Magyar Hírlap, 2000. október (33. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-19 / 246. szám

4 Magyar Hírlap MAGYAR HÍRADÓ Több mint 100 millió október 23-ára (MH) Az október 23-ai ünnepségek 130 milliós költségéből a két éve kötött keretszerződés szerint járó 20 százalékot kap a Happy End Kft. - közölte Tóth István Zoltán, a ren­dezvények szervezéséért felelős Országimázs Központ ve­zetője. Tóth megerősítette a Világgazdaság hírét, hogy az adatvédelmi biztos vizsgálódott a hivatalban és begyűjtötte az augusztus 20-ai állami ünnep költségével kapcsolatos iratokat. Az ombudsman azt deríti fel, hogy a szervezet jog­szerűen tagadta-e meg a választ a rendezvények költségeit firtató kérdésekre. A Miniszterelnöki Hivatalon belül mű­ködő szervezet Találkozási pontok címmel konferenciaso­rozatot indít. Jogsértő jelzálog (MH) A szociális biztonsághoz való alkotmányos jog sérülé­sét állapította meg Gönczöl Katalin egy vizsgálat során, ame­lyet egy idős testvérpár panasza alapján indított. Az ombuds­man lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint az idős testvér­pár azért fordult panasszal az állampolgári jogok országgyűlé­si biztosához, mert lakóhelyükön az önkormányzat az öregsé­gi járadék visszafizetésének biztosítékaként jelzálogjoggal ter­helte meg ingatlanukat. Márpedig erre a szociális törvény nem ad felhatalmazást - állapította meg az ombudsman. Polt: nem húzták csőbe Székelyt A hatóság nem követett el provokációt Székely Zoltán országgyű­lési képviselő múlt csütörtöki tettenérésekor - jelentette ki kérdé­sünkre Polt Péter. Mint megtudtuk, a feljelentő vállalkozó mente­sült a felelősségre vonás alól, mert a hatóság elé tárta az esetet. A vállalkozó emlékszik a kenőpénzre Befejeztem, mindent elmondtam, amit akartam - közölte Székely Zoltán, akit tegnap kiengedtek a Kútvölgyi úti kór­ház intenzív osztályáról, de továbbra is az intézményben ke­zelik. A képviselő lapunknak kijelentette: soha semmiféle pénzt vagy állami támogatást nem kapott. Leszögezte: amit eddig elmondhatott, azt elmondta, további információk nin­csenek a birtokában. Balla Dániel, a Székely-ügy koronata­núja tegnap az RTL Klub esti hírműsorában úgy nyilat­kozott, hogy szeptember óta tárgyalt vele Székely a meg­vesztegetési pénz összegéről s annak átadásáról. „Konspirá­­ciós nyelven” dokumentációnak nevezték a milliókat, egy „dokumentum” egymilliót jelentett. A legfőbb ügyész szerint hatá­rozottan állítható, hogy Szé­kely Zoltán leleplezésekor nem történt sem csőbehúzás, sem provokáció, ahogyan azt a képviselő a tettenérése után ál­lította. A hatóság nem csempé­szett be semmit a holmija közé, nem „rendezte meg” a bűncse­lekményt, a törvényi előírá­soknak megfelelően csak segí­tette a nehezen feltárható bűn­­cselekmény bizonyítását. A vádhatóság vezetője teg­nap nyilatkozott először vi­szonylag részletesen a hosszú ideje példa nélküli ügyről. Ám jobbára így is általános kijelen­téseket tett - mint maga mond­ta, a nyomozás eredményessé­ge érdekében. Nem beszélt ar­ról sem, alkalmaztak-e titkos­­szolgálati eszközöket. Polt Pé­ter annyit árult el, feljelentésre indult az ügy, s a meg nem ne­vezett feljelentő kazettákat csatolt beadványához. Ezek arról szóltak, hogy a képviselő fenyegetéssel