Magyar Hírlap, 1994. május (27. évfolyam, 101-112. szám)

1994-05-03 / 102. szám

1994. május 3., kedd Az M—O-ás újabb szakaszát adják át Ma adják át a forgalomnak az M—O-ás Budapestet kö­rülölelő autópálya-körgyűrű újabb, az M1-es autópályát a 6-os számú főúttal összekötő szakaszát. A 14 kilométeres új szakasz átadásától a főváros déli részén áthaladó tranzit­­forgalom jelentős csökkenését, a Balaton irányában pedig a forgalom megoszlását várják a közlekedési szakemberek. A pontosan 13,9 kilométer hosszú új szakasz az M—1-es autópályától indul, keresztezi az M—7-est — ahol az ország je­lenleg legnagyobb csomópontját készítik el —, majd a 70-es utat átszelve csatlakozik a 6-os szá­mú, Pécsre vezető főúthoz — tudtuk meg Répási Attilától, az Autópálya Igazgatóság vezetőjé­től. Eredetileg a körgyűrű új szakasza ez év október végére készült volna el, de a határidőt a közlekedési tárca vezetője ta­valy augusztusban módosította, május elejére hozta előre. Bár mától átadják a létesítményt a forgalomnak, a műszaki átadás­átvételt folyamatosan bonyolít­ják le, s várhatóan ősszel fejezik be. Ennek fő oka — fogalmazott az igazgató —, hogy az autópá­lya-szakasz nem készült el telje­sen, körülbelül az út feléről hiányzik a legfelső, úgynevezett kopóréteg, melyet folyamatosan, a forgalom mellett építenek majd a kivitelezők. Egyelőre két, a 70-es utat átszelő, és a nagytétényi Barackos útnál lévő csomópontot sem vehetik igény­be a közlekedők, mint ahogy négy, az autópálya szakaszát át­ívelő felüljáró sem készült el ed­dig. Bizonyos szakaszokon a víztelenítő rendszerek megépíté­se is hátravan, s az M—1-es és M—1-es csomópontoknál né­hány irányban még nem lehet egyelőre le- vagy felhajtani. Folyóáron a teljes beruházás költségei körülbelül 13 milliárd forintra rúgnak majd, melyből 11 milliárdot tesznek ki az épít­kezés ráfordításai. A déli szek­tor ma átadott szakaszát részben az útalapból, részben pedig a Világbank és az EBRD hitelé­ből finanszírozzák. Répási Atti­la szerint a fél évvel korábbra hozott átadás többletköltségeit egyelőre nehéz pontosítani, de azok több száz millió forintra tehetők. Számításaik szerint vi­szont, a korábbi átadásból szár­mazó előnyök meghaladhatják az egymilliárd forintot is, me­lyek az üzemanyag-megtakarí­tásból, az időköltségből, a gu­mik kopásából származnak majd. Emellett igen nehezen számszerűsíthetők a környezet­szennyezés mérséklődéséből adódó pozitív hatások, melyek a tranzit útvonalak átterelésének köszönhetők. Kérdésünkre Répási Attila azt is elmondta, a korábbi for­galomba helyezés nem jelenti azt, hogy minőségi vagy garan­ciális engedményt tettek volna a kivitelezőknek. Ahogy fogal­mazott, a folyamatos műszaki átadás-átvételnél szigorúan el­lenőrzik a szerződésben előírta­kat. Az új, 14 kilométeres sza­kasz átadásával jelentősen csök­kenhet a Budapest déli részén áthaladó tranzitforgalom. Bár pontos adatok csak egy későbbi forgalomszámlálás után állnak majd rendelkezésre, a szakem­berek számításai szerint napon­ta 10-12 ezer személygépkocsi és 4 ezer teherautó veszi igény­be az új szakaszt. Eddig az M­­5-öst a 6. számú főúttal össze­kötő szakaszon körülbelül 20 ezer jármű