Magyar Hírlap, 2001. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-22 / 45. szám

6 MAGYAR HÍRLAP • 2001. február 22., csütörtök M­agyarország legtekintélye­sebb hetilapjának címlapjá­ról 1999 decemberében hat komor társától körülvéve egy karosszékben ülő, öltönyös férfi mo­solygott elégedetten az olvasóra. Mind­annyian puha kalapban. Az urak egyike sem tevékenykedett Szicíliában vagy a harmincas évek Chicagójában, ahonnan az ilyen fotók egyébként ismerősek - a HVG grafikája az ezredforduló Ma­gyarországának vezető kormánypárti po­litikusairól készült, „csapatszellem” alá­írással. Miben áll az a csapatszellem, amely összeköti a képen látható Orbánt, Kövért, Ádert, Várhegyit, Stumpfot és a többieket az új kurzus jellegadó és a nyil­vánosságot kerülni igyekvő pionírjaival, a legendás Simicska Lajossal, Schlecht Csabával, Varga Tamással, Tóth Bélával, vagy az újabb idők hőseivel, a happy­­endes Wermer Andrással, a defendes Földi Lászlóval és névtelen kollégáikkal? Chicagói fiúk Világos, hogy ők nem a kéz kezet mos ha­gyományos mintakészletéből merítenek. Ugyanis mennyivel macerásabb a hata­lomba kerülteket korrumpálni, mint ha­talomba kerülni. Egy áttétellel kevesebb. Azonban a közvélemény a korrupciót hónapok óta a kisgazdapárt nevével kap­csolja össze - nem minden alap nélkül. A pártelnök házépítése és utazási szoká­sai, államtitkárának gyakori és bajosan megindokolható thaiföldi kiruccanásai, fiának hárommilliósra becsült állítólagos közvetítői tevékenysége, a párt egyik képviselőjének dokumentumokkal teli bőröndje, a kisgazdák fennhatósága alá tartozó közintézmények nagyvonalú köl­tekezése és minisztériumaik elképesztő pontosságú célzott támogatási politikájá­nak esetei - szinte minden napra jut egy leleplezés azt a közvélekedést alátámasz­tandó, hogy a kisgazdapártnál nincs kor­­ruptabb alakulat Magyarországon. Pedig amit a kisgazdák csinálnak, csu­pán - informatikai kifejezéssel élve - le­butított programja annak, amit a legna­gyobb kormánypárt művel. A kispályás amatőrök játszadozása eltereli a figyel­met az egész pályás lenyúlást alkalmazó Fidesz újszerű megoldások sorát beveze­tő játékrendszeréről, amellyel szétzül­leszti a jogállam intézményrendszerét és erkölcsét. Ha a tételeket összeadjuk, lát­hatjuk, hogy a kisgazdákon számon kért pénzek összessége is nagyságrendekkel marad el egyedül az autópálya-építésre szánt, költségvetési ellenőrzés nélkül el­költhető 600 milliárd forinttól - ami csak egy ügy a sok közül. Mégis, miközben a kisgazdák hatalom­gyakorlása fölháborítja a közvéleményt, a közpénzeknek a legnagyobb kormány­párt belső köreiből vezérelt egyirányú mozgatása mindeddig következmények nélkül maradt. Ennek valószínű oka, hogy az ezredforduló Magyarországán a korrupció egy avantgárd megjelenési for­májával van dolgunk. Az alábbiakban ezt kísérlem meg rendszerbe foglalni. Hétköznapi korrupció A hétköznapi korrupció egyedi jelensé­gek sorozata: egy döntésre jogosult hiva­talnok pénzt vagy más előnyöket kér vagy fogad el azért, hogy egy ügyet a korrum­páló számára kedvezően intézzen el. Egy rendszer akkor korrupt, ha sok ilyen eset fordul elő, vagy ha ügyeket szinte csak ke­nőpénz ellenében lehet elintézni. A rend­szerváltás