Magyar Hírlap, 1994. január (27. évfolyam, 13-25. szám)
1994-01-24 / 19. szám
1994. január 24., hétfőSportrevü Shaq, a nagy kis harcos „Általában nem azzal lépek pályára, hogy letépjem a gyűrűt, néha mégis sikerül.” Jellemző mondat Shaquille O’Nealről, az orlandói óriástól. Tavalyi, életének első NBA-idényének utolsó hetében New Yorkban romba döntött egy palánkot, a fedezéket kereső játékosok döbbenetére. — Ez volt minden idők legjobb zsákolása — jelentette ki a bűnös, a 216 centiméteres, 140 kilós, 58 és feles cipőt viselő színes bőrű O’Neal. A médiumok és reklámügynökségek nyomban kaptak az alkalmon, hogy ebből a kapitális és brutális zsákolásból márkajelet kreáljanak: Shaq Attack, Shaquille. — Igazi kosarasnév — mondogatja a fiatal kosaras. Pedig régen nem igazán volt elégedett keresztnevével, amelyet édesanyja választott neki. Iszlám név, jelentése „kis harcos”. Akkoriban valószínűleg jobban illett rá. Az O’Neal szintén anyjától származik, szülei ugyanis csupán két esztendővel születése után házasodtak össze, s ő nem a papa Harrisonját örökölte, hanem a mama lánykori nevét kapta, és meg is tartotta. Apja a hadsereg őrmestere volt. Az első iskolaévek során a család Amerika egyik városából a másikba költözött — éppen ahogy a katonai pálya kívánta —, mígnem a családfőt s vele a famíliát, a kötelesség az NSZK-beli Fuldába szólította. Shaq hatodikos volt ekkor. Az első időben nagyon nem tetszett neki Fulda. Hallotta, hogy azokat a katonacsemetéket, akik nem tudnak beilleszkedni új környezetükbe, visszaküldik a tengerentúlra. El is követett mindent... — Leköptem az embereket, megütöttem a tanárt, autókat törtem össze — emlékszik vissza a Sports International hasábjain. Amikor azonban elkezdett foglalkozni a kosárlabdával, egyenesbe jött. Édesapja, Philip, aki maga is kosarazott korábban, tanította meg fiának az alapvető dobásokat. A többi — igen katonás — lecke így szólt: dolgozz keményen, koncentrálj és légy állhatatos! Egy időben Fuldában a fiatal O’Neal futballozott is. Ám egyszer, amikor egy hideg napon többször egymás után felvágták, a hirtelen növekedéstől — tizennégy évesen elérte a két métert — amúgy is gyenge térde megfájdult, elhagyta a pályát, hazament és letépte a szobája falán levő labdarúgóposztert. Okos döntés volt. Egy napon egy amerikai főiskolai csapat kosáredzője érkezett a városba. Dale Brownnak a messzi Németországba kellett jönnie, hogy egy bemutatóján felfedezze legígéretesebb honfitársát. — Mióta vagy a seregben katona? — kérdezte Brown a bemutató után Shaquille-től. — Hiszen én csak tizenhárom éves vagyok! —jött a válasz. A katonakobnak azonban keménynek bizonyult. Phil elmondta az edzőnek, hogy a kosárlabda őt bizony nem érdekli, hasznosabb elfoglaltságot szeretne fia számára. Brown erre nem tudott mit mondani, de később emlékezett a fuldai óriásbébire, amikor csapatához új játékost keresett. Ekkor azonban már több főiskolai csapat pályázott a gladiátorszerű ifjúra, például Michael Jordan volt csapata, a North Carolina. A fekete kolosszus a Lousianát választotta, onnan vezetett útja az elmúlt idényben az Orlando Magic NBA-együtteséhez, ahová hét esztendőre, negyvenmillió dollárért