Magyar Hírlap, 2000. október (33. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-21 / 248. szám

4 Magyar Hírlap MAGYAR HÍRADÓ Végső búcsú Búza Attilától (MTI) Az ócsai temetőben kísérték utolsó útjára pénte­ken Búza Attila fideszes országgyűlési képviselőt, a tele­pülés polgármesterét, aki hétfőn egy közúti balesetben vesztette életét. A gyászolók között volt Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János, a parlament elnöke. Ócsa polgármesterét katolikus szertartással helyezték örök nyugalomra. A ravatalnál Szájer József, a Fidesz ország­­gyűlési frakciójának vezetője arról is beszélt, hogy Búza Attila személyében most egy olyan fiatalembert szólított magához idő előtt a Teremtő, aki tisztességesen élt és dol­gozott, szolgálta családját, helyi közösségét és a nemze­tet. E munkát most nélküle kell folytatni. Aláírások az uniós csatlakozásért (MTI) Több mint 100 ezer, az európai uniós csatlakozást támogató aláírás gyűlt össze a Pátria Egyesület akciója ke­retében. A bal- és jobboldali fiatal politikusokat tömörítő szervezet akciójának célja, hogy össznemzeti támogatást teremtsenek az integráció érdekében tevékenykedő poli­tikusoknak, szakembereknek, és minden, az európai tag­ságot szorgalmazó személynek. Dóri Tamás, az egyesület titkára közölte: a csatlakozók között van a Települési Ön­­kormányzatok Országos Szövetsége, a Magyar Szakszer­vezetek Országos Szövetsége, a Vasas Szakszervezet, a Magyar Gyermek és Ifjúsági Tanács, a hallgatói érdek­­képviseletek, középiskolás diákszövetségek, továbbá szá­mos közéleti személyiség és civil szervezet. A december 1-jéig tartó akciót követően az egyesület az aláírásokat el­juttatja az EU vezetőinek. Tóth Béla perli Juhász Ferencet (MH) Tóth Béla vállalkozó - aki 1993-tól tagja volt a Fidesz kampánycsapatának, és vállalkozói szerződésben álltak a párttal - másfél millió forint nem vagyoni kártérítés megál­lapítását kéri a bíróságtól Juhász Ferenc szocialista képvi­selőtől - értesült lapunk Tóth ügyvédjétől. Tóth Béla sze­mélyiségi jogainak megsértése miatt perel, mivel a honatya szeptember 27-ei sajtótájékoztatóján kapcsolatba hozta az olajügyekkel. Mint megírtuk, Tóth Bélát Juhász a Fidesz „aranyat tojó tyúkocskájaként” aposztrofálta. Tóth Béla azt is kéri a bíróságtól, hogy Juhászt tiltsa el a további jog­sértéstől, és közérdekű bírságot szabjon ki. Deutsch Tamás cáfolta a távozásáról szóló híreket Hírlapi kacsának nevezte Deutsch Tamás ifjúsági és sport­­miniszter azokat a híreket, miszerint távozna posztjáról. A mi­niszter nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a választások előtt elvállalja majd a Fidesz kampányfőnöki tisztét, ha erre pártjának vezetői felkérik. Varga Dóra Sokáig él az, akinek halálhírét keltik - közölte Deutsch Ta­más ifjúsági és sportminiszter tegnapi sajtótájékoztatóján ar­ra a kérdésre reagálva, hogy valóban távozik-e posztjáról. Hozzátette, sem a közeli, sem a távoli jövőben nem szándé­kozik megválni miniszteri szé­kétől. Lapunk úgy tudja, hogy a Fidesz vezető köreiben több­ször is esett már szó Deutsch Tamás leváltásáról. Kormány­­párti forrásokból származó információk szerint valószínű, hogy a miniszter rövid időn be­lül távozik az Ifjúsági és Sport­minisztérium