Magyar Hírlap, 1989. április (22. évfolyam, 77-99. szám)
1989-04-01 / 77. szám
Magyar Hírlap 1945 — „A debreceni feltámadás" Vélemények a felszabadulásról A naptár szerint április 4-e pirosbetűs ünnep, a felszabadulás ünnepe. Felszabadulás — felszabadítás — megszállás. Battonya vagy Csanádpalota, Nemesmedves vagy Pinkamindszent az első, illetve utoljára felszabadított falu? , ünnepeljük? Április 4-én, 13-án, vagy december 21- én? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Urbán Károly történésszel, a Párttörténeti Intézet tudományos osztályvezetőjével, és Ölvedi Ignác hadtörténésszel, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Múzeumának igazgatójával. — Április 4-e mióta számít nemzeti ünnepnek hazánkban? — kérdezem Urbán Károly történészt. — Negyvennégy évvel ezelőtt született az 1.390/1945. ME. sz. rendelet, amely április 4-ét felszabadulási ünnepnek nyilvánította. Ez a rendelet még nem sorolta április 4-ét a nemzeti ünnepek közé és nem kívánta kijelölni a helyét a nemzeti történelemben. Az 1945-ös, s általában a koalíciós évektől alapvetően eltérő hazai és nemzetközi viszonyok között került sor az ünnep újabb törvényes minősítésére.Az 1950. évi 10. számú törvényerejű rendelet 1. paragrafusa szerint „1945. április 4-e a legdöntőbb fordulat Magyarország ezeréves történetében, és a magyar nép küzdelmekben gazdag életében”. A második paragrafus egyebek mellett Sztálin személyi kultuszát is kodifikálta: „Április 4. a magyar nép soha el nem múló hálájának, forró szeretetének, a baráti és szövetségi hűségnek ünnepe, felszabadítója, példaképe, függetlenségének oltalmazója, a béke legfőbb őre és legerősebb támasza a Szovjetunió, a dicsőséges szovjet hadsereg, népünk és a haladó emberiség tanítója s igaz barátja, a nagy Sztálin iránt.” Végül a harmadik paragrafus nyilvánította április 4-ét nemzeti ünnepnek, ám nem érte be ennyivel, hanem Magyarország „legnagyobb nemzeti ünnepeként” minősítette. • A magyar nép jelentékeny része a szovjet katonák megérkezését és jelenlétét nem felszabadításként, hanem mondjuk így, igen vegyes érzelmekkel fogadta — s ez máig hat közgondolkodásunkban. Az 1948-ban emigrált, azóta elhunyt Kovács Imre, a koalíciós idők demokratikus politikusa, a fasiszta ellenállási mozgalom egyik vezetője, a Nemzeti Parasztpárt egykori főtitkára, a „Néma forradalom” című mű szerzője 1980-ban, a hollandiai Mikes Kelemen Kör konferenciáján egyebek közt az alábbiakat mondta: „Felszabadította vagy megszállta a szovjet hadsereg 1945-ben Magyarországot? Bármiként csűrtük-csavartuk, szajkóztuk, hogy felszabadította, akkor is éreztük, ma a következményekkel kimondhatjuk, hogy megszállta! Az előrenyomuló orosz katonák, mögöttük a teherautóról leugráló agitátorok és a különvonaton megérkező moszkovita politikusok nem hozhatták a szabadságot, mert a Szovjetunióban nem volt és még mindig nincs szabadság. A felszabadulás jobban kifejezi a helyzetet és az érzelmeket, de csak arra a lélekfelvételnyi pillanatra, amikor azt hittük, hogy végre megszabadulhatunk a fasizmustól, a totalitárius uralomtól, annak minden következményétől.Az önök megítélése szerint a magyar történettudomány használhatja-e a továbbiakban is 1944—45-tel kapcsolatban a felszabadulás fogalmát? — Véleményem szerint — folytatja Urbán Károly — a tudományos vizsgálódásoknak az egyetemes és a nemzeti szempontokat egyaránt figyelembe kell venniük. A második világháború végén a fasizmus uralmának megszűnését világszerte