Magyar Hírlap, 1993. október (26. évfolyam, 228-240. szám)
1993-10-08 / 234. szám
1993. október 8., péntek Állva maradt a Kontrax Ha létrejön a csődegyezség, akkor a hitelezők pénzük ötven-száz százalékához juthatnak hozzá, felszámolás esetén talán harminc százalékra van esélyük. Bizonyára ismerték ezt az alaptételt azok a bankok, illetve szállítók is, amelyek kedd este csődegyezségre jutottak a Kontraxszal. A tét meglehetősen nagy volt. A március 19-én bejelentett adósságvisszafizetési moratórium 4,2 milliárd forintnyi hitelre vonatkozott. Az összeg az eltelt csaknem hét hónap alatt 3,5 milliárdra olvadt, de az is jóval nagyobb, mint a Kontrax vagyona, amelyet 1,5 milliárdra becsültek. Dicső Gábor az év elején egy kétségbeesett kísérletet próbált tenni a holding pénzügyi reorganizációjára, de már elkésett vele. A csődön kívüli egyezségre indított próbálkozások kudarcot vallottak, noha a hitelezők döntő része hajlott a Bankár Kft. által kidolgozott program elfogadására. Az akkor érvényben lévő — azóta módosított — csődtörvény szerint minden egyes hitelezővel meg kellett volna egyezni, ami igencsak megnehezítette a szükséges kompromisszumot, így aztán május elején csődvédelmet kért a Kontrax, s a csődegyezséget még a régi szabályok szerint kötötték meg. Most úgy tűnik, hogy a szeptember elejétől érvényes módosított csődtörvény jobb esélyt nyújt a csődegyezségre. A legfontosabb változás, ha a hitelezők fele megegyezik az adóssal és ez érinti a követelt összeg kétharmadát, akkor létrejött a csődegyezség. De az említett aránynál is fontosabb, hogy a hitelezők érezzék: van remény a hitelek visszafizetésére, mert az adós nem vesztette el piacait és szakembereit. Ellenkező esetben nem is érdemes csődegyezségre törekedni, hiszen az csak ideig-óráig képes leplezni a felszámolás szükségességét. Úgy tűnik, hogy a Kontrax esetében a legnagyobb hitelezők, azaz a kereskedelmi bankok látnak esélyt a cég talpra állítására. A kérdés az, hogy jelentősebb készletek és forgóeszközhitelek nélkül miként sikerül a cég normális működését megindítania a Kontraxnak. Ehhez feltehetően az is szükséges, hogy a szállítók némi hitelt nyújtsanak számára, s a bankok se zárják el teljesen a hitelforrásokat. A Kontrax tanulságait természetesen nemcsak a csődből megmenekült cégnek kellene levonnia, hanem másoknak is. Például a bankoknak, amelyek a kilencvenes évek elején meglehetősen könnyű kézzel nyújtottak hiteleket például a számítástechnikai cégeknek. A pénzintézeteknél azonban működésbe lépett a hitelkonszolidáció, így a nagybankoknál a kormány eleve kizárta a csőd lehetőségét... EMŐDPÁL Válasz David Funknak az 1993. október 7-ei Magyar Hírlapban megjelent cikkére Kedves David! Azt írod, hogy amennyiben Fodor kilép a pártból, példáját Ungár, Hegedűs és Molnár követni fogja, nem felel meg a valóságnak. De hogy rövidebben és világosabban fogalmazzak (csak a saját nevemben), azt a pártot, amelynek 1988 óta vagyok tagja, csak azért, mert egy demokratikus és titkos szavazás eredményeképp valamely pozícióba talán nem választanak meg, nem hagyom el. Végül már csak egyetlen apróságra hívnám fel a figyelmedet: ha nagyon szeretnéd nézetrendszeremet valahová besorolni, az határozottan konzervatív liberális, és nem szociálliberális. Ungár