Magyar Hírlap, 1996. október (29. évfolyam, 242-254. szám)

1996-10-26 / 250. szám

1996. OKTÓBER 26., SZOMBAT KÖZÉP-EUROPA Magyar Hírlap 17 A Gazeta interjúja a lengyel sokkterápia mesterével A jövő világa a szakértőké Az információ és a tőke hihetetlen gyors áramlása következtében a világ pénzügyi körei meglehetősen sok ország kormányát tudják el­lenőrizni. Az a „jóléti állam”, amely eladósodik, függővé válik külföl­di hitelezőitől és kiárusítja saját szuverenitását, azaz állampolgárai szabadságának egy részét — mondja Leszek Balcerowicz, a lengyel gazdasági csoda apja a Jacek Zakowskival folytatott beszélgetésben. • Professzor úr, néhány évvel ez­előtt világunk jövője természetes­nek tűnt, s Francis Fukuyama elmé­lete, amely a történelem végét hir­dette, nem találkozott különösebb ellenállással. 1989 után a demok­ratikus kapitalizmus örökkévalósá­gának hite megoszthatatlanul ural­kodóvá vált... Fukuyama csak annyit írt: ma nehéz elképzelni, hogy képesek volnánk egy jobb gazdasági rendszert kigon­dolni, mint a piacgazdaság, és egy jobb politikait, mint az alkotmányos demokrácia. Ha elismerjük azt, hogy Fukuyama erre gondolt - akkor egyetértek vele. Nehéz jobbat elkép­zelni, mint a piac, a demokrácia és a társadalom összekapcsolását. • Ralf Dahrendorf nemrégiben, a Gazetával való beszélgetése során azt mondta, hogy a globalizáció, a világkonkurencia arra kényszeríti a nyugati demokráciákat, hogy térje­nek el a gondoskodó állam és a szo­lidáris társadalom képétől, azért, mert a „tigrisek” inváziójával kell számolni, amelyek jelentős sikere­ket értek el más, ázsiai értékek tiszteletben tartásának köszön­hetően. A globalizációról beszélni nagyon fél­reérthető, mert egy olyan homályos elképzelés kialakulásához vezethet, hogy valami radikálisan új követke­zik be. A Római Birodalom minden bizonnyal sokkal nyitottabb volt a mai Európánál. A globalizáció egy ál­szó csupán. Csak a befolyásoló ténye­zők skálája új, mindenekelőtt a pén­zé. Új jelenség az elektronikus pénz­ügyi piac, amelynek segítségével a vi­lág egyik végéből a másikba egy pilla­nat alatt lehet átirányítani a tőkét. Ezért azt a mindig megismétlődő kér­dést hogyan ellenőrizze az állam a piacot, azzal kell helyettesítenünk: a pénzügyi piac mennyire korlátozza a politikusok tevékenységét? • És mennyire korlátozza? Egyszerű példa: az az ország, amely eladósodik, saját deficitjét finanszí­rozza kötelezettségeinek a nemzet­közi piacon való eladásával. Azokat ugyanis külföldi beruházók veszik meg, akiknek tanácsadói állandóan figyelik a kormány minden egyes lé­pését. Hogy az adott országot mennyire értékelik, attól függ a hite­lek kamata, amelynek a gazdaságban óriási jelentősége van, mert a kormá­nyok által fizetett kamatok a dollár­­milliárdos nagyságrendet is elérik. Ha a globalizációról szóló vitának egyáltalán van értelme, akkor főleg annak, hogy a tőke és az információ hirtelen beáramlása a világ pénzügyi körei számára lehetővé teszi, hogy meglehetősen sok ország kormányát kontrollálják. Különböző mértékben, mert az eladósodás mértéke is rend­kívül különböző. Nem minden kor­mány volt annyira könnyelmű, hogy átlépje a külföldi hiteltől való függés kritikus szintjét. • Másként fogalmazva: nem mind adta el saját függetlenségét. Inkább úgy mondanám: nem mind pocsékolt az embereken való segítés jelszavának engedve. Mert a jóléti, vagy szociális állam, amely „gondos­kodásával” a kritikus szintet megha­ladó hiteleket vett fel, hitelezőitől függ a nemzetközi piacon és kiárusít­ja saját függetlenségét, azaz vala­mennyire - időnként egyre nagyobb mértékben - saját állampolgárai sza­badságát. • Dahrendorf a demokrácia és a jó­léti állam, illetve a társadalmi szoli­daritás képének ellentétéről beszél. Ön úgy gondolja, hogy a szolidaritás víziója is veszélyezteti a jóléti állam függetlenségét? Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a jóléti állam fejlődése főleg a társadalmi szolidaritás eszméjéből következett vagy éppen az emberek közötti szolidaritásból, amely azért korábban és későbben is létezett. Tény, hogy a XIX. században megje­lent a marxizmus, amely gyorsan nagy népszerűségre tett szert, mert egyszerű magyarázattal szolgált és könnyű receptet adott. A marxisták meg akarták dönteni a kapitalizmust, azután a revizionisták elhatározták, hogy úgy reformálják azt meg, hogy a munkások javára működjön, így jött létre a „jóléti állam”. Annak a forra­dalomnak a szerepét, amely a va­gyont el akarta venni a gazdagoktól, hogy azt a szegények között ossza szét, átvették az ún. transzferek, azaz az adózás mechanizmusa, amely ál­landóan elvett az egyiktől, hogy a má­sikéhoz tehessen hozzá. Azt hiszem, hogy az emberi szolidaritás, amely­ben mélységesen hiszek, főleg ott je­lenik meg, ahol mi, mint magánem­berek cselekszünk más magánszemé­lyekkel való viszonyunkban és nem abban, hogy felelősségünket állami tisztségviselőkre ruházzuk át. • Nemcsak a revizionisták alkal­mazzák az adózási újraelosztást. A XIX. sz. vége előtt a transzferek politikáját a szocialistáktól átvették a konzervatív körök is. Bismarck pél­dául így akarta a szocialisták népsze­rűségét megszerezni a munkáskör­nyezetben. • De Bismarck németjei nem adó­sodtak el. Mert a szocialisták, konzervatívok, sőt a liberális kormányok által mérsé­kelten alkalmazott transzferek 10 éve alatt nem kerültek összeütközésbe a gazdaság fejlődésével. Ez az összeüt­közés csak a ’70-es években jelent meg, amikor befejeződött a nagyon gyors, a közgazdászok számára máig sem egészen érthető fejlődési idő­szak, amelyet a jóléti állam hirtelen kifejlődése kísért. Amikor azonban a gazdaság számára még elviselhető szociális megterhelést átlépte, a Nyu­gat mély válságba került. A legfájdal­masabban ezt azok az államok élték át, ahol a jóléti állam a legjobban ki­épült. Sokkal enyhébb volt a helyzet az Egyesült Államokban. Az ázsiai tigrisek pedig, ahol a gazdaság szo­ciális megterhelése a legkisebb, eb­ben az időben váratlan fejlődésnek indultak. Most az emberek, akiknek a hataloméért küzdő politikusok túl so­kat ígértek és áldoztak, többek között függetlenségük korlátozásával fizet­nek, de azzal is, hogy nő a munkanél­küliség és az életszínvonal lassabban emelkedik. Ugyanakkor azoknak az ázsiai államok polgárainak, akiknek ilyen „jó” vezetőik nem voltak, van munkájuk és egyre többet keresnek. • Tehát az ön véleménye szerint a Nyugat krízisét a politikusok kon­­jukturalizmusa okozta, és nem az értékek válsága vagy a túlzott ke­resztény társadalmi érzékenység. A válságra bizonyára egy csomó té­nyező hatott. Fontos ok a választók szavazataiért való harc, amelyet az idegen tulajdon szétosztásával foly­tattak. Időnként a politikusokhoz hi­vatalnokok csatlakoztak, akiknek száma az állami elosztás növekedésé­vel együtt kellett nőnie. És ami érde­kes, hogy a jóléti állam