felszabadulásként élte át az emberiség, kiváltképpen azokban az országokban, amelyeket a hitleri Németország katonailag megszállt. Magyarország — mint ismeretes — a hitleri Németország szövetségese volt a háborúban, de a német megszállás 1944. március 19-én nálunk is bekövetkezett. Ez teremtette meg a feltételét a Szálasi-puccsot követő nyilasuralomnak, amely nemzeti történelmünk legsötétebb periódusa volt. A felszabadulás fogalmát tehát ebben az alapértelemben — mint a német megszállók és nyilas kiszolgálóik kiűzését — minden történelemszemlélet, amely a fasizmustól elhatárolja magát, okkal és joggal használhatja. Ebből következően azt a funkciót, melyet nálunk és más kelet-európai országokban a szovjet, Európa más országaiban az angolszász haderők betöltötték, felszabadító célúnak nevezhetjük. Ez a felszabadító jelleg — itt is, ott is — szükségképpen keveredett a hadműveletek végső célját biztosító tevékenységgel. Ez a megszálló funkció azokban az országokban, amelyek a hitleri Németország szövetségesei voltak — így Magyarországon is — fokozottan érvényesült. De erről szóljon a hadtörténész. — Teljesen egyetértek Urbán Károly gondolatmenetével — veszi át a szót ölvedi Ignác —, Magyarország a maga erejéből a német megszállás és a nyilas uralom alól megszabadulni nem tudott, hazánkat tehát fel kellett szabadítani. Ez az állam, a magyar nemzet, a magyar nép részére felszabadulás volt. Helyesebben, és mindig a felszabadítás szót használom, mert ezt egy harmadik személy hajtotta végre. Mi a magunk erejéből nagyon kevéssel tudtunk ehhez hozzájárulni — nemcsak a magyar nép hibájából —, hanem Sztálin hibájából is, aki nem tette lehetővé magyar légiók alakulását. Ami a megszállás fogalmát illeti: Magyarország a szovjet hadviselésben mindvégig, mint ellenséges állam szerepelt. A hadviselésnek megvannak a különleges törvényei, s itt most ezt kell figyelembe venni. Minden győző bizonyos ideig, bizonyos formában a legyőzöttel szemben megszállást hajt végre. Hogy ennek a megszállásnak mikor milyen oldalai, tüskéi, nehézségei jutnak kifejezésre, azt a mindenkori helyzet határozza meg. Tartalmát tekintve, én úgy érzem, hogy a mi számunkra, akiket 1944. március 19-én a Werhmacht lehengerelt, 1945 tavasza felszabadítás volt. Még akkor is, ha százezrek ezt csak évekkel később értették meg. Mert gondoljunk csak arra a német nevű magyar családra, akit elvittek hadifogságba, s 1947— 48-ban hazatért, hogy helyrepofozza az életét ... Reális történelmi tabló — Mennyire hiteles az a kép, amit az eddigi történeti munkák erről az időszakról festettek?_ Ami a történetírást illeti — folytatja Urbán Károly annak a felszabadulás az elmúlt negyven évben mindig témája volt. Ha nem is teljesen pontos, de átfogó képpel rendelkezünk a katonai műveletekről, az országos és a helyi közélet megalakulásáról. Az utóbbi idők magyar történetírásában egyre határozottabbá vált az az igény, hogy 1944— 45. ábrázolása megszabaduljon a propagandisztikus vagy éppen operettszerű beállításoktól. Olyan témák felvetődésére és tárgyalására gondolok, mint a területi probléma, a párizsi békeszerződés vagy a kollektív felelősségrevonás elvének és gyakorlatának kritikus értékelése. Ezek azonban többnyire szakfolyóiratok és könyvek témái maradtak, szélesebb publicitást — főleg ünnepi alkalmakkor — nem kaphattak. Másfelől a következmények felmérése nem volt teljeskörű: pl. a hadifogolyprobléma, a jóvátétel címén a Szovjetunióba kényszermunkára hurcoltak sorsa, a