kegyelmi pillanatában még erős volt a remény, hogy a pártállami rendszer eltűnésével a dolgok a verseny, illetve a méltányosság alapján a nyilvá­nosság előtt dőlnek el. De még a világ leg­fejlettebb demokráciáiban is vannak megvesztegethető tisztségviselők. A rendszerváltás utáni évek átalakuló Ma­gyarországáról sem az volt a polgárok él­ménye, hogy hivatalnokai megveszteget­hetetlenek lettek volna. Tulajdonhoz, so­ha vissza nem fizetett hitelhez lehetett po­litikai kapcsolatok révén jutni, de bármily nagy számban fordultak is elő korrupció­gyanús esetek, ezek nem álltak össze rendszerszervező erővé. Mert ugyan mér­gezi a közéletet, ha egy megbízás elnyeré­séért meg kell „kenni” az ügyintézőket, de ha az a vesztegető és a vesztegetett ma­gánakciójaként történik, nem ássa alá a demokratikus berendezkedés alapjait. Ekkortájt erősödött meg a szervezett alvilág „magányos korrumpálóktól” erő­sen különböző rendszere. A szervezett alvilág nem a felek önkéntes megegyezé­sén, törvénytelen előnyök kölcsönössé­gén alapul, hanem fenyegetéssel, erő­szakkal kényszeríti ki akarata érvénye­sülését: zsarol, védelmi pénzt szed, nagy haszonnal kecsegtető üzletágakat igyek­szik ellenőrzése alá vonni. Esetenként a rendőrség és a közhivatalok alkalmazot­taival összejátszva kiaknázza a lehetősé­geket. Az alvilág és az állam kapcsolatá­ban jellemzően a maffia zsarolja az állam tisztségviselőit és a politikusokat, nem pedig fordítva - ez a disztinkció a későb­biekben különös jelentőséget kap. Szervezett alvilág A maffia, a szervezett alvilág félelmetes, veszélyes és nehezen felszámolható jelen­ség, de csak akkor változtatja meg a jogál­lamra jellemző alapfelállást, ha képviselői bekerülnek a politikai hatalomba. Lehet­nek - akár szép számban is - megvásárol­ható tisztségviselők, netán politikusok, mégis csorbítatlan maradhat a hit, hogy az állam küzd a maffia ellen: az egyes ember megtévedhet, de az intézmények harcban állnak a szervezett alvilág bűnöző cso­portjaival. Ez az olasz filmekből ismert szcenárió: az ügyész, a főrendőr vagy a vizsgálóbíró az államapparátus támogatá­sát maga mögött tudva veszi fel a küzdel­met, az államot befonni igyekvő polippal. A maffia polipja alulról kúszik fel a hata­lom magasabb régióiba, keres együttmű­ködő rendőröket vagy politikusokat. De ha talál is, a képlet egyértelmű: a szerve­zett alvilág, a maffia módszerei nem ké­peznek rendszerszerűen követendő min­tát a hatalom számára. És most képzeljünk el egy filmsoroza­tot a szervezett alvilág ellen küzdő magyar államhatalomról. Az egyik epizódban mi­közben a család feje épp a lisztes kezek le­­porolásáról beszél beiktatásakor - micso­da magyar abszurd! - a parlamentben, al­­főnökei még néhány zsíros szerződéssel könnyűének az agonizáló Postabankon. De igencsak csodálkozna a magyar néző, ha például egy másik epizódban az APEH elnöke kétmilliárd forintos adócsalás vád­jával eljárást indítana a maffiózó ellen, a harmadikban a rendőrség kiderítené, hogy milyen szálak fűzték a maffia bom­bagyárosát a későbbi belügyminiszterhez, majd az adórendőrség főnöke indítana eredményes hajtóvadászatot az arany­csempészek ellen, ezt követően pedig a legfőbb ügyész gyors vizsgálat után rács mögé juttatná