Magyar Hírlap, 1995. július (28. évfolyam, 152-164. szám)
1995-07-10 / 159. szám
Ki kicsoda az ÁPV Rt. vezérkarában Hosszas huzavona után született meg a döntés az állami privatizációs és vagyonkezelő társaság igazgatóságának tagjairól. Meglepetést viszont elsősorban az okozott, hogy viszonylag kevés ismerős névvel találkozott az átlagolvasó. Még azok is bizonytalanok voltak, akik általában jól ismerik a gazdasági élet szereplőit. Holott mindenkit közelről érint, kik azok, akik a következő években döntenek az állami vagyon - gyakorlatilag valamennyi magyar állampolgár vagyonának - sorsáról. A tájékozódást próbáljuk megkönnyíteni akkor, amikor bemutatjuk az igazgatóság tagjainak eddigi pályafutását. Szokai Imre Az igazgatóság elnöke (45 éves) közgazdász, 1974-ben végezte el a közgazdaság-tudományi egyetemet. Közgazdász végzettséggel azonnal a külügyi pályára lépett, és 1985-ig Albániában és Jugoszláviában teljesített szolgálatot. 1985 és 1989 között a „fehér házban” - az MSZMP hajdani székházát nevezte így a köznyelv - foglalkozott a külügyekkel, majd 1989-ben átköltözött a Duna túlsó partjára, a Bem rakpartra. A Külügyminisztériumban elölről kezdi megmászni a ranglétrát, az előadói pozíciótól jut el a helyettes államtitkár tisztéig. 1991-ben búcsút vesz a Bem rakparti háztól, és gazdasági-pénzügyi tanácsadással foglalkozik magyarországi és közép-, kelet-európai projekteknél. 1994- ben az ÁV Rt. igazgatóságába delegálja a nagyobbik koalíciós kormányzópárt. 1995-ben előbb az ÁV Rt. igazgatóságának elnöke, majd megalakulásától az ÁVP Rt. elnöke. Szokai franciául, horvátul, oroszul és szerb nyelven beszél. Több tanulmánya jelent meg a szaksajtóban a közép-, kelet-európai államokról. Uniport Részvénytársaságnak, amely kereskedelmi, pénzügyi tanácsadásra és projektmenedzselésre szakosodott. Angol, francia, orosz, német és arab nyelven beszél. Hegedűs Éva A közgazdász végzettségű pénzügyi szakember (38 éves) 1977- ben a Nehézipari Minisztérium Ipargazdasági Intézetében munkatársként kezdte pályáját. Mikor a legkülönbözőbb iparágakat egyetlen minisztériumba tömörítik 1981-ben, hűséges marad a magyar iparpolitikához, és egészen 1988-ig kitart a tárcánál a hivatali adminisztráció középkategóriájában. A reformok időszakának számító 1988-90- es években már fontosabb megbízatást kap, a Miniszterelnöki Hivatalban lesz osztályvezető. 1990-től a Pénzügyminisztérium ipari szakértője, előbb osztályvezetőként, majd főosztályvezetőként, 1994 októberétől pedig helyettes államtitkárként. Szakmai elismertségét jelzi, hogy a Közgazdasági Társaság pénzügyi szakosztályának egyik vezetője, és részt vesz a Magyar Tudományos Akadémia szakbizottságainak munkájában is. Hídvégi Gábor Az alma mater a (39 éves) külkereskedelmi szakember számára is a közgazdaság-tudományi egyetem. Az egyetem után azonnal az ipar sűrűjébe kerül, az Élelmiszer-ipari Gépgyártó Vállalathoz, ahol 11 évig létesítménybonyolító, majd külkereskedelmi irodavezető. Az Élgép a keleti piac összeomlásának egyik nagy vesztese. Hídvégi 1990-ben egy olyan vállalathoz távozik, ahol még van remény az újjáélesztésre, a MOM kereskedelmi igazgatója lesz. 1991-től a külföldi tőkével megerősített Buchmann Magyar Optikai Művek vezérigazgatója. Az állami privatizációval 1994 októberében kerül szorosabb kapcsolatba, amikor az ÁV Rt. igazgatóságába delegálják. Tárgyalási szinten beszél angolul, oroszul, franciául és hollandul. Lajtner Tamás Közgazdasági egyetemi diplomával a statisztikára szakosodott a (34 éves) közgazda. Karrierjét az Országos Statisztikai Hivatalban mint programozó kezdi, innen vált a bankszakmára, amikor 1989-ben az Országos Kereskedelmi és Hitel Bank elnöki titkárságának vezetője lesz. 1991-től a privátszférában kamatoztatja ismereteit, mint az Értékpapír Rt. vezérigazgatója, majd ezzel párhuzamosan a Zála Befektetési Kft. ügyvezető-igazgatója. 