Magyar Hírlap, 1994. január (27. évfolyam, 13-25. szám)

1994-01-24 / 19. szám

1994. január 24., hétfőSportrevü Shaq, a nagy kis harcos „Általában nem azzal lépek pályára, hogy letépjem a gyűrűt, néha mégis si­kerül.” Jellemző mondat Shaquille O’Nealről, az orlandói óriástól. Tavalyi, életének első NBA-idényének utolsó he­tében New Yorkban romba döntött egy palánkot, a fedezéket kereső játékosok döbbenetére. — Ez volt minden idők legjobb zsáko­lása — jelentette ki a bűnös, a 216 centi­­méteres, 140 kilós, 58 és feles cipőt viselő színes bőrű O’Neal. A médiumok és rek­lámügynökségek nyomban kaptak az al­kalmon, hogy ebből a kapitális és brutális zsákolásból márkajelet kreáljanak: Shaq Attack, Shaquille. — Igazi kosarasnév — mondogatja a fiatal kosaras. Pedig régen nem igazán volt elégedett keresztnevével, amelyet édesanyja választott neki. Iszlám név, je­lentése „kis harcos”. Akkoriban valószí­nűleg jobban illett rá. Az O’Neal szintén anyjától származik, szülei ugyanis csupán két esztendővel születése után házasodtak össze, s ő nem a papa Harrisonját örököl­te, hanem a mama lánykori nevét kapta, és meg is tartotta. Apja a hadsereg őrmestere volt. Az el­ső iskolaévek során a család Amerika egyik városából a másikba költözött — éppen ahogy a katonai pálya kívánta —, mígnem a családfőt s vele a famíliát, a kö­telesség az NSZK-beli Fuldába szólította. Shaq hatodikos volt ekkor. Az első időben nagyon nem tetszett ne­ki Fulda. Hallotta, hogy azokat a katona­csemetéket, akik nem tudnak beilleszked­ni új környezetükbe, visszaküldik a tenge­rentúlra. El is követett mindent... — Leköptem az embereket, megütöt­tem a tanárt, autókat törtem össze — em­lékszik vissza a Sports International ha­sábjain. Amikor azonban elkezdett foglal­kozni a kosárlabdával, egyenesbe jött. Édesapja, Philip, aki maga is kosarazott korábban, tanította meg fiának az alapve­tő dobásokat. A többi — igen katonás — lecke így szólt: dolgozz keményen, kon­centrálj és légy állhatatos! Egy időben Fuldában a fiatal O’Neal futballozott is. Ám egyszer, amikor egy hideg napon többször egymás után felvág­ták, a hirtelen növekedéstől — tizennégy évesen elérte a két métert — amúgy is gyenge térde megfájdult, elhagyta a pá­lyát, hazament és letépte a szobája falán levő labdarúgóposztert. Okos döntés volt. Egy napon egy amerikai főiskolai csa­pat kosáredzője érkezett a városba. Dale Brownnak a messzi Németországba kellett jönnie, hogy egy bemutatóján felfedezze legígéretesebb honfitársát. — Mióta vagy a seregben katona? — kérdezte Brown a bemutató után Shaquil­­le-től. — Hiszen én csak tizenhárom éves va­gyok! —jött a válasz. A katonakobnak azonban keménynek bi­zonyult. Phil elmondta az edzőnek, hogy a kosárlabda őt bizony nem érdekli, haszno­sabb elfoglaltságot szeretne fia számára. Brown erre nem tudott mit mondani, de ké­sőbb emlékezett a fuldai óriásbébire, ami­kor csapatához új játékost keresett. Ekkor azonban már több főiskolai csapat pályá­zott a gladiátorszerű ifjúra, például Michael Jordan volt csapata, a North Carolina. A fekete kolosszus a Lousianát válasz­totta, onnan vezetett útja az elmúlt idény­ben az Orlando Magic NBA-együtteséhez, ahová hét esztendőre, negyvenmillió dol­lárért