Magyar Hírlap, 2002. január (35. évfolyam, 16-26. szám)

2002-01-23 / 19. szám

2002. január 23., szerda BELFÖLD Magyar Hírlap . Díjak és díjazottak a magyar kultúra napján A magyar kultúra napja alkalmából tegnap és hétfőn több miniszter adományozott díjakat. Rockenbauer Zoltán, a kulturális tárca vezetője tegnap adta át a Márai Sándor-díjat. Pálinkás József oktatási miniszter többek között Szent-Györgyi Albert-díjat adományozott. Az oktatási tárca vezetője a hétfői ünnepségen a tanító, a tanár, a tudós felelősségéről és feladatáról szólva Németh Lászlót idézte: „Az ember nemcsak utas és önmaga szobrásza, de embertárs is, aki, míg magát teremti, az egész emberi életet valami magasabb lehetőség felé igyekszik terelni.” A Magyar Honvédség élete és története ezer szállal kötődik a magyar kultúrához: a katonák nemcsak ihletői voltak egy-egy versnek vagy prózai műnek, hanem szerzői is - hangsúlyozta Farkas Tivadar, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikai helyettes államtitkára tegnap Budapesten, a tárca központi ünnepségén. Rockenbauer Zoltán kulturális minisz­ter tegnap a magyar kultúra napján az Iparművészeti Múzeumban átadta a Márai Sándor-díjat. A díj kimagasló életműért vagy a díj adományozását megelőző évben megjelentetett kima­gasló prózakötetért, valamint magyar író külföldi elismerést szerzett munkás­ságáért adományozható a magyar kultú­ra napján. Idén Bálint Tibor, Garaczi László és Bartis Attila vehette át az elis­merést. A Magyar Köztársaság oktatási minisz­tere, Pálinkás József a 2002. évi magyar kultúra napja alkalmából a magyar fel­sőoktatás területén dolgozó iskolate­remtő, nemzetközi elismertségű munkát végzőknek SZENT-GYÖRGYI ALBERT-DÍJAT adományozott: dr. Benyó Zoltánnak, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudo­mányi Egyetem egyetemi tanárának, a műszaki tudomány doktorának, dr. Do­­bák Miklósnak, a Budapesti Közgazda­ságtudományi és Államigazgatási Egye­tem tanszékvezető egyetemi tanárának, a közgazdaság-tudomány kandidátusá­nak, dr. Imre Lászlónak, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi taná­rának, rektorhelyettesnek, dr. Lovas István akadémikusnak, a Debreceni Egyetem egyetemi tanárának, dr. Nyo­­márkay Istvánnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanárá­nak, intézetigazgatónak, dr. Palotás Emilnek, az Eötvös Loránd Tudomány­­egyetem egyetemi tanárának, a történe­lemtudomány doktorának, dr. Perner Ferencnek, a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika igazgatójának, egyetemi tanárnak, az orvostudomány doktorának, dr. Pethő Bertalannak, a Kodolányi János Főis­kola tudományos tanácsadójának, dr. Rosta Istvánnak, a Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskola igazgatójának, tanszékvezető főiskolai tanárnak, a történelemtudo­mány kandidátusának, dr. Solti László­nak, a Szent István Egyetem egyetemi tanárának, dr. Szájer Gézának, a Szege­di Tudományegyetem egyetemi tanárá­nak, a kémiai tudomány doktorának, dr. Takács Ernőnek, a Miskolci Egyetem professor emeritusának, dr. Tóth Gyu­lának, a Pécsi Tudományegyetem egye­temi tanárának, a biológiai tudomány kandidátusának, dr. Varró Vincének, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusának, dr. Végh Jánosnak, a Magyar Iparművészeti Egyetem egyete­mi tanárának. Az alap-, közép-, felsőfokú oktatási és szakoktatási területen végzett magas színvonalú munkáért, valamint a peda­gógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenységért APÁCZAI CSERE JÁNOS-DÍJAT adományozott: Albert Sándornak, a kassai Műszaki Egyetem egyetemi taná­rának, dr. Balogh Lászlónak, a Debrece­ni Egyetem tanszékvezető egyetemi do­censének, a pszichológiai tudomány kandidátusának, Bernáth Lászlónénak, a Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelmi, Köz­­gazdasági Szakközépiskola igazgatójá­nak, dr. Biszterszky Elemérnek, a Buda­pesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi taná­rának, dr. Császár Ákosnénak, a Buda­pesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi docen­sének, dr. Diószegi Istvánnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalma­zott