Magyar Hírlap, 2002. július (35. évfolyam, 166-177. szám)
2002-07-30 / 176. szám
2002. július 30., kedd „A HÍR SZENT, A VÉLEMÉNY SZABAD” Magyar Hírlap 11 Túl a három szobán... Luton városának nem túl híres egyetemén a politológus kollégák a különböző mértékben eredményes kormányzati politikák rendszerezését a policy success, policy failure és policy disaster (siker, kudarc, katasztrófa) megkülönböztetésével kísérelték meg néhány évvel ezelőtt. A legutolsó kategóriába az önkormányzatok finanszírozására hivatott fejadó bevezetése tartozott. Ezt leginkább azért értékelték katasztrofálisnak, mert előbb Skóciában, majd Angliában is tömeges tiltakozást váltott ki, és nagyban hozzájárult Margaret Thatcher 1990-ben kikényszerített lemondásához. Ha valaki a lutoniak kategorizálását felhasználva kívánná elemezni a gazdasági rendszerváltás hazai történetét, két ügyet mindenképpen a policy disaster megjelöléssel kellene az utókor figyelmébe ajánlania. Az egyikről már egyértelműen kiderült katasztrofális hatása, a másikról folyamatosan derül ki. Mindkettő összefüggésbe hozható a „népi kapitalizmus” gondolatával, vagyis azzal a törekvéssel, hogy a tulajdont nagy kedvezménnyel szét kell teríteni a társadalomban. Az első példa a mezőgazdaság. Ez az ágazat a nyolcvanas években elszenvedett forráskivonás következtében egyre súlyosabb helyzetbe került, az igazi katasztrófát azonban a kárpótlás lebonyolítása jelentette számára. A politikailag motivált szerkezeti reform olyan torzulást eredményezett, amely előbb egy kínálati összeomlásban mutatkozott meg, majd folyamatos minőségi és mennyiségi deficitek mellett a nagyfokú támogatási igény fennmaradásában, végül pedig felelős lett az EU-csatlakozás egyik legkeményebb zökkenőjének kialakulásáért. A másik katasztrofális fejezet a lakásprivatizáció. A cél látszólag ugyanaz volt, mint a rendszerváltás más területein: tulajdonossá tenni a lakosság minél szélesebb rétegeit. Hogy túllőttünk a célon, azt már négy-öt évvel ezelőtt is lehetett látni, hiszen Magyarország európai viszonylatban az első helyre került a bent lakók tulajdonában levő lakások részarányát tekintve (megelőzve a tanácsi lakásokat egykor kampányszerűen privatizáló Angliát). Ennek következményei jól ismertek: a lakásmobilitás csökken, de legalábbis a kényszerű tulajdonosváltás miatt - fölöslegesen költségessé és körülményessé válik. Ez pedig aláássa a munkaerő-piac mobilitását is, és rontja a foglalkoztatás bővülésének esélyeit. A szerző egyetemi docens (BKÁE) Pénzügyi értelemben a lakásprivatizáció miniatürizálása arra lett volna jó, hogy a korábbinál jóval több magánforrást mozgósítson a lakásállomány felújítására. Egyes helyeken ez meg is történt, az általános példa azonban az, hogy a 30-60 lakásból álló házakban egyes forgalomképesebb lakásokat már többször is felújítottak a tíz év során, másokat -ahol még az eredeti lakó él - egyszer sem, a házak egészének felújítása, korszerűsítése (tetőtér-beépítés, liftesítés stb.) pedig rendszerint fennakad néhány lakó ilyen-olyan okkal magyarázható ellenállásán. Utólag már jól látható: a kedvezményes árszinten végrehajtott lakásprivatizációval nem kevesebb történt, mint hogy a lakosság jelentős részét sikerült bevonni egy ingatlanügyi pilótajátékba, amelynek a tétjei az egyes családok szempontjából meglehetősen nagyok. Ugyanakkor az is látható, hogy a lakások spekulatív célból történő adásvétele nem feltétlenül mozgósít fizikai értelemben vett minőségjavító beruházásra. Mint ahogy a termőföld esetében is megfigyelhető az elhanyagolás, amely - a lakásszektortól eltérően - minden augusztusban fel is hívja magára a figyelmet a levegőben