a cégfantomizálókat. Si­micska, Pintér, Pelikán és Polt küzd hősie­sen az államgépezetet befonó polip ellen! A magyar néző tudná, hogy nem társadal­mi drámát, hanem paródiát lát, s lehet, hogy a moziból kijőve megkérdezné: „Te, most kik a jók és kik a rosszak?” Hiszen a nem abszurd, hanem dokumentarista ma­gyar filmforgatókönyv úgy szólna, hogy két cég küzd egy piac felügyeletéért, s a film végére az egyik képviselőjéből belügy­miniszter, a másikból börtöntöltelék lesz. Szervezett felvilág A szervezett felvilág megjelenése új ma­gyar jelenség. Simicska Lajos APEH-el­­nöki kinevezésével új fejezet kezdődött a rendszerváltás utáni magyar politikai kultúra történetében. Ez a nagyon gya­„...a szervezett felvilág az államhatalom teljes fegyvertárával dolgozik politikai és gazdasági érdekei érvényesítéséért. A jelenség a harmadik világot idéző képzeteket kelt, de míg ott ez rendszerint politikai diktatúrával vagy operettdemokráciával párosul, Magyarország egyelőre még nem tart itt. Nálunk csak narancsköztársaság épül, folyamatosan csonkulnak a demokrácia intézményei, de még nem dőlt el, hogy a végrehajtó hatalom teljes mértékben maga alá tudja-e gyűrni a független hatalmi ágakat és intézményeket.” Korlátias megfontolásból tett lépés (a Fi­­deszhez kötődő személyek, így maga Si­micska, Varga Tamás, Tóth Béla, Schlecht Csaba és a politikai család sző­kébb tagjai, cégcsoportjai nyomainak el­tüntetése érdekében) egy csapásra meg­változtatta az államnak a bűnözéshez va­ló viszonyát. Ami azóta történik, az a de­mokratikus intézményrendszer keretei között maffiamódszereket alkalmazó ál­lam, azaz a „szervezett felvilág” sziszte­matikus kiépítése. A Fidesz kétes ügyek sokaságával megterhelten érkezett a hatalomba, volt tehát mit eltüntetni. Hogy csak találom­ra szemezgessünk: az elhíresült székház­juttatásból származó csaknem milliárdos kampánytámogatás, az összességében szintén milliárdos postabankos üzleti kapcsolatok a Fidesz kampányában részt vevő cégekkel, az egyre bővülő családi bányavagyon, a jelentős köztartozásokat felhalmozó Fidesz-haverok és -családta­gok cégeinek schlecht csabás, kaya ibra­­himos és joszip­­otos eltüntetése. A Fi­desz a nyomtalanítási akció keretében a kormányzati hatáskörbe tartozó intéz­mények szakmai vezetését politikai csa­ládtagok kinevezésével töri meg. Simics­ka ősi hun mintát követ, mint Attila sír­jánál, azokat, akik tanúi voltak és látták, hogy az egykori Fidesz-haverok és -ro­konok cégeinek veszteségeit hová temet­ték el, azokat „lenyilazták”, azaz kirúg­ták. Az adóhivatali szleng az adóhatóság 1998. évi halottak napi, Simicska által el­rendelt emlékezetes szabadságolását és a számítógépes adatbázis „karbantartá­sát” a hosszú bájtok éjszakájának nevezi - nem is történik semmi a Fidesz közeli kétes vállalkozások ügyében. Csodálkozhatunk-e azon, hogy Pintér Sándor belügyminisztersége során még nem derült ki, hogy kik robbantottak nem sokkal a választások előtt a Fidesz és a kisgazdák székházánál, Torgyán há­za előtt és Szájer lakásánál? Hiszen arra a kérdésre is, hogy találkozott-e a bom­bagyáros Clodóval, annyiféle választ ad, ahányszor megkérdezik. S nem véletlen, hogy Világosi Gábor SZDSZ-es képvise­lőnek kellett a