közlekedett naponta. •H. L. Véderdő lesz az út mellett Az M10-ás autópálya építése során kiirtottak egy domborzatot és a faállományát tekintve egy­aránt változatos erdőt Törökbálint és Diósd között, ahol őzek, fácá­nok laktak, nem is beszélve a kis­ragadozó- és madárpopulációról. A magaslesek helyén ma aszfalt­csík nyújtózik, ám a vadállo­mányt és a környékbeli kirándu­lókat ért kárnál is nagyobb lehet az, hogy a fővárost friss levegő­vel ellátó budai erdők közül tűnt el egy. Az építők azonban fákat is telepítenek. Az október végi át­adási határidőre ugyanakkora er­dőt fognak telepíteni, mint amek­kora megsemmisült. A munka már megkezdődött, azonban az M—7 -es és az M—6-ás találko­zásánál ültetett fák mintegy har­mada már ki is száradt. Valójában nem is erdőt, hanem az út két ol­dalán 60-60 méter szélességű Úgynevezett véderdőt telepítenek ott, ahol korábban rét, vagy szán­tó volt, így a főváros oxigénellá­tásának ügye megoldódik. •D.K. Az első szakasz Kiskunfélegyházáig visz Koncesszió az M—5-ös autópályára Kétéves előkészítő munka után tegnap aláírták az M—5- ös autópályára kiírt nemzet­közi pályázat koncessziós szerződését. A dokumentum szerint a nyertes HU.M.I.C. társaság az M—5-ös szerb ha­tárig történő kiépítésére nyer­te el a koncessziót, de a jelen­legi megállapodás szerint csak az első ütem megvalósítására kötötték meg a szerződést. Ennek értelmében 1997 vé­géig készülne el az első sza­­ kasz, ami az M 10-ás kör­gyűrűtől Kiskunfélegyháza-Dél csomópontig vezetne. Ezen be­lül 1996. január elsejére készül­ne el Kecskemét-Észak csomó­pontig a már meglévő 30 kilo­méteres félautópálya autópályá­vá alakítása, míg a további negyven kilométeres szakaszt két évvel később adnák át a for­galomnak. A nyertes Hungarian Motor­­ way International Consortium (HU.M.I.C.) vezetője a francia BOUYGUES S.A., tagjai a szintén francia Sereg Routes et Travaux Publics, a Magyar Aszfalt Kft., az osztrák Bauhol­ding AG., a dél-afrikai Servgro Intertoll Interpark, a MOL Rt., a német Commerzbank, és a Bu­dapest Bank. A HU.M.I.C. a verseny­­tárgyalás végső szakaszában a szintén francia érdekeltségű GTM Int.—Transroute társaság fölé kerekedett, utóbbiak — in­formációink szerint — bizony­talanabb finanszírozási tervet nyújtottak be. A koncessziós szerződés alá­írását követően a HU.M.I.C.­­nak ez év végéig kell megkötnie a project finanszírozására hiva­tott hitelszerződéseket, a kivite­lezési munkák így — a tervek szerint — a jövő év elején in­dulnának. Ha minden az elkép­zeléseknek megfelelően alakul, akkor az első szakasz 26 mil­liárd forintra tervezett beruházá­sa 1997 végén zárulhat. A szerződést magyar részről ellenjegyző Schamscula György szakminiszter azt hangsúlyozta, hogy az M­5-ös teljes megépí­tése nemcsak Magyarország, hanem egész Európa érdeke, mivel csak így jöhet létre a leg­gazdaságosabb közúti összeköt­tetés a kontinens nyugati és déli része között. Éppen ezért nem titkolt szán­dék az sem, hogy az autópálya továbbépítésében a nemzetközi pénzintézetek még nagyobb szerepet vigyenek. A koncessziós szerződés alá­írásakor azt is bejelentették, hogy a fővárosunkban tartózko­dó Bernard Bosson, francia