Klára Európa erőszakos kettéosztásának megszűntével, azaz a Jalta nevet viselő kétpólusú biztonsági rendszer 1989-es összeomlása után a kelet-közép-európaiak egy ideig azt hitték, hogy megszabadultak Kelettel együtt a keleti jelzőtől is. De bármennyire is igyekeztek és bármennyi ígéretet is kaptak szabadon választott politikusaiktól, nem válhattak egy csapásra „nyugatiakká”, de még egyenrangú európaiakká sem. A Nyugat utáni vágy beteljesületlenségének számtalan magyarázata közül a relatív gazdasági-technikaiinfrastrukturális elmaradottságot szokták első helyen említeni. A helyzetet nehezíti, hogy nem egy vagy egynéhány fejlett szomszédok közé ékelődött országról van szó, hanem egy hosszú időn át mesterségesen nem piaci körülmények között tartott régióról, amelyet délről és keletről még elmaradottabb régiók öveznek. Ebből a félperifériás helyzetből sem szabadverseny, sem szabadpiac, sem a mintakövető modernizációs elméletek zsolozsmázása nem segít át a fejlett, de saját érdekeit soha nem felejtő központba. Kérdés: volt-e s van-e még alternatíva? A világpiac játékszabályainak ellentmondó, a gazdasági hatékonysággal nem sokat bíbelődő, ám egyfajta rendszeres árucserét mégiscsak fenntartandó KGST-piac összeomlott, s helyébe nem lépett a kölcsönös előnyök elvén nyugvó önkéntes gazdasági kooperáció. Az 1989-ben felcsillanó remény pillanataiban mindenki a csak Nyugat-Európának folyósított Marshall-segély új, keleti változatáról beszélt. Egy újfajta, külső kényszer nélküli regionális együttműködés kereteinek megteremtésére éppen ezekben a történelmi pillanatokban volt meg a legkomolyabb esély. Ennek elszálltával a magukra maradt potenciális keleti partnerekben az a meggyőződés alakult ki, hogy legtöbb eséllyel egymás rovására kapcsolódhatnak be a nyugat-európai integrációba. Minél valószínűtlenebbé vált az integrációt először elmélyíteni s csak aztán bővíteni óhajtó Európai Közösséghez való A szerző politológus, a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola tanszékvezetője gyors csatlakozás, annál nagyobbra nőttek a feszültségek a kelet-európai kis államok között. A perspektívavesztés és frusztráció nyomában megjelent a dicsőséges múltba kapaszkodó és a kudarcokért másokat, „idegeneket” — rendszerint a szomszédokat vagy az államhatárokon belül élő más nemzetiségűeket és egyéb kisebbségeket — okoló politikai retorika. A nacionalizmus új hulláma lepte el a régiót. Sem a Nyugathoz, sem a Kelethez, s immár egymáshoz sem tartozó volt úgynevezett Comecon országok nem tudtak ellenállni a bűnbakokat tálcán szolgáló etnopolitika kísértésének. A civiltársadalmaknak a ’80-as években eredetien megfogalmazott programja 1990 után a térségben mindenütt átadta helyét az etnikailag egynemű nemzet kirekesztő jellegű koncepciójának. Az etnopolitika túlsúlyossá válásához az átfogó gazdasági rekonstrukciós program elmaradása mellett nagyban hozzájárult a biztonságpolitikai vákuum, mely az összeurópai békerend megteremtésének hiányából keletkezett. A hidegháború kétpólusú rendszerében kitűnően működő, kifejezetten védelmi jellegű NATO koherenciáját aláásta a nagy ellenfél eltűnése, nincs ugyanis mandátuma a beavatkozásra saját tagállamainak határain túl. Új államok csatlakozása pedig csak egy