éléről, elképzel­hető ugyanis, hogy 2002-ben a Fidesz kampányfőnöke lesz. Deutsch Tamás utalt arra, hogy az 1998-as választások előtt a Fidesz kampányfőnö­ke volt, s amennyiben a párt elnöksége igényt tart munká­jára, szívesen közreműködik a 2002-es választások kam­pányszervezésében is. Mint mondta, a Fidesz akkor jól vizsgázott, ezért természetes, hogy számítanak az akkori kampányszervezőkre. Elvállalná a kampányfőnök szerepét FOTÓ: SZIGETVÁRY ZSOLT Novemberben már épül a BS Hamarosan eldől, hogy a versenyben lévő két beruházó közül melyik építheti fel a Budapest Sportcsarnokot. Erről a sport- és a pénzügyminiszter dönt közösen október végén. Novem­berben így már a tényleges építési munkák is megkezdődhet­nek. Deutsch kitért arra is, hogy a tűz során károsult keres­kedők tényleges kárának egyharmadát téríti meg az állam, beleértve ebbe az eszközkárokat is. BELFÖLD Országszerte ’56-ra emlékeznek Vidéken és külföldön emlékeznek az 1956-os forradalomra a parlamenti pártok vezetői. A budapesti, állami ünnepségeken részt vesz Mádl Ferenc köztársasági elnök, a beszédeket Pokorni Zoltán oktatási miniszter és Martonyi János külügy­miniszter mondja. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 44. és a köztár­saság kikiáltásának 11. évfor­dulója alkalmából rendezett állami ünnepségek sorát ok­tóber 22-én délután fél négy­kor a műegyetemi nagygyűlés nyitja, amelyen részt vesz Mádl Ferenc köztársasági el­nök. Pokorni Zoltán oktatási miniszter ünnepi beszédét Demszky lobogózást kér A fővárosi önkormányzat rendelete értelmében októ­ber 23-a, az 1956. évi forra­dalom 44. és a Magyar Köz­társaság kikiáltásának 11. évfordulója alkalmából a közterületeket és középüle­teket fel kell lobogózni. A főpolgármester arra kér­te az érintett tulajdonoso­kat, kezelőket, illetve meg­bízottakat, hogy a fellobo­gózásról gondoskodjanak. A főpolgármester egyúttal felkérte Budapest polgá­rait, hogy lakóépületeiket az ünnep alkalmára nemze­ti lobogóval díszítsék fel. követően a résztvevők mene­te átvonul a Bem térre, ahon­nan fellobogózott, korhű te­herautókkal fiatalok viszik át a fáklyákat a Kossuth térre. Itt negyed nyolckor az okta­tási miniszter szimbolikusan fellobbantja a forradalom lángját. A napot az Operaház díszelőadása zárja, beszédet Martonyi János külügymi­niszter mond. Október 23-án reggel tíz­kor koszorúzás lesz a Vérta­núk terén. A Kossuth téren felvonják a nemzeti lobogót és ünnepi gyermekprogramo­kat rendeznek. A Corvin mo­ziban egész nap a forrada­lomhoz kapcsolódó játék- és dokumentumfilmeket vetíte­nek, jelképes, 56 forintos jegyárért. A Nagy Imre-szo­­bornál, illetve a Rákoskeresz­túri köztemető 300, 301 és 298-as parcellájánál egész na­pos, protokollmentes meg­emlékezésre kerül sor. Kövér László, a Fidesz el­nöke tegnap a Fidesz székhá­zában megnyitotta az ’56-os sorsok és arcok című fotó­­kiállítást, majd Varga László képviselővel New Yorkba utazott, ahol részt vesz és fel­szólal az Egyesült Államok­ban élő magyarok megemlé­kezésén. Október 24-én a New York-i magyar főkonzu­látuson megrendezésre kerü­lő díszkoncertet hallgatja meg, majd hazautazik. A párt fővárosi parlamenti képvise­lői a központi ünnepségeken vesznek részt, a vidékiek saját kerületük megemlékezéseit