Magyar Hírlap, 1993. október (26. évfolyam, 241-252. szám)
1993-10-30 / 252. szám
8 MAGYAR HÍRLAP FÓKUSZ SZOMBATI MH-EXTRA Lezsák Sándorral, a Magyar Demokrata Fórum ügyvezető elnökével „Hibát követtünk el az örökös védekezéssel” Az ellenzéki provokációk azt szuggerálják, hogy rossz irányt vett a rendszerváltoztató folyamat, s a tudatos akciókkal a sikerélményt rabolják el a nemzettől —jelentette ki a Magyar Hírlapnak adott interjújában Lezsák Sándor. A Magyar Demokrata Fórum ügyvezető elnöke reméli, hogy Csurka István pártjában, illetve mozgalmában letisztul egy olyan jobboldali erő, amely képes lesz önmagát is mérsékelni és „amely szógránátokkal nem teszi tönkre azt a belpolitikai küzdőteret, amelyen tavasszal eldől: hogyan tovább”. Lezsák Sándor a Kereszténydemokrata Néppárton kívül ma nem lát olyan politikai erőt, amellyel természetes kötődéssel tudna együttműködni az MDF. „Határozottan állítom, hogy az MDF-nek nagy az esélye, hogy a tavaszi választás után újra kormányszervező erő legyen.” Az ügyvezető elnök szerint „kitapintható aggodalom az országban, hogy a választási eredmények megteremtik a baloldali visszarendeződés lehetőségét”, s az aggodalmak nyomán olyan tudósok, közéleti személyiségek, szakemberek jelentkeztek az MDF-nél, „akikre korábban csak nagyon óvatosan mertünk gondolni”. Az MDF-nek legkevesebb másfél millió ember maga mellé állítása a feladata. „Most ez sokak számára lehetetlennek tűnik, de innen szép győzni.” Lezsák Sándor cáfolja, hogy hatalmi harc kezdődött volna az MDF-ben. „A változatlanul tapasztalható, alkalmanként rágalmazásnak is minősülő találgatások nem foglalkoztatnak. Közvetlen céljuk nyilvánvaló: megpróbálnak ellentétet szítani minél több MDF-politikus között. Nem fog menni.” — Két esztendeje ön úgy nyilatkozott, ha a Magyar Demokrata Fórum folyamatos párbeszédet folytat a társadalommal, akkor nagy baj nem érheti a pártot, amely a dialógusnak köszönhetően mindig a legerősebb politikai erő maradhat. Hogyan tekint vissza erre a kijelentésére? — Nem tévedtem. Arra viszont kétségtelenül nem számítottam, hogy az MDF belső erőterében ennyire fölhevülnek a viták, s elvonják a figyelmet a társadalmi kapcsolatoktól. Egy évet elveszítettünk. Teljesen megértem, ha az MDF-ben történtekről, főként pedig a Csurka-drámáról viszolyogva olvasott és hallott az érdeklődő magyar polgárok többsége. A drámán túlvagyunk és most talán a tisztább jövőkép reményében ismételhetem meg két évvel ezelőtt elhangzott mondatomat. Nincs más feladata az MDF-nek, mint önmaga és politikai erőtere önbizalmát visszaszerezve együtt gondolkodni családokkal, a települések önkormányzataival, a minőségi társadalom építésére szerveződött közösségeivel. — Mivel kívánják megszólítani a legalábbis szkeptikusnak látszó közösségeket, s általában az országot ezekben a hónapokban? Milyen jelzésektől remélik önbizalmuk megerősödését? — Csendesen, de állandóan változik a társadalom lélektani állapota és ez már érzékelhető lesz a jövő év tavaszára. Országjárásom tesz engem derűlátóvá, mert naponta tapasztalom, hogy ez a nép nagykorú, gondolkodásában, megnyilvánulásaiban érett és az elmúlt három esztendőben egyetlen válsággal fenyegető provokációnak sem dőlt be. A taxisblokád némi zavart keltett ugyan, de végül is a nemzet megőrizte méltóságát. A magyar polgárság föl tudja mérni, hogy mire képes, még akkor is, ha