éppen fordít­va működik, mint azt hirdették: el­vesz a szegénytől és a gazdagabbnak ad. Ennek jó példája az adókból való támogatás rendszere, az adókból, amelyet mindenki fizet olyan kiadá­sok támogatására, amelyeket elsősor­ban a gazdagok vehetnek igénybe, például az ingyenes felsőoktatás for­májában. • Térjünk vissza ahhoz a szolidari­táshoz, amelynek létezését ön tagadja. Mert amikor arról van szó, hogy a Nyugat válsága a társadalmi szolida­ritás magas költségeinek következ­ménye, feltételezik, hogy az emberi természetben az utóbbi néhány évti­zed alatt valamilyen új „szolidaritás­gén" jelent meg. Azt gondolom, hogy az emberek közötti szolidaritás rugó­ja mindig is megvolt, de a különböző korszakokban sokféle formában je­lent meg. De az emberek általános­ságban ugyanolyanok, mint 200 vagy 1200 évvel ezelőtt. A gazdasági sikert nem a gének, a genius loci vagy a nemzeti jelleg dönti el, amelyről annyit beszélnek, hanem a rendszer. A technikai előrelépés, a gazdasági innováció, a külkereskedelem ered­ményei, a munka átlagos termelé­kenysége - ezek hosszabb távon mind az emberek működésének in­tézményi feltételeitől függenek: a jog­tól, a szervezéstől, a gazdasági rend­szertől, az oktatás rendszerétől. • De a civilizáció szintjétől is, amelyben az emberek tevékeny­kednek. Fukuyama kritikusai töb­bek között a „szabadidő társadal­mának” képét rajzolják fel, a nagy munkanélküliségét, amelynek nem konjukturális vagy strukturális for­rása van, hanem éppen civilizációs. A gazdaság munkahelyteremtő ké­pessége rendszerétől függ. A legjob­ban ezt akkor láthatjuk, ha az Egye­sült Államokat Nyugat-Európával hasonlítjuk össze. Mintegy 20 éve az amerikaiak sokkal több munkahelyet teremtenek és sokkal kisebb a mun­kanélküliség, mint Európában. Elő­ször is azért, mert Európában a mun­kaadók magasabb adókat fizetnek és jobban kötik őket a különböző jog­szabályok. Másodszor a fizetési köve­teléseket Európában megemelték az agresszív szakszervezetek és a külön­böző szociális terhek. Emellett az európai munkaadók félnek az új, le­gális munkahelyek megteremtésétől, mert nehéz a dolgozót elküldeni, és a piacgazdaság nem ad arra biztosíté­kot, hogy egy vagy két év múlva az összes ma foglalkoztatottnak lesz munkája. Ez természetesen főleg a fiatalokat sújtja. • Hogyan képzeli el ön a viszonylag jól működő társadalmat? Nincs részletes elképzelésem. Ezek ugyanis olyan utópiának tűnnek, amit az emberekre rá akarnak erőszakolni. Hiszek ugyanakkor néhány egyszerű szabályban. Először: a szabadság, amelyet az egyéni felelősséggel össze­kötöttek, mindig jobban szolgálta az embereket, mint annak korlátozása. Másodszor: a túlzottan felépített ál­lam mindig több problémát okozott, mint amennyit megoldott. Harmad­szor: a választás szabadsága nem teszi az embereket amorálissá. Negyed­szer: mélységesen hiszek az egyenlő lehetőségek elméletében. A politiká­ban az egyéni ösztöndíjak fejlesztésé­nek követelését lehet ebből elindítani, amelynek köszönhetően a legszegé­nyebb családok tehetséges gyermeke­it a legjobb iskolákban lehet taníttat­ni. A konkurenciára legjobb válasz a konkurenciaképesség, tehát nincs mi­től félni, csak továbbra is meg kell te­remteni saját versenyképességünk növekedésének feltételeit. Ez a ké­pesség pedig többek között akkor erősödik, ha befektetünk az emberbe, azaz ha javítjuk az oktatást. • Ön nem osztja azt a ma elterjedt nézetet, hogy az, ami