1994- ben az Expo ’96 (Világkiállítás Szervező Kft.) gazdasági igazgatóhelyettese, majd 1995-től a Hazai Befektető Rt. elnök-vezérigazgatója.. 1989-ben a Hatékonyságon innen és túl című munkájával elnyeri a közgazdaság-tudományok kandidátusa tudományos fokozatot. Réti Tamás A Veszprémi Vegyipari Egyetem üzemmérnöki diplomájával lép a pályára (45 éves), és azonnal a fűzfői Nitrokéniánál helyezkedik el. Pályája egyértelmű elkötelezettséget mutat a vegyipar iránt. A veszprémi egyetemen levelezőként előbb a petrolkémiai szakmérnöki, majd a szervező vegyipari szakmérnöki diplomákat is megszerzi. 1989-ben hat hónap alatt elvégzi a londoni Chemical Ltd. nemzetközi kereskedelmi szakmérnöki tréningjét. A Nitrokémia vállalathoz 1994-ig hűséges. A cégnek a legnehezebb időszakban, 1990-től ’94-ig vezérigazgatója, majd miután átmentette a válságos korszakon, 1994-től egyéni vállalkozó. Lascsik Attila Az ÁPV Rt. vezérigazgatója (36 éves) pénzügyi szakon végzett a közgazdaság-tudományi egyetemen. Pályafutását a Mogürt külkereskedelmi vállalatnál kezdte, amely köztudottan a jármű export-import reprezentánsa volt. Innen a külkereskedelmi tárcához igazolt át 1986-ban, ahol 1990-ig dolgozott. A Zarex Magyarország Found csak egy rövid intermezzo volt pályáján, mert 1990-ben már az ÁVÜ privatizációs igazgatóságának helyettes igazgatója. A külkereskedelmi múltnak köszönhető, hogy privatizátori pályáján előkelő helyet foglal el a korábbi impexvállalatok tulajdonreformja, de ezenkívül foglalkozik még az építőipar, gyógyszeripar, a nagy- és kiskereskedelem privatizálásával, sőt belekóstol az agrárágazat tulajdonreformkísérleteibe is. 1994 októberében átmeneti megbízatással Csépi Lajost váltja az ÁV Rt. vezérigazgatói székében. Mandátumának többszöri meghosszabbítása után végül is az új szuperholding vezérigazgatója. Bessenyei Zoltán A közgazdász diplomás (48 éves) diplomata gyakorlatilag csupán 1992- ben kerül közel a gazdasághoz. A külügyben a tradicionális ranglétrán haladt előre, hosszabbrövidebb időt töltött külföldön, először mint a marokkói nagykövetség attaséja, majd mint az algériai nagykövetség helyettes vezetője. 1992-ben viszont már a gazdasági életben bukkant fel, mint a svájci érdekeltségű NOGA magyarországi igazgatója. 1993-ban megalakítja a BMZ Budapest Kft.-t és társalapítója az Kamarás Miklós A mérnöki diplomával rendelkező (50 éves) szakember jól ismeri a vállalati gyakorlatot. Pályáját a Telefongyárban kezdte 1963-ban, innen a Fémfeldolgozó Szövetkezeten át az Építőipari Gépgyárig vezetett az útja. Az Épgépnél eltöltött idő alatt szerezte meg közgazdász diplomáját. 1989-től a Tallér és a V&K Marketing International Kft. ügyvezető igazgatója. 1995 január első napjától az ÁV Rt. pénzügyi számviteli főtanácsosa, majd egy gyors előrelépéssel márciustól a könyvszakértő igazgatóság vezetője. Komáromi Gábor Az ELTE állam- és jogtudományi karán szerezte meg diplomáját a (44 éves) jogász. 