Magyar Hírlap, 1993. december (26. évfolyam, 279-291. szám)

1993-12-09 / 286. szám

2­2 MAGYAR HÍRLAP Melegfront, újabb csapadékkal Ma ismét csapadékosra, borúsra fordul időjárásunk. A délelőtti órák­ban ismétlődő esők, havas eső, ónos eső várható. A délutáni óráktól a nyugati országrészben átmenetileg felszakadozik a felhőzet, keleten még továbbra is borult lesz az ég, havas eső, ónos eső várható. A kora délutá­ni hőmérséklet 2,7 fok között, a ködös helyeken 0, +2 fok között alakul Közlekedik, szállít, termel, épít, tervez vagy szervez? Védené értékeit, technikáját az időjárás veszélyei ellen? Érdekli, hogy akkor és ott mi­lyen idő volt, van vagy lesz? Rendelje meg az Országos Meteorológiai Szolgálat célszolgáltatásait, célprognózisait! Telefon: 1-353-112 (X) • Hőmérséklet Európa és a világ néhány városában­ ­ ISMÉT PÁLYÁZHATNAK az ön­kormányzatok kerékpárutak építésének tá­mogatására. Az útalapról szóló törvény ugyanis rögzíti, hogy a fejlesztésre szolgá­ló források legkevesebb 5 százalékát ke­rékpárutak építésére kell fordítani. Az út­alapból jövőre összesen 500 millió forint fordítható e célra. Az 1994. évi első félé­ves pályázatra jövő év február február 10- éig jelentkezhetnek az önkormányzatok — jelentették be a Környetvédelmi és Te­rületfejlesztési Minisztériumban. Város Időkép Max. kom. Amszterdam esős 4 fok Athén esős 16 fok Barcelona szeles 14 fok Bécs napos 4 fok Berlin borult 4 fok Belgrád esős 3 fok Bukarest szeles 3 fok Hamburg borult 4 fok Heraklion felhős 20 fok Isztambul napos 12 fok Kijev szeles 1 fok Koppenhága napos 4 fok Larnaca felhős 20 fok Lisszabon szeles 15 fok London esős 12 fok Milánó ködös 4 fok München esős 2 fok Madrid szeles 5 fok Moszkva szeles 2 fok Prága felhős 3 fok Palma de Mallorca felhős 17 fok Párizs borult 12 fok Rijeka felhős 13 fok Róma szeles 18 fok Stockholm esős 4 fok Szófia esős 4 fok Varsó esős 3 fok Várna szeles 9 fok Velence szeles 9 fok Zürich esős 6 fok Bangkok napos 34 fok Buenos Aires szeles 30 fok Kalkutta napos 28 fok Casablanca szeles 16 fok Caracas szeles 28 fok Fokváros napos 22 fok Kairó napos 23 fok Los Angeles szeles 18 fok Mexikóváros szeles 25 fok New Vork borult 10 fok Peking szeles 7 fok Rio de Janeiro zivatar 38 fok Sydney felhős 20 fok Tel Aviv napos 22 fok Tokió esős 7 fok Tunisz borult 17 fok Toronto szeles 3 fok Országos Meteorológiai Szolgálat Vállalkozási és Kereskedelmi Iroda MOZIMŰSOROK 1993. december 10—16. A HÉT FILMBEMUTATÓI INDOKÍNA (Indochine) Színes,­feliratos francia film Rendezte: Régis Wargnier Főszereplő: Catherine Denevue A rendkívül látványos filmben In­­dokína a gyarmati történelem, a misztérium, a kaland, a bátorság, a vágyak, a szerelmi szenvedély, a ki­csapongások megtestesítője. Egy iga­zi álomvilág, amelyben a néző azt kapja, amit a mozitól várhat... Átrium, Metro, Puskin A BÉRGYILKOSNŐ (Assassin) Színes, feliratos amerikai film Rendezte: John Badham Főszereplő: Bridget Fonda A kormány két lehetőséget aján­lott. Élet vagy halál. Ő mind a kettőt választotta. Bástya, Corvin, Kossuth, Kőbá­nya, Sport ALKOTÁS (XII., Alkotás u. 11. tel.: 155-5819) Célkeresztben (am.)* 10.00, 12.00. Hátulgombolós hekus (mb. am.) 14.00. Jurassic Park (Ere­deti nyelven, felirattal’) 16.00. Élet­ben maradtak (am.)* 18.00. Hullajó (am.)*** 20.00. Sliver (mb. am.)* p .v.) 22.00. FELÚJÍTOTT NÉZŐ­TÉRREL VÁRJUK KEDVES VEN­DÉGEINKET! ALKOTMÁNY (IV., Árpád út 27., tel.: 169-3000) Célkeresztben (am)* 16.00,18.00,20.00. APOLLO (VII., Erzsébet krt. 45., tel.: 122-2656) Célkeresztben (am.)* 15.30, 17.45,20.00. ÁTRIUM (II., Margit krt. 55., tel.: 135-4955) Indokína (fr.)* 11.00, 15.00, 17.45, 20.30. Dolby szereo. A film kétrészes, de szünet nélkül vetítjük! . BARTÓK (XI., Bartók Béla út 64. tel.: 166-4022) Walt Disney: Aladdin (mb. am. rajzfilm) 10.00, 12.00, 14.00. Alain Delon: Casanova visszatér (fr.)* 16.00, 18.00, 20.00. p.— szó. 22.00. BÁSTYA (VII. Erzsébet krt. 8., tel: 122-2426) A bérgyilkosnő (am.)* 10.00, 12.00, 14.00, 22.00. Lege sze­rep. Sliver (am.)*** 16.00, 18.00, 20.00. BROADWAY (VII., Károly krt. 3/a., tel.: 122-1230) Jessie Lee bosz­­szúja — Posse (am.)** p.—v. 15.30, 17.45, 20.00. h. 17.45. h. 13.45, 15.30, 17.45. sze.—cs. 15.30, 17.45. Revans (mb. am.)* h. 20.00. 9 és 1/2 (am.)** h. 20.00. Lege stereo. A síró játék — The Crying Game (ang.)** sze. 20.00. Lege stereo. A postás m­indig kétszer csenget (mb. am.)