szerződött. Tavaly Jordan után ő volt az év attrakciója. Az idén viszont már nincs Jordan. Sztárságát élvezi. Hollywoodban, egy kosárlabdáról szóló filmben Nick Nolte oldalán kamera előtt is állt. Egyre nem volt képes: ellátogatni a lakóhelyéhez közeli Disney Worldbe. Kétszer próbálkozott már, de az autogramkérők hada mindkét alkalommal meghátrálásra késztette. — Még ha szupersztárt csinálnak is belőlem, ugyanúgy húzom fel az alsóneműmet, mint régen — mondja halk, mormogó hangján. • T. P. Tavaly O’Neil (32) volt az év attrakciója a Jordan után. Az idén már nem játszik Jordan Sorsfordító szerződés Kispesten Úgynevezett Business Klubot kívánnak létrehozni a Bozsik stadionban — nyilatkozott mintegy fél évvel ezelőtt lapunknak Bálint László, a Kispest-Honvéd FC elnökségi tagja, az egyesület mellett működő kft. egyik ügyvezetője. Az elmúlt időszakban azonban nem hallottunk semmit a vállalkozásról. Ezúttal Kozma Mihály adott tájékoztatást a Magyarországon úttörő jellegű kezdeményezésről. A klub igazgatója, a Kispesten huszonhatodik éve tevékenykedő Kozma elmondta, bízik abban, hogy két hét múlva már készen lesznek a páholyok és a lelátó alatti tornateremből kialakított kiszolgálóhelyiség, így az első hazai bajnoki mérkőzés előtt megtörténhet az ünnepélyes megnyitó. Kétszáz páholyt bérelhetnek mindazok, akik az éves — ezer dollár körüli — bérleti díjat kifizetik. Ez tartalmazza a jegy árát, a klubtagságot és a fogyasztást. A beruházás megvalósítását nagyban segíti majd a Milan Mandariccsal január végén aláírandó szerződés. Az amerikai üzletember, akinek híradástechnikai gyára van, vállalja a költségvetési hiánynak azokat a tételeit, amelyek a felújításból, az utánpótlásbázis létrehozásából és a magyar vagy külföldi játékosok vásárlásából származnak. Kozma Mihály nem mondta, pontosan mekkora összegről szól a szerződés. Érzékeltette viszont, hogy sorsfordító lesz a Kispest-Honvéd szempontjából. Jelentősebbnek tartja a sokak által irigyelt Parmalat-szerződésnél, ráadásul nekik a nevüket sem kellett eladniuk. Kozma szerint új korszak kezdődik Kispesten. Eddig ugyanis — amióta leváltak a BHSE-ről — a játékosok eladásából kellett fedezniük a hiányt. Ha Halmaiék nem szerződtek volna külföldre, lehet, hogy a bajnokságot sem tudta volna befejezni a kispesti együttes. Eddig az egyetlen lehetősége az volt a Kispest-Honvédnak, hogy viszonylag olcsón vegyen játékost és drágán adjon el. Az új szerződés birtokában viszont már a legjobb hazai játékosokat is leszerződtethetik, és további külföldieket is tudnak vásárolni a nigériai Emi és a ghánai Alamu mellé. Korszerűsítik a stadiont, és végre annyit tudnak költeni az utánpótlásra, amennyit kell. Ezáltal biztosítva lesz az a folyamat, hogy Szabados, Árki, Orosz, Dragoner, Mátyus és Tóth után további ifjúságiak kerüljenek majd fel az első csapathoz. Új kezdeményezés még, hogy a korosztályos képzésben már az óvodáskorúak a legfiatalabbak. Negyven-ötvenhatéves gyerek jár „edzésre” a környékbeli óvodákból. Kozma Mihály behozhatónak tartja az éllovas Vác FC-Samsunggal szembeni ötpontos hátrányt, vagyis úgy érzi, hogy megvédheti bajnoki címét a Kispest. Ehhez viszont rögtön éppen Vácott kellene nyerni... • N.