Magyar Hírlap, 2002. március (35. évfolyam, 64-75. szám)

2002-03-19 / 65. szám

14 Magyar Hírlap VÁLASZTÁSOK 2002 2002. március 19., kedd Választások előtt áll az ország. A rendszerváltás után ez a negyedik választás. Több tízezer fiatal most először járul az urnákhoz. Akadnak, akik tudják, milyen szempontokat mérlegeljenek, amikor behúzzák az X-et, mások tanácstalanok. Igaz, ez nem csak az első választóknál for­dul elő. Választási sorozatunkat azon olvasóink figyelmébe ajánljuk, akik szeretnének alaposabban felkészülni a választásokra. Sok kérdésre választ találnak sorozatunkban. Egyre azonban biztosan nem: hogy kire szavazzanak. Ezt a döntést mindenkinek önállóan kell meghoznia. K­ÉSZÜLJÜNK EGYÜTT A VÁLASZTÁSOKRA! Mekkora a média hatalma? BRÚNÓ: Két egymásnak ellentmondó véleményt hallottam. Az egyik szerint semmi haszna nincsen annak, ha a kormá­nyon lévők irányítani tudják a sajtót, mert a propaganda visszafelé sül el, az embere­ket nem lehet tartósan megtéveszteni. A másik azt mondja, hogy a modern demok­ráciákban minden a médián múlik, akié a sajtó, azé a hatalom. PROF. VOKS: Az igazság valahol a két állítás között van. A politikai történé­sekről szinte kivétel nélkül a médiából szerzünk tudomást, ezért véleményünket alapvetően befolyásolhatja az elektroni­kus és az írott sajtó. Nagyon kevesen fog­lalkozunk a politikával folyamatosan és elmélyültem A közéleti eseményekkel kapcsolatban a legtöbben elégségesnek tartjuk a napi hírműsorok tudósításait. A média természete meghatározza, mi­lyennek látjuk a valóságot. A legnézet­tebb kereskedelmi híradók hajlamosak leegyszerűsíteni a politikai folyamatokat, érthető módon inkább a látványosságot, a konfliktusokat, az érzelmileg is megmoz­gató híreket keresik. A nyomtatott sajtó részletesebben és gazdagabban tájékoz­tat, azonban sokkal kevesebb embert ér el. Ha egy hírrel hosszú időn keresztül foglalkoznak a sajtó munkatársai, akkor azt előbb-utóbb mi is fontos ügynek fog­juk tartani, sokszor függetlenül a hír tény­leges jelentőségétől. Ha egy párt sokszor szerepel a hírekben, akkor szinte automa­tikusan növekedik a politikai súlya. Azt a politikai eseményt pedig, amelyről nem szólnak a hírek, kis túlzással meg nem tör­téntnek is nevezhetjük. Ezért mindig lesz­nek politikusok, akik megpróbálják irá­nyításuk alá vonni a sajtót. BRÚNÓ: Mekkora esélyük van erre? PROF. VOKS: Jó lenne azt hinni, hogy ezek a kísérletek szükségszerűen kudar­cot vallanak. Ez azonban nincs így. Az erőszakos, túlzottan elfogult propaganda általában valóban visszafelé sül el. 1993- ban az MDF vezette kormány komoly po­litikai vihart kavart azzal, hogy lemondás­ra kényszerítette a közszolgálati televízió és rádió elnökeit. Az új vezetők több száz újságírót elbocsátottak. A műsorokat kormánypárti szerkesztők vették át. Mi­vel akkoriban még nem voltak kereske­delmi televíziók, ez a hírek feletti mono­pólium megszerzését is jelentette. A hírek egyoldalúsága miatt azonban az emberek többsége hiteltelennek érezte ezeket a műsorokat. Azóta sokan rájöttek, hogy kifinomultabb eszközökkel lényegesen hatásosabban lehet eredményt érni. Cél­juk, hogy a különböző sajtótermékekben többet