Magyar Hírlap, 1988. október (21. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-13 / 245. szám

A Jó, jobb, kóser... ' ^ Változatok Bikavérre Az Eger—Mátravidéki Borgazdasági Kombinátból évente 10 ezer hektoliternyi palackos bor indul útra, hogy „meghódítsa” a tőkés piacokat. Mert most a palackos bor exportjának növelése az elsődleges cél. Bár tavaly az Egri Bikavér — a vásárló szavazata alapján — az év bora lett Svédországban, az elismerés alig tágította a piaci lehetőségeket. Próbálkoznak hát másként... — Magyarországon egyedül kombinátuk dolgoz fel kóser bor előállításához szőlőt. Gondolom, e próbálkozás jóval költségesebb a szokványos borkészítésnél. Megéri? — Mindennel próbálkozunk, amivel piacot foghatunk — — mondja Váradi János vezérigazgató. — Kóser bort eddig is gyártottunk, a Cabernet Sauvignont. Tény, hogy miközben a különlegesen feldolgozott szőlőből nyert késztermékek élvezeti értéke csupán azonos a különleges minőségű borainkéval, a rituális előírások rengeteg pluszterhet rónak ránk. _ Mégis megpróbálkoznak vele. __ A nemzetközi piacon nagyon fontos a név ... __ Igazi ismert és elismert neve a Bikavérnek van ... _ A bevezetett márkanév általában ajánlólevél is. Ezt akarjuk most „kóserosítani”. _ Ha nem titok a titok ... _ Első lépésként már a táblán kijelöljük a szüretelendő szőlőt, mert itt „feljavítási” lehetőség nincs! A kijelölés a szabványban előírt paraméterek betartását lehetővé teszi. — Hogyan választják ki a megfelelő területet? — A Hitközség képviselőinek jelenlétében próbaszüretet tartunk. A következő feladat felkészíteni a fogadópincészetet, hogy a rituális előírásoknak megfelelő legyen a garat, a feldolgozógép, az erjesztőtartály, valamint a csővezeték. Ezeket a munkafolyamatokat csakis a főrabbi által kijelölt személyek végezhetik. A kisegítők alkalmanként jönnek, őket is a Hitközség jelöli ki. Utaztatásukról, szállításukról és különleges étkezésükről természetesen mi gondoskodunk. „Nehezíti” a helyzetet, hogy a munkafolyamatokat csak munkaszüneti napokon lehet elvégezni. Miután a rabbiság által kijelölt dolgozók nem rendelkeznek szakmunkásvizsgával, saját embereinket is be kell vonni gépkezelői és munkairányítói feladatkörbe. _ Az erjesztésre különleges gondot kell fordítanunk, mert az általuk előírt igényeket maximálisan be kell tartani. Miután az erjesztéshez még fajélesztő sem használható, a szőlőbogyón lévő vadélesztők végzik el ezt a folyamatot. Újabban a kereskedelmi igények kielégítése érdekében — hogy félszáraz bort tudjunk forgalomba hozni — kóser misztella alapot is kell készíteni. Mert a bort erjedés nélkül kell megőrizni. S amíg a dugó nincs a palackban, addig csak az engedélyezett dolgozók nyúlhatnak az üveghez, a csővezetékhez. A címkéknél is külön jelzéseket alkalmazunk. Végül a főrabbi aláírásával igazolja, hogy a „Húsvéti bor” az előírásoknak megfelelően készült. — Nyilván menet közben is szigorúan ellenőrzik a munkafolyamatokat. E költséges eljárás megéri-e azt a nem túl nagyszámú palackozott italmennyiséget? — Hogy a kérdés első részére válaszoljak: bizony ellenőrzik, és ha bárhol, bármikor eltérést tapasztalnak, már kóserborként nem lehet forgalomba hozni. S hogy megéri-e? Bízunk benne, hogy igen. A „kósereljárás” a legtisztább folyamatot jelöli, nekünk a gyártási