Á. 7 háromesély vezetéses totókulcsa 57 tipposzlopon Részvételi díj 855,— Ft 1. 2, 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 1X2 1 1 1 1 1 1 1 11111111 1X2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 X X 1X2 1 1 1 1 1 X X X X 2 2 2 2 1 1 1X2 1 1 IX 2 IX 22 1XX21 1 1X2 1 X 2 2 X X 1 1 1 2 1 1 1 1 X 1X2 1 2 X 1 1 X 1 12 2 1X1X1 1X2 1X2X212X1 121XX2 16, 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 1X2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 X 1X2 X X X X X X 2 2222222 1 1X2 1 1 1 X X 2 1 1 1 1 1 X 2 2 1 1X2 X 2 2 1 X 1 1 1 X X 2 1 12 1 1X2 11221X1 21X12X11 1X2 2 1 1 1 1 1 2 1 1 1 X 1 1 1 X 1X2 1 2 1 1 1 1 2 X X 1 1 1 1 1 X 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45, 1X2 XXXXXXX XXXXXX2 2 1X2 1 1 1 1 1 1 1 X X X 2 2 2 1 1 1X2 1 1 1 1 1 X 2 1 X 2 1 1 2 1 1 1X2 1XX2211 11 1 1X11 1 1X2 1 ' X 2 X 2 1 1 11 1X1 11 1 1X2 21 11 111111111X2 1X2 X 1 1 1 1 2 2 2 1 1 1 1 1 2 2 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 1X2 2222222 22222 1X2 1 1 1 1 1 1XXX222 1X2 11 11X21 1X1X2 1X2 XX22111 21 1 11 1 X2X2X2112 11 1 11 1X2 1 1 1 1 1 1 1 11111 1X2 1 1 1 1 X X 1 1 1 X 1 1 Találati táblázat százalékosan Totótanácsadó a 4. hétre Vezetés 13-as______12-es_______11-es______10-es 1. Atalanta—Milan 2 —1---------------;----------------------------------------------------2. Genoa—Parma X2 _L__________“________“_________— 100,00% 3. Internazionale—Cagliari _2.__________—________— 100,00%________— 4. Juventus—Foggia 3.__________- 67,14% 3236%________- 5. Lecce-Sampdoria 12 A______20,00%_____34,29%_____45,71%________- £KÍ74giana XI _5.__________— 100,00%_________—________—_ 8. Udinese—Torino IX ^__________— 100,00%_________—________—_ 9. Cesena—Brescia X 7. 100,00% - - - lO.Monza-Bari IX -------------------------------------------------------------------- 11. Palermo—Cosenza A találati táblázatban feltételes valószínűségi értékek ff ffc"enz^^ff"'ina ff szerepelnek, azaz például négy eltalált vezetés esetén 11 Pisa Padova 20%-kal 1 darab 13-as, 34,29%-kal minimum 1 darab 12- Kedves Olvasóink! Részletes útmutatót es, 45,71%-kai pedig minimum 1 db 11-es találat érhető adatokai statisztikákat a Sportfogadás cími el. Ezek mellett több kisebb nyeremény is előfordul. lapban talál. Minden szerdán jelenik meg. A kosárlabda nemzetközi nyelv Milorad Kovacevic Boszniából érkezett Körmendre. Egy évet Amszterdamban játszott, majd sikertelen lisszaboni próbajáték után szeptemberben a körmendi kosárlabdacsapathoz igazolt. — Miért jött Magyarországra? — Nálunk otthon az országban sajnos olyan a helyzet, hogy nem játszhatunk, nem indulhatunk versenyeken. Nem vagyunk szem előtt, pedig véleményem szerint egy fiatal játékosnak ez a legfontosabb. Tudtam, hogy a Körmend szuperligás, és más nemzetközi versenyeken is részt vesz. További terveimhez szükséges, hogy minél többet szerepeljek, és figyeljenek rám. — Úgy érzi, hogy szeretne innen továbblépni, külföldre igazolni? — Minden játékosnak az a célja, hogy egyre jobb és jobb csapatban játsszon. Ez alól én sem vagyok kivétel. Ahhoz, hogy továbblépjek, Körmend tökéletes állomás. — Hogy érzi magát itt? — Egy szóval tudok csak válaszolni, kiválóan. — Milyen