Magyar Hírlap, 1989. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
1989-07-08 / 158. szám
MH melléklet EGY TÜRELEMJÁT A fogadás jókedvű vendégei a lazacos szendvicsek, jávorfaszirupos jégnyalókák és a gyümölcsöstálak romjai mellől buszok tucatjai szállították az olimpiai stadion melletti Velodromhoz. Az impozáns sportcsarnokban azután megtört a hangulat, megbicsaklott a szó. A küzdőtéren ugyanis méltóságteljes ceremóniával bomlottak ki a gyász színes vásznakból szőtt virágai. Nevek. Ezer név egyszer két méteres textíliákon. Nemrég még életvidám férfiaké, nőké, gyerekeké, a terjedő kór ma már halott áldozataié. A nevek mellett odahímzett fényképek, ruhadarabok, versek vagy üzenetek, netán egy kopottas játékmackó. A néma csöndben előkerültek a zsebkendők, sokan emlékezni kezdtek. Szülők gyermekükre, mások barátjukra, barátnőjükre. Az első vásznat a kvéker takarók mintájára 1986-ban, San Franciscóban készítette valaki szerettének emlékére, de azóta 9500 darabból összevarrt hatalmas lepel vált belőle, melyet figyelmeztető mementóus időről időre kiterítenek valamelyik amerikai nagyváros főterén, vagy éppen a Fehér Ház előtti réten. Az AIDS személyességében megrendítő, hatásos emlékműve. Az ötödik AIDS-világkongresszus persze korántsem csak az ilyen bénítóan torokszorító pillanatok jegyében zajlott június második hetében Montrealban. A 12 ezer delegátus tudományos konferenciához mérten kétségtelenül zajos légkörben tanácskozott. Volt itt óvszert ajánlgató robot és biztonsági szexet hirdető prostituált, voltak kapukon kívül rekedt, elixírt áruló csodadoktorok, tüntetéseket, tiltakozó felvonulásokat szervező homoszexuális aktivisták, szóval meglehetősentarka volt a kép, de hisz maga a jelenség, az emberiség eddigi történetének talán legkülönösebb és legtitokzatosabb járványa hatott így a társadalomra Keleten, Nyugaton és Délen egyaránt. Sok delegátus berzenkedett is: hová lesz így a tudomány szentsége, hová a hűvös objektivitás? Ám a józanabbak — köztük az AIDS-kutatás leghíresebb világnagyságai — belátták, nincs értelme, s nem is lehet két külön tanácskozást szervezni, a két dolog ez esetben egyszerűen elválaszthatatlan. Ráadásul hasznos is, ha a betegség diagnózisát, patogenezisét vagy terápiáját vizsgáló szakemberei közvetlenül találkozhatnak a társadalmivá, sőt politikává nőtt jelenség etikai, jogi, szociális oldalát kutató kollegákkal, sőt magukkal az AIDS szenvedő alanyaival, a fertőzöttekkel, a betegekkel. Hiszen az ő tiltakozásuk, hangos követelésük sok helyütt politikát formáló, vagy akár kutatásra pénzt kicsikaró befolyással bír, amellett talán felhívja a világ figyelmét arra is, hogy az AIDS elleni harcnak együtt kell járnia a társadalmi előítéletek, a tabuk döntögetésével, s a legszélesebb demokrácia megvalósításával. Persze ez sehol sem megy egyik napról a másikra, mint ahogy ma még az AIDS leküzdésétől is messze vagyunk. A kutatók más része — s ebben talán nagyobb igazság van — már a méretei miatt sem találta alkalmasnak a kongreszszust tudományos ismeretszerzésre. Tény, hogy a szervezők elszámították magukat, kevesebb résztvevőt vártak, s a „megtelt” tábla szinte általános volt a kisebb előadótermek ajtaján, ami majdhogynem lehetetlenné tette az egyes érdekesebb szekcióra való bejutást. De lássuk a részleteket. Először is azt a dokumentumot, melyet Montreáli manifesztum néven már a nyitónapon közzétettek az AIDS-fertőzöttek és -betegek — illetve a szorgalmazott új terminológia szerint „AIDS-szel élők” — emberi jogainak tiszteletben tartására. Ebben a dokumentumot összeállító amerikai és kanadai aktivistacsoportok felhívják a kormányok és egészségügyi szervezetek figyelmét egy nemzetközileg érvényes szabályrendszer elfogadására, amely elutasítaná az érintettek mindenféle hátrányos megkülönböztetését, a velük szemben alkalmazott embertelen eszközöket, így a karantént vagy az állásukból való elbocsátást. Követelik továbbá a kísérleti stádiumban levő ígéretes gyógyszerekhez való minél előbbi hozzájárulást, egy nemzetközi adatbank létrehozását, amely az AIDS-kutatás legújabb információit gyűjtené össze, továbbá szabad utazást, titkos és névtelen szűrővizsgálatokat és még sok más, egyéni problémákból adódó dolgot. Az egyes delegátusok országuk szociális fejlettsége és demokratikus berendezkedése függvényében fogadták a dokumentumot, bár a meg-megújuló és a kongresszust végigkísérő tiltakozásnak akadtak sokak számára kétségtelenül nehezen emészthető momentumai. Ilyen volt például, amikor prostituáltak — illetve ahogy ők nevezik magukat: „kereskedelmi szexdolgozók’' — nemzetközi csapata ágált a kongreszszusi központ bejárata előtt, elutasítva ősi mesterségük bűnbakká nyilvánítását. Egy torontói hölgy egyenesen azt vágta az újságírók képébe, hogy ha igaz lenne a nekik tulajdonított szerep az AIDS terjedésében, akkor legalább a kormány fele halott volna már. Bűnbakkereséssel, előítéletekkel persze e meglehetősen kétes érvelés nélkül is bőségesen meg van tűzdelve az AIDS- probléma. Az egyik amerikai tanulmány szerint például Tennessee államban maguk az orvosok egy része véli úgy, hogy a járvány az Isten haragja, afféle igazságtétel, istenítélet az emberiség bűneiért. S bár akad közegészségügyi szakember — így a New York-i dr. Stephen Joseph, aki a rendszabályok szigorításával, például kényszerszűrésekkel, az intim emberi kapcsolatok nyomozáshoz hasonló felgöngyölítésével próbálna gátat szabni a vírus terjedésének, a járvánnyal felelősen foglalkozó szakemberek — élünkön dr. Jonathan Mannnal, az Egészségügyi Világszervezet AIDS-programjának vezetőjével — a pozitív tapasztalatok fényében helyesen látják, hogy efféle módszerek helyett csakis a széles körű felvilágosítás hozhat eredményt. Bush elnök is például éppen a kongresszus idején jelentette ki, hogy az önkéntes és névtelen szűrést támogatja. Jellemző ugyanakkor, hogy a kubai egészségügyi minisztérium egyik tisztségviselője inkább eltekintett az egyik konferenciateremben rá váró vitától, ami azért lett volna kényelmetlen számára, mert a karibi országban egész egyszerűen karanténszigetre viszik további haralevő életükre a fertőzötteket. A járvány számai persze sokakat a szigor helyes voltáról győzhetnek meg. Ám például a San Franciscó-i AIDS-alapítvány adatai meggyőzően bizonyítják a célzott, de tapintatos felvilágosítás eredményeit. Az AIDS-esetek sűrűségét tekintve leginkább fertőzött városban (itt lesz egyébként jövőre a világkongresszus) máris jelentősen csökkent az új fertőzések száma. Nem mondható el viszont ugyanez az Egyesült Államok más nagyvárosainak intravénás kábítószereseiről, s főképp nem a harmadik világról. A WHO becslése szerint az ezredfordulón 15 millió új fertőzéssel számolhatunk, és mintegy hatmillió embernél fejlődnek ki a betegség tünetei. E számok pedig nagyrészt a fejlődő országokból várhatók, elsősorban Afrikából, ahol már ma is hatmillióra becsülik a fertőzöttek tömegét, és Ázsiából, ahol az elkövetkezendő