szerződött. Tavaly Jordan után ő volt az év attrakciója. Az idén viszont már nincs Jordan. Sztárságát élvezi. Hollywoodban, egy kosárlabdáról szóló filmben Nick Nolte oldalán kamera előtt is állt. Egyre nem volt képes: ellátogatni a lakóhelyéhez kö­zeli Disney Worldbe. Kétszer próbálko­zott már, de az autogramkérők hada mind­két alkalommal meghátrálásra késztette. — Még ha szupersztárt csinálnak is be­lőlem, ugyanúgy húzom fel az alsónemű­met, mint régen — mondja halk, mormo­gó hangján. • T. P. Tavaly O’Neil (32) volt az év attrakciója a Jordan után. Az idén már nem játszik Jordan Sorsfordító szerződés Kispesten Úgynevezett Business Klu­bot kívánnak létrehozni a Bo­­zsik stadionban — nyilatkozott mintegy fél évvel ezelőtt la­punknak Bálint László, a Kis­pest-Honvéd FC elnökségi tag­ja, az egyesület mellett működő kft. egyik ügyvezetője. Az el­múlt időszakban azonban nem hallottunk semmit a vállalko­zásról. Ezúttal Kozma Mihály adott tájékoztatást a Magyar­­országon úttörő jellegű kezde­ményezésről. A klub igazgatója, a Kispesten huszonhatodik éve tevékenykedő Kozma elmondta, bízik abban, hogy két hét múlva már készen lesznek a páholyok és a lelátó alatti tornateremből kialakított kiszolgálóhelyiség, így az első hazai bajnoki mérkőzés előtt megtörténhet az ünnepélyes megnyitó. Kétszáz páholyt bérel­hetnek mindazok, akik az éves — ezer dollár körüli — bérleti díjat kifizetik. Ez tartalmazza a jegy árát, a klubtagságot és a fo­gyasztást. A beruházás megvalósítását nagyban segíti majd a Milan Mandariccsal január végén alá­írandó szerződés. Az amerikai üzletember, akinek híradástech­nikai gyára van, vállalja a költ­ségvetési hiánynak azokat a téte­leit, amelyek a felújításból, az utánpótlásbázis létrehozásából és a magyar vagy külföldi játékosok vásárlásából származnak. Kozma Mihály nem mondta, pontosan mekkora összegről szól a szerződés. Érzékeltette vi­szont, hogy sorsfordító lesz a Kispest-Honvéd szempontjából. Jelentősebbnek tartja a sokak ál­tal irigyelt Parmalat-szerződés­­nél, ráadásul nekik a nevüket sem kellett eladniuk. Kozma szerint új korszak kezdődik Kis­pesten. Eddig ugyanis — amióta leváltak a BHSE-ről — a játéko­sok eladásából kellett fedezniük a hiányt. Ha Halmaiék nem szerződtek volna külföldre, le­het, hogy a bajnokságot sem tudta volna befejezni a kispesti együttes. Eddig az egyetlen le­hetősége az volt a Kispest-Hon­­védnak, hogy viszonylag olcsón vegyen játékost és drágán adjon el. Az új szerződés birtokában viszont már a legjobb hazai játé­kosokat is leszerződtethetik, és további külföldieket is tudnak vásárolni a nigériai Emi és a ghánai Alamu mellé. Korszerű­sítik a stadiont, és végre annyit tudnak költeni az utánpótlásra, amennyit kell. Ezáltal biztosítva lesz az a folyamat, hogy Szaba­dos, Árki, Orosz, Dragoner, Má­­tyus és Tóth után további ifjúsá­giak kerüljenek majd fel az első csapathoz. Új kezdeményezés még, hogy a korosztályos képzésben már az óvodáskorúak a legfiatalabbak. Negyven-ötven­hatéves gyerek jár „edzésre” a környékbeli óvo­dákból. Kozma Mihály behozhatónak tartja az éllovas Vác FC-Sam­­sunggal szembeni ötpontos hát­rányt, vagyis úgy érzi, hogy megvédheti bajnoki címét a Kis­pest. Ehhez viszont rögtön éppen Vácott kellene nyerni... • N.