próbálta rávenni a vállalkozót, fizessen neki. A pénz tehát - a tájékoztatón elhangzottakból ítélve - nem dokumentumok helyett került az aktatáskába. Az eljárást a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal folytatja az ügyben. Áder Já­nos házelnök tegnap délután levélben tájékoztatta Polt Pé­tert arról, hogy az Országgyű­lés felfüggesztette Székely Zol­tán mentelmi jogát. Túri And­rás megbízott osztályvezető la­punknak elmondta, a határo­zat tegnap délutánig nem érke­zett meg hozzájuk. Amíg ez nem történik meg, nem tudják elrendelni a nyomozást. Utána viszont ellenőrzik, kihallgatha­tó állapotban van-e a képvise­lő, akit addigra várhatóan gya­núsítottá nyilvánítanak. Ható­sági ember nincs a kórházban - közölte az ügyész. Mint meg­tudtuk, az őrizet s az előzetes letartóztatás beteg emberrel szemben is elrendelhető, de csak ha indokolt. Az ügyészség egyelőre nem tervez ilyet. További gyanúsítottja nincs az ügynek - közölte kérdé­sünkre az osztályvezető. A vál­lalkozó - azzal, hogy a hatóság elé tárta információit és bizo­nyítékot is mellékelt - mente­sült a felelősségre vonás alól. A titkosszolgálati eszközök használatáról Túri András sem nyilatkozott, mert - mint mondta - már ez is államtitok­sértésnek minősülne. JKA Működik az exállamfő hivatala Továbbra is Magyarország érdekeit fogom képviselni; azokat a meghívásokat fogadom el, ahol szavammal elő tudom mozdítani az ország sorsát - nyilatkozott lapunknak Göncz Árpád. A volt köztársasági elnök hivatala a napokban kezdte meg működését. Nagy Szilvia Göncz Árpád már két hónapja leköszönt az államfői posztról, de még ma is majdnem ugyan­annyi meghívást kap, mint ko­rábban. Eddig százötvennél több felkérés érkezett hozzá, kevesebb a hivatalos invitálás, ám a személyre szóló meghívá­sok száma emelkedett - nyilat­kozott lapunknak Tóth Mária, az exköztársasági elnöki titkár­ság vezetője. Hozzátette: ne­héz dolguk van, mert a hivatal­ban csak ketten dolgoznak, a „forgalmuk” pedig csaknem ugyanannyi, mint korábban. A titkárság csak a napokban kezdte meg működését, rész­ben a berendezkedés elhúzó­dása, részben Göncz Árpád betegsége miatt. A közjogi méltóságok jutta­tásairól szóló törvény csupán egy rövid bekezdésben rendel­kezik a volt köztársasági elnök titkárságáról, az exállamfő jog­állásával kapcsolatban nincse­nek egyértelmű rendelkezé­sek, a szokásjog pedig csak most fog kialakulni, ezért még kell néhány hét, amíg „kitalál­ják”, hogy miről szóljon a hiva­tal. Végig kell gondolni, hogy mi alapján szelektálnak a meg­hívások között, mert az nyil­vánvaló, hogy mindegyiknek nem lehet és nem is szabad ele­get tenni. Hívják Göncz Árpá­dot települések, vállalatok, ér­keznek felkérések fővédnök­ségre, előadás tartására, konfe­rencián való részvételre külföl­dön és belföldön, és több díjat, kitüntetést is adományozná­nak a leköszönt államfőnek. A leköszönt köztársasági el­nök külföldről is rengeteg meghívást kap, nemrégiben a Chicagói Humanity Festival megnyitó-előadására kérték fel. Korábban olyan személyi­ségek nyitották meg a feszti­vált - amelyre most ötvenezer embert várnak -, mint John Updike, Arthur Miller, Styron vagy Kennedy. Továbbra is Magyarország érdekeit fogom képviselni; azokat a meghívásokat foga­dom el, ahol