Magyar Hírlap, 2002. március (35. évfolyam, 51-62. szám)

2002-03-09 / 58. szám

16 Magyar Hírlap A tagjelöltek több pénzt kérnek (Reuters) Nem tartják elegendő­nek az EU bővítésére szánt összegeket a csatlakozási tárgya­lásokat elsőként megkezdett úgy­nevezett luxemburgi jelöltek. A magyar, lengyel, cseh, szlovén, észt és ciprusi tárgyaló fél képvi­selői Varsóban tegnap megegyez­tek arról, közösen próbálnak ér­vényt szerezni érdekeiknek az előttük álló fejezetek ügyében. Úgy vélik, az ismertté vált javas­lat csak kiindulópont, hiszen az EU költségvetésében meghatáro­zott összeget eredetileg csupán az ő támogatásukra szántak. A kiszolgáltatottság megszűnését várják (MTI) Az uniós tagfelvételre pá­lyázó országok fővárosai a kor­mányoknak kiszolgáltatott hely­zetük megszűnését és a pénzügyi alkotmányosság kereteinek meg­teremtését várják a csatlakozás­tól - jelentette ki Demszky Gá­bor, Budapest főpolgármestere a 13 tagjelölt fővárosának prágai konferenciáján vett részt. A vá­rosvezetők leszögezték, hogy az EU-csatlakozás kérdéskörében társadalmi konszenzusra van szükség. Ennek kialakításában meghatározók lehetnek a váro­sok, amelyek döntő szerepet ját­szanak az információáramlásban. Nem várnak Ciprusra (MN­) Nem hátráltathatja az EU bővítését a máig megoldatlan cip­rusi török-görög konfliktus. A megosztott sziget jövőjéről fo­lyó tárgyalásokról Günter Ver­heugen bővítési biztos Nikóziá­­ban így nyilatkozott: „Ha minden terveink szerint halad, nem mondhatjuk az embereknek azt, kénytelenek addig várni, míg megoldás nem születik egy speci­fikus kérdésre”. Törökország az­zal fenyeget, nem járul hozzá Cip­rus csatlakozásához, sőt még el is foglalja a sziget északi felét, amíg nincs megnyugtató megoldás a sziget török felének ügyében. HIRDETÉS ------------------------------------------------­Ismét kapható a Magyar Hírlap Hírtár CD-je! Elkészült a Magyar Hírlap cikkeit 1994-től 2001 végéig tartalmazó Hírtár CD. Most megrendelheti 1200 forint + postaköltségért, kizárólag a Magyar Hírlap terjesztésében. Kérjük, tegyen x­ el a megfelelő rubrikába! □ Igen, megrendelek..........darabot a Magyar Hírlap cikkeit 1994-től 2001-ig tartalmazó Hírtár számítógépes CD-ből 1200 forint/db + postaköltségért. Kérjük, olvashatóan töltse ki a következő adatokat: Név:...................................................................... Város:....................................................................... Utca, házszám: ........................................................... Irányítószám:........................................................... Telefon: .................................................................... E-mail: ................................................................. Dátum Aláírás A szelvényt a következő címre küldje vissza. Magyar Hírlap Rt., marketingosztály, 1145 Budapest, Szugló u. 14. Fax:470-1324 A CD-t utánvétellel küldjük ki. Átfutási idő 1 hét. Gyártja: Arcanum _______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ 541 MH A Jászkisér és Vidéke Vízgazdálkodási Társulat intéző bizottsága értesíti tisztelt tagjait, hogy a társulat évi rendes közgyűlését 2002. március 27-én 10 órakor tartja. A közgyűlés helye: Jászkisér, Apáti u. 4. A közgyűlés napirendi pontjai: 1. Beszámoló az intéző bizottság 5 éves munkájáról. 