Magyar Hírlap, 1996. augusztus (29. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-12 / 188. szám

8 Magyar Hírlap Egy filozófus álmai és utópiái „Nehéz előre kiszámítani. Szeretném kicsit érzékeltetni a hallgatósággal, hogy mi az utópia abban az értelemben, ahogy azt Ernest Bloch hasz­nálja - mondta Heller Ágnes, aki kérésünkre telefonon fog­lalta össze, miről beszél majd a szigeten. - Mindenki álmo­dik, vannak nappali álmaink, jelenre, múltra és jövőre vo­natkozó fantáziáink. Ez a ví­zió lehet személyes, de vonat­kozhat a világra, a társada­lomra. Abból a feltételezés­ből szeretnék indítani, hogy a nappali álom élettapasztalatá­ból miként nő ki az utópia.” Arra a kérdésre, hogy a filo­zófusnő szerepelt-e már ilyen környezetben, rockzenekarok előtt, között vagy után, Heller Ágnes elmondta, egy alkalom­mal nagyszabású olaszországi heppeningre hívták meg, ahol előre elkészített előadását szé­pen félretette, és megkérdezte a hallgatóságot, hogy voltakép­pen mire is kíváncsiak. A kér­dések, javaslatok címszavak alapján, aztán egy nagyon izgal­mas együttlét kerekedett. „A Diákszigeten, bármit is készítek elő magamban, meg fogom őket is kérdezni, hogy mi érdekli őket, miről beszél­jek. Mi jut az eszükbe arról, ha az utópia szót hallják. S ar­ra akarok majd reagálni, amit ők az utópia kifejezéssel kap­csolatban elképzelnek vagy elvárnak. Tehát én kifejezet­ten kölcsönös, élő kapcsolat­ban szeretnék lenni a közön­séggel. A többi majd a hely­színen kiderül.” •V. B. É. Heller Ágnes filozófus lesz a Pepsi szigeti Magyar Hírlap Szabadegyetem első előadója. Hellernek a legutóbbi hat hónapban három műve is megjelent magyarul, s bár szinte hetente ad elő különféle rangos nemzetközi tudományos konferencián mégis - lapunk felkérésére - időt szakított arra, hogy a fiatal generációnak az utópia-álom-képzelet kérdésköréről beszéljen. / E Heller Janes fotó: szigetváryzsolt MH-információ Szerdán kezdődik és egy hé­ten át tart majd Közép-Euró­­pa legnagyobb fesztiválja, a Pepsi Sziget. A „világegyete­misták találkozóhelye” im­már negyedszer várja az ér­deklődőket, remélhetőleg több mint kétszázezer embert. A világ legnagyobb és leg­jobb fesztiváljai között szá­mon tartott rendezvény befo­gadására egy hét alatt kétszáz­ezer főre tervezett város épült fel négyezer ember munkája nyomán. Slash, a Bates, a Stone Roses, Peter Hammill, Iggy Pop, a Prodigy, a Level­lers, a Sonic Youth és a The­rapy? mellett további harminc külföldi és közel kétszázötven magyar zenekar játszik majd a nyolc színpadon, mindennap reggel hatig. A tavalyihoz ké­pest tovább bővült a kínálat: kamarazenei produkciók is lesznek, valamint nonstop un­derground techno-house party német sztárokkal és a hazai él­mezőnnyel. Idén is lesz Afrika Fesztivál és Krisna-színpad az elmarad­hatatlan egzotikus ingyen­koszttal. A már megszokott es­ti filmvetítések, színházi és per­­formance-előadások mellett el­ső alkalommal lesz Tánc Sátor is. Önálló helyszínt és ezáltal jelentős szerepet kapott a Ma­gyar Hírlap Szabadegyetem, melynek programján neves művészek, tudósok és közéleti személyiségek előadásai szere­pelnek. A sziget ismét otthont ad az országos bábjátékos- és az Agóra képzőművész-talál­kozónak, a micecentenáriumra tekintettel pedig sor kerül majd az ősi magyar szokások felelevenítésére. A tömeg­sportprogramok mellett idén helyet kaptak extrém sportok bemutatói, és természetesen a szervezők számos programmal gondoltak a gyerekekre is. A vendéglátást továbbra is az ország legjobb klubjai, szó­rakozóhelyei végzik majd egységes, alacsony árakkal. Minden este lesz Sziget Hír­adó és ismét megjelenik majd a Sziget Sun című napilap. A rendezvény ideje alatt egész Budapesten fogható lesz a nonstop Sziget Rádió. A fesztivál méreteire való tekintettel az idén minden ko­rábbinál szigorúbb biztonsági intézkedésekre számíthatnak a Diákszigetre látogatók. A rendet 600 biztonsági őr vi­gyázza, és külön rendőrőrs működik majd a területen, hat egyenruhás rendőrrel és 50 ci­vil nyomozóval. Az utóbbiak elsősorban a drogkereskedő­ket próbálják kiszűrni. A be­járatnál egyébként mindenki­nek kábítószer-kereső kutyák előtt kell majd elhaladnia. Gerendai Károly, a sziget főszervezője lapunknak el­mondta: ezt a szigorítást az is motiválta, hogy az elmúlt években több politikus drog­szigetnek