jóvátételből adódó anyagi terhek mértéke és a teljesítés módozatai homályban maradtak. Inkább csak mostanában válnak tudományos vizsgálódások tárgyává. Hasonlóképpen feltárást és értékelést igényel a fegyverszüneti szerződés értelmében felállított, és 1947 szeptemberéig működő Szövetséges Ellenőrző Bizottság szerepe, hatása a magyar belpolitikai élet eseményeire, így válhat a maga konkrétságában is megragadhatóvá az, amit a szakirodalomban relatív, illetve korlátozott szuverenitásnak nevezünk. Ezek a kutatási témák szükségszerűen elvezethetnek ahhoz, hogy 1944—45-ről is árnyaltabb képpel rendelkezhessünk. Olyan reális történelmi tablóra van szükség, amelyből meggyőzően kitűnik, hogy a katonai felszabadítás társadalmi változások, mélyről fakadó tömegmozgalmak megindítója volt, s ugyanakkor el kell tudni helyezni e tablóban a magyarországi lakosság azon csoportjait is, amelyek nem szociális helyzetük, vagy politikai álláspontjuk miatt, hanem objektív okok következtében nem élhették át felszabadulásként azt, ami Magyarországon 1944 —45-ben történt. — Térjünk vissza a felszabadulás-felszabadítás kezdő, illetve zárónapjaival kapcsolatos vitához. — Amikor történészkedni kezdtem — mondja Ölvedi Ignác — s megismerkedtem ezzel a problémakörrel, mindig ellene voltam annak, hogy jelöljünk ki egy várost, vagy egy falut, amelyik első volt, és egyet, amelyik utolsó. De ha már feltuszkolta magát ide is a kérdés, hadd mondjam meg, hogy az első felszabadult magyar falu Észak-Erdélyben, az Ózd völgyében volt. Magyarország határa akkor a Kárpátokban húzódott — miért akarjuk ezt letagadni? Én innen számítom az első felszabadult magyar falvakat. Ha a trianoni Magyarországot veszem — hogy precíz legyek —, akkor a szovjet csapatok — egy felderítő harckocsi jármű — 1944.szeptember 23-án lépte át Battonyánál a határt. Az emlékmű, ami Battonyánáll is ezt hirdeti, nem Battonya felszabadítását, mint ahogy a napi politika és a tömegkommunikáció révén ez a köztudatba beivódott. Az első felszabadult magyar falvak 1944. szeptember 24-én: Csanádpalota, Kiszombor, Királyhegy és Elek. Battonya szeptember 25-én szabadult fel. Ami a dunántúli hadműveleteket illeti: a Vörös Hadsereg lapja, az Új szó magyar nyelven 1945. április 5-én szalagcímben hozta, hogy Magyarország felszabadult. Én úgy érzem, ez ma is teljes mértékben helytálló, mert Magyarország területének felszabadítása gyakorlatilag erre az időre befejeződött. Még akkor is, ha kiváló történészünk, Zillbauer György fölkutatta, hogy a harc nem ért véget, maradt egy 10—12 négyzetkilométeres terület, ahol a német birodalom utolsó védőállásai húzódtak, tehát benyomultak magyar területre. Ezen a területen a harc a németek viszszaszorításáért, s az előrenyomulásért Bécs felé, osztrák területen április 11—13-ig tartott. Tehát 13-a az a nap, amikor az utolsó német katona elhagyta Magyarország területét. Szerintem nem az a kérdés, hogy Nemesmedves vagy Pinkamindszentg az utolsó felszabadított falu, mert ez elviszi a lényeget, hanem az a történelmi tény, hogy Magyarország felszabadítása alapvetően befejeződött. Én inkább azzal nem értek egyet, mint történész, hogy mit csináltunk ebből az ünnepből. Nem tudom, hogy Rákosiék miért ide tették az ünnepet. Valószínűleg azért, hogy feledtessék, mi történt december 21—22-től április 4-ig. Hadat üzentünk, fegyverszünetet kötöttünk, rendőrséget, hadsereget szerveztünk, két hadosztállyal elvonultunk a 3. ukrán front hadműveleti alárendeltségében