szavammal elő tu­dom mozdítani az ország sorsát - mondta lapunknak Göncz Árpád. A leköszönt köztársa­sági elnök most onnan is kap meghívást, ahonnan korábban nem, mert nem hitték el, hogy államfőként el tud menni. Akár tetszik, akár nem, ma több ember fér hozzám, mint azelőtt - fogalmazott. Göncz Árpád elsősorban az osztrák és a német szokásjogot fogja fi­gyelembe venni az exállamfői hivatal kialakításánál. A 79. évében járó volt köztársasági elnök korábban úgy nyilatko­zott: semmiféle pártpolitikai feladatot nem fog ellátni, nem lesz párttag és politizálni sem fog, viszont szeretne újra írni. Göncz Árpád: akár tetszik, akár nem, ma több ember fér hozzám, mint azelőtt fotó: isza ferenc BELFÖLD HÁTTÉR Nem elég a koalíciós többség a feles törvények elfogadásához Búza Attila tragikus halálával és Székely Zoltán kizárásával 190-re csökkent a Fidesz és a kisgazdapárt képviselőinek száma. Ez azonban még a fe­les törvények elfogadásához sem elég, hiszen ahhoz mate­matikailag 193 igenre van szükség, mert jelenleg csak 385 tagja van az Országgyű­lésnek. A két legnagyobb kor­mánypárt létszámának újabb csökkenése azt jelenti, hogy még nagyobb jelenléti fegye­lemre van szükség a szavazá­sokon, s hogy az MDF nélkül a jelenlegi polgári koalíciónak nincs parlamenti többsége. Igaz, a független képviselők többnyire előző frakciójuk ál­láspontja szerint szavaznak, s három fideszes, két MIÉP-es és egy kisgazda honatya távo­zott képviselőcsoportjából. Az 1998-as választások óta a Fidesz három képviselője távozott a frakcióból - önként vagy kizárással. Gyuricza Bé­la székesfehérvári és Rajcsá­­nyi Péter siófoki honatya 1999 májusában elhunyt. Az idő­közi választásokon két szocia­lista képviselő jutott be a par­lamentbe. A kisgazdapárt az MDF-es Zilahi József tavaly októberi halálát követő idő­közi választáson jutott plusz egy mandátumhoz Fehér­­gyarmaton. A MIÉP egy kép­viselőjét kizárta, egy pedig ki­lépett a frakcióból. Székely Zoltán október 13-ai kizárásával a kisgazda­frakcióból hétre emelkedett a független képviselők száma. Az alakuló ülésen Kupa Mi­hály volt az egyetlen függet­len honatya. Szabó Lukácsot 1998 decemberében zárták ki a MIÉP-ből, miután a párt pénzügyeit firtatta. Cseh Sán­dor 1999 szeptemberében ült át a függetlenekhez a MIÉP- frakcióból. A képviselő nem volt tagja a pártnak, a Kisgaz­da Szövetség elnökeként poli­tizált. Azonban csak ritkán szólalhatott föl, ezért pártja kezdeményezte: kapjon frak­cióvezető-helyettesi posztot. Mivel ez nem történt meg, Cseh Sándor távozott a képvi­selőcsoportból. Szabó Attila szintén 1999 szeptemberében hagyta el a Fideszt, még mielőtt kizárták volna, mert randalírozott a csopaki közértben. A képvi­selő Cseh Sándorral megkísé­relt egy kétfős frakciót alakí­tani a házszabály hiányossá­gát kihasználva, ám ezt az ügyrendi bizottság szocialista, szabad demokrata és kisgaz­da tagjai állásfoglalásukkal megakadályozták. Helmeczy Lászlót 1999 de­cemberében zárták ki a Fi­­deszből, miután az MSZP tá­mogatásával, pártja hivatalos jelöltjével szemben nyerte el a Szabolcs megyei önkormány­zat elnöki posztját. Gyuga Pál ez év májusában mondott le tagságáról a Fi­­desz-frakcióban, a pártnak nem volt tagja. A képviselő vi­tába keveredett Keszthelyen egy