évekre várják a robbanást. Mannék attól teszik függővé globális megelőzési programjuk hatékonyságát, hogy milyen mértékben tudják elérni a fejlődő országok lakosságát. A kábítószeresek számára most egyre több helyen — így például Lengyelországban — vezetik be a tűcsereprogramokat, vagyis a használt injekcióstűkért cserébe újakat adnak, amivel megkísérlik elzárni az AIDS-fertőzés talán legbiztosabb átviteli forrását. A legszélesebb út azért a nemi kapcsolat, s itt a legújabb és legjobb minőségű, ízesített, illatosított és színesített férfi óvszerek mellett, újdonságként megjelent már a női kondom, a „fendom" is, mely két hajlékony, hártyaszerű gyűrű által határolt, egyik végén zárt poliuretán zsák, melyet a hüvelybe helyeznek, és amelyet a szeméremcsont tart meg. A négyezer alkalommal kipróbált óvszert a kísérletekben részt vettek túlnyomó része ideálisnak találta, s az új sláger hamarosan megjelenik az amerikai piacon. Az AIDS-es betegek ápolása során szerencsétlen véletlenek folytán eddig világszerte mindössze tizenhét egészségügyi dolgozó, főleg kórházi asszisztens fertőződött meg a vírussal. Egy amerikai tanulmány arra hívja fel a figyelmet, milyen könynyedén tekintenek el a kórházakban a védőruhák, kesztyűk viselésétől. (Kanadában egy vizsgálatban a nővérek 40 százaléka egyáltalán nem hordott semmilyen védőöltözéket, s csupán 5 százalékuk öltözött be előírásszerűen.) Egy új kísérleti eredmény szerint viszont, ha a fertőzött vérrel szennyezett injekciós tű véletlen szúrása nyomán azonnal és néhány héten át folyamatosan vírusellenes AZT-t fecskendeznek be az érintett területre, a fertőzés megelőzhető. Sok szó esett a kongresszuson a diagnózis lehetséges formáiról, a különféle tesztekről. A tanácskozáshoz csatlakozó kiállítson most is versengve ajánlották újabb és újabb, gyorsabb, biztonságosabb és olcsóbb termékeiket a konkurens világcégek. A konferencia idején vált ugyanakkor ismeretessé egy amerikai tanulmány, amely azt hangsúlyozza, hogy a jelenleg általánosan használt tesztek nem eléggé érzékenyek és sok HIV-fertőzést nem képesek kimutatni. A vélekedés alapja az a kísérlet volt, amelyben a tavalyi stockholmi világkongresszuson bemutatott új — és máig is csak kutatólaboratóriumokban hozzáférhető — módszer, a PCR használatával 133 homoszexuális férfit vizsgáltak 1984-től három éven keresztül. Közülük 27 személy vérében az érzékeny teszt vírust talált, mégpedig anélkül, hogy az illető szervezete a kórokozó ellen a vizsgálat végéig ellenanyagot termelt volna. Az új módszer — az általánosan tönyegszűrésre használt antitestkimutatáson alapuló szűrőmódszerekkel ellentétben — már néhány vírus jelenlétét is észleli. Az így kapott adatokból a kutatók egyrészt arra gyanakszanak, hogy a fertőzés sokkal tovább lappanghat a szervezetben, mintsem azt korábban gondolták, s ezalatt a hagyományos módszerekkel semmit sem lehet észlelni, ezáltal sok fertőzött személy észrevétlen marad. Másrészről viszont sok szakértő úgy véli, nem biztos, hogy a kórokozó e „néma" időszak alatt egyáltalán átadható, ugyanis elképzelhető: a látens periódusban a vírus szaporodása annyira lecsökken, hogy semmiféle immunválaszt nem vált ki a szervezetből. Ez persze ismét felveti a vérszűrések biztonságosságának kérdését, de azt is, hogy vajon a vírusfertőzés mindenkinél egyértelműen és egyformán a halálos kór veszélyét jelenti-e. Mindezekre csakis további kutatások adhatna biztos választ. A kiállítás újdonságai a mind egyszerűbb