nehézségeket okoz, hogy nem beszéli a magyar nyelvet? — A kosárlabda nemzetközi nyelv. Nekem elsősorban kosárlabdáznom kell, nem beszélni. Egyébként szorgalmasan tanulok magyarul, már egy nagyon keveset tudok, ezenkívül valamennyit beszélek angolul is. A kettőt kombinálom, meg egy kicsit mutogatok. Szóval egyáltalán nem probléma. — Mennyire elégedett eddigi játékával? — Ennél sokkal többet szeretnék és fogok is mutatni. Úgy érzem, csak közepesen teljesítettem eddig. Sokkal több van bennem. — Szeretné megkapni a magyar állampolgárságot? — Még nem gondolkodtam rajta. • Pál Claudia A rohanó időről szóló példák sora újabb epizóddal gyarapodott. Szombaton az óbudai Császárkert étteremben már a negyvenedik születésnapját ülte a Magyar Judószövetség. A még mindig fiatalként számon tartott sportágnak minden oka megvan arra, hogy ünnepelje a jubileumot: a barcelonai sikerolimpián a magyar sport harmadik legeredményesebb ágazata volt, majd diadalútját ’93-ban is folytatta. A cselgáncs a csúcsra ért, történelmi leckét adva arról, hogyan lehet — mert lehet — akár a semmiből is a világ legjobbjai közé emelkedni. Hittel és akarattal, kemény és állhatatos munkával, tanulásra és alkotásra is nyitott elmével. A fiatal újságírókat időnként figyelmeztetik arra: ne higgyék, hogy a világ is az ő pályafutásukkal kezdődött, tehát ne akarják felfedezni az olvasónak azt, amiben ő esetleg már évtizedek óta folyamatosan tájékozódik. Nekem némiképp más pályakezdést rendelt a sors, hiszen — bizony, immár csaknem negyedszázada — a cselgáncsot kaptam meg gondozásra első, „nagy” sportágamként a Népsport szerkesztőségében, magának a dzsúdónak pedig én lettem az első főfoglalkozású gazdája. A sportlap azért karolta fel a sportágat, mert az az 1964-es tokiói premier után a ’72-es müncheni olimpián is programba került, és nagy népszerűsége azt ígérte: tartósan ott is marad. Valójában persze már hazánkban sem újszülött korát élte. Már 1900-ban járt nálunk egy Szaszaki Kicsiszaburo nevű japán mester (a sportágalapító Dzsigoro Kano tanítványa), hogy bemutassa a „ju-do” nevű küzdősportot, amely a lágy művészethez vezető szellemi-testi utat jelentette a korábban hódító „ju-jitsu” ellenében, amely csak a test tökéletesedését írta zászlajára. A japán vendég közbejöttével hét év múltán már az első magyar nyelvű szakkönyv is megjelent, a sportág azonban a mindezt követő sokféle kezdeményezés dacára sem tudott mély gyökereket verni nálunk. A második világháború után az Elektromos Művek SE-ben jött létre az első igazi, korszerű értelemben vett szakosztály, majd a fegyveres testületek egyesületei mellett a TF is elindult a sportág meghódítására. 1952-ben a birkózószövetség mellett alakult úgynevezett társadalmi cselgáncsszövetség, amely az első lépést jelentette a sportág hivatalos elismeréséhez. Ha a ’72-es olimpiát történetesen nem a közeli Münchenben rendezik meg, a magyar sportvezetőség valószínűleg még mindig nem „fedezi fel” a dzsúdót, így azonban lehetőség kínálkozott arra, hogy — nem túlzottan nagy költségek fejében — eggyel több sportágban szerepelhessünk. De hogy a cselgáncs csakugyan életképes-e, hogy csakugyan méltó lesz-e a további