új, globális konszenzussal elfogadott, kollektív biztonsági rendszer alapján volna lehetséges. És éppen ez az, ami nincs. A múlt heti Jelcin-levél és annak sokkoló hatása az ördögi kör bizonyítéka. A Bush elnök által meghirdetett posztjairól új nemzetközi világrendet nem véletlenül említik egyre többen nemzetközi rendetlenségként. Ez a rendetlenség vagy inkább rendhiány Kelet-Közép-Európában a társadalom-lélektani elbizonytalanodás és perspektívavesztés, a gazdasági válság és a biztonságpolitikai vákuum összefonódása miatt kezd tartós káosszá fajulni. Ebben a tisztázatlanságában folyamatos múlt és egyre kevésbé csalogató jövő között növekvő káoszban jelenik meg az etnikailag tiszta társadalom mítoszát újjáélesztő nacionalizmus, méghozzá mint társadalmi-politikai rendezőelv. S mint ahogy primitív mítoszokkal válság és káosz idején előfordul, talál is híveket magának. Hiába teszik a térség déli és keleti határain dúló háborúk egyre nyilvánvalóbbá az etnopolitika irracionalizmusát, s hiába domborodik ki mindenütt valódi politikát helyettesítő jellege, rövid távon képes elterelni a figyelmet húsbavágó és egyelőre megoldhatatlannak látszó problémákról. Azzal, hogy újakat idéz elő. Segít elkerülni a reális önértékelést azzal, hogy a bajok forrását mindig másban, az „idegenekben” fedezi fel. Az etnopolitika ugyanakkor partnereket feltételez: a közös érdekek keresése és képviselete helyett ez a kölcsönös vádaskodás társasjátéka. Rövid távon szolgálhatja ez a játék az új politikai elitek, bürokráciák és hadseregek érdekeit, hosszú távon azonban önromboló. A társasjátéknak zárt logikája van, amely legkönnyebben zárt rendszerben tartható fenn. Jugoszlávia véres összeomlása, Csehszlovákia határokat és pénznemeket szaporító, az együttműködés esélyeit rontó szétválása, a mindenhol lábra kapó fundamentalizmusok és egymást kölcsönösen kirekesztő történelemmagyarázatok és eredetmítoszok nyilvánvalóan e logika érvényben maradásának kedveznek. Kelet-Közép-Európa társadalmaiban ez ideig nem fenyegeti komoly kihívás ezt a logikát, hogy a civiltársadalmak képtelenek megerősödni, az azt jelenti, hogy az új, demokratikus intézmények gyakran a régi vagy éppen új tekintélyelvűség alapján működnek. Az atomizált, passzív, nem résztvevő típusú szocialista társadalomból könnyen válhat atomizált, passzív, nem résztvevő típusú kapitalista társadalom, ahol az önszerveződési készség és a szolidaritás hiánya a többség álláspontját nem tükröző szélsőséges ideológiáknak aránytalanul nagy teret enged. Az Európai Közösség és a NATO (azaz az újra divatba jött „Nyugat”) eddigi bizonytalan, halogató magatartása máris e csoportok malmára hajtja a vizet: „magunkra maradtunk, csak magunkra számíthatunk.” Az Európa Parlament tavaly májusban közreadott jelentésében már felismeri ezt a veszélyt. Eszerint mind a NATO, mind az EK kibővítése elkerülhetetlen, a kelet-közép-európai országok felvétele garantálhatja csak a további törések és szakadások elkerülését. A jelentés az „európai konföderális együttműködés rendszerének” kiépítését javasolja, amely nem klasszikus konföderációként, hanem úgynevezett „feladat-konföderációk” összességeként működne. Ez viszont feltételezi a belügyekbe való be nem avatkozás elvének feladását. Ez a folyamat