technológiában már van némi gyakorlatunk. Az ismert Bikavér márkát ezzel az újabb változattal kínálhatjuk majd a már meglévő — és remélem, ezáltal is szélesedő — külpiacon. Mert ami a magyar borok hírnevét erősíti, azt megpróbáljuk. János — Fotó: Szánközy György Magyar Hírlap ------- ------- Vállalkozók és az adók Szűkült a mozgástér? A vállalkozók érdekképviselői egyre többet beszélnek arról, hogy szűkült a mozgásterük, a különféle elvonások, adók miatt nem tudnak gazdaságosan tevékenykedni, akkor, amikor a kormány távlati elképzeléseiben egyre nagyobb szerepet játszanak. Mit várnak a jövőtől — erről kérdeztük Simsa Pétert, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnökét. 1987-hez képest a terheink jelentősen, mintegy húsz—negyven százalékkal lettek nagyobbak l®89,de ezek a terhek tovább emelkedtek, számításaink szerint körülbelül 15-20 százalékkal. Ez olyan mértékben növeli meg elvonásainkat, ami már az egyszerű újratermelést is veszélyezteti, tehát azt jelentheti, hogy a jelenlegi szintű termelést sem tudjuk biztosítani. Ez véleményünk szerint tarthatatlan akkor, amikor a kormány jelentős mértékben számol a kisvállalkozások gazdaságélénkítő szerepével. — A gazdasági nehézségek a vállalkozásokat sem kerülhetik el... — Ez igaz, de így nem lehet fejlődést elérni. Ha nincs ösztönzés, nincs haladás sem. A kormány már elismeri azt, hogy magas az állami vállalatok elvonása, ebből következően a vállalkozóké is az. Csakhogy míg az állami cégeknél a veszteséget lenyeli, dotálja a központi költségvetés, a vállalkozás — ha veszteséges — megszűnik. Itt közvetlen, húsba vágó az elvonás. Ha például egy nagyvállalat nem tud bért fizetni, arra korlátlanul kap hitelt a banktól. Ha ugyanezt egy vállalkozó nem tudja megtenni, az ő munkásai abban az esetben nem kapnak bért, akár két, három hónapig sem. — Milyen a megszűnési arány a kisvállalkozásoknál? — Körülbelül húsz százalékos. De ez is csak azért történik, mert nincs más alternatívája a vállalkozónak most, amikor egyébként is fenyeget a munkanélküliség. — Milyen munkát folytat a VOSZ a vállalkozók helyzetének javítása érdekében? — Azt hiszem, mi elég komoly munkát folytattunk, és folytatunk is. A legnagyobb problémánk sajnos az, hogy a befektetett munka nincs arányban az eredményekkel, ugyanis időnk nagy része azzal megy el, hogy kivédjük a jelenleginél rosszabb helyzetet hozó intézkedéseket. A tagság ebből a munkából keveset érzékel, ők javulást szeretnének, és ez természetes is. Az utóbbi időben kiharcolt könnyítések nem haladják meg az infláció mértékét, és így olyanok, mintha nem lennének. Ezenkívül elképzelhető, hogy új illetékeseket vezetnek be — szó van például az átalakulási illetékről —, amelyek csak növelik terheinket. Az új bérszabályozásról is az a véleményem, hogy ahol a tulajdonos közvetlenül meghatározható, ott semmilyen szabályozásra nincs szükség. Képzelje el azt, hogy ha maga megkérne valakit, hogy vasalja ki az ingét, s a kifizetett bért központilag írnák elő. — ön nemrégiben azt mondta „A hatékonyság növelésére törekvő intézkedések feloldódnak a gazdaság egészében, és nem hoznak eredményt” — ezek szerint nincs is ilyenekre szükség? — De feltétlenül, csak ilyen formában nincs. A kicsi és óvatos lépések nem változtatnak a gazdaság struktúráján. Nem lenne