Magyar Hírlap, 2002. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-01 / 178. szám

A Magyar Hírlap 2002. augusztus L, csütörtök A NAP TÉMÁJA: FOLYÓK, TAVAK VESZÉLYEI A vízi rendészet munkatársai szerint az emberek zöme a legelemibb szabályokkal sincs tisztában, amikor hűsölni indul a habokba. A legveszélyesebbek a folyóvizek, de a Balatonnal is vigyázni kell, akármilyen alacsony is most a vízszintje. Szomorú statisztika: idén már 130 fürdőző halt meg a magyar vizeken 2001-BEN 202 EMBER fulladt vízbe, idén jú­lius 30-ig már 130 ember vesztette életét, va­lamilyen vízi balesetben. Pólyák Péter, az Or­szágos Rendőr-főkapitányság Közlekedés­­rendészeti Főosztályának munkatársa el­mondta, idén is a folyók vezetik a listát: tavaly összesen 111-en, eddig idén 72-en lelték halá­lukat valamelyik hazai folyóban. A mestersé­ges, illetve bányatavak is igen veszélyesek; ta­valy 31 ember, idén már 27 személy halt meg ezeken a területeken. Tavaly 20 tizennyolc év alatti gyermek fulladt vízbe, ebből ketten nem voltak hatévesek sem. Idén négy áldo­zat volt hat év alatti. Tavaly egész évben 28- an haltak meg azért, mert tiltott helyen fü­­rödtek, idén már ugyanennyinél tartunk. Pólyák Péter szerint a Nemzeti Alaptan­tervbe kéne foglalni a vízi közlekedés veszé­lyeit is, és oktatni kéne, éppúgy, mint a szá­razföldi közlekedést. Az Oktatási Minisz­térium közlése szerint a tanárok a helyi pedagógiai programban dönthetnek ar­ról, hogy a testnevelésórákon legyen-e kötelező úszásoktatás vagy sem. A Duna a part mentén a legveszélyesebb A vízbe fulladt emberek nagy többségéről a környezete azt állította, hogy az el­hunyt tudott úszni. Ám egészen más egy strandon, me­dencében, kedve­ző körülmények között úszni, és egészen más feladat a folyóvízben. A vízbe fulladások leggyakrabban a parttól 10- 20 méter távolságra történnek, a ve­szélyforrások elsősorban itt vannak. Egyes szakértők szerint csak azok mondhatják el, tudnak úszni, akik fél óráig fenn tudják tartani magukat a víz felszínén. Fokozott veszélyt jelent teli gyomorral vízbe men­ni, végzetes lehet ittasan vagy bódultságot elő­idéző gyógyszer hatása alatt, szív és érrendsze­ri betegségben, epilep­sziában szenvedőknek für­dőzni. Nem tanácsos felhevült testtel, napozás után, fáradtan, kialvatlanul a vízbe menni. A természetes vizekben lehetőleg ne fürödjünk egyedül, baj esetén mindig jól jöhet a gyors segítségnyújtás. Sok gyerek fullad a Balatonba Springs József százados, a Balato­ni Vízi Rendészeti Rendőrka­pitányság közlekedési osz­tályának helyettes vezetője szerint az állóvizeknél, így a Balatonon, elsősorban a szélerősségre kell ügyel­niük a mély vízben tartóz­kodóknak. Az erős szél miatt, a felszín fölött kialaku­ló vízpára nehezíti a légzést. Az erős hullámzás a jó úszókra is veszélyes. A Balatonon tavaly összesen 17 haláleset történt. Idén vi­szont már 13-an fulladtak vízbe, egy sze­mély az északi parton, tizenketten pedig a déli parton. Ketten ittasságuk miatt haltak meg. Hárman kimondottan jó úszók voltak. Az áldo­zatok között feltűnően sok a gyerek. Többen vízibicikliről estek a vízbe és fulladtak meg. A közkedvelt