közlekedési miniszter és ma­gyar kollégája közös nyilatko­zatot írt alá a Budapest—Kele­­bia vasútvonal korszerűsítésé­ről, a lehetséges francia közre­működésről. • H. L. Sorban állás volt a Pannonplast-jegyzésnél is A kedvezményes részvény­­vásárlási program tegnap is so­kakat késztetett sorban állásra. A krp második menetében a Pannonplast Rt. részvényei ke­rültek sorra. Pontos jegyzési adatok egyelőre nincsenek, ám az biztos, hogy ennél a jegyzés­nél is a részletfizetési alrendszer vonzotta a legtöbb befektetőt. Jelentős volt a kárpótlási jegy­gyel vásárlók száma is, amely­nek hátterében a CS First Bos­ton visszavásárlási akciója állt. Egyes becslések szerint a jegyzések száma megközelítette a krp keretében felajánlott 42,7 milliót, s a készpénzért jegyez­hető 20 milliós pakett is végé­hez közeledik. Az intézményi befektetők részére zárt körben felajánlott 10 milliónyi pakett már a jegy­zés kezdetén elkelt. Mivel a kibocsátási tájékoztató értel­mében a jegyzés bármikor lezárható, nem elképzelhetetlen, hogy ma már hiába keresik fel a befektetők a jegyzési helyeket. Lapzártánkig egyébként a forgalmazó CSFB még nem döntött ez ügyben.­ ­ F. B. Hosszú sorok a Budapest Bank előtt FOTÓ: ISZA FERENC GAZDASÁG Kisméretű cellarádió A magyar, német, francia és osztrák piacon egyszerre indult a Teleport Handy készülék vi­lágpremierje, amely manapság a legkisebb méretű cellarádiók közé tartozik. A német AEG, amelynek személyhívó rendsze­rét a PIROMED Kórháztechni­kai Kft. forgalmazza, most a GSM-rendszerű mobil- és kézi telefonkészülékeit kívánja be­hozni, mert nem kíván kiszorul­ni a magyar piacról. • D. K. Új Hungexpo-vezérigazgató A Hungexpo pénteki köz­gyűlésén a többségi tulajdonos Állami Vagyonkezelő Rt. meg­szüntette a vezérigazgató mun­kaviszonyát, egyben visszahívta őt az igazgatóságból is. Az ÁV Rt. korábban azzal indokolta a felmentést, hogy az elnök-vezérigazgató betöltötte a nyugdíjkorhatárt, ezért tavaly októberben, amikor megbízatá­sa lejárt, csak az 1993-as mér­legzáró közgyűlésig — azaz mostanáig — kapott bizalmat. Mindez igazgatótanácsi tagsá­gára nem igaz, az még koránt­sem járt le, ám a 84 százalékban tulajdonos állami holding tiszta pályát akart biztosítani az új ve­zetőnek, ezért onnan is vissza­hívták Kovács Istvánt, aki így a testület elnöke sem lehet — tá­jékoztatta lapunkat Domokos József, az ÁV Rt. igazgatója. Az utódról hétfőn döntött az ÁV Rt. igazgatótanácsa. A leen­dő vezérigazgató személyének bejelentése mára várható a fél­beszakított április 29-ei közgyű­lés folytatásán. Itt lesz szó a cég 1990 óta húzódó privatizációjá­ról is. A menedzsment azóta már számos variációt kidolgo­zott, potenciális befektető is akadt, ám döntés mégsem szü­letett. A Hungexpo magánosítá­sát az is nehezíti, hogy a sikeres kiállításszervező tevékenységet terheli a lerobbant pavilonállo­mány kezelésének feladata. •T. I. A Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. (CIB) din EV) ezúton is tudatja tisztelt üzleti partnereivel, hogy 100%-os tulajdonában I ^^1^ lévő leánybankja, a Közép-európai Hitelbank Rt. (KHB) tevékenységét 1994. május 1-jétől CIB Hungária Bank Rt. I néven folytatja A bank ettől