a világ másik felén lévő különböző országok gaz­daságában történik, nem hatott még soha ennyire erősen a mi éle­tünkre, mint manapság? Ha ezt a hatást az országok piacaira importált termékekben mérjük, ak­kor az nem nagyobb, mint a XIX. szá­zadban. És a britek akkor relatíve több árut importáltak, mint ma. Még mindig nem értük el azt a gazdasági szabadságot, ami a XIX. században uralkodott. Szerencsére talán már túl vagyunk a szocializmus, az izoláció, a szélsőséges intervenció betegségén. Ma Nyugaton senki sem gondol álla­mosításra. Mindenki privatizálja a gazdaságot, csökkenti az állam bü­­rokratív tevékenységét, szélesíti a gazdasági szabadságot, mert a XIX. század különböző kísérletei után vilá­gossá vált, hogy minél kevésbé irá­nyítja az állam a gazdaságot, annál több ember szabad, s annál nagyobb az esélye annak, hogy a gazdaságpoli­tikai döntések racionálisak, a tékoz­lás kicsiny, a munka pedig hatékony lesz, tehát az emberek viszonylagos jólétben fognak élni. • Így a világ az emberek között egyre növekvő különbségek világa lesz? Lehetséges. De ezek a különbségek abból fognak fakadni, hogy egyes or­szágok, a gazdasági szabadságnak há­la, fejlődni fognak, mások nem. A hatvanas évek elején Szudán és Dél-Korea hasonló fejlettségi szinten állt. Ma Korea a világ leggazdagabb országai közé tartozik, míg Szudán humanitárius segítségre szorul. Elő­ször is el kell oszlatnunk azt a mítoszt, hogy ahol több a szabadság, ott az egyenlőtlenség is nagyobb. A legna­gyobb egyenlőtlenségek a harmadik világ azon országaiban vannak, ame­lyekben a gazdasági szabadságot a részletes előírások és a tömeges kor­rupció jelentősen korlátozzák. Éppen a szabadság hiánya fékezi a fejlődést és egyúttal éles és igazságtalan egyen­lőtlenségeket teremt. • Tegyük fel, hogy a szakértelem a természetes hajlam és a végzettség közös füzérét alakítja ki. Ha ez így van, akkor bizonyára a jobb szak­emberek fognak magasabb pozíció­kat betölteni, tehát magasabb élet­­színvonalat is elérni. És ennek nyugtalanítani kell bennünket? Történelmileg nézve az egész társa­dalmi haladás nem éppen afelé megy, hogy az ember helyzetét a szakérte­lem határozza meg? Alapvetően nem ez a nyugati társadalmak álma, leg­alábbis a francia forradalom óta? A szocializmusban az ember helyze­tét az ismeretség, politikai állás dön­tötte el, és kisebb mértékben a szak­értelem. A feudalizmusban az, hova született. A kapitalizmusban ugyan az is, hova született, de sokkal inkább a szakértelem, egy kissé a szerencse. És itt kirajzolódik egy olyan világ, amelyben a szakértelem a legfonto­sabb tényező. Ennek örülnünk kell. Én nem látok drámai megosztottsá­got az elit és a többi között, és nem hiszem, hogy egy ilyen folyamatnak kivédhetetlenül be kell következnie. Új technikák jelennek meg, és kez­detben nem nagy csoport fog érteni ezekhez, így ebből komoly hasznuk lesz. Ez az előrelépés természetes mechanizmusa. De mi következik ebből? Mindenekelőtt az, hogy min­dent meg kell tennünk annak érde­kében, hogy az embereknek lehető­ség szerint egyenlő lehetőségük le­gyen a tudáshoz való hozzájutásra. Ez a dolgok férfias beállítása, ennek kellene felváltani az állandó sirán­kozást. • Ön valóban nem látja, hogy sze­münk előtt élednek újra azok a fe­szültségek, amelyekről a világon annyit beszélnek és írnak? A feszültségek kivédhetetlenek, de azon országok előtt, amelyeknek si­került a reformokat