vízibiciklik csupán fürdőeszköz­nek minősülnek, így ezekre nem vonatkoznak a hajózási szabályzat előírásai. Nem kötelező a mentőfelszerelés, mentőöv, sőt nincs meghatá­rozva az sem, hogy hányan tartózkodhatnak rajta. A Balaton biztonságát, a vízi rendőrség 19 különböző hajóján 54 rendőr felügyeli. ÉJJEL TILOS FÜRDŐZNI A tavakban, folyókban történő fürdőzést belügyminisztériumi rendelet szabályozza, amely kimondja: tilos fürdeni - többek kö­zött - a hajóútban, az ezt jelző bóják, úszó­művek 100 méteres körzetében, a kikötők­ben, a vízi rakodóhelyeken, a kijelölt zárt ví­zisí, vízi robogó és egyéb vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályákon. Budapest teljes belterületén, a Duna főágán. Ugyan­csak tilos a szabad vizekben éjszaka és kor­látozott látási viszonyok között fürödni. A Ba­laton Somogy megyei oldalán a parttól 1000 méternél beljebb, a Veszprém és Zala me­gyei oldalán a parttól 500 méternél beljebb, a Tisza-tó területén a parttól 500 méternél beljebb csak vízi jármű kíséretével szabad fürödni, úszni. Mindezeken túl mindenütt ti­los a fürdőzés, ahol azt tiltó tábla jelzi. Hat éven aluli kisgyermek, vagy úszni nem tudó 14 éven aluli gyermek csak felnőtt felügyele­tével fürödhet az amúgy strandolásra kijelölt szabad vizekben is. A bányatavak kiszámít­hatatlanok, főleg a mély­ségük miatt jelentenek veszélyt. A fürödni tilos­ táblát egyre kevésbé veszik figyelembe az emberek, pedig az is előfordulhat, hogy a víz szennyezettsé­ge miatt nem ajánlatos benne megmártózni. A vízi rendőrök szerint a fürdőzők a legelemibb szabályokat sem ismerik. Szerintük jó lenne, ha erről is szólnának az iskolákban, nemcsak a közúti közlekedés szabályairól Fotó: Habik Csaba Külön vízirendőr-szakma nincs Reggel 9-re beszéltünk meg találkozót a Dunai Vízi Rendészet munkatársaival a Kopaszi-gáton. A stég felé két, meglepően fiatal rendőr sétál, először nem is hittem, hogy ők lehetnének a kísérőink. A rendőrjárőr vezetője Csík Zoltán rendőr törzsőrmester, a „nagy öreg" már 23 éves, matróztársa - ahogyan ő nevezi - a 21 éves Oláh Ri­ta. Zoltán már három éve van a szakmában, Rita még újonc. Eleinte bizonytalanok, hogyan viselkedjenek velünk, valószínűleg ők sem ilyen fiatalnak képzeltek két újságírót. Ahogy a motorcsónak kifut a vízre, arra kérnek ben­nünket, lehetőleg kapaszkodjunk. Hamarosan kiderül, nem véletlenül. A csónak, ahogy gyorsul, egyre nagyob­bat dob rajtunk, hol a fejünket, hol a lábunkat verjük be. Ám ehhez Zoltán szerint hozzá lehet szokni. „Ha nem lennének hullámok, hiányoznának. Ha itt lennétek né­hány napot, ti is hozzászoknátok, sőt szerintem köve­telnétek, hogy minden hullámra menjünk rá”. Rita szereti a kihívásokat, szeret emberekkel foglal­kozni. Zoltán pedig azt meséli, a családjában is vannak rendőrök. „Külön vízirendőr-szakma nem létezik. Min­denki ugyanazt tanulja az iskolában, s ha kikerülsz on­nan, te választhatod meg, melyik terület érdekel. A ví­zen viszont csak egy bizonyos idő után tudsz biztonság­gal mozogni" - tájékoztat Zoltán. Azt mondják, a Dunát nem lehet eléggé megismerni. Mindig okozhat megle­petéseket. „Hihetetlenül