titulálta a fesztivált. Mint utólag kiderült, ok nél­kül. Hozzátette, hogy ennek ellenére most is van olyan ma­gas beosztású politikus, aki azt a képtelenséget gondolja, hogy a sziget felett az úgyne­vezett drogmaffia bábáskodik. A háromszáz koncertet és hatszáz egyéb programot fel­vonultató Pepsi Sziget költ­ségvetése mintegy 163 millió forint. Ebből körülbelül 50 millió folyik be szponzoroktól és támogatóktól. A fővárosi önkormányzat például 5 mil­lió forintot adott a fesztiválra. A többi pénzt a jegybevéte­lekből várják a szervezők. A hetijegyek elővételben 3 ezer 500 forintba, a helyszínen 4 ezer 200 forintba kerülnek, a napijegyekért pedig 700 fo­rintot kell fizetni. • D. P.-K. R.-K. G. A bejáratnál kábítószer-kereső kutyák szimatolnak Szerdától Pepsi Sziget KULTÚRA Erőteljes kezdet: Slash és a Bates MH-információ___________ A Pepsi Sziget Fesztivál nyi­tónapjának sztárja a Guns N’ Roses világhírű gitárosa, Slash lesz. Csütörtök este a ta­valy befutott német neopunk banda, a Bates lép fel a nagy­színpadon. Slash (polgári nevén Saul Hudson) nem sokkal a Guns N’ Roses 1985-ös megalakulá­sa után lett a zenekar gitárosa, és a frontember, Axl Rose mellett az együttes legmegha­tározóbb egyénisége. A vörös hajú énekesen kívül szinte csak Slash látható a klipek­ben, ő az a másik figura, aki „ki lett találva”: fekete bőr­szerelésében, cilinderrel a fe­jén - a lírai szólók közben is - flegmán pengeti a gitárt, arcát eltakarja hosszú, fekete gön­dör haja, azt mégis mindenki tudja, hogy orrbavalót hord. 1987-ben jelent meg a Guns N’ Roses első albuma, az Ap­petite For Destruction, amely­nek számai (Paradise City, Sweet Child O’ Mine, Welco­me To The Jungle stb.) ma már klasszikusnak számítanak. A színvonalas metál mellett a permanens botrányokozás jel­lemzi a bandát: kábítószer, le­tartóztatások, szabadszájú nyi­latkozatok. Ez is hozzájárult az együttes óriási sikeréhez, hisz nem sok lemezt jelentettek meg. 1988-ban a Live? Like A Suicide óriás kislemezt kiegé­szítve adták ki a Lies című al­bumot, amelyről a Patience cí­mű szám lett listavezető. Köz­ben rengeteget koncerteztek, többek között az Iron Maiden és a Mötley Crue előzenekara­­ként. Azután, mintha csak be akarnák hozni lemaradásukat. 1991-ben Use Your Illusion I—II címmel két CD-t jelentet­tek meg, közel 150 percnyi anyaggal. Az albumok lemeze­ladási csúcsokat döntöttek vi­lágszerte, és az addig kétke­dőknek is el kellett ismerniük, hogy a Guns N’ Roses kiváló zenészekből áll. A nagy sláge­rek, a You Could Be Mine, a Don’t Cry, a November Rain és a Bob Dylan-szám-feldolgo­­zás, a Knockin’ On Heaven’s Door mellett a többi szerze­ményt is ötletgazdagság és fél­reismerhetetlen hangzásvilág jellemzi. Az együttes világ kö­rüli turnéjára (amelynek egyik állomása a Népstadion volt), már a legnépszerűbb rocke­gyüttesként indult. Legutolsó albumuk, a Spaghetti Incident azonban mind a szakma, mind a rajongók körében csúfosan megbukott. A tagok viszonya megromlott, sokan már felosz­lottnak tekintik az együttest. Slash Michael Jacksonnal kö­zösen feldolgozta a Beatles Come To Gether című számát, majd tavaly Slash’s Snakepit névvel elkészítette a It’s 5 O’clock Somewhere című al­bumát, amelyet eredetileg a Guns N’ Rosesnak írt. Sokáig kérdéses volt, hogy fel tud-e lépni a Szigeten, mert augusz­tusra tervezték a Guns'N’ Ro­ses új lemezének stúdiómun­káit. Ez azonban tolódik, kér­déses, hogy a banda tagjai egy­általán hajlandóak lesznek-e kibékülni, így minden akadály elgördült az útból. Slash szerda este fellép a Pepsi Sziget nagy­színpadán. Németország azon kevés országok egyike, ahol a punk nem tűnt el a nyolcvanas években. A Toten Hosen és a Die Arzte a mai napig a német könnyűzene élvonalába tarto­zik, igaz, ez annak is köszönhe­tő, hogy közelebb állnak az utóbbi években az Egyesült Államokból kiinduló neopunk irányzathoz, mint a hetvenes évek végi brit elődökhöz. A punk jellemzői közül csak a „háromakkordos” jelző illik rájuk, zenéjük popos, már-már tinglitanglinak mondható. A szélsőséges vadság helyett konszolidáltabb külsőségek­kel, komolyabb botrányok nél­kül koncerteznek, sikerült el­fogadtatni magukat a szakmá­val, és beépülni a popbiznisz mechanizmusába. Mindez elmondható a né­met neopunk legújabb sztár csapatáról, a Batesről is. A Hitchcock Psychójának