gyorstesztek, amelyek a fejlett országokban különösen műtétek, szervátültetések és fogorvosi beavatkozások előtt, valamint baleseteknél szükségesek, de a harmadik világban még inkább, hiszen ezekhez nem szükséges drága laboratórium, sőt néha még fecskendő sem. Az ujjbegyből vett vércseppet ugyanis egyszerűen egy preparált üveglapra öntik, amelyen a reakció elmaradása esetén mínusz, kiváltódásakor viszont pluszjel tűnik fel — egyértelműen mutatva a próba eredményét. A betegek túlélési ideje — főként az AZT-terápia hatására — tavaly kezdett először növekedni. A máig egyetlen engedélyezett gyógyszer ellen 12— 18 hónap után azonban több páciensnél rezisztencia alakult ki, ezért a tanácskozáson úgy tűnt, leáldozóban van az egyébként is mellékhatásokkal terhelt szer csillaga. Nagy erőkkel folynak ugyanakkor szerte a világon olyan kísérletek, melyekben különféle egyéb anyagokat próbálnak a betegeknek adni, több mint negyvenféle kombinációban az AZT-hez keverve, vagy azzal felváltva. Közülük jó néhány igen eredményes — jelentette ki dr. Samuel Broder, az USA központi rákkutató intézetének igazgatója. Sokan a génsebészeti módszerekkel előálltan és jelenleg már klinikai stádiumban vizsgált CD4 molekula felhasználásától remélnek sikert. Ez a vírus által megcélzott fehérvérsejtek felületén a kórokozó kapcsolódási helye, és ha mesterségesen előállított ilyen „pontonhidakat” juttatunk a szervezetbe, a kórokozó ezekhez kötődik, a sejtek helyett. Ezáltal a fertőzés átterjedése, s az immunrendszer további pusztulása úgy tűnik, megakadályozható. Ugyancsak többször említették a pentamidint, amely az AIDS-eseket az egyik legveszélyesebb, úgynevezett opportunista (különösen az AIDS-ben legyengült szervezetet megtámadó) betegségtől, egy tüdőgyulladás-fajtától tűnik megvédeni. A legtöbbet persze a védőoltástól várja a világ. Egyelőre azonban hiába, bár a járványos gyermekbénulás vakcinájának felfedezője, Jonas Salk professzor kísérleteit a világkongresszus nagy figyelemmel fogadta. Abejelentett anyagot Salkik először két csimpánznak adtak, miután megfertőzték őket a vírussal. Az állatokból a fertőzés jeleit az oltás után nem lehetett többé kimutatni. Egy harmadik csimpánzt a védőoltás beadása után fertőztek meg, az eredmény ugyanez volt. Ezután 19 olyan emberen próbálták ki a vakcinát, akiken az AIDS utolsó előtti stádiumának (ARC) tünetei jelentkeztek. A káros mellékhatások nélküli kezelés hatására a páciensek szervezetében megnőtt az immunitásért felelős sejtek száma és legtöbbjük állapota stabilizálódott vagy javult. Salk most szélesebb körű kontrollkisérleteket tervez, bár óv a hamis reményektől. A májgyulladás szérumát húsz év alatt dolgozták ki — tette hozzá figyelmeztetően. Roberto Gallo, a HIV-vírus egyik felfedezője, az eredményeket mindenesetre bátor Hónak nevezte. Montagnier a nagy konkurens szintén optimistább, mint tavaly: — Úgy vélem, a rövid távra védelmet nyújtó vakcinát kéthárom éven belül sikerül előállítani — mondotta egy sajtóértekezleten. A nagy felfedezések ideje azonban lejárt. Most a kirakós játék elemeit kell összehozni, hogy a kivánt kép összeálljon, s ez sok türelmet és többévi intenzív munkát követel — fejtegette Gallo. — Lesznek még új felfedezések, de úgy hiszem, a legfontosabb információknak már a birtokában vagyunk. A feladat most a legjobb technológiák kidolgozása. Határidőt azonban Montreálban senki sem tudott még adni. PALUGYAI ISTVÁN *EK ELEME 1 Előkerültek a zsebkendők. Montreali memento