magától nem képes elindulni, s önmagában egy aktívabb, kezdeményezőbb nyugati politika sem volna elegendő. A kelet-középeurópai térségnek át kell esnie egy társadalom-lélektani katarzison, s képesnek kell bizonyulnia a közös történelemmel való közös szembenézésre. Enélkül a szimbolikus megbékélési aktus nélkül nincs kimozdulás a holtpontról. Egy kelet-közép-európai, demokratikus békecharta, amely a kisebbségek jogait kölcsönösen garantálja, elindíthatná a megbékélési folyamatot. Ami nélkül sem regionális, sem összeurópai együttműködés nem lehetséges. Miszlivetz Ferenc Kelet-Közép-Európa válaszúton „A helyzetet nehezíti, hogy nem egy vagy egynéhány fejlett szomszédok közé ékelődött országról van szó, hanem egy hosszú időn át mesterségesen nem piaci körülmények között tartott régióról, amelyet délről és keletről még elmaradottabb régiók öveznek. Ebből a félperifériás helyzetből sem szabadverseny, sem szabadpiac, sem a mintakövető modernizációs elméletek zsolozsmázása nem segít át a fejlett, de saját érdekeit soha nem felejtő központba.” Nemcsak Für Lajos, az Úristen is megkönnyezte Varsó elestét. Vasárnap és hétfőn egyfolytában zuhogott az eső vigasztalanul. Esőisten siratta Polandot. Emlékezzünk csak a híres filmkockákra: a demokratikus lengyel baloldal harckocsijai elsöprik a határsorompókat, hitszegő módon átlépik a Visztulát, elfoglalják Danzigot, majd Varsó is elesik. A Westerplatte még tartja magát. Walesa elnök a matematika ravasz fegyverével él: három miniszterelnökjelöltet kér az előretörő baloldaltól. Azok meg főnek saját levükben, jó ha egyet ki tudnak állítani. Dabas-Sári is elesik a Vörös Bébék Hadsereg össztüzében. Győző atya aláírja a kapitulációs okmányokat a dabasi községházán. A püspöki kar légideszantos körlevele már későn érkezik. Berlin egyesült, de a katolikus iskolát kettéválasztották. Épül a nagy dabas-sári iskolafal. Győző atya kiadja a tűzparancsot, aki áthatol a falon, a pokol tüzére kerül. Horn Gyula és pártja politikai indiántáncot jár a tűz körül. De Moszkva még tartja magát. Moszkva a miénk. Für Lajos beül egy korszerű, orosz MiG vadászgépbe, felveszi magára a pilótasisakot, megnyom egy-két gombot, kipróbálja az ablaktörlőt és a fűtést, majd kihirdeti: a magyar hadsereg által megvásárolt MIG-ek kiállják a versenyt a NATO legjobb gépeivel. Eközben Ruckoj, az afganisztáni hős elbarikádozza magát a moszkvai fehér házban. A washingtoni Fehér Ház és a budapesti fehér ház támogatásáról biztosítja Jelcint. Orbán Viktor nyilatkozik: mindegy, ki alakít kormányt '94- ben, csak ne a Horn (Haszbulatov) Gyula legyen. Ruckoj és Haszbulatov úgy harcol, mint az oroszlán. Kézifegyverekkel az orosz tankok ellen. Hát nem hallottak még a Pongrácz testvérekről? Ők tudnának mesélni arról, milyen esélye van a kézifegyvereknek a ruszki tankok ellen. Ruckoj és Haszbulatov nem olvasnak Pongrácz-emlékiratokat. Ez lesz a vesztük! A moszkvai puccsal egyidejűleg támadás indul Györgyi Kálmán főügyész ellen, mert a nyolcvanas években a pesti jogi kar pártvezetőségi tagja volt. Bezzeg a NATO, Clinton és a magyar kormány Jelcint támogatja, mert ő nem volt pártvezetőségi tag a pesti jogi karon. Ő máshol volt az, de ez egy cseppet sem számít. A ruckojista—haszkulatovista barnainges bolsevik