Magyar Hírlap, 1996. október (29. évfolyam, 242-254. szám)
1996-10-26 / 250. szám
1996. OKTÓBER 26., SZOMBAT KÖZÉP-EUROPA Magyar Hírlap 17 A Gazeta interjúja a lengyel sokkterápia mesterével A jövő világa a szakértőké Az információ és a tőke hihetetlen gyors áramlása következtében a világ pénzügyi körei meglehetősen sok ország kormányát tudják ellenőrizni. Az a „jóléti állam”, amely eladósodik, függővé válik külföldi hitelezőitől és kiárusítja saját szuverenitását, azaz állampolgárai szabadságának egy részét — mondja Leszek Balcerowicz, a lengyel gazdasági csoda apja a Jacek Zakowskival folytatott beszélgetésben. • Professzor úr, néhány évvel ezelőtt világunk jövője természetesnek tűnt, s Francis Fukuyama elmélete, amely a történelem végét hirdette, nem találkozott különösebb ellenállással. 1989 után a demokratikus kapitalizmus örökkévalóságának hite megoszthatatlanul uralkodóvá vált... Fukuyama csak annyit írt: ma nehéz elképzelni, hogy képesek volnánk egy jobb gazdasági rendszert kigondolni, mint a piacgazdaság, és egy jobb politikait, mint az alkotmányos demokrácia. Ha elismerjük azt, hogy Fukuyama erre gondolt - akkor egyetértek vele. Nehéz jobbat elképzelni, mint a piac, a demokrácia és a társadalom összekapcsolását. • Ralf Dahrendorf nemrégiben, a Gazetával való beszélgetése során azt mondta, hogy a globalizáció, a világkonkurencia arra kényszeríti a nyugati demokráciákat, hogy térjenek el a gondoskodó állam és a szolidáris társadalom képétől, azért, mert a „tigrisek” inváziójával kell számolni, amelyek jelentős sikereket értek el más, ázsiai értékek tiszteletben tartásának köszönhetően. A globalizációról beszélni nagyon félreérthető, mert egy olyan homályos elképzelés kialakulásához vezethet, hogy valami radikálisan új következik be. A Római Birodalom minden bizonnyal sokkal nyitottabb volt a mai Európánál. A globalizáció egy álszó csupán. Csak a befolyásoló tényezők skálája új, mindenekelőtt a pénzé. Új jelenség az elektronikus pénzügyi piac, amelynek segítségével a világ egyik végéből a másikba egy pillanat alatt lehet átirányítani a tőkét. Ezért azt a mindig megismétlődő kérdést hogyan ellenőrizze az állam a piacot, azzal kell helyettesítenünk: a pénzügyi piac mennyire korlátozza a politikusok tevékenységét? • És mennyire korlátozza? Egyszerű példa: az az ország, amely eladósodik, saját deficitjét finanszírozza kötelezettségeinek a nemzetközi piacon való eladásával. Azokat ugyanis külföldi beruházók veszik meg, akiknek tanácsadói állandóan figyelik a kormány minden egyes lépését. Hogy az adott országot mennyire értékelik, attól függ a hitelek kamata, amelynek a gazdaságban óriási jelentősége van, mert a kormányok által fizetett kamatok a dollármilliárdos nagyságrendet is elérik. Ha a globalizációról szóló vitának egyáltalán van értelme, akkor főleg annak, hogy a tőke és az információ hirtelen beáramlása a világ pénzügyi körei számára lehetővé teszi, hogy meglehetősen sok ország kormányát kontrollálják. Különböző mértékben, mert az eladósodás mértéke is rendkívül különböző. Nem minden kormány volt annyira könnyelmű, hogy átlépje a külföldi hiteltől való függés kritikus szintjét. • Másként fogalmazva: nem mind adta el saját függetlenségét. Inkább úgy mondanám: nem mind pocsékolt az embereken való segítés jelszavának engedve. Mert a jóléti, vagy szociális állam, amely „gondoskodásával” a kritikus szintet meghaladó hiteleket vett fel, hitelezőitől függ a nemzetközi piacon és kiárusítja saját függetlenségét, azaz valamennyire - időnként egyre nagyobb mértékben - saját állampolgárai szabadságát. • Dahrendorf a demokrácia és a jóléti állam, illetve a társadalmi szolidaritás képének ellentétéről beszél. Ön úgy gondolja, hogy a szolidaritás víziója is veszélyezteti a jóléti állam függetlenségét? Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a jóléti állam fejlődése főleg a társadalmi szolidaritás eszméjéből következett vagy éppen az emberek közötti szolidaritásból, amely azért korábban és későbben is létezett. Tény, hogy a XIX. században megjelent a marxizmus, amely gyorsan nagy népszerűségre tett szert, mert egyszerű magyarázattal szolgált és könnyű receptet adott. A marxisták meg akarták dönteni a kapitalizmust, azután a revizionisták elhatározták, hogy úgy reformálják azt meg, hogy a munkások javára működjön, így jött létre a „jóléti állam”. Annak a forradalomnak a szerepét, amely a vagyont el akarta venni a gazdagoktól, hogy azt a szegények között ossza szét, átvették az ún. transzferek, azaz az adózás mechanizmusa, amely állandóan elvett az egyiktől, hogy a másikéhoz tehessen hozzá. Azt hiszem, hogy az emberi szolidaritás, amelyben mélységesen hiszek, főleg ott jelenik meg, ahol mi, mint magánemberek cselekszünk más magánszemélyekkel való viszonyunkban és nem abban, hogy felelősségünket állami tisztségviselőkre ruházzuk át. • Nemcsak a revizionisták alkalmazzák az adózási újraelosztást. A XIX. sz. vége előtt a transzferek politikáját a szocialistáktól átvették a konzervatív körök is. Bismarck például így akarta a szocialisták népszerűségét megszerezni a munkáskörnyezetben. • De Bismarck németjei nem adósodtak el. Mert a szocialisták, konzervatívok, sőt a liberális kormányok által mérsékelten alkalmazott transzferek 10 éve alatt nem kerültek összeütközésbe a gazdaság fejlődésével. Ez az összeütközés csak a ’70-es években jelent meg, amikor befejeződött a nagyon gyors, a közgazdászok számára máig sem egészen érthető fejlődési időszak, amelyet a jóléti állam hirtelen kifejlődése kísért. Amikor azonban a gazdaság számára még elviselhető szociális megterhelést átlépte, a Nyugat mély válságba került. A legfájdalmasabban ezt azok az államok élték át, ahol a jóléti állam a legjobban kiépült. Sokkal enyhébb volt a helyzet az Egyesült Államokban. Az ázsiai tigrisek pedig, ahol a gazdaság szociális megterhelése a legkisebb, ebben az időben váratlan fejlődésnek indultak. Most az emberek, akiknek a hataloméért küzdő politikusok túl sokat ígértek és áldoztak, többek között függetlenségük korlátozásával fizetnek, de azzal is, hogy nő a munkanélküliség és az életszínvonal lassabban emelkedik. Ugyanakkor azoknak az ázsiai államok polgárainak, akiknek ilyen „jó” vezetőik nem voltak, van munkájuk és egyre többet keresnek. • Tehát az ön véleménye szerint a Nyugat krízisét a politikusok konjukturalizmusa okozta, és nem az értékek válsága vagy a túlzott keresztény társadalmi érzékenység. A válságra bizonyára egy csomó tényező hatott. Fontos ok a választók szavazataiért való harc, amelyet az idegen tulajdon szétosztásával folytattak. Időnként a politikusokhoz hivatalnokok csatlakoztak, akiknek száma az állami elosztás növekedésével együtt kellett nőnie. És ami érdekes, hogy a jóléti állam éppen