telephelyhasználat jogcí­méről és kétszer is őrző-védő céggel foglaltatta el a Balaton­­tex Kft. telephelyét. A házsza­bály szerint a frakcióból kilé­pett vagy kizárt képviselőnek legalább fél évig kell a függet­lenek között ülnie, mielőtt másik képviselőcsoporthoz csatlakozna. NSZ Deutsch Tamás távozik posztjáról? A Fidesz vezetőiben az utób­bi időben többször fölvető­dött, hogy távozik posztjáról Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter - erősítette meg értesülésünket a párthoz közel álló tanácsadó. Forrásunk sze­rint maga Deutsch is fontol­gatta esetleges lemondását, és szóba került, hogy a Fidesz kampányfőnöke lesz. Többször is szó esett már a Fidesz vezető köreiben arról, hogy Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszternek távoznia kellene posztjáról - nyilatko­zott lapunknak a párthoz kö­zel álló politikai elemző. Sze­rinte nemegyszer javasolták a miniszternek a lemondást, de az is előfordult, hogy maga Deutsch fontolgatta ezt. A közismert, tevékenységét politikailag roppant módon megterhelő magánéleti gond­jai mellett az MLSZ rosszul ke­zelt ügye, a tárca irányításában elkövetett hibák is közrejátsz­hatnak az esetleges váltásban - vélekedett a szakértő. Hangsú­lyozta: nem kizárt Deutsch tá­vozása, de ez valószínűleg csak a költségvetés elfogadása után lehet időszerű. Orbán Viktor miniszterel­nök meglepődött a hír halla­tán. Elmondta: Deutsch Ta­más eddig nem tájékoztatta le­mondási szándékáról, a Fidesz kampányfőnöki tisztének be­töltéséről pedig a párt elnöke, Kövér László dönt. Nem erősí­tette meg lapunk értesülését Rogán Antal, a pártelnök ka­binetfőnöke sem. Azt ígérte: utánanéz az ügynek. Deutsch Tamást lapzártán­kig nem sikerült elérnünk. Hl 2000. október 19., csütörtök Stílusváltást ígér a közbeszerzési bizottság új elnöke Mielőbb, ha lehet a követke­ző bizottsági hétre összehívná a közbeszerzési bizottságot új elnöke, Kiszely Katalin. A kisgazda-képviselő az első bi­zottsági ülésen az összes bi­zottsági tag jelenlétében jegyzőkönyv szerint kívánja átvenni a Székely által bekért iratanyagot. Mielőbb összehívná a köz­­beszerzési bizottságot új el­nöke. A kisgazda Kiszely Katalin jegyzőkönyv szerint venné át az elődje által hátra­hagyott iratokat, amelyeket Székely Zoltán akkor kért be, amikor a bizottságnak még nem volt elfogadott munkarendje, tehát jogilag ez szerinte nem volt indokolt. Kiszely Katalin úgy véli: a jövőben a bizottság elsőren­dű feladata az lesz, hogy a le­zárt ügyek alapján levonja a következtetéseket a hatályos közbeszerzési törvényre vo­natkozóan, és a parlament elé terjessze az általa célszerű­nek ítélt módosításokat. Jelenleg általános tapasz­talat, hogy a közbeszerzési eljárásoknál többnyire a zárt pályázatokat részesítik előnyben, ami nem felel meg az európai uniós joggyakor­latnak. Kiszely Katalin előd­je tevékenységét nem kíván­ta minősíteni, röviden úgy foglalta össze véleményét: Székely Zoltán szerint az el­nöknek van bizottsága, ám ő úgy véli, hogy a bizottságnak van elnöke. Kiszely Katalin lapunknak megerősítette, hogy a bizott­ság semmiféle kazettáról nem értesült. Korábban informá­ciók terjedtek arról, hogy a bizottság tagjainak tulajdo­nában van egy olyan hangfel­vétel, amelyet egy Székely Zoltán