Magyar Hírlap, 2000. szeptember (33. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-21 / 222. szám
12 Magyar Hírlap Körgyűrűt követelnek a hatvani polgárok Hatvan lakóinak egy része azt kívánja, hogy a sztráda városukat elkerülő szakaszát ismét díjmentesen vehessék igénybe az autósok. Nagyobb nyomatékot úgy adtak elvárásuknak, hogy forgalomlassító demonstrációt tartottak. A közlekedési tárca vezetőjéhez küldött levelükben a tiltakozók kijelentették: a forgalom tűrhetetlen mértékű lett Hatvanban, és a körgyűrű építése már nem halasztható. Szajlai Csaba Forgalomlassító demonstrációt szerveztek az elmúlt napokban a hatvaniak, mert az M3-as autópálya díjasítása nyomán még terheltebb lett az egyébként is zsúfolt Zagyva-parti település úthálózata. A polgárok azt kívánják elérni, hogy a sztráda Hatvant elkerülő szakaszát ismét díjmentesen vehessék igénybe az autósok. Hozzáértők szerint nem halogatható sokáig a legalább kétmilliárd forintba kerülő körgyűrű megépítése. A kezdeményezés szervezője az Összefogás Hatvanért Egyesület és a hatvani környezetvédő mozgalom volt. A tiltakozók azt szeretnék elérni, hogy a későbbiekben a sztráda Hatvant elkerülő útszakaszát, mely gyakorlatilag a 21-es főút és Kerekharaszt között található, díjmentesen vehessék igénybe az autósok. Amennyiben az illetékesek nem veszik „komolyan” a demonstrációt, úgy ezt az ősszel még több alkalommal is megismétlik - mondták lapunknak a tiltakozók, akik nyílt levelet is intéztek Nógrádi László közlekedési miniszterhez. Ebben ez áll: „A zaj, a kipufogógáz megkeseríti mindennapjainkat, veszélyezteti egészségünket, miközben a hatalmas járművek közvetlenül fenyegetik biztonságunkat, gyermekeink életét. Mindezt nem tűrhetjük tovább. Úgy véljük, az Európai Unióhoz való csatlakozásra készülve a hatvaniaknak is joguk van az európai színvonalú léthez, komforthoz, biztonsághoz. Mint embereknek pedig jogunk van az egészségünkhöz.” A mostani közlekedési tárca elődje 1997-ben azt az ígéretet tette, hogy állami forrásból megoldódik a város tehermentesítése egy körgyűrű építésével, amely összekötné a 32-es szolnoki utat a Salgótarján felé vezető 21-es szakasszal. A jelek szerint erre nem került sor, noha a kétmilliárd forintos beruházás műszaki dokumentációi információink szerint már elkészültek, és az érintett terület tulajdonosai is hajlandóságot mutatnak a tulajdonviszonyok rendezésére. Kilátás a Magas-Tátrára Az új bükki kilátó, amely Szilvásvárad felett épült, már fogadja a szép őszi tájképek kedvelőit. Az építményből tiszta időben a Magas-Tátra csúcsai is előbukkannak. A Kalapát-hegy tetején épült turisztikai létesítmény harminc méter magas. A toronyban tizenkét pihenőszintet alakítottak ki. A száz négyzetméteres panorámaszinten, tizenhét méter magasságban, egyazon időben hatvan látogató gyönyörködhet a kilátásban. Várhelyi András országgyűlési képviselő, a kilátótorony megépítésének kezdeményezője lapunknak elmondta, hogy a Magas-Tátra csúcsain kívül jól láthatók az Ózd és Salgótarján felett magasodó hegyek, a dombokra felkapaszkodó, a völgyekben megbúvó községek sora, és természetesen jól kivehető a Mátra vonulata is. A hegy csúcsa 625 méter magasságú, ide hordtak fel mintegy háromszáz köbméter betont és százötven tonna szibériai vörösfenyőt, miután a Kárpát-medencében található fenyő nem alkalmas ilyen épületekhez, nem állja ugyanis az időjárás szeszélyeit. A torony erősítéséhez, a kilátó szerkezetéhez legalább húsztonnányi vasat, illetve acélt használtak fel. CSB KELET-MAGYARORSZÁG 2000. szeptember 21., csütörtök Kreatív színház