Magyar Hírlap, 1993. október (26. évfolyam, 228-240. szám)

1993-10-08 / 234. szám

1993. október 8., péntek Állva maradt a Kontrax Ha létrejön a csődegyezség, akkor a hitelezők pénzük ötven-száz száza­lékához juthatnak hozzá, felszámo­lás esetén talán harminc százalékra van esélyük. Bizonyára ismerték ezt az alaptételt azok a bankok, illetve szállítók is, amelyek kedd este csőd­­egyezségre jutottak a Kontraxszal. A tét meglehetősen nagy volt. A március 19-én bejelentett adósság­­visszafizetési moratórium 4,2 mil­liárd forintnyi hitelre vonatkozott. Az összeg az eltelt csaknem hét hó­nap alatt 3,5 milliárdra olvadt, de az is jóval nagyobb, mint a Kontrax va­gyona, amelyet 1,5 milliárdra be­csültek. Dicső Gábor az év elején egy két­ségbeesett kísérletet próbált tenni a holding pénzügyi reorganizációjára, de már elkésett vele. A csődön kívüli egyezségre indított próbálkozások kudarcot vallottak, noha a hitelezők döntő része hajlott a Bankár Kft. ál­tal kidolgozott program elfogadásá­ra. Az akkor érvényben lévő — az­óta módosított — csődtörvény sze­rint minden egyes hitelezővel meg kellett volna egyezni, ami igencsak megnehezítette a szükséges kompro­misszumot, így aztán május elején csődvédel­met kért a Kontrax, s a csődegyezsé­get még a régi szabályok szerint kö­tötték meg. Most úgy tűnik, hogy a szeptember elejétől érvényes módo­sított csődtörvény jobb esélyt nyújt a csődegyezségre. A legfontosabb vál­tozás, ha a hitelezők fele megegyezik az adóssal és ez érinti a követelt összeg kétharmadát, akkor létrejött a csődegyezség. De az említett aránynál is fonto­sabb, hogy a hitelezők érezzék: van remény a hitelek visszafizetésére, mert az adós nem vesztette el piacait és szakembereit. Ellenkező esetben nem is érdemes csődegyezségre töre­kedni, hiszen az csak ideig-óráig ké­pes leplezni a felszámolás szükséges­ségét. Úgy tűnik, hogy a Kontrax eseté­ben a legnagyobb hitelezők, azaz a kereskedelmi bankok látnak esélyt a cég talpra állítására. A kérdés az, hogy jelentősebb készletek és forgó­eszközhitelek nélkül miként sikerül a cég normális működését megindí­tania a Kontraxnak. Ehhez feltehe­tően az is szükséges, hogy a szállítók némi hitelt nyújtsanak számára, s a bankok se zárják el teljesen a hitel­forrásokat. A Kontrax tanulságait természe­tesen nemcsak a csődből megmene­kült cégnek kellene levonnia, hanem másoknak is. Például a bankoknak, amelyek a kilencvenes évek elején meglehetősen könnyű kézzel nyúj­tottak hiteleket például a számítás­­technikai cégeknek. A pénzintézeteknél azonban mű­ködésbe lépett a hitelkonszolidáció, így a nagybankoknál a kormány ele­ve kizárta a csőd lehetőségét... EMŐDPÁL Válasz David Funknak az 1993. ok­tóber 7-ei Magyar Hírlapban megje­lent cikkére Kedves David! Azt írod, hogy amennyiben Fodor kilép a pártból, példáját Ungár, Hegedűs és Mol­nár követni fogja, nem felel meg a valóság­nak. De hogy rövidebben és világosabban fogalmazzak (csak a saját nevemben), azt a pártot, amelynek 1988 óta vagyok tagja, csak azért, mert egy demokratikus és titkos szavazás eredményeképp valamely pozí­cióba talán nem választanak meg, nem ha­gyom el. Végül már csak egyetlen apróságra hív­nám fel a figyelmedet: ha nagyon szeretnéd nézetrendszeremet valahová besorolni, az határozottan konzervatív liberális, és nem