tovaterjedő pollenek formájában. Ha fel is újítottuk lakásainkat az elmúlt évtizedben, ez sok esetben olyan házilagos tervezés mellett történt, amely sok évnyi dizájn centerhez szolgáltatna muníciót az ismert érdemes művész által vezetett tévés show-műsorban. Az utóbbi két év gazdaságpolitikájának egyik fő eleme a lakásépítés fellendítése volt. Hivatalos források már akkor sikerként beszéltek róla, amikor még csak az engedélyezés lendült fel. A leköszönt miniszter a lakáshitel-állomány viharos növekedését használta előszeretettel mint a siker egyértelmű mutatóját. Az eredményeket azonban körültekintően kell értékelnünk. A bázis, amelyről indulunk, rendkívül szerény. 1994-től a GDP-ből lakásépítésre fordított hányad 1, azaz egy százalék körül mozgott. Most, hogy az új támogatási és finanszírozási formák már hatni kezdtek, ez az arány szükségképpen emelkedik, ami azonban a jelek szerint egyelőre nem növeli az évente épülő új lakások számát (más kérdés, hogy a struktúra és az árak megváltozása miatt mindehhez jóval nagyobb menynyiségű hitelállomány társul). Magyarul sok értékes ház, lakás épül, de ez egyelőre nem sokat segít azokon a rétegeken, amelyeknek lakásviszonyai az elmúlt évtizedben vészesen leromlottak. A lakásépítés serkentésével egyenértékű kormányzati feladat lenne tehát a lakásállomány szerkezetének befolyásolása, valamint a három szobánál jóval tágabb lakókörnyezet (városok, községek, kerületek) minőségének tervszerű alakítása. A választások előtti időszakban sok szó esett arról, hogy a lakáspolitika és az építésügy felügyeletére önálló minisztérium jöhetne létre. Az ötlet nem volt teljesen életidegen, hiszen pl. az informatikának és hírközlésnek is lehet önálló minisztériuma Magyarországon. A fontos azonban nem az új minisztérium, hanem az átfogó fejlesztési program és annak céltudatos végrehajtása. A kormányzati bürokrácia bővítése önmagában nem hozhatja rendbe a piacgazdaság torzulásait. Az azonban egyértelmű, hogy - akár új, akár régi minisztérium keretében - mindenképpen szükség van valamilyen formában az építési, lakásügyi és városfejlesztési döntések szoros összehangolására. Ez másfél évtizeden keresztül hiányzott a magyar kormányzás palettájáról, pedig alapvetően ettől függ, hogy hosszú távon milyen képet nyújt és milyen életminőséget biztosít lakóinak az ország (és itt nemcsak a magyar állampolgárokra kell gondolnunk). Hogy az építésügyi döntések milyen mélyen és tartósan meghatározzák a társadalmi folyamatokat, arra megint csak angol példát érdemes hozni. A 2001 tavaszán az Oldham városában lezajlott faji zavargások három fő oka közül az első helyen a szegregált lakásviszonyokat jelölték meg a vizsgálatot folytató szakértők, harmadikként pedig a szabadidőközpontok hiányát (a második a település vezetésének gyengesége volt). Akár lakóházat, akár színházat, autópályát vagy uszodát építünk tehát, egyúttal a társadalmat is formáljuk hosszú távon. Az építés ügyét emiatt vétek kiszolgáltatni a rövid távú pénzügyi kényszereknek, a folyton változó politikai erőviszonyoknak és a részérdekeket szolgáló lobbizásnak. „A kedvezményes árszinten végrehajtott lakásprivatizációval nem kevesebb történt, mint hogy a lakosság jelentős részét sikerült bevonni egy ingatlanügyi pilótajátékba.” Andor László Múltvizsgálat JÖKŐ CSABA RAJZA Mindig figyelemmel és érdeklődéssel olvasom a MH- álláspont rovatot, s többnyire őszinte örömmel - és nem kis megelégedettséggel - nyugtázom, hogy az ott leírtak fedik az én véleményemet, az ott megfogalmazottak általában egybeesnek az én meggyőződésemmel. Nos - bár a kivétel inkább csak erősíti a szabályt - a Védeni a védhetetlent című