Á. 7 háromesély vezetéses totókulcsa 57 tipposzlopon Részvételi díj 855,— Ft 1. 2, 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 1X2 1 1 1 1 1 1 1 11111111 1X2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 X X 1X2 1 1 1 1 1 X X X X 2 2 2 2 1 1 1X2 1 1 IX 2 IX 22 1XX21 1 1X2 1 X 2 2 X X 1 1 1 2 1 1 1 1 X 1X2 1 2 X 1 1 X 1 12 2 1X1X1 1X2 1X2X212X1 121XX2 16, 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 1X2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 X 1X2 X X X X X X 2 2222222 1 1X2 1 1 1 X X 2 1 1 1 1 1 X 2 2 1 1X2 X 2 2 1 X 1 1 1 X X 2 1 12 1 1X2 11221X1 21X12X11 1X2 2 1 1 1 1 1 2 1 1 1 X 1 1 1 X 1X2 1 2 1 1 1 1 2 X X 1 1 1 1 1 X 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45, 1X2 XXXXXXX XXXXXX2 2 1X2 1 1 1 1 1 1 1 X X X 2 2 2 1 1 1X2 1 1 1 1 1 X 2 1 X 2 1 1 2 1 1 1X2 1XX2211 11 1 1X11 1 1X2 1 ' X 2 X 2 1 1 11 1X1 11 1 1X2 21 11 111111111X2 1X2 X 1 1 1 1 2 2 2 1 1 1 1 1 2 2 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 1X2 2222222 22222 1X2 1 1 1 1 1 1XXX222 1X2 11 11X21 1X1X2 1X2 XX22111 21 1 11 1 X2X2X2112 11 1 11 1X2 1 1 1 1 1 1 1 11111 1X2 1 1 1 1 X X 1 1 1 X 1 1 Találati táblázat százalékosan Totótanácsadó a 4. hétre Vezetés 13-as______12-es_______11-es______10-es 1. Atalanta—Milan 2 —1---------------;----------------------------------------------------2. Genoa—Parma X2 _L__________“________“_________— 100,00% 3. Internazionale—Cagliari _2.__________—________— 100,00%________— 4. Juventus—Foggia 3.__________- 67,14% 3236%________- 5. Lecce-Sampdoria 12 A______20,00%_____34,29%_____45,71%________- £KÍ74giana XI _5.__________— 100,00%_________—________—_ 8. Udinese—Torino IX ^__________— 100,00%_________—________—_ 9. Cesena—Brescia X 7. 100,00% - - - lO.Monza-Bari IX -------------------------------------------------------------------- 11. Palermo—Cosenza A találati táblázatban feltételes valószínűségi értékek ff ffc"enz^^ff"'ina ff szerepelnek, azaz például négy eltalált vezetés esetén 11 Pisa Padova 20%-kal 1 darab 13-as, 34,29%-kal minimum 1 darab 12- Kedves Olvasóink! Részletes útmutatót es, 45,71%-kai pedig minimum 1 db 11-es találat érhető adatokai statisztikákat a Sportfogadás cími el. Ezek mellett több kisebb nyeremény is előfordul. lapban talál. Minden szerdán jelenik meg. A kosárlabda nemzetközi nyelv Milorad Kovacevic Boszniá­ból érkezett Körmendre. Egy évet Amszterdamban játszott, majd sikertelen lisszaboni pró­bajáték után szeptemberben a körmendi kosárlabdacsapat­hoz igazolt. — Miért jött Magyarországra? — Nálunk otthon az ország­ban sajnos olyan a helyzet, hogy nem játszhatunk, nem indulha­tunk versenyeken. Nem vagyunk szem előtt, pedig véleményem szerint egy fiatal játékosnak ez a legfontosabb. Tudtam, hogy a Körmend szuperligás, és más nemzetközi versenyeken is részt vesz. További terveimhez szük­séges, hogy minél többet szere­peljek, és figyeljenek rám. — Úgy érzi, hogy szeretne in­nen továbblépni, külföldre iga­zolni? — Minden játékosnak az a célja, hogy egyre jobb és jobb csapatban játsszon. Ez alól én sem vagyok kivétel. Ahhoz, hogy továbblépjek, Körmend tö­kéletes állomás. — Hogy érzi magát itt? — Egy szóval tudok csak vá­laszolni, kiválóan. — Milyen