született Békéscsabán A városi, a környékbeli nézők, sőt az egész ország és érdeklődői számára egyértelművé vált, hogy több mint fél évtizede jó úton jár a békéscsabai színház. A társulat gyakran szerepel a televízió képernyőjén, de operettekkel eljutott a csapat több európai színpadra, továbbá Izraelbe, Dél-Koreába, Kínába, Tajvanra és Japánba is. Konter László igazgató kreatív színháznak nevezi az intézményt, ahol mindig létrehoznak valami újat és meglepetésszerűt. Kiderült továbbá, hogy az előadások sikere nem csupán anyagi kérdés. Sass Ervin kilencedik békéscsabai évadját kezdi ezen az őszön Konter László Jászai-díjas, a Jókai Színház igazgató-főrendezője. Amikor 1993-ban a színház élére került, az volt a fő dolga, hogy a társulatban békét szerezzen, hogy újra barátságok erősítsék a művészi munkát, hogy új irányt szabjon a színháznak. Az utóbbi nyolc színi évad egyértelmű fellendülést mutat, a színház rendszeres vendég a televízió képernyőjén, és szerencsés együttműködése a budapesti Művész-Ház Kft.-vel határokon túlra vitte a hírét, most már nemcsak Európában és Izraelben, hanem Dél-Koreában, Kínában, Tajvanon és Japánban is vendégszerepelnek operettjeikkel. Az igazgató kreatív színháznak nevezi azt, amit a lehető legjobb pozícióba szeretne hozni Békéscsabán. így alakult ki az ötbemutatós műsorterv, melyet évadonként két gyermekszínházi és két bérleten kívüli előadással egészítenek ki, és így lett megszokott és hasznos színfolt az emelt helyárakkal, nagy színházbarátoknak szervezett Csabai Páholy; ilyenkor, az előadás után a színház Vigadótermében szórakoztatóműsorral és különleges vacsorával várják vendégeiket. A kreatív színházban mindig történik valami, és az előadások sikere nem csak anyagi kérdés. Erről és az új évad műsortervéről kérdeztük az igazgatót, aki első helyen az évadnyitó ősbemutatóról, Bognár Zsolt-Kiss Stefánia Jeanne d’Arc című musicaljéről beszélt. - A kreatív színházban állandó szellemiművészi izgalomnak kell lennie, éppen ezért minden évben vállalkozunk egy-egy ősbemutatóra is. A Jeanne d’Arc egy fiatal budapesti színész-zeneszerző első bemutatkozása, már a próbákon érezhető volt, hogy a musical zenéje remek zene, hogy Kiss Stefánia jól felépített szövegkönyvet írt, és az is, hogy szereposztásunk is szolgál meglepetésekkel. A címszerepet Paczuk Gabi, színházunk ifjú művésznője énekli-játssza, aki az Evitában, a Vörös malomban és legutóbb a Jézus Krisztus szupersztár előadásain meghódította a csabai közönséget. Fontos a tánc, a mozgás: a koreográfusunk Gajdos József. A musicalt november 28-án Budapesten is bemutatjuk, a Thália Színházban szervezett vidéki színházak fesztiválján. A 2000/2001-es évad további bemutatóiról az igazgató elmondta, hogy Molnár László és Venyige Sándor színészproducerek Musical Színházával közösen, Európában Bréma után másodszor Békéscsabán is színpadra állítják a tengerentúli színházakban nagy sikerrel játszott Jekyll és Hyde című különleges musicalt. Ezeken kívül három prózai bemutató lesz még. Lope de Vega A kertész kutyája főszerepében Fehér Anna vendégként szerepel. Játsszák majd Füst Milán Boldogtalanok című drámáját és Kesselring híres bűnügyi komédiáját. - Azt gondolom, - folytatta az igazgató -, ez a műsorterv felel meg legjobban a mai vidék közönségének, ahol egyetlen színház működik. Persze, évtizedek óta nem hiányozhatnak a gyermekszínházi előadások sem, hiszen a békéscsabai közönség azért is ragaszkodik a színházához, mert a mai felnőttek az egykori gyermekszínházi élményekre is emlékeznek. Idén többek között házi szerzőnk, a