** cs. 20.00. . CORVIN (VIII., Corvin köz 1., tel.: 113­ 9897) A bérgyilkosnő (am.)*** 16.00, 18.00,20.00. CSILLAG (III., Mátyás király út 42. tel.: 1888—749) Kickboxer 2. (am.)* 17.45. A Cég (mb. am.) * 19.00. Tina (am.)* p.—szp. 22.00. A célkeresztben (am.)* szo. 24.00. A brémai muzsikusok (mb. sp. rajzf.) v. 11.00. CSOKONAI (VIII., Népszínház u. 13., tel.: 114-2275) Tina (am.)* 16.30. Felelősségük teljes tudatában (am.)** 18.30, 20.30. DUNA (XIII., Hollán Ernő u. 7. tel.: 112-7446) Walt Disney: Aladdin (mb. am. rajzf.) 11.00, 112.45, 14.30, 16.15, 18.00, 19.45, 21.30. Dolby szerep. ÉVA (XIV., Erzsébet királyné útja 36/B, tel.: 252-4772) Gyilkos nap­­(am.)* 17.30, 20.00. Jurassic Park (mb. am.)p.év. 15.00. FLÓRIÁN (III., Flórián tér 2., tel.: 168-9250) Sliver (mb. am.)*** 16.00, 18.00, 20.00. Célkeresztben (am.)* p.—v. 22.30. Jurassic Park (mb. am.) szo.—v. 11.00, 13.30. FÓRUM (XVIII., Margó Tivadar u. 1., tel.: 127-6430) Sliver (mb. am.)*** 16.00, 18.00, 20.00. A her­cegnő és a kobold (magy.—ang. —jap. rajzfilm) szo.—v. 14.30. GORKIJ (VII., Akácfa u. 4., tel.: 142-0712) Jurassic Park (mb. am.) 15.30, 17.45. Összeomlás (am.)* 20.00. HORIZONT (VII., Erzsébet krt. 13., tel.: 122-2499) Walt Disney: Aladdin (mb. am. rajzf.) 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 18.00, 20.00. Lege stereo. Célkeresztben (am.)* 22.00. Lege stereo HUNYADI (XIX., Üllői út 283., tel.: 147-2744) Célkeresztben (am.)* 15.30. 17.45, 20.45. Alain Delon: Casanova visszatér (fr.)* p.—v. 22.30. Charlie — Minden kutya mennybe jut (mb. ang.—am. rajzf.) szp.—v. 13.30. KOSSUTH (XIII., Váci út 14., tel.: 131-8771) TEREM 1.: Alain Delon: Casanova visszatér (fr.)* 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 18.00, 20.00. A bérgyilkosnő (am.)*** 22.30. Dolby stereo. TEREM 2.: A hercegnő és a kobold (magy.—ang. —lap. rajzf.) 9.30, 11.00. Beethoven (mb. am.) 12.30, 14.00. Sliver (mb. am.)*** 15.30, 17.45, 19.00. Nyo­mul a 8. dimenzió — Buckaroo Ban­zai (am.) 20.45. Hullajó (am.)*** 22.30. Lege stereo. KŐBANYA (X., Szent László tér 15., tel.: 157-4992) A bérgyilkosnő (am.)* 16.00, 18.00, 20.00. Dolby stereo. L’AMOUR (XIII., Hegedűs Gyu­la u. 65.) Beverly Hills mocsarában (szexf.)*** Liilith szabadlábon (szexf.)*** Előadások: felváltva fo­lyamatosan reggel 9.00-től, utolsó előadás vége 22.00. p.—szo. az utol­só előadás vége 23.00. LUX (IV. Árpád út 77., tel.: 169- 2461) Made in America (am.)* 16.00, 18.00, 20.00. Tini nindzsa tek­­nőcök 2. — A trutymó titka (mb. am.) szo.—v. 10.00, 12.00. Jurassic Park (m. am.) szo.—v. 14.00. Sliver (mb. am.)*** p.—v. 22.00. METRÓ (VI., Teréz krt. 62., tel.: 153-4266) Indokína (fr.)* 10.00, 12.45, 15.30, 18.15, 21.00. Lego sze­rep. A film kétrészes, de szünet nél­kül vetítjük! KAMARATEREM: Tök jó, válnak az őseim! (mb. fr.) 11.30. Valami vadság (mb. am.)** 13.00, The Wanderers (am.)* 15.00. Live show (magy.) * 17.00. Igaz tör­ténet férfiakról és nőkről (nem)* 19.00, Roncsfilm (magy.)* 21.00. OLIMPIA (XI., Etele út 55., tel.: 186-9971) Walt Disney: Aladdin (mb. am. rajzf.) 16.00, 18.00, 20.00. Dolby stereo. Célkeresztben (am.)* p.—szp. 22.00. Dolby stereo PUSKIN (V., Kossuth Lajos u. 18., tel.: 118-6464) Indokína (fr.)* 11.00, 13.30, 16.30, 19.00, 21.30. Lego stereo. A film kétrészes, de szü­net nélkül vetítjük! SOTE-KLUB (Bp. VIII. Nagyvá­rad tér 4) Patrick Swayze: Örömvá­ros (ném.—ang.—fr.)* szo. 20.30. Made in America (am.)* szo. 10.45. Sliver (mb. am.)*** szo. 0.30. SPORT (XIV., Thököly út 56., tel.: 142-2994) A bérgyilkosnő (am.)*** 17.00,19.00,21.00. TISZA GALAKTIKA KLUB­MOZI (VIII., Rákóczi út 68., tel.: 142-1399) Made in America (am.)* 10.00, 11.45,­ 13.30. Kincsvadászok (mb. am.) 16.00. Ez is Amerika (am.)* p. 18.00. Férfias játékok (am­.)* szp. 18.00. Medicine Man (am.)* v. 18.00. Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája (pl.—fr.—sp.) h. 18.00. Krumplirózsa (am.)* k. 18.00. Tisztességtelen ajánlat (mb. am.)* sze. 18.00. Oroszországhoz (mb. am.)* cs. 18.00. Vad orchideák (am.)** p. 20.00. Elemi ösztön (mb. am.)*** sze. 20.00. Egy becsületbeli ügy (mb. am.)* v. 20.00. Több mint testőr (am.)* h. 20.00. Cliffhanger — Függő játszma (mb. am.)* k. 20.00. Holt pont (mb am.)* sze. 20.00. Hullámok hercege (am.)* cs. 20.00. Gyilkos nap (am.)* p.—szo. 22.00. UGOCSA (XII., Ugocsa u. 10., tel.: 155-4973) A Cég (mb. am.)* 15.30. Sliver (mb. am.)*** 18.00, 20.30. Hátulgombolós hekus (mb. am.) szo.