légió elfoglalja az osztankinói tévétornyot. A ZIL teherautók rükvercben betörik az üvegajtót. Földvári Géza haditudósítást makog Moszkvából. Nahlik Gábor torka elszorul, amikor a képeket nézi a CNN-en. Az alelnök női szóvivőt nevez ki a tévé szavainak vitelére. Várnai Klárinak a feladata lesz, hogy az esetleges támadó testvéri tankokat a tévé főrendészével együtt megállítsa. Lezsák Sándor önkéntes hadügyi stratéga világgá kürtöli a gonosz baloldal titkos haditervét. Ha kidobják őket az ajtón, próbálnak visszamászni a betört ablakon. A moszkvai fehér ház ablakán másznak be az ománosok. Ezek azok a különlegesen kiképzett kommandósok, akiknek zubbonyát omóval mossák. A jelcinista kadétok (konsztitucionnij demokrata alkotmányos demokraták) visszafoglalják Osztankinót. Rétegműsor kezdődik a moszkvai tévében. Figyelem! Eredeti idézet következik! Riporter: „Miért történhetett meg, hogy Ruckoj és Haszbulatov Jelcin ellen van, amikor korábban még támogatták?’’ Moszkvai független politológus válasza: „Azért, mert a mi Borisz Nyikolajevicsünk 60 éves korában is képes volt megtagadni kommunista múltját, ők viszont nem. Szerintem nincs szükség új elnökválasztásra, mert ilyen egyenes, tiszta jellemű elnöke nem volt még az ezeréves Oroszországnak.” (Idézet vége.) Csoóri Sándor megszólal. Nagy elődök nyomán közli: a magyarság ügye olyan bonyolult probléma, hogy lángelmék kellenének a megoldásához. Lángelmék nincsenek, most ő helyettesíti őket. Kedd reggelre a barnainges-bolsevista puccs megbukik. Ruckojt, Haszbulatovot és a többieket a lafertovói börtönbe viszik. A Luzsnyiki stadion nem jut az eszükbe. A világ fellélegzik. Földvári Géza moszkvai tudósító is fellélegzik. A magyar kormányzat levonja a tanulságokat. Október 15-étől közterületen, nyilvános helyen és közforgalmú közlekedési eszközön tilos a következő eszközök használata: nyolc centiméternél hosszabb pengéjű vágó- vagy szúróeszköz, gázspré, boxer, íj, csúzli, radar-előjelző detektor, láncos buzogány, valamint dobócsillag. Aki csillaggal dobálózik, megüti a bokáját. MAJLÁTH MIKES LÁSZLÓ Varsó elesett, Moszkva a miénk (haditudósítás) FORUM „A HÍR szent, a vélemény ” Jelcin ■— feketén, fehéren PÁPAI GÁBOR RAJZA - A két dudás VESI JÁNOS A Fidesz népszerűsége érezhetően csökken az utóbbi időben. A párt első embere mostanában rendszeresen összekülönbözik a politizáló értelmiség egy meghatározó csoportjával és a sajtóval. Orbán Viktor és helyettesei helyreigazításokra, magyarázkodásokra szorulnak, mert félreértik, félremagyarázzák őket. Orbán szerint minderről a baloldali-szocialista szimpatizáns sajtó tehet. Tapasztalatból tudjuk, hogy ha a sajtó meg a választók kioktatása folyik, akkor az általában más bajokat takar. A Fidesz formaidőzítése rossznak tűnik. Hosszú ideig vezetett a többiek előtt, aztán most a célegyenes előtt veszít előnyéből. És most még ez a Fodor Gábor is. Megpályázta a Fidesz választmányának elnöki tisztét. Orbán Viktor egyik legközelebbi munkatársa erre rögtön kijelentette: „egy párt sem bírja el, így a Fidesz sem, hogy kétfejűnek tűnjék fel, és mindkét fej ellenkező irányba beszéljen." Fodor elhatározásának egy eredménye már született: elismertetett, hogy ő a másik fej, s kimondatott nyilvánosan az is — ami egyébként tapasztalható