Magyar Hírlap, 1999. július (32. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-29 / 175. szám

1999. JÚLIUS 29., CSÜTÖRTÖK Vitatják az Állami Számvevőszék jelentését Az APEH felkészült a kétezredik évre Az Állami Számvevőszék 1999. április közepén készített jelentése elmarasztalja az APEH-ot az ezredforduló számítógépes problémájának kezelésében. Az APEH infor­matikai elnökhelyettese, Kal­már István vitatja az ÁSZ-je­­lentésben felsorolt hibákat és határidőcsúszásokat, hozzáté­ve, hogy a jelentés elkészülte óta jelentős előrelépés történt az adatok biztonságos kezelé­sében. Az elnökhelyettes kijelen­tette, hogy az APEH rendsze­rei, amelyet egyébként az or­szág legkiterjedtebb informa­tikai rendszerének nevezett, a hivatal saját intézkedési tervei alapján augusztus végére 2000-kompatibilissé válnak, és a tesztelési folyamatok no­vember végére befejeződnek. A központi számítógépes rendszer, amely a központi adatfeldolgozást végzi, szoft­vereivel együtt 2000-kompa­­tibilis, kivételt képez egyet­len elavult berendezés, amelynek lecserélését egyéb­ként is tervezték, hiszen a megnövekedett feladatokat, pl. a társadalombiztosítási já­rulék beszedését enélkül nem tudják kellő hatásfokkal megoldani. Az APEH rend­szerének második szintje, a megyei igazgatóságok rend­szerei megfelelnek a leg­újabb követelményeknek, itt a frissítés közbeszerzési pá­lyáztatás útján megtörtént, az új eszközök beindítása július végére befejeződik. A har­madik szint, a személyi szá­mítógépek szintjén nem lesz sok változás, hiszen - mint azt az elnökhelyettes aláhúz­ta - jelentős részük terminál­ként működik, tehát nem érinti őket a probléma, a nem megfelelő gépeket pedig az illetékes szervezetek mára már lecserélték. Az Y2K által leginkább érintett területet a saját fej­lesztésű szoftverek jelentik. Az APEH ügyfeleit leginkább érintő (pl. az adó- és járulék­­folyószámla-rendszert mű­ködtető) alkalmazások felké­szítése különösen bonyolult feladat, hiszen a program­­rendszer 3 millió sorának felét újra kell írni, a másik fele pe­dig javításra szorul. Az első fá­zisban a Janus2000 progra­monként vizsgálja a rendszert és az előforduló dátumhibákat kijavítja. A második fázisban egy tesztkörnyezet elindításá­ra kerül sor, amely egy megyei igazgatósággal megegyező nagyságú rendszeren fut. A tesztközpont lehetővé teszi, hogy a dátum beállításával az alkalmazások időutazást te­gyenek. Az „út” során jelent­kező hibákat a program azon­nal javítja és újrateszteli. A végső szakaszt a rendszer egészének tesztelése jelenti, amely Kalmár István vélemé­nye szerint november végére befejeződik. •R. G. K&H BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ KFT 1075 Budapest, Károly körút 3/C A Profit Excellent Befektetési Alap nettó eszközértéke 1999. július 23-án: 211399 547 Ft, az egy jegyre jutó nettó eszközérték: 1056 998 Ft. K&H Befektetési Alapkezelő Kft. A Bre-Wor Observer Brókerház Rt. felvételt hirdet SALES munkakörbe Feltétel: • felsőfokú végzettség, • értékpapír-piaci tapasztalat. Telefon: 268-1626/717 Fax: 268-1622 K­ÖZLEMÉNY A Polgári Kereskedelmi Bank Rt. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet 41063-1/1999. számú határozata a Polgári Kereskedelmi Bank Rt., illetve a Postabank Értékpapírforgalmazási és Befektetési Rt. között létrejött, befektetési szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó állományátruházási szerződést jóváhagyta. Ezzel egyidejűleg az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet 41063-2/1999. számú határozata - a Polgári Kereskedelmi Bank Rt. kérelme alapján - a bank befektetési szolgáltatási tevékenységének végzését 1999. szeptember 30. napjáig felfüggesztette. A Polgári Kereskedelmi Bank Rt. 1999. július 26-tól a tőzsdei megbízások felvételét, a tőkeszámlák és értékpapír-letéti számlák vezetését, a CIVIS’95 befektetési jegy forgalmazását és letétkezelését, valamint egyéb befektetési szolgáltatási tevékenységet a Postabank Értékpapírforgalmazási és Befektetési Rt. megbízottjaként végzi. POLGÁRI KERESKEDELMI BANK RT. MH 5860 Naponta próbára teheti magát a Magyar Hírlap, a Logica Stúdió és a Mensa HungariQa közös játéká­ban. 1999. június 14-től 12 héten át hétfőtől péntekig 3-3 feladatot jelentetünk meg, melyet Elekes G. Sándor szerkeszt. A játékos kedvű olvasónak a helyes válaszokat kell beküldenie a követ­kező hét csütörtökén éjfélig a Magyar Hírlap játék­iroda címére (1087 Budapest, Kerepesi út 27/AI. emelet), a borítékra írják rá: „IQ”. Egy játékos bármennyi pályázattal rendelkezhet. Az ily módon beküldött pályázatok között minden pénteken sorsolást tartunk, ahol 5x2 db, a BUDAPEST (opera) előadásaira szóló jegyet, bruttó 5000 Ft értékben, va­lamint 5 db bruttó 5000 Ft értékű könyvcsomag tárgynyereményt és 1 db bruttó 10 000 Ft értékű Diákszigetre szóló hetijegyet sorsolunk ki. A helyes válaszok, illetve a nyertesek névsora a szombati Magyar Hír­lapban lesz olvasható. Figyelem! A játékiroda csak a Magyar Hírlapból kivágott és megol­dott feladatokat fogadja el. A fénymásolatok és az egyéb módon be­küldött pályázatok a sorsolásban nem vesznek részt­ . (A nyertesek a nyeremények áfával csökkentett értéke után adóznak.) Fődíjjáték: Mindenki, aki a játék 12 hete alatt legalább egy helyes pályázatot bekül­dött, részt vesz a játék fődíjsorsolásán, amelyet 1999. szeptember 10-én tartunk a Magyar Hírlap játékirodá­ban. A szerencsés játékos egy két főre szóló kéthetes angliai nyelvtanfolyam boldog tulajdonosa lehet. 10. feladat: Hány háromszög látható az ábrán? (Feleki Zoltán) 11. feladat: Egy szobában öt kék szemű, szőke ember tartózkodik. Ha a szobában összesen 14 szőke és 8 kék szemű ember van, akkor hányan vannak a szobában? (Sulák Katalin) 12. feladat: Mi kell a háborúhoz? Megtudhatják, ha az alábbi szövegben intarziaként elrejtett öt szót megtalálják. (Varga István) Azt hiszem, túl megfontoltak vagy­tok. Az volt a frankó, mikoron az el­lenség hanyatt-homlok menekült előlünk. De hát a sok vidám győzel­mi lakoma már rég le van tudva, csak szomorú piapartnereket látok, semmi harc, semmi lelkesedés. GONDOLKODÁSFEJLESZTÉS Általános gondolkodás- és kreativitásfejlesztő logikai tanfolyamok, továbbá játékos „agymű­ves" gyermekprogramok a Logica Stúdiónál. Játszva, elméleti és gyakorlati feladatokon ke­resztül tanítjuk a problémák rugalmas, a hagyo­mányostól eltérő megközelítését, a logikus gon­dolkodást, amely elvezethet a helyes megoldá­sokhoz. Metodika Oktatási Szolgáltató Kft. Logika Stúdiója, 1392 Budapest, Pf. 255, tel.: 349-8529 MENSA HUNGARIQA a legszínesebb szürkeállomány . A Mensa egy nemzetközi szervezet, ahol a tag­ság egyetlen követelménye a kimagasló Intelli­gencia, vagyis olyan IQ-érték, amely magasabb az emberiség 98%-éénél. Magyarországon ma működik ez az IO-klub, napjainkban mér közel 600 tagja van. A tagságra pályázók