kitűnő dráma- és regényíró Békés József Sándor, József, Benedek című mesedarabját ősszel, a 200 éve született Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjét pedig tavasszal játsszuk. A békéscsabai színház alapítványi színiiskolája kilencedik éve működik. A végzősök közül sokan szereztek más színházakban szerződést, ketten. Szilágyi Annamária és Marton Róbert a csabai színház tagja lett. A színiiskola mintegy negyven növendéke, közöttük erdélyiek, vajdaságiak és Szlovákiából jött hallgatók, változatlanul felpezsdítik a társulat életét. A színiiskolások egy idő után megfelelő szerepeket is kapnak előadásainkban, bizonyíthatják képességeiket, és belekóstolhatnak a siker ízébe is - mondta az igazgató. - Különben közismert, hogy a vidéki színészélet nem könnyű, a vidéki színész is a „nemzet napszámosa”, mint a pedagógus. A kérdésre, hogy az annyiszor dicsért békéscsabai közönségnek nehéz-e sikeres előadásokat produkálni, Konter László így válaszolt: - Semmiképpen nem operettközönség a csabai, ahogy régen állították. Hacsak nem abban az értelemben, hogy ez a közönség a legsúlyosabb drámai előadásainkat is „operettsikerrel” fogadja és honorálja. Nemcsak az operett kelendő Békéscsabán, hiszen telt házakkal játszottuk az elmúlt évadok legfontosabb darabjait, Shakespeare, Ibsen, Strindberg, Arthur Miller, Szabó Magda és Németh László műveit. Tömegesen pályáztak északon a vendégvárók Kiemelt támogatás jut a falusi turizmusnak is Az észak-magyarországi térség idegenforgalmi vállalkozói az idei évi költségvetésből összesen 80 millió forintra pályázhattak. A Gazdasági Minisztérium a turisztikai célelőirányzatból több témakörben írt ki idén pályázatot az északi régió támogatására. Hídvégi Molnár Judit, az Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóság (ÉMRMI) igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy a térség kiemelt idegenforgalmi termékei a gyógy-, a lovas-, a bor-, a konferencia- és a falusi turizmus. Az igazgatósághoz összesen 114 pályázati anyag érkezett be, amelyből 88 kapott összesen 80 millió forintos támogatást. Az elnyert pénz felhasználásáról egyébként a napokban írják alá a szerződéseket. Idén állami pénzből segítik a különböző turisztikai rendezvényeket, a gyógy- és termálturizmussal összefüggő eseményeket, a bor- és gasztronómiai kiadványokat. Az ÉMRMI pályázati felhívásában kiemelten szerepelt még az északi régió területén található információs rendszerek fejlesztése, valamint a turisztikai marketingtevékenység támogatása. Ezen belül is az információstábla-rendszer és a turistajelzések karbantartása és a termékspecifikus térképek nyomtatása is fontos célkitűzés. Az állami dotációról tudni kell, hogy vissza nem térítendő támogatás, mértéke a költségek legfeljebb 50 százaléka lehet egy-egy pályázat esetén - tette hozzá Hidvéginé, aki elárulta még, hogy a régió turisztikai termékeinek népszerűsítése érdekében több szakmai kiadványt is megjelentet az ÉMRMI, valamint külföldi kiállításokon is bemutatják az északi régió kínálatát. SZCS $ SUZUKI SÓS M3 BAG Raktárkészletről azonnal... \J* ' ko „ Használt autók* már 20%-tól, 12 éves korig casco nélkül! Német gyártmányú új utánfutók 20%-tól, hitelre! * Vállaljuk Magyarországon, illetve külföldön forgalomba helyezett autók hitelügyintézését! 3000 Hatvan, Móra Ferenc u. 2. Tel./fax: (06-37) 342-353 2191 MH Bag, Dózsa György út 1/A Te.fax: (06-28) 408-808 5100 Jászberény, Szent István krt. 10. Tel/fax: (06-57) 412-002 EREDETVIZSGÁLAT, KAROSSZÉRIAJAVÍTÁS: 3000 Hatvan, Rákóczi Ferenc út 95. Tel./fax: (06-37) 349-409 5978 MH