helyes, ha csak részterületeken születnének intézkedések. Radikálisan az egész országban, minden területen egy időben kellene bevezetni az érdekeltséget a hatékony gazdálkodásban, ehhez viszont azonnali jelentős változtatások szükségesek. K. M. GAZDASÁG 1988. október 13., csütörtök• A HAGE elkezdte Részvénytársasággá alakul az Agráripari Egyesülés — A tulajdon új utakon Megszoktam úgyszólván az utóbbi három évtizedben, hogy mindaz, ami agrárszövetkezeteink reformügyeiben, a mezőgazdaság megújításának feltöltekezésében történik, valamiként egybefonódik Nádudvar nevével. Lám, most is, hogy alig szavazta meg a társasági törvényt az Országgyűlés, azt hallom, a jó évtizedes múltra visszatekintő Hajdúsági Agráripari Egyesülés részvénytársasággá alakul át. Dr. Novobáczky Ivántól, a HAGE igazgatójától hallom ezt, aki egyúttal aktív tagja a MEM-ben alakított Agrárpolitikai Tanácsnak, a bontakozgató agrárreform letéteményesének. A kettő összefügg, bár előzetesen azt hangoztatták némelyek, hogy nincs szükség ilyen törvényre a szövetkezetek hatókörében, lévén maguk is társulások. Márpedig a HAGE-tagok többsége ugyebár termelőszövetkezet... — Kétségtelen, hogy valamennyi szövetkezet egyszersmind társulásnak is felfogható, így van ez a rochdalei tanácsok első összefogása óta — mondja Novobáczky Iván. — Ez azonban nem zárja ki, hogy hasznosítsák mindazt, ami számukra előnyös, így van ez a részvénytársaságok esetében is. Való igaz, 13 téesz, egy állami gazdaság, valamint a kábai cukorgyár és a Debreceni Baromfi-feldolgozó Vállalat tartozik a HAGE kötelékébe, vagyis döntő a szövetkezeti, de jelen van az állami tulajdon is. Konkrét címzettet! — ön felszólalt az Agrárpolitikai Tanács mindkét, eddigi ülésén. Miről beszélt, milyen főbb tennivalókat lát? — Mindez nem férne bele időnkbe sem, egy napilapinterjúba sem. De nem árt utalni — mint ahogy a tanácsban megtettem — arra, hogy van bizonyos előnyünk, hiszen az 1968-hoz kötődő gazdasági reformot vagy két évvel megelőzte annak bevezetése a mezőgazdaság terepén. Ami azzal járt, hogy az ezt kidolgozó személyeknek még nem kellett oly mértékben megküzdeniük a visszahúzó erőkkel, mint a másutt tevékenykedőknek. Amiből az következett, hogy 1972 után sem tudtak szerencsére olyan visszarendezési „sikereket” elérni, mint a népgazdaság más vonulataiban. Vagyis mélyebben vert gyökereket mindazon elképzelés, ami nagy általánosságban elismerést hozott a világban mezőgazdaságunk számára, még ha nem is valósulhatott meg valamennyi. Annyi azonban tény,hogy nem minősülhet már „alacsonyabb rangúnak” a téesz, mint az állami tulajdon, ellenkezőleg, a legkülönfélébb intézkedések merítettek a szövetkezeti gyakorlatból. Az a helyzet állt elő, hogy az állami tulajdon ugyan nem meghatározó a magyar mezőgazdaságban, de az élelmiszer-gazdaságban már igen. — Vagyis az élelmiszeriparra, mint az Erdei Ferenctől származó fogalom másik felére gondol? — Igen. Éppen ezért meg kell találni a módját annak, hogy konkrét címzettje legyen az állami tulajdonnak! Olyan valaki, aki egzisztenciálisan kötődik hozzá, és felel a működtetéséért. Mert ma elvész a gyerek, az egyszemélyi vezetés, a kormányzat, az irányítás, a vagyonkezelés között. A szövetkezeti tulajdont illetően meg azt látjuk, hogy a valódi szövetkezet ugyan egyének vagyoni