Magyar Hírlap, 1993. július (26. évfolyam, 151-163. szám)

1993-07-06 / 155. szám

1993. július 6., kedd Két hétig nem lesz ellenőrzés a piacokon Az APEH átmenetileg meghátrált A piaci kereskedők a hétvégén sztrájkkal fenyegetőztek a július elsejétől érvényes nyugtaadási kötelezettség miatt. Tegnap az APEH-ben bejelentették, két hétre felfüggesztik az árusok ellenőrzését.­ ­ A főállású, nyereséges vállalkozók éves átlagjövedelme 160 ezer forint a hivatalos adatok szerint. A bérből és fizetésből élő al­kalmazottaké ugyanakkor 240 ezer... — hang­zott el az APEH tájékoztatóján, amelyet a nyugtaügy miatt tartottak. — A nyugtaadás tehát arra szolgál, hogy kimutathatók lehesse­nek a vállalkozások valóságos bevételei. Bokor Pál, a hivatal általános elnökhelyet­tese bejelentette: A pénzügyi tárcával egyetér­tésben az APEH munkatársai két hétre felfüg­gesztik a piacokon a nyugtaadás ellenőrzését. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a törvény ha­tályban marad, hiszen annak visszavonására csak az Országgyűlés jogosult. Bokor Pál emlékeztett arra, hogy a július elsején életbe lépett törvény már 7 hónapja nyilvánosságot kapott, s decemberben az ér­dekképviseletek lapjában külön is felhívták rá a kereskedők figyelmét. Arról nem is beszél­ve, hogy ’92 novemberében az ÉT is tárgyal­ta. Idő tehát volt elég a felkészülésre... A törvény szerint nyugtát csak a rendszere­sen árusítóknak kell adniuk, a tárgyalások so­rán ennek a rétegnek a behatárolása lesz az egyik feladat. Egyedi kérelemre a kötelezett­ség alól felmentést lehet kapni, a kérelmeket az adóhatóság 30 napon belül bírálja el. Ilyen kérelmek valószínűleg a közeljövőben tízez­rével jönnek majd az APEH-hez, de remé­nyeik szerint megbirkóznak majd a feladattal. Azoknak pedig, akik a sorbanállás során türelmetlenkednek, az elnökhelyettes a figyel­mébe ajánlja, hogy saját érdekük ellen tesz­nek, hiszen ami adó például ezeken a csator­nákon nem folyik be — sok kicsi sokra megy —, azt másutt, adott esetben akár az alkalma­zottaktól kell beszedni. A láthatatlan jövedelmek mértékét 150 és 600 milliárd forint közé teszik, s ha csak az alsó értéket tekintjük, az is hatással van az szja alakulására. Az ellenőrzések felfüggesztésével ugyan­akkor az APEH tulajdonképpen meghátrált, hiszen szemet huny a törvénysértés felett, ha a kereskedők nem adnak nyugtát. E két hét alatt mindenestre intenzív egyeztetőtárgyalá­sokat folytatnak — a törvényi keretek fenn­tartásának szándékával — a Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezete és a múlt héten nagy hirtelen megalakult Csarnoki, Piaci Ke­reskedők és Vállalkozók Kamarája illetéke­seivel. Ez utóbbi szervezet szerint egyébként hét­főn délelőttre teljesen leállt a Garay téri, a pesterzsébeti, az újpesti, a kispesti és a Bos­­nyák téri piac működése, részlegesen árusít a rákospalotai piac és a Közraktár csarnok. Ezzel szemben a felsoroltak közül több he­lyen — például Újpesten és a Garayn — azt hallottuk, hogy csupán a szokásos hétfői pan­gás tapasztalható. A Lehel téren is működött a piac. Igaz, néhány asztal üres maradt, de nem okozott fennakadást az ellátásban a kieső árukész­let. A piacokon egyébként hétfőn igen ke­vesen adtak önként számlát. Volt olyan is, hogy — a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon — az árus egy táblát füg­gesztett a standja szélére: „számlaadás itt”, s