szociálliberális. Ungár Klára Európa erőszakos kettéosztásának megszűntével, azaz a Jalta nevet vi­selő kétpólusú biztonsági rendszer 1989-es összeomlása után a kelet-kö­­zép-európaiak egy ideig azt hitték, hogy megszabadultak Kelettel együtt a keleti jelzőtől is. De bármennyire is igyekeztek és bármennyi ígéretet is kaptak szabadon választott politiku­saiktól, nem válhattak egy csapásra „nyugatiakká”, de még egyenrangú európaiakká sem. A Nyugat utáni vágy beteljesület­­lenségének számtalan magyarázata közül a relatív gazdasági-technikai­­infr­astrukturális elmaradottságot szokták első helyen említeni. A hely­zetet nehezíti, hogy nem egy vagy egynéhány fejlett szomszédok közé ékelődött országról van szó, hanem egy hosszú időn át mesterségesen nem piaci körülmények között tartott régióról, amelyet délről és keletről még elmaradottabb régiók öveznek. Ebből a félperifériás helyzetből sem szabadverseny, sem szabadpiac, sem a mintakövető modernizációs elmé­letek zsolozsmázása nem segít át a fejlett, de saját érdekeit soha nem felejtő központba. Kérdés: volt-e s van-e még alternatíva? A világpiac játékszabályainak el­lentmondó, a gazdasági hatékony­sággal nem sokat bíbelődő, ám egy­fajta rendszeres árucserét mégiscsak fenntartandó KGST-piac összeom­lott, s helyébe nem lépett a kölcsönös előnyök elvén nyugvó önkéntes gaz­dasági kooperáció. Az 1989-ben fel­csillanó remény pillanataiban min­denki a csak Nyugat-Európának fo­lyósított Marshall-segély új, keleti változatáról beszélt. Egy újfajta, külső kényszer nélküli regionális együttműködés kereteinek megte­remtésére éppen ezekben a történel­mi pillanatokban volt meg a legko­molyabb esély. Ennek elszálltával a magukra maradt potenciális keleti partnerekben az a meggyőződés ala­kult ki, hogy legtöbb eséllyel egymás rovására kapcsolódhatnak be a nyu­gat-európai integrációba. Minél való­színűtlenebbé vált az integrációt elő­ször elmélyíteni s csak aztán bővíteni óhajtó Európai Közösséghez való A szerző politológus, a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola tanszékvezetője gyors csatlakozás, annál nagyobbra nőttek a feszültségek a kelet-európai kis államok között. A perspektíva­­vesztés és frusztráció nyomában megjelent a dicsőséges múltba ka­paszkodó és a kudarcokért másokat, „idegeneket” — rendszerint a szom­szédokat vagy az államhatárokon be­lül élő más nemzetiségűeket és egyéb kisebbségeket — okoló politi­kai retorika. A nacionalizmus új hul­láma lepte el a régiót. Sem a Nyugat­hoz, sem a Kelethez, s immár egy­máshoz sem tartozó volt úgynevezett Comecon országok nem tudtak ellen­állni a bűnbakokat tálcán szolgáló et­­nopolitika kísértésének. A civiltársa­dalmaknak a ’80-as években erede­tien megfogalmazott programja 1990 után a térségben mindenütt átadta he­lyét az etnikailag egynemű nemzet kirekesztő jellegű koncepciójának. Az etnopolitika túlsúlyossá válá­sához az átfogó gazdasági rekonst­rukciós program elmaradása mellett nagyban hozzájárult a biztonságpoli­tikai vákuum, mely az összeurópai békerend megteremtésének hiányá­ból keletkezett. A hidegháború két­pólusú rendszerében kitűnően műkö­dő, kifejezetten védelmi jellegű NA­TO koherenciáját aláásta a nagy el­lenfél eltűnése, nincs ugyanis man­dátuma a beavatkozásra saját tagálla­mainak határain túl. Új államok