végrehajtani, egy nagyon gyors fejlődési szakasz áll, és minden ellenkező véleménnyel szem­ben az egyenlőségen alapuló fejlődés nem eredményez nagyobb rétegző­dést, mint a lassú fejlődés. A leg­gyorsabban fejlődő országokban ki­sebb volt a keresetek közti különb­ség, mint a stagnáló országokban. A jövő veszélyeire a legjobb vá­lasz, ha növeljük arra való képessé­günket, hogy a változó körülmé­nyekhez alkalmazkodni tudjunk, ezt pedig az intézményi reformokkal és a modern oktatással érhetjük el. Ahelyett, hogy zord víziók miatt ide­geskedünk, jobb, ha napról napra ki­alakítunk egy olyan rendszert, amely a lehetőségeket kombinálja és eny­híti a feszültségeket. Soha sem fog si­kerülni egy olyan rendszert kialakít­ tani, amelyben mindenki egyforma helyzetben lesz. Vagy elvesszük mindenkitől az esélyt, vagy elérjük, hogy a ma kevesebbet keresők foko­zatosan csatlakozzanak azokhoz, akiknek már sikerült. Ha ezt tesz­­szük, akkor a társadalom többsége egy idő után eljut arra a magas szint­re, amely ma az embereket ingerli. De akkor is bizonyára lesznek külö­nösen keresett szakértők, akik má­sok számára elképzelhetetlen szin­ten lesznek megfizetve. És ha már őszintén beszélgetünk, azt is meg kell mondanunk, hogy bizonyára nem mindenkinek sikerül felzárkóz­nia. Tehát azon kell tömünk a fejün­ket, hogy mégis minél több ember­nek legyen erre esélye. • A fél világ az újra felvetődött ne­hézségeken töri a fejét és ön úgy beszél, mintha körülöttünk semmi új sem történne. Mert a fejlődéstől függetlenül a köz­gazdaság alapvető törvényszerűségei léteznek, és épp úgy reálisak, mint a fizika törvényei. Nem lehet e törvé­nyeket kidobni az életből, s ahány­szor ezt megteszik, annyiszor igen magas árat fizetnek érte. Az egyik ilyen törvényszerűség a kereslet-kí­nálat törvénye. Természetesen elle­nezhetjük meglétét, de az eredmény ugyanaz lesz, mintha a gravitáció el­len tiltakozva leugranánk a torony­ból. Kevesen vannak, akik ezt ma megteszik, hiszen már egyértelmű, hogy a kommunisták, akik majd fél évszázadon keresztül megpróbálták a gyakorlatban megkérdőjelezni a gaz­daság törvényszerűségeit, egész nem­zeteket vittek csődbe. Ennyit az el­méletről. A gyakorlat pedig termé­szetesen az, hogy ahol a fizetések ala­kításának szabadsága működik, ott azok díjazása nő gyorsan, akik isme­rik az új technikákat. Itt a kereslet-kí­nálat banális törvénye működik, te­hát idővel - amikor ezeknek a szak­embereknek nő a száma - jövedel­mük relatív csökkenni fog. • És minden úgy lesz, mint azelőtt? Semmi sem lesz úgy, mint azelőtt, te­hát a fizetések különbözőségének fo­ka is valamivel nagyobb lehet, mint az új technológiák megjelenése előtt volt. • Így hát az újramodernizáció még­iscsak változtathat a társadalom struktúráján? Lehetséges. De hiszen nem is arról van szó, hogy az új technológiák kifej­lődését megakadályozzuk, mert azok megváltoztathatják a társadalom struktúráját, hanem arról, hogy min­den tehetséges fiatalnak legyen esé­lye a legmagasabb társadalmi pozí­ciókba jutni, a társadalom pedig gyor­san előreléphessen. Ebben látom a fejlődés útját, és az igazságosság alap­szabályának az érvényesülését­­ a „társadalmi” jelző nélkül. Leszek Balcerowicz­­ lengyel közgazdász, miniszterelnök-helyet­tes és pénzügyminiszter Tadeusz Mazowiecki és Jan Krzysztof Bie­­lecki kormányában, a legnagyobb ellenzéki párt, a Szabadság Uniója vezetője FOTÓ MTI/EPA Az érettségi mint útlevél