támogatásra is, azt az olimpia volt hivatott eldönteni. Egy kvízjátékban illetlenül nehéz kérdés lenne a müncheni dolgokat firtatni, pedig hát Hetényi Antal megváltó ötödik helyét akkor egy egész sportág ünnepelte önfeledten. Történetemben azonban még München előtt járunk. Magam belecsöppenek egy sportágba, csupa megszállott közé. Küzd a cselgáncs, bizonyítani akarja létjogosultságát, keresi a helyét, s már reszketve állítja a nagy eredményt, hiszen régóta toporog a küszöbén. Eközben pedig a toplista élére kerül: szinte minden versenyen telt ház van, és a fiatalok csak úgy özönlenek a szakosztályokba. A hatvanas évek közepétől számítható az az időszak, amikor egy egyesületi toborzóra a labdarúgásban 20-30, a cselgáncsban háromszáz gyerek jelentkezik. Nem vitás, ebben van szerepe a sportágat övező misztikumnak, a japán meghajlások, vezényszavak mögött sejtett titokzatosságnak is. A japán dzsúdó vonzása még óriási a szakemberek körében is, ebben a negyedszázad előtti állapotban. A sportág őshazája ráadásul nem szűkmarkú, „hittérítői” hozzánk is eljutnak. 1966 őszén nálunk járt két neves mester, Daigo és Murai, s egy héten át tartott bemutatóedzéseket. A japán vendégeskedés lassan hagyományossá válik, még a nagyválogatott is eljön Budapestre, később aztán magyarok is gyakran jutnak el a judo szentélyébe, a Kodokan Egyetemre. Az egyre erősödő magyar cselgáncs köldökzsinórja a film lesz. Nincs ma olyan divatos videókazetta, amely legalább megközelíteni tudná az edzők és a versenyzők rögeszmés filmcsereberéjét: ezerszer elemzik a japánok minden mozdulatát, oktatófilmek érkeznek tucatjával külföldről (a külföldre utazó magyar minden centjét arra költi), de a magyar maga is mindent filmre vesz, aztán napokra bezárkózik vadonatúj kincsével. Ekkorra már az ország szinte minden részében komoly bázisok épültek ki, Kecskemét és Tatabánya, Baja és Békéscsaba, Szeged és Miskolc rivalizál a fővárosiak egész sorával. Már léteznek különböző iskolák, amelyek versengenek és harsányan vitatkoznak is egymással — elsősorban a szükségszerű magyar stílusról, amelynek a japán „másolatok” helyébe kellene lépnie. Króner Ferenc profiszemléletű, nagyüzemi jellegű szakosztályt épít ki a Bp. Spartacusban (vádolják is harácsolással, a dolgok túllihegésével), és a „lágy művészet”, a tiszta dobások addigi ábrándvilágát némileg háttérbe szorítva az erőfejlesztés, a fogcsikorgató küzdelem és a földharc megfoghatóbb racionalitása felé indul el. Újságíró kollégám, Kaszás Sándor mindenütt veri az asztalt, hogy a technika lényege a dobás előkészítése, az egyensúlyvesztési helyzet létrehozásának művészete, tehát a csel, amely a gáncsot lehetővé teszi... Miután érveire többen csak hümmögnek, szakosztályt alapít a Csepeli Szabadkikötő színeiben, és néhány év alatt végigveri a teljes magyar utánpótlást. 