egyetemi tanárának, a történelem­­tudomány doktorának, Elek Elemér­nek, az egri Bornemissza Gergely Szak­képzési Intézet igazgatójának, dr. Faze­kas Györgynek, a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete főiskolai docensének, dr. Görbe László­nak, a Budapesti Piarista Gimnázium igazgatójának, Huszti Péternek, a Szín­ház- és Filmművészeti Egyetem főtan­szakvezető egyetemi tanárának, dr. Ma­­gay Tamásnak, a Károli Gáspár Refor­mátus Egyetem egyetemi magántanárá­nak, a nyelvtudomány kandidátusának, dr. Nán Istvánnénak, a tápiószecsői Ál­talános Iskola címzetes igazgatójának, dr. Patai Kálmánnénak, a Váci Mihály Kollégium igazgatójának, dr. Pálfy Gyulának, a fóti Károlyi István Gyer­mekközpont nyugalmazott tanárának, Pénzes Gézának, a balassagyarmati Ró­zsavölgyi Márk Művészeti Iskola tan­szakvezető tanárának, Szabó Piroská­nak, a szendrőládi Napköziotthonos Óvoda és Általános Iskola igazgatójá­nak, dr. Száz Jánosnak, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigaz­gatási Egyetem egyetemi tanárának, a közgazdaság-tudomány kandidátusá­nak, Szilágyi Pálmának, a Tóth Aladár Zeneiskola tanárának, fővárosi szakta­nácsadónak, dr. Tóthné dr. Sikora Gi­zellának, a Miskolci Egyetem egyetemi docensének, a közgazdaság-tudomány kandidátusának, dr. Vincze Zoltánnak, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerügyi Szervezési Intézet igazgatójának, egye­temi tanárának, dékánnak. Kiemelkedő óvodai pedagógiai mun­káért BRUNSZVIK TERÉZ-DÍJAT adomá­nyozott: Baróczi Juditnak, a miskolci Fabula Pedagógiai Alapítvány Óvodája óvodapedagógusának, Katona Kálmán­nénak, a ravazdi Nyitnikék Napköziot­thonos Óvoda vezetőjének, Simon Csa­­bánénak, a geszti óvoda vezetőjének, Szabóné dr. Gondos Piroskának, a Ka­posvári Egyetem Csokonai Vitéz Mi­hály Pedagógiai Főiskolai Kar tanszék­­vezető főiskolai docensének, Takács Ist­vánnénak, a galgamácsai óvoda vezető­jének, Túriné Csontos Erzsébetnek, a komáromi Kistáktos Óvoda vezetőjé­nek, Zilahi Józsefnének, a Nyugat-Ma­gyarországi Egyetem Benedek Elek Pe­dagógiai Főiskolai Kara főiskolai do­censének. A magyar neveléstudomány eredmé­nyeinek felhasználása területén kiemel­kedő tevékenységet folytató pedagógu­sok és neveléstudományi kutatók mun­kájának elismeréseként KISS ÁRPÁD-DÍJAT adományozott: Harcsa Tibornénak, a martonvásári Óvodamúzeum vezetőjének, dr. Her­bert Jánosnak, a pécsi Angster József Szakképző Iskola igazgatójának, Lévai Juditnak, a Kiss Árpád Országos Köz­oktatási Szolgáltató Intézmény gyógy­pedagógiai szakreferensének, Kovács Kálmánnénak, a Fővárosi Pedagógiai Intézet nyugalmazott vezető szakta­nácsadójának, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége általános elnökhelyettesének, a Metronom Or­szágos Művészetpedagógiai Központ Kht. ügyvezető igazgatójának, a közel­múltban elhunyt dr. Szebenyi Péternek, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanárának, a neveléstudomány dokto­rának posztumusz Fotó: MTI­­ Kovács Attila Kiss Árpád-díjat adományoz, amelyet a család később vesz át. Az alap- és középfokú oktató-nevelő munkát végző tanároknak, a gyermekek harmonikus személyiségformálásában végzett kiemelkedő tevékenységért NÉMETH LÁSZLÓ-DÍJAT adomá­nyoz: Banga Ferencnének, az újpesti Testnevelés Tagozatos Általános Iskola igazgatójának, dr. Bartha Gyulának, az acsai Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatójának, Béresné Szöllős Beatrix­­nak, az Óbudai Népzenei Iskola tanárá­nak, Hecz Gábornénak, a fonyódi Má­tyás Király Gimnázium és Postaforgal­mi Szakközépiskola tanárának, Hideg­­kúthy Antóniának, a budapesti XII. ke­rületi Zugligeti Úti Általános Iskola igazgatójának, Horváth Gábornak, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Ál­talános Iskola és Gimnázium vezető ta­nárának, Kolyvek Istvánnak, a mező­­nyárádi Szederkényi Anna Általános Is­kola címzetes igazgatójának, Kossuth Gábornak, a miskolci Egressy Béni Ze­neiskola tanszakvezető hegedűtanárá­nak, Lehoczkyné Csizmadia Mártának, a budapesti X. kerületi Gyakorló utcai Közgazdasági Szakközépiskola és Gim­názium igazgatójának, Nagy Istvánné­nak, a