csat­lakozása pedig csak egy új, globális konszenzussal elfogadott, kollektív biztonsági rendszer alapján volna le­hetséges. És éppen ez az, ami nincs. A múlt heti Jelcin-levél és annak sokkoló hatása az ördögi kör bizo­nyítéka. A Bush elnök által meghirdetett posztjairól új nemzetközi világrendet nem véletlenül említik egyre többen nemzetközi rendetlenségként. Ez a rendetlenség vagy inkább rendhiány Kelet-Közép-Európában a társada­lom-lélektani elbizonytalanodás és perspektívavesztés, a gazdasági vál­ság és a biztonságpolitikai vákuum összefonódása miatt kezd tartós káosszá fajulni. Ebben a tisztázatlan­ságában folyamatos múlt és egyre kevésbé csalogató jövő között nö­vekvő káoszban jelenik meg az etni­kailag tiszta társadalom mítoszát új­jáélesztő nacionalizmus, méghozzá mint társadalmi-politikai rendezőelv. S mint ahogy primitív mítoszokkal válság és káosz idején előfordul, ta­lál is híveket magának. Hiába teszik a térség déli és keleti határain dúló háborúk egyre nyilvánvalóbbá az et­nopolitika irracionalizmusát, s hiába domborodik ki mindenütt valódi po­litikát helyettesítő jellege, rövid tá­von képes elterelni a figyelmet hús­bavágó és egyelőre megoldhatatlan­nak látszó problémákról. Azzal, hogy újakat idéz elő. Segít elkerülni a reális önértékelést azzal, hogy a ba­jok forrását mindig másban, az „ide­genekben” fedezi fel. Az etnopolitika ugyanakkor part­nereket feltételez: a közös érdekek keresése és képviselete helyett ez a kölcsönös vádaskodás társasjátéka. Rövid távon szolgálhatja ez a játék az új politikai elitek, bürokráciák és hadseregek érdekeit, hosszú távon azonban önromboló. A társasjáték­nak zárt logikája van, amely leg­könnyebben zárt rendszerben tartha­tó fenn. Jugoszlávia véres összeom­lása, Csehszlovákia határokat és pénznemeket szaporító, az együttmű­ködés esélyeit rontó szétválása, a mindenhol lábra kapó fundamenta­lizmusok és egymást kölcsönösen ki­rekesztő történelemmagyarázatok és eredetmítoszok nyilvánvalóan e logi­ka érvényben maradásának kedvez­nek. Kelet-Közép-Európa társadalmai­ban ez ideig nem fenyegeti komoly kihívás ezt a logikát, hogy a civiltár­sadalmak képtelenek megerősödni, az azt jelenti, hogy az új, demokrati­kus intézmények gyakran a régi vagy éppen új tekintélyelvűség alapján működnek. Az atomizált, passzív, nem résztvevő típusú szocialista tár­sadalomból könnyen válhat atomi­zált, passzív, nem résztvevő típusú kapitalista társadalom, ahol az ön­szerveződési készség és a szolidari­tás hiánya a többség álláspontját nem tükröző szélsőséges ideológiáknak aránytalanul nagy teret enged. Az Európai Közösség és a NATO (azaz az újra divatba jött „Nyugat”) eddigi bizonytalan, halogató maga­tartása máris e csoportok malmára hajtja a vizet: „magunkra maradtunk, csak magunkra számíthatunk.” Az Európa Parlament tavaly májusban közreadott jelentésében már felisme­ri ezt a veszélyt. Eszerint mind a NATO, mind az EK kibővítése elke­rülhetetlen, a kelet-közép-európai or­szágok felvétele garantálhatja csak a további törések és szakadások elke­rülését. A jelentés az „európai konfö­­derális együttműködés rendszeré­nek” kiépítését javasolja, amely nem klasszikus konföderációként, hanem úgynevezett „feladat-konföderációk” összességeként működne. Ez viszont feltételezi a belügyekbe való be nem avatkozás