az időponttól kezdve a következő emblémát használja A bank a tisztelt ügyfelek által már ismert színvonalú szolgáltatásaival várja régi és leendői partnerei megbízásait Budapesten, Győrött, Pécsett, Nyíregyházán Szegeden (tervezett fióknyitás 1994-ben) CIB Hungária Bank Rt. Budapest V., Váci utca 16. H-1364 Budapest, Pf. 170. Telefon: (36-1) 118-8377. Telex: 22-4859 CIB­H _______________________________________________Telefax: (36-1) 118-9415____________________________________________■ Ajánlatok a Lupis-adósság rendezésére A tb a büntetőeljárást is igénybe veszi A társadalombiztosításnak a Lupis Brókerház Rt.-vel szemben fennálló követelésé­nek behajtása érdekében min­den lehetőt megtesz a tb — kaptuk a tájékoztatást Werg­­latz Pétertől az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főosztályvezetőjétől. A tb egyébként több cégtől, így a Globex Rt.-től és a Tranz­­investtől is kapott ajánlatot az adósság valamilyen rendezésére. A tb-nél egyelőre folyik az aján­latok összehasonlítása, elemzése. A Lupis Brókerház elleni rendőrségi vizsgálat során kide­rült az is, hogy Lupis József mely cégnek adta el a tb számá­ra vásárolt állampapírokat. Mint ismeretes, a tb 419 millió 720 ezer forint államkötvény meg­vásárlására adott megbízást a Lupis Brókerháznak, amelyet Lupis egy gyűjtőszámlán helye­zett el, s rendesen fizette a tb­­nek a kamatokat is. Majd pénz­ügyi nehézségei miatt egy ha­mis letéti igazolás kiállításával párhuzamosan azokat eladta egy cégnek. Mindezt úgy tette, hogy ez év március végéig visszavásárlási kötelezettséget vállalt azokra, bízva abban, hogy eddig rendeződnek anyagi problémái. Ez azonban mint is­mert, nem történt meg. Az állampapírokat megvásár­ló társaság bár kétségkívül vét­lenül jutott a tb állampapírjai­hoz, de a társadalombiztosítás megpróbálja per útján vissza­szerezni a cégtől a kötvényeket — hangsúlyozta Werglatz Pé­ter. Azt, hogy mely cég vásárol­ta meg az állampapírokat, a fő­osztályvezető nem kívánta meg­mondani, annyit azonban el­árult, hogy egy ismert cégről van szó. A tb természetesen büntető­­eljárás keretében is megpróbálja érvényesíteni a kintlévőségének visszaszerzését. Annyi elképzel­hető, hogy a jövő héten döntés születik arról, mely megoldást választja a tb a kintlévőség visszaszerzése érdekében. • K. M. A dolgozók végkielégítést kapnak... és maradnak Állami mentőöv a füredi hajógyárnak Az első eset, amikor az ál­lam közbelép, hogy egy felszá­molás alatt lévő gyárat újra élesszen. A balatonfüredi ha­jógyár felszámolója, az Eco­­nomix Rt. a gyári ingatlano­kat és az eszközöket eladja az ÁV Rt. által létrehozandó, egyszemélyes kft.-nek — je­lentette be mindezt a hajógyár tegnapi munkásgyűlésén Sza­bó Tamás privatizációs mi­niszter. Az ÁV Rt.-nek 220 millió forintjába kerül a vásárlás, 30 millió erejéig kötelezettséget vállal a gyár által lízingelt esz­közök megvásárlására, a folya­matos működés fenntartásához pedig 50 millió forint azonnali forgótőkét biztosít. Elhangzott ugyanakkor az is, miszerint még nem dőlt el, hogy a kft.