biharugrai Szabó Pál Általános Iskola nyugalmazott igazgatójának, Papp Miklósnénak, a szentendrei Vuji­­csics Tihamér Zeneiskola szolfézs tan­szakvezető tanárának, Páricsi Dezsőné­­nek, a budapesti Váci utcai Ének-Zene Általános Iskola igazgatójának, dr. Rácz Istvánnénak, a budapesti Pécsi Se­bestyén Általános és Zenetagozatos Is­kola tanárának, Szalay Józsefnek, a Bu­dai Ciszterci Szent Imre Gimnázium ta­nárának, Varró Sándornénak, a buda­pesti Jelky András Ruhaipari Szakkö­zépiskola és Gimnázium igazgatójának. Az alap és középfokú oktató-nevelő munkát végző tanítóknak, a gyermekek harmonikus személyiségformálásában végzett kiemelkedő tevékenységért KARÁCSONY SÁNDOR-DÍJAT adományozott: Balogh Eleknének, a bu­dapesti XVIII. kerületi Vörösmarty Mi­hály Ének-zenei Nyelvi Általános Isko­la és Gimnázium igazgatóhelyettesének, Horváth Sándornak, a kórósi Általános Iskola iskolavezető tanítójának, Hege­dűs Zoltánnénak, a nyíregyházi Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola szakvezető tanítójának, Jeney Lajos­nak, a túristvándi Általános Iskola taní­tójának, Kluch Rózsának, a dömsödi Gróf Széchenyi István Általános Iskola tanítójának, Pap Mihálynénak, a nyírte­leki Herman Ottó Általános Iskola taní­tójának, dr. Pestiné Bódi Jolánnak, a bázakerettyei Általános Iskola tanítójá­nak, Rosinger Ferencnek, a újpetrei Körzeti Oktatási és Nevelési Központ tanítójának, Seres Kálmánnénak, az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kara Gyakorló Általános Iskolája taní­tójának, Sömenek Istvánnénak, a szent­gotthárdi Arany János Általános Iskola tanítójának. Kiemelkedő gyógypedagógiai munkáért ÉLTES MÁTYÁS-DÍJAT adományo­zott: Dombainé Esztergomi Annának, a budapesti Mozgásjavító Általános Isko­la és Diákotthon igazgatóhelyettesének, gyógypedagógus-logopédusnak, pszi­chológusnak, közoktatás-vezetőnek, Héjjas Jánosnénak, a szentendrei Bér­czi Gusztáv Általános Iskola igazgatójá­nak, gyógypedagógusnak, Horváth Sán­dornénak, a szentgotthárdi Arany János Általános Iskola gyógypedagógiai, taná­rának, Mesterné Metz Klárának, a bu­dapesti XIX. kerületi Zrínyi utcai Nap­köziotthonos Óvoda óvodapedagógusá­nak, dr. Pál Tamásnénak, a budapesti Öveges József Szakközépiskola, Szak­munkásképző és Gimnázium tanárának. Az oktatási ágazat részéről a 2001-es ta­vaszi árvíz során kiemelkedő segítséget nyújtóknak az OKTATÁSI MINISZTER ELISME­RŐ OKLEVELÉT adományozta: a má­tészalkai 138. számú Ipari Szakközépis­kolának és Szakiskolának, a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Pedagógiai, Közművelődési Intézetnek és Köz­pontnak. A magyar kultúra napja alkalmából Szabó János honvédelmi miniszter a Honvédelemért kitüntető cím I. osztá­lyát adományozta Horváth Péternek, a Honvéd Filmstúdió vezetőjének és Lo­­sonczi Lilla festőművésznek. Soron kívül ezredessé léptette elő Gulácsi Attila alezredest, a Magyar Honvédség Művelődési Házának veze­tőjét és Sipos Gábor alezredest, az MH Kulturális Közhaszn­ú Társaságának igazgatóját. A miniszter pénzjutalomban részesí­tett 9 személyt. A jutalmakat és az elis­meréseket Farkas Tivadar adta át. Tegnap átadták a Magyar Kultúra Lovagjainak elismeréseit, a Szent Koro­na másolatának jelenlétében 5 ország 35 lovagját és három apródját avatják. A Magyar Kultúra Lovagja címet a Fal­vak Kultúrájáért Alapítvány indította útjára a közművelődési, a művészeti, az irodalmi és a zenei teljesítmények elis­meréseként. Idén többek között polgár­­mesterek, népművelők, írók és képző­művészek kapták meg az elismerő cí­met. Köztük van Raduly József, a Száz­tagú Cigányzenekar Kulturális Egyesü­let elnök-producere, aki a zenei örökség ápolásáért, valamint Tódor Albert, a ro­mániai Nagyszalonta polgármestere, aki a magyar kulturális örökség határon tú­li fejlesztéséért veheti át az elismerést. Rockenbauer Zoltán kultuszminiszter gróf Széchényi Ferencnek, a Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár ala­pítójának szobrát koszorúzza­­­Fotó: MTI­­ Soós Lajos Pálinkás József oktatási miniszter Karácsony Sándor-díjat ad át Kluch Rózsának, a Gróf Széchenyi István Általános Iskola tanítójának

Next