szerepeljenek, mint a riválisaik, de azért ne kerüljenek nyomasztó fölénybe. Azt szeretnék elérni, hogy a tudósítások a nekik kedvező témákról szóljanak, a szá­mukra hátrányos hírek pedig lehetőleg ne jelenjenek meg. Akik ezt a módszert kö­vetik, tendenciózus sajtót akarnak, nem propagandisztikust. Felismerték, hogy jobban járnak egy hitelesnek tartott sajtó­termékkel, amely nem dicshimnuszt har­sog, hanem elfogult. Éppen elég hasznot hozhat egy pártnak már az is, ha képes eléri, hogy mindig kiemelt helyen szere­peljen a hírekben, nem kell közvetlenül megmondania, miről szóljon a tudósítás. BRÚNÓ: Magyarországon független a sajtó, akkor hogyan irányíthatnák mégis a politikusok? PROF. VOKS: A magyarországi sajtó nagy részét nem tudják a politikusok irá­nyítani. A heti- és napilapok egy-két ki­vételtől eltekintve semmilyen formában nem függnek az államtól. Ezek az újságok magántulajdonban vannak, és a tulajdo­nosoknak egyáltalán nem érdekük kiszol­gálni valamelyik pártot, mert akkor az ol­vasók másik lapot választanak. A keres­kedelmi tévék és rádiók szintén magántu­lajdonban vannak, a hatalmon lévő pár­toknak azonban itt már több befolyásolá­si lehetőségük van. Az előző kormányza­ti ciklusban elfogadott médiatörvény lét­rehozta az Országos Rádió- és Televízió­testületet, amelyben a parlamenti pártok képviselői foglalnak helyet. A testület a frekvenciagazdálkodással, a beérkező pa­naszok elbírálásával és a törvényességi felügyelet gyakorlásával fenyegetheti a kereskedelmi médiákat. Nem kell itt sem durva beavatkozásra gondolni. Elegendő, ha az egyes adók tulajdonosai tudják, hogy a frekvenciájukért majd újra pályáz­ni kell, hogy bármikor ki lehet szabni rá­juk néhány perces adásszünetet valame­lyik szabály be nem tartása miatt. Ezzel együtt a kereskedelmi média nagyobb része függetlennek és kiegyensúlyozott­nak mondható. BRÚNÓ: A közszolgálati média körül viszont állandósultak a harcok. Ez nehe­zen érthető, hiszen a nézettségi adatok azt mutatják, hogy eze­ket az adókat csupán néhány szá­zaléknyi néző kíséri figyelemmel. Miért ér meg ennyi viszályt? PROF. VOKS: A rendszerváltás óta a jobboldali politikai erők mindig azt érezték, hogy a média baloldali és liberális befolyás alatt áll. Ezért igye­keztek pozíciókat szerezni a médiá­ban. De a második parlamenti cik­lusban hatalmon lévők is fontos­nak tartották, hogy beleszólja­nak a média belügyeibe. 1998 után a Fidesz vezette kor- o­k­­­mány jelentős állami pénzt juttatott a jobboldali-kon-­­ zervatív sajtó megerősítésére, „egyensúlyteremtésre”, ahogy ők mondják. A rendszerváltás óta zajlik a há­ború a közszolgálati média körül. A leg­hevesebb küzdelmek az első parlamenti ciklus alatt folytak, amelynek az a magya­rázata, hogy akkor még nem léteztek ke­reskedelmi adók. A konszenzussal ki­nevezett két elnök, Hankiss Elemér és Gombár Csaba ellen indított támadások tekinthetők a médiaháború nyitányának. A Horn-kormány alatt a parlament elfo­gadta a médiatörvényt, amelynek a leg­nagyobb érdeme a kereskedelmi média beindulása. Sokan gondolták azt, hogy a sokszínű tájékoztatás miatt a kormány­pártoknak többé nem lesznek fontosak a közszolgálati