ha tényleg kellett valakinek a számla, hát — adott. A kereskedők azért vannak a nyugtaadás ellen, mert — minthogy a pénztárgép nem ér­kezett meg — a nyugta kézzel való kitöltése időrabló, és félnek a vásárlók elvesztésétől. Az igazi bajban azonban az őstermelők érez­ték magukat hétfő délig, a nyugtaadás ellenőr­zésének átmeneti felfüggesztéséig. Hivatalosan ugyanis nekik is számlát kel­lett volna adniuk, ám számlatömböt nem kap­hattak, mert a nyomtatványbolt egy APEH- utasítás szerint csak adószámmal rendelke­zőknek adhat el ilyet. Az újpesti piac élelmiszer-felügyelőségé­nek vezetője ez ügyben levéllel fordult az APEH fővárosi igazgatóságához, ahonnan a következő választ kapta: „A terméket átvevő, felvásárló által készí­tett bizonylaton a termelő adóalany adószá­mát, vagy annak hiányában a személyi számát kell feltüntetni, tehát a személyi szám is adó­­igazgatási számnak minősül.” (Sajnos ezt a nyomtatványboltban nem tudják...) „A termelő által közölt adatok hiteleségé­nek ellenőrzése — folytatódik a válasz — gyakorlatilag nem oldható meg, az átvevő ugyanis ellenőrzésre feljogosító jogkörrel nem rendelkezhet.” Vagyis ez azt jelenti, hogy a kereskedő megveszi a terményt a termelőtől, s a vétel­árat megfejeli a kötelező 10 százalékos, úgy­nevezett kompenzációs felárral, amit csak ak­kor igényelhet vissza az APEH-től, ha a ter­melő által bemondott adatok valósak... S mivel a kereskedőnek ellenőrzési jogkö­re nincs, ezzel a kígyó a saját farkába is hara­pott, s a kereskedő csak remélheti, hogy nem sűrűn verik át. Hétfőn reggel ugyan kinyitott a siófoki vá­sárcsarnok, de a kereskedők letakart áruikkal jelezték, hogy nem adnak el semmit, mert nyugtát kellene adniuk. A kereskedők So­mogy megyei érdekvédelmi szervezete is több, a nyugtaadással kapcsolatos telefonhí­vást kapott. Főként a vásározók, a fagylaltáru­sok és a zöldségesek tiltakoztak a nyugtaadási kötelezettség ellen. A teljes körű nyugtaadási kötelezettség előírásai egy gazdasági csődkormányzás pót­­cselekvése — állítja a Vállalkozók Országos Szövetsége. A vállalkozói érdekképviseleti szervezet közleményében azt is kétségbe von­ja, hogy a szabályozás alkotói akár minimális tapasztalatokkal rendelkeznének a kereskedel­mi folyamatokkal kapcsolatban. Ugyanakkor tavaly a törvénytervezet még nem tette volna kötelezővé a köztereken, vá­sáron, piacon való nyugtaadást, ha az üzlet nem zárt elárusítóhelyen (bódé, pavilon) köt­tetik meg. Ám az Országgyűlés egy módosí­tóindítvány hatására szigorította meg a tör­vényt az előterjesztéshez képest. A nyugtatömbbel kapcsolatos ellenérzések egyébként nemcsak az adásvétel idején lezaj­ló irkálás miatt alakultak ki, hanem a tetemes pluszmunka miatt is, ami még ehhez járni. Az APEH szerint ugyan elég a nyugtára a végösszeget írni, az árusnak aláírnia sem kell, s az adatait a pecsétjével vezetheti rá a papír­ra, ám a valóságban sokkal bonyolultabbnak látszik a rendszer. Mert igaz ugyan, hogy a közértben egy kiflit is beütnek a gépbe, ám a szóban forgó nyugtatömb adatait összesíteni kell — adott esetben 8-9 tömb is elfogy né­hány óra alatt —, majd az összeget a „Nyug­tatömbök nyilvántartása” elnevezésű könyvbe kell bevezetni. Ezután már csak a bevételi nyilvántartást kell vezetni, amivel ellenőrizhe­tő, hogy a mezőgazdasági termelő­ vállalkozó mikor éri el a 750 ezer forintos adókedvez­mény határát. • Demeter