volt —, hogy a Fidesz vezérkara szerint ő „más irányba” beszél. Fodor tehát eszerint az egységet veszélyezteti. Éppen azt, ami állítólag az egyik legnagyobb erénye volt a pártnak. Az alig két tucat képviselőt kordában lehetett tartani, nem látszott különösebb kilengés — csak a „fiatalos lendülettel előre”. És akkor most itt ez a Fodor. S az ijedelem nem is teljesen oktalan. Nem mutat jól, ha egy korábban egységére oly büszke pártban hirtelen ellentétek ütik fel a fejüket. Pedig lehet, hogy ez az az ár, amivel a Fidesz népszerűségének csökkenése megváltható. Hiszen Fodor Gábor éppen azokat az értékeket testesíti meg, amelyek hiánya miatt többen elfordultak a párttól. Talán Orbán Viktor és Fodor Gábor együttese lenne az, ami megszerezhetné a liberális voksré, tekintélyes részét, hozzányerve a koalícióból kiábrándultak egy részének támogatását. Ne tudná ezt Orbán Viktor, aki láthatóan eddigi lépéseit mindig végiggondolta? Ne tudná kiszámítani, hogy hány százalékkal növekedne mindettől pártja népszerűsége? Valószínűleg tisztán látja mindezt. Akkor mitől tart? Attól, hogy Fodor Gábor a helyére tör? Az eddig történtek cáfolni látszanak ezt is. Fodor Gábor, aki Orbán Viktor mellett a Fidesz egyik hangadója, a nyilvánosság előtt a párt megszemélyesítője volt, hosszú idő óta beéri kétségtelenül fontos, de mégiscsak másodvonalbeli tisztségekkel. S még most is, amikor indul a választmányi elnökségért, minden nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy természetesen elismeri Orbánt mint a pártelnököt. Akkor miért az idegesség? A „két dudás nem fér meg egy csárdában” népi igazsága ugyan kézenfekvő magyarázatnak tűnik, csak éppen nem elég árnyalt. Orbán Viktor és Fodor Gábor bár ugyanannak a pártnak a tagjai, másfajta politizálási stílust képviselnek. Orbán Viktornak pártján belül egyetlen potenciális vetélytársa Fodor Gábor. Akinek hosszú távú esélyei — ha lesz maradása a Fideszben — egyes elemzők szerint jobbak, mint Orbáné, a pártelnök gyors emelkedése magában hordozza a bukás kockázatát is. Főként ha a következő választásokon pártja nem éri el a várt fényes győzelmet. Mert akkor ez Orbán bűne lesz. S akkor ott áll mögötte valaki, akire a közvélemény, a part..., tagság úgy tekinthet, hogy ő az, aki jobban csinálta volna. S ez tényleg nem lehet kellemes. Különösen azért, mert a történelmi igazsághoz hozzátartozik, hogy Orbán Viktor nélkül a Fidesz nem futhatta volna be az eddig felfelé ívelő pályáját. Csakhogy a politikai logika szerint egy kormányozni akaró pártnak többféle személyiséggel kell rendelkeznie, s érdemes tudomásul venni: a többszólamúság lehet szebb, mint az egyszólamúság. Sokak szerint Fodor és Orbán — tűz és víz, együtt elképzelni őket poliitikai naivitás. A Budapest Sun politikai elemzőjének csütörtöki számunkban megjelent infomációi szerint Fodor Gábor és követői esetleg még a Fideszt is elhagynák, ha számukra kedvezőtlenül alakulnak a dolgok. De hova is mehetnének? A formális logika szeint talán az SZDSZ- be (új pártot szervezni valószínűleg teljesen elvetélt vállalkozás lenne), de ott Fodornak várhatóan még annyi befolyása sem lenne a dolgok me-ji netére, mint most. Arról nem is beszélve, hogy a Fidesz mégiscsak Fodor és Orbán „közös gyermeke”, ám alaposan