látogatják meg. Torgyán József, az FKGP elnöke október 23-án Túrri­­csén, majd Porcsalmán mond beszédet, Baktalórántházán megkoszorúzza az ’56-os em­lékművet, utána Nyírgelsén ad át Millenniumi emlékpar­kot. Budapesten délelőtt fél tízkor kezdődik a kisgazda­megemlékezés a Szitakötő úti kopjafáknál. Dávid Ibolya, az MDF el­nöke október 22-én Szent­­gotthárdon, Vácott és Buda­pesten, a XV. kerületben mond beszédet. Az MSZP október 22-én Kaposvárott tartja központi rendezvényét. Beszédet mond Kovács László pártelnök és Lamperth Mónika alelnök. Nagy Imre szülőházától a mártír szobrához a résztvevők fáklyás sétát tesznek. Göncz Árpád volt köztár­sasági elnök és Demszky Gá­bor, budapesti főpolgármes­ter Nagy Imre házánál mond beszédet. A volt államfő a Pesti úti Népkert megemlé­kezésén is részt vesz. Mécs Imre képviselő Mátészalkán koszorúz és mond beszédet, Dornbach Alajos pedig Bar­cson ünnepel. A MIÉP október 23-án ötkor kezdi megemlékezé­sét a Budapest Kongresszusi Központban. A Bocskai Ist­ván Szabadegyetem színhá­zának előadása után Csurka István pártelnök tart be­szédet. NSZ-VG-VGY Nyugdíj a bebörtönzötteknek Nemcsak tisztelet és elismerés, hanem anyagi megbecsülés is jár az 1956-os hősöknek - jelentette ki Boross Péter volt miniszterelnök a Belügyminisztérium ünnepségén, ahol az ’56-os szervezetek javaslatára a köztársasági elnök több mint félszáz forradalmárnak, köztük halálraítélteknek ado­mányozott ’56-os emlékérmet. Boross elmondta: rövidesen elkészül az a törvényjavaslat, amely megteremti az érintet­tek anyagi kárpótlásának lehetőségét. Ennek jegyében 2001-től azok, akik börtönbüntetést kaptak forradalmi tevé­kenységük miatt, 60 ezer forintos nyugdíjra számíthatnak. Gyanúsítják Székely Zoltánt Székely Zoltánt az ügyészség hivatalos személy által, fonto­sabb ügyben, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűn­tettével gyanúsítja - értesült lapunk Túri Andrástól, a Fővá­rosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal megbízott vezető ügyészé­től. Egyelőre nem rendelnek ki igazságügyi orvosszakértőt Székelyhez, hiszen még folynak a kórházi orvosi vizsgálatok. A gyanúsítás tényét a nyomo­zó hivatal tegnap délután kö­zölte Székely Zoltánnal, aki továbbra is kórházban fekszik. Túri András lapunknak kérdésre elmondta, hogy a vizsgálat elején zsarolásgya­nús volt az eset, végül azonban a vesztegetés állt meg. Az ügyész nem kívánt bővebben nyilatkozni a nyomozásról, csupán megerősítette: tovább folynak a tanúkihallgatások. Azt nem árulta el, hogy újabb kisgazda honatyát meghallgat­­nak-e a jövőben. Az osztályvezető ügyész a Magyar Hírlapnak arra a kér­désére, hogy mikor rendelnek ki orvosszakértőt Székelyhez így válaszolt: egyelőre várunk. Még folynak a kórházi vizsgá­latok, Székely Zoltán ugyanis valóban szívbeteg. Nem állnak fenn a törvé­nyes feltételek a nyomozás elrendeléséhez - véli Székely ügyvédje. Futó Barnabás a Magyar Hírlapnak arra a kér­désére, hogy Székely miként küldhette az APEH-et Balla Dánielre - amint azt a vállal­kozó lapunk tegnapi számá­ban nyilatkozta - elmondta: nem tud ilyenről, és tudomása szerint Székelynek nincs APEH-es kapcsolata. Vélet­len egybeesés lehetett - jelen­tette ki az ügyvéd, aki Simics­­ka Lajos