elvének feladását. Ez a folyamat magától nem képes elindulni, s önmagában egy aktívabb, kezdeményezőbb nyugati politika sem volna elegendő. A kelet-közép­­európai térségnek át kell esnie egy társadalom-lélektani katarzison, s ké­pesnek kell bizonyulnia a közös tör­ténelemmel való közös szembené­zésre. Enélkül a szimbolikus megbé­kélési aktus nélkül nincs kimozdulás a holtpontról. Egy kelet-közép-euró­pai, demokratikus békecharta, amely a kisebbségek jogait kölcsönösen ga­rantálja, elindíthatná a megbékélési folyamatot. Ami nélkül sem regioná­lis, sem összeurópai együttműködés nem lehetséges. Miszlivetz Ferenc Kelet-Közép-Európa válaszúton „A helyzetet nehezíti, hogy nem egy vagy egynéhány fejlett szomszédok közé ékelődött országról van szó, hanem egy hosszú időn át mesterségesen nem piaci körülmények között tartott régióról, amelyet délről és keletről még elmaradottabb régiók öveznek. Ebből a félperifériás helyzetből sem szabadverseny, sem szabadpiac, sem a mintakövető modernizációs elméletek zsolozsmázása nem segít át a fejlett, de saját érdekeit soha nem felejtő központba.” Nemcsak Für Lajos, az Úristen is megkönnyezte Varsó elestét. Vasárnap és hétfőn egyfolytában zuho­gott az eső vigasztalanul. Esőisten siratta Polandot. Emlékezzünk csak a híres filmkockákra: a demokratikus lengyel baloldal harckocsijai elsöprik a határsorompókat, hit­szegő módon átlépik a Visztulát, elfoglalják Danzigot, majd Varsó is elesik. A Westerplatte még tartja magát. Walesa elnök a matematika ravasz fegyverével él: három miniszterelnök­jelöltet kér az előretörő baloldaltól. Azok meg főnek saját levükben, jó ha egyet ki tudnak ál­lítani. Dabas-Sári is elesik a Vörös Bébék Hadse­reg össztüzében. Győző atya aláírja a kapitulá­­ciós okmányokat a dabasi községházán. A püs­pöki kar légideszantos körlevele már későn ér­kezik. Berlin egyesült, de a katolikus iskolát ket­téválasztották. Épül a nagy dabas-sári iskolafal. Győző atya kiadja a tűzparancsot, aki áthatol a falon, a pokol tüzére kerül. Horn Gyula és párt­ja politikai indiántáncot jár a tűz körül. De Moszkva még tartja magát. Moszkva a miénk. Für Lajos beül egy korszerű, orosz MiG vadászgépbe, felveszi magára a pilótasi­sakot, megnyom egy-két gombot, kipróbálja az ablaktörlőt és a fűtést, majd kihirdeti: a ma­gyar hadsereg által megvásárolt MIG-ek ki­állják a versenyt a NATO legjobb gépeivel. Eközben Ruckoj, az afganisztáni hős elbariká­­dozza magát a moszkvai fehér házban. A wa­shingtoni Fehér Ház és a budapesti fehér ház támogatásáról biztosítja Jelcint. Orbán Viktor nyilatkozik: mindegy, ki alakít kormányt '94- ben, csak ne a Horn (Haszbulatov) Gyula legyen. Ruckoj és Haszbulatov úgy harcol, mint az oroszlán. Kézifegyverekkel az orosz tankok el­len. Hát nem hallottak még a Pongrácz testvé­rekről? Ők tudnának mesélni arról, milyen esélye van a kézifegyvereknek a ruszki tankok ellen. Ruckoj és Haszbulatov nem olvasnak Pongrácz-emlékiratokat. Ez lesz a vesztük! A moszkvai puccsal egyidejűleg támadás in­dul Györgyi Kálmán főügyész ellen, mert a nyolcvanas években a pesti jogi kar pártveze­tőségi tagja volt. Bezzeg a NATO, Clinton és a magyar kormány Jelcint támogatja, mert ő nem volt pártvezetőségi tag a pesti jogi karon. Ő máshol volt az, de ez egy cseppet sem szá­mít. A ruckojista—haszkulatovista