1970-ben, s ez szintén premier, magam is részt vehetek a berlini Európabajnokságon. A sportág célja világos és megfellebbezhetetlen: érmet kell nyerni végre! Igaz, egy már van, Dávid Tamás ugyanis szerzett egy bronzot nyolc éve az esseni EB-n az 1. dán fokozatban. Csakhogy Dávid később disszidált, róla nem nagyon illik beszélni sem, és szentigaz, más volt akkor a versenyrendszer, más maga a dzsúdó is... Reményeink vannak: Pulai Jánost és Ipacs Lászlót a legtechnikásabb cselgáncsozók sorában süvegeli meg Európa, az új stílust képviselő Szabó „Ferike” pedig két évvel korábban bravúros ezüstöt nyert a londoni junior EB-n. Reményeink vannak, s ez nagyon nagy dolog, hiszen 1966 őszén Kovács Ákos szövetségi edző és a válogatott négy reményteljes tagja (Bodor Antal, Faragó Benjámin, Nagy Miklós és Kovács János) Pozsony mellett légikatasztrófa áldozata lett. De hát az a bizonyos EB, Berlin még nem hozza meg az annyira várt sikert, a csapat érem nélkül marad. A keserűség, az elbizonytalanodás, az önmarcangolás napjai után azonban változatlan makacssággal folyik tovább a munka , és már a következő év meghozza az első termést: Szabó Ferenc bronzérmet nyer az EB-n. Végképp „megszületett” tehát a sportág, s elkezdődött sikertörténete. Hogy az 1976-os montreali olimpián is szerepelnek magyar cselgáncsozók, ahhoz kétség sem férhetett. Annál is inkább, mert az olimpiai év tavaszán már az első magyar Európa-bajnokot is megünnepelhettük. Volt már szó az imént Pulairól, s volt Szabóról. A pehelysúlyban azonban volt nekik — többek között — egy Tuncsik József nevű vetélytársuk is, elképesztően nagy csatákban, egymástól tanulva, egymással versengve fejlődtek. Tuncsikot technikában talán felülmúlták a társak, ő viszont igazi versenyző alkat volt, akit a tét feldobott. A budapesti Duna Kupán azt bizonyította, hogy ha körömmel nem is, küzdeni akár foggal is képes. Az osztrák Schnabel ellen karfeszítéssel kísérletezett, de olyan bonyolult helyzet alakult ki, hogy Táncsik jobb keze nem érte el az ellenfél kabátját. Ekkor a foga közé vette Schnabel kimonójának csücskét, és úgy húzta bele saját tenyerébe. A fogás megvolt, s már indult is a karfeszítés, azóta sem láttam ilyesmit. Ugyanez az akadályt és megalkuvást nem ismerő Tuncsik József Montrealban a maga bronzával megszerezte a magyar cselgáncssport első olimpiai érmét is. Aztán visszavonult, edzősködni kezdett. Pakson szakosztályt teremtett, és azt is elérte nyerő típusú nagy makacsságával, hogy a város minden iskolájában ma is tanítják és gyakorolják a cselgáncsot. Ez a dzsúdósított Paks adta aztán a sportág első magyar olimpiai és világbajnokát, Kovács Antalt. Talán nem véletlenül, mert — mind tudjuk — a dolgok összefüggnek, s hosszú láncolatukból íródik maga a történelem. Akár négy évtized alatt is. • Szekeres István Történelmi lecke sportágaknak MAGYAR HÍRLAP 19 Effenberg, a másodosztályú válogatott Megváltozott a nagyszájú, szinte mindenkivel harcban álló Stefan Effenberg? A Mönchengladbachból 1990- ben a Bayern Münchenbe kerülő, akkor huszonkét esztendős labdarúgót az egyik legnagyobb ígéretnek tartották Németországban. De amint egy kicsit „megmelegedett” Münchenben, máris összeveszett a kulcsjátékosnak számító Olaf Thonnal, s ebből jó néhány újságcikk kerekedett. Effenberg nagyképő nyilatkozatai a Bayern München mélyrepülése idején olyan ellenszenvet váltottak ki a német szurkolókból, hogy egy-egy labdaérintését a válogatott mérkőzéseken füttykoncert kísérte. Megváltásként jött számára 1992-ben Olaszország: a Fiorentina játékosa