és a kíván­csiak pszichológus felügyelete mellett írhatnak tesztet. Tesztírás: minden hónap alsó szombatján 16 órakor az Eötvös József Gimnáziumban (Budapest V., Reáltanoda u. 7.). Korhatár: 17 év. Tesztdíj: 1700 Ft, diákoknak 1200 Ft. Érdeklődni lehet: 1426 Budapest 72. Pf. 99, e-mail: men­­sa@mansa.hu vagy Interneten a www.mensa.hu cílen. Társadalombiztosítási, munkaügyi, adózási, pénzügyi szakképesítést szerezhet nálunk tanfolyami, vagy akár otthoni tanulással nyáron is, egyéni konzultációval, példákkal illusztrált, gyakorlatias felkészüléssel. (Középfokú tb 19 600 Ft-értl) Konferenciák, szakmai klubok, kiadványok. Jogértelmezés akár telefonon is. Metodika Kft., tel.: 349-8529 IQ-kérdések , Magyar Hírlap­­ban D­UNA és a TELEVÍZIÓ Miénk a tér c. műsorában minden pénteken 16.20-17.20 óráig BIG BEN Language Studies 1085 Budapest, Csepreghy u. 4. Telefon: (06-1) 318-5732 Fax: (06-1) 266-1754 E-mail: bigben@elender.hu *ig V­EN GAZDASÁG Pénzbevonás után bealkonyul a bankók hamisítóinak Múlt évben nőtt, idén csökkent a gazdasági bűncselekmények száma Magyarországon a Legfőbb Ügyészségen regisztrált adatok szerint az elmúlt években drasztikusan megugrott az ismertté vált gazdasági bűncselekmények száma. Míg 1997-ben „csak” 6543 ilyen bűntett vált ismertté, tavaly összesen 13 454. Az is­mertté vált pénzhamisítási ügyek száma ’97-hez képest az el­múlt évben több mint kétszeresére nőtt, összesen 1926 ilyenre derült fény, ami túlnyomórészt az ötezresek hamisításával magyarázható. Tavaly 5738 adó- és tb-csalás vált ismertté, szemben az 1997-es 953 esettel. A gazdasági bűncselekmé­nyek statisztika szerinti ugrásszerű emelkedésére egy 1995- ben elkövetett adócsalás-sorozat a magyarázat, amelyben összesen 4436 bűncselekmény vált ismertté. Az idei év első felében jelen­tős mértékben csökkent a gaz­dasági bűncselekmények szá­ma - tudtuk meg Dörnyei Lászlótól, a Legfőbb Ügyész­ség főosztályvezető-helyette­sétől. Szinte valamennyi bűn­­cselekmény kisebb számban fordult elő a tavalyi év első fél­évi adataihoz képest, kivéve a pénzhamisítást, amelyből az év első hat hónapja alatt 1431 vált ismertté. Az elmúlt év ha­sonló időszakában 782 pénz­hamisítási ügyre derült fény (1998-ban összesen 1926 ügy vált ismertté). A pénzhamisítási ügyek drasztikus emelkedésének okát Tóth Mihály, az Igaz­ságügyi Minisztérium helyet­tes államtitkára a számítás­­technika gyors fejlődésében látja és abban, hogy koráb­ban a kis címletértékű pénz­papírokat nem volt érdemes hamisítani. A könnyen hamisítható ötezresek azonban nem je­lentettek komoly kihívást az alvilági „művészek” számára. A postahivatalokban hétfőn és kedden összesen 5 milliárd forint értékű - egymillió da­rab - ötezrest cseréltek be, a bankók közül mindössze 1306-nál (6,53 millió forint összértékűnél) kétséges a pa­pírpénzek valódisága. A nevezetes, 1997 február­jában kirobbant bankjegypa­­pírbotrány idején derült ki, hogy 1995 decemberében az Orczy téren a magyar titkos­­szolgálat és a rendőrség sze­me elől eltűnt 16 tonnányi fémszálas papírszállítmány, amelyből tíz tonna később sem került elő. A Világgaz­daság értesülése szerint e szállítmányt korábban meg­előzte egy másik is, melynek későbbi sorsa ugyancsak is­meretlen maradt a nyomozó­hatóság előtt. A Magyar Hír­lap számításai szerint (1997. február 18.) az eltűnt speciá­lis papír több mint 7,5 millió darab ötezres előállítására volt elegendő, amely