MH-állásponttól (MH, júl. 26.) viszont jelentősen eltér az én véleményem. Természetesen nem azért, mert szerintem az RMDSZ-en belüli pártszakadás helyes lenne, s ezáltal - mint erre az MH-álláspont is rámutat - előfordulhat, hogy nem érik el az ötszázalékos parlamenti küszöböt, s így a Romániában élő magyarságnak nem lesz törvényhozási képviselete. Nem, nem. Az ellenvéleményem oka alapvetően az a minősítés, mely szerint Tőkés püspök egyre szélsőségesebb hangot üt meg. Bár nem tisztem s feladatom Tőkés László megítélése és minősítése, ezt majd a történészek megteszik - tettei alapján s bizonyos idő távlatából minden bizonnyal objektív mércével ítélve -, de én egyáltalán nem gondolom azt, hogy ő szélsőséges politikus lenne. Az igaz ugyan, hogy számomra ő egy karakteres, határozott, kemény, következetes, az erdélyi magyarság (s általában a magyarság mint nemzet) iránt elkötelezett, nem félénk, az elveiért kiállni s harcolni képes ember, aki bizonyos kérdésekben egyértelműen radikálisnak nevezhető nézeteket vall, de valahol itt húzható meg a határ. Tőkés határozott, de nem szélsőséges, kemény, de nem kirekesztő, a magyarságért (pl. az anyanyelvi oktatásért) tenni kész ember, de nem románellenes, és semmiképpen nem konfliktuskereső, nem bajkeverő. Őszinte és bátor embernek tartom, aki tiszta vizet akar önteni a pohárba, s aki becsülettel és teljes mellszélességgel kíván kiállni az általa képviselt (s általa helyesnek vélt) elvek mellett. Talán nem hiba, ha az RMDSZ-en belül is vannak adott kérdésekben nem azonos véleményt valló vezetők, hiszen a vélemények ütköztetése elősegíti a későbbi helyes döntéseket. Józan érveléssel, némi kompromiszszumkészséggel azonban a problémák megoldhatók pártszakadás nélkül is, csupán el kell tudni választani a célt az eszköztől. S ezért nem gondolom - az MH-állásponttól eltérően - hogy Markó Bélának ismét és ismét meg kéne védenie az egyre védhetetlenebb Tőkést. Tőkés László - meggyőződésem szerint - nem szorul védelemre. Ugyanis lényegében azt az elvet képviseli, amit előtte néhány évszázaddal egy híres erdélyi politikus így fogalmazott meg: Nem lehet mindig megtenni azt, amit meg kellene, de mindig meg kell tenni azt, amit meg lehet. Ez utóbbit teszi Tőkés is, keményen, radikálisan, dacolva mások ellenvéleményével. Szabó S. András egyetemi tanár Eltérő álláspont Disputa Variációk egy kormányra agyarországot nem lehet a történelmi egyházak és a határon túli magyarok érdekeinek figyelmen kívül hagyásával kormányozni; ez utóbbi kérdés a magyar belpolitika megkerülhetetlen, komoly és súlyos tényezőjévé vált, mondta szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor. Véleményéről, a történelmi egyházak és a magyar kisebbségek belpolitikai súlyáról persze lehet vitatkozni, ám az aligha kétséges, szavaiból első hallásra olyan konzervatív államfilozófiai meggyőződés csendült ki, amely szerint a kormány rendes, helyénvaló státusintézmény, ami érthető, hisz kormány nélkül, ugye, elég nehéz kormányozni. Mindez említésre sem méltó, banális igazság maradhatna, csakhogy néhány gondolatfutammal később az exminiszterelnök mondott még valamit. Történetesen azt, hogy a polgári erők, amelyek eddigegész pontosan idén tavaszig) kormányzati pozícióból figyelték a közéletet, most jónak látják, hogy változtassanak szemléletükön. Megérett rá az idő, hogy „a kormányoktól független magyar világ” építésébe kezdjenek, és Erdélyben, Magyarországon olyan önálló intézményekkel, sajtóval rendelkezzenek, amelyek előbb-utóbb erős, megkerülhetetlen tényezőkké válnak. Sőt, az akció kiterjedne a Felvidékre is, ily módon az egész Kárpát-medence a magyar polgári körök sűrű szövedékévé