fordítva működik, mint azt hirdették: elvesz a szegénytől és a gazdagabbnak ad. Ennek jó példája az adókból való támogatás rendszere, az adókból, amelyet mindenki fizet olyan kiadások támogatására, amelyeket elsősorban a gazdagok vehetnek igénybe, például az ingyenes felsőoktatás formájában. • Térjünk vissza ahhoz a szolidaritáshoz, amelynek létezését ön tagadja. Mert amikor arról van szó, hogy a Nyugat válsága a társadalmi szolidaritás magas költségeinek következménye, feltételezik, hogy az emberi természetben az utóbbi néhány évtized alatt valamilyen új „szolidaritásgén" jelent meg. Azt gondolom, hogy az emberek közötti szolidaritás rugója mindig is megvolt, de a különböző korszakokban sokféle formában jelent meg. De az emberek általánosságban ugyanolyanok, mint 200 vagy 1200 évvel ezelőtt. A gazdasági sikert nem a gének, a genius loci vagy a nemzeti jelleg dönti el, amelyről annyit beszélnek, hanem a rendszer. A technikai előrelépés, a gazdasági innováció, a külkereskedelem eredményei, a munka átlagos termelékenysége - ezek hosszabb távon mind az emberek működésének intézményi feltételeitől függenek: a jogtól, a szervezéstől, a gazdasági rendszertől, az oktatás rendszerétől. • De a civilizáció szintjétől is, amelyben az emberek tevékenykednek. Fukuyama kritikusai többek között a „szabadidő társadalmának” képét rajzolják fel, a nagy munkanélküliségét, amelynek nem konjukturális vagy strukturális forrása van, hanem éppen civilizációs. A gazdaság munkahelyteremtő képessége rendszerétől függ. A legjobban ezt akkor láthatjuk, ha az Egyesült Államokat Nyugat-Európával hasonlítjuk össze. Mintegy 20 éve az amerikaiak sokkal több munkahelyet teremtenek és sokkal kisebb a munkanélküliség, mint Európában. Először is azért, mert Európában a munkaadók magasabb adókat fizetnek és jobban kötik őket a különböző jogszabályok. Másodszor a fizetési követeléseket Európában megemelték az agresszív szakszervezetek és a különböző szociális terhek. Emellett az európai munkaadók félnek az új, legális munkahelyek megteremtésétől, mert nehéz a dolgozót elküldeni, és a piacgazdaság nem ad arra biztosítékot, hogy egy vagy két év múlva az összes ma foglalkoztatottnak lesz munkája. Ez természetesen főleg a fiatalokat sújtja. • Hogyan képzeli el ön a viszonylag jól működő társadalmat? Nincs részletes elképzelésem. Ezek ugyanis olyan utópiának tűnnek, amit az emberekre rá akarnak erőszakolni. Hiszek ugyanakkor néhány egyszerű szabályban. Először: a szabadság, amelyet az egyéni felelősséggel összekötöttek, mindig jobban szolgálta az embereket, mint annak korlátozása. Másodszor: a túlzottan felépített állam mindig több problémát okozott, mint amennyit megoldott. Harmadszor: a választás szabadsága nem teszi az embereket amorálissá. Negyedszer: mélységesen hiszek az egyenlő lehetőségek elméletében. A politikában az egyéni ösztöndíjak fejlesztésének követelését lehet ebből elindítani, amelynek köszönhetően a legszegényebb családok tehetséges gyermekeit a legjobb iskolákban lehet taníttatni. A konkurenciára legjobb válasz a konkurenciaképesség, tehát nincs mitől félni, csak továbbra is meg kell teremteni saját versenyképességünk növekedésének feltételeit. Ez a képesség pedig többek között akkor erősödik, ha befektetünk az emberbe, azaz ha javítjuk az oktatást. • Ön nem osztja azt a ma elterjedt nézetet, hogy az, ami a világ másik