—v. 14.00. URÁNIA (VIII., Rákóczi út 21., tel.: 118-8955) Felújítás miatt zárva! ZUGLÓI (XIV. Angol u. 26. tel.: 183-0340) Volt egyszer egy gyilkos­ság (mb. am.) p.—v. 18.00, 20.00. Elvarázsolt dollár (magy.) szp. 16.00, v. 10.30, 16.00. ART-MOZI HÁLÓZAT A BEM (II., Margit krt. 5/B, tel.: 135-4955) Úton hazafelé (mb. am.) 16.00. szo.—v. 10.00, 12.00, 14.00 is. 1492 — A Paradicsom meghódí­tása (fr.—ol.—sp.) 17.30. Indián tél (magy.) 20.30. A Cég (mb. am.)* p.—szp. 22.00. BLUE BOX MOZIKLUB (IX., Kinizsi u. 28., tel.: 118-0983) Nosz­talgia filmklub: Ezek a fiatalok (magy.) p. 16.00. Cyrano de Bergerac (mb. fr.)* p. 18.00. A holnap érdek­lődés hiányában elmarad (magy.) p.—v. 20.30. DRY QUARTETT-kon­­cert — p. 22.00. Rock térítő (magy.) szo. 16.00. Thelma és Louise (am.)** szo. 18.00. GADO TRIO jazz koncert — szo. 22.00. Kopasz­kutya (magy.) v. 16.00. Drakula (am.)** v. 18.00. Luca napi tesz-vesz buli, jótékonysági koncert a MÜ­­DOSZ Gyermekotthon javára, h. 18.00. Szigorúan ellenőrzött vonatok (cseh) h. 16.00. Tanítványok (magy.) sze. 16.00. Rózsaszín flamingók (am.)** sze. 18.00. A szerető (ang.—fr.)***cs. 16.00. Psyché 1—II. (magy.)** cs. 18.00. A herceg­nő és a kobold (magy.—ang.—lap. rajzf.) szo.—v. 10.00. EURÓPA (Bp. VII. Rákóczi út 82., tel.: 122—5419) Sztálingrád (ném.)* 14.15. Férfi nélkül (am.)* 16.30. Sose halunk meg! (magy.)* 18.30. p.—szo. 22.00 is. Arizonai álmodozók (am.) 20.00. KAMARETEREM: Patrick Sway­ze: Örömváros (ném.—ang.—fr.)* p.—v. 13.15 Nikita (mb. fr.)** h.—cs. 13.15. Egerek és emberek (am.)* 15.30. A világ végéig (am.) 17.30., Férjek és feleségek (am.)* 20.15. Delicatessen (mb. fr.)** p.— szp. 22.15. GRAFFITI (VII., József krt. 63., tel.: 133-9173) Picasso kalandjai (svéd) p.—v. 16.30. F. Fellini emlé­kére: Amarcord (ol.) sze. 16.30. Satyricon (ol.) cs. 16.30. Brian élete (ang.) p.—sze. 18.30. Facérok (am.)* v. 18.30. Benny és Joon (am.)* h.—k. 18.30. A Halászkirály legen­dája (The Fisher King) (am.) sze. 18.30. Cementkert (ném.—ang.—fr.)*** cs. 18.30. Gó­tika avagy a Szellem éjszakája (mb. am.)** 20.30.­­ HUNNIA (Vít., Erzsébet-kit. 26., tel.: 122-3471) Gyalog-galopp (ang.) sze.—v. 16.00. Malevil (fr.) h. 16.00. A legenda (am.) k. 16.00. Anna film­je (magy.)* sze.—cs. 16.00. Sose ha­lunk meg! (magy.) 18.00, 20.00. sze. 22.00 is. (A film zenéje CD-n és ka­zettán, valamint videokazetta a mozi­ban kapható!) Dűne (am.) p. 22.00. 1492 — A Paradicsom meghódítása (ang.—fr.—sp.) v.—h. 22.00. A tanú teste (am.)*** k. 22.00. Egy asszony illata (mb. am.)* sze. 22.00. Halha­tatlan szerelem (am.) cs. 22.00. Café Hunnia: mindennap 15.00-től éjfélig! MŰVÉSZ (VI.,Teréz krt. 30., tel: 132—6726) CHAPLIN TEREM: EURÓPA-FILMHÉT — 1993. de­cember 10. p. 20.00. Három szín (Krzysztof Kieslowski) Az idei Ve­lencei Biennálén Arany Oroszlán dí­jat nyert. A Budapest Film és a Ma­gyar Lettre Internationale közös ren­dezvénye. A szakács, a tolvaj, a fele­ség és a szeretője (P. Greenaway) p. 15.45. Prospero könyvei (P. Greena­way) szp. 15.45. És ülünk a fa tetején (szlov.) v. 15.45. Hamlet (ang. Zefi­­relli) h. 15.45. Kakukktojás (am.) k. 15.45. New York árnyai (J. Cassave­tes) szo. 15.45. Otthonom Idaho (am.) cs. 15.45. A toré (Bereményi G.) szo.—cs. 18.00. Vigyázok (Sára S.) p. 18.00, szo.—cs. 20.00. BÓDY TEREM: Sade márki és élete (magy. Szirtes A.) szo.—v. 19.30. Kávé és cigaretta (J. Jarmusch és P. Greena­way rövidfilmjei) h.—sze. 19.30. Ár­nyékszázad (magy.) cs. 19.30. TAR­­KOVSZKIJ TEREM: Egy kínai bukméker meggyilkolása (J. Cassa­vetes) p.—v. 15.45. 18.00. Arcok (J. Cassavetes) p.—v. 20.00. h.—cs. 15.45. 18.00. HUSZÁRIK TE­REM: Rosencrantz és Guildenstein halott (T. Stoppard) p.—v. cs. 16.00. Otthonom Idaho (am.) h.—sze. 16.00. „A semmi ágán” (H. Hartley) 10.00, v. 18.00. New York árnyai (J. Cassavetes) sze., k. 18.00, cs. 20.00. Wittgenstein (D. Jarman) h., sze. 18.00. Senkiföldje (magy.Jeles And­rás) cs. 18.00. Egy hatás alatt álló nő (J. Casavetes) p.—v. 20.00. Premier (Cassavetes) h.—sze. 20.00. ÖRÖKMOZGÓ (VII. Erzsébet krt. 39., tel.: 142—2167) Nyári köz­játék (I. Bergman) p. 18.30. Jan Pa­láért, — Tíz perc csend John Lenno­­nért. — New York, N. Y. Exponált évek (R. Deardon) p. 20.30. A síró játék — The Crying Game (ang.)*** p.