Kálmán A gazdasági bizottságot már februárban figyelmeztették Kesergő árusok, dühöngő vásárlók — Mi lesz még ebben az or­szágban? Most már a legszegé­nyebb embereket is kizsigerelné ez a drágalátos kormány, aki erre az évre ígérte a nagy gazdasági fellendülést?! — csapja dühödten bevásárlószatyrát az újpesti Szent István téri piacon egy negyvenes asszony. Az árusok indulatos mondatokkal ecsetelik a helyzetet a piacfelügyelőség irodája előtt, egy szőke hölgy rádiótelefonon tartja az állandó kapcsolatot a többi piaccal. A kérdés: mi le­gyen a hét végén elkezdett, úgy­nevezett állampolgári engedetlen­ségi akció további sorsa. Sokan az MSZOSZ beharangozott ak­ciójára várnak, mások pedig csak támasztják a ponyvákkal letakart pultot, ám nem árulnak semmit sem. A placcok sorra zárva, jó néhány ablakban a „Szabadság miatt zárva” táblácska fityeg. A piac bejáratánál idős paraszt bá­csik és fejkötős asszonyok ta­nácstalankodnak. Nem mernek bemenni, mert félnek a beharan­gozott 50-150 ezer forintos bün­tetéstől. Egy fiatalabb vidéki árus fejcsóválva panaszolja: elment nyugtakönyvet vásárolni a nyom­tatványellátóba, ám nem vehetett, mert nincs adószáma, lévén nem kereskedő — csupán a nagyszülei kertjében termett zöldséggel jön fel néhanap, így hát még az sem adhat nyugtát a kedves vevőnek, aki elfogadná a törvényt... — Egy törvény előterjesztése­­kor — főként pedig elfogadása­kor — elengedhetetlen lenne, hogy figyelembe vegyék a tör­vény megvalósíthatóságát. A Szent István téri vásárcsarnok már januárban megvizsgálta a törvénytervezetet, s jómagam február 19-én hatoldalas levelet címeztem az Országgyűlés gaz­dasági bizottságához. Kértem a bizottságot, hogy látogassanak el a vásárcsarnokba, s így szemé­lyes tapasztalatokat szerezhetnek egy piac mindennapjairól s a tör­vény bevezetése után várható ál­datlan állapotról — mutat körbe a kihalt csarnokban Móré Csaba, az élelmiszer-felügyelőség vezetője. — Részletesen indokoltam, hogy a vásárcsarnokokban és a kis piacokon e törvény betartása egy­szerűen lehetetlen s elképzelhe­tetlen. „Nem kívánható el, hogy egy kereskedő, termelő, aki na­ponta 300-400 vevőnek ad el egy csomag petrezselymet, hagymát vagy retket, rengeteg egyéb tevé­kenysége mellett minden vásárló­nak külön-külön számlát állítson ki.” Ráadásul arra is gondolnunk kell, hogy a kárpótlás során ki­­sebb-nagyobb földhöz jutott em­bereknek — akik valóban hajnal­tól késő estig küszködnek a ter­ményekért — most teljesen el­megy a kedvük a termeléstől. Márpedig az ország katasztrofális mezőgazdaságát eddig is csak a magántermelők tartották élet­ben... Móré Csaba levelére május 14-én Csobánczy Péter, a Pénz­ügyminisztérium főosztályveze­tője válaszolt, aki „körültekintő vizsgálatát követően” az aláb­biakban fogalmazta meg állás­pontját: „...A nyugtaadási kötele­zettség vásárcsarnokokban és pia­cokon való megszüntetése ellen a legnagyobb tiltakozás — amint az a törvény-előkészítési szakasz­ban is tapasztalható volt — éppen a hasonló tevékenységet, de üz­letben folytatók részéről­ lenne. Megjegyzem, nem is alaptalanul, hiszen valóban nem az esély­egyenlőséget szolgálja az ilyen­fajta megkülönböztetés.” Majd zárszavában leszögezi a hivatal­nok: erről a lehetőségről a kom­penzációs felárat megtérítő állami költségvetés nem mondhat le... •B.J. Sztrájk, vagy a szokásos hétfői forgalom? FOTÓ: MÜLLER JUDIT Fény