által megzsarolt ön­­kormányzati képviselő készí­tett el titokban. VGY Bánk a MÚOSZ-hoz és az LÜ-höz fordul Nagy nyilvánosság előtt el­követett rágalmazás miatt ma feljelentést tesz isme­retlen tettes ellen a Leg­főbb Ügyészségen Bánk Attila. A kisgazdafrakció vezetője azért döntött így, mert a képviselőcsoport egyes tagjai olyan névtelen levelet kaptak, amelynek írója törvénytelen ügyle­tekkel gyanúsítja őt és csa­ládját, és azt állítja, hogy Boros Imre kisgazda tárca nélküli miniszterrel együtt külföldi titkosszolgálatok­kal és a szervezett alvilág­gal is kapcsolatot tart. Bánk Attila felháborító­nak tartja, hogy a TV2 hír­műsora tényként állította be egy névtelen levél rá­galmait, ezért etikai vizs­gálatot kezdeményez a Magyar Újságírók Orszá­gos Szövetségénél. MTI NYELVISKOLA DOHÁR PÉTER, VERASZTÓ LAJOS, DOVER Némettanáronk: FELDNÉ DR. KNAPP ILONA, AZ ELTE VEZETŐTANÁRA Big Ben Language Studies. Nyelvtanfolyamok, középiskolai tanév, felsőoktatás külföldön. Információ: (06-1) 318-5732. www.bigben.hu INDIRECT SPEECH (Függő beszéd) Part Six Felszólítás, függő beszédben Officer: Quick march! Tiszt: Erőltetett menet indul! Private 1: What did he say? Első közlegény: Mit mondott? ! Private 2: He told us to quick march. Második közlegény: Azt mondta, hogy kezdjük az erőltetett menetet. Girl: Play it again, Sam. Lány: Játszd újra, Sam. Sam: What did she say? Sam: Mit mondott? Waiter: She is asking you to play it again. Pincér: Azt kéri, hogy játszd el újra. I Chubby: Come on, let’s twist again! Csabi: Rajta járjunk megint twistet. A young man: What did he say? Egy legény: Mit mondott? A young girl: She is inviting us to do the twist again. Egy lány: Arra agitál, hogy járjunk megint twisztet. Tina: Let me loosen up your collar... Tina: Hadd gombolom ki az inged. Listener 1: What did she say? Első hallgató: Mit mondott? Listener 2: She is aking him to let her loosen up his collar. Második hallgató: Arra kéri a fiút, hogy engedje meg neki, hogy kigombolja az ingét. A felszólítást nem halló személy kérdése úgy szólt: ”What did she/he sax?” A válaszban a közvetítő ige viszont már soha nem volt sai.. Függő beszédbe tett felszólítás bevezető igéje soha nem lehet a say. Nem mondhatjuk tehát: She said to you to play it again. A sail helyett ilyenkor a sfil az ige. A IfiU után mindig ki kell tennünk, hogy kihez intéztük mondandónkat. A függő beszédbe tett felszólító mondat mondat képlete: kQZvgtttQ­­ié. t­g fzl­iQlíiQtt személy tfőnél igenév told me to do is asking us to help A közvetítő ige jelentésárnyalata az esedező kéréstől az ellentmondást nem tűrő parancsig terjedhet. She was begging me to stay. She pleaded with her mother to let her go to the party. The officer ordered the men to fire the guns. The general commanded his men to attack the city. Tiltás függő beszédben könyörgött, hogy maradjak. Könyörgött az anyjának, hogy engedje el a buliba. A tiszt kiadta embereinek a tűzparancsot. A generális parancsot adott embereinek, hogy támadják meg a várost. Girl: Please don’t talk about me when I’m gone. Lány: Ha már nem leszek veled, kérlek, ne mesélj rólam. Boy: What did you say? Fiú: Mit mondtál? Girl: I asked you not to talk about me when I'm gone. Lány: Arra kértelek, hogy ne mesélj