nehézségeket okoz, hogy nem beszéli a magyar nyel­vet? — A kosárlabda nemzetközi nyelv. Nekem elsősorban kosár­labdáznom kell, nem beszélni. Egyébként szorgalmasan tanulok magyarul, már egy nagyon keve­set tudok, ezenkívül valamennyit beszélek angolul is. A kettőt kombinálom, meg egy kicsit mu­togatok. Szóval egyáltalán nem probléma. — Mennyire elégedett eddigi játékával? — Ennél sokkal többet szeret­nék és fogok is mutatni. Úgy ér­zem, csak közepesen teljesítet­tem eddig. Sokkal több van ben­nem. — Szeretné megkapni a ma­gyar állampolgárságot? — Még nem gondolkodtam rajta. • Pál Claudia A rohanó időről szóló példák sora újabb epizóddal gyarapodott. Szombaton az óbudai Császárkert étteremben már a negyvenedik születés­napját ülte a Magyar Judószövetség. A még mindig fiatalként számon tartott sportágnak minden oka megvan arra, hogy ünnepelje a jubileumot: a barcelo­nai sikerolimpián a magyar sport harma­dik legeredményesebb ágazata volt, majd diadalútját ’93-ban is folytatta. A csel­gáncs a csúcsra ért, történelmi leckét ad­va arról, hogyan lehet — mert lehet — akár a semmiből is a világ legjobbjai kö­zé emelkedni. Hittel és akarattal, kemény és állhatatos munkával, tanulásra és alko­tásra is nyitott elmével. A fiatal újságírókat időnként figyel­meztetik arra: ne higgyék, hogy a világ is az ő pályafutásukkal kezdődött, tehát ne akarják felfedezni az olvasónak azt, ami­ben ő esetleg már évtizedek óta folyama­tosan tájékozódik. Nekem némiképp más pályakezdést rendelt a sors, hiszen — bi­zony, immár csaknem negyedszázada — a cselgáncsot kaptam meg gondozásra el­ső, „nagy” sportágamként a Népsport szerkesztőségében, magának a dzsúdó­­nak pedig én lettem az első főfoglalkozá­sú gazdája. A sportlap azért karolta fel a sport­ágat, mert az az 1964-es tokiói premier után a ’72-es müncheni olimpián is prog­ramba került, és nagy népszerűsége azt ígérte: tartósan ott is marad. Valójában persze már hazánkban sem újszülött ko­rát élte. Már 1900-ban járt nálunk egy Szaszaki Kicsiszaburo nevű japán mester (a sportágalapító Dzsigoro Kano tanítvá­nya), hogy bemutassa a „ju-do” nevű küzdősportot, amely a lágy művészethez vezető szellemi-testi utat jelentette a ko­rábban hódító „ju-jitsu” ellenében, amely csak a test tökéletesedését írta zászlajára. A japán vendég közbejöttével hét év múltán már az első magyar nyelvű szak­könyv is megjelent, a sportág azonban a mindezt követő sokféle kezdeményezés dacára sem tudott mély gyökereket verni nálunk. A második világháború után az Elektromos Művek SE-ben jött létre az első igazi, korszerű értelemben vett szak­osztály, majd a fegyveres testületek egyesületei mellett a TF is elindult a sportág meghódítására. 1952-ben a bir­kózószövetség mellett alakult úgyneve­zett társadalmi cselgáncsszövetség, amely az első lépést jelentette a sportág hivatalos elismeréséhez. Ha a ’72-es olimpiát történetesen nem a közeli Münchenben rendezik meg, a magyar sportvezetőség valószínűleg még mindig nem „fedezi fel” a dzsúdót, így azonban lehetőség kínálkozott arra, hogy — nem túlzottan nagy költségek fejében — eggyel több sportágban szerepelhes­sünk. De hogy a cselgáncs csakugyan életképes-e, hogy csakugyan méltó lesz-e a további támogatásra