utcai piac­i vásárlók és termelők egysége A városiak akár a batyuzást is vállalják Üdvrivalgás tört ki a Fény utcai piacon kereskedők és vá­sárlók közöt, amikor hírnök jött a déli órákban, és közölte: felfüggesztették a számlaadási kötelezettség ellenőrzését. Előt­te viszont annál szkeptikusabb képet festett a hétfőn is műkö­dő piac. Az őstermelők stand­jainak nagy részét ponyva ta­karta, ugyanakkor hatvan éven felüli parasztasszonyok árultak dacos elszántsággal. A Fény utcai piacon is „sztrájkra” készültek, ám aki leg­inkább buzdította a többieket a tegnap hajnali órákban, áruval te­lepakolt teherautóval érkezett meg... így ez elmaradt. A kister­melők magatartása az ügyet érin­tően kétféle: a többség úgy dön­tött, befejezi a piacra termelést, kizárólag saját magának, illetve szűkebb családjának fog termel­ni. Lebontják a fóliasátrakat, ho­lott tisztában vannak vele, a „flaszterosok” — ezek vagyunk, mi városiak — a panellakásokban nem fogják tudni megtermelni az alapvető zöldséget, gyümölcsöt. Vannak, akik mivel törvény van rá, mégis eleget tesznek számla­adási kötelezettségüknek, ám ki­zárólag ebben az évben. Kevés kivétellel, főként az idősebb kor­osztályból, többen továbbra is hatvan-hetven kilométerről meg­jelennek áruikkal, mert el nem tudják képzelni, mit tehet velük az ellenőr idős koruk ellenére. A vásárlói reakció sokkal egy­értelműbb. A Fény utcai piacon összesen két, jól öltözött úrra emlékeznek, akik kikövetelték a számlát a kereskedőtől, arra hi­vatkozva, hogy épp ideje, hogy rendesen bevallják jövedelmüket, merthogy eddig is „degeszre ke­resték magukat”. A többi vásárló viszont kivétel nélkül a termelők mellé állt. A megfogalmazások szerint a törvény nem más, mint „merénylet az idő ellen”, és aki kitalálta, arról valószínűsíthető, hogy életében nem vásárolt pia­con, vagy házvezetőnője van. Több őstermelő, egyébként be­vallva, hogy tanulatlan, nem is tudott a törvényről, akihez elju­tott, az meg nem tudta, honnan lehet a számlát beszerezni. Egy szigethalmi parasztember viszont birtokában volt minden informá­ciónak, de azon volt felháborod­va, hogy arra kérték, csak 10 tömb számlát vegyen. Ami ugye csupán 500 vevőt jelent... Az ős­termelők a végsőkig elkeseredet­tek, mert természetesen szóba jött a kárpótlás, és a jelenleg folyó földkiadások mikéntje is. A zöm kárpótlási jegyét unokáinak a sublótban őrzi, merthogy egyszer ebből az egészből, amit a mező­­gazdasággal napjainkban művel­nek, egyszer történelem lesz, és különben sem fog az egykori hat hold földért járó 34 000 forintos kárpótlási jegyért holmi Keravill­­akcióban egy tisztességes rádiót venni. A flaszterosok, érezve a veszélyt, pedig úgy döntöttek, bármi történik, a családnak enni kell adni, úgyhogy az egykori le­gendás „batyuzásra” is fel vannak készülve. •P.S. FÓKUSZ MAGYAR HÍRLAP 11­11 Háromszázezer török átutazóra számítanak Hét végén újabb csúcs várható A hosszas várakozás igen­csak megterhelő az átutazók számára, sokan idegesek, fá­radtak, ám rendbontásra ed­dig nem volt példa. A határőr­ség kérte az érintett önkor­mányzatokat, hogy segítsenek a törökök egészségügyi és hi­giéniás ellátásában. A határőrök szeretnék, ha az átutazók közül többen választa­nák kilépésre a tompai és a röszkei határátkelőket, ám a tö­rökök többsége nem fogadja meg ezt a tanácsot, félnek Szer­bián keresztül hazautazni. A forgalmas hétvége