—szo. 22.30. Az éjszaka (M. Anto­nioni) szo.,v. 16.30. A nagy görög­dinnye (F. Archiburi) szo. 18.30. A gorilla délben fürdik (D. Makavejev) szo. 20.30. Csád 1—3. — Tibesti Too (R. Depardon) v. 18.30. Egy nyáréjszaka mosolya (I. Bergman) v. 20.30. Egy nyár Mónikával (I. Berg­man) k. 18.30. Férjek (J. Cassavetes) k., cs. 20.30. A sanghaji asszony (O. Welles) k. 16.30. Emlékszel Dolly Bellre? (E. Kusturica) k. 18.30. Fű­részpor és ragyogás (I. Bergman) k. 20.30. Arc (I. Bergman) sze. 18.30. Egyszerű történet, — A sivatag fog­lya (R. Depardon) sze. 20.30. Sweet Movie (D. Makavejev) cs. 16.30. Lelki segély (R. Depardon) cs. 18.30. SZINDBAD (XIII., Szent István krt. 16., tel.: 131-8573) LATINO­­VITS TEREM: Garzon lakás kiadó (magy.) p. 16.00. Áll a bál (magy.) szo.—v.16.00. Tokaji rapszódia (magy.) h.—k. 16.00. Dankó Pista (magy.) sze.—cs. 16.00. Világok arca -j-1 Baraka (am.) 18.00. A turné (magy.) p.—h. sze.—cs. 20.00. DAJ­KA TEREM: A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire (magy.) p.—sze. 16.30. Leningrádi cowboyok menni Amerika (finn) v.—h. 16.30. Dali (fr.) h., cs. 16.30. Hanoár Hoc­ani — Zsidó filmklub, sze. 16.30. A tölgy (fr.) p.—szo. 18.30. A zongorakísérő (fr.) v.—k. 18.30. Őszi hold (jap.—hongkongi) sze., cs. 18.30. A férfigyűjtő (fr.) p. 20.00. Tavaszi me­se (fr.) szo. 20.30. A tél meséje (fr.) v. 20.30. Barátnőm barátja (fr.) h. 20.30. Claire térde (fr.) k. 20.30. Éj­szakám Maudnál (fr.) sze. 20.30. Pa­uline a strandon (fr.) is. 20.30. TABÁN (I., Krisztina krt. 87.tel.: 156—8162) Na sápadj! (magy.) p. 15.30. Kés a vízben (lengy.) p. 17.30. Egy asszony illata (mb. am.)* p. 19.15. Chaplin (am.) szo. 16.30. A Hold hangja (ol.)* szo. 19.30. Cindy meséi (mb. ausztrál rajzf.) v. 15.30. Idegen közöttünk (am.)* v. 17.30. Európa (ném.—fr.—dán—svéd)* v. 19.30. Káin ébredése (am.)* h. 17.45. Ödögök (ang.)** h. 19.30. So­se halunk meg! (magy.)* h. 15.30. Az „idősek hete” rendezvénysorozat keretében (I. ker. Műv. Ház) Gyö­nyörű őzek halála (cseh) k. 17.30. Ébredések (mb. am.)* k. 19.30. A rá­dió aranykora (mb. am.)* sze. 17.30. Keresztapa III. (mb. am.)* sze. 19.00. A nagy kékség (mb. fr.—am.)* cs. 15-30. Az „idősek he­te” rendezvény-sorozat keretében (I. ker. Műv. Ház) Bagdad Café (ném.)* cs. 17.30. Antiutópiák sorozat — cs. 19.30. TOLDI (V. Bajcsy-Zsilinszky út 36. tel.: 131—8129) Éjszaka a Föl­dön (am.) p.—v. 16.30. Cinema Para­­diso (ol.—fr.) h.—k. 16.30. Európa (ném.—fr.—dán—svéd)* sze.—cs. 16.30. London megöl engem (ang.)* p.—v. 18.30. A kert (ang.)* h.—k. 18.30. Meztelen ebéd (kanadai— ang.)** sze.—cs. 18.30. Powaqqatsi (am.) p.—v. 20.30. Berlin felett az ég (W. Wenders) h. 20.30. Kék bársony (am. D. Lynch) h.—cs. 20.30. Jessie Lee bosszúja — Posse (am.)** p.—v. 22.15. KISTEREM: Elvesztünk, Emlékezés az emberre (BBS) p.— sze. h. sze.—cs. 19.00. Sade márki és élete (magy.)*** p.—v. 21.00. BBS nyilvános stúdióülés — k. 19.00. MÁSODIK MAGYAR KORTÁRS TÁNCSZEMLE KERETÉBEN: Külföldi tánc- és színházak filmen. Francia kortárs tánc I. szo. 15.00. Német táncszínház I. szo. 16.00. Amerikai posztmodern tánc szo. 17.00. Francia kortárs tánc II. szo. 15.00. Német táncszínház II. v. 16.00. Amerikai modern tánc v. 18.00. VÖRÖSMARTY (VIII. Üllői u. 4. tel.: 133-8125) Alain Delon: Casa­nova visszatér (fr.)* 16.00, 18.00, 20.00,22.00. FILMMUTATÓ 9 és 1/2 hét. Broadway 1492 — A Paradicsom meghódí­tása. Bem, Hunnia Aladdin. Bartók, Duna, Horizont, Olimpia Áll a bál. Szindbád Amarcord. Graffiti Anna filmje. Hunnia Antiutópiák sorozat. Tabán Arc. Örökmozgó Arcok. Művész Arizonai álmodozók. Európa Árnyékszázad. Művész Bagdad Café. Tabán A Balázs Béla Stúdió nyilvános ülése. Toldi Barátnőm barátja. Szindbád Beethoven. Kossuth Benny és Joan. Graffiti Bérgyilkosnő. Bástya, Corvin, Kossuth, Kőbánya Berlin felett az ég. Toldi Beverly Hills mocsarában. L’Amour, Sport A brémai muzsikusok. Csillag Brian élete. Graffiti Casanova visszatérése. Bartók, Hunyadi, Kossuth, Vörösmarty A Cég. Bem, Csillag, Ugocsa Célkeresztben. Alkotás, Alkot­mány, Apolló, Csillag, Flórián, Hori­zont, Hunyadi, Olimpia A cementkert. Graffiti Chaplin. Tabán Charlie — Minden kutya mennybe jut. Hunyadi Cindy meséi. Tabán Cinema Paradiso. Toldi Claire térde. Szindbád Cliffhanger — Függő játszma. Tisza Galaktika Klubmozi Csád 1—3. — Tibesti top. Örök­mozgó Cyrano de Bergerac. Blue Box Moziklub Dali. Szindbád Dankó Pista. Szindbád Delicatessen. Európa Drakula. Blue Box Moziklub Dry Quartett koncert. Blue Box Moziklub Dűne. Hunnia Ébredések. Tabán Egerek és emberek. Európa Egy asszony illata. Hunnia, Ta­bán Egy becsületbeli ügy. Tisza Ga­laktika Klubmozi Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája.Tisza