felén lévő különböző országok gazdaságában történik, nem hatott még soha ennyire erősen a mi életünkre, mint manapság? Ha ezt a hatást az országok piacaira importált termékekben mérjük, akkor az nem nagyobb, mint a XIX. században. És a britek akkor relatíve több árut importáltak, mint ma. Még mindig nem értük el azt a gazdasági szabadságot, ami a XIX. században uralkodott. Szerencsére talán már túl vagyunk a szocializmus, az izoláció, a szélsőséges intervenció betegségén. Ma Nyugaton senki sem gondol államosításra. Mindenki privatizálja a gazdaságot, csökkenti az állam bürokratív tevékenységét, szélesíti a gazdasági szabadságot, mert a XIX. század különböző kísérletei után világossá vált, hogy minél kevésbé irányítja az állam a gazdaságot, annál több ember szabad, s annál nagyobb az esélye annak, hogy a gazdaságpolitikai döntések racionálisak, a tékozlás kicsiny, a munka pedig hatékony lesz, tehát az emberek viszonylagos jólétben fognak élni. • Így a világ az emberek között egyre növekvő különbségek világa lesz? Lehetséges. De ezek a különbségek abból fognak fakadni, hogy egyes országok, a gazdasági szabadságnak hála, fejlődni fognak, mások nem. A hatvanas évek elején Szudán és Dél-Korea hasonló fejlettségi szinten állt. Ma Korea a világ leggazdagabb országai közé tartozik, míg Szudán humanitárius segítségre szorul. Először is el kell oszlatnunk azt a mítoszt, hogy ahol több a szabadság, ott az egyenlőtlenség is nagyobb. A legnagyobb egyenlőtlenségek a harmadik világ azon országaiban vannak, amelyekben a gazdasági szabadságot a részletes előírások és a tömeges korrupció jelentősen korlátozzák. Éppen a szabadság hiánya fékezi a fejlődést és egyúttal éles és igazságtalan egyenlőtlenségeket teremt. • Tegyük fel, hogy a szakértelem a természetes hajlam és a végzettség közös füzérét alakítja ki. Ha ez így van, akkor bizonyára a jobb szakemberek fognak magasabb pozíciókat betölteni, tehát magasabb életszínvonalat is elérni. És ennek nyugtalanítani kell bennünket? Történelmileg nézve az egész társadalmi haladás nem éppen afelé megy, hogy az ember helyzetét a szakértelem határozza meg? Alapvetően nem ez a nyugati társadalmak álma, legalábbis a francia forradalom óta? A szocializmusban az ember helyzetét az ismeretség, politikai állás döntötte el, és kisebb mértékben a szakértelem. A feudalizmusban az, hova született. A kapitalizmusban ugyan az is, hova született, de sokkal inkább a szakértelem, egy kissé a szerencse. És itt kirajzolódik egy olyan világ, amelyben a szakértelem a legfontosabb tényező. Ennek örülnünk kell. Én nem látok drámai megosztottságot az elit és a többi között, és nem hiszem, hogy egy ilyen folyamatnak kivédhetetlenül be kell következnie. Új technikák jelennek meg, és kezdetben nem nagy csoport fog érteni ezekhez, így ebből komoly hasznuk lesz. Ez az előrelépés természetes mechanizmusa. De mi következik ebből? Mindenekelőtt az, hogy mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy az embereknek lehetőség szerint egyenlő lehetőségük legyen a tudáshoz való hozzájutásra. Ez a dolgok férfias beállítása, ennek kellene felváltani az állandó siránkozást. • Ön valóban nem látja, hogy szemünk előtt élednek újra azok a feszültségek, amelyekről a világon annyit beszélnek és írnak? A feszültségek kivédhetetlenek, de azon országok előtt, amelyeknek sikerült a reformokat végrehajtani, egy