ilyen módon csaknem 40 milliárd forint összértékű hamis ban­kó gyártását tette lehetővé. Szakértők most utólag kifo­gásolják, hogy a biztonságos­nak számító kétezres papír­pénz forgalomba hozatala előtt miért nem a könnyen hamisítható ötezreseket cse­rélte le a magyar jegybank. A gazdasági bűncselekmé­nyek - pénzhamisítás, adó- és tb-csalás, deviza- és vámbűn­cselekmények - elkövetési értéke az év első felében 14 milliárd forint volt, ami 42,9 százalékkal magasabb az el­múlt év első félévi ismertté vált 9,8 milliárd forintnál. Az APEH-nél az év első hat hónapjában összesen 393 esetben kezdeményeztek büntetőeljárást, míg az el­múlt év hasonló időszakában 374 ügyben - tudtuk meg Bu­­rillák Attilától, az APEH szóvivőjétől. A legtöbben - 165 esetben - fiktív számlá­zással követték el a csalás bűntettét, adócsalással gya­núsítottak meg 135 adózó polgárt, magánokirat-hamisí­tást 19 esetben, közokirat-ha­misítást 9 esetben követtek el. Számviteli fegyelem meg­sértése miatt 26 ügyben kez­deményeztek büntetőeljá­rást, négyen akadtak fenn a szűrőn jogtalan haszonszer­zés miatt, sikkasztáson kap­tak négy elkövetőt, míg 13 esetben merült fel a csődbűn­tett gyanúja. Ez év január végétől az adóhatóságoknál leleplezett elkövetők ügyében már az APEH Bűnügyi Igazgatósá­ga nyomoz, mint ahogy a tb­­járulékok beszedése is az adóhatósághoz került, így a tb-csalások ügyében is az APEH nyomozószerve jár­hat el. Burillák Attila el­mondta, hogy az adóhatóság­nál az év első felében is­mertté vált bűncselekmé­nyek összértéke több mint 13 milliárd forintra tehető. Az APEH feljelentésére tavaly 770 esetben rendelték el a nyomozást adócsalás miatt, az elkövetési érték 11,9 milliárd forint volt - je­lentette ki a szóvivő. A Legfőbb Ügyészség által regisztrált adatsor és az APEH száma közti különbség oka a már említett 1995-ös adócsa­lás-sorozat a 4436 tettessel, amelynél a rendőrségi nyomo­zás során derülhetett fény a nagyszámú elkövetőre. • Torkos Matild Sok esetben az árufuvarozási költségek felét sem fedezték a bevételek Kusza kedvezmények a vasúti szállításban / II/A / Több kritikus megállapítást tesz az a belső vizsgálat, illet­ve jelentés, ami a Magyar Ál­lamvasutak Rt. üzletpolitikai kedvezményeit vette górcső alá. Legsúlyosabb hiányos­ságként azt állapították meg, hogy sok esetben a ked­vezmények megállapításánál nem kalkuláltak a költség­adatokkal, így fordulhatott elő többször is, hogy a költsé­gek duplájára, néha három­szorosára rúgtak a fuvarbe­vételeknek. A belső vizsgálat annak nyomán indult, hogy a MÁV Rt. felügyelő bizottságának január végi ülésén felvetet­ték, hogy a társaság sok eset­ben indokolatlanul nyújt üz­letpolitikai kedvezményeket, ami nyilvánvalóan csökkenti a cég árbevételét. Bár a pró­baszerű vizsgálat nyomán ké­szült jelentés összességében úgy fogalmaz, hogy kedvez­ményezési gyakorlat alapve­tően a vonatkozó előírások szerint történik, mégis elég sok hiányosságot tárt fel a nem is teljes körű ellenőrzés. Legsúlyosabbnak azt ítélte a jelentés, hogy az üzletkötők a megállapodások előkészí­tésekor várható bevétel-költ­ség összefüggéseket bemuta­tó kalkulációkat nem készíte­nek, illetve csak a fajlagos be­vételi adatokkal számolnak, így fordulhatott elő például, hogy egy osztrák export-im­port cég számára úgy vállal­tak fuvarmegbízást Záhony- Sopron viszonylatban, hogy az 5,69 forintos fajlagos bevé­tellel szemben 6,85 fajlagos