Ausztriába, hogy részt vegyünk a fasizmus utolsó maradványainak megsemmisítésében. És megtörtént Magyarországon Nagy Imre miniszterelnöksége alatt a földosztás, ami forradalmi tett volt. De erről hallgatni kellett, ugye? Mit ünnepelünk? — Urbán Károlyt kérdezem, végül is mikor ünnepeljünk? Április 4-én, 13-án vagy december 21-én? — Fontos tisztázni a körülményeket, mert a valótlan tényeken alapuló hamis tudat nemcsak tudományosan védhetetlen, hanem társadalmilag is káros. Ám ha az ünnepet néhány nappal későbbre tolnánk, azzal csak erősítenénk az „utolsó csatlós" differenciálatlan tételét, s igazolnánk azt a szerencsétlen — s más országokétól eltérő — felfogást, melynek jegyében nálunk a felszabadítási folyamat záróakkordjaitól, s nem kezdeti mozzanataitól számították az új korszak nyitányát a nemzeti történelemben. Egyébként sem a katonai térképet venném alapul, hanem a belső tényezőket. Ezek sorában pedig kimagaslik az a tény, hogy 1944. december 21- én Debrecenben létrejött az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány. Ennek történelmi jelentőségével a kortársak tisztában voltak, s nem véletlen, hogy már igen hamar igyekeztek — „A debreceni feltámadás" címmel — megírni e jeles esemény krónikáját. Aztán hamarosan feledésbe merült, mert az Ideiglenes Nemzetgyűlésben megtestesülő nemzeti összefogás, a különböző hazafias politikai erők együttműködése a negyvenes évek végére időszerűtlenné vált a sztálinista modellt követő politika szemében. Ami az ünnepet illeti, december 21- én kellemetlen mozzanat, hogy egybeesik Sztálin születésnapjával. De: a világtörténelem rengeteg zsarnokot ismer, ha összeszámolnánk, lehet, hogy a naptár minden napjára esne egy születésnap. Végül is el kell tekintenünk ettől a körülménytől, hiszen itt az a lényeg, mit akarunk ünnepelni a szóban forgó napon. Érdemes viszont rámutatni arra, hogy Sztálin halála után a Magyarországon kibontakozó reformszellemű változások nem maradtak hatástalanok a múltszemléletre sem. Az elsősorban Nagy Imre nevéhez fűződő „új szakasz” politikájának egyik fontos tette volt, hogy 1954 decemberében — a tizedik évfordulón — felmutatta az Ideiglenes Nemzetgyűlés jelentőségét. Azóta az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulásának gazdag történelmi irodalma keletkezett, sor került újabb kerek évfordulós megemlékezésre is, de úgy tűnik, mindez még mindig kevés ahhoz, hogy a naptár kifejezésre juttassa: az új magyar államiság megszületése volt az igazi cezúra a nemzeti történelemben. POGÁNY SÁRA 1944 — Budapest ostroma. A harc házról házra folyt HAZAI KÖRKÉP 1989. április 1., szombat Megemlékezések április 4-e alkalmából Hazánk felszabadulásának 44. évfordulója alkalmából pénteken országszerte koszorúzási ünnepségeken emlékeztek meg a magyar földön elesett katonákról. Magyar párt- és állami vezetők, a társadalmi szervezetek képviselői, a hazánkban működő diplomáciai képviseletek vezetői és katonai attaséi rótták le kegyeletüket a felszabadító harcokban hősi halált halt katonák sírjainál, emlékműveinél. HARKÁNYBAN, a bolgár katonák emlékművénél az Elnöki Tanács és a Minisztertanács nevében Krémenné Míchelisz Teréz, az Elnöki Tanács tagja, Derzsi András közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter és őszi István külügyminiszter-helyettes koszorúzta meg a bolgár katonai temetőben álló emlékoszlopot. A Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövetsége részéről Venelin Todorov Kocev nagykövet, Gano Ivanov