2. A 2001. évi mérlegbeszámoló és a gazdasági tevékenységről szóló jelentés megtárgyalása. 3. Tisztségviselők megválasztása. 4. A 2002. évi gazdasági terv megtárgyalása. 5. Az érdekeltségi hozzájárulás meghatározása 2003. évre. 6. Előterjesztések, indítványok. Az esetleges határozatképetelenség esetén megismételt közgyűlést az intéző bizottság változatlan napirenddel és változatlan helyre 2002. március 27-én 10.30 órára hívja össze. -------------------------------------------­Pfo-pxm I • ... \ ITM www.magyarh­irlap.hu vonatmra -------------------------gjjUj BELFÖLD I KÜLFÖLD I GAZDASÁG mÉKLM I KRÓNIKA IKULTURÁI SzK­RT . I VÉLEMÉNY I INTERNET mim iTUDÖk­gil« HMD* Szeretettel meghívjuk Önt és családját Győrbe, a találkozások városába és figyelmükbe ajánljuk a város és a környék gazdag tavaszi programajánlatát: Győri Tavaszi Fesztivál: hangversenyekkel, színházi estekkel, tánccal, kiállításokkal, Pannonhalmi Apátság megtekintése - lovas programok Bábolnán — sétakocsikázás a barokk belvárosban városnézéssel — barangolás a Tájvédelmi Körzetben - horgászás, vízi túra a Szigetközben -uszoda, tenisz, állatkert-látogatás Győrben HÚSVÉTI AJÁNLAT A HOTEL RÁBÁBAN 2 éjszakás tartózkodás büféreggelivel, félpanziós ellátással, szaunával, adókkal és színházi esttel: III. 29. vagy III. 31-én: A nyomorultak, III. 29-én: Rómeó és Júlia, IV. 1-jén: Közéleti kabaré sztárvendégekkel, kétágyas szobában: 12 600 Ft/fő/2 éj Hosszabbítás: 6000 Ftltéléjszaka (12 év alatti gyermekek elhelyezése a szülők szobájában ingyenes/ További információk és szobafoglalás: Hotel Rába *** 9021 Győr, Árpád u. 34. Tel.: (96) 507-600 Fax: (96) 311-124. E-mail: rabahoz@mail.matav.hu DANUBIUS HOTELS GROUP EURÓPAI UNIÓ A CES a magyarokat is képviselné a konventben Matolcsy tanítaná az EU-t Matolcsy György sze­rint a magyar gazdasá­gi eredmények jó ta­pasztalatként szolgál­hatnak az EU számára arra nézvést, hogy mi­ként lehet a növeke­dés gyorsítását a mun­kanélküliség csökken­tésével egyszerre meg­valósítani. Ebben sze­rinte egyet értett vele az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (CES) elnöke, Göke Frerichs is, akivel pén­teken találkozott Bu­dapesten. Az EU egyik legna­gyobb társadalmi szer­vezetének elnöke azért jött Ma­gyarországra, hogy megbeszélje a politika és a civil szervezetek ve­zetőivel, miként képviselhetné a CES a jelölt országok véleményét is az unió jövőjével foglalkozó konventben - mondta el lapunk­nak Nick Foster a szervezet sajtó­főnöke. A konvent munkájában részt vesznek a jelölt országok kormányainak és parlamentjei­nek delegáltjai, de a nem kor­mányzati szerveké nem. A CES elnöke ezért több ilyen államba is ellátogat, hogy begyűjtse az ál­láspontokat, amelyeket ismertet­hetne a konventben. Freridhs Budapesten találko­zott Martonyi János külügy­miniszterrel, a szakszervezetek és munkaadói szervezetek ve­zetőivel és Matolcsy György gazdasági mi­niszterrel. Utóbbival megbeszélésük a ter­vezettnél