barnainges bolsevik légió elfoglalja az osztankinói tévé­tornyot. A ZIL teherautók rükvercben betörik az üvegajtót. Földvári Géza haditudósítást makog Moszkvából. Nahlik Gábor torka elszo­rul, amikor a képeket nézi a CNN-en. Az alel­­nök női szóvivőt nevez ki a tévé szavainak vite­lére. Várnai Klárinak a feladata lesz, hogy az esetleges támadó testvéri tankokat a tévé fő­rendészével együtt megállítsa. Lezsák Sándor önkéntes hadügyi stratéga világgá kürtöli a gonosz baloldal titkos hadi­­tervét. Ha kidobják őket az ajtón, próbálnak visszamászni a betört ablakon. A moszkvai fe­hér ház ablakán másznak be az ománosok. Ezek azok a különlegesen kiképzett kommandó­sok, akiknek zubbonyát omóval mossák. A jelcinista kadétok (konsztitucionnij de­­mokrat­a alkotmányos demokraták) visszafog­lalják Osztankinót. Rétegműsor kezdődik a moszkvai tévében. Figyelem! Eredeti idézet kö­vetkezik! Riporter: „Miért történhetett meg, hogy Ruckoj és Haszbulatov Jelcin ellen van, ami­kor korábban még támogatták?’’ Moszkvai független politológus válasza: „Azért, mert a mi Borisz Nyikolajevicsünk 60 éves korában is képes volt megtagadni kom­munista múltját, ők viszont nem. Szerintem nincs szükség új elnökválasztásra, mert ilyen egyenes, tiszta jellemű elnöke nem volt még az ezeréves Oroszországnak.” (Idézet vége.) Csoóri Sándor megszólal. Nagy elődök nyo­mán közli: a magyarság ügye olyan bonyolult probléma, hogy lángelmék kellenének a meg­oldásához. Lángelmék nincsenek, most ő he­lyettesíti őket. Kedd reggelre a barnainges-bolsevista puccs megbukik. Ruckojt, Haszbulatovot és a többieket a lafertovói börtönbe viszik. A Luzs­­nyiki stadion nem jut az eszükbe. A világ fellé­­legzik. Földvári Géza moszkvai tudósító is fel­­lélegzik. A magyar kormányzat levonja a tanulságo­kat. Október 15-étől közterületen, nyilvános he­lyen és közforgalmú közlekedési eszközön tilos a következő eszközök használata: nyolc centimé­ternél hosszabb pengéjű vágó- vagy szúróesz­köz, gázspré, boxer, íj, csúzli, radar-előjelző de­tektor, láncos buzogány, valamint dobócsillag. Aki csillaggal dobálózik, megüti a bokáját. MAJLÁTH MIKES LÁSZLÓ Varsó elesett, Moszkva a miénk (haditudósítás) FORUM „A HÍR szent, a vélemény ” Jelcin ■— feketén, fehéren PÁPAI GÁBOR RAJZA ­-­­ A két dudás VESI JÁNOS A Fidesz népszerűsége érezhetően csökken az utóbbi időben. A párt első embere mostanában rendszeresen összekülön­bözik a politizáló értelmiség egy meghatározó csoportjával és a sajtóval. Orbán Viktor és helyettesei helyreigazításokra, ma­gyarázkodásokra szorulnak, mert félreértik, félremagyarázzák őket. Or­bán szerint minderről a baloldali-szocialista szimpatizáns sajtó tehet. Tapasztalatból tudjuk, hogy ha a sajtó meg a választók kioktatása fo­lyik, akkor az általában más bajokat takar. A Fidesz formaidőzítése rossznak tűnik. Hosszú ideig vezetett a többiek előtt, aztán most a cél­egyenes előtt veszít előnyéből. És most még ez a Fodor Gábor is. Megpályázta a Fidesz választmá­nyának elnöki tisztét. Orbán Viktor egyik legközelebbi munkatársa erre rögtön kijelentette: „egy párt sem bírja el, így a Fidesz sem, hogy kétfejű­nek tűnjék fel, és mindkét fej ellenkező irányba beszéljen." Fodor elhatá­rozásának egy eredménye már született: elismertetett, hogy ő a másik fej, s kimondatott nyilvánosan