fő­hőse után (Norman Bates) el­nevezett együttes 1987-ben alakult Eschwegében. Zené­jük egyszerű, gyors és dalla­mos. A sikerre nyolc évet kel­lett várniuk: tavaly feldolgoz­ták Michael Jackson Billy Jean című számát, és ezzel egy csapásra ismertté váltak Európában. Zimbi (ének, basszusgitár), Pogo (gitár), Reb (gitár) és Klubé (dob) már járt Magyarországon, pár éve Győrött - állítólag egy lá­da sörért­­ léptek fel. Augusz­tus 15-ei koncertjük - amely legutóbbi albumuk, a Pleasu­re And Pain dalaira épül - azonban várhatóan a nap fénypontja lesz. Kovács Gergely FELSZÁMOLÁSI HIRDETMÉNY ® ECONOMIX* Az ECONOMIX Rt. (1088 Budapest, Rákóczi út 19. lem. 2.) mint a DUNA PENT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. f. a. (2400 Dunaújváros, Kondor B. utca 6.11.2.) felszámolója NYILVÁNOS ÉRTEKESÍTÉSRE meghirdeti az adós Dunaújváros, Vasmű utca 3. alatti üzlethelyisége tartós bérleti jogát, amely a privatizáció keretében az ÁVÜ Rt.-től került megvételre. AZ ÜZLET ADATAI: Hrsz.: 177/5/B/21. Alapterülete: 145 m2 (üzlettér, raktár, iroda, mosdó) Irányár: 5 000 000 Ft + áfa Az írásos vételi ajánlatokat a felszámoló székhelyén kell benyújtani személyesen vagy postai úton ,­­ 1996. augusztus 22-én 16 óráig. Felhívjuk a hitelezők figyelmét, hogy elővásárlási jogukkal jelen nyil­vános értékesítés keretében élhetnek. A felszámoló fenntartja magának a jogot, hogy nem megfelelő ajánlat esetén az értékesítést eredménytelennek nyilvánítsa. További felvilágosítást Tiba Péter felszámoló a 118-7457-es telefon­számon ad, illetve a megtekintést Hingyi Lászlóné biztosítja [tel.: (06- 25)312-644] Egy nap a Britanniában Adolf Erik Nordenskjöld N­ordenskjöld, (Nils) Adolf Erik, Friberre (báró), más írásmóddal Nördes­­kjöld (szül. 1832. nov. 18. Helsinki, Finnország - megh. 1901. aug. 12. Dalbyö, Svédország), svéd geológus, földrajztudós és felfedező. Az Északkeleti­átjáró első sikeres hajósaként az Északi-Jeges-tengeren át jutott el Norvégiából a Csendes-óceánra. Nordenskjöld 1858-ban Stockholmban telepedett le, részt vett a Norvégia és Grönland között fekvő Spitzbergákra (Svalbard-szigetekre) vezetett expedíció­ban, majd a Svéd Állami Múzeum ásványtani professzora és kurátora lett. 1861- ben ismét a Spitzbergákra hajózott, majd 1864-ben, 1868-ban és 1872-73-ban saját expedíciót vezetett a szigetekre, feltárva a térség addig ismeretlen földrajzi sajátosságait. 1870-ben Nyugat-Grönlandra szervezett expedíciót a szárazföldi jégrétegek tanulmányozására. Az Északkeletei-átjáró végighajózását megelőző előkészületi útjain, 1875-ben és 1876-ban a Jenyiszej torkolatáig hatolt be a Szibériától északra fekvő Kara­­tengerbe. Végül 1878. július 21-én indult útnak a norvégiai Tromsoből, a Vega nevű gőzös fedélzetén, és augusztus 19-én érte el az út mintegy felénél fekvő, szi­bériai Cseljuszkin-fokot. Hajója szeptember végétől 1879. július 18-ig a jégbe fagyva vesztegelt a Bering-szoros közelében. A Vega végül folytatta útját, és jú­lius 22-én érkezett meg az alaszkai Port Clarence-be. Európába a kínai Kanton, Ceylon (ma Sri Lanka) és a Szuezi-csatorna érintésével hajózott vissza. 1883-ban, Nyugat-Grönlandról visszatérve, ahol mélyen behatolt a sziget jeges belsejébe, ő volt az első, akinek sikerült áttörnie a Grönland délkeleti partjainál képződő nagy tengeri jégmezőn. Nordenskjöld jelentős eredményekkel gazdagította a térképé­szetet is. (Rövidítve.) Heti nyertesünk: Módis Julianna, 1161 Budapest, Rákosi út 38. Nyerjen Britannica Hungaricát! Vágjon id és küldjön be 6 darab dátumos Britannica-emblémát a Magyar Hírlaphoz (1087 Bp., Kerepesi út 29/B), minden héten kisorsoljuk a nagyszerű enciklopédiasorozat első kötetét. (Augusztus 12.) 