Magyar Hírlap, 1989. április (22. évfolyam, 77-99. szám)

1989-04-01 / 77. szám

Magyar Hírlap 1945 — „A debreceni feltámadás" Vélemények a felszabadulásról A naptár szerint április 4-e pirosbetűs ünnep, a felszaba­­du­lás ünnepe. Felszabadulás — felszabadítás — megszál­lás. Battonya vagy Csanádpalota, Nemesmedves vagy Pin­­kamindszent az első, illetve utoljára felszabadított falu? , ünnepeljük? Április 4-én, 13-án, vagy december 21- én? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Urbán Károly tör­­ténésszel, a Párttörténeti Intézet tudományos osztályveze­tőjével, és Ölvedi Ignác hadtörténésszel, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Múzeumának igazgatójával. —­ Április 4-e mióta számít nemzeti ünnepnek hazánkban? — kérdezem Urbán Károly tör­­ténészt. — Negyvennégy évvel ezelőtt született az 1.390/1945. ME. sz. rendelet, amely április 4-ét fel­­szabadulási ünnepnek nyilvá­nította. Ez a rendelet még nem sorolta április 4-ét a nemzeti ünnepek közé és nem kívánta kijelölni a helyét a nemzeti tör­ténelemben. Az 1945-ös, s álta­lában a koalíciós évektől alap­vetően eltérő hazai és nemzet­közi viszonyok között került sor az ünnep újabb törvényes mi­nősítésére.­­Az 1950. évi 10. szá­mú törvényerejű rendelet 1. pa­ragrafusa szerint „1945. április 4-e a legdöntőbb fordulat Ma­gyarország ezeréves történeté­ben, és a magyar nép küzdel­mekben gazdag életében”. A második paragrafus egyebek mellett Sztálin személyi kultu­szát is kodifikálta: „Április 4. a magyar nép soha el nem mú­ló hálájának, forró szereteté­­nek, a baráti és szövetségi hű­ségnek ünnepe, felszabadítója, példaképe, függetlenségének ol­­talmazója, a béke legfőbb őre és legerősebb támasza a Szov­jetunió, a dicsőséges szovjet hadsereg, népünk és a haladó emberiség tanítója s igaz barát­ja, a nagy Sztálin iránt.” Végül a harmadik paragrafus nyilvá­nította április 4-ét nemzeti ün­nepnek, ám nem érte be ennyi­vel, hanem Magyarország „leg­nagyobb nemzeti ünnepeként” minősítette. •­ A magyar nép jelentékeny része a szovjet katonák megér­kezését és jelenlétét nem fel­szabadításként, hanem mond­juk így, igen vegyes érzelmek­kel fogadta — s ez máig hat közgondolkodásunkban. Az 1948-ban emigrált, azóta el­hunyt Kovács Imre, a koalíciós idők demokratikus politikusa, a fasiszta ellenállási mozgalom egyik vezetője, a Nemzeti Pa­rasztpárt egykori főtitkára, a „Néma forradalom” című mű szerzője 1980-ban, a hollandiai Mikes Kelemen Kör konferen­ciáján egyebek közt az alábbia­kat mondta: „Felszabadította vagy megszállta a szovjet had­sereg 1945-ben Magyarorszá­got? Bármiként csűrtük-csa­­vartuk, szajkóztuk, hogy felsza­badította, akkor is éreztük, ma a következményekkel kimond­hatjuk, hogy­­ megszállta! Az előrenyomuló orosz kato­nák, mögöttük a teherautóról leugráló agitátorok és a külön­­vonaton megérkező moszkovita politikusok nem hozhatták a szabadságot, mert a Szovjet­unióban nem volt és még min­dig nincs szabadság. A felsza­badulás jobban kifejezi a hely­zetet és az érzelmeket, de csak arra a lélekfelvételnyi pillanat­ra, amikor azt hittük, hogy végre megszabadulhatunk a fa­sizmustól, a totalitárius ura­lomtól, annak minden követ­kezményétől­­.Az önök meg­ítélése szerint a magyar törté­nettudomány használhatja-e a továbbiakban is 1944—45-tel kapcsolatban a felszabadulás fogalmát? — Véleményem szerint — folytatja Urbán Károly — a tu­dományos vizsgálódásoknak az egyetemes és a nemzeti szem­pontokat egyaránt figyelembe kell venniük. A második világ­háború végén a fasizmus ural­mának megszűnését