is, azt az olimpia volt hivatott eldönteni. Egy kvízjátékban illetlenül nehéz kérdés lenne a müncheni dolgokat firtatni, pedig hát Hetényi Antal megváltó ötödik helyét akkor egy egész sportág ünnepelte önfeledten. Történetemben azonban még München előtt járunk. Magam belecsöppenek egy sportágba, csupa megszállott közé. Küzd a cselgáncs, bizonyítani akarja létjogosult­ságát, keresi a helyét, s már reszketve állít­ja a nagy eredményt, hiszen régóta topo­rog a küszöbén. Eközben pedig a toplista élére kerül: szinte minden versenyen telt ház van, és a fiatalok csak úgy özönlenek a szakosztályokba. A hatvanas évek köze­pétől számítható az az időszak, amikor egy egyesületi toborzóra a labdarúgásban 20-30, a cselgáncsban háromszáz gyerek jelentkezik. Nem vitás, ebben van szerepe a sportágat övező misztikumnak, a japán meghajlások, vezényszavak mögött sejtett titokzatosságnak is. A japán dzsúdó vonzása még óriási a szakemberek körében is, ebben a negyed­század előtti állapotban. A sportág ősha­zája ráadásul nem szűkmarkú, „hittérítői” hozzánk is eljutnak. 1966 őszén nálunk járt két neves mester, Daigo és Murai, s egy héten át tartott bemutatóedzéseket. A japán vendégeskedés lassan hagyomá­nyossá válik, még a nagyválogatott is el­jön Budapestre, később aztán magyarok is gyakran jutnak el a judo szentélyébe, a Kodokan Egyetemre. Az egyre erősödő magyar cselgáncs köldökzsinórja a film lesz. Nincs ma olyan divatos videókazet­ta, amely legalább megközelíteni tudná az edzők és a versenyzők rögeszmés filmcsereberéjét: ezerszer elemzik a japá­nok minden mozdulatát, oktatófilmek ér­keznek tucatjával külföldről (a külföldre utazó magyar minden centjét arra költi), de a magyar maga is mindent filmre vesz, aztán napokra bezárkózik vadonat­új kincsével. Ekkorra már az ország szinte minden részében komoly bázisok épültek ki, Kecskemét és Tatabánya, Baja és Békés­csaba, Szeged és Miskolc rivalizál a fő­városiak egész sorával. Már léteznek kü­lönböző iskolák, amelyek versengenek és harsányan vitatkoznak is egymással — elsősorban a szükségszerű magyar stílus­ról, amelynek a japán „másolatok” helyé­be kellene lépnie. Króner Ferenc profi­szemléletű, nagyüzemi jellegű szakosz­tályt épít ki a Bp. Spartacusban (vádolják is harácsolással, a dolgok túllihegésével), és a „lágy művészet”, a tiszta dobások addigi ábrándvilágát némileg háttérbe szorítva az erőfejlesztés, a fogcsikorgató küzdelem és a földharc megfoghatóbb ra­cionalitása felé indul el. Újságíró kollé­gám, Kaszás Sándor mindenütt veri az asztalt, hogy a technika lényege a dobás előkészítése, az egyensúly­vesztési hely­zet létrehozásának művészete, tehát a csel, amely a gáncsot lehetővé teszi... Miután érveire többen csak hümmögnek, szakosztályt alapít a Csepeli Szabadkikö­tő színeiben, és néhány év alatt végigveri a teljes magyar utánpótlást. 