csatornák. Nem így történt. A közszolgálati médiát felügyelő bizottsá­gokat a mostani ciklusban úgy nevezte ki az Országgyűlés, hogy azokba az ellenzéki pártok nem delegálhatták képviselőiket. A kormányzati befolyás a közszolgálati adókon nyilvánvaló. A Magyar Televízió egyre növekvő veszteséget termel, a né­zettsége folyamatosan romlik. A Kossuth rádiótól neves műsorkészítők távoznak. Még sincs akkora botrány mindebből, mint 1993-94-ben, mert az elégedetlen né­zőknek és hallgatóknak ma már van vá­lasztási lehetőségük. BRÚNÓ: Milyen szempontok alapján határozható meg, hogy a média kiegyen­súlyozottan és objektíven tájékoztat-e? PROF. VOKS: A legfontosabb köve­telmény, hogy ne torzítsanak, és ne állít­sanak valótlant. Az elektronikus médiára a frekvenciák szűkössége miatt más sza­bályok vonatkoznak, mint a nyomtatott sajtóra. Újságok, magazinok akár korlát­lanul is megjelenhetnek, az elektronikus média terjedésének a frekvencia szab ha­tárt. Ezért ez utóbbiak esetében elvárás, hogy minél gazdagabban próbálják meg­jeleníteni a társadalomban meglévő véle­mény- és értékkülönbségeket. A politikai kiegyensúlyozottság követelménye azt je­lenti, hogy az egyes műsorfolyamokon be­lül a súlyuknak megfelelő arányban jelen­jenek meg az egyes pártok, és az egymás­sal ellentétes véleményeket szembesítsék egymással. Az írott sajtóval kevésbé szi­gorúak az elvárások, mert elvileg minden­kinek módjában áll lapot indítani. Az új­ságoknak lehet véleményük, bár ha sze­retnék megőrizni olvasóikat, a szerkesz­tőségi véleményeket élesen elválasztják a tárgyilagos tudósításoktól. BRÚNÓ: Azt mondják, hogy a jó saj­tó mindig ellenzéki, az újságírók többsége meg liberális. Ez igaz? PROF. VOKS: Ez egyáltalán nem igaz. A médiának valóban nagy hatalma van, ezért egyes politikusok előszeretettel szőnek összeesküvés-elméleteket köré. Természetesen a sajtó nem homogén, nem irányítják egy központból. Valóban sokszor mondják, hogy az újságírók több­nyire liberálisok, ez azonban nem igaz. Az újságíróknak elemi érdekük a sajtó sza­badsága, ezért úgy tűnhet, mintha az új­ságírók és a liberális politikusok között vi­lágnézeti hasonlóság lenne. Ez a hasonló­ság sokszor kimerül a sajtó szabadságá­nak védelmében. Az viszont igaz, hogy a jó sajtó mindig kritikus. Ez persze nem azt jelenti, hogy az ellenzéki pártok befolyá­sa alatt áll. A jó sajtó a mindenkori hata­lommal kerülhet szembe, hiszen legfonto­sabb feladata a hatalom ellenőrzése. BRÚNÓ: A média feladata nem a tá­jékoztatás és a szórakoztatás? A hatalom ellenőrzése az ellenzéki pártok dolga. PROF. VOKS: Szabadság és demokrá­cia nem létezhet nyilvánosság nélkül. Egyedül a nyilvánosság kontrollja akadá­lyozhatja meg a hatalmi visszaéléseket. Hiába tárna fel egy ellenzéki képviselő korrupciós ügyet, abba szinte soha nem bukna bele politikus, ha a pártjában nem félnének a közvélemény ítéletétől. A tár­sadalmi nyilvánosságot elsősorban a mé­dia biztosítja. Ha felelősségteljesen végzik munkájukat, ellen kell állniuk a minden­kori hatalom befolyásszerző kísérleteinek, és sokszor saját politikai szimpátiájukkal szemben is az igazságot kell feltárniuk. Minden sajtóorgánumnak lehet ideológiai