világszerte felszabadulásként élte át az em­beriség, kiváltképpen azokban az országokban, amelyeket a hitleri Németország katonailag megszállt. Magyarország — mint ismeretes — a hitleri Né­metország szövetségese volt a háborúban, de a német meg­szállás 1944. március 19­-én ná­lunk is bekövetkezett. Ez te­remtette meg a feltételét a Szá­­lasi-puccsot követő nyilasura­lomnak, amely nemzeti törté­nelmünk legsötétebb periódusa volt. A felszabadulás fogalmát tehát ebben az alapértelemben — mint a német megszállók és nyilas kiszolgálóik kiűzését — minden történelemszemlélet, amely a fasizmustól elhatárol­ja magát, okkal és joggal hasz­nálhatja. Ebből következően azt a funkciót, melyet nálunk és más kelet-európai országokban a szovjet, Európa más orszá­gaiban az angolszász haderők betöltötték, felszabadító célú­nak nevezhetjük. Ez a felszaba­dító jelleg — itt is, ott is — szükségképpen keveredett a hadműveletek végső célját biz­tosító tevékenységgel. Ez a megszálló funkció azokban az országokban, amelyek a hitleri Németország szövetségesei vol­tak — így Magyarországon is — fokozottan érvényesült. De erről szóljon a hadtörténész. — Teljesen egyetértek Urbán Károly gondolatmenetével — veszi át a szót ölvedi Ignác —, Magyarország a maga erejéből a német megszállás és a nyilas uralom alól megszabadulni nem tudott, hazánkat tehát fel kel­lett szabadítani. Ez az állam, a magyar nemzet, a magyar nép részére felszabadulás volt. He­lyesebben, és mindig a felsza­badítás szót használom, mert ezt egy harmadik személy haj­totta végre. Mi a magunk ere­jéből nagyon kevéssel tudtunk ehhez hozzájárulni — nemcsak a magyar nép hibájából —, ha­nem Sztálin hibájából is, aki nem tette lehetővé magyar lé­giók alakulását. Ami a meg­szállás fogalmát illeti: Magyar­­ország a szovjet hadviselésben mindvégig, mint ellenséges ál­lam szerepelt. A hadviselésnek megvannak a különleges tör­vényei, s itt most ezt kell fi­gyelembe venni. Minden győ­ző bizonyos ideig, bizonyos for­mában a legyőzöttel szemben megszállást hajt végre. Hogy ennek a megszállásnak mikor milyen oldalai, tüskéi, nehéz­ségei jutnak kifejezésre, azt a mindenkori helyzet határozza meg. Tartalmát tekintve, én úgy érzem, hogy a mi szá­munkra, akiket 1944. március 19-én a Werhmacht lehenge­relt, 1945 tavasza felszabadí­tás volt. Még akkor is, ha százezrek ezt csak évekkel ké­sőbb értették meg. Mert gon­doljunk csak arra a német nevű magyar családra, akit elvittek hadifogságba, s 1947— 48-ban hazatért, hogy helyre­pofozza az életét ... Reális történelmi tabló — Mennyire hiteles az a kép, amit az eddigi történeti mun­kák erről az időszakról festet­tek?_ Ami a történetírást illeti — folytatja Urbán Károly annak a felszabadulás az el­múlt negyven évben mindig té­mája volt. Ha nem is teljesen pontos, de átfogó képpel ren­delkezünk a katonai művele­tekről, az országos és a helyi közélet megalakulásáról. Az utóbbi idők magyar történet­írásában egyre­ határozottabbá vált az az igény, hogy 1944— 45. ábrázolása megszabaduljon a propagandisztikus vagy ép­pen operettszerű beállítások­tól. Olyan témák felvetődésé­­re és tárgyalására gondolok, mint a területi probléma, a párizsi békeszerződés vagy a kollektív felelősségrevonás el­vének és gyakorlatának kriti­kus értékelése. Ezek azonban többnyire szakfolyóiratok és könyvek témái maradtak, szé­lesebb publicitást — főleg ün­nepi alkalmakkor — nem kap­hattak. Másfelől a következ­mények felmérése nem volt teljeskörű: pl. a hadifogoly­probléma, a jóvátétel címén a Szovjetunióba kényszermunká­ra hurcoltak