nyilvános telefonkönyv­vel a rendőrség segítségére sietni, hogy felgyorsítsák Schlecht Csaba lakcímének kinyomozását - persze a feledékeny Schlecht memóriáját a rendőrség nem igyekezett felfrissíteni. Mintha magyar vádalkut kötöttek volna: akkor hagyunk futni, ha nem beszélsz. A Fidesz a kormánynak nem aláren­delten működő intézményeket a szerve­zetek vezetőinek „kiszekálásával” és po­litikai családtagok kinevezésével igyeke­zett kézbe venni - így kényszerítik ki a legfőbb ügyész lemondását. Ahol ez egyelőre nem megy, ott a működés felté­teleinek megnehezítésével próbálja érde­keit érvényesíteni - így szorítják ki a bíró­ságokat, nem engedik betölteni a Nemze­ti Bank alelnöki posztjait, hogy az ellen­zéki vezetésű önkormányzatok kiéhezte­­tési kísérletéről már ne is beszéljünk. A lenyúlás módszertana A kormánytól függő szervezetek párt­megszállását és a kormánytól független intézmények bekebelezését lehetne a frissen hatalomhoz jutottak múló túlka­pásának tekinteni. Csakhogy a Fidesz a közpénzek és a magánvagyonok szemér­metlen lenyúlására használja a frissen „szervezett felvilágot”­­ a magyar polip felülről, állami segédlettel terjeszkedik lefelé. Nézzük, milyen módszerekkel. Közpénzek kontroll nélküli elköltése. A közbeszerzési eljárás kikerülésével 600 milliárd forintos üzlethez jutott egy olyan, bizonyára a Fidesz bizalmára érde­mes cég, amely soha nem épített autópá­lyát, s az állami kiszárítás technikájával fogják feltehetően hozzásegíteni a rivális nem Fidesz-függő cég vagyonához. A fi­nanszírozó állami bank autópálya-prog­ramjának kulcsembere Simicska Lajos. Mi egy bankrablás egy bankalapításhoz, elnézést, egy állami bank fölötti rendel­kezéshez képest? - mondaná ma Brecht. Közpénzek kivonása a parlament el­lenőrzése alól. Közpénzekből túlkonszo­lidálják a Postabankot (150 milliárd), a bank veszteséges üzletrészeinek adásvé­telére alapított Reorg Apport Rt. műkö­dése pedig átláthatatlan. A Fidesz tör­vénytelenül megakadályozza a parla­menti vizsgálóbizottság felállítását, s tárgysorozatba sem veszi azt az SZDSZ- es törvénymódosítást, amely közpénzek­ből történő bankkonszolidáció esetén korlátozná az üzleti titok körét. És most éppen a 150 milliárd töredékéért tervezi eladni a Postabankot az OTP-nek, mel­lékesen monopolhelyzetet is teremtve, egyben üzleti titokká transzformálva a közérdekű szennyest. De lehetne szólni arról is, hogy a kormány a költségvetés adóbevételeinek tudatos alultervezésé­vel és a kétéves költségvetés eszközével jelentős­­ parlamenti ellenőrzés nélkül elkölthető - zsebpénzt képez magának. Közpénzből magánvállalat építése. A Defend-modell, avagy hogyan lehet a törvények betartása mellett közpénzt magáncsatornákba áramoltatni. A mód­szer egyszerű: az államosított Postabank egy üzletágát áron alul privatizálják a Fi­desznek számos szívességet tevő egykori nemzetbiztonsági tiszt részére, majd álla­mi cégek százmilliós megrendeléseit a Defend üzleti érdekkörébe kényszerítik. Közvagyon magánvagyonná transz­formálása. Például a nyereséges Szabad Föld című hetilapot megszerezte az álla­mi tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank egy leányvállalata. A cég nyomban bér­be adta a kiadói jogot a Magyar Nemze­tet kiadó, magánkézben lévő baráti kft.