Galaktika Klubmozi Egy hatás alatt álló nő. Művész Egy kínai bukméker meggyilko­lása. Művész Egy nyár Mónikával. Örökmoz­gó Egy nyáréjszaka mosolya. Örök­mozgó Egyszerű történet. Örökmozgó Az éjszaka. Örökmozgó Éjszaka a Földön. Toldi Éjszakám Maudnál. Szindbád Elemi ösztön. Tisza Galaktika Klubmozi Életben maradtak. Alkotás Elvarázsolt dollár. Zuglói Elvesztünk. Emlékezés az em­berre. Toldi Emlékszel Dolly Bellre? Örök­mozgó És ülünk a fa tetején. Művész Európa. Tabán, Toldi Európa filmhét. Művész Exponált évek. Örökmozgó­­ Ez is Amerika. Tisza Galaktika Klubmozi Ezek a fiatalok. Blue Box Mozi klub Facérok. Graffiti Felelősségük teljes tudatában. Csokonai Férfi nélkül. Európa Férfias játékok. Tisza Galaktika Klubmozi A férfigyűjtő. Szindbád Férjek. Örökmozgó Férjek és feleségek. Európa Flatliners — Egyenesen át. Ti­sza Galaktika Klubmozi Függő játszma — Cliffhanger. Tisza Galaktika Klubmozi Fűrészpor és ragyogás. Örök­mozgó GADÓ Trió. Jazz koncert. Blue Box Moziklub Garzonlakás kiadó. Szindbád A gorilla délben fürdik. Örök­mozgó Gótika avagy a szellem éjszaká­ja. Graffiti Gyalog — galopp. Hunnia Gyilkos nap. Éva, Tisza Galakti­ka Klubmozi Gyönyörű őzek halála. Tabán A Halászkirály legendája (The Fisher King). Graffiti Halhatatlan szerelem. Hunnia Hamlet. Művész Hanoár Hoc­ani — Zsidó film­klub. Szindbád Három szín kék. Művész Hátulgombolós hekus. Alkotás, Ugocsa A hercegnő és a kobold. Blue Box Moziklub, Fórum, Kossuth A Hold hangja. Tabán A holnap érdeklődés hiányában elmarad. Blue Box Moziklub Holt­pont. Tisza Galaktika Klub­mozi Hullajó. Alkotás, Kossuth Hullámok hercege. Tisza Galak­tika Klubmozi Idegen közöttünk. Tabán Igaz történet férfiakról és nők­ről. Metró Indián tér. Bem Indokína. Apolló, Metro, Puskin Jessie Lee bosszúja. Broadway, Toldi Jurassic Park. Alkotás, Éva, Fló­rián, Gorkij, Lux Káin ébredése. Tabán Kakukktojás. Művész Kávé és cigaretta. Művész Kék bársony. Toldi Keresztapa III. Tabán A kert. Toldi Kés a vízben. Tabán Kickboxer 2. Csillag Kincsvadászok. Tisza Galaktika Klubmozi Kopaszkutya. Blue Box Mozi­klub Krumplirózsa. Tisza Galaktika Klubmozi A legenda. Hunnia Lelki segély. Örökmozgó Leningrádi cowboyok menni Amerika. Szindbád Lillith szabadlábon. L’Amour Live show. Metro London megöl engem. Toldi Luca-napi tesz-vesz buli. Jóté­konysági koncert. Blue Box Mozi­klub Made in America- Lux. SOTE­­Klub. Tisza Galaktika Klubmozi Malevil. Hunnia Második magyar kortárs tánc­szemle. Toldi Medicine Man. Tisza Galaktika Klubmozi Meztelen ebéd. Toldi A nagy görögdinnye. Örökmozgó A nagy kékség. Tabán Ne sápadj. Tabán New York árnyai. Művész­­­i Nikita. Európa Nosztalgia filmklub. Blue Box Moziklub Nyári közjáték. Örökmozgó Nyomul a 8. dimenzió — Bucka­roo Banzai. Kossuth Oroszországház. Tisza Galaktika Klubmozi Otthonom Idaho. Művész Ördögök. Tabán Örömváros. Európa. SOTE-Klub Összeomlás. Gorkij Őszi hold. Szindbád Pauline a strandon. Szindbád Picasso kalandjai. Graffiti Posse — Jessie Lee­ bosszúja. Broadway, Toldi A postás mindig kétszer csenget. Broadway Powaqqatsi. Toldi Premier. Művész Prospero könyvei. Művész Psyché I—II. Blue Box Moziklub A rádió aranykora. Tabán Revans. Broadway Rock térítő. Blue Box Moziklub Roncsfilm. Metro Rosencrantz és Guildenstein ha­lott. Művész Rózsaszín flamingók. Blue Box Moziklub Sade márki és élete. Művész. Toldi A sanghaji asszony. Örökmozgó Satyricon. Graffiti „A semmi ágán” Művész Senkiföldje. Művész A síró játék — The Crying Ga­me. Broadway, Örökmozgó A sivatag foglya. Örökmozgó A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire. Szindbád Sliver. Alkotás, Bástya. Flórián, Fórum, Kossuth, Lux, SOTE-Klub, Ugocsa Sose halunk meg! Európa, Hun­nia, Tabán Sweet Movie. Örökmozgó A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője. Művész A szerető. Blue Box Moziklub Szigorúan ellenőrzött vonatok. Blue Box Moziklub Sztálingrád. Európa Tanítványok. Blue Box Moziklub A tanú teste. Hunnia Tavaszi mese. Szindbád A tél meséje. Szindbád The Crying Game — A síró já­ték. Broadway, Örökmozgó The Fisher King (A Halászki­rály legendája) Graffiti The Wanderers. Metro Thelma és Louise. Blue Box Mo­ziklub Tibesti too — Csád 1—3. Örök­mozgó Tina. Csillag, Csokonai Tini nindzsa teknőcök II. — A trutymó titka. Lux Tisztességtelen ajánlat. Tisza Galaktika Klubmozi Tíz perc csend John Lennonért. Örökmozgó Tokaji rapszódia. Szindbád Több mint testőr. Tisza Galakti­ka