vezérőrnagy, katonai és légügyi attasé helyezte el a kegyelet és a megemlékezés virágait. A Honvédelmi Minisztérium képviseletében Szórádi Zoltán altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettes, Póka Ferenc alezredes és Balogh Kálmán ezredes koszorúzott. Elhelyezték koszorúikat a Baranya megyei párt-,állami és társadalmi szervezetek képviselői is. BEREMENDEN, a hazánk felszabadításáért elesett jugoszláv hősök beremendi emlékművénél a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa nevében Krémenné Michelisz Teréz, Derzsi András, valamint őszi István koszorúzta meg a jugoszláv hősi temetőben álló emlékművet. A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövetsége részéről Rudolf Sova nagykövet és Mitar Zagorac ezredes, katonai és légügyi attasé helyezték el a kegyelet és a megemlékezés virágait. A Honvédelmi Minisztérium képviseletében Szerddi Zoltán altábornagy, Póka Ferenc alezredes és Balogh Kálmán ezredes koszorúzott. Ezt követően a Baranya megyei párt-, állami és társadalmi szervezetek nevében koszorúztak. SOLYMÁRON, a solymári katonai temetőben katonai tiszteletadás mellett koszorúzták meg az ausztráliai, a kanadai, a francia, a brit, a lengyel és az új-zélandi hősök végső nyughelyét. Az Elnöki Tanács és a Minisztertanács nevében Bíró Imre kanonok, az Elnöki Tanács tagja, Czibere Tibor művelődési miniszter, Kovács László külügyminiszter-helyettes helyezte el a kegyelet virágait az elesett katonák emléke előtt tisztelegve. Ausztrália nagykövetsége képviseletében Douglas Alan Townsend, Kanada diplomáciai képviseletében Derek Fraser nagykövet, a Francia Köztársaság nagykövetsége képviseletében Christiane Malitchenko nagykövet és Christian Abrouzi ezredes, véderő attasé, a brit nagykövetség nevében Leonard Vincent Appleyard nagykövet és Frederic Nicolas John Davies ezredes, véderő és katonai attasé, a Lengyel Népköztársaság nagykövetsége nevében Jerzy Piatkowski ideiglenes ügyvivő, Wladyslaw Jura vezérőrnagy, katonai és légügyi attasé, Henryk Bosak tanácsos, a konzuli osztály vezetője, Új-Zéland nagykövetsége nevében Peter Gale Harborne brit tanácsos koszorúzott. Virágot helyeztek el az emlékmű talapzatán a Honvédelmi Minisztérium nevében és a Pest megyei állami és társadalmi szervezetek nevében is. BuDAPESTEN a Budaörsi úti amerikai hősi emlékműnél a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a Minisztertanácsa nevében Bíró Imre kanonok, az Elnöki Tanács tagja, Czibere Tibor művelődésügyi miniszter és Kovács László külügyminiszter-helyettes koszorúzta meg az emlékművet. Az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége nevében Donald B. Kursch ideiglenes ügyvivő, Ruth M. Anderson ezredes, véderő- és légügyi attasé és Sean E. Maxwell alezredes, katonai attasé helyezte el a tisztelet és megemlékezés koszorúit. Lerótták kegyeletüket a Honvédelmi Minisztérium képviselői, valamint a budapesti állami és társadalmi szervezetek képviselői is. HAJDÚBÖSZÖRMÉNYBEN a hazánk felszabadításáért folytatott harcban elesett román katonák magyarországi központi sírkertjében a magyar és a román himnusz elhangzása után az Elnöki Tanács és a Minisztertanács nevében Bognár Rezső, az Elnöki Tanács tagja, Berecz Frigyes ipari miniszter és Havasi Béla külügyminiszter-helyettes helyezett el koszorút az emlékmű talapzatán. A Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetsége nevében Traian Pop nagykövet, Ioan Todericiu ezredes, katonai és légügyi attasé és Gheorghe Albut tanácsos koszorúzott. Koszorút helyeztek el a Honvédelmi Minisztérium és Hajdú-Bihar megye párt-, állami és társadalmi szervezeteinek képviselői is.