alkalmanként nehezen igazodik el a rázúduló adatok és fejtegetések között, még akkor is, ha az ellenzéki politika ígérgető, megalapozatlanul követelőző demagógiája próbára teszi ítélőképességét. — Kérem, ne lépjünk túl egy megfogalmazáson. Ön szerint egészen pontosan milyen ellenzéki provokációkra mondott nemet az ország? — Mivel hiszek a reálpolitika mindenhatóságában, megnyilvánulásai alapján különbséget kell tennem ellenzék és ellenzék között. Meggyőződésem, hogy az ellenzék egy része — országgyűlésben és önkormányzatokban egyaránt — képes és kész a konstruktív, alkotó politizálásra, az ő számukra is siker Magyarország sikere. Más ellenzékiek viszont szinte csak arra használták fel az elmúlt éveket, hogy kínos helyzeteket teremtsenek. Nekik édesmindegy volt, hogy a nyilvánvalóan önző politikai és gazdasági vágyakat, ábrándokat, érdekeket szolgáló megnyilatkozások végül az egész nemzet szégyenévé váltak. Egyebek között most a hordóügyre gondolok, amelynek külpolitikai hullámverései vissza-visszacsaptak az országra, gondolok a Magyar Narancs pápát fogadó műalkotásaira, vagy arra, amiért és ahogyan a Fidesz a trianoni megemlékezésnél kivonult a parlamenti ülésteremből. Ám a Horthy-temetést megelőző napot is felidézem, amikor az állítólag gyűlölet ellen fellépő esernyőket lóbálók éppenséggel gyűlöletkeltéssel próbáltak meg demonstrációt szervezni — s ez meggyőződésem szerint még azok szemében is visszataszító volt, akik nem kerültek a Horthytemetés történelmi légkörének hatása alá. — Ön szerint mi a cél? —Azt szuggerálják, hogy rossz irányt vett a rendszerváltoztató folyamat, s a tudatos akciókkal a sikerélményt rabolják el a nemzettől. A provokáló akciók szervezői a maguk bizonytalanságát a nemzet általános lelkiállapotává akarták nagyítani. Magunk is hibát követtünk el az örökös védekezéssel, s magyarázataink gyakran szárnyaszegettek voltak. Határozottabban kell válaszolnunk. — Ön többször kijelentette, hogy az MDF sorainak rendezése lényegében megtörtént. Ebből azonban vajmi keveset tapasztal a társadalom, amely egyszerűen zavarban van az MDF-fel. Ön ezt nem így látja? — Megállapítását elfogadom, de csak azzal a záradékkal, hogy az MDF-ben már jelen van az az erő, amely képes föloldani a zavar okait. A választások előtt, s az elmúlt három évben — éles újságcímekben, ilyen-olyan pártgyűléseken — gyakran jósolgattak nekünk reménytelen helyzeteket. Például azt, hogy a Csurka-dráma az MDF tagságának több mint a felét eltávolítja majd. Nem ez történt. 1990-ben a friss kormányprogramra akként reagáltak, hogy a koalíció terveit, szándékait lejáratták, megvalósíthatatlannak minősítették. Mindig akadtak, akik forró tavaszt, forró nyarat, forró őszt jövendöltek nekünk. Jósoltak káoszt a kárpótlásban, összeomlást a munkanélküliség kezelésében. Nehezen megbocsátható módon és korántsem mindig tisztességes szándéktól vezérelve folyamatosan iszonyú terheket raktak az MDF és általában a koalíció politikáját végrehajtó országgyűlési képviselők és kormányzati tisztviselők vállára arra számítva, hogy ezek alatt összeroppannak majd. Az eredmény: megedződtünk. Stabilitást teremtettünk, s ebből a tavasszal kisarjadhat számunkra újabb négy esztendő. —Az ön szóhasználatában következetesen szerepel a Csurkadráma kifejezés. Úgy érzi, hogy pártjában e dráma végén végérvényesen lehullt a függöny? — Ennek az előadásnak