1977-től két évig dolgozik a XXI. kerület bíróságán, majd az Igazságügyi Minisztériumban folytatja pályáját. A szaktárca hivatlanoki ranglépcsőin fokozatosan lép egyre feljebb. 1990-ben mint főosztályvezető vesz búcsút a minisztériumtól. 1990-től vállalkozó, gazdasági, pénzügyi, jogi tanácsadó. 1989 óta a szerzői jogi szakértői testület tagja, 1994-től pedig a Magyar Gazdasági Kamara állandó választott bíróságának munkájában vesz részt. Spanyol József közgazdasági és geofizikus mérnök diplomával indul (33 éves) karrierje. Első munkahelye a Dorogi Szénbányák Vállalat, ahonnan a Mechanikai Laboratórium Híradás-technikai Kísérleti Vállalata gazdasági igazgatójaként teszi próbára tudását. De a Mechlabort nem tudja megmenteni a felszámolástól, ezért 1991-ben a privátszférában boldogul. 1991-ben az ISD Valution Research szenior munkatársa, 1992-től pedig a Kockázat Nemzetközi Befektetési Rt. vezérigazgatóhelyettese. 1992-ben a Pólus Pénzügyi és Vezetési Tanácsadó Rt. vezérigazgatója. Tárgyalási szinten beszél angolul. Virág Attila ipari-közlekedési szakon végezte el a közgazdasági egyetemet (40 éves). 1991-ben ehhez a diplomához megszerzi a mérlegképes könyvelői, könyvvizsgálói és adótanácsadói képesítést is. Egyetemi tanulmányaival párhuzamosan dolgozik is, 1974-től majdnem 10 évig a XIV. kerületi tanács pénzügyi előadója. A tanulást 1983-tól az élelmiszer-ipari gépek exportjában kamatoztatja, amikor az Élgép és a Komplex külkereskedelmi vállalat képviseletében az algériai fővállalkozás gazdasági igazgatója lesz. Az algériai munka befejezése után az Élgéphez tér vissza, ahonnan 1989-ben távozik. A privátszférába az út egy kisszövetkezeten át vezet, ahol egy évig könyvelőként dolgozik. 1990-ben viszont már az Azaszint Vállalkozási Kereskedelmi és Ügyvitelszervezési Kft. ügyvezető igazgatója. Angol és francia felsőfokú nyelvismerettel rendelkezik. Forrás: B. ZS. CT PERSONNEL LEASING —X Munkaerő - Szervezési Kft. ftJ. a Dr. Pendl 6* Dr. Piswanger Csoport tagja MUNKAERŐ - KÖLCSÖNZÉS (titkárnő, könyvelő, recepciós, adatrögzítő ) Érdeklődését várja : Lakatos Gábor 1146 Budapest, Bethesda u. 6. Telefon : 252-3272, 252-3297 Fax : 252-3345 A Magyar Hírlap MELLÉKLETE SZERKESZTI BÁN ZSUZSA 1995. JÚLIUS 10., HÉTFŐ Hétfő Karrier, kedd Heti Patika, szerda Ingatlanbörze, csütörtök Autók és Piacok, péntek Pénz Plusz Piac, szombat Ahogy tetszik+Vasárnapi Magazin AMIRŐL A VILÁG BESZÉL Az arles-i hölgy A szivar hiányzik, a két pohár portól még jobban. A bronchitis viszont már mállóban van. Három hónappal születésnapja után Jeanne Calment köszöni szépen, jól van. Még kissé gyenge, de a jó arles-i levegő, a tenger közelsége és a nyári nap felerősíti. Szaknyelven szólva a fenti szövegnek nincs „hírértéke”. Elvégre kit érdekel a mások náthája. Jeanne Calment-ról még a tekintélyes párizsi Figaro közölte a semmitmondó hírt, hogy „jól van”. A hölgy ugyanis három hónap alatt heverte ki 120. születésnapjának fáradalmait. Már az előkészületek is alaposan igénybe vették. Kezelőorvosával, Victor Lebre doktorral alaposan megtanácskozták, mit mondanak majd a sajtónak: beszéljenek-e politikáról vagy csak a diétáról, s ami a legfontosabb, milyen ruhában jelenjen meg Jeanne a kamerák előtt. Hosszas töprengés után egy apró fekete mintás fehér ruha mellett döntött. Hét évvel korábban, alig 