nagyon gyors fejlődési szakasz áll, és minden ellenkező véleménnyel szemben az egyenlőségen alapuló fejlődés nem eredményez nagyobb rétegződést, mint a lassú fejlődés. A leggyorsabban fejlődő országokban kisebb volt a keresetek közti különbség, mint a stagnáló országokban. A jövő veszélyeire a legjobb válasz, ha növeljük arra való képességünket, hogy a változó körülményekhez alkalmazkodni tudjunk, ezt pedig az intézményi reformokkal és a modern oktatással érhetjük el. Ahelyett, hogy zord víziók miatt idegeskedünk, jobb, ha napról napra kialakítunk egy olyan rendszert, amely a lehetőségeket kombinálja és enyhíti a feszültségeket. Soha sem fog sikerülni egy olyan rendszert kialakít tani, amelyben mindenki egyforma helyzetben lesz. Vagy elvesszük mindenkitől az esélyt, vagy elérjük, hogy a ma kevesebbet keresők fokozatosan csatlakozzanak azokhoz, akiknek már sikerült. Ha ezt teszszük, akkor a társadalom többsége egy idő után eljut arra a magas szintre, amely ma az embereket ingerli. De akkor is bizonyára lesznek különösen keresett szakértők, akik mások számára elképzelhetetlen szinten lesznek megfizetve. És ha már őszintén beszélgetünk, azt is meg kell mondanunk, hogy bizonyára nem mindenkinek sikerül felzárkóznia. Tehát azon kell tömünk a fejünket, hogy mégis minél több embernek legyen erre esélye. • A fél világ az újra felvetődött nehézségeken töri a fejét és ön úgy beszél, mintha körülöttünk semmi új sem történne. Mert a fejlődéstől függetlenül a közgazdaság alapvető törvényszerűségei léteznek, és épp úgy reálisak, mint a fizika törvényei. Nem lehet e törvényeket kidobni az életből, s ahányszor ezt megteszik, annyiszor igen magas árat fizetnek érte. Az egyik ilyen törvényszerűség a kereslet-kínálat törvénye. Természetesen ellenezhetjük meglétét, de az eredmény ugyanaz lesz, mintha a gravitáció ellen tiltakozva leugranánk a toronyból. Kevesen vannak, akik ezt ma megteszik, hiszen már egyértelmű, hogy a kommunisták, akik majd fél évszázadon keresztül megpróbálták a gyakorlatban megkérdőjelezni a gazdaság törvényszerűségeit, egész nemzeteket vittek csődbe. Ennyit az elméletről. A gyakorlat pedig természetesen az, hogy ahol a fizetések alakításának szabadsága működik, ott azok díjazása nő gyorsan, akik ismerik az új technikákat. Itt a kereslet-kínálat banális törvénye működik, tehát idővel - amikor ezeknek a szakembereknek nő a száma - jövedelmük relatív csökkenni fog. • És minden úgy lesz, mint azelőtt? Semmi sem lesz úgy, mint azelőtt, tehát a fizetések különbözőségének foka is valamivel nagyobb lehet, mint az új technológiák megjelenése előtt volt. • Így hát az újramodernizáció mégiscsak változtathat a társadalom struktúráján? Lehetséges. De hiszen nem is arról van szó, hogy az új technológiák kifejlődését megakadályozzuk, mert azok megváltoztathatják a társadalom struktúráját, hanem arról, hogy minden tehetséges fiatalnak legyen esélye a legmagasabb társadalmi pozíciókba jutni, a társadalom pedig gyorsan előreléphessen. Ebben látom a fejlődés útját, és az igazságosság alapszabályának az érvényesülését a „társadalmi” jelző nélkül. Leszek Balcerowicz lengyel közgazdász, miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter Tadeusz Mazowiecki és Jan Krzysztof Bielecki kormányában, a legnagyobb ellenzéki párt, a Szabadság Uniója vezetője FOTÓ MTI/EPA Az érettségi mint útlevél Bohdan Jalowiecki