rövidebbre sikerült, így a sajtó­­tájékoztató elmaradt. Matolcsy később az MTI-nek azt nyilat­kozta: Frerichs szerint az EU-ban jelenleg az alacsony infláció és pénzügyi egyensúly a fő gazdasági prioritás, ehelyett azonban a gazdasági növekedés­re és a munkanélküli­ség csökkentésére kel­lene nagyobb hang­súlyt fektetni. Ennek vizsgálatára egy javaslattervezet készül, amelyhez magyarországi tapasztalatokat is fel kívánnak használni - tolmácsolta Frerichs szavait Matolcsy, utalva arra, hogy hazánkban ezt a célt már si­került elérni. A miniszter szerint Frerichs elismerően szólt a Szé­chenyi tervről is. Az elnök külö­nösen azt becsülte nagyra - állí­totta Matolcsy -, hogy a program megalkotása előtt több mint száz szervezet, köztük cégek, szak­­szervezetek, befektetők vélemé­nyét kérte ki a kormányzat. Matolcsy szólt arról is, hogy Freridhs támogatja Magyaror­szág EU integrációját, egyetértve azzal, hogy a legfontosabb szem­pont a csatlakozás időpontjának betartása. RN Matolcsy, a tanító Fotó: Habik Csaba Mi az Az Európai Gazdasági és Szo­ciális Bizottságot (CES) 1957- ben a Római Szerződéssel hoz­ták létre. Ez az egyetlen olyan európai szintű testület, amely nem kapcsolódik politikai pár­tokhoz. Célja, hogy tanácsadói tevékenységet lásson el a tanács, a CES, az Európai Bizottság és az Euró­pai Parlament mellett. Vélemé­nyét meghatározott esetekben kötelező kikérni. A 222 tagú szervezetben a munkáltatók, a munkavállalók és az egyéb tevé­kenységek nevezetű csoport vesznek részt. 2002. március 9., szombat A bővítés hatása az EU 15 tagországának gazdaságára a GDP százalékában A bővítés csupán az EU legszegényebb és a jelöltekkel amúgy is legkisebb kereskedelmet folytató tagállamok számára hátrányos. Számukra az elveszett támogatás nagyobb, mint a megnövekedett piacon nyerhető haszon A jelenlegi tagállamok is profitálnak Negatív hatásai lehetnek annak, ha lassul az EU bővítésének üte­me, hangzott el a napokban az Eu­rópai Közigazgatási Intézet maast­­richti konferenciáján. Az elmúlt napokban nyilvánosságra hozott tanulmányokból kiderül: a csatla­kozással nemcsak a tagjelöltek nyernek, hanem a tagállamok szá­mára is mérhető haszonnal jár. Egybehangzó vélemények ál­lítják: sem az EU-nak, sem a tag­jelölteknek nem tenne jót, ha csúszna a csatlakozási menetrend. Günter Verheugen, az EU bővíté­si biztosa ezért mindkét felet fel­szólította arra, tegyen erőfeszíté­seket annak érdekében, hogy 2004-re mind a tíz ország az EU tagja lehessen. Verheugen azon a maastrichti konferencián nyilat­kozott, amelyen az EU-tagok és az aspiráló országok közigazgatá­sának képviselői közösen vitatták meg a csatlakozás folyamatát. A gyorsítást támogatók véle­ményét megerősíti az Európai Bi­zottság bővítési hírlevelében most kiadott jelentése is, amely szerint hosszú távon nem igazolhatók azok a félelmek, hogy a bővítés vesztesei a tagországok lennének. Erre a következtetésre annak a négy tanulmánynak a szerzői ju­tottak, amelyekben azt vázolták fel, az unió keleti bővítése milyen hatással lesz majd a dánok, az ola­szok, illetve a Magyarországgal igen szoros kapcsolatban álló né­metek és osztrákok