az is — ami egyébként tapasztalható volt —, hogy a Fidesz vezérkara szerint ő „más irányba” beszél. Fodor tehát esze­rint az egységet veszélyezteti. Éppen azt, ami állítólag az egyik legna­gyobb erénye volt a pártnak. Az alig két tucat képviselőt kordában lehe­tett tartani, nem látszott különösebb kilengés — csak a „fiatalos lendület­tel előre”. És akkor most itt ez a Fodor. S az ijedelem nem is teljesen oktalan. Nem mutat jól, ha egy korábban egységére oly büszke pártban hirtelen el­lentétek ütik fel a fejüket. Pedig lehet, hogy ez az az ár, amivel a Fidesz népszerűségének csök­kenése megváltható. Hiszen Fodor Gábor éppen azokat az értékeket teste­síti meg, amelyek hiánya miatt többen elfordultak a párttól. Talán Orbán Viktor és Fodor Gábor együttese lenne az, ami megsze­rezhetné a liberális voksré, tekintélyes részét, hozzányerve a koalícióból kiábrándultak egy részének támogatását. Ne tudná ezt Orbán Viktor, aki láthatóan eddigi lépéseit mindig végig­gondolta? Ne tudná kiszámítani, hogy hány százalékkal növekedne mind­ettől pártja népszerűsége? Valószínűleg tisztán látja mindezt. Akkor mitől tart? Attól, hogy Fodor Gábor a helyére tör? Az eddig történtek cáfolni látszanak ezt is. Fodor Gábor, aki Orbán Viktor mellett a Fidesz egyik hangadója, a nyilvánosság előtt a párt megszemélyesítője volt, hosszú idő óta beéri kétségtelenül fontos, de mégiscsak másodvonalbeli tisztségek­kel. S még most is, amikor indul a választmányi elnökségért, minden nyi­latkozatában hangsúlyozza, hogy természetesen elismeri Orbánt mint a pártelnököt. Akkor miért az idegesség? A „két dudás nem fér meg egy csárdában” népi igazsága ugyan kézen­fekvő magyarázatnak tűnik, csak éppen nem elég árnyalt. Orbán Viktor és Fodor Gábor bár ugyanannak a pártnak a tagjai, másfajta politizálási stí­lust képviselnek. Orbán Viktornak pártján belül egyetlen potenciális vetélytársa Fodor Gábor. Akinek hosszú távú esélyei — ha lesz maradása a Fideszben — egyes elemzők szerint jobbak, mint Orbáné, a pártelnök gyors emelkedé­se magában hordozza a bukás kockázatát is. Főként ha a következő vá­lasztásokon pártja nem éri el a várt fényes győzelmet. Mert akkor ez Or­bán bűne lesz. S akkor ott áll mögötte valaki, akire a közvélemény, a­ part..., tagság úgy tekinthet, hogy ő az, aki jobban csinálta volna. S ez tényleg nem lehet kellemes. Különösen azért, mert a történelmi igazsághoz hoz­zátartozik, hogy Orbán Viktor nélkül a Fidesz nem futhatta volna be az eddig felfelé ívelő pályáját. Csakhogy a politikai logika szerint egy kormányozni akaró pártnak többféle személyiséggel kell rendelkeznie, s érdemes tudomásul venni: a többszólamúság lehet szebb, mint az egyszólamúság. Sokak szerint Fodor és Orbán — tűz és víz, együtt elképzelni őket pol­­­iitikai naivitás. A Budapest Sun politikai elemzőjének csütörtöki szá­munkban megjelent infom­ációi szerint Fodor Gábor és követői esetleg még a Fideszt is elhagynák, ha számukra kedvezőtlenül alakulnak a dol­gok. De hova is mehetnének? A formális logika szeint talán az SZDSZ- be (új pártot szervezni valószínűleg teljesen elvetélt vállalkozás lenne), de ott Fodornak várhatóan még annyi befolyása sem lenne a dolgok me-­ji netére, mint most. Arról nem is beszélve, hogy a Fidesz mégiscsak Fo­dor és Orbán „közös gyermeke”, ám­ alaposan