vége van. Fájdalommal mondom ezt, mert sok emberben keletkezett sérülés, mások pedig olyan helyzetbe sodródtak, ahonnan már nem lehetett visszaút. Egyébként az utóbbiak vannak többen. A Csurka-dráma lényege: a vágyainkat össze tudjuk-e egyeztetni a valósággal? Más helyzetben van az a párt, amely csak kormányra szeretne kerülni, s más a felelőssége annak a pártnak, amelynek — a koalíció többséget alkotó erejeként — kormányoznia kell. A jövendőt is meghatározó felelősséggel. — Nem gondolja, hogy a vágyak közül jónéhányat társadalom és nagyvilág tisztességtelennek minősített? — Én ezeket inkább irreális vágyaknak nevezném. Tény, hogy napvilágot láttak vállalhatatlan mondatok, de ezek stíluselemzése egyszerűen méltatlan ehhez a történelmi helyzethez. Csurka István érzékenysége és munkabírása veszteség az MDF számára, de a döntés mégis szükségszerű volt. Legföljebb csak remélhetem, hogy a most szerveződő pártban illetve politikai mozgalomban letisztul egy olyan jobboldali erő, amely képes lesz önmagát is mérsékelni, és amely szógránátokkal nem teszi tönkre azt a belpolitikai küzdőteret, amelyen tavasszal eldől: hogyan tovább? Elképzelhetőnek tartja, hogy a Magyar Demokrata Fórum szövetségre lép Csurka István pártjával, illetve mozgalmával? — Ma a Kereszténydemokrata Néppárton kívül nem látok olyan politikai erőt, amellyel természetes kötődéssel tudnánk együttműködni. Minden pártnak, így az MDF-nek is pontosan meg kell határoznia a jövőképét. Az esetleges illeszkedési pontok igazán csak azután határozhatók meg. — Sok feltételezés szerint Csurka István hívei nagy számban jelen maradtak az MDF szervezeteiben. A választásokon MDF-színekben Csurka István sok követője juthat mandátumhoz. Ön ezt másként látja? — Az MDF 1990-ben a választási győzelem után elvesztette aktív tagságának egy részét azzal, hogy sokan a háttérbe húzódtak, s kivonták magukat a napi politikai szerveződésekből. Jelen maradt egy hányad, amely közvetlen részvételt igényelt, rendszeres konzultációkat képviselőkkel, tisztségviselőkkel, s e megbeszélések során alkalmanként kisebbségi álláspontokból is megkíséreltek többségi álláspontot szervezni. Ez még jobban elriasztotta az MDF-ből azokat, akik a nyugodt erőt alkották és képviselték. Most viszont éppen a történelmi vészhelyzet hívja elő azokat az erőket, amelyek korábban a visszavonulás mellett döntöttek. A rokonszenvezők jó ideig passzív tábora három-négy hónapja — különösen vidéken — érezhetően megmozdult. Éppen ez zárta le véglegesen a Csurka-drámát. Hogy minden szervezetben így van, azt nem állítom. Van néhány szervezetünk, amelyben élesebb volt a konfliktus és az érintett közösségek annyira lejáratták magukat, hogy esetükben az említett passzív háttérnek nehéz lesz újra megmozdulni. Mindennapos élményem egy-egy szervezet, tájegység vagy megye magára találása. Emiatt is határozottan állítom, az MDF-nek nagy az esélye arra, hogy a tavaszi választás után újra kormányszervező erő legyen. —Az MDF országos színterén kevés a nagy egyéniség. Több karakteres személyiség kilépett vagy kizáratott, mások pedig feltűnően hallgatnak — az utóbbiak között van Für Lajos is. Előlépnek-e olyan személyiségek, akik eddig — legalábbis MDF-színekben —nem voltak ismertek? — A drámai lemondó levél után sokan úgy vélték, hogy Für Lajos végképp háttérbe vonul. Ő azonban ma is cselekvően részt vesz az elnökség