után — a határőrség illetékese szerint — Hegyeshalomnál tegnap már nem kellett várakozni. A továb­bi csúcsok elkerülésére azonban ajánlatos a soproni, a kópházi és a kőszegi határállomásokat igénybe venni. Aki Románia felé el akarja kerülni a torlódást, jobb, ha az ország északkeleti csücskében, Csengersimánál próbálkozik az átkeléssel. Újabb csúcsforgalomra már e hét végén is számítani lehet, mi­vel július 8-án Észak-Rajna- Vesztfáliában kezdődik meg a nyári szünet, s ott majdnem 600 ezer török él. Törökországból vissza Né­metországba július végén indul­nak el a vendégmunkások, tehát fel kell készülni arra, hogy e hónap végén, valamint augusz­tusban Romániából Magyaror­szág irányába, valamint Ma­gyarországról Ausztria irányába növekszik meg a várakozási idő a törökök „legkedveltebb” ha­tárátkelőin. A mellékelt táblázat segítsé­gével prognosztizálni lehet, mi­kor és hány török vendégmun­kás indul szabadságra, illetve mikor térnek vissza munkahe­lyükre. A határőrség az Útinformon keresztül folyamatosan tájékoz­tatja az autósokat a határokon kialakult helyzetről. Azoknak az autósoknak is fokozottan kell figyelniük azonban az utakon, akik a Hegyeshalom—Buda­pest, illetve a Budapest—Kecs­kemét—Gyula útvonalon közle­kednek. A törökök ugyanis elég gyorsan és — a fáradtság miatt — figyelmetlenül vezetnek. •D. B. *1990-es adatok (Forrás: Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövetsége) Tartomány Nyári szünet Törökök száma (ezer)* ^ Baden-Württemberg júl. 1.—aug.14. 290.4 Bajorország júl. 22.—szept.6. 225.1 Berlin jún. 24.—aug. 7. 120.8 Bréma jún. 18.—júl. 31. 27.2 Hamburg júl. 5.—aug. 14. 58.4 Hessen júl. 26.—szept. 3. 162.7 Alsó-Szászország jún. 18.—júl. 31. 107.9 Észak-Rajna-Vesztfália júl. 8.—aug. 21. 578.8 Rajna-Pfalz júl. 15.—aug. 24. 59.4 Saar-vidék júl. 15.—aug.28. 10.4 Schleswig-Holstein júl. 2.—aug. 14. 34.8 Tizenöt kilométeres sorban várakoznak az utasok Egy pohár narancslé egy márka Az, aki nemcsak gyógyvi­zéért, várjátékáért, hanem csendes nyugalmáért is megsze­rette a keleti határszéli kisvá­rost Gyulát, valószínű, most né­hány nap alatt kiábrándul, s nem biztos, hogy visszatérő vendég lesz a következő idegen­forgalmi szezonban. Már a békéscsabai sportcsar­noknál baljós előjelet láthat az utazó, hiszen egy rendőrautó éj­jel-nappal arra vigyáz, hogy ne térjenek rá a határhoz vezető útra a kamionosok. Persze a teher­szállítók szeme már meg sem rebben, megadták magukat a sorsnak, és szó nélkül várakoz­nak ötven-hatvan órát — több ki­lométeres sorban — a kényszer­parkolónak kinevezett Dobozi úton. Élelmiszer, innivaló bősége­sen van náluk, hiszen arra még a madár sem jár — viszont az árokpart, a gabonatábla, a kuko­ricás bűzlik a szeméttől, az em­beri ürüléktől. Mondják, az élel­mesebb lányok segítenek meg­édesíteni a kényszerpihenő óráit, bár mostanában nehezebb a dol­guk, hiszen a rendőrök jelzésére indulhat el a határ felé óránként néhány kamion. A kamionsofőrök békések, ta­valy is csak kétszer veszítették el a türelmüket, egyszer autógumi­kat égettek el, másodszor pedig eltorlaszolták a Békéscsabáról Gyulára haladó főutat a forgalom elől. De kénytelen-kelletlen, elvi­selik a balkáni állapotokat azok a kozmopoliták, világpolgárok, akik sokat hallottak már a ha­tárok átjárhatóságáról, a közös Európából, no meg arról, hogy Magyarország is Európa felé halad. A hétvége Gyulán