Klubmozi Tök jó, válnak az őseim! Metro A tölgy. Szindbád. A turné. Művész, Szindbád Úton hazafelé. Bem Vad orchideák. Tisza Galaktika Klubmozi Valami vadság. Metro Vigyázok. Puskin A világ végéig. Európa Világok arca — Baraka. Szind­bád Wittgenstein. Művész A zongorakísérő. Szindbád Zsidó filmklub. Szindbád Információ gyorsan, könnyen, telefonon! A hét 10 legjobb filmjé­ről ismertetést kap a 06-90-304462- es telefonszámon. (Bővebben a Te­­leinfo hirdetésben.) A BUDAPEST FILM INFOR­MÁCIÓS SZOLGÁLATA A MET­RO MOZIBAN (VI. Teréz krt. 62.) Telefon: 1-317-302 Naponta reggel 10.00 órától este 20.00 óráig! Felvilágosítás filmekről, mozi­műsorról személyesen vagy telefo­non! M­oziműsorok Miről ír a Figyelő? Mi a McDonald’s sikerének titka? — teszi fel a kérdést a Figyelő című gazdasági hetilap egyik írásának a szer­zője. Semmiképpen sem az, hogy „felta­lálta a sült krumplit”; a mai világgazd­a­­ság kulcságazata az egyes szakmák, iparágak felett átnyúló, azokat integráló tudásipar, amely a kéznél lévő elképze­lésekből, találmányokból, termelési té­nyezőkből valami egészen eredetit hoz létre — úgy, mint a McDonald’s a sültkrumplikészítésből... A cikk követ­keztetése: a magyar gazdaságnak is egyetlen lehetősége, hogy alkalmazkod­jon ahhoz a tendenciához, mert „mezte­len termékekkel’’ legfeljebb a kótyave­­tyéig lehet eljutni, nem pedig az áhított exportsikerekig. A McDonald’s akár a Figyelő egy másik cikkében is példaként szerepelhet­ne, abban ugyanis a pontosan kidolgo­zott külföldi termelési értékesítési rend­szereknek a márkanévvel együtt történő átvételéről, a franchise-ról van szó. A hazai tapasztalatok e téren is meglehető­sen felemásak: hiába például a jó fran­chise, ha az azon alapuló hálózat szol­gáltatásaira nincs piaci kereslet. A Fi­gyelő tanulmánya a Novotrade Rt. törté­netét és helyzetét elemzi rendkívül ala­posan; a téma aktualitását az adja, hogy a cég papírjai idén ősszel hirtelen „neki­lódultak” a tőzsdén, és a közgyűlés a jö­vő héten határoz a tőkeemelésről. (X) Falu­ tv Péntek reggel ismét kukorékol a KAKAS 6.05-kor a Tv 2 1-en. A tervezett témák: — A tolcsvai szeszfőző vállalkozó — Já­­nossomorjai baromfitelep — A parlamen­ti agrárvitanapról — Mindenki karácso­nya a fővárosban — Marketing tipp: Ex­portösztönző támogatások Szerkesztő: Sári Enikő Műsorvezető: Sári Enikő MAJD MEGLÁTJÁK! 0** ÁRSEGÉLY A KAKASTÓL! 1993. december 9., csütörtök 16.00 Műsorismertetés, Hírmondó 16.20 Az élő test — ismeretterjesztő sorozat — XXVI/1. rész 16.45 Irány a világ — belga filmsorozat — 11. 17.40 Mese — Kérerti a következőt — Most kezdődik a bál 17.55 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.10 Tito és én (1992) — színes, jugoszláv film 20.00 Váltó — Gazdasági Magazin 21.00 Híradó 21.15 Sport 21.30 A férfi, aki lelőtte John Lennont — angol dokumentumfilm — Ren­dező: Derek Jones 22.20 Vers KRÓNIKA Nap-tv Péntek reggel is NAPKELTE a Tv 2 1 csa­tornáján, hírösszefoglalókkal, sporttal, szol­gáltatásokkal, hazai és külföldi jelentések­kel. Tervezett témáink: — A holocaust napján — Oroszország sors­döntő választás előtt — Hazánk és az EU­­TELSAT — Már Pasarétet is sirathatjuk? — Vikidál és Varga Kolozsvárott — Elitasszo­nyok — Tévésztárból képviselő? — A Kinn,­padon: Bálint gazda foglal helyet. A műsort a NAP TV Kft. szerkeszti Producer Gyárfás Tamás, műsorvezető: Frei Tamás, felelős szerkesztő: Székely Ferenc A műsor hívható a 25—10—490-es és a 25—10—119-es telefonszámokon NAPI S­ACC: 27—28—811 1993. december 9., csütörtök 19.00—23.00 óráig 19.00 Műsorismertetés 19.05 Indiai képeslap — Útifilmsorozat VI/3. 19.10 Power kapitány — Amerikai sci-fi sorozat XXD/15. rész. — A végzet kihívása 19.45 Vadak Amerikában XX/9. — A vadvilág fotózása 20.20 Rudolf, a pirosomi rénszarvas — Rajzfilm 20.35 Tisz­ta őrület — Amerikai film — Főszereplők: Malcholm McDowell, Allan Gonwitz — Adott egy különleges színházi koncert, neves sztárok közreműködésével. Egy téves orvosi diagnózis, egy pénzsóvár unokaöccs, és máris minden a feje tetejére áll. Ehhez jönnek még a teljesen begerjedt rajongók, időzített bomba, és egy titokzatos gyújtogató — hogy teljes le­gyen a káosz... 22.10 AIDS Magyarországon — Frei Tamás műsora 23.00 Műsorzárás Felelős szerkesztő: Ber Ádám Vico produkció Ismétlés: vasárnap 8.00—12.00 óráig —1.­Petőfi, 9.05 ZENE-SZÓ Ránki Júliával _________________________________________MH 14 207 —A tervezett tartalomból: — — Az őserdőkért és a bennszülöttekért — Etnozene — Csontváry kérdőjelekkel — VITA az életért giteravállai műsor RÁDIÓ KOSSUTH: Óránként. Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.10: Törvénykönyv. 8.40: Napközben Közben. 10.30: Mindennapi tudomány. 11.05: Népdalkörök és citerazenekarok felvétele­iből.1­1.25: A Szabó család (ism.) 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió (ism.) 12.50: Külpolitikai figye­lő. 13.05: Vendég a háznál. 13.15: Adven­ti dallamok. 13.30: Tanúim lesztek. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Versarchívum. 15.05: Válogatott perceink. 15.41: Éneklő ifjúság. 15.55: Cégér. 16.00: Délutáni Krónika. 16.10: Minden­napi gazdaság. 16.20: A hét muzsikusa. 17.05: Európa 1968. Lassú párbaj. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás.19.05: Sport­­világ. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Vándorló önarckép Ladik Katalin. 20.05: Hagyományápolók. 20.30: Határok nél­kül. 21.05: Névjegy. 22.00: Késő Esti Krónika. 22.30: Ember­i polgár leszek. 23.05: Lemezek közt válogatva. PETŐFI. 4.30: Hírek. 4.33: Hajnali ka­lendárium. 6.03: Reggeli csúcs. 7.40: Sportreggel. 8.05: Szórakoztató zene egy romantikus korosztálynak. 8.50: Helyke­reső. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.03: Zöld tó-1993. december 9. csütörtök Ultrarövid hul­lám: 89,5 MHz Középhullám: 810 kHz Telefonszámaink: 84/353-777 84/352-999 Westel rádiótelefon: 60/390-990 Címünk: 8600 Siófok, Postafiók 140. Műsorvezetők: D. Kiss Mária—Varga Sándor. Zenei szerkesztő: Németh Osz­kár 6.00—9.00: Jó reggelt, Magyarország! — reggeli információs magazin Közben: 6.20 Nap nótája 8.30: Formax­­hírek 8.50: Rendőrségi hírek 9.00: Szí­nes hírek — zene közben 10.00: Régi csibészek 11.00: Színes hírek — játék 11.40: Magyar nóta 12.00: Juventus — Warner music 13.00: Állatbarát-maga­zin 14.00: Kincsünk a Balaton 15.00: Country, folk, blues 16.00: SBravo live — Gyöngyösi Tibor popzenei műsora 17.00: Hétvégi ajánlatok — sok zenével 19.00: A Falutévé reggeli adásának is­métlése 20.00: Nyitott száj: Juszt László műsora 21.00: Juventus irodalmi kávé­ház 22.00: Orvosok a stúdióban 23.00: Szellemidéző Producer: Bara István Szerkesztőségve­zetők: Gulyás László és Süli Ferenc Hir­detésfelvétel: Juventus Rádió Kereske­delmi Igazgatósága 1121 Budapest, Eöt­vös út 52—54. Hotel Normafa Tele­­fon/fax: 156-5373 Telefon: 156- 3444­lefon: 138-8082. 9.10: Zene­szó. 10.55: Gordiusz plusz. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.03: Családi persely avagy a pénz is boldogít. 11.15: Produkciós portré Fábri Péter. 12.00: Régi nóta, híres nóta. 13.00: Hírpercek. 13.10: Zsebrádiószínház Hans Sachs: A tüzes vas. 13.24: Kvízpróba. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kabarécsütörtök Benne. 15.00: Hírek. Időjárás. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Gordiusz. 18.00: Észkerék. 18.30: Hely­kereső. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Fü­lön fogva, avagy így hallgassunk zenét! 19.35: Táncházban. 20.00: Szórakoztató biblia. 20.30: Vallásos zene. 21.00: Hír­percek. 21.10: Daráló. 21.40: Don Cherry, Courtney Pine és Jack DeJohnette felvéte­leiből. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Máról holnapra. 4.20: Cigánynóták. BARTÓK: 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Rádiószínház Hegyek között, völgyek kö­zött (ism.) 10.40: Régi fúvószene. 11.09: Lortzing: Az operapróba. 12.00: Hírek. Időjárás. 12.05: Két zongoraverseny. 13.02: Barokk muzsika. 14.00: Hírek. Időjárás. 14.05: Auf Deutsch gesagt. 14.20: Varjú nemzetség — II/1. Kós Ká­roly regényének rádióváltozata. 15.15: Luciano Pavarotti operaáriákat énekel. 16.00: Hírek. Időjárás. 16.05: Muzsikáról versben, próbában. 16.35: Haydn és Beet­hoven kórusművei. 17.00: Nézd a tánc ne­meit! 17.30: Túl az óperencián. 17.50: Népzenekutatók műhelyében. 18.00: Hí­rek. Időjárás. 18.05: Csík Laura zongorá­zik. 19.05: A Magyar Rádió Gyermekkó­rusa énekel. 19.20: Magyar képek. 20.00: Hírek. Időjárás. 20.05: Vas István versei. 20.20: Zenekari muzsika. 22.00: Hírek. Időjárás. 22.05: A zene üzenete. 22.20: Katedra. 22.50: Napjaink zenéje. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.05: Éjszakai jazzklub. DANUBIUS (Budapest: 103,3 MHz, Deb­recen: 103,5 MHz, Kabhegy: 100,5 MHz, Szeged: 94,9 MHz, Sopron: 102,0 MHz) 5.00- 9.00: Reggeli műsor 6.00-9.00: Mr.: Bochkor Gábor 7.45: Sporthírek 9.00- 13.00: Danubius délelőtt 9.00-10.00: Slá­gerlista — Kajárik Andrea 10.00-13.00: Lemezeiből válogat: Búza Sándor 12.45: Sporthírek 13.00-19.00: Egyről — hétre 13.00- 16.00: Lemezekből válogat: Siklós András 17.00-19.00: Szerk. mv.: Gungl László 16.00-17.00: „Csillogó és fekete lemezeken” —­ Rónai Egon 17.00-19.00: Szerk. mv.: Csűrös Csilla 17.00-18.00: Fröhlich Róbert rabbi a stúdióban Köz­ben: 18.45: Sporthírek 19.00-22.00: Esti dallamok 19.00-20.00: Slágerlista — Bú­za Sándor 20.00-21.00: „Amerika hang­jai” — Jeszenszky Zsolt 21.00-22.00: Co­untry lemezeiből válogat — Pomázi Zsolt 22.00- 2.00: Egy éj a Danubiusban — Szerk. mv.: Árus Erika 22.05: Sporthírek RÁDIÓ BRIDGE (Ultrarövid hullám: 102,1 MHz Budapest vételkörzetében — Telefon: 20-102-98) Állandó műsorok: 00.00-24.00: zene, hírek, információk 06.00- 21.30: Traffipax információk óránként 05.00-22.00: You news every hour on the hour (angol nyelvű hírek minden egész órakor) 07.30: Hírmagazin 08.00- 08.30: Budapest day and night — angol nyelvű műsor 09.00-10.00: Forin­tos percek (gazdasági magazin) 10.45- 10.51: Apró. Az Expressz és a Rádió Bridge közös hirdetési műsora 11.30: Hírmagazin 14.45-14.51: Apró. Az Exp­ressz és a Rádió Bridge közös hirdetési műsora 16.00-17.00: Slágerlista — Mu­sic Andr Media Eurochart 17.15: Ki nyer ma? 17.30: Hírmagazin 18.00: Kukker. Esti Kulturális Tájékoztató 18.45: Apró. Az Expressz és a Rádió Bridge közös hirdetési műsora 20.00: Budapest day and night — angol nyelvű műsor 20.30- 21.30: Blues kocsma (blues, rhythm and blues) 21.30: Hírmagazin 22.00-23.00: A Forintos percek különkiadása 23.20- 24.00: Willis Conover jazz műsora 24.00- 05.00: Kvakvarak CALYPSO (MW 873 kHz) Minden óra 30-kor Hírek, időjárásjelentés 08.00- 13.30: Műsorvezető: B. Tóth László 08.35: Fővinform 9.35: Útinform 11.35: Fővinform 11.40: Pátrai Lucia: Praktikus praktikák 12.00: Sporthírek 12.35: Útin­form 13.35-14.30: B. Tóth László: Wurlit­zer 14.30-19.00: Műsorvezető: Molnár Dániel 14.35: Fővinform 15.35: Útinform 16.00: Ágai Kis András: Totótanácsadó 16.35: Fővinform 17.00: Szegő Tibor: New Gold­en CD 17.35: Útinform 18.00: Sporthírek 18.15: Horoszkóp 18.35: Fő­vinform 18.­45: Mit vegyünk fel holnap? RÁDIÓ—11. (FM 71,63 MHz) — Tel.: 183-1574 Mindennap 14.00-20.00: Szer­kesztők: Bárczy Andrea, Vincze Kinga 14.00: Hangoljon ránk! — zenés, infor­mációs műsor 15.00: Szűkebb pátriánk — XI. kerületi közéleti és szolgálató mű­sor 16.00: A Voice of America műsora 17.00: Magazin vendégekkel, riportokkal, rovatokkal és játékkal 19.00: Bazár — zenés, szórakoztató összeállítás. Benne: Mese felnőtteknek. „Hallgasson ránk, hallgasson!” TV—1. 6.03: Műsorismertetés. 6.05: Fa­lutévé — ipartippel és kert­ész. 6.25: Ha­tártól — határig. 6.35: Üzlet. 6.45: Hír­adó. 7.00-9.00: Napkelte. 9.00-12.00: Napközi Benne. 9.30: Riviéra Európai té­­véfilms. 10.30: Az Atlanti-óceán rejtélyes világa. Ang. ismeretterj. films. — III/3. 11.30: Játék. 12.00: Déli harangszó — Hí­rek. 11.07: Déli üzlet. 12.32: Képújság. 15.28: Műsorismertetés. 15.30: Kirakat. 16.00: Híradó. 16.10: Kirakat (folytatás). 16.25: Telesport. 17.00: Miami Vice Am. krimi. 17.55: SZEGASZTOK! 18.00: Mi­­tu-ház A haj (ism.) 18.15: Zenelánc Beat­les: Hello 18.20: Az utódok reménysége. 18.45: Parnasszus. 19.15: Barbapapa Hol­land rajzfilms. 19.30: Híradó. 20.05: Tele­­sport. 20.20: Szomszédok. 20.50: Frideri­­kusz-show — kicsit másképp. 22.15: Szü­lőföldem... Dok.film. 23.10: 24 óra. 23.35: Híradó. 23.40: BBC-híradó. TV—2. 16.00: Képújság. 16.05: Műsor­ajánlat. 16.08: Időjárás. 16.10: Dusty Ausztrál films — XII/4. 16.37: Babaror­­kanadai rajzfilms, Ric­a holló Német rajz­films. 17.05: Elektor kalandor. 17.10: Grüß dich! Német nyelvleckesorozat gye­rekeknek, kezdőknek — XXIII/4. 17.25: Családi csámborgó. 18.00: Körzeti hír­adók. 18.13: Időjárás. 18.17: A honi ipar védelmében... 18.35: Segítsünk magun­kon! Ang. dok.films. VI/6. 19.10: Labda­rúgó kupanap Benne: TS-karácsony. 19.30: Ketten Tündérországból Dok.film. 20.26: Tipplista. 20.36: Magyar félmúlt — A törvénytelen szocializmus 5. rész: A párt ökle­­. 21.25: Mindent vagy semmit! 22.00: Híradó. 22.20: Időjárás. 22.25: Vik­­ik — Balett 23.05: Habiszti. TELEVÍZIÓ 1993. december 9., csütörtök Működő, használt színes televíziójáért most az átvételi áron­ túl 3000 Ft EXTRA FELÁRAT számítunk be. KAMATMENTES HITEL! Lakásán cserélünk, Budapesten a házhoz szállítás díjtalan . MH 13 SOS MBffEflTHSIBIWiígHilM Keravill

Next