-t az ÁV Rt. alakítja meg, avagy valamelyik társasága, ám ez — mint a miniszter megjegyezte — csupán formai kérdés. Meg­ítélésem szerint teljesen téves felfogás, hogy mindehhez eset­leg parlamenti felhatalmazás is kellett volna. Hasonló folyamat­ról van szó a borsodi térségben is — említette Szabó Tamás —, ebben az esetben ugyanis a kor­mány utasította az ÁV Rt.-t, hogy e térségben kivásárlások­kal teremtse meg egyes vállala­tok működési feltételeit — akár invesztíciókkal is —, hiszen a kohászat korszerűsítéséhez és a munkahelyek megtartásához ez elengedhetetlenül szükséges. Szabó Tamás kijelentette: fel­szólította az ÁV Rt.-t, hogy gondolkodjon több fontos ipari létesítmény ilyetén feltámasztá­sán, s elképzelhető — említette —, hogy a következő, állami vásárlással megmentendő cég a tapolcai Koszig lesz. Dr. Koncsár Zoltán, az Eco­­nomix Rt. felszámolási igazga­tója a munkásgyűlést követő sajtótájékoztatón kijelentette: a hajógyár reorganizációs prog­ramját nyilvánvalóan már nem ők hajtják végre, de az idei év végéig még minden bizonnyal részt vesznek a gyár stabilizálá­sában. A végső cél természete­sen a privatizáció, a hajógyár minél jobb kondíciókkal való eladása. A felszámolási biztos szerint a jelzálogjoggal biztosí­tott követelések mintegy 230- 240 millió forintot tesznek ki, melyeket maradéktalanul kielé­gítenek, ám a köztartozásokat egyelőre nem tudják rendezni. A gyárnak jelenleg már csak 69 dolgozója van, akik most össze­sen 8 millió forint végkielégí­tést kapnak (összesen ennyi „ment el” eddig az elküldött dolgozókra is), ám természete­sen maradnak a mostani munká­sok a helyükön, sőt nemsokára új munkaerő felvételére lesz szükség — emelte ki Forstoffer Ferenc igazgató, aki tájékozta­tást adott arról is, hogy a gyár­nak igen bíztató megrendelései vannak. Végezetül Szabó Tamás kije­lentette: a tulajdonos kft. igaz­gatójának személyére, illetve a cég vezetésének megerősítésére nyilvános pályázatot írnak ki. • J. B. Felszámoláshoz kapcsolódó hitel Egyelőre csak néhány banknál fogadják a kérelmeket A felszámolás alatt lévő cé­gek vagyontárgyainak megvá­sárlásához kapcsolódó hitelek iránti kérelmet hétfőtől már több bank fogadja. Bár több mint 20 pénzintézet vállalkozott arra, hogy a kedvez­ményes kamatozású hitelkonst­rukciót folyósítja, egyelőre csak néhány banknál van lehetőség a kérelmek beadására, így tegnap­tól már fogadja a hitelkérelmeket — többek között — a Takarék­bank, a Konzumbank és a Bank Indosuez is. Néhány napon belül már lesz lehetőség az Iparbank­házhoz is fordulni ilyen típusú hitelkérelemmel. Rövidesen több bank is kidolgozza saját eljárási rendjét a hitel folyósításához, s azt követően a szinte valamennyi nagy bankban is lehetőség lesz arra, hogy a kedvező kamatozá­sú hitelt igénybe vegyék a kis- és középvállalkozók. A kormány ebben az évben a vállalkozók kamattámogatására 2 milliárd forintot különített el. A kedvezmény igénybe vétele irán­ti kérelmet a finanszírozó ban­kokhoz kell benyújtani, amely azokat a Kisvállalkozói Garancia Alap kezelő szervezetéhez továb­bítja. A hitel felvételéhez egyéb­ként igénybe vehető a Hitelga­rancia Rt. szolgáltatása is, az ez iránti kérelmet ugyancsak a fi­nanszírozó bankhoz kell beadni. A hitel feltételei közé tarto­zik, hogy a saját erőnek el kell érnie a