1996. AUGUSZTUS 12., HÉTFŐ Jagger, a filmproducer MTI-Panoráma Mick Jagger, a brit rockzene elnyűhetetlen fenegyereke új babérokra tör, filmforgatásra készül. A múlt héten bejelen­tette: komoly tárgyalásokat folytat első kiszemelt sztár szereplőjének, Antonio Ban­­derasnak szerződtetése ügyé­ben. A spanyol színész kelte­né életre a Tania munkacímet viselő love story fő alakját, Ernesto Che Guevarát. A rendező az Oscar-díjra jelölt Michael Radford lesz, s Jagger szeretné megnyerni Harrison Ford és Jack Nichol­son közreműködését is. A to­vábbi tervek között szerepel Dylan Thomas költő és Fran­cis Bacon filozófus életének megfilmesítése, Robert Har­ris Enigma (Rejtély) című má­sodik világháborús bestselle­rének filmre vitele, valamint egy fekete komédia és egy kortárs krimi forgatása. Jag­ger máris igazolta a korábban róla keringő híreket, misze­rint a bohém rockzenész álar­ca mögött hideg fejjel számí­tó, kőkemény üzletember la­pul. Az Enigma megfilmesíté­sének jogát Ted Turner CNN- főnök filmes vállalkozása, a Castle Rock orra elől halászta el, majd szemrebbenés nélkül továbbadta Turner vetélytár­­sának, a Paramount stúdió-­á­nak. Jaggert ismerve aligha fi­zetett rá az üzletre. Lome Mi­chaels, az ismert filmproducer úgy véli, hogy Jagger komo­lyan veszi filmes ambícióinak megvalósítását. „Láttam, ho­gyan állította össze Mick az 1990-es Steel Wheels-turné (a Rolling Stones világ körüli koncertkörútja) anyagát. Ha valaki, ő aztán igazán tudja, mi kell két óra igényes szóra­koztatáshoz” - fogalmazott Michaels. Az újsütetű produ­cer levesébe azonban légy pottyanhat, mégpedig éppen a zene miatt. A Rolling Stonest ugyanis szerződés köti a Vir­gin Recordshoz, ebben pedig az áll, hogy az együttesnek legkésőbb 1997 nyaráig új stú­­diólemezt kell készítenie. A Virgin viszont aligha érné be egy Jagger-féle film aláfestő zenéjével - fogalmazott egy bennfentes. Lengyel fotók Kecskeméten MH-információ A Lengyel Fotográfia 1900- 1939 közötti időszakát mutat­ja be a Magyar Fotográfiai Múzeumban augusztus 2-án megnyílt kiállítás Kecskemé­ten. A budapesti Lengyel In­tézettel közösen rendezett tárlat anyagát Adam Sobota, a wroclawi Nemzeti Múzeum fotótárának vezetője állította össze. A harminckét lengyel mű­vész életművéből válogatott fényképek áttekintést adnak a lengyel fotográfia főbb ten­denciáiról, a legfontosabb al­kotók munkásságáról. Láthatók piktorialista stí­lusban készült felvételek, szociofotók és az avantgárd képzőművészeti irányzatok­hoz kapcsolódó modernista képek. A lengyel fotográfiának fontos korszaka a századfor­dulótól a második világhábo­rúig terjedő idő. Az időszak első felét, az első világhábo­rúig a művészi amatőrképek, a festészet realista áramlatá­hoz kapcsolódó piktorializ­­mus esztétikája uralja. A fes­­tőies fotográfia hívei mozga­lomként szervezték meg mű­ködésük kereteit, intézmé­nyeit, s ezzel a lengyel nemze­ti kultúra egységesítésének fontos tényezőivé váltak. 1920 után a független Len­gyelországban az addig egy­mástól elszigetelten működő művészi csoportosulások erő­feszítései összekapcsolódnak, egymást erősítik. A wroclawi Nemzeti Mú­zeum fotótárának gyűjtemé­nyéből kiválasztott nyolcvan­öt kép azoknak a tendenciák­nak a fejlődését mutatja be, amelyek idővel a művészet, az ideológiák és technikák kü­lönféle területeinek kevere­déséhez vezettek. A kiállításon többek között Henryk Mikolasch, Jan Bul­­hak, Józef Switkowski, Witold Römer és Marian Dederka munkái láthatók számos más kiváló lengyel fotóművész al­kotásával egyetemben. Különleges élményt nyújt minden látogató számára a múlt édes emlékeit és meg­rázkódtatásait fölidéző tár­lat, mely szeptember 8-áig tekinthető meg a kecskeméti Magyar Fotográfiai Mú­zeumban. Egy régi kép wroclawi Nemzeti Múzeum fotótárának gyűjteményéből. Edmund Osterloff Beszélgetés című Pászt Patrícia (1905-1910 között készült) ezüstnyomata Hogyan válaszolhat? Élőszóban és azonnal, 0-24 óráig! 06-90-344-222 E_1 mm lnIlíniir­­­rí 111114 I—H kínniA nuJJ mflwnJnin M­ILlAmIaIiIA kínlatár ezt a leieronszamot kbii iuvthq, man nwgaanra az ont­eraeiao niraeies a kitt szereplö postafiók-számot. Eldcar nalani fad­a­kozó üzenetet, majd tekfonszamítogepunkra azi válaszol is, személyes ledolkozol javasokat, vagy megadhatta ennél, telefonszamat is. ? “ ftMM/pol.) figyelem! Ez a szám csak Malév területről Nem hívható utcai Icészi Magyar Hírlap ADJA FE HIRDETÉSÉT­­ ÉS MAGÁNYÁT Ingyenes hirdetésfelvétel! Mindennap 8-22 óráig! 217-3404 Hívja a fenti számot, s munkatársunknak diktálja le a lapban megj­enő apróhirdetése szövegét. Ezután felmondhatja hangos üzenetét is, am­­ivel személyesebbé, emberközelibbé válik bemutatkozása. A hir­detésfelvétel ingyenes és anonim. A hirdetésére érkezett válaszokat a 06-90-344-222 telefonszámon halgathatja le. TÁRSKERESÉS EMBERI HANGON MEGJELENIK MINDEN HÉTFŐN, SZERDÁN. PÉNTEKEN ÉS SZOMBATON HÖLGY KERES URAT Hócipő 23/177, életvidám, győri, diplomás lány keresi őszinte, intelligens párját hosszú távra. Hangpostáitok: 1471 őszi szonáta Megbízható, intelligens páromat, társamat kere­sem 55 évesig. 