1970-ben, s ez szintén premier, ma­gam is részt vehetek a berlini Európa­­bajnokságon. A sportág célja világos és megfellebbezhetetlen: érmet kell nyerni végre! Igaz, egy már van, Dávid Tamás ugyanis szerzett egy bronzot nyolc éve az esseni EB-n az 1. dán fokozatban. Csak­hogy Dávid később disszidált, róla nem nagyon illik beszélni sem, és szentigaz, más volt akkor a versenyrendszer, más maga a dzsúdó is... Reményeink vannak: Pulai Jánost és Ipacs Lászlót a legtechni­kásabb cselgáncsozók sorában süvegeli meg Európa, az új stílust képviselő Sza­bó „Ferike” pedig két évvel korábban bravúros ezüstöt nyert a londoni junior EB-n. Reményeink vannak, s ez nagyon nagy dolog, hiszen 1966 őszén Kovács Ákos szövetségi edző és a válogatott négy reményteljes tagja (Bodor Antal, Faragó Benjámin, Nagy Miklós és Ko­vács János) Pozsony mellett légikataszt­rófa áldozata lett. De hát az a bizonyos EB, Berlin még nem hozza meg az annyira várt sikert, a csapat érem nélkül marad. A keserűség, az elbizonytalanodás, az önmarcangolás napjai után azonban változatlan makacs­sággal folyik tovább a munka , és már a következő év meghozza az első ter­mést: Szabó Ferenc bronzérmet nyer az EB-n. Végképp „megszületett” tehát a sportág, s elkezdődött sikertörténete. Hogy az 1976-os montreali olimpián is szerepelnek magyar cselgáncsozók, ah­hoz kétség sem férhetett. Annál is inkább, mert az olimpiai év tavaszán már az első magyar Európa-bajnokot is megünnepel­hettük. Volt már szó az imént Pulairól, s volt Szabóról. A pehelysúlyban azonban volt nekik — többek között — egy Tun­­csik József nevű vetélytársuk is, elké­pesztően nagy csatákban, egymástól ta­nulva, egymással versengve fejlődtek. Tuncsikot technikában talán felülmúlták a társak, ő viszont igazi versenyző alkat volt, akit a tét feldobott. A budapesti Du­na Kupán azt bizonyította, hogy ha kö­römmel nem is, küzdeni akár foggal is képes. Az osztrák Schnabel ellen karfe­szítéssel kísérletezett, de olyan bonyolult helyzet alakult ki, hogy Táncsik jobb ke­ze nem érte el az ellenfél kabátját. Ekkor a foga közé vette Schnabel kimonójának csücskét, és úgy húzta bele saját tenyeré­be. A fogás megvolt, s már indult is a kar­feszítés, azóta sem láttam ilyesmit. U­gyanez az akadályt és megalkuvást nem ismerő Tuncsik József Mont­realban a maga bronzával megsze­rezte a magyar cselgáncssport első olim­piai érmét is. Aztán visszavonult, edzős­­ködni kezdett. Pakson szakosztályt te­remtett, és azt is elérte nyerő típusú nagy makacsságával, hogy a város minden is­kolájában ma is tanítják és gyakorolják a cselgáncsot. Ez a dzsúdósított Paks adta aztán a sportág első magyar olimpiai és világbajnokát, Kovács Antalt. Talán nem véletlenül, mert — mind tudjuk — a dol­gok összefüggnek, s hosszú láncolatuk­ból íródik maga a történelem. Akár négy évtized alatt is. • Szekeres István Történelmi lecke sportágaknak MAGYAR HÍRLAP 19 Effenberg, a másodosztályú válogatott Megváltozott a nagyszájú, szinte mindenkivel harcban álló Stefan Effenberg? A Mönchengladbachból 1990- ben a Bayern Münchenbe ke­rülő, akkor huszonkét eszten­dős labdarúgót az egyik legna­gyobb ígéretnek tartották Né­metországban. De amint egy kicsit „megmelegedett” Mün­chenben, máris összeveszett a kulcsjátékosnak számító Olaf Thonnal, s ebből jó néhány új­ságcikk kerekedett. Effenberg nagyképő nyilat­kozatai a Bayern München mélyrepülése idején olyan ellen­szenvet váltottak ki a német szurkolókból, hogy egy-egy lab­daérintését a válogatott mérkő­zéseken füttykoncert kísérte. Megváltásként jött számára 1992-ben Olaszország: a Fioren­­tina játékosa lett, s hathatós