volt APEH elnök jo­gi képviseletét látta el koráb­ban az Eörsi Mátyás szabadde­mokrata képviselő ellen indí­tott perében, és Simicska sza­bálysértéssel végződött kerí­tésrongálási ügyében. FK Dunaharasztiban is a Penta nyert A Penta Kft. nyerte másod­szori nekifutásra is a Duna­­haraszti Önkormányzat csatornázási tenderét an­nak ellenére, hogy két cég jobb ajánlatot tett - érte­sültünk a testület egyik tag­jától. Első körben Bálla Dániel cége, a Pest Megyei Víz- és Csatornamű Építő Kft. megtámadta a döntést a Közbeszerzési Tanácsnál, amely elmarasztalta az ön­­kormányzatot, és új eljá­rásra kötelezte. Azonban a közbeszerzési eljárásban ismételten a Penta Kft.-t hozták ki győztesnek. 2000. október 1., szombat Polt Péter jelentése a megfigyelési ügyről A sajtóban megjelent hírek­hez képest nem tartalmaz új elemet a legfőbb ügyész je­lentése a megfigyelési ügyről. Polt Péter tegnap közzétette a dokumentumot. A parlament kérte fel a legfőbb ügyészt, hogy vizs­gálja meg Pokorni Zoltán fi­deszes politikus megfigyelé­sét, valamint a Pinpoint Kft. tevékenységét, és az ered­ményről írásban tegyen je­lentést a parlamentnek. Eb­ben az áll, hogy a bizottság tevékenységével párhuzamo­san is nyomozott az ügyészsé­gi nyomozó hivatal. A bizott­ság iratainak kézhezvétele után a Legfőbb Ügyészség pótnyomozást rendelt el. Szeptember 14-én az ügyész vádat emelt Bédi Csaba, a Köztársasági Őrezred egyko­ri tisztjével szemben hivatali visszaélés bűntette és jogosu­latlan adatkezelés vétsége miatt. Bédi 1996-ban ajánlotta fel Czégé Zsuzsannának, hogy keres egy magánnyomozót, aki elvállalja Pokorni megfi­gyelését, gazdasági kapcsola­tainak felderítését. Czégé ek­kor a Félixfilm Kft. tagja és a Xénia-láz Egyesület egyik ve­zetője volt, s szerette volna tudni, milyen gazdasági cso­portok állnak a Fidesz frak­cióvezetőjének a Xénia-lázat támadó interpellációi mö­gött. A magánnyomozás segí­tése érdekében Bédi hivatali helyzetével visszaélve, a ren­delkezésre álló nyilvántartást magáncélra használta, így jo­gosulatlanul jutott Pokorni személyes adataihoz. A nyomozó szerint a meg­figyelés rövid ideig tartott, mert Czégé közölte vele, hogy aktualitását vesztette, és inkább G. Gy.-t kellene megfigyelnie. A nyomozó ezt nem vállalta. Faragó Lajos tevékenysége bűncselek­ményt nem valósított meg. A nyomozó szerint fénymá­solatban kapta meg Béditől a Fidesz vezetőinek, Áder Já­nosnak, Deutsch Tamásnak, Orbán Viktornak, Pokorni Zoltánnak és Szájer József­nek az adatait. A papírlapon az MSZP egyik politikusá­nak, Sz. I.-nek és munkatár­sának a neve és telefonszáma is szerepel. Ezek Czégé nap­lójából lettek kifénymásolva. Czégé állította: nem tudja, hogyan másolták ki a fel­jegyzést. A katonai ügyészség ada­tokat szerzett annak megál­lapítására, hogy a Pinpoint Kft. létrehozásával és tevé­kenységével kapcsolatban megállapítható-e bűncselek­mény alapos gyanúja. Az adatok ezt igazolták, ezért augusztus 30-án nyomozást rendeltek el. NSZ Működik az FKGP vállalkozói tagozat? Székely Zoltán őrizetbe vételének délelőttjén, múlt csütörtökön telefonon beszéltem az FKGP parlamenti frakciójának egyik vezető­jével, hogy tisztázzuk a vállalkozó tagozat kö­rüli feszültségeket, amelyeket elsősorban Szé­kely Zoltán