172/49, fiatalos, monogám, arányosan molett, bp-i, diplomás nő vagyok. Hangpostáitok: 1472 Te viseld a kalapot! Korrekt, házias, vidám, igényes, 48/164/58, fővárosi nő intelligens, őszinte úriember tartós barát­ságát keresi. Hangpostafiók: 1473 Egyéniség 150/52, nem szép, nem gazdag, független nő kere­si partnerét 40-50 éves korig. Hangpostafiók: 1478 Monogám, káros szenvedélyektől mentes, gazdálkodni is sze­rető társát keresi kertészmérnök asszony.Hangpostaftok: 1481 Értelmes élet Számomra az értelmes élethez a szellemi és ér­zelmi társ hiányzik. Érdekes munkám, barátaim vannak. 33/185, diplomás lány vagyok. Hangpostafiók: 1489 Közgazdász Társat keresek, 180-185 magas, mindenre nyitott, rendezett körülmények között élő, 50-57 éves úr személyében. Hangpostafiók: 1490 őszinteség 42/167, barna, rövid hajú, arányosan molett, opti­mista, víg kedélyű, független hölgy keresi társát 50 éves korig, szintén független férfi személyében. Hangpostafiók: 1414 Viktória 47/164/55, kos jegyben született, víg kedélyű, szőke, kék szemű, üzletasszony keres fekete bajuszos, hasonló adott­ságú urat. Hangpostafiók: 1421 Széles váltók 50 év körüli, önálló, igényes diplomást keresek társnak. Hangpostafiók: 1427 Halak 43/160/80, barna hajú hölgy megismerkedne független férfival barátság is, tartós kapcsolat céljából. Éj­ in­nwn nJnfiif If­­ndl lypUald­­­lUk.­­ Rád vár egy 30 éven túli, 170/60, nagyon csinos, vidám, diplo­más nő, ha te 40 év körüli, magas, jó megjelenésű, jó egziszten­ciával bíró igazi férfi vagy. Hangpostafiók: 1437 Szeretnétek megtalálni Keresek egy bp-i, független, legalább 190 magas, 45 éves, rendezett körülmények között élő férfit, aki elviselne egy 166/68/39 nőt, aki szőke és igényes. --------c: 1440 Még ősz előtt 58 éves, rég elvált nő, keres hasonló családi állapo­tú, vagy özvegy, közép végzettségű, magányos, kedves, lakással rendekező férfit komoly kapcsolatra. Hangpostafiók: 1388 Szeretet 27 éves, bp-i mackós fiatalember, 22-40 év közötti höl­gyek ismeretségét keresi. Hangpostafiók: 1389 Rák Keresek, egy intelligens gantiemant, igazi úriembert, 180 magas, sportos, fiatalos, jó humorú úr személyében, aki ottho­nába fogad egy 43/165/54 csinos nőt. Hangpostafiók: 1316 Ördögi szimpátia 26/168/70, aranyos testalkatú, barna hajú és szemű lány 26-34 év közötti kb. 180 cm magas, sportos alkatú fiút keres tartós kapcsolat reményében. Hangpostafiók: 1283 Korrektség 39 éves, szökés hajú, kissé molett hölgy barátot, segítőtársat keres. Hangpostafiók: 1289 Aki mer az nyer! Ha magas, független, budapesti, 38-45 év kö­zötti férfi vagy, hívj egy 41/161/56, csinos, vidám nőt! Hangpostafiók: 1224 Bátraké a szerencse Légy merész, és hívj fel egy 32/165, sze­­retetre vágyó, még nem független hölgyet, ha vidám, jó megje­lenésű és korban hozzám illő férfi vagy. Hangpostafiók: 1131 Vízöntő 44 éves, 168 cm magas, arányos testalkatú, vígkedé­­lyű, megfelelő egzisztenciával rendelkező hölgy társat keres. Im­mám---[: 1132 Boldog tesz élete végéig, ha ön is azzá szeretne tenni egy 48/160/56, özvegy, vezetői munkakörben dolgozó, igényes bu­dapesti hölgyet. Hangpostafiok: 1442 Várom a királyfit fehér lovon 37-43 év között, hátha felébredt. Hangpostafiók: 1444 Összetartozás 35/173/63, diplomás, elvált anyuka kisfiával, egy kiegyensúlyozott, optimista, igazi társat keres. Hangpostafiók: 1453 Rák 40 éves üzletasszony, keresi korrekt úriember barátságát. Hangpostafiók: 1454 Kedves 35-45 éves, magas, intelligens férfiak.Mondják, akkor akadunk rá az igazira, amikor nem is nagyon keressük. Ugye egy kis segítség a véletlennek nem számít keresésnek? Hangpostafiók: 1460 Őszinte, hűséges, megértő, intelligens, aktív társat és meleg otthont keres kölcsönös szimpátia esetén házasság reményé­ben egy 26/170/58, Kos lány. Hangpostafiók: 1466 Komoly kapcsolat 27 éves, diplomás nő keres 40 éves korig, független vagy egy-két gyermekes, közép vagy felsőfokú vég­zettségű, autóval és telefonos lakással bíró férfit. Hangpostafiók: 1321 Szép az étet Ötvenes, alacsony, filigrán, vidám természetű hölgy keresi budapesti, korban hozzáillő társát. Hangpostafiók: 1329 Korkülönbség nem akadály 177/63/37, barna hajú, nőies