sorsa, a jóvátétel­ből adódó anyagi terhek mér­téke és a teljesítés módozatai homályban maradtak. Inkább csak mostanában válnak tudo­mányos vizsgálódások tárgyá­vá. Hasonlóképpen feltárást és értékelést igényel a fegyver­szüneti szerződés értelmében felállított, és 1947 szeptembe­réig működő Szövetséges El­lenőrző Bizottság szerepe, ha­tása a magyar belpolitikai élet eseményeire, így válhat a ma­ga konkrétságában is megra­gadhatóvá az, amit a szakiro­dalomban relatív, illetve kor­látozott szuverenitásnak neve­zünk. Ezek a kutatási témák szükségszerűen elvezethetnek ahhoz, hogy 1944—45-ről is ár­nyaltabb képpel rendelkezhes­sünk. Olyan reális történelmi tablóra van szükség, amelyből meggyőzően kitűnik, hogy a katonai felszabadítás társadal­mi változások, mélyről fakadó tömegmozgalmak megindítója volt, s ugyanakkor el kell tud­ni helyezni e tablóban a ma­gyarországi lakosság azon cso­portjait is, amelyek nem szo­ciális helyzetük, vagy politikai álláspontjuk miatt, hanem ob­jektív okok következtében nem élhették át felszabadulásként azt, ami Magyarországon 1944 —45-ben történt. — Térjünk vissza a felszaba­dulás-felszabadítás kezdő, illet­ve zárónapjaival kapcsolatos vitához. — Amikor történészkedni kezdtem — mondja Ölvedi Ig­nác — s megismerkedtem ez­zel a problémakörrel, mindig ellene voltam annak, hogy je­löljünk ki egy várost, vagy egy falut, amelyik első volt, és egyet, amelyik utolsó. De ha már feltuszkolta magát ide is a kérdés, hadd mondjam meg, hogy az első felszabadult ma­gyar falu Észak-Erdélyben, az Ózd völgyében volt. Magyaror­szág határa akkor a Kárpá­tokban húzódott — miért akar­juk ezt letagadni? Én innen számítom az első felszabadult magyar falvakat. Ha a triano­ni Magyarországot veszem — hogy precíz legyek —, akkor a szovjet csapatok — egy fel­derítő harckocsi jármű — 1944.­­szeptember 23-án lépte át Bat­­tonyánál a határt. Az emlék­mű, ami Battonyán­áll is ezt hirdeti, nem Battonya felsza­badítását, mint ahogy a napi politika és a tömegkommuni­káció révén ez a köztudatba beivódott. Az első felszabadult magyar falvak 1944. szeptem­ber 24-én: Csanádpalota, Kis­­zombor, Királyhegy és Elek. Battonya szeptember 25-én szabadult fel. Ami a dunántúli hadműveleteket illeti: a Vörös Hadsereg lapja, az Új szó ma­gyar nyelven 1945. április 5-én szalagcímben hozta, hogy Ma­gyarország felszabadult. Én úgy érzem, ez ma is teljes mér­tékben helytálló, mert Magyar­­ország területének felszabadí­tása gyakorlatilag erre az idő­re befejeződött. Még akkor is, ha kiváló történészünk, Zill­­bauer György fölkutatta, hogy a harc nem ért véget, ma­radt egy 10—12 négyzetkilo­méteres terület, ahol a német birodalom utolsó védőállásai húzódtak, tehát benyomultak magyar területre. Ezen a te­rületen a harc a németek visz­­szaszorításáért, s az előrenyo­mulásért Bécs felé, osztrák te­rületen április 11—13-ig tartott. Tehát 13-a az a nap, amikor az utolsó német katona elhagy­ta Magyarország területét. Sze­rintem nem az a kérdés, hogy Nemesmedves vagy Pinkamind­­szent­g az utolsó felszabadí­tott falu, mert ez elviszi a lé­nyeget, hanem az a történel­mi tény, hogy Magyarország felszabadítása alapvetően befe­jeződött. Én inkább azzal nem értek egyet, mint történész, hogy mit csináltunk ebből az ünnepből. Nem tudom, hogy Rákosiék miért ide tették az ünnepet. Valószínűleg azért, hogy feledtessék, mi történt de­cember 21—22-től április 4-ig. Hadat üzentünk, fegyverszüne­tet kötöttünk, rendőrséget, had­sereget szerveztünk, két had­osztállyal elvonultunk a 3. uk­rán front hadműveleti