lett, s hathatós közbenjárására müncheni játékostársát és legjobb barátját, Brian Laudrupot is leigazolta az olasz csapat. Effenberg úgy gondolta, velük annyira megerősödött a Fiorentina, hogy még a bajnokságba is beleszólhat. Ez olyannyira nem sikerült, hogy kiestek az első osztályból. De Effenberget ez sem térítette észre: a német válogatott egy évvel ezelőtti amerikai túráján éles nyelve Matthäust is megtalálta. A válogatott csapatkapitánya azután „helyre tette” a szőke játékost, még a válogatottsága is megkérdőjeleződött. Rádöbbenhetett, hogy nem jött el az őrségváltás ideje a legjobbak között. Belátta, egyetlen esélye, ha „behódol” a csapatkapitány Lothar Matthäusnak, s tudomásul veszi annak vezérszerepét, ha tartósan válogatott akar maradni. Matthäus elfogadta a békejobbot, Effenberg rájött arra is, jobb, ha nyilatkozataiban is „visszafogja” magát. Ennek, no meg jó játékának köszönhetően a német közönség is megbocsátott neki: a brazilok elleni kölni válogatottmérkőzésen egy-egy szép megmozdulása után felcsattant a taps. Én már ezzel a nyugodtabb, megfontoltabb Effenberggel találkoztam Kölnben. — Huszonöt évesen az ember már lehiggad? — kérdeztem. — Nézze, olyan típus vagyok, hogy ami a szívemen, az a számon. Ha úgy érzem, igazam van, akkor nem vagyok tekintélytisztelő, bárkinek megmondom a véleményem. — Lett is ebből jó néhány kellemetlensége... — Tény, hogy nem mindig a megfelelő módon fogalmaztam, s a túlságosan erős szókimondást sokan nem tudják elviselni. Ma már diplomatikusabb lettem, jobban tekintettel vagyok mások sértődékenységére. — Hogy ezt belássa, ki kellett esnie a Fiorentinának az első osztályból? — Nem tagadom, nagyon megviselt, hogy másodosztályú futballista lettem, s hogy nem engedett el egyesületem egy másik csapatba, ragaszkodott a szerződésem betartásához. — Németországban gyakori, hogy a játékos beleveszi a szerződésbe, hogyha a csapat kiesik, akkor hatályát veszti a szerződés határideje... — Ez Olaszországban elképzelhetetlen. És mit szóltak volna a Fiorentina vezetői, ha kiesésről beszélek, amikor még a bajnoki cím sem tűnt elérhetetlennek? — Tulajdonképpen hogyan érzi magát egy, még megjelenésében is ízig-vérig német labdarúgó Olaszországban? — Ha jól megy a csapatnak, akkor nagyszerűen, hiszen a déli emberek lelkesedésükkel a mennybe viszik a futballistát. Bár elég sokat hallottam és olvastam róla, de még így is meglepett, hogy az olaszok életében milyen központi szerepe van a labdarúgásnak. Persze balsiker esetén a játékos a pokolban érezheti magát. — Milyen az olasz másodosztály? — Óriási a küzdelem. Annyiban hasonlít firenzei helyzetem a münchenihez, hogy ott a Bayern, itt a Fiorentina legyőzését mindenki presztízskérdésnek tekinti. Ha Padovában, Pisában vagy éppen Velencében játszunk, több tízezer ember akarja a vereségünket, s a forró hangulat az első osztályt idézi. — Ha jól számolom, Radice, Agroppi, Chiarugi után Claudio Ranieri már a negyedik edző firenzei vendégszereplése során. Milyenek az olasz trénerek? — Radice egykor a Milánban játszott, ötszörös válogatott volt, egykori labdarúgóként átérezte a játékosok problémáit. Sajnáltam, hogy megváltak tőle. Ő tudta, hogy az én