megjelenésű hölgy egy kislánnyal értelmiségi üzletemberrel megismerkedne komoly, tartós kapcsolat céljából. Hangpostafiók: 1343 Skorpió és Rák Halak, 46/163/65, érzelmileg igényes, intelli­gens, rendezett körülmények között élő, elvált hölgy keresi ko­moly, stabil egzisztenciájú úr ismeretségét.Hangpostafiók: 1346 Halak 165/55, negyvenes, sportos, csinos, értelmiségi hölgy keresi párját jó megjelenésű, ápolt, intelligens, elvált férfi sze­mélyében. Hangpostafiók: 1354 Társra vágyom 5 éve özvegy asszony megértő, biztos anyagi háttérrel rendelkező barátot keres, aki józan életű, de nem baj, ha dohányzik. Hangpostafiók: 1363 Nem akarok férjhez menni „Csak" szeretve lenni, viszontsze­retni, ötvenes, önmagára is igényes urat keresek. Hangpostafiók: 1365 Bak Budapesti, 24 éves, 170 cm magas, 70 kg-os, barna szemű és hajú lány vagyok. Keresem társam 32 éves korig, komoly, hosszú távú kapcsolat reményében. Hangpostafiók: 1375 Vízöntő 42/168/63, csinos, fiatalos, temperamentumos, vidám hölgy keresi tartós kapcsolathoz független, intelligens, jó humo­rú, szenvedélyes úr ismeretségét. Hangpostafiók: 1376 Egymás élete iránti tisztelet 32 éves, független, önálló divat­­tervező 40 év körüli, sportos, sikeres társat keres. Hangpostafiók: 1138 Rubin 43/172, arányos alkatú, jó megjelenésű nő szabadidő­­partnert és társat keres magas, intelligens, 50-es úr személyé­ben. Hangpostafiók: 1242 Azt hiszem sikerül 47 éves, diplomás, korrekt nő vagyok. Ke­resek intelligens úriembert, kivel szűkös szabadidőmet kelleme­sen tudom eltölteni. Hangpostafiók: 1256 Kos Keresem azt a diplomás, 175 cm körüli, 50-56 év közötti férfit aki őszinte, tartós kapcsolatra vágyik.Hangpostafiók: 1258 Kos keresi az Oroszlánt Életvidám, 39 éves, elvált nő vagyok, két nagy gyermekkel élek együtt, keresek egy vidám társat, aki hétvégeken eljönne hozzám. Hangpostafiók: 1160 Bella Donna Merre jártok, nyíregyházi Macsók?! Hangpostafiók: 1263 Aquamaria 48-56 év közötti, egyedülálló, igényes diplomást keresek társnak. Hangpostafiók: 1269 Vízöntő Budapesti, 34 éves, csinos, jól szituált, életvidám nő értelmi-érzelmi társat keres. Hangpostafiók: 1165 Budapest 42/165/65, igényes hölgy 180 cm körüli úr jelentke­zését várja. Hangpostafiók: 1175 Ötvenes, magas orvos! Az üzenetet, (találkozó 07.14-én a Broadway előtt »007 jelige«) későn kaptam meg, hívjon újra. Hangpostafiók: 1183 Kecskemét 46 éves, 160 magas, nem dohányzó, független, diplomás nő vagyok, keresek jól szituált, korrekt urat harmoni­kus, komoly kapcsolatra. Gyermek nem akadály. Hangpostafiók: 1185 Sárga rózsa 43 évesen belefáradtam a csinos, önálló, talprae­sett, okos nő szerepébe, szeretném, ha fontos lennék valaki­nek. Hangpostafiók: 1106 Ne tétovázz Hívj fel, ha szeretetre, családra vágysz. 32 éves, szőke, romantikus lány keresi párját Hangpostafiók: 1114 Könnyűbúvár 42 éves, független, életvidám nő vagyok, szabad­időnk tartalmas eltöltéséhez keresem társamat hasonló érdeklő­désű, kiegyensúlyozott férfi személyében. Hangpostafiók: 1007 Honey 25/178/59, független, diplomás lány megismerkedne független fiatalemberrel, komoly kapcsolat reményében. Hangpostafiók: 1010 Találj meg! Szűz­jegyű, középmagas, szőke, kék szemű, füg­getlen, filigrán hölgy keresi magas, független, diplomás férfi is­meretségét 40 éves korig. Hangpostafiók: 1018 Nehéz egyedül 43 éves, 164/65 szőkésbarna hölgy keresi kor­ban hozzáillő káros szenvedélyektől mentes barátját. Hangpostafiók: 1028 Ikrek 41 éves, független, Ceglédtől 30 km-re, rendezett körül­mények között élő nő vagyok, komoly kapcsolatra vágyó, 40-50 éves férfit keresek. Hangpostafiók: 1033 Vidéki 40/170/60, feltűnően csinos, szőke hajú, barna szemű hölgy keresi egy tartalmas kapcsolatra vágyó üzletember barát­ságát. Hangpostafiók: 1049 Elbújhatunk 47 éves, nem független, komoly, vidám, csinos­nak mondott nő keres egy csinos, korrekt férfit 52 éves korig. Hangpostafiók: 1086 Keresem a párom Független, értelmiségi nő megbízható társat keres 60 éves korig. Hangpostafiók: 1090 Váriak 18 éves vagyok, szeretek a természetben sétálgatni, széles érdeklődési körű vagyok. Hasonló fiúk jelentkezését vá­rom 19-23 év között. Hangpostafiók: 1091 Ducika Mindenben jó partnert keres elkötelezettség nélkül 40- es, 174 cm magas, kedves, molett, barna hölgy kevés szabad­idejének kellemes