felért egy természeti katasztrófával. A tűző napon, óránként néhány métert araszolva, 15 km-es sorban vára­koztak az utasok, karon ülő gye­rekek és idősek t étlen-szom­­jan, tisztálkodási lehetőség, vécé nélkül. A gyulaiak meg tétlenül szemlélték, hogy mi lett a váro­sukból, ahol a város szívében a külső sávon parkoltak a gépko­csik, kényszerű pikniket rendez­ve a parkokban, szemétgyűjtő konténer híján kupacba gyűjtve a hulladékot, miközben az araszoló autók kipufogó gázzal árasztot­ták el a levegőt. Szombaton a kánikula miatt a mentők alig győzték a forgalmat — összesen három mentőautója van Gyulának —, s a törökök egy csoportja fellázadt. Képvise­lőjük saját szemével győződött meg a határon arról, hogy szűk bizony ez az egysávos gyulai ha­tár, ráadásul a román oldalon a német és török állampolgárok számára kötelező vízum kitöltése igencsak lassítja a forgalmat. Az optimisták azt hitték, hogy hétfőre normalizálódik a helyzet. Ám az csak annyiban változott, hogy a Vöröskereszt meg néhány szervezet olykor-olykor vizet osztott a szomjazóknak, hogy a tudósító egy szemét konténerrel is találkozott a kétegyházi úton, s hogy „tábori vécé” is akadt egy­­kettő a 15 km-es útszakaszon. De ugyanakkor várakoztak a gépko­csik hétfőn délután is a kerékpár­­utakon, a város szívében s a vá­rosba bevezető utakon. Egy aranyszínű, német rend­számú Opelben egy csinos, fiatal hölgy ült a volánnál, s három ka­maszkorú gyermeke unottan szemlélte az eseménytelenséget. — Brassóba megyünk, órák óta várakozunk a tűző napon — mondja magyarul —, étlen-szom­­jan. Vettünk a mozgóbüfében egy-egy pohár narancslevet, de az árus márkában, s nem forintban kérte a fizetséget, poharanként egy márkát. Német állampolgá­rok vagyunk, a gyerekek nem is beszélnek csak németül, s azon gondolkodom, hogy mi lehet azokkal, akik temetésre vagy es­küvőre sietnének — mondta. Egy piros Mazda mellett állva egy fehér kalapos úr — szintén magyarul — azt meséli, hogy Münchenből a romániai Félix fürdőbe tart, ahová beutalója van. Elő is veszi a beutalót, melyért 1997 márkát fizetett. S mint mondta, Hegyeshalom mellett, Levélen töltötte az éjszakát, négy óra alatt átutazta Magyarorszá­got, méghozzá úgy, hogy először a nagylaki határátkelőhelyre ment, de ott két és fél napot kel­lett volna várnia, így jött aztán Gyulára. — Szégyene ez az álla­pot Magyarországnak és Romá­niának egyaránt — mondta. A kétegyházi úton jóval több a né­met rendszámú gépkocsi, mint a török, s csak elvétve akad egy­­egy román. A törökök, úgy tűnik, otthonosan érzik magukat, fél­meztelenül napoznak a fűben, a gyerekek meg anyuka pólójában játszanak. A forgalmat irányító fiatal rendőrtől a­ki mint közölte, nem nyilatkozhat — mégis meg­tudtam, hogy erről a kényszer­parkolóról hétfő reggel hét órától tíz óráig ötven gépkocsi mehetett tovább néhány métert, majd délig hatvan, kettőig harminc. Rájuk már csak kb. tíz kilométeres út­szakasz vár a határig. Egy FIAT mikrobuszban — mögötte utánfutó, jól fölpakolva — egy hölgy rosszul lett. „Azt hittem meghalok, mert súlyos asztmás beteg vagyok, és roha­mom volt. Szóltak a rendőrnek, hogy hívjon orvos, de azóta már eltelt két óra, s az orvos nincs se­hol. A legszörnyűbb, hogy a csa­ládom Aradon vár rám, és a gép­kocsivezető — mivel már ez a harmadik határátkelő, amelyen próbálkozunk — nem akar elvin­ni Aradra, hanem Nagyváradon akar