megsínylene egy válást. Tehát a pártelnök bizonyos mértékben számíthat Fodor megértésére. Ugyanakkor Orbánnak mégiscsak számításba érdemes vennie, hogy egykori kollégiumi szobatársa mégiscsak szuverén személyiség, aki nem fogja a nevét adni olyasmihez, amivel nem ért egyet. A két politikus józanságán több másik, mint pusztán a Fidesz sorsa, hiszen ha a Fiatal Demokraták Szövetségében olyasmi történik, ami tömegesen fordítja el a párttól a szavazókat, akkor az a magyarországi liberalizmus esélyeit is jelentősen csökkentheti. Bár most a választmányi elnökségért folyó küzdelem formálisan nem Orbán és Fodor között folyik, a valóságban úgy tűnik, mégis az a tét, melyikük politikai stílusát véli inkább a siker kovácsának a Fidesz választmánya. Nehezíti a döntést, hogy ha Orbán „nyer", akkor a szervezet talán szavazatok százezreit veszíti el. Ha Fodor lesz a befutó, akkor ez programozza a további belső küzdelmeket, amelyeket a választási harcban nyilvánvalóan megpróbálnak kihasználni majd az ellenfelek. S ez ugye nem jó. Pedig a pártbéli küzdelmek nem haszontalanok, legalábbis a választó- polgárok számára. Mutathatják azt, milyen a problémamegoldó képessé- j ge egy-egy szervezetnek. Jelezhetik előre azt is, ha a választópolgárok akaratából kormányra kerül, milyen módon kívánja a konfliktusokat kezelni. Ellentétté élezi-e őket, amelyekben csak egyetlen, kizárólagos megoldási lehetőséget tud elképzelni, vagy megpróbál kooperatív módon gondolkodni, több lehetőséget számba venni, s azok közül esetleg többet is felhasználni egymás mellett a megoldáshoz. A Fideszben történteknek ez az egyik legnagyobb tétje. Az elmúlt három évben tapasztalhattuk, milyen az a kormányzat, amely kérlelhetetlenül konok. Most nem kevesebb mit kellene a választópolgárokkal elhitetni, mint hogy liberális kormányzat mellett jobban mennének a dolgok az országban. _______________________________MAGYAR HÍRLAP / -7 MAGYAR HÍRLAP POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Helyettes főszerkesztő: BÁNKI ANDRÁS és KOCSI ILONA Vezető lapszerkesztő: ÁCS GYÖRGY Lapszerkesztők: NONN V. GYÖRGY, POPOVICS GIZELLA, SZENTKIRÁLYI ANDRÁS, SZLUKA MÁRTON Rovatvezetők: CSÁSZÁR NAGY LÁSZLÓ (belpolitika), GÁDOR IVÁN (publicisztika), LÉPESFALVI ZOLTÁN (sport), MÉSZÁROS TAMÁS (kultúra), SZALAY HANNA (külpolitika), SZIGETI TAMÁS (fotó), VITÉZ F. IBOLYA (gazdaságpolitika) Művészeti vezető: FÁBIÁN KATALIN Műszaki vezetők: ÁKOS JUDIT, KISS ÁRPÁD, NAGY LANTOS BALÁZS Kiadó: JÜRG MARQEARD Kiadja a Magyar Hírlap Könyv- és Lapkiadó Rt. Vezérigazgató: KOVALCSIK JÓZSEF Lapigazgató: L. KELEMEN GÁBOR Hirdetési igazgató: BARÁTHNÉ GÁL MÁRIA Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1087 Budapest, Kerepesi út 29/B _____________Telefon: 2100-050, 113-3252, Fax: 134-0712_______________ Terjeszti a Magyar Posta és alternatív terjesztők Előfizetési díj egy évre: 6360 Ft, fél évre: 3180 Ft, negyedévre: 1590 Ft, egy hónapra: 530 Ft. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál,a kézbesítőknél, a hírlapüzletekben és a Hírlap-előfizetési Irodánál (HELIR), közvetlenül, utalványon vagy átutalással Postabank Rt. 219-98636,021-2799. Nyomja a Marquard Színes Nyomda Kft. Budapest Felelős vezető: BARTHA TAMÁS igazgató HU ISSN 0133-1906 HU ISSN 0237-3807