közvetlen, illetve 10,26 forin­tos összes fajlagos költség állt. Még jobban járt egyik vasművünk leányvállalata, ők fajlagosan 2,75 forintot fi­zettek árutonnakilométeren­ként, miközben a MÁV költ­ségei 5,46, illetve összesen 7,88 forintra rúgtak. Általánosságban megálla­pították, hogy a fuvarok faj­lagos bevétele elmaradt a ’98. évi üzleti tervben rögzítettől, ami az importfizető esetében 6,65, a tranzitnál 9,62, bel­földinél 5,67 forinttal szá­molt árutonnakilométeren­ként, miközben a ’97-es háló­zati közvetlen költség 6,27, a fajlagos összes költség pedig 9,27 forint volt kilométeren­ként. A jelentés kiemeli, hogy a költségek vizsgálata külö­nösen fontos lenne a tranzit­­forgalomban, miután ennél a tevékenységnél a legna­gyobb, 30-70 százalék közötti a kedvezmények mértéke. A vizsgálat azt is feltárta, hogy a fuvaroztatók a kedvez­ményt meghatározott mennyi­ségű áru elszállítására kapták, de a tényleges megbízás aztán több esetben jóval kevesebb árura szólt. Egyik papírgyá­runk például a 15 százalékos kedvezményt 37 ezer tonnára kapta, de ténylegesen csak 4,3 ezer tonnát adott fel, mégis a kedvezményes tarifáról állí­tották ki a számlát. Emellett olyan is előfordult az egyik szénbányával kötött szerző­déskor, hogy a megállapodás­ban a mennyiséget fel sem tüntették. Annak ellenére, hogy a kedvezményekről szó­ló utasítás kifejezetten tiltja a megállapodások visszamenő­­leges hatállyal történő megkö­tését, erre is több példát talál­tak az ellenőrzés során, mint ahogy arra is, hogy egységdíjat állapítottak meg a fuvarra, holott a szabályozás csak szá­zalékos kedvezmény adását teszi lehetővé. A jelentősebb megbízáso­kat adó szállítmányozók az egyes fuvarokhoz kötött kedvezményeken felül to­vábbi úgynevezett provízió­kat is kapnak, melyek mérté­ke 2­5,5 százalék. A jelentést készítők szerint a províziók indokoltsága vitatható. Ezen a jogcímen 1998-ban 15 cég részére összesen 827 millió forint jutalékot fizetett ki a MÁV. Összességében a jelentés megállapítja, hogy a százalé­kos kedvezmények feltétele­zéseken alapulnak, egy-egy szerződés eredményessége egzakt módon nem értékel­hető, így az a feltételezés, ami szerint „ha nem kapja meg a kért kedvezményt, a közutat választja” - nehezen bizonyítható. •H. L. Kisebb első félévi teljesítmény Kisebb a MÁV első félévi teljesítménye a tervezettnél - állapította meg a MÁV Rt. Igazgatósága július 28-án, szer­dán megtartott ülésén. Összességében a január és június közötti bevételkiesés 7 milliárd forint. Különösen az áru­­szállítás bevételei maradtak el a várakozástól. A kedvezőt­len helyzet ellensúlyozására a vasúttársaság 6,4 milliárd fo­rinttal részben csökkentette, részben átütemezte kiadásait. Főbb 1998. 1999. 1999. Index Index mutatók MII. hó­­-VI. hó­­-VI. hó % % alakulása bázis törv­­ény bázishoz tervhez Utasfő (ezer) 77394 77914 76034 98,2 97,6 Árutonna (ezer) 21983 22024 19116 87,0 86,8 Eredmény* (M Ft) -3493 -7462 -8087 231,5 108,4 Átlagos állományi létszám (fő) 57406 **56572 56066 97,7 99,1 * Az előző éveket érintő bevételek és ráfordítások nélkül ** Éves előirányzat Magyar Hírlap . HÍRSOROK Esett a kamat a bankközi piacon (MTI) Bevált a kereskedők előző napi prognózisa: az egyna­pos hitelkamat majdnem egy százalékponttal ment lejjebb keddhez képest a bankközi forintpiacon szerdán. A kereske­dés 14 százalékos ajánlatokkal indult, majd fokozatos csökke­nés után záráskor 13 1/2 százalékon