munkájában. Az elmúlt három évben számottevő új erő jelent meg sorainkban: közöttük polgármesterek, az országos választmány új tagjai. Közülük többen a választásokon képviselő-jelöltként is ismertté válnak majd. A kör azonban sokkal szélesebb. Kitapintható aggodalom az országban, hogy a választási eredmények megteremtik a baloldali visszarendeződés lehetőségét. Ez pedig egy csúszda eleje lenne, amelynek alja mindenki számára egyértelmű. Aggodalom van amiatt is, hogy széttöredezettek, egymástól nagyon különbözőek lesznek a megválasztott erők, s nem lehet majd erőteljes koalíciót alkotni. Az aggodalmak nyomán olyan tudósok, közéleti személyiségek, szakemberek jelentkeztek nálunk, akikre korábban csak nagyon óvatosan mertünk gondolni. Tudom, most neveket kellene mondanom, de legyen ez majd a színrelépés újdonsága. Egyre népesebb és felkészültebb csapat munkálkodik az MDF választási programjának megszerkesztésén, egyre biztatóbb az érdeklődés rendezvényeink iránt. És ne tessék itt mindig csak országos szervezésekre gondolni! Az MDF meghívójára Kalocsán augusztus 18-án, a vakáció végén körülbelül négyszáz pedagógus jelent meg a közoktatási fórumon. Ügyvezető elnökségünk kihelyezett megyei ülései több száz érdeklődőt — és korántsem csupán MDF-tagokat — mozgattak meg Somogyban, Bács-Kiskunban, Győr-Sopronban. Erőtere van az MDF-nek, s immár megérett az idő arra, hogy egyesíteni kell a társadalom bennünket támogató erőit. Ehhez a megfelelő hang és módszer megtalálása hihetetlenül nehéz feladat. Nem sikerülhet, ha nem reálisan értékeljük az elmúlt esztendők folyamatait és történéseit. Nagy azelőnyünk, hiszen a kormányzati tapasztalatok birtokában pontos képünk van az ország állapotáról és ez rendelkezésünkre áll akkor is, amikor az elkövetkező időszak programját kell kimunkálni. — Az MDF elnökének, Antall Józsefnek a személyes sorsa mennyire befolyásolja a párt jövőjét? — Az elmúlt években Antall József nemcsak Magyarországon, hanem a kelet-európai térségben is meghatározó politikai személyiséggé vált. Minden nehézség ellenére megőrizte az MDF, a kormányzat, a frakció erejét, felelőtlen kalandokba sem a külpolitikában, sem a belpolitikában nem bocsátkozott. Pedig az ellenzék egy része válogatott módszerekkel mindent megtett, hogy kibillentse őt ebből az egyensúlyból, amelyet megőrizni a betegséggel vívott küzdelemben különösképp nagy emberi, politikusi teljesítmény volt. Kevés magyar politikus számára teremtett az ellenzék olyan megalázó helyzeteket, mint éppen neki, s ő ezeket az akadályokat is leküzdötte. Bízunk Antall József gyógyulásában és abban, hogy az ő személyisége nemcsak az MDF tagsága számára jelent biztonságérzetet. — Mit gondol ön a vetélytárspártok előretöréséről, térhódításáról szóló beszámolókról? Soha nem érez miattuk némi aggodalmat? — A hazai és a nyugat-európai tapasztalatok együttesen erősítenek meg abban, hogy a választási eredményt nem a közvéleménykutató intézetek fogják eldönteni. A jelzéseket, beszámolókat természetesen figyelemmel kísérem, ám azokon gyakran barátaimmal együtt jót derülök. Bizonyos gyakorlattal ellentétben nem fogunk különféle közvélemény-kutató intézeteket megnyerni magunknak, erre nincs is pénzünk. Egyébként sincs közvélemény-kutató intézetre szükségünk ahhoz, hogy pontosan tudjuk: a politikai, gazdasági műtétek sora fájdalmakkal és sérülésénél járt az elmúlt