Bohdan Jalowiecki professzorral, a Varsói Egyetem tanszékvezető­jével a lengyel fiatalok elképzelé­seiről beszélgetett Wojciech Sta­­szewski. • Szörnyűek a mai fiatalok, pro­fesszor úr. Az ön vizsgálatából kide­rül, hogy az idei érettségizők egy­negyede nem szereti a hazáját, csak az emigrációra gondol. Miért szörnyű? Inkább rugalmas és dinamikus. A korábbi vizsgálatokhoz képest a fiataloknak most sokkal na­gyobb százaléka tervezi az országa el­hagyását, mint korábban, de mi eb­ben a rossz? Elavultnak tartom azt a sztereotípiát, amely szerint, ha valaki külföldre megy, az áruló. Természe­tes, hogy Londonban, Párizsban vagy Krakkóban egyaránt lehet élni. • Ön szerint miért akar ennyi érett­ségiző megszökni az országból? Egyáltalán nem akarnak megszökni. Karrierre vágynak. Megjelent a szak­mai karrier egy új változata: az egye­tem után a fiatalok külföldre men­nek dolgozni. Hollandiában egyetlen komoly cég sem alkalmaz olyan fia­talt, akinek nincsenek külföldi ta­pasztalatai . De a mieink biztosan mosogatás­sal vagy a hamburgi utcák seprege­­tésével akarnak pénzt keresni. Dehogy, tisztában vannak azzal, hogy az ilyen munka jól jön a szünidőben, de terveik szerint egy jó céghez akar­nak kerülni. • Miért külföldön? Miért ne? Sokkal inkább érzik euró­paiaknak magukat, mint az idősebb nemzedék. A leggyakrabban értelmi­ségi családokból származó érettségi­zők deklarálták, hogy ki akarnak utazni külföldre, olyanok, akik a leg­jobban ismerik ezt az Európát. • Lengyelországnak nincs helye a szívükben? Van. Amikor megkérdeztük, hogy mit tartanak a legfontosabbnak, ak­kor a válaszok közül az első helyen a nemzeti tudat volt. Összehasonlítva az Európai Unió országaival, nálunk a legerősebb a nemzettel való azo­nosulás. A második helyen volt a la­kóhelyekkel, a harmadikon pedig az Európával való azonosulás. A len­gyel fiatalok jobban identifikálód­nak Európával, mint az Európai Unió országaiban élő kortársaik. Meglepő azonban, hogy a lengyel érettségizők csak a negyedik helyre rakták a régiójukat. • Tehát a fiataloknak nem fog prob­lémát jelenteni például az, hogy Lengyelország egyik végéből a má­sikba költözzenek? A fiatalok egyharmada szívesen ten­né ezt, különösen a vidékiek. Nagy­városból minden tizedik akar elköl­tözni. Kivétel a főváros, ahonnét az ott lakó érettségizők alig 3% -a akar elköltözni és Lódz, ahonnét a fele hagyná el szívesen a várost. • Ez egy ilyen szörnyű város? Lódzról­­olyan negatív sztereotípiák terjednek, hogy a csúnya gyárak vá­rosa. Valójában Lódzban néhány sze­cessziós házon kívül nincsenek mű­emlékek, amiken keresztül a lakók azonosulhatnának a városukkal. • De leginkább a vidéken lakók szeretnének elköltözni. Egy követ­kező urbanizáció vár ránk? Az urbanizáció folyamatos. Vidéken 1950 óta ugyanannyian, kb. 14 mil­lióan laknak. A természetes szapo­rulatot a vidék adja, a városban a szaporulat negatív. Tehát ez az egész többlet vidékről átkerül a városba. A városok pedig nem tudnak befo­gadni ilyen hirtelen ekkora tömeget, mert nincs elég lakóhely és munka­­lehetőség. • Lehetséges, hogy 10 év múlva a nagy agglomerációk gimnazistái külföldre utaznak, és a vidékiek vá­rosokba költöznek? Nem hiszem. Ezek csak deklarációk. De egy nagyon mozgékony és dina­mikus nemzedék nő föl. Bohdan Jalowiecki professzor, a Varsói Egyetem tanszékvezetője PÁR SZÓBAN Az évszázad szerződése Lengyelország aláírta Európa legnagyobb földgázvételi szer­ződését. 