a befizetés el­len. Meglehet, hogy ez je­lentős részben a tanácsok szerv­ezési hibájára vezethe­tő vissza, s mint ilyen, ter­mészetszerűleg felülvizsgá­latra szorul. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben egyre több tanács „táncol vissza”, egyre több testület d­önt úgy, hogy eltekint, a teho adó­jellegű és szigorú behajtásá­tól. Maradjunk abban, hogy ebbéli döntésük — a helyi tanácsi önállóság és népképviselet okán — a le­hető legtermészetesebb. Az alapelv ugyanis változatlan: minden településen a ta­nácstestület és a lakosság belátására bízzák a telepü­lésfejlesztési hozzájárulás sorsát-ügyét.. Még akkor is, ha ezáltal a helyi tanácsok netán jelentős bevételi for­rástól esnek el, különöskép­pen pedig akkor, ha bizo­nyos településeken esetleg lényegesen jobban járnak az egyéb bevételi források ki­aknázásával, például egy­­egy beruházás társulásos formában való megoldásá­val. Van azonban az érem­nek egy másik oldala is: ta­pasztalataink szerint jó né­hány helyi tanács vezetője joggal berzenkedik amiatt, hogy az imént vázolt hely­zetben ők maguk olyan kö­rülmények közé kerülhetnek, amelyben magyarázkodniuk kell... Például amiatt, hogy­­ amennyiben náluk minden tekintetben elfogadható mó­don alakult a településfej­lesztési hozzájárulás befize­tése, vajon nekik miért kell emiatt most netán röstell­­kedniük? Újságcikkekben, rádió- és tévériportokban mostanában ugyanis mind­untalan azt hallják, hogy akkor igazán „demokrati­kus” a tanács, ha képes meg­szabadulni korábbi tévedésé­től...­­ Olvasóink azt is kérdik: ilyen körülmények kö­zepette vajon ki, kinek nyújt­ja be a számlát, miért kell erőszakkal szembeállítani a lakosságot a tanácstestület­tel, vagy éppen a tanácsi ve­zetéssel, egy-egy település­­fejlesztési akció feladása ugyan kinek használ? Mert meglehet, hogy a helyi ta­nács eltekint a tehótől, de vajon ezáltal nem tekint-e el a legfontosabb közérdekű célok megvalósításának egy lehetőségétől is? Mit érünk el azzal — kérdezik egyre többen —, ha a tanácsok je­lenlegi szűkös lehetősége mellett még erről, az olykor egyedüli bevételi forrásról is lemondunk?­­ Mint a Magyar Rádió tegnap reggeli műsorá­ban az illetékes belügymi­niszter-helyettes kifejtette: a teho intézményét központi­lag nem­ szüntetik meg — annak életképes működését — működtetését — a jövő­ben is a helyi tanácstestü­letekre bízzák.­­ Ahol korábban erőltet­ték a társulást, ott ter­mészetesen újra kell gom­bolni a mellényt — ebben mind a kormányzati, mind pedig a népfronttörekvések azonosak. E tekintetben sem a nosztalgia, sem pedig az újkeletű indulatok áradata nem lehet mérvadó.­­ Egy HNF-vezető ezzel kapcsolatban legutóbb kifejtette: az elöljáróság lét­rehozását önkritikus válasz­lépésnek minősíthetjük a ta­nácsok összevonása során helyenként­ elkövetett sú­lyos hibákra ... S hozzáte­hetjük: az elöljáróságok mű­ködésének gazdasági alapja általában hiányzik ... Előre­lépés csak akkor képzelhe­tő el, ha a kistelepülések fel­zárkóztatása napirenden ma­rad és nem kerül le onnan azzal az indoklással, hogy erre nincs pénz ...­­ Talán indokolt a kér­dés — fogalmazzák meg a helyi tanácsok szakembe­rei hozzánk érkező kérdései —, hogyha „amennyiben az elöljáróságok működésének gazdasági alapja általában hiányzik”, vajon miért ne lehetne e pénzügyi nehézsé­geket napirenden tartani?.... . Olyannyira napirenden kell tartani, hogy a mi­nap Zala megyében helyi sza­vazás keretében kimondta különválását egy társköz­ség, s ennek az aktusnak több százezer forintos anya­gi kihatása van, pusztán azért, mert a megyei tanács kénytelen ezeknek a telepü­léseknek bizonyos költsége­it finanszírozni, ő maga azonban erre egyetlen fillért sem kap a központi szervek­től. Az eljárás kézenfekvő: a többi helyi tanácstól kell ezt az összeget elvonni. Más kérdés, hogy esetleg ezt az anyagi teherviselést a leg­kevésbé sem méltányolja az a társközség, amely az önálló­ság mellett dönt. Ezzel szem­ben az is igaz, hogy egy-egy megye csakis a tanácsok megrövidítése árán tudja „kistafírozni” az önállóvá vált társközségeket.­­ Jelen pillanatban a több mint másfél ezer társ­község közül alig több, mint tíz település vállalkozott az elszakadásra. Arányaiban tehát nem beszélhetünk va­lamiféle folyamatról. Az „alulról építkező” társadal­mi folyamatról azonban mindenképpen. Hogyan ke­zeljük ezt, mi a dolga e te­kintetben a kormányzati szerveknek, s ennek tükré­ben mi a teendő a népkép­viselet szempontjából? — kissé leegyszerűsítve aligha­nem erről van szó. Lapunk a következő he­tekben megkísérel választ adni ezekre a kérdésekre már csak azért is, mert meg­győződésünk, hogy az érem­nek legalábbis két oldala van. TÁRSKÖZSÉGEK KÜLÖNVÁLÁSA A TANÁCSOK NAPIRENDJÉN tanácsülések SZERDA A ZALAI testület először a társa­dalmi tulajdon és­ a fogyasztói érdek­védelem érvényesülésének tapaszta­latait tekinti át. Megvizsgálja a me­gyei tanácstagi csoportok és a város­­környéki bizottságok munkáját is, s szó lesz a helyi tanácsok idei állami támogatásának módosításáról is. CSÜTÖRTÖK CSONGRÁD megyében egyebek mel­lett az országrész egészségmegőrző programja és ezzel kapcsolatos fel­adatterve kerül napirendre. VB-ÜLÉSEE KEDD BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN megyé­ben először jelentést hallgat meg a testület a gazdasági szerkezetváltás­hoz kapcsolódó munkaerő-átcsoporto­sításokkal összefüggő átképzések helyzetéről. Ezután beszámoló hang­zik el a megyei tanács kereskedelmi osztályának munkájáról SZERDA BARANYÁBAN elsőként a Vajszlói Nagyközségi Közös Tanács vb tevé­kenysége lesz napirenden, ezt köve­tően a tavalyi munkaversenyt érté­kelik. A vb-ülésen megtárgyalják az idei levegőtisztaság-védelmi ellenőrzési programot is. A FŐVÁROSI TANÁCS végrehajtó bizottsága egyebek mellett tárgyal a XXII. kerület egy részének veszé­lyeztetett területté nyilvánításáról, majd dönt Területfelhasználási Koor­dinációs Bizottság létrehozásáról. Vé­gül jelentés hangzik el a kiemelt beruházások tavalyi teljesítéséről.

Next