113 éves korában fehér csíkos zöld fodros blúzban ült a kamerák elé, és mesélte el találkozását Van Goghgal. Az idei születésnapon - talán mert Szécsi Éva rovata közelgett az elnökválasztás - súlyosabb téma került terítékre: a politika. Igaz, Jeanne nem jegyezte meg Balladur akkori miniszterelnök nevét (valóban felesleges lenne 120 éves memóriáját a mindenkori kormányfő nevével terhelni), de azt közölte, hogy Jacques Chimera fog szavazni. Amikor pedig értesült arról, hogy Mitterrand távozik a politikai porondról, csak annyit jegyzett meg, hogy „annál jobb”. (Bármilyen különös, de Jeanne Calment konzervatív). Nagyon szeretné, ha Bernadette Chirac meglátogatná. „Bernadette provence-i keresztnév” - mondja, s Jeanne imádja szülőföldjét. Talán Provence hosszú életének egyik titka. A klíma itt ugyanis különlegesen jó. Jeanne Arles városában, egy idősek számára létesített otthonban lakik 1985 óta. Franciaországban hatezer, százévesnél idősebb ember él. 2050-ben már 150 ezren lesznek - vélik a gerontológusok. A százévesek többsége nő, bizonyságául annak, hogy a hosszú életnek nem okvetlenül az a titka, hogy az ember (illetve a nő) oldalán szerető férj álljon. Jelenleg a francia nők várható élettartama 81,5 év, de messze nem ez a felső határ. Jeanne születésnapja leginkább orvosát, Lebre doktort merítette ki. Ezért az utóbbi hetekben kissé el is hanyagolta páciensét. „Kifogytunk a témából” - mondta a Figarónak. De most ismét találtak beszédtémát. Van Gogh és az Eiffel-torony építése után a Dreyfus-per és az antiszemitizmus következik. A kortárs, a szemtanú emlékei felbecsülhetetlenek. (Jeanne Calment legendásan jó memóriáját egész orvoscsoport vizsgálja.) „Engem a Jóisten itt felejtett” - szokta mondogatni a „nagyon idős hölgy”. Hosszú életének valószínűleg az a titka, hogy nincs benne rendkívüli. Talán csak a természet bőkezűbb hozzá, mint más földi halandóhoz. Étrendje viszont a szokásos. A franciákat egyébként is nehéz lenne leszoktatni a marhahús, a hal, a vörösbor, a sajtok és az édességek élvezetéről. Jeanne lakását 1965-ben egy jegyző vette meg, életjáradékért. Calment aszszony akkor 90 éves volt. A jegyző azt hitte, remek üzletet csinál. Tévedett. Gombhoz a kabát (2) Vele vagy nélküle? A vállalkozók közül sokan nem tartják igazán fontosnak az üzleti terv elkészítését. Alábecsülik annak jelentőségét, hogy egy jó üzleti terv milyen előnyöket nyújt egy-egy új vállalkozás számára, ahhoz, hogy az induláshoz vagy a fejlesztéshez pénzt szerezzenek. Arról már nem is beszélve, hogy az üzleti terv nélkülözhetetlen a stratégia meghatározásához és elengedhetetlen feltétele annak, hogy a vállalkozás fejlődését nyomon lehessen követni. Egy új vállalkozás beindítása mindig komoly kihívást jelent. A statisztikák szerint az ugyan változó, hogy az új vállalkozások közül az első években mennyien mennek tönkre, viszont egyértelműen gyakrabban történik ez meg a kezdő vállalkozások esetében. A meglehetősen nagy bizonytalansági tényező miatt lényegesen sikeresebbnek mutatkoznak az olyan ügyletek, amikor már meglévő vállalkozásokat vagy tevékenységeket vesznek meg, illetve egy meglévő vállalkozást bővítenek. A vállalkozások azonban még ilyen körülmények között is összetett és komoly kockázatot jelentő problémákkal szembesülnek. Ennek tudatában kell a vállalkozóknak olyan megoldásokhoz folyamodniuk, amelyek javítják esélyeiket. Ez