elkötelezettsége, de akkor teszi helyesen, ha a hozzá világnézetileg közel álló kor­mányt is kritikusan szemléli. NÉHÁNY NAGYOBB BOTRÁNY AZ ELMÚLT TIZENKÉT ÉVBŐL, AMELYET A SAJTÓ ROBBANTOTT KI 1991. február: Kalasnyikov-ügy Következmény: a kormány beismeri, hogy 1990 októberében Magyarország fegy­vert szállított Horvátországnak 1993. május: a Fidesz-MDF-székházeladás Következmény: a Fidesz választási kudar­ca 1994-ben 1996. szeptember: a Tocsik-ügy Következmény: az SZDSZ választási ku­darca 1998-ban 1998. január: Xénia-láz Következmény: semmi 1998. augusztus: Adesz közeli cégek el­adása Kaya Ibrahimnak és Josip Totnak Következmény: eredmény nélkül zárul le a nyomozás 1999. május: Lockheed-botrány Következmény: egy államtitkárt menesz­­tenek, sok fideszes politikus válik nevet­ségessé BRÚNÓ: De csak az lehet független, aki anyagilag is független. Márpedig a hirde­tési piac nem túl nagy, ráadásul néha a magánvállalatok is megkísérelhetik befo­lyásolni a sajtót. PROF. VOKS: Magyarországon a mé­dia jelentős része nagy, nemzetközi mé­diavállalatok tulajdonában van. A tulaj­donlást szigorú törvények szabályozzák. A média java része hirdetésekből és előfi­zetőkből él. Négy országos, politikai napi­lap küzd a piacon, az internetes hírszolgál­tatókról nem is beszélve. Itt az államnak, vagyis a kormánynak van befolyásolási le­hetősége. Az állami hirdetések „irányítá­sával” életben tarthat, erősíthet vagy gyengíthet lapokat. Ezt a kormányok az elmúlt tizenkét évben ki is használták. Arra azonban még nem volt példa - leg­alábbis olyan, amely nyilvánosságra ke­rült volna hogy egy magáncég politikai feltételekhez kötötte volna a hirdetéseit. Minden nehézség ellenére elmondható, a magyar média általánosságban szabad és független. Professzor Voks Brúnónak: a jó sajtó a mindenkori hatalommal kerülhet szembe, hiszen legfontosabb feladata a hatalom el­lenőrzése A MÉDIAHÁBORÚ KRONOLÓGIÁJA 1990. július 31. A Magyar Televízió élére Hankiss Elemért, a Magyar Rádió élére Gombár Csabát nevezi ki a kormányfő javaslatára Göncz Árpád. Október 12. Két nappal az önkormányzati válasz­tások előtt, a televízió semlegességére hivat­kozva, Hankiss Elemér nem engedi sugározni Antall József tévényilatkozatát. 1991. április Antall József levélben tudatta a rádió és a tévé elnökével, hogy egy 1974-es kormány­­határozat értelmében az általuk vezetett intéz­mények a kormány felügyelete alatt állnak. Augusztus 24. Nyilvánosságra kerül Kónya Imre „dolgozata”, melyben az MDF frakcióvezetője megállapítja, hogy a rádió és a tévé politikai beállítottságának és szellemiségének megvál­toztatása végrehajtható. Szeptember 27. A Kónya-dolgozat elleni tiltakozá­sul is megjelenik a Demokratikus Charta felhí­vása, melyhez több ezren csatlakoznak. 