2022-ig Lengyelország 250 milliárd köbméter gázt vesz Oroszországtól. A gáz Szibériából, több mint 4000 kilo­méteres gázvezetéken keresztül érkezik Lengyelországba. Egy része az országban marad, a többi Németországba és más nyugat-európai országokba megy. A szerződés ellenzői úgy vélik, hogy ez a megállapodás függő helyzetbe hozza Lengyel­­országot keleti szomszédjától. A kormány szerint hasznos és biztonságos. Elrabolt lengyelek A török hatóságok szabadon engedték azt a két lengyel turis­tát, akit két héten át fogva tartottak azzal a váddal, hogy a kurd partizánoknak nyújtottak segítséget. A Kurd Dolgozók Pártjának gerillái elrabolták a lengyeleket, majd három nap elteltével szabadon engedték őket. A turisták átadták a ma­guknál hordott elsősegélyládát a benne lévő gyógyszerekkel, majd emlékül egy fotót készítettek. A török hatóságok ezt a terroristákkal való együttműködés bizonyítékának vették. Letartóztatott kínaiak A Varsói Vajdasági Bíróság elhalasztotta a döntést az augusz­tusban letartóztatott kínai házaspár kiadatásáról, akiket a kí­nai hatóságok gazdasági bűncselekmények miatt üldöztek. Miután a vád szerint magánszemélyektől és bankoktól való 1 millió dollárt csaltak ki, s ezért Kínában halálbüntetés fenye­geti őket. A kiadatás megtagadását emiatt kéri a Helsinki Bi­zottság, amely emlékeztet arra, hogy Kínában általánosan megszegik az emberi jogokat. Szexuális nevelés Lengyelországban A szülők és a nevelők elkerülik a lengyel gyermekek és az if­júság szexuális nevelését. A tizenévesek közül, akiknek már volt szexuális kapcsolatuk, csak 10 százalék beszélgetett e té­máról szüleivel. Általában a szülők, ha megtudták vagy úgy gondolták, hogy gyermekük elvesztette ártatlanságát, vagy nem reagáltak erre egyértelműen, vagy rendkívül negatívan ítélték azt meg. Ugyanakkor a tizenévesek közül a megkérde­zettek 61 százaléka elismerte, hogy látott pornófilmeket. Skoda, meglepetéssel A csehek számára, akik meg akarják vásárolni a Skoda új tí­pusát, az Octaviát, kellemetlen meglepetést okozott az a hír, hogy a hazai piac számára valamivel kevesebb jut majd a ko­rábban feltételezettnél ebből az autóból, és többet szállítanak külföldre, mert a típust benevezték Az év autója versenybe. Az Octavia, amelynek világpremierje a hónap elején volt a párizsi autószalonon, lehet a Skodát is irányító Volkswagen konszern egyik ütőkártyája. A típus neve is, megjelenése is utal a márka hagyományaira. Az autót a ma a sorozatgyártás­ban abszolút élvonalat jelentő Volkswagen-motorral szállít­ják, köztük a csúcsminőséget jelentő 1,8-assal. Barisnyikov Prágában A világ talán legismertebb táncművésze, Mihail Barisnyikov hivatalosan egyetlenegyszer sem látogatott el Közép-, illetve Kelet-Európába azóta, hogy 1974-ben elhagyta a Szovjet­uniót. Most kétszer is fellépett a prágai Nemzeti Színházban. Barisnyikov azonban a hatvanas évek végén egyszer már járt Csehországban. A Tyden című folyóirat számára adott inter­jújában elmondta, hogy mindez csak pár nappal előzte meg Csehszlovákia 1968-as megszállását. A legendás hírű, most negyvennyolc éves Barisnyikov Prágában is sejteni engedte, hogy lassan a visszavonulást fontolgatja. Tolvaj rendőr Václav Havel köztársasági elnök visszakapta azokat a tárgya­kat, amelyeknek eltulajdonításával vádolják testőrségének egyik, nemrég letartóztatott tagját. Nagyjából kétszázezer ko­­ronányi értékről