három esztendőben. Ha privatizálnak egy céget, a három esélyes pályázó közül kettő óhatatlanul vesztes lesz. Azok pedig általában nem magukban keresik a hibát, hanem korrupciót kiáltanak. A médiumok segítségével e kiáltást úgy fel lehet erősíteni, hogy visszhangzik tőle az ország. Nem kell közvélemény-kutatás annak meghatározásához, hogy megtudjuk, mit jelent több százezer embernek a munkanélküliség. Drámai helyzetek özönével találjuk szembe magunkat, s nem roskadhatunk magunkba, ha megoldásokat akarunk találni. Sok ellenfelünk nem számol azzal, hogy az ország sem akar megrekedni a puszta vegetálásnál vagy búskomorságnál. Hitem szerint a következő hónapok során nagy arányban fog összekapcsolódni az MDF és a társadalom realitásérzéke, egészséges életösztöne. Azonban a kampány — nem kedvelem ezt a szót — számunkra nem ezután kezdődik. Kormányzati szerepkörünkben minden megnyilatkozásunkban azonnal megméretünk. Könnyen lehet találni — később felnagyítható — rossz mozzanatot, s azt hiába követi tíz remek megoldás, mindenki arról az egyről, a rosszról fog beszélni. Ez is hozzátartozik a kormányzati erő társadalmi megítélésének természetrajzához. — E hibák miatt állítólag — úgy is, mint az MDF egyik alapítója — ön gyakran szembekerült a kormánnyal. Zárt körben többször kinyilvánította, hogy bizonyos kormányzati lépések kifejezetten ellentétesek az MDF szándékaival és érdekeivel. Ön azonban a nyilvánosság előtt ezekről az elmarasztaló észrevételeiről soha sem beszélt. Lehet, hogy e magatartásán a választási küzdelmek során változtatni fog? — Nem valószínű. A választók annak idején bizalmat szavaztak a koalíciónak, én ezt nagy örömmel vettem tudomásul, s a bizalmat soha sem vontam meg. Természetesen voltak ellenérzéseim, de azoknál nem ragadtam meg. Igyekeztem tisztázni az egymással szembenálló nézeteket és megvalósításuk esélyeit. Sokat, nagyon sokat tárgyaltam. Tudom, most rébuszokban beszélek, de úgy érzem, mélységesen benső, szűk körre tartozó kérdések ezek. Vannak viták, amelyek csak akkor tartoznak a nyilvánosságra, ha tragédiáról van szó, vagy valami visszafordíthatatlanul káros dolog történik. Ilyen tragikus elemről pedig nem számolhatok be. Az adott időszakban szinte minden kormányzati törekvés megállta a helyét, még akkor is, ha utólag már valószínűsíthető, hogy néhány ügyet ajánlatos lett volna más irányba terelni. Ki láthatta előre 1990 nyarán, hogy mi történik a Szovjetunióval, milyen tömeggyilkos dráma teljesedik ki délen, hogy egymás után következnek az aszályok, hogy lélekben miként éli át a falvak népe a rendszerváltoztató folyamatot, hogy milyen nehézségeket okoznak az Alkotmánybíróság olykor dodonai, máskor görcsöket okozó döntései, hogy mit jelent az ország számára egy Hankiss-korszak a televízióban és még órákig folytathatnám a sort. Az embernek olykor voltak rossz előérzetei, talán még jobban oda kellett volna figyelni. —Az MDF számára a következő hónapokban bizonyára nagy tétje lesz annak, hogy ügyvezető elnökként ön milyen összhangban dolgozik a kormány olyan kulcspozíciót betöltő személyiségeivel, mint Boross Péter, Szabó Iván vagy Szabó Tamás. Mi igaz abból, hogy valamiféle hatalmi harc kezd kibontakozni? — A változatlanul tapasztalható, alkalmanként rágalmazásnak is minősülő találgatások nem foglalkoztatnak. Közvetlen céljuk nyilvánvaló: megpróbálnak ellentétet szítani minél