álltak meg az árak. A leg­több egynapos üzletet 13 1/2-13 3/4 százalékon kötötték, szemben a keddi 14 3/8-14 5/8 százalékos kamatszinttel. Szak­értők szerint a kamatok még lejjebb is mehetnek. Erre utal, hogy a délutáni piacon szinte ajánlat sem volt, a piac annyira számít a másnapi olcsóbb pénzre. A Nokia szállít a Primatelnek (MH) A harmadik digitális mobilszolgáltató, a Primatel ré­szére a finn Nokia szállítja a GSM 1800/900-as rendszer kiépí­téséhez szükséges berendezéseket, erről Budapesten született megállapodás a két cég között. A Primatel - amely 48 milliárd forintot fizet a koncesszióért - 50,1 százalékban a Vodafone AirTouch Plc. tulajdonában van, további tulajdonosai az RWE Telliance, az Antenna Hungária és a Magyar Posta. A Primatel a tervek szerint idén decemberben kezdi meg ke­reskedelmi szolgáltatását. Automata tourinformvonal (MH) A Magyar Turizmus Rt. augusztus elsejétől új telefo­nos automata információs rendszert indít el, mely belföldről ingyenes, zöld számon (06-80/660044) hívható. A TeleWestel rendszerén működő szolgáltatás magyar, angol, német nyel­ven ad átfogó, általános tájékoztatást a turistáknak szálláshe­lyekkel, közlekedéssel, programokkal és rendezvényekkel kapcsolatban. A magyar nyelvű menüben megjelennek a bel­földi üdülési ajánlatok is, sőt, telefaxos készülékekről azok egy gombnyomással le is kérhetők. Egyesít a UPC Magyarország (MTI) A UPC Magyarország Kft. szeptember 1-jei dátummal összevonja az érdekeltségébe tartozó addig önálló jogi szemé­lyiségként működő cégeket, ám ez nem befolyásolja a szolgál­tatásként nyújtott kábeltelevíziós programcsomagok összeté­telét és árát. A 480 ezer előfizetővel rendelkező UPC Ma­gyarország Kft. az idén 8,6 milliárd forint árbevétel elérését tervezi, ám a folyamatos fejlesztések és cégfelvásárlások miatt nyereségre nem számít. A 11,4 milliárd forint alaptőké­jű társaság árbevétele tavaly 3,7 milliárd forint volt. Szabad lesz a választás Az új energetikai modell először a nagyfogyasztóknak kedvez A most elfogadott javaslat az új energetikai modellről kompromisszum a gazdasági és a politikai lehetőségek kö­zött - értékelte Chikán Attila gazdasági miniszter a kor­mány keddi döntését tegnapi sajtótájékoztatóján. A kon­cepció lényege, hogy a fo­gyasztó idővel maga dönthes­se el, mely társaságtól vásárol áramot. „A 2001-es piac­nyitás a kisfogyasztók számá­ra még nem jelent semmit” - hangsúlyozta a tájékoztatón jelen levő Hónig Péter he­lyettes államtitkár -, hiszen rájuk továbbra is az eddig ér­vényben levő szabályozás vo­natkozik majd. A kormány reményei szerint ugyanakkor hosszabb távon a hatéko­nyabbá és olcsóbbá váló energiaszektor előnyeit a la­kosság is élvezheti majd. A kormány keddi döntése értelmében - hangzott el a tájékoztatón - nem épül fel a mátrai erőmű új blokkja, az inotai erőművet pedig 2004- ben bezárják. Az oroszlányi erőművel sem kötnek újabb hosszú távú szerződést. A GM becslése szerint a büdzsét várhatóan 35-40 mil­liárd forinttal terhelik meg azok a kártérítések, melyeket az elmaradt befektetések miatt kell majd fizetni, ugyan­akkor a mostani kormány­­döntések nélkül tíz, tizenöt év távlatában évente 18 milliárd forintos többletköltség jelent­kezne, egyrészt a piacinál ma­gasabb szerződéses árak, másrészt az eladhatatlan túl­­kapacitások miatt, hiszen leg­később az uniós csatlakozás­sal az import megjelenésére is számítani kell. •R. R.

Next