megsíny­lene egy válást. Tehát a pártelnök bizonyos mértékben számíthat Fodor megértésére. Ugyanakkor Orbánnak mégiscsak számításba érdemes vennie, hogy egykori kollégiumi szobatársa mégiscsak szuverén személyiség, aki nem fogja a nevét adni olyasmihez, amivel nem ért egyet. A két politikus jó­­­­zanságán több másik, mint pusztán a Fidesz sorsa, hiszen ha a Fiatal De­mokraták Szövetségében olyasmi történik, ami tömegesen fordítja el a­­ párttól a szavazókat, akkor az a magyarországi liberalizmus esélyeit is jelentősen csökkentheti. Bár most a választmányi elnökségért folyó küzdelem formálisan nem Orbán és Fodor között folyik, a valóságban úgy tűnik, mégis az a tét,­­ melyikük politikai stílusát véli inkább a siker kovácsának a Fidesz vá­lasztmánya. Nehezíti a döntést, hogy ha Orbán „nyer", akkor a szerve­zet talán szavazatok százezreit veszíti el. Ha Fodor lesz a befutó, akkor­­ ez programozza a további belső küzdelmeket, amelyeket a választási harcban nyilvánvalóan megpróbálnak kihasználni majd az ellenfelek. S ez ugye nem jó. Pedig a pártbéli küzdelmek nem haszontalanok, legalábbis a választó-­­ polgárok számára. Mutathatják azt, milyen a problémamegoldó képessé- j ge egy-egy szervezetnek. Jelezhetik előre azt is, ha a választópolgárok­­ akaratából kormányra kerül, milyen módon kívánja a konfliktusokat ke­zelni. Ellentétté élezi-e őket, amelyekben csak egyetlen, kizárólagos meg­oldási lehetőséget tud elképzelni, vagy megpróbál kooperatív módon gondolkodni, több lehetőséget számba venni, s azok közül esetleg többet is felhasználni egymás mellett a megoldáshoz. A Fideszben történteknek ez az egyik legnagyobb tétje. Az elmúlt há­rom évben tapasztalhattuk, milyen az a kormányzat, amely kérlelhetetle­nül konok. Most nem kevesebb mit kellene a választópolgárokkal elhitetni, mint hogy liberális kormányzat mellett jobban mennének a dolgok az or­szágban. _______________________________MAGYAR HÍRLAP / -7 MAGYAR HÍRLAP POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Helyettes főszerkesztő: BÁNKI ANDRÁS és KOCSI ILONA Vezető lapszerkesztő: ÁCS GYÖRGY Lapszerkesztők: NONN V. GYÖRGY, POPOVICS GIZELLA, SZENTKIRÁLYI ANDRÁS, SZLUKA MÁRTON Rovatvezetők: CSÁSZÁR NAGY LÁSZLÓ (belpolitika), GÁDOR IVÁN (publicisztika), LÉPESFALVI ZOLTÁN (sport), MÉSZÁROS TAMÁS (kultúra), SZALAY HANNA (külpolitika), SZIGETI TAMÁS (fotó), VITÉZ F. IBOLYA (gazdaságpolitika) Művészeti vezető: FÁBIÁN KATALIN Műszaki vezetők: ÁKOS JUDIT, KISS ÁRPÁD, NAGY LANTOS BALÁZS Kiadó: JÜRG MARQEARD Kiadja a Magyar Hírlap Könyv- és Lapkiadó Rt. Vezérigazgató: KOVALCSIK JÓZSEF Lapigazgató: L. KELEMEN GÁBOR Hirdetési igazgató: BARÁTHNÉ GÁL MÁRIA Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1087 Budapest, Kerepesi út 29/B _____________Telefon: 2100-050, 113-3252, Fax: 134-0712_______________ Terjeszti a Magyar Posta és alternatív terjesztők Előfizetési díj egy évre: 6360 Ft, fél évre: 3180 Ft, negyedévre: 1590 Ft, egy hónapra: 530 Ft. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál,a kézbesítőknél, a hírlapüzletekben és a Hírlap-előfizetési Irodánál (HELIR), közvetlenül, utalványon vagy átutalással Postabank Rt. 219-98636,021-2799. Nyomja a Marquard Színes Nyomda Kft. Budapest Felelős vezető: BARTHA TAMÁS igazgató HU ISSN 0133-1906 HU ISSN 0237-3807

Next