(MTI) Moszkva krémje Budapesten (Folytatás az oldalról) szerkezetében kívánják megvalósítani. Jurij Karabaszov, a moszkvai városi pártbizottság titkára megállapította, az elkövetkező héten valószínűleg a rendezvényeken is a legfőbb téma a peresztrojka lesz. Április 7-én 11 órakor, a Szovjet Tudomány és Kultúra Házában politikai fórumot tartanak a vendégek, és mindenről lehet kérdezni. A rendezvények közül kiemelte, hogy a szokásos moszkvai kiállítás mellett egy külön gazdasági bemutatót tartanak a szovjet kereskedelmi képviselet termeiben, amelyre a budapesti vállalatokkal állandó kapcsolatot fenntartók kaptak meghívást. A kulturális és sportprogramok közül kiemelkedik az a kiállítás, amelyet a két évszázaddal ezelőtti orosz festészet remekeiből állítottak össze a Kiscelli Múzeumban. A moszkvai hét vendége Jelena Obraszcova és Zulav Szotkilava, akik ária- és balestet tartanak. De a világ legjobb vízilabdázóit és balettozóit is lehet látni ebben az időben, csakúgy, mint a szovjet sakkozókat, köztük valószínűleg Anatolij Karpovot is. Teljesen új filmeket mutatnak be naponta a Puskin moziban, míg a József Attila Színházban egy szovjet társulat musicalt játszik, a Thália Színházban pedig egy politikai krimi látható egy Urálon túli első titkár machinációiról. Nonn V. György Ülést tartott a Fővárosi Tanács Alig igénylik a szolgáltatásokat Budapest belvárosában tavaly május 14 én új forgalmi rendet vezettek be, a kísérlet eredményeiről tegnapi ülésén hallgatott meg beszámolót a Fővárosi Tanács. Az összegzésből kitűnt, hogy a behajtási és parkolási tilalomnak köszönhetően csökkent az autók környezetkárosító hatása, a zajszint és a levegő szennyezettsége. Az egyirányú utcapárokban, ahová bármilyen jármű behajthatott, már nem ilyen egyértelmű a siker. A levegő itt is tisztább lett ugyan, de a zaj növekedett. A jövőben szigorúbb szankciókra lesz szükség. Jellemző, hogy az övezetből kiszorulók egy része minden követ megmozgatott, hogy behajtási engedélyhez jusson Egyesek nem riadtak vissza a hamisítástól sem. Az elhangzott javaslat szerint az elkövetkezendő esztendőkben az engedélyeket nehezen hamisítható, különleges papírra kell készíteni és a tanácsi koordinációt is meg kell erősíteni. Az előterjesztés további elképzeléseket is tartalmazott. Ezek szerint fokozatosan ki kell terjeszteni a forgalom- és a parkolási szabályozást az egész V. kerületre. Ezt követné a V., VII., VIli., és a IX kerület belső területeinek szabályozása. Természetesen úgy, hogy a forgalomcsillapítás másutt ne okozzon torlódást. Ezért parkolóházak építésének lehetőségét is számba veszik az előzetes vizsgálatnál. A lakosság fizetőképes kereslete egyre inkább elmarad a reális igényektől, s a kereslet csökkenése már a szolgáltatók létét is veszélyezteti Röviden így lehet öszszefoglalni a tanácsülés másik közérdeklődésre számot tartó napirendjét. Aki tehette, még a nagy áremelések előtt, 1987-ben rendbetetette a házát, kitisztíttatta a bundáját, s azóta feléje se néz a Patyolatnak, hanyagolja a fodrászt. Akinek több tévéjük van, csak akkor javíttatnak, ha valamennyi elromlott, az autótulajdonosok inkább maguk bütykölik járgányaikat. A fogyasztói érdekvédelem a korábbinál is komolyabb szerephez jut, de nincsenek a kezében igazán hatásos eszközök Sokszor maga a szolgáltató is kiszolgáltatott. (braun)