gazdaságára. A tudósok arra keresték a választ, hogy a 2000-2006-os költségvetés kereteinek betartása mellett mi­lyen hatást gyakorol a bővítés a ta­gországok jólétére. Mind a négy tanulmány kieme­li: a védővámok megszűnése ex­portrobbanáshoz vezet - a növe­kedés akár 50 százalékos is lehet. A kereskedelem fellendülése, az ezzel együtt járó termelésnöveke­dés és a várhatóan megnövekedő beruházási kedv a gazdaság olyan dinamizálódását segíti elő, hogy az adóbevételek növekedése el­lensúlyozhatja az EU-nak fizetett hozzájárulás növekedését­­ az ál­lamadósság szinten tartásával. A német háztartások számára mindez annyit jelent, hogy bevéte­lük összességében évente a GDP 0,4 százalékával nő, míg Ausztria esetében ez - még a korábban ter­vezett, kétlépcsős csatlakozást fel­tételezve - az első öt állam, köztük Magyarország felvételével 0,5 szá­zalékos, a második körrel pedig további 0,6 százalékos többle­tet jelentene. Az olasz elemzők ugyanakkor 2010-re már 2,05 szá­zalékos növekedést jósolnak, és bár Dánia nincs nagyon szoros kapcsolatban az új tagokkal, még­is nyerne a bővítéssel. Nyilvánvalóan a legfőbb nyer­tesek azok a szektorok, amelyek hasznot húzhatnak a keleti piac megnyílásából: a vegyipar, a tex­til- és ruhaipar, illetve Ausztria esetében az elektromos eszközök gyártói is. A legnagyobb veszteség az agráriumot éri, ezt Németor­szágban 3 százalékra becsülik. A tanulmányok egybehang­zóan kiemelik, a bővítés jótékony hatása elsősorban hosszú távon érezhető majd. GYM [^Kossuth rádió MINDEN VASÁRNAP 13.05 órától 13.55 óráig ^BPI Március 10-én Szabó László Az életem kész regény - szokták mondani, vagy más­képpen: életünk egy mese, viszont ebből nem követke­zik az, hogy vidám. Szabó László tizennyolcadik gyerek­­ként látta meg a napvilágot, testvérei közül viszont csak kilencen maradtak életben. Ketten-hárman tanulhattak, ennek az­­árát­ azonban a cselédnek álló, alkalmi mun­kából élő testvérek fizették meg. Hogy mindebből ké­­mgt k­ö­vetkezik-e az, hogy a fiatalember élete minden periódusában a közösséget és ezen belül a ci- ru­mm m­a­gányközösségeket szolgálta, azt eldönthetik . Önök, ha meghallgatják étet- és történetét a Kossuth rádióban­­ vasárnap 13 óra 05-kor. Várja Önöket a rádió mellé MHV, Szabó László, Kádár Gyula zenei szerkesztő, és a riporter. HjjjauBIW­­­M J ■ I k / VA71; rr wwontM WPA J VASE GYÓGYÜDÜLŐ Körutazás - üdülés minem kedden KM 900 Ufótól J| ^ Nílus« hajóút márt. 26„ ápr. 2. ^ ^ ^ * Ibraimsok es tengerpart man. 22­, 26.29.. apr 2. 340 *240 Kairo Izmit-Hurghada márt. 22- 29„ápr. 5. .g*340-239 0TT..... . „mm Tel./fax: (83) 341-178 Hurghadai üdülés márc. 22., 26„ 29., ápr. 2. * * h0*d,­,­__________________144 ^1Mó! a Vasutas Segélyező Egyesület gyógyüdülőjében 1061 Bp. András.) Ét3. Tel: 2664­02^266-8833 | pihenve gyógyulhat, gyógyulva pihenhet! | ... anyanyelvi környezetben, angol, német,spanyol, francia, olasz, orosz és japán nyelvterületeken. Világszerte a leghatékonyabbnak elismert nyelvtanulási módszer! Szervező: Study Tours 1024 Budapest, Moszkva tér 5. Tel.: 315-1550, 1061 Budapest, Paulay Ede u. 2. Tel.: 266-8163 g§| www.studytours.hu

Next