köz­benjárására müncheni játékos­társát és legjobb barátját, Brian Laudrupot is leigazolta az olasz csapat. Effenberg úgy gondolta, velük annyira megerősödött a Fiorentina, hogy még a bajnok­ságba is beleszólhat. Ez olyannyira nem sikerült, hogy kiestek az első osztályból. De Effenberget ez sem térítette ész­re: a német válogatott egy évvel ezelőtti amerikai túráján éles nyelve Matthäust is megtalálta. A válogatott csapatkapitánya az­után „helyre tette” a szőke játé­kost, még a válogatottsága is megkérdőjeleződött. Rádöbben­hetett, hogy nem jött el az őrség­váltás ideje a legjobbak között. Belátta, egyetlen esélye, ha „be­hódol” a csapatkapitány Lothar Matthäusnak, s tudomásul veszi annak vezérszerepét, ha tartósan válogatott akar maradni. Mat­thäus elfogadta a békejobbot, Ef­fenberg rájött arra is, jobb, ha nyilatkozataiban is „visszafogja” magát. Ennek, no meg jó játéká­nak köszönhetően a német kö­zönség is megbocsátott neki: a brazilok elleni kölni válogatott­mérkőzésen egy-egy szép meg­mozdulása után felcsattant a taps. Én már ezzel a nyugodtabb, megfontoltabb Effenberggel ta­lálkoztam Kölnben. — Huszonöt évesen az ember már lehiggad? — kérdeztem. — Nézze, olyan típus va­gyok, hogy ami a szívemen, az a számon. Ha úgy érzem, igazam van, akkor nem vagyok tekin­télytisztelő, bárkinek megmon­dom a véleményem. — Lett is ebből jó néhány kellemetlensége... — Tény, hogy nem mindig a megfelelő módon fogalmaztam, s a túlságosan erős szókimon­dást sokan nem tudják elviselni. Ma már diplomatikusabb lettem, jobban tekintettel vagyok mások sértődékenységére. — Hogy ezt belássa, ki kellett esnie a Fiorentinának az első osztályból? — Nem tagadom, nagyon megviselt, hogy másodosztályú futballista lettem, s hogy nem engedett el egyesületem egy má­sik csapatba, ragaszkodott a szerződésem betartásához. — Németországban gyakori, hogy a játékos beleveszi a szer­ződésbe, hogyha a csapat kiesik, akkor hatályát veszti a szerződés határideje... — Ez Olaszországban elkép­zelhetetlen. És mit szóltak volna a Fiorentina vezetői, ha kiesés­ről beszélek, amikor még a baj­noki cím sem tűnt elérhetetlen­nek? — Tulajdonképpen hogyan érzi magát egy, még megjelené­sében is ízig-vérig német labda­rúgó Olaszországban? — Ha jól megy a csapatnak, akkor nagyszerűen, hiszen a déli emberek lelkesedésükkel a mennybe viszik a futballistát. Bár elég sokat hallottam és ol­vastam róla, de még így is meg­lepett, hogy az olaszok életében milyen központi szerepe van a labdarúgásnak. Persze balsiker esetén a játékos a pokolban érezheti magát. — Milyen az olasz másodosz­tály? — Óriási a küzdelem. Annyi­ban hasonlít firenzei helyzetem a münchenihez, hogy ott a Bayern, itt a Fiorentina legyőzé­sét mindenki presztízskérdésnek tekinti. Ha Padovában, Pisában vagy éppen Velencében ját­szunk, több tízezer ember akarja a vereségünket, s a forró hangu­lat az első osztályt idézi. — Ha jól számolom, Radice, Agroppi, Chiarugi után Claudio Ranieri már a negyedik edző fi­renzei vendégszereplése során. Milyenek az olasz trénerek? — Radice egykor a Milánban játszott, ötszörös válogatott volt, egykori labdarúgóként átérezte a játékosok problémáit. Sajnál­tam, hogy megváltak tőle. Ő tudta, hogy az én igazi posztom