aláren­deltségében Ausztriába, hogy részt vegyünk a fasizmus utol­só maradványainak megsem­misítésében. És megtörtént Ma­gyarországon Nagy Imre mi­niszterelnöksége alatt a föld­osztás, ami forradalmi tett volt. De erről hallgatni kellett, ugye? Mit ünnepelünk? — Urbán Károlyt kérdezem, végül is mikor ünnepeljünk? Április 4-én, 13-án vagy de­cember 21-én? — Fontos tisztázni a körül­ményeket, mert a valótlan té­nyeken alapuló hamis tudat nemcsak tudományosan védhe­­tetlen, hanem társadalmilag is káros. Ám ha az ünnepet né­hány nappal későbbre tolnánk, azzal csak erősítenénk az „utol­só csatlós" differenciálatlan té­telét, s igazolnánk azt a sze­rencsétlen — s más országoké­tól eltérő — felfogást, melynek jegyében nálunk a felszabadí­­tási folyamat záróakkordjaitól, s nem kezdeti mozzanataitól számították az új korszak nyi­tányát a nemzeti történelem­ben. Egyébként sem a katonai térképet venném alapul, ha­nem a belső tényezőket. Ezek sorában pedig kimagaslik az a tény, hogy 1944. december 21- én Debrecenben létrejött az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány. Ennek történelmi jelentőségé­vel a kortársak tisztában vol­tak, s nem véletlen, hogy már igen hamar igyekeztek — „A debreceni feltámadás" címmel — megírni e jeles esemény krónikáját. Aztán hamarosan feledésbe merült, mert az Ideig­lenes Nemzetgyűlésben meg­testesülő nemzeti összefogás, a különböző hazafias politikai erők együttműködése a negy­venes évek végére időszerűt­lenné vált a sztálinista modellt követő politika szemében. Ami az ünnepet illeti, december 21- én kellemetlen mozzanat, hogy egybeesik Sztálin születésnap­jával. De: a világtörténelem rengeteg zsarnokot ismer, ha összeszámolnánk, lehet, hogy a naptár minden napjára esne egy születésnap. Végül is el kell tekintenünk ettől a körül­ménytől, hiszen itt az a lényeg, mit akarunk ünnepelni a szó­ban forgó napon. Érdemes vi­szont rámutatni arra, hogy Sztálin halála után a Magyar­­országon kibontakozó reform­­szellemű változások nem ma­radtak hatástalanok a múlt­szemléletre sem. Az elsősor­ban Nagy Imre nevéhez fűződő „új szakasz” politikájának egyik fontos tette volt, hogy 1954 decemberében — a tize­dik évfordulón — felmutatta az Ideiglenes Nemzetgyűlés je­lentőségét. Azóta az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulásá­nak gazdag történelmi irodal­ma keletkezett, sor került újabb kerek évfordulós megemléke­zésre is, de úgy tűnik, mind­ez még mindig kevés ahhoz, hogy a naptár kifejezésre jut­tassa: az új magyar állami­ság megszületése volt az igazi cezúra a nemzeti történelem­ben. POGÁNY SÁRA 1944 — Budapest ostroma. A harc házról házra folyt HAZAI KÖRKÉP 1989. április 1., szombat Megemlékezések április 4-e alkalmából Hazánk felszabadulásának 44. évfordulója alkalmából pénteken országszerte koszorúzási ünnepsé­geken emlékeztek meg a magyar földön elesett katonákról. Magyar párt- és állami vezetők, a társa­dalmi szervezetek képviselői, a hazánkban működő diplomáciai képviseletek vezetői és katonai attaséi rótták le kegyeletüket a felszabadító harcokban hősi ha­lált halt katonák sírjainál, em­lékműveinél. HARKÁNYBAN, a bolgár ka­tonák emlékművénél az Elnöki Tanács és a Minisztertanács ne­vében Krémenné Míchelisz Teréz, az Elnöki Tanács tagja, Derzsi András közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter és őszi Ist­ván külügyminiszter-helyettes ko­­szorúzta meg a bolgár katonai te­metőben álló emlékoszlopot. A Bolgár Népköztársaság buda­pesti nagykövetsége részéről Ve­­nelin Todorov Kocev nagykövet, Gano