eltöltéséhez. Hangpostafiók: 1093 Tartós kapcsolat 46 éves, szőke, molett hölgy társat keres józan Hangpostafiók: 1381 életű, egyszerű, víg kedélyű, korban hozzáillő férfi személyében. Gablén 43 éves hölgy keresi azt az illetőt, aki szereti az uta- Csak budapestiek jelentkezzenek. Hangpostafiók: 1098 zást és a könyveket. Hangpostafiók: 1393 Ikrek Megismerkednék egy hozzám illő, özvegy vagy önhibáján Újrakezdés 35 éves, két diplomás bp-i pedagógus, jó anyagiak­kal elvált férfivel 52 éves korig. Hangpostafiók: 1068 kal rendelkező, utazást kedvelő hölgy ismeretségét keresi egy Dettó Ki e sorokat olvassa, nyilván oka van, igazi kapcsolat reményében. Hangpostafiók: 1394 Hangpostafiók: 1071 Hosszú táv 25 éves, komoly, intelligens, válófélben levő fiatal Mofli 43 éves özvegy keresi azt az illetőt, aki vidám, szereti a­zember keresi korban hozzáillő mentőövét, könyvet és az utazást. Hangpostafiók: 1073 Hangpostafiók: 1311 Várom, hogy hívj 48 éves, vékony, vidám nő vagyok. Lehet. Egy cipőben járhatunk Energia-burkomat áttörni tudó, vidám, hogy téged kereslek? Hangpostafiók: 1077 kedves, jólelkű, filigrán, érdek nélkül szeretni tudó barátnőt ke-Humorérzék Magas, csinos, diplomás, kettőjét imádó édes- rés magára is igényes, 40/186 férfi. Hangpostafiók: 1306 anya, okos, intelligens, melegszívű társra vár, akár további hely- Kisherceg 45/178/90, sok szabadidővel és rendezett anyagi ak­­kökkel fűszerezve. Hangpostafiók: 1084 kal rendelkező vállalkozó férfi keres budai ill. budaörsi kerület­------------------------------— ben lakó fiatal hölgyet. Hangpostafiók: 1313 ÚR KERES HÖLGYET Házasság céljából keres kék szemű, magas, szőke, sportos. ..... ., — igen aktív, jól szituált üzletember művelt, ambiciózus, kisportolt Karcsú virágszálat keres Mérleg: 40/172/85, elvált üzletem­ alakú, temperamentumos hölgyet 30 éves korig, kér, hogy boldoggá tegye és boldog legyen vele. Hangpostafiók: 1201 Hangpostafiók: 1470 Flört Szabadidő kellemes eltöltéséhez keresek partnert 18­40 Igényesség Igényes, 22/176/72, barna hajú, kék szemű fiú vas­éves hölgy személyében. Hangpostafiók: 1205 gyök, keresem igényes, jó alakú, tág érdeklődésű páromat 22- Luxusban élő, kiemelkedő siker ellenére normális, magas, 35 év között. Hangpostafiók: 1483 megynyerő, intelligens cégtulajdonos, komoly, csinos, vékony, Kentaur 39/190/92, budapesti, nem független, értelmiségi férfi anya szerepre vágyó lányt keres. Hangpostafiók: 1207 várja egy 40 év alatti, igényes, nem dohányzó hölgy hívását. Titkárnő 39 éves üzletember fiatal barátnőt keres titkárnői­be­ Hangpostafiók: 1486 osztással. Hangpostafiók: 1215 Tartós kapcsolat Nyilas, 175/70, szőkésbarna, kék szemű, Építész Oroszlán, 41/186/63, keres, egy gyermekét egyedül nő­­független férfi rendezett anyagi körülményekkel megismerked­­velő, 30 év körüli, kedves, csinos, temperamentumos hölgyet, a­­nő 28-38 éves hölggyel. Hangpostafiók: 1488 következő 3­00 év kellemes eltöltésére. Hangpostafiók: 1232 Kedves „szeretet" jeligéjű, 6162 Hps számú tanárnő, többszöri Székesfehérvár 37 éves úr keres társat rendezett anyagiakkal sikertelen próbálkozás miatt, ezúton keresem. Rokon sorsú tartós kapcsolat kialakításához, 30-35 éves hölgy személyében. 46/190/87 férfi vagyok. Kérem hívjon Hangpostafiók: 1412 Hangpostafiók: 1244 Niki Móni kértek jelentkezz!! Hangpostafiók: 1416 Együtt jobb Még mindig keresem azt a karcsú, magas hölgyet Kék szemű magas, szőke, sportos, aktív, jólszituált férfi keres, 35 éves korig, akinek fontos a család, a szeretet és az érzelmi művelt, ambiciózus, kisportolt alakú, temperamentumos hölgyet biztonság. Hangpostafiók: 1246 max 30-ig, házasság céljából. Hangpostafiók: 1417 «Gillette“ A férfiasan tökéletes. Akciós áru. Használati utasítás Igazi társat nem könnyű találni. 28 éves, humán értelmiségi, a feladónál. Hangpostafiók: 1250 Hangpostafiók: 1418 Pink Floyd 33/176­68, független, diplomás férfi keresi korban Németországban élő 39 éves, jól szituált, vidám, sportos, ha­ hozzáillő, sportot kedvelő, csinos, intelligens partnerét komoly­ratelepülni szándékozó férfi kimondottan jó megjelenésű párt­­kapcsolat céljából. Hangpostafiók: 1251 nemet keres. Hangpostafiók: 1420 kellemes együttlét 190 cm feletti, 42-50 év körüli értelmiségi. Lehetőség 36 éves, 174/74, humán beállítottságú, műszaki utazást kedvelő, intelligens barátomat keresem. 