1992. március 1. A miniszterelnöki előterjesztés­re a köztársasági elnök kinevezi Csúcs Lászlót és Nahlik Gábort rádió-, illetve tévéalelnöknek. Március 14. Magyar Újságírók Közössége néven új sajtószervezet alakul. Elnöke Kósa Csaba, a Magyar Fórum főszerkesztője. Április 27. Antall József Gombár Csaba rádióelnök felmentését kezdeményezi az államfőnél. Június 8. A kormány által alkalmazott 1974-es kor­mányhatározat alkotmányellenes - mondja ki az Alkotmánybíróság, de november 30-áig hatály­ban tartja ezt a jogszabályt. Június 17. A miniszterelnök javaslatot tesz a köz­­társasági elnöknek a két médiaelnök felmen­tésére - Gombár Csaba esetében másodszor. Július 1. Göncz Árpád a médiaelnökök felmenté­sét elutasítja. November 30. A kormány fegyelmit indít Hankiss Elemér ellen gazdálkodási problémák miatt. December 9. Antall József felfüggeszti Hankiss Elemért, másnap Balsai István igazságügy-mi­niszter büntetőfeljelentést tesz Hankiss két köz­vetlen munkatársa ellen. 1993. január 6. Felmentését kéri Gombár Csaba rádió- és Hankiss Elemér tévéelnök; az államfő a kérést nem teljesíti. A miniszterelnök később kijelenti, hogy a kérelem lemondásnak minősül, megbízatásuk két hónap múlva megszűnik. Az intézményeket az alelnökök vezetik tovább. 1994. március 4. A rádiótól 129 munkatársat bo­csátanak el. Július 20. A kormányváltás után Horváth Ádám lesz a televízió, Szirányi János pedig a rádió el­nöke. A döntést politikai vihar előzte meg: Horn Gyula a hatpárti tárgyalások befejeződése előtt aláírta a kinevezéséről szóló előterjesztést. 1995. december 21. A parlament csaknem 90 százalékos többséggel elfogadta a médiatörvényt. 1996. február 27. Az Országgyűlés megválasztja a rádió, a televízió, a Duna Televízió kuratóriu­mának elnökeit és az ORTT elnökét. Június 3. Hajdú Istvánt választja a Magyar Rádió elnökévé a rádiós kuratórium. Augusztus 6. Peták Istvánt választja a Magyar Te­levízió elnökévé az MTV kuratóriuma. 1997. július Az ORTT eredményt hirdetett a két or­szágos kereskedelmi tévécsatornára kiírt pályá­zaton, melynek következtében októbertől el­kezdhette sugározni műsorait a TV2 és az RTL Klub. A döntést bíróságon támadta meg a kon­kurenseinél többet kínáló írisz televízió. 1998. január 6. Felmenti tisztségéből Peták Ist­vánt, a televízió elnökét a tévékuratórium. December 29. A Rdesz vezette kormánytöbbség és a MIÉP egyedül választotta meg a rádió, a Du­na Televízió és a Magyar Távirati Iroda tulajdo­nosi testületeibe delegált új tagokat. A há­rom médiakuratórium 18 kormánypárti és három MIÉP-es taggal bővült. 1999. február 9. A parlament csak kormánypárti jelölteket választott meg a közszolgálati televí­zió kuratóriumi elnökségébe. Ez a helyzet azért állt elő, mert a MIÉP ragaszkodott ahhoz, hogy a négy ellenzéki helyre kettőt ő jelölhessen, így jött létre az ellenzéki pártok nélküli „csonka­kuratórium”. 2000. Szabó László Zsolt elnöksége alatt a köz­­szolgálati televízió csaknem húszmilliárd forin­tos veszteséget halmoz fel. 2001. június 6. A rádió kuratóriuma elfogadta a ki­zárólag kormánypárti tagokból álló elnökség je­lölését, és a közrádió vezetőjévé választotta Kondor Katalint. Július 13. Mendreczky Károlyt választotta a televí­zió elnökévé a köztévé kuratóriuma. Az elnök fel­függesztette Fidesz-tagságát. 2002. január A rádiótól távozott Bolgár György, aki­től elvették műsorát. A megszüntetett műsorok iránti szimpátiatüntetés a Magyar Tele­vízió előtt 1999. é. szeptember 23-án­Fotó: Habik Csaba A sorozatban közreműködik: POLITICAL CAPITAL POUCY RISSAACE A CONSULTING INSTITUTS

Next