van szó. A Mladá fronta Dnes című napilap értesülése szerint a tárgyak egy részét Havel 1994 óta nem lát­ta, amikor az elnöki rezidencia őrzésére kirendelt rendőr lop­ni kezdett. Az ellopott tárgyak között volt egyebek mellett néhány, a világpolitika jeles alakjaitól kapott palack óbor, hí­res művészek aláírásával ellátott kompaktlemezek, ékszerek, s Karel Poborskynak, az angliai labdarúgó Európa-bajnokság egyik hősének nyakkendője és meze. A letartóztatott rendőr beismerte bűnösségét. Kedvelt prostituáltak Prága központjában maradhatnak a prostituáltak, és nem tűnnek el a környékbeli mellékutcák bordélyházainak falai mögött sem. A lakossági fórumokon ugyanis kiderült, hogy a Vencel térhez közeli utcák lakóit nem zavarják. Ráadásul amikor pár évvel ezelőtt a városi tanács azt javasolta, hogy je­löljenek ki „működésük” számára egy területet, például a Moldva part egy részét, akkor a környék lakói erőteljesen til­takoztak az éjszaka pillangóinak átköltöztetése ellen. Unatkozó miniszter Olga Keltosová szlovák munkaügyi, szociális és családügyi miniszter, aki egyben a vezető kormánypárt (a HZDS) alel­­nöke, a HZDS-szimpatizánsok nemrég lezajlott találkozóján kijelentette, hogy az ellenzékhez tartozó képviselők parla­menti felszólalásai alatt inkább a kozmetikával és a divattal foglalkozó női magazinokat bújja, mert így legalább „nem vesztegeti az idejét és energiáját a sületlenségek hallgatásá­ra”. A miniszter asszony elmondta, hogy az ellenzéki felszóla­lások idején nemcsak divatlapokat és szépirodalmat olvas, ha­nem a napi postáját és az esedékes számlák aláírását is intézi. Szlovák taxisok tüntetése A szlovák taxisofőröket felháborította a közlekedési minisz­térium tervezett rendelete, amely kizárná a közúti forgalom­ból a hat évnél idősebb taxikat. A taxisok százai autóikkal összegyűltek Pozsony belvárosában, hogy tiltakozzanak a ter­vezett intézkedés ellen. Meciar miniszterelnök személyesen fogadta a tiltakozó gépkocsivezetők képviselőit, s végül ki­hagyták a tervezetből a kifogásolt passzust. Javuló életkilátások Emelkedik a szlovák lakosság átlagéletkora. A Szlovák Köz­társaság Statisztikai Hivatala által közzétett adók szerint a Szlovákiában élő férfiak átlagosan 68,4, míg a nők 76,3 évig élnek. Ez azt jelenti, hogy 1995 óta a nők átlagéletkora 1,3 év­vel, a férfiaké 1,6 évvel növekedett. A biztató megállapítások ellenére a szlovák szakemberek úgy vélik, hogy amennyiben az következő években nem fog lényegesen megváltozni a fo­gyasztott táplálék összetétele, az életkor újabb erőteljes csök­kenése várható. Szlovákiában máris átlagon felüli a máj-, il­letve a szívbetegségek és a rák következtében elhunyt közép­korú férfiak halálozási aránya. Belügyminiszterből bankár A pozsonyi Általános Hitelbank (VUB) felügyelőbizottságá­nak döntése értelmében új tagja - és egyben alelnöke - van a legnagyobb szlovák kereskedelmi bank igazgatótanácsának Ludovít Hudek nemrégiben leváltott belügyminiszter szemé­lyében. Hudek a belügyi tárca első embereként belekevere­dett egy nyilvánosságra került, a belügyminiszter és a szlovák titkosszolgálatot (SIS) irányító Ivan Lexa között zajló beszél­getést tartalmazó magnófelvétel kapcsán kirobbant botrány­ba: ez ugyanis arról tanúskodott, hogy a két magas rangú ve­zető nyomást gyakorolt a szlovák államfő fiának, ifjabb Mi­­chal Kovácnak Ausztriába való elhurcolása körülményeit vizsgáló nyomozókra.

Next