rólam, ha nem leszek már veled. Girl: Don't sit under the apple tree Lány: Csak velem ülj az almafa alá! with anyone else but me. Boy: What did you say? Fiú: Mit mondtál? Girl: I asked you not to sit under the apple tree Lány: Arra kértelek, hogy csak velem ülj az almafa alá. with anyone else but me. Ha az eredeti kérést vagy parancsot szó szerint megismétlem, akkor használhatom a gax igét a felszólítás előtt, de az még egy függő beszéd előtti állapot, és nem függő beszéd. I said lock him up. (Mario Puzzo: The Godfather) Azt mondtam, zárd be. I said don’ sit under the apple tree... Azt mondtam, ne ülj az almafa alá...! 196. lecke 2000. október 19., csütörtök 9. egység: A mondat: A kötőszavak Ellenőrzés: +1 feladat holnapra: Ich wollte Schiller auf Deutsch lesen, deshalb habe ich Deutsch gelernt. Feladatok: 1. Alkoss mondatokat az entweder..., oder felhasználásával! 1. Meine Mutter - ab Septemper - mehr Geld bekommen - sie ihre Stellung kündigen 2. Jürgen - jetzt - die Prüfung- bestehen - er - das Jahr - wiederholen -3. Klara - Jura - studieren - sie - die Pädagogische Hochschule besuchen -4. der Arbeitslose - die angebotene Stelle - annehmen er kein Arbeitslosengeld - kriegen 5. Hanna - jetzt - eine Stelle als Putzfrau - erhalten - sie - eine neue Stelle - suchen müssen - 2. Használd a nicht nur.... sondern auch kötőszavakat! 1. Gerd - Russisch sprechen - er- andere Sparchen beherrschen 2. Heidi die Küche aufrämen - sie - im Zimmer - staubsaugen 3. der Fernseher - viel zu teuer - sein - er - ein schlechtes Bild - haben -4. wir - Ihnen - einen Videorecorder - preiswert - verkaufen - wir - ihn - ins Haus -bringen - und ihn einstellen -5. die Hausfrau - zubereiten - das Essen - sie - es - gleich - servieren -Tanulság: A ma tanult páros kötőszavak használatakor a következő szórendi szabályokra kell ügyelni: entweder..., oder az entweder után lehetséges az 1.és 2. szr-i típus is, de az oder után csak az 1. lehetséges: Entweder du kommst!kommst du, oder du bleibst zu Hause, nicht nur..., sondern auch: a nicht nur általában a mondat belsejébe kerül a ragozott ige utánra, a sondern után pedig I. típusú egyenes szórend következik: Er ist nicht nur klug, sondern er ist auch sehr geschickt. -Fi feladat holnapra: Die Autobahn ist bequem. Sie kostet viel. Milyen kötőszavakkal tudod összekapcsolni a két mondatot? Megoldások: 1.1. Entweder bekommt meine Mutter ab September mehr Geld oder sie kündigt ihre Stellung. 2. Entweder besteht Jürgen jetzt die Prüfung oder er muss das Jahr wiederholen. 3. Endtweder studiert Klara Jura oder sie besucht das P H. 4. Entweder der Arbeitslose nimmt die angebotene Stelle an oder er kriegt kein Arbeitslosengeld. 5. Entweder Hanna erhält jetzt eine Stelle als Putzfrau oder sie muss eine neue Stelle suchen. 2.1. Gerd spricht nicht nur R. sondern er beherrscht auch andere Sprachen. 2. Heidi räumt nicht nur die Küche auf sondern sie saugt auch im Zimmer staub. 3. Der Fernseher ist nicht nur viel zu teuer sonder er hat auch ein schlechtes Bild. 4. Wir verkaufen ihnen einen Videorecorder nicht nur preiswert sondern wir bringen ihn auch ins Haus und stellen ihn ein. 5. Die Hausfrau bereitet nicht nur das Essen zu sondern sie serviert es auch gleich. exeu

Next