a támadó középpályás. Agroppi ezt másképpen gondolta. Meg is mondtam neki, hogy ez a Fio­rentinának nagyon sok pontjába fog kerülni. Sajnos igazam lett, mert utána tizenhét pontot el­vesztettünk, és mindössze ötöt nyertünk, nagyon idegenül mo­zogtam a védekező szerepkör­ben. Chiarugival nem találtam meg a közös hangot, míg Clau­dio Ranierit kiváló trénernek tartom. Kemény edző, nagyon határozott elképzelésekkel, pon­tosan olyan, amilyenre nekünk szükségünk van. Bár én egy ki­csit hosszúnak tartom az edzé­seit, de kiváló szakember. Átál­lította a csapat játékát a terület­­védekezésre, s eredményes játé­kunk mutatja, hogy igaza volt. — Míg ön azért küzd Firen­zében, hogy visszakerüljenek az első osztályba, jó barátja, Brian Laudrup az olasz sztárcsapatot, az AC Milant erősíti... — Nem tagadom, nagyon rossz volt, hogy Brian nélkül állt fel a csapat az új idényben. De ha a következő bajnokságot újra az első osztályban kezdjük, nagy valószínűséggel újra köz­tünk lesz, legalábbis én nagyon remélem. — Nem tartott attól, hogy olasz másodosztályban játszó futballistaként búcsút kell mon­dania a német válogatott mezé­nek? — Megfordult a fejemben, hogy ennek ilyen súlyos követ­kezményei is lehetnek. De Betti Vogts szövetségi edző akkor fel­hívott s megnyugtatott: ha meg­felelő formában játszom, számít rám. Az akkori letargikus álla­potomban ez nagyon jólesett. — Említette, hogy a Firenzé­ben egyik edzője védekező kö­zéppályást játszatott önnel, ami nagyon a kedve ellen volt. A vá­logatottban szintén ilyen szerep­kört kapott Vogtstól... — Nagy megtiszteltetés, ha az ember a német válogatottban játszhat, hiszen sok jó német labdarúgó van. Nem tagadom, el tudnék magamnak képzelni vá­logatottként kellemesebb sze­repkört, de annak is örülök, ha a kezdőcsapat tagja vagyok. Most a kötetlen, a támadó szerepkör a kiválóan játszó Andy Mölleré, aki gólokkal és kitűnő játékkal igazolja a szövetségi edző vá­lasztásának helyességét. Az az igazság, hogy jelenlegi, védeke­­zőbb stílusú szerepkörömben is nyújthatok kiválót, s a váloga­tott érdekeinek mindenkinek alá kell vetnie magát. — Kicsit meglepő szavak ezek a korábban állandóan elé­gedetlenkedő, sokszor vitába ke­veredő Effenbergtől. München­ből való távozásakor haraggal vált el Olaf Thontól, de azóta a válogatottban találkozott vele. Mit tenne, ha a fire­nzei piacté­ren találkozna vele? — Megkérdezném tőle, hogy egy kávéra vagy ebédre hívha­tom-e meg. Azóta már tisztáztuk a nézeteltéréseket, ha nem le­szünk is a legjobb barátok, azért normális a viszony közöttünk. — A válogatott csapatkapitá­nyával, Lothar Matthäusszal is volt vitája... — Ez is a múlté. Lothar nem véletlenül előzte meg Becken­­bauert a válogatottság német örökrangsorában. Kiváló labda­rúgó, aki söprögetőként, véde­kező és támadó középpályásként egyaránt nagyszerű teljesít­ményre képes. Óriási feladat a világbajnoki cím megvédése, csak megfelelő összetartással, igazi csapatszellemmel érhetünk el sikert. — Május 19-én kezdődik a német válogatott edzőtábora a világbajnokság előtt, de akkor még tart az olasz bajnokság. Hogyan oldja meg a helyzetet? — Addigra már biztos felju­tók leszünk, így nyugodtan részt vehetek a felkészülésen. • Skultéty Tamás

Next