több MDF-politikus között. Nem fog menni. Miután Für Lajos ügyvezetői megbízatásáról lemondott, Antall József engem kért fel e feladat folytatására. Én akkor azt kértem, hogy a tisztséget csak rövid időre kapjam meg. Szükség volt arra, hogy Nahimi Péter és Boross Péter is megismerje az MDF helyzetét, mégpedig az irányítás felelősségével, így szerezhettek megfelelően széles körű ismereteket és benyomásokat, így jöhetett létre egy csapatmunkában járatos MDF ügyvezető elnökség. Október elsejétől véglegesen nekem szavaztak bizalmat. Természetesen közösen határoztunk munkánk fő irányairól és munkamódszereinkről is. Az elnökségi üléseket már nem jellemzik olyan viták, amelyek alkalmával egy-egy gondolatot addig köszörülünk, míg az el nem fogy. Üléseinken sorozatban hozunk döntéseket, közülük nem kevés már régóta időszerű volt. Már arra is van erőnk, hogy egy országos választmányon a nemzeti jövő képéről szervezzünk vitát, a különféle tématerületen már folyamatosak az egyeztetőtárgyalások. Ezek nélkül egy kormányzati felelősséggel felruházott politikai erő nem működhet. Az MDF három-négy hónap alatt utolérte önmagát. — Ön tehát cáfolja, hogy bárminemű hatalmi harc lenne az MDF-ben? — Nem tapasztalom, hogy lenne ilyen harc. Mindenkinek megvan a maga feladata, s nincsenek rossz érzéseim, amikor befejeződik egy-egy elnökségi ülés. Rossz érzéseim pedig egy-két évvel ezelőtt sűrűn voltak. Bármiről beszélünk, nem mondhatok mást, kezdenek rendbe jönni a dolgaink. —Mit szól azokhoz a feltételezésekhez, amelyek szerint immár tízmilliárdnál több áll az ön irányítása alatt tevékenykedő Lakitelek Alapítvány számláján? Hogyan minősíti azokat a várakozásokat, amelyek szerint az alapítvány a választási küzdelemben— természetesen az MDF oldalán — meghatározó szerephez jut? — Milliárdok? Agyrém. Az alapítvány pedig nem kampánycélra szerveződött. — Saját sorsa alakulásáról mit gondol? — Továbbra is tanítok Lakitelken félállásban nyelvtant, irodalmat és történelmet az általános iskolában hétfőn és pénteken. Az utóbbi időben annyi változás történt körülöttem, hogy csökkent az az idő, amelyet a népfőiskola vagy az alapítvány ügyei intézésére fordíthatok. Energiámat lefoglalja a Bem tér és az országjárás. Nem tudom, hogy a sorsom a jövőben miként alakul, kifejezetten személyes politikai céljaim nincsenek. Az MDF vezetését alkotó csapattal együtt szeretném elérni, hogy tovább erősödjön az immár érzékelhető egészséges önbizalom az MDF tagságában, s ennek megfelelő vonzereje legyen a társadalomra is. Legkevesebb másfél millió ember magunk mellé állítása a feladatunk. Most ez sokak számára lehetetlennek tűnik, de innen szép győzni. Pintér Dezső INTERJÚJA MOZART: IDOMENEO, KRÉTA KIRÁLYA A BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR októberben három nagy sikerű előadáson mutatta be Athénban Mozart remekművét világhírű amerikai, angol, görög és német énekesek közreműködésével. 1993. NOVEMBER 5-ÉN ÉS 6-ÁN 19.45 ÓRAKOR a ZENEAKADÉMIÁN a magyar közönség is meghallgathatja az opera hangversenyszerű előadását. VEZÉNYEL: FISCHER IVÁN Jegyek 350, 550 és 900 forintos áron, korlátozott számban még kaphatók a zenekar titkárságán (tel.: 266-2312, levélben: 1364 Budapest, Pf. 101), valamint a Nemzeti Filharmónia, a Vigadó Profil, a Music Mix és a Zeneakadémia jegypénztáránál. BUDAPESTI FESZTIVÁL ZENEKAR 1993. október 30., szombat