43/174/68 diplomás, sportos, életvidám, kreatív férfi várja csinos, 38 évnél hölgy vagyok. Hangpostafiók: 1262 fiatalabb, független hölgy hívását. Hangpostafiók: 1422 Szerelem 28/180/70, intelligens, igényes fiatalember ezúton Telihold Ha szeretsz szórakozni és utazni akkor várja a hívása- keresi egy kifejezetten vonzó, kedves, vékony alkatú budapesti dal egy 20 éves srác. Hangpostafiók: 1400 hölgy ismeretségét. Hangpostafiók: 1265 Aki mer az egyszer majd nyer! 49/185/80, igényes diplomás, Vörös rózsa 33/180, egyedül élő fiatalember szeretne megis­­sportos, markáns külsővel rendezett egzisztenciával társat, ba­­merkedni, 25-40 év közötti hölggyel, élettársi kapcsolat céljából, rátnőt keres, kedves, nőies hölgy személyében. Hangpostafiók: 1266 Hangpostafiók: 1401 Barátság 170/86/52, férfi, keresi kellemes külsejű, átlagos élet- Aki mer az nyer! Boldogságra vágysz? Én is! Tőlem megkapda­ vitelű hölgy társaságát. Hangpostafiók: 1267 tod, ha pid, vékony, nem dohányzó, max 35/160, független agilis Művelt Bika, 57/182/76, nem teljesen független diplomás üzlet­­bő­i nő vagy. 46/172 üzletember vár. Hangpostafiók: 1406 ember megismerkedne, luxus igényű, kimondottan csinos, kor- Sorsfordítás 178/73/53, független, bp-i férfi megismerkedne, han nem hozzáillő hölggyel! Hangpostafiók: 1274 korban hozzáillő, jókedvű, házias hölggyel, hosszú távú kap- Várlak 49/184/70, független, budapesti férfi várja 165-175 cm,­csalatra. Hangpostafiók: 1322 szintén független, budapesti hölgy hívását komoly kapcsolat­ra­ Találkozás Egy 20 éves, 185 cm, sötétbarna hajú, kékeszöld ményében max. 45 éves korig. Hangpostafiók: 1281 szemű fiú lehetőleg Vas megyei, szórakozni szerető, 16-20 éves Temperamentumos, 36/183/80, jóképűnek mondott, nem fog­­lányt komoly kapcsolat céljából keres. Hangpostafiók: 1331 gellen férfi keres kellemes, temperamentumos hölgyet hosszú Játsszunk Ha Te 1972-ben, a Nyilas, vagy a Szűz jegyében tárra barátnőnek. Hangpostafiók: 1285 születtél, akkor hívj fel! Hangpostafiók: 1332 Naturista Független bp-i férfi, 47/173/72, keresi csinos, bohém, Váriak 38/176/65, barna hajú, kék szemű, bajuszos férfi va­­nem prűd társnőjét minden jóra 43 évesig. Hangpostafiók: 1295 gyök, keresek egy budapesti hölgyet 18-35 év között, aki filigrán Barátság Te kedves vörös és szeplős, kívánatos hölgy! Keves testalkatú. Várom hívásodat. Hangpostafiók: 1340 egy negyvenes úr, kevés szabadidejének eltöltésére. Kölcsönös bizalom Győri, független, negyvenes, intelligens. Hangpostafiók: 1297 ápolt, káros szenvedélyektől mentes vállalkozó férfi megismer­ Június 25/18., sportos testalkatú srác szeretne megismerked­­kedne korban hozzáillő, csinos, ápolt hölggyel, ai korban hozzáillő, csinos, vidám, szép arcú, független lánnyal. Hangpostafiók: 1349 Hangpostafiók: 1196 Semmiért egészen Hívjon egy 176 cm magas, 30 éves fiatal .......... lembert, most. Hangpostafiók: 1350 ALTERNATÍV Tartós kapcsolathoz keresem 40-45 körüli, ápolt, karcsú hölgy --------------------------------­ismeretségét. 53 éves, 180 cm magas villamosmérnök vaj-.....­.... ............................. W*- HangpostaN Érsteklivalamelyik hirdetés, d­e nem szeretné azon-Rák Magányos vagyok, keresek egy magányt elűző, ro- ^ KKtBB A megoldás: kérjen válasz­­manikus hölgyet. Hangpostali hangpostafiókot a 217-3404 telefonszámon! így 1352 fia válaszol, megertieti a hirdetőt hogy ha üzene­te vetette érdeklődését, ezen a hangposta!»­punek mondott, nem független férfi hasonló adottságokkal , . * , . _ . ,fr, , , rendelkező barátnál karas hosszú távra. Hangpostái szánton szerpi vissza Ötnek. A Találkahely így 1362 m­ég biztonságosabb! Idehaza nyaralok Német-magyar filozófus (30, intellektuá­i_____________________ kis, divatos megjelenésű, érzelmes fiatalember egy vonzó és ér- Hannnostaftokszimok^?- 6553: 6560- 6587:6416:6634; telmes nő társaságára vágyik). Hangpostafiók: 15 Vágja vagy tépje ki ezt az oldalt! 5709. revTcl et“iliszTof'm°ziba’**” l ©TeleMedia Kft. Tel.: 217-3400 Ne feledje: a tartós, igazi kapcsolatok kialakításához még a Találkahelyen is időre van szükség. Javasoljuk, hogy az első randevút étterembe, moziba, vagy hasonló nyilvános helyre beszélje meg. A Találkahelyen és a hangos hirdetésekben sem szerepelhetnek nevek, címek, vagy telefonszámok.

Next