felelőtlenek az emberek. Beugrálnak a stégekről, vagy a kutyájuk után mennek be a Dunába. Néhány hét alatt már háromszor találtunk vízihullát, s mondhatom, borzalmas látvány" - árulja el Rita. Zoltán nem számolja, mennyit látott. „Az elsőre, persze, min­dig emlékszik az ember. Még mindig érzem a szagát az orromban, több hónapos hulla volt, iszonyú látvány. Az a szerencsém, hogy gyermek holttestet még nem kel­lett kiemelnem a Dunából. A folyó nagyon kiszámítha­tatlan - beszél tovább Zoltán. Volt már olyan eset, mi­kor valaki a parttól csak 15 méterre merészkedett, ott voltak a közelében a barátai, lemerült és soha többé nem jött fel. Senki sem tudta, mi történt, éppúgy lehe­tett izomgörcs, mint örvény. Aztán többször előfordult már, hogy a hidakról beugrálnak a Dunába, nem is sej­tik mekkora veszéllyel jár ez." Már az Újpesti-öbölnél járunk, amikor meglátjuk az első, békésen közele­dő motorcsónakot. „Intsd le őket!” - mondja Zoltán Ritának, aki felve­szi a rendőrsapkát. „Ha kimész a hajóból, kötelező” - magyaráz. A kishajó iratai rendben vannak, mehetnek tovább. „Sok ismerős arc van már - teszi hozzá Rita-,de őket is megállítjuk''. A víz csendes, csak néhány ka­jakossal találkozunk, meg napozó­kat látunk a parton. Úgy látszik, ma mindenki betartja a szabályo­kat. „A hétköznap délelőtt mindig ilyen. Délután kicsit többen van­nak, hétvégén pedig rengetegen. Gyakorlatilag 24 órát dolgozunk, folyamatosan kint vagyunk a vízen. Már a je­lenlétünkkel is megelőzhetjük a szabálysértéseket, a rendőrhajó látványa már önmagában is visszatartó erő” - mosolyog Zoltán, arca cseppet sem árulkodik fáradt­ságról. Észre sem vesszük, hogy lassan véget ér az uta­zás, már látjuk is a Lágymányosi hidat. Kiszállunk. Fur­csa érzés megint szilárd talajt érezni. Lehet, hogy Zol­tánnak igaza van, mert nekem már hiányoznak is a hul­lámok. Idén már 23 áldozat a Tiszán Kanta Gyula rendőr alezredes, a Tiszai Vízi­r­endszeti Rendőrkapitányság vezetője sze­rint a legtöbb halálos baleset oka a tiltott he­lyen való fürdőzés. Míg tavaly 14 áldozata volt a Tiszának, addig idén már 23 fulladtak vízbe. A balesetek megelőzése érdekében a helyi médiában közérdekű közleményekben, az is­kolákban előadásokkal próbálják felhívni az emberek figyelmét a Tisza veszélyeire. Hárompercenként egy fulladás Kecskés Edit úszóiskola-vezető, válogatott úszó: 200 méter folyamatos úszás mély vízben már vízbiztos úszást jelent, amit egy átlagos képességű 5 éves gyerek 2 hónap alatt el tud sajátítani. Ez azonban csak medencés vízre vonatkozik. A természetes vizekben való úszást nem lehet igazán tanítani. A különbö­ző vadvizek esetleges veszélyeit csak tapasz­talati úton lehet kiismerni. A világon minden harmadik percben fullad vízbe valaki. Nálunk az is probléma, hogy az „úszómesterek” nagy része valójában csak uszodamester, aki kéthe­tes tanfolyamon vett részt. Egy ilyen minimá­lis életmentési gyakorlattal rendelkező uszo­damestert egyszer „nekem kellett kimente­nem a vízből”. Az oldalt szerkesztette: Szarka Klára. Közreműködött: Dreissiger Ágnes, Lovasi Eszter, Németh Szilárd, Vajda Judit e-mail: naptemaja@mhirlap.hu

Next