­­nek. A kft. tanácsadója Schlecht Csaba, a cég biztonsági szolgálatát a Defend működteti. Kormányzati zsarolás. A filmszemle szervezői akkor részesülhettek a meg­rendezéshez szükséges forrásokból, mi­kor szervezőnek és a központi támogatás kezelőjének elfogadták a kormányzat ál­tal kijelölt Kisrókus és Happy End Kft.­­ket, melyek történetesen igencsak közel állnak a Fideszhez. S ígéretet hallunk a filmekre fordítható közpénzek többszö­rösére emeléséről is, ha a filmesek elfo­gadják, hogy ezentúl egy nem minden gyanún felül álló politikai államtitkár ke­zéből esznek. Érdekkörön belülre irányított közbe­szerzési pályázat, amikor egy kormány­zati tenderen már el sem indul más, mint az eleve elrendelt győztes. Az Ország­­imázs Központ 4,3 milliárd forintos ten­derére a hírhedt Happy Enden kívül egyetlen más magántulajdonú ügynök­ség sem adott be pályázatot, holott az üz­leti szférában ennek az összegnek a töre­dékét kitevő büdzséért is gyilkos verseny folyik a magyar és multinacionális rek­lámcégek között. Klientúraépítés közpénzből. A Szé­chenyi terv vállalkozástámogatási prog­ramja a kisgazdamódszer továbbfejlesz­tett változata. Míg a vidékfejlesztési hi­teltámogatások egy részénél kimenekí­tették, a cégekből a pénzt, majd azt köve­tően csődöt jelentettek, addig az Orbán­­kormány a vissza nem térítendő támoga­tások „tiszta” rendszerével kívánja klientúráját építeni. Széchenyi és a nevét felhasználó terv szelleme között az a kü­lönbség, hogy Széchenyi birtokai egy­éves jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudományos Akadémia megépítésére, s nem a Magyar Tudományos Akadémia megépítéséből próbálta biztosítani birto­kai egyéves jövedelmét. Magánvagyonok lenyúlása állami se­gédlettel. Itt újra idézhetnénk a közbe­szerzési pályázatok mellőzése révén csődbe kerülő útépítő cégek vagyonának megszerzésére irányuló kísérletet. Egy korábbi eset, a BÁV-sztori olyan, mint egy klasszikus maffiatörténet magyar szereplőkkel: addig folyt a bizományiban meghatározó tulajdonrésszel rendelkező magáncég állami zaklatása, míg el nem adták tulajdonukat egy kormánykörök­ben comme il faut társaságnak. Narancsköztársaság Amint látni, a szervezett felvilág az ál­lamhatalom teljes fegyvertárával dolgo­zik politikai és gazdasági érdekei érvé­nyesítéséért. A jelenség a harmadik vilá­got idéző képzeteket kelt, de míg ott ez rendszerint politikai diktatúrával vagy operettdemokráciával párosul, Magyar­ország egyelőre még nem tart itt. Nálunk csak narancsköztársaság épül, folyama­tosan csonkulnak a demokrácia intéz­ményei, de még nem dőlt el, hogy a vég­rehajtó hatalom teljes mértékben maga alá tudja-e gyűrni a független hatalmi ágakat és intézményeket. Félő, hogy a szervezett felvilág nehezen kiirtható mintát teremt, s módszerei talán mások­nak is megtetszenek. Az új választás so­rán kevesebb kell, mint rendszerváltás, de több, mint polipváltás. A 2002-es vá­lasztások kettős tétje, hogy meg lehet-e gyógyítani a rendszerváltás liberális de­mokráciájának politikai intézményeit és hogy le lehet-e vágni a magyar polip csápjait. Magyar polip - a szervezett felvilág M­agyar Bálint A szerző országgyűlési képviselő (SZDSZ) FÓRUM

Next