pedig szinte minden esetben egybeesik az üzleti terv aprólékos kidolgozásával és betartásával. A vállalkozók kényszerülnek arra, hogy leendő vállalkozásuk valamennyi elemét közelről megvizsgálják. Ennek során szembesülnek azzal, hogy előre feltárják az vállalkozás gyenge pontjait és hibáit, amelyeket már a tervezés során meg kell oldaniuk. Wante Local representative wanted to offer our (ready-made) international companies Application to: EDR Verlags AG Postfach 273 • CH-4024 Basel FAX ++41-61-361 00 53 = MGÜ MG HUNGAROGAZ Az MG Hungarogáz Ipari Gázgyártó és -Forgalmazó Kft., a Messer Griesheim Frankfurt vállalata keres budapesti telephelyre JÓ KERESETI LEHETŐSÉGGEL LT -F l I UT IAD -H -l-LTl Követelmények; — felsőfokú szakirányú végzettség, — legalább 5 év szakmai gyakorlat, — ADR gépjárműpark területén szerzett gyakorlat, — németnyelv-tudás (esetleg angol). Érdeklődés: Sipos Magdolna munkaügyi vezetőnél. Telefon: 169-7911/164 mellék. Cím: Budapest IV., Váci út 117. Külföldi érdekeltségű cég erőművi berendezéseket gyártó vállalatához fiatal, ambiciózus munkatársakat keres az alábbi munkakörök betöltésére: FŐKÖNYVELŐT (számviteli oszályvezetőt) Elvárásaink: - felsőfokú szakirányú (mérlegképes) végzettség, - minimum 3 éves szakterületen szerzett vezetői gyakorlat, - angol és/vagy német jó nyelvismeret. PÉNZÜGYI ELŐADÓT Elvárásaink: - középfokú szakirányú végzettség, - min. 3 éves szakterületen szerzett tapasztalat, - angol, vagy német nyelv ismerete előny. Ipari (vegyes) nagyvállalatnál szerzett gyakorlat előnyt jelent. Amit nyújtunk: felelősségteljes munkakör, szakmai, nyelvi fejlődési lehetőség. Kérjük, hogy fényképes szakmai önéletrajzát, (angol vagy német nyelven is) Király Éva humán erőforrás manager részére küldje el. Levélcím: ABB Power Generation Kft. 1558 Budapest 139. Pf. 95. Telefon: 270-1555/2242 mellék. A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány pályázatot hirdet a budapesti Anyagtudományi és Technológiai Intézet igazgatói állására Az igazgató feladata: Az intézet osztályainak összehangolása, a fémtechnológia, műanyagtechnológia és műszergyártás terén létrehozott eredmények piacának megkeresése és az új alkalmazott kutatási irányok meghatározása, megszervezése piaci igények alapján az intézeten belül. A munkakör betöltésének feltételei: Természettudományi vagy műszaki doktorátus, tudományos fokozat, közgazdasági ismeretek, vezetői gyakorlat, feddhetetlen előélet. A pályázathoz kérjük csatolni: 1. önéletrajzot, 2. tudományos életrajzot, 3. tudományos publikációk és szabadalmak listája, 4. hazai és külföldi előadások listája, 5. nyelvismeret. A pályázatot az alábbi címre kérjük megküldeni: Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány, 1116 Budapest, Fehérvári út 130. A pályázat benyújtásának határideje: 1995. augusztus 15. A pályázók meghallgatására 1995. szeptember 15-ig kerül sor. MH 9118 ERICSSON - ÜZLETKÖTŐT keresünk a Műszaki Igazgatóságra Elvárások: • felsőfokú közgazdasági, lehetőleg marketing szakterületen szerzett végzettség • telekommunikációs rendszerek ismerete • tárgyalási szintű angolnyelv-tudás • jó kommunikációs készség • PC-felhasználói ismeretek. Részletes, magyar és angol nyelvű szakmai önéletrajzát a hirdetés megjelenésétől számított egy héten belül, „MARKETING” jeligével juttassa el hozzánk, a következő levélcímre: Budapest, Postafiók 154. 1475.