felvett hitel 15 százalé­kát. A futamidő maximum 15 év, legfeljebb 3 év türelmi idő­vel. A kamattámogatás mértéke a hitelfelvétel első évében a min­denkori jegybanki alapkamat — jelenleg 22 százalék — 70 szá­zaléka (15,4 százalék), majd a támogatás összege évente 20 százalékkal csökken, vagyis a hatodik év végére elfogy az álla­mi támogatás. •V. I. ti MAGYAR HÍRLAP XX Közvetlenül New Yorkba száll a Malév Új útvonalon, Budapestről közvetlenül New Yorkba közle­kedteti egyetlen transzatlanti me­netrendszerű járatát a Malév — közölte érdeklődésünkre Gondá­­né Fischer Zsófia, a légi közleke­dési cég szóvivője. Tavaly május végén indították meg heti 5-6 al­kalommal a járatot római leszál­lással a társtulajdonos, de az eltelt közel egy év alatt 650-700 mil­liós ráfizetés volt a New York-i viszonylatban. A szóvivő szerint ennek legfőbb oka, hogy a transz­atlanti útvonalon a legkiélezet­­tebb a konkurenciaharc, így az el­múlt évben hiába regisztráltak a járaton közel 62 százalékos ki­használtságot — ami nemzetközi összehasonlításban is igen kedve­ző —, ha az alacsony árak miatt mégis veszteség keletkezett. További jelentős gond, hogy a hitelre vett két Boeing—767-es kamatai a sorozatos forintleérté­kelések hatására komoly terheket jelentettek a cég számára, amit végül az ismert kajmán-szigeti lí­zingkonstrukcióval oldottak meg. A közvetlen New York-i jára­tot tegnap óta az Alitalia helyett az amerikai Deltával közösen bo­nyolítják le, s az egy évre kötött szerződés értelmében a Delta­ 110 helyet vásárol meg a 190- ből, amit saját értékesítési hálóza­tán keresztül ad el. Változást je­lent az is, hogy az eddig a newar­­ki repülőtérre közlekedtetett járat ezentúl a Kennedy reptérre érke­zik, mivel a J.F.K.-n van a Delta bázisa. A közvetlen járat további előnye, hogy az eddigi 13-14 órás menetidő 9 órára csökken, s így a két gépet üzletileg kedvezőbben használhatják ki. Ez évre 40 char­ter járatot kötöttek le Japánba, de a 767-sek Torontóba és Cleve­­landbe is repülnek. A gazdaságo­sabb üzemeltetéssel és a felszaba­duló kapacitások kihasználásával a Malévnál úgy vélik, hogy a já­rat eddigi tetemes veszteségét egy év alatt lefaraghatják, s a mérleg jövő ilyenkorra nullszaldót mutat majd. • H. L Letartóztatták Borhegyit Borhegyi György letartózta­tásáról döntött a IV.-XV. kerü­leti bíróság hétfő délután. Az el­múlt hét csütörtökén nagy ér­tékre elkövetett csalás gyanúja miatt őrizetbe vett üzletember, aki a Unique Kft.-t vezette, ezek szerint őrizetben marad, mert az ügyészség elfogadta a rendőrsé­gi vizsgálat eredményeit, s a le­tartóztatást javasolta a bíróság­nak. Nem is csoda, mert amint a XV. kerületi kapitányságon el­mondták, eddig többszáz sér­tettről van tudomásuk. A kapi­tányság telefonközpontjában amint a Unique iránt érdeklődik valaki, megkérdik, károsult-e s ha igen, már írják is az adato­kat. A kép teljessé tétele érde­kében ma teszi közzé felhívását a BRFK, amelyben kéri, jelent­kezzenek mindazok, akiknek valamilyen elszámolnivalójuk van a Unique-kal. • D. K. ül m­in AIKlÄn­a Uszoda, Fürdőmedence ÉS EZEKHEZ MINDEN. "lEmlERO 1136 Budapest, XIII. Balzac u. 17. Tel: 270-1101, 270-1102, 270-1103

Next