professzorral, a Varsói Egyetem tanszékvezetőjével a lengyel fiatalok elképzeléseiről beszélgetett Wojciech Staszewski. • Szörnyűek a mai fiatalok, professzor úr. Az ön vizsgálatából kiderül, hogy az idei érettségizők egynegyede nem szereti a hazáját, csak az emigrációra gondol. Miért szörnyű? Inkább rugalmas és dinamikus. A korábbi vizsgálatokhoz képest a fiataloknak most sokkal nagyobb százaléka tervezi az országa elhagyását, mint korábban, de mi ebben a rossz? Elavultnak tartom azt a sztereotípiát, amely szerint, ha valaki külföldre megy, az áruló. Természetes, hogy Londonban, Párizsban vagy Krakkóban egyaránt lehet élni. • Ön szerint miért akar ennyi érettségiző megszökni az országból? Egyáltalán nem akarnak megszökni. Karrierre vágynak. Megjelent a szakmai karrier egy új változata: az egyetem után a fiatalok külföldre mennek dolgozni. Hollandiában egyetlen komoly cég sem alkalmaz olyan fiatalt, akinek nincsenek külföldi tapasztalatai . De a mieink biztosan mosogatással vagy a hamburgi utcák sepregetésével akarnak pénzt keresni. Dehogy, tisztában vannak azzal, hogy az ilyen munka jól jön a szünidőben, de terveik szerint egy jó céghez akarnak kerülni. • Miért külföldön? Miért ne? Sokkal inkább érzik európaiaknak magukat, mint az idősebb nemzedék. A leggyakrabban értelmiségi családokból származó érettségizők deklarálták, hogy ki akarnak utazni külföldre, olyanok, akik a legjobban ismerik ezt az Európát. • Lengyelországnak nincs helye a szívükben? Van. Amikor megkérdeztük, hogy mit tartanak a legfontosabbnak, akkor a válaszok közül az első helyen a nemzeti tudat volt. Összehasonlítva az Európai Unió országaival, nálunk a legerősebb a nemzettel való azonosulás. A második helyen volt a lakóhelyekkel, a harmadikon pedig az Európával való azonosulás. A lengyel fiatalok jobban identifikálódnak Európával, mint az Európai Unió országaiban élő kortársaik. Meglepő azonban, hogy a lengyel érettségizők csak a negyedik helyre rakták a régiójukat. • Tehát a fiataloknak nem fog problémát jelenteni például az, hogy Lengyelország egyik végéből a másikba költözzenek? A fiatalok egyharmada szívesen tenné ezt, különösen a vidékiek. Nagyvárosból minden tizedik akar elköltözni. Kivétel a főváros, ahonnét az ott lakó érettségizők alig 3% -a akar elköltözni és Lódz, ahonnét a fele hagyná el szívesen a várost. • Ez egy ilyen szörnyű város? Lódzrólolyan negatív sztereotípiák terjednek, hogy a csúnya gyárak városa. Valójában Lódzban néhány szecessziós házon kívül nincsenek műemlékek, amiken keresztül a lakók azonosulhatnának a városukkal. • De leginkább a vidéken lakók szeretnének elköltözni. Egy következő urbanizáció vár ránk? Az urbanizáció folyamatos. Vidéken 1950 óta ugyanannyian, kb. 14 millióan laknak. A természetes szaporulatot a vidék adja, a városban a szaporulat negatív. Tehát ez az egész többlet vidékről átkerül a városba. A városok pedig nem tudnak befogadni ilyen hirtelen ekkora tömeget, mert nincs elég lakóhely és munkalehetőség. • Lehetséges, hogy 10 év múlva a nagy agglomerációk gimnazistái külföldre utaznak, és a vidékiek városokba költöznek? Nem hiszem. Ezek csak deklarációk. De egy nagyon mozgékony és dinamikus nemzedék nő föl. Bohdan Jalowiecki professzor, a Varsói Egyetem tanszékvezetője PÁR SZÓBAN Az évszázad szerződése Lengyelország aláírta Európa legnagyobb földgázvételi szerződését. 