válna, mintegy - ha jól értjük Orbán szavait -, a mindenkori magyar, román, szlovák stb. kormányoktól függetlenül. Jelenlegi politikai helyzetéhez illő (távolról szép és nemes, de közelebbről kissé csalfa) víziójából Orbán éppen csak azt felejtette ki, mindeközben a Kárpát-medencében alkalmasint ki kormányozna? Mondjuk Meciar, akit Orbánék esetleg a határokon átívelő magyar nemzeti újraegyesítés spirituális védnökének is felkérhetnének? Arról pedig már szó se essék, hogy túl a nemzetközi dilettantizmuson, mi köze van ennek a tavasz óta elszántan ambicionált polgári körösdinek egy állítólag konzervatív politikus krédójához? Amíg azonban Orbán csupán kicselezné, a MIÉP egyenesen megdöntené a kormányt, új választások kiírását követelve. (Ki tudja, miért olyan biztosak benne, hogy azon Medgyessyék veszítenének?) Csurkáék mindenesetre nehéz dilemma előtt állnak. Párttagjaik, szimpatizánsaik vagy átszivárognak a mindenevő Fideszhez, vagy megmaradva önálló pártnak, még az eddigieknél is radikálisabbakká válnak. Nem kétséges, Csurka kizárólag ez utóbbiban érdekelt, s most nagy elszántsággal próbálja a megmaradás parancsát minél látványosabban kommunikálni. S mert a politikában a kicsinek a saját valós súlyánál mindig nagyobbat kell ordítania ahhoz, hogy észrevegyék, Csurka hát megteszi azt, ami egyébként sem esik nehezére. Kakaskodásának viszont, - vegyük észre, nem elsősorban a kormány, hanem Orbán a fontosabb címzettje. Radikalizmusával Csurka, mint kutyára a bogáncs, kapaszkodna a stratégiaváltást fontolgató Fideszre. Nincs kizárva, hogy tíz-tizenöt ezer - hőgutában, fagyban egyaránt mozgósítható - törzsgárdájával a MIÉP még az önkormányzati választások előtt komolyabb budapesti utcai jeleneteket produkál majd. De nem azért, hogy megdöntse a kormányt, erre a Fidesszel együtt se lenne esélye, és Csurka meglehetősen jó esély lesz. A minap kiadott MIÉP-állásfoglalás kulcsmondata Orbánnak szól. Azt követeli tőle, nevezze hazaárulóknak a kormánypártokat. „Mondja ki most is, mindenütt, bent a Házban, kint az utcán. Ezt mi is visszhangozzuk. A mellébeszéléshez, a visszavonuláshoz nem társulunk” - áll a közleményben. Őrült beszéd, de van benne rendszer, idézhetnénk most egy másik drámaírót. Hisz ez a legújabb Fidesz-MIÉP-darab arról szól, hogy ezúttal - nem úgy, mint a választások előtt - Csurka húzná Orbánt a csőbe. Ha Orbán hallgatni fog, a MIÉP ezzel üzeni meg sajátjainak, hogy a Fidesz eddigi radikalizmusa csak kampányfogás volt, festett álarc, egy a sok közül. Ami nyilván igaz is, meg nem is, de egy biztos. Ebben a felvonásban a kormány csak ürügy. A többi hamarosan kiderül. A szerző politológus Galló Béla MH-ÁLLÁSPONT Kincstári pesszimizmus Azt mondják, jól élünk. Aránylag. Az ENSZ fejlesztési programjának ez évi jelentése 173 ország életminőségi indexét (HDI) rangsorolta, s a rangsorban mi a 35. helyen állunk, közvetlenül Argentína után és Szlovákia előtt. Ez az élmezőny alsó része, viszonylag szép helyezés. A HDI sokféle objektív tényezőt vesz figyelembe. Az egy főre jutó nemzeti jövedelmen kívül például olyasmit, mint a várható átlagos élettartam, a gyermekhalandóság vagy a lakosság írni-olvasni tudása. Igaz, a vizsgálat a legszegényebb fekete afrikai országokra is kiterjedt, és mondjuk Burundival, Nigerrel vagy akár a fehér Bulgáriával, Oroszországgal szemben nem olyan nagy kunszt az élbolyba kerülni. De akkor is. Tulajdonképpen elégedettek lehetünk. Ám mégsem vagyunk azok. Annyira sem, amennyire az objektív mutatók alapján lehetnénk, mert hogy az életminőség jellegzetesen az a műfaj, amely korántsem ítélhető meg csupán objektív ismérvek szerint. A műtét sikerült, a