társulása, a tőke és a munka társulása, amit elismerünk, de következetesen nem viszünk végig. Gyakorlatilag állami tulajdonként viselkedik, működtetése túlszabályozott, iránta az állam az úgynevezett szektorsemlegesség alapján ugyanolyan követelményeket támaszt, mint a másik tulajdonforma iránt, az állami garanciák szintje azonos, és így tovább. Tehát nagyobb rendelkezési jogot kell meghagyni a tulajdonos számára, amivel egyidejűleg csökkentendő az állami garanciák szintje is, mint például a szanálások esetében. Nem vész el a szövetkezet — Nincs arról szó, míg korábban a két tulajdonforma összemosását szorgalmazták, most az elhatárolódás van napirenden? — Az összemosás, ha úgy tetszik, „felemelés” az állami fétis jegyében történt, mi a szövetkezeti sajátosságok visszahozásán fáradozunk. — Visszahozni, az ám, de volt már ilyen állapot? — Volt, igaz, régen, 1948— 49 előtt, de sajnos, a mezőgazdaságban akkor sem. Példánk persze ma sincs erre, miként a demokratikus szocializmusra, vagy a szocialista piacgazdaságra sincs... — S ahol két tulajdonforma ötvöződik mint a HAGE-ban? A kiutat a részvénytársaság jelenti? — Ettől a formától én közvetlen és automatikus előnyt nem várok — válaszol az igazgató. — Az mindenesetre látható, hogy az ellentétes orientációk helyébe egyértelmű vagyonérdekeltség teremthető. Az rt. dolga, hogy osztalékát és vagyonát növelje, nem pedig az, hogy ellátási kötelezettséget vállaljon, ilyen-olyan portékát termeljen, „elvárásokat" teljesítsen. Aki nem vezetett még vállalatot, és nem állt az egymásnak ellentmondó követelések kereszttüzében, az nem tudja fölfogni sem ennek a jelentőségét. — És akkor nem vész el a szövetkezet, amely ugyebár önmagában társulás? — Igen, méghozzá kiforrott társulási forma, amelynek a szerepe a piacgazdaságokban, feltehetően a szocialistában is megvan és meg is lesz, mégpedig mindenütt, ahol nagy tőkeerővel szemben kis tőkéket kell egyesíteni. A világban széttekintve látható, hogy a kistermelők vállalkozásaiként felfogható szövetkezetek rendre kialakultak, s termelői érdekeltségi alapon felvették a kesztyűt a monopóliumok ellenében, nem is sikertelenül, alternatívát nyújtva. Ebből a szempontból másodlagos, hogy a társasági törvény hatálya alá tartozunk-e, ugyanis az én problémám valójában az, hogy a szövetkezetre vonatkozó jogszabályok sokkal kötöttebbek és részletesebbek, mint az új törvény jogszabályai. A tagok elfogadták . Mit szóltak a módosuláshoz a HAGE két tulajdonformához tartozó tagjai? — A gondolatot elfogadták, s ez volt a legfontosabb — válaszol dr. Novobáczky Iván. — Az ellátó-termelő-feldolgozóértékesítő szférák elkülönültségén a HAGE sem tudott változtatni. Például a baromfivertikum az agráripari egyesülésben sem valósulhatott meg teljes egészében, viszont a körvonalazódó új lehetőségek támasztanak bizonyos reményeket. — Mindemellett egy kérdés még ide kívánkozik: a hajdúsági löszháton milyen termés jutott vagy jut magtárakba az idén? — A kalászos és a kapás növények egyaránt sikerültek a mi térségünkben, más kérdés, hogy a költségek növekedése miatt a nyereség miként fog alakulni. A magasabb terméshozamok azonban elégségesnek látszanak a pluszköltségek ellensúlyozására. Keresztényi Nándor Fórum a társasági törvényről /C ) Kialakulóban a piacgazdaság Tudósítónktól: Egy hete fogadta el az Országgyűlés a társasági törvényt, s az Országos Vezetőképző Központ tegnap már fórumot szervezett a budapesti Hilton Szállóban a törvény gazdasági és jogi vonatkozásairól. A dicsérendő gyorsaság akár visszájára is fordulhatott volna — gondolhatja az ember —, hiszen mi újat lehet most a vállalati igazgatóknak, vezető szakembereknek mondani. A jogszabály szövege már ismerős, gyakorlati problémák nem jelentkeztek. Éppen ezért akár meglepetésként is értékelhető, hogy óriási volt a túljelentkezés, olyanynyira, hogy 300 szakembert most elutasítottak, ám éppen ezért már szó van egy hasonló témájú újabb fórum megszervezéséről. Hosszú ideje alapkérdés a magyar gazdaságban — mondta bevezető előadásában Kollarik István pénzügyminiszter-helyettes —, hogy miként lehet a társadalmi megkésettséget csökkenteni, s mi legyen a társadalmi modernizáció útja. A gazdaságpolitikusok szerint két út kínálkozott a gazdasági fejlődés meggyorsítására: vagy a szerves fejlődést kellene meggyorsítani, vagy pedig egy felülről irányított reformot megvalósítani. Az 1968-ban elindított reformmal ez utóbbi mellett köteleztük el magunkat, ám az azóta eltelt időszak számos ellentmondást hozott a felszínre, s bebizonyosodott, hogy a szabályozási technikák módosításával nem lehet alapvető változást megvalósítani, nem lehet azt elérni, amit a piaci mechanizmusokkal lehetne. Az egységes vagy differenciált szabályozásról folytatott viták az elmúlt évben gyakorlatilag a piacpártiak, illetve a szabályozókhoz ragaszkodók véleménykülönbségét jelentették. Ebben a vitában nem kevés szerep jutott a politikai szférának is, hiszen minden egyes gazdasági váltás sérthet érdekeket, csoportokat. Akiknek kedvezőtlen a változás, azok általában hangosabban reagálnak , s az így kialakuló hangulat nem hagyja érintetlenül a politikai szférát sem. Így fordulhat elő, hogy a tisztán gazdasági döntések is „politikai felhangot" kapnak, s a megoldást is e szférában próbálják megtalálni. Hogy a politikai intézményrendszer reformja szükségszerű a gazdasági továbblépéshez — ez ma már sokak számára világos. Ezt a felismerést felgyorsította az 1982-től gyorsan szaporodó kisvállalkozások újszerű gazdálkodói magatartása is, amelyek a társadalom általános hierarchiájától bizonyos fokig függetlenedtek. Kollarik István úgy vélte, hogy az ilyen előzményekből következhet az a másik felismerés is, hogy a fejlődést szerves pályára kell átvinni, s a politikai demokratizálódásnak, a pluralizmusnak a gazdaságban egy sokszínű piacgazdaság felel meg. A társasági törvény jelentőségéről szólva kijelentette, hogy ezzel a törvénnyel beléptünk a XX. századba, s talán közelebb jutunk az alapkérdés megoldásához. Nevezetesen ahhoz, hogy létrejöjjön a gazdaságban a vagyonérdekeltség, s a gazdálkodók tevékenységét a tőke hatékony működtetése motiválja. Pulai Miklós, a Gazdaságirányítási Konzultatív Bizottság elnökhelyettese előadásában többek között arról beszélt, ne szocialista piacgazdaságról beszéljünk, hanem egyszerűen „csak” piacgazdaságról, aminek természetesen a hazai viszonyok között kell megvalósulnia. Ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy ez a váltás nagyobb változást idéz elő, mint amikor a tervutasításos rendszerről áttértünk a közvetett irányítási formára.