2022-ig Lengyelország 250 milliárd köbméter gázt vesz Oroszországtól. A gáz Szibériából, több mint 4000 kilométeres gázvezetéken keresztül érkezik Lengyelországba. Egy része az országban marad, a többi Németországba és más nyugat-európai országokba megy. A szerződés ellenzői úgy vélik, hogy ez a megállapodás függő helyzetbe hozza Lengyelországot keleti szomszédjától. A kormány szerint hasznos és biztonságos. Elrabolt lengyelek A török hatóságok szabadon engedték azt a két lengyel turistát, akit két héten át fogva tartottak azzal a váddal, hogy a kurd partizánoknak nyújtottak segítséget. A Kurd Dolgozók Pártjának gerillái elrabolták a lengyeleket, majd három nap elteltével szabadon engedték őket. A turisták átadták a maguknál hordott elsősegélyládát a benne lévő gyógyszerekkel, majd emlékül egy fotót készítettek. A török hatóságok ezt a terroristákkal való együttműködés bizonyítékának vették. Letartóztatott kínaiak A Varsói Vajdasági Bíróság elhalasztotta a döntést az augusztusban letartóztatott kínai házaspár kiadatásáról, akiket a kínai hatóságok gazdasági bűncselekmények miatt üldöztek. Miután a vád szerint magánszemélyektől és bankoktól való 1 millió dollárt csaltak ki, s ezért Kínában halálbüntetés fenyegeti őket. A kiadatás megtagadását emiatt kéri a Helsinki Bizottság, amely emlékeztet arra, hogy Kínában általánosan megszegik az emberi jogokat. Szexuális nevelés Lengyelországban A szülők és a nevelők elkerülik a lengyel gyermekek és az ifjúság szexuális nevelését. A tizenévesek közül, akiknek már volt szexuális kapcsolatuk, csak 10 százalék beszélgetett e témáról szüleivel. Általában a szülők, ha megtudták vagy úgy gondolták, hogy gyermekük elvesztette ártatlanságát, vagy nem reagáltak erre egyértelműen, vagy rendkívül negatívan ítélték azt meg. Ugyanakkor a tizenévesek közül a megkérdezettek 61 százaléka elismerte, hogy látott pornófilmeket. Skoda, meglepetéssel A csehek számára, akik meg akarják vásárolni a Skoda új típusát, az Octaviát, kellemetlen meglepetést okozott az a hír, hogy a hazai piac számára valamivel kevesebb jut majd a korábban feltételezettnél ebből az autóból, és többet szállítanak külföldre, mert a típust benevezték Az év autója versenybe. Az Octavia, amelynek világpremierje a hónap elején volt a párizsi autószalonon, lehet a Skodát is irányító Volkswagen konszern egyik ütőkártyája. A típus neve is, megjelenése is utal a márka hagyományaira. Az autót a ma a sorozatgyártásban abszolút élvonalat jelentő Volkswagen-motorral szállítják, köztük a csúcsminőséget jelentő 1,8-assal. Barisnyikov Prágában A világ talán legismertebb táncművésze, Mihail Barisnyikov hivatalosan egyetlenegyszer sem látogatott el Közép-, illetve Kelet-Európába azóta, hogy 1974-ben elhagyta a Szovjetuniót. Most kétszer is fellépett a prágai Nemzeti Színházban. Barisnyikov azonban a hatvanas évek végén egyszer már járt Csehországban. A Tyden című folyóirat számára adott interjújában elmondta, hogy mindez csak pár nappal előzte meg Csehszlovákia 1968-as megszállását. A legendás hírű, most negyvennyolc éves Barisnyikov Prágában is sejteni engedte, hogy lassan a visszavonulást fontolgatja. Tolvaj rendőr Václav Havel köztársasági elnök visszakapta azokat a tárgyakat, amelyeknek eltulajdonításával vádolják testőrségének egyik, nemrég letartóztatott tagját. Nagyjából kétszázezer koronányi értékről van szó. A Mladá