kitenni” — mondta. A mikrobuszban három idős hölgy, három idős férfi, egy fiatal pár és egy román sofőr utazott (a mikrobusz rendszáma német volt, s egy utazási iroda szervezte meg ezt az utat a német állampolgárok számára­. Volt, aki Temesvárra, volt, aki Lippára tartott, az Arad­ra utazó hölgy az útiköltségért 425 márkát fizetett. Kért, hogy intézzem el, soron kívül juthas­son át a határon, mert nem akar Magyarországon kórházba jutni, mert akkor hogyan utazik tovább, s mi lesz a csomagjával. Sajnos nem tudtam segíteni, csak annyit tehettem, hogy szóltam az ott posztóló rendőrnek, hogy sürges­se meg az ügyeletes orvost. Mondta, már régen kihívták, de még nem ért ide, az előbb egy gyermekorvos volt kint egy kis­gyereknél. De azért rádióján is­mét segítséget kért. Egyébként is a határon lévő helyzet kezelésére nincs gazda. A rendőrség az egyetlen, amelyik magára vállalta a feladatok egy részét, a Békés Megyei Rendőr­­kapitányságról naponta éjjel-nap­pal harmincöt rendőr teljesít szolgálatot a határon. Ez a me­gyei rendőrségnek a „határcsúcs” idején máris tízmillió forintjába került. — Emberkínzás ami itt van! — summázta a helyzetet egy Trabanttal utazó fiatal pár és egy dád­ás idősebb. Mindkét kocsi utasai — egymástól függetlenül — Pécsett nyaraltak, s most sze­retnének visszatérni hazájukba, Romániába, hiszen már hétfőn dolgozniuk kellett­ volna. Ők is jártak már Nagylaknál is, de ott négy óra alatt ötven métert tettek meg a gépkocsik. Ezt hozta nekünk a román for­radalom — ezt a sok papírmun­kát, a vízumot, az adminisztrá­ciót — mondja a dáciás férfi, akinek szívbeteg felesége nem győzi beszedni a gyógyszereket. Jobb volt régen, akkor csak két­évenként látogathattuk meg a ro­konokat, de nem kellett napokat várakoznunk a határon. •H.A. A határátkelők „hátországa” Sánta Sándor, Makó polgár­­mestere úgy véli: a törvényben előirányzott tervekhez a kellő anyagi hátteret is biztosítania kellene a költségvetésnek. Ma­kón tíz napja elsőfokú polgári védelmet rendelt el a polgármes­ter, a PV aktivistái az utak men­tén sátoroznak, alkalmi segítsé­get nyújtva a bajban lévőknek, így hát a környéken az élelmi­szer- és ivóvízellátás biztosított, a lajtkocsik is állandóan a kocsi­sor mentén közlekednek, hogy vízzel ellássák az arra szoruló­kat. Az állandó orvosi ellátást is megszervezték, sőt a városban két iskolát ideiglenes szállássá alakítottak az esetleges nagyobb tumultus esetére. Nagylakról Prágai Julianna, az önkormányzat igazgatási előadója tájékoztatta lapunkat. Az önkormányzat szűkös anya­gi kereteiből eddig egyetlen nyilvános vécét állított fel a vá­rakozók megsegítésére, ám ez az építmény is másfél millió fo­rintba került, s többre nem futja a nagylaki önkormányzat pén­zéből. Az ideiglenes mellékhelyi­ség használatáért 15 forintot kérnek a várakozóktól, ám ez csepp a tengerben, hiszen ta­pasztalataik szerint a kilépésre várók inkább a közeli vendéglá­tó egységekbe mennek, vagy a környékbeli házak előkertjeit használják. Nagylak minden le­hetséges pályázatra nevezett, amely az infrastruktúra fejlesz­tését szolgálta volna, eddig egyetlen fillért sem kaptak a Belügyminisztérium ezirányú költségvetéséből s a céltámoga­tásokból. Természetesen gon­doltak Nagylakon is arra, hogy zuhanyozót s egyéb kommuná­lis helyiségeket telepítsenek a kocsisor mellé, ám a fenti okok miatt mindez meghiúsult. B.J.

Next