sajtónyilatkozatai okoztak - kö­zölte lapunkkal Bártfai Rudolf, az FKGP hi­vatalosan megszűntnek nyilvánított vállalko­zói tagozatának szóvivője. A kisgazda vállal­kozó szerint az általa meg nem nevezett poli­tikus közölte, hogy tudnak „Székely piszkos ügyeiről, amiket dokumentumok is alátá­masztanak”. Bártfai szerint a frakció vezetése tudott arról, hogy Székely ügyeit vizsgálják, ami azt bizonyítja, hogy Székely Zoltán nem gyűjthetett pénzt sem a pártkassza, sem az FTC számára. Bártfai Rudolf szerint valószí­nűleg azért nem jelent meg Torgyán József pártelnök a vállalkozói tagozat rendezvényén június 21-én, amikor Dávid Ibolyát MDF el­nököt látták vendégül, illetve szeptember 27- én, amikor Kövér László Fidesz-elnök látoga­tott el a Belgrád rakpartra, mert a kisgazda el­nöknek már akkor tudomása lehetett Székely Zoltánnal, a vállalkozói tagozat alelnökével kapcsolatos vizsgálatról. Bártfai Rudolf emlé­keztetett: tavaly ősszel Járai Zsigmond pénz­ügyminisztert látták vendégül, és akkor Tor­gyán József is eljött a rendezvényükre. A frakció vezetésének több tagját meg­kérdeztük, ám senki nem kívánt nyilatkozni Bártfai Rudolf közlésével kapcsolatban. A vállalkozói tagozat szóvivője szerint a szervezet továbbra is működik. Bártfai Ru­dolf kijelentette, hogy a tagdíjak közül 2000 januárjában mindent rendben találtak, és nem tartanak a jövő szerdára ígért ellenőrzés­től sem. VGY Magyar Hírlap nyelviskola DOHÁR PÉTER, VERASZTÓ LAJOS, DOVER FELDNÉ DR. KNAPP ILONA, AZ ELTE VEZETŐTANÁRA Cl ii. Big Ben Language Studies. Nyelvtanfolyamok, középiskolai tanév, felsőoktatás külföldön. Információ: (06-1) 318-5732, www.bigben.hu SATURDAY TEST TWENTY Tegyük az alábbi mondatokat függő beszédbe: TESZTEK MEGOLDÁSA XXIX. 1. T went to a sail this morning.’ Az október 14-i Saturday Test Nineteen megoldásai: sa*d............................................................... I. It was a very wet and windy day and David Williams was 2. ’I will not wait here for more than five minutes.’ soaked t0 the sldn while he stood at the side of the road trying She said , , .....................................”.............. to hitch a lift. So far, only four cars had come along and each I 3. What have you got in that case? ’ . She asked me one 2one Past wl*hout stopping. David was beginning to 4. ’Turn that radio off.’ wonder if anyone would stop for him when a lorry suddenly \ She asked him.................................................... pulled up and the driver told him to hop on the back as there ) 5. T didn’t want to hurt you but I couldn’t do wasn’t room in the cab. David accepted gladly and quickly : anything else.’ climbed aboard. He said................................................................... 6. ’When are they coming?’ To his surprise, in the back was an empty coffin. As it was still She asked him...................................................... raining heavily, David decided to climb inside it for shelter, j 7. ’I was drinking coffee when somebody knocked Standing by the roadside had made him feel very tired, so it on the door. ’ wasn ’t long before he had fallen asleep. He said..................................................................... 8. ’Do you think there will be a traffic jam?’ While he was sleeping, the lorry had stopped again to pick up j She asked me......................................................... another hitchhiker. Like David, he too climbed on to the back of 9. ’Bring me some butter if you go to the shop.’ the lorry. By now, the rain had stopped and the sun had come out. Í He told me................................................................ It began to feel very hot inside the coffin and David suddenly ; 10. How do you know it? woke up. Without thinking, he lifted the lid off the coffin, saw e as e me.............................................................. the stranger sitting there and shouted: ’Have 1 been asleep for Fordítsuk le az alábbi mondatokat: 'on®' 1. Nem tudtam, hogy így fáj. His fellow hitchhiker took one look at David, screamed with fear 2. Kérdezd meg, hol a mosdó. and jumped 0ff tbe lorry in panic. Needless to say, he has never 3. Azt mondtad, kilencre tossz. ............................. 4. Mit mondtál, hova dugtad? h.tchh.ked agam. 5. Nem tudtam, hogy ilyen öreg vagy. 6. Nem tudom, elég "lesz-e. II. 1. Would you care for a sandwich? 7. Azt hittem, már ebédeltél. 2. Does this pen belong to you? 8. Te érted, mit mond, mondd? 3. David wasn’t healthy enough to go camping with us. 9. Nem értem, mit beszélsz. 4 it is time we went home now. 10. Azt hittem, te más vagy. 5. ^f[er neariy an hour there was still no sign of the coach. W j|S n Cr vn Cp tc 198. lecke, 2000. október 21., szombat IX. egység: A mondat: A kötőszavak A 33. teszt megoldásai: C, A, D, B, C, A, A, D, B, A. Buchstabenmix: Unfallprävention. 34,.teszt 1. Melyik a helyes megoldás? A) Seine Kameraden lachten oder grinsten sie leise. B) Seine Kameraden lachten oder sie leise grinsten. C) Seine Kameraden lachten oder sie grinsten leise. D) Seine Kameraden lachten sie grinstén oder leise. 2. A) Ich habe die Prüfung bestanden und jetzt ich bekomme das Zeugnis. B) Ich habe die Prüfung bestanden und jetzt bekomme ich das Zeugnis. C) Ich habe die Prüfung bestanden und ich das Zeugnis jetzt bekomme. D) Ich habe die Prüfung bestanden und jetzt das Zeugnis bekomme ich. 3. Die Lehrerin hat gewonnen... sie hat gut geantwortet. A) denn C)sondern B) weil t>) aber 4. Heike fährt zu ihrer Familie nach Genf... sie besucht ihre Freunde in Paris. A) sondern C) und B) trotzdem D) denn 5. Das Fleisch ist noch nicht gar,........................essen wir es jetzt. A) trotzdem C) obwohl B) und D)sondern 6. Ich habe keine Gedanken mehr,........................höre ich auf zu schreiben. A) und C) aber B) deshalb D) doch 7. Jürgen hat jetzt die Prüfung nicht bestanden,... muss er das Jahr wiederholen. A) oder C) darum B) doch D) sonst 8. Heidi räumt die Küche auf... sie saugt im Zimmer staub. A und C)sondern B aber D) sonst 9. A Die Autobahn ist bequem zwar, aber sie kostet viel. B Zwar die Autobahn ist bequem, aber sie kostet sehr viel. C Die Autobahn ist zwar bequem, aber kostet sehr viel. D Die Autobahn ist zwar bequem, aber sie kostet viel. 10. Seine Tat wurde in der Zeitung groß herausgebracht, ... erhöhte die Geschäftsleitung seinen Lohn. A) denn C)so B) sondern D)doch Buchstabenmix aus dem Text von Montag: HIERCHF.FT 6570 MH i

Next