Ivanov vezérőrnagy, kato­nai és légügyi attasé helyezte el a kegyelet és a megemlékezés vi­rágait. A Honvédelmi Minisztérium képviseletében Szórádi Zoltán al­tábornagy, honvédelmi miniszter­­helyettes, Póka Ferenc alezredes és Balogh Kálmán ezredes koszo­rúzott. Elhelyezték koszorúikat a Baranya megyei párt-,­­állami és társadalmi szervezetek képviselői is. BEREMENDEN, a hazánk fel­szabadításáért elesett jugoszláv hősök beremendi emlékművénél a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa ne­vében Krémenné Michelisz Teréz, Derzsi András, valamint őszi Ist­ván koszorúzta meg a jugoszláv hősi temetőben álló emlékművet. A Jugoszláv Szocialista Szövet­ségi Köztársaság budapesti nagy­­követsége részéről Rudolf Sova nagykövet és Mitar Zagorac ez­redes, katonai és légügyi attasé helyezték el a kegyelet és a meg­emlékezés virágait. A Honvédel­mi Minisztérium képviseletében Szerddi Zoltán altábornagy, Póka Ferenc alezredes és Balogh Kál­mán ezredes koszorúzott. Ezt kö­vetően a Baranya megyei párt-, állami és társadalmi szervezetek nevében koszorúztak. SOLYMÁRON, a solymári ka­tonai temetőben katonai tisztelet­­adás mellett koszorúzták meg az ausztráliai, a kanadai, a francia, a brit, a lengyel és az új-zélandi hősök végső nyughelyét. Az El­nöki Tanács és a Minisztertanács nevében Bíró Imre kanonok, az Elnöki Tanács tagja, Czibere Ti­bor művelődési miniszter, Kovács László külügyminiszter-helyettes helyezte el a kegyelet virágait az elesett katonák emléke előtt tisz­telegve. Ausztrália nagykövetsé­ge képviseletében Douglas Alan Townsend, Kanada diplomáciai képviseletében Derek Fraser nagykövet, a Francia Köztársa­ság nagykövetsége képviseletében Christiane Malitchenko nagykö­vet és Christian Abrouzi ezredes, véderő attasé, a brit nagykövet­ség nevében Leonard Vincent Appleyard nagykövet és Frederic Nicolas John Davies ezredes, véderő­ és katonai attasé, a Len­gyel Népköztársaság nagykövet­sége nevében Jerzy Piatkowski ideiglenes ügyvivő, Wladyslaw Jura vezérőrnagy, katonai és lég­ügyi attasé, Henryk Bosak taná­csos, a konzuli osztály vezetője, Új-Zéland nagykövetsége nevé­ben Peter Gale Harborne brit ta­nácsos koszorúzott. Virágot helyeztek el az emlék­mű talapzatán a Honvédelmi Mi­nisztérium nevében és a Pest megyei állami és társadalmi szer­vezetek nevében is. BuDAPESTEN a Budaörsi úti amerikai hősi emlékműnél a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa és a Minisztertanácsa nevé­ben Bíró Imre kanonok, az El­nöki Tanács tagja, Czibere Tibor művelődésügyi miniszter és Ko­vács László külügyminiszter-he­lyettes koszorúzta meg az emlék­művet. Az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége nevében Donald B. Kursch ideiglenes ügyvivő, Ruth M. Anderson ezredes, véderő- és légügyi attasé és Sean E. Max­well alezredes, katonai attasé he­lyezte el a tisztelet és megemlé­kezés koszorúit. Lerótták kegyeletüket a Honvé­delmi Minisztérium képviselői, valamint a budapesti állami és társadalmi szervezetek képviselői is. HAJDÚBÖSZÖRMÉNYBEN a hazánk felszabadításáért folyta­tott harcban elesett román kato­nák magyarországi központi sír­­kertjében a magyar és a román himnusz elhangzása után az El­nöki Tanács és a Minisztertanács nevében Bognár Rezső, az Elnöki Tanács tagja, Berecz Frigyes ipari miniszter és Havasi Béla külügy­miniszter-helyettes helyezett el koszorút az emlékmű talapzatán. A Román Szocialista Köztársa­ság budapesti nagykövetsége ne­vében Traian Pop nagykövet, Ioan Todericiu ezredes, katonai és légügyi attasé és Gheorghe Albut tanácsos koszorúzott. Koszorút helyeztek el a Honvédelmi Mi­nisztérium és Hajdú-Bihar me­gye párt-, állami és társadalmi szervezeteinek képviselői is.