igazi posztom a támadó középpályás. Agroppi ezt másképpen gondolta. Meg is mondtam neki, hogy ez a Fiorentinának nagyon sok pontjába fog kerülni. Sajnos igazam lett, mert utána tizenhét pontot elvesztettünk, és mindössze ötöt nyertünk, nagyon idegenül mozogtam a védekező szerepkörben. Chiarugival nem találtam meg a közös hangot, míg Claudio Ranierit kiváló trénernek tartom. Kemény edző, nagyon határozott elképzelésekkel, pontosan olyan, amilyenre nekünk szükségünk van. Bár én egy kicsit hosszúnak tartom az edzéseit, de kiváló szakember. Átállította a csapat játékát a területvédekezésre, s eredményes játékunk mutatja, hogy igaza volt. — Míg ön azért küzd Firenzében, hogy visszakerüljenek az első osztályba, jó barátja, Brian Laudrup az olasz sztárcsapatot, az AC Milant erősíti... — Nem tagadom, nagyon rossz volt, hogy Brian nélkül állt fel a csapat az új idényben. De ha a következő bajnokságot újra az első osztályban kezdjük, nagy valószínűséggel újra köztünk lesz, legalábbis én nagyon remélem. — Nem tartott attól, hogy olasz másodosztályban játszó futballistaként búcsút kell mondania a német válogatott mezének? — Megfordult a fejemben, hogy ennek ilyen súlyos következményei is lehetnek. De Betti Vogts szövetségi edző akkor felhívott s megnyugtatott: ha megfelelő formában játszom, számít rám. Az akkori letargikus állapotomban ez nagyon jólesett. — Említette, hogy a Firenzében egyik edzője védekező középpályást játszatott önnel, ami nagyon a kedve ellen volt. A válogatottban szintén ilyen szerepkört kapott Vogtstól... — Nagy megtiszteltetés, ha az ember a német válogatottban játszhat, hiszen sok jó német labdarúgó van. Nem tagadom, el tudnék magamnak képzelni válogatottként kellemesebb szerepkört, de annak is örülök, ha a kezdőcsapat tagja vagyok. Most a kötetlen, a támadó szerepkör a kiválóan játszó Andy Mölleré, aki gólokkal és kitűnő játékkal igazolja a szövetségi edző választásának helyességét. Az az igazság, hogy jelenlegi, védekezőbb stílusú szerepkörömben is nyújthatok kiválót, s a válogatott érdekeinek mindenkinek alá kell vetnie magát. — Kicsit meglepő szavak ezek a korábban állandóan elégedetlenkedő, sokszor vitába keveredő Effenbergtől. Münchenből való távozásakor haraggal vált el Olaf Thontól, de azóta a válogatottban találkozott vele. Mit tenne, ha a firenzei piactéren találkozna vele? — Megkérdezném tőle, hogy egy kávéra vagy ebédre hívhatom-e meg. Azóta már tisztáztuk a nézeteltéréseket, ha nem leszünk is a legjobb barátok, azért normális a viszony közöttünk. — A válogatott csapatkapitányával, Lothar Matthäusszal is volt vitája... — Ez is a múlté. Lothar nem véletlenül előzte meg Beckenbauert a válogatottság német örökrangsorában. Kiváló labdarúgó, aki söprögetőként, védekező és támadó középpályásként egyaránt nagyszerű teljesítményre képes. Óriási feladat a világbajnoki cím megvédése, csak megfelelő összetartással, igazi csapatszellemmel érhetünk el sikert. — Május 19-én kezdődik a német válogatott edzőtábora a világbajnokság előtt, de akkor még tart az olasz bajnokság. Hogyan oldja meg a helyzetet? — Addigra már biztos feljutók leszünk, így nyugodtan részt vehetek a felkészülésen. • Skultéty Tamás