fronta Dnes című napilap értesülése szerint a tárgyak egy részét Havel 1994 óta nem látta, amikor az elnöki rezidencia őrzésére kirendelt rendőr lopni kezdett. Az ellopott tárgyak között volt egyebek mellett néhány, a világpolitika jeles alakjaitól kapott palack óbor, híres művészek aláírásával ellátott kompaktlemezek, ékszerek, s Karel Poborskynak, az angliai labdarúgó Európa-bajnokság egyik hősének nyakkendője és meze. A letartóztatott rendőr beismerte bűnösségét. Kedvelt prostituáltak Prága központjában maradhatnak a prostituáltak, és nem tűnnek el a környékbeli mellékutcák bordélyházainak falai mögött sem. A lakossági fórumokon ugyanis kiderült, hogy a Vencel térhez közeli utcák lakóit nem zavarják. Ráadásul amikor pár évvel ezelőtt a városi tanács azt javasolta, hogy jelöljenek ki „működésük” számára egy területet, például a Moldva part egy részét, akkor a környék lakói erőteljesen tiltakoztak az éjszaka pillangóinak átköltöztetése ellen. Unatkozó miniszter Olga Keltosová szlovák munkaügyi, szociális és családügyi miniszter, aki egyben a vezető kormánypárt (a HZDS) alelnöke, a HZDS-szimpatizánsok nemrég lezajlott találkozóján kijelentette, hogy az ellenzékhez tartozó képviselők parlamenti felszólalásai alatt inkább a kozmetikával és a divattal foglalkozó női magazinokat bújja, mert így legalább „nem vesztegeti az idejét és energiáját a sületlenségek hallgatására”. A miniszter asszony elmondta, hogy az ellenzéki felszólalások idején nemcsak divatlapokat és szépirodalmat olvas, hanem a napi postáját és az esedékes számlák aláírását is intézi. Szlovák taxisok tüntetése A szlovák taxisofőröket felháborította a közlekedési minisztérium tervezett rendelete, amely kizárná a közúti forgalomból a hat évnél idősebb taxikat. A taxisok százai autóikkal összegyűltek Pozsony belvárosában, hogy tiltakozzanak a tervezett intézkedés ellen. Meciar miniszterelnök személyesen fogadta a tiltakozó gépkocsivezetők képviselőit, s végül kihagyták a tervezetből a kifogásolt passzust. Javuló életkilátások Emelkedik a szlovák lakosság átlagéletkora. A Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatala által közzétett adók szerint a Szlovákiában élő férfiak átlagosan 68,4, míg a nők 76,3 évig élnek. Ez azt jelenti, hogy 1995 óta a nők átlagéletkora 1,3 évvel, a férfiaké 1,6 évvel növekedett. A biztató megállapítások ellenére a szlovák szakemberek úgy vélik, hogy amennyiben az következő években nem fog lényegesen megváltozni a fogyasztott táplálék összetétele, az életkor újabb erőteljes csökkenése várható. Szlovákiában máris átlagon felüli a máj-, illetve a szívbetegségek és a rák következtében elhunyt középkorú férfiak halálozási aránya. Belügyminiszterből bankár A pozsonyi Általános Hitelbank (VUB) felügyelőbizottságának döntése értelmében új tagja - és egyben alelnöke - van a legnagyobb szlovák kereskedelmi bank igazgatótanácsának Ludovít Hudek nemrégiben leváltott belügyminiszter személyében. Hudek a belügyi tárca első embereként belekeveredett egy nyilvánosságra került, a belügyminiszter és a szlovák titkosszolgálatot (SIS) irányító Ivan Lexa között zajló beszélgetést tartalmazó magnófelvétel kapcsán kirobbant botrányba: ez ugyanis arról tanúskodott, hogy a két magas rangú vezető nyomást gyakorolt a szlovák államfő fiának, ifjabb Michal Kovácnak Ausztriába való elhurcolása körülményeit vizsgáló nyomozókra.