(MTI) Moszkva krémje Budapesten (Folytatás az­­ oldalról) szer­kezetében kívánják meg­valósítani. Jurij Karabaszov, a moszkvai városi pártbizottság titkára megállapította, az elkövetkező héten valószínűleg a rendezvé­nyeken is a legfőbb téma a pe­resztrojka lesz. Április 7-én 11 órakor, a Szovjet Tudomány és Kultúra Házában politikai fó­rumot tartanak a vendégek, és mindenről lehet kérdezni. A rendezvények közül kiemelte, hogy a szokásos moszkvai kiál­lítás mellett egy külön gazda­sági bemutatót tartanak a szovjet kereskedelmi képvise­let termeiben, amelyre a buda­pesti vállalatokkal állandó kap­csolatot fenntartók kaptak meghívást. A kulturális és sportprogra­mok közül kiemelkedik az a ki­állítás, amelyet a két évszázad­dal ezelőtti orosz festészet re­mekeiből állítottak össze a Kiscelli Múzeumban. A moszk­vai hét vendége Jelena Obrasz­­cova és Zulav Szotkilava, akik ária- és balestet tartanak. De a világ legjobb vízilabdázóit és balettozóit is lehet látni ebben az időben, csakúgy, mint a szovjet sakkozókat, köztük va­lószínűleg Anatolij Karpovot is. Teljesen új filmeket mutatnak be naponta a Puskin moziban, míg a József Attila Színházban egy szovjet társulat musicalt játszik, a Thália Színházban pe­dig egy politikai krimi látható egy Urálon túli első titkár ma­chinációiról. Nonn V. György ­ Ülést tartott a Fővárosi Tanács Alig igénylik a szolgáltatásokat Budapest belvárosában tavaly május 14 én új forgalmi rendet vezettek be, a kísérlet eredmé­nyeiről tegnapi ülésén hallgatott meg beszámolót a Fővárosi Ta­nács. Az összegzésből kitűnt, hogy a behajtási és parkolási tilalom­nak köszönhetően csökkent az autók környezetkárosító hatása, a zajszint és a levegő szennye­zettsége. Az egyirányú utcapárok­ban, ahová bármilyen jármű be­hajthatott, már nem ilyen egyér­telmű a siker. A levegő itt is tisztább lett ugyan, de a zaj növekedett. A jövőben szigorúbb szankciókra lesz szükség. Jellemző, hogy az övezetből ki­szorulók egy része minden követ megmozgatott, hogy behajtási en­gedélyhez jusson Egyesek nem riadtak vissza a hamisítástól sem. Az elhangzott javaslat szerint az elkövetkezendő esztendőkben az engedélyeket nehezen hamisítha­tó, különleges papírra kell készí­teni és a tanácsi koordinációt is meg kell erősíteni. Az előterjesz­tés további elképzeléseket is tar­talmazott. Ezek szerint fokozato­san ki kell terjeszteni a forga­lom- és a parkolási szabályozást az egész V. kerületre. Ezt követ­né a V­., VII., VIli., és a IX kerület belső területeinek szabá­lyozása. Természetesen úgy, hogy a forgalomcsillapítás másutt ne okozzon torlódást. Ezért parko­lóházak építésének lehetőségét is számba veszik az előzetes vizsgá­latnál. A lakosság fizetőképes keresle­te egyre inkább elmarad a reális igényektől, s a kereslet csökkené­se már a szolgáltatók létét is ve­szélyezteti Röviden így lehet ösz­­szefoglalni a tanácsülés másik közérdeklődésre számot tartó na­pirendjét. Aki tehette, még a nagy áremelések előtt, 1987-ben rendbetetette a házát, kitisztít­­tatta a bundáját, s azóta feléje se néz a Patyolatnak, hanyagol­ja a fodrászt. Akinek több tévé­jük van, csak akkor javíttatnak, ha valamennyi elromlott, az autó­tulajdonosok inkább maguk bütykölik járgányaikat. A fogyasztói érdekvédelem a korábbinál is komolyabb szerep­hez jut, de nincsenek a kezében igazán hatásos eszközök Sokszor maga a szolgáltató is kiszolgál­tatott. (braun)

Next