beteg meghalt - jellemezhetnénk keserű humorral a közérzetünket, amivel máris árnyaltuk a viszonylag pozitív országképet. Szerencsés, nagy, boldog nemzeteknél ugyanis a keserű humor sem él úgy meg, mint nálunk. Nincs táptalaja, és nincs rá igény. A keserű humor, a szomorú himnusz, a velünk kapcsolatban oly gyakran emlegetett pesszimizmus (melyen egy-egy kormány kincstári optimizmusa sem tudott változtatni) mind azt mutatják, amit a jelentés kapcsán Petschnig Mária Zita közgazdász is megfogalmazott. Hogy tudniillik a „Hol a legjobb élni a világon?” féle kérdések eléggé szubjektívek, melyeket nem lehet pusztán objektív, kézzelfogható mutatókkal leképezni. Aránylag jó itthon élni már, de sokkal jobb lehetne, ha tudatilag is hagynánk magunkat legalább ennyire jól élni. Ha a nagypolitika például azzal foglalkozna csak, ami a dolga, és nem ijesztgetné az ország egyik felét a másikkal. Ha a nyilvánosság szereplői a pár- és nem a gyűlöletbeszédet gyakorolnák. Ha a sikerjelentések nem lennének egyszersmind pártjelentések, és így tovább. A külföldi, aki hozzánk látogat, rendszerint elámul a tehetségünktől, az ambíciónktól, a fejlődésünktől. És elámul, hogy mindezt mennyi keserűség, harc és depresszió közepette éljük át. MftAlfin Ulma • Főszerkesztő: Kocsi Ilona • Főszerkesztő-helyettesek: Frank Róbert, Kis Zoltán • Lapszerkesztők: Popovics Gizella, Szluka Márton • Rovatvezetők: Emőd Pál (gazdaság), Gréczy Zsolt (kultúra), LAPUNK 2002. OL 01-JÉTŐL ÉRVÉNYES ELŐFIZETÉSI DÍJAI lYIANYAK flIKLAl Habik Csaba (fotó), Kiss László (sport), Szále László (publicisztika), Szerdahelyi Csaba (belpolitika), Szombathy Pál (a nap témája), Újvári Miklós (külpolitika) • Művészeti vezető: Lovasi Eszter TV kiadói postai/közületi KÖZÉLETI NAPILAP Kiadja: Magyar Hírlap Könyv-és Lapkiadó Rt. Telefon: 470-1100 • Vezérigazgató: Christoph Tonini •Lapigazgató: Czövek Hajnalka • Hirdetési igazgató: Komjáthy Katalin • Terjesztési igazgató: Tipolt 1600 ____________________________________________ Szabó Edit • Gyártási igazgató: Végh Petra • Szerkesztőség: 1145 Budapest, Szugló u. 14. Telefon: 470-1233, fax: 470-1296 • Kiadóhivatal: 1141 Budapest, Szugló u. 83-85. • Hirdetési igazgatóság: negyedév 4 500 Ft 4 698 Ft Lapunkat rendszeresen szemlézi 1145 Budapest, Szugló u. 14. Telefon: 470-1133, fax: 470-1136, mhsales@mhirlap.hu • Hirdetésfelvétel, telefon/fax: 470-1150, 1163, 1166 • Ügynökségi referens, telefon: 470-1138, fax: 470- fél év......................8 800Ft 9 198 Ft jfcy~vy Magyarország legnagyobb médiafigyelője, az 1143 Terjeszti a HIRKER Rt. és a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Üzleti és Logisztikai Központ • Nyomtatás: Lapcom Nyomdaipari Kft. 9021 Győr, Újlak utca 4/A. ”” ” ” 17 000 Ft 18 000 Ft '^$77/ »OBSERVER« ügyvezető igazgató: Szammer István • HU ISSN 0133-1906 HU ISSN 0237-3807 • A hirdetések tartalmáért a lap nem vállal felelősséget! Előfizethető a Magyar Hírlap terjesztési osztályán, telefon: _________________________________________ observer Budapest médiafigyelő kft 460-2582,460-2599, fax: 460-2490, e-mail: ligetfalvi@ringier.hu. Ezenkívül a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest VIII., Orczy tér L, levélcím: HELIR, Budapest 1900), Bu ^ 1084 Budapest vill., Auróra u. n. telefon: 303^4738.dapesten a Magyar Posta Rt. Üzleti és Logisztikai Központ kerületi ügyfélszolgálati irodáin, vidéken a postahivatalokban. Előfizetés külföldre: Batthyány Kultur-Press Kft., 1014 Budapest, Szenthárom- ^ w Itulgier fax: 303-4744, internet: www.observer.hu ság tér 6., telefon/fax: 00-36-1-201-8891, e-mail: batthyany@kultur-press.hu ____________________________________________