Magyar Hírlap, 2002. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-02 / 179. szám

Vesztegetési kísérlettel, a pontozók lefizetésével gyanúsítják az egyik orosz bandavezért Maffiózó döntött a téli olimpián? Újabb olimpiai skandalum: az FBI szerint egy orosz maffiózó megpróbálta befolyásolni a pon­tozást az idei téli olimpia mű­korcsolyaversenyein. Az Orosz Olimpiai Bizottság fantáziálás­­nak, hollywoodi ötletnek tartja az ügyet. MH-összeállítás Olaszországban tartóztatták le a francia vízumért folyamodó orosz Alizman Tohtahunovot, és azzal gyanúsítják, hogy megpró­bált meggyőzni egy bírót, adja szavazatát az oroszokra a páros­ban és a franciákra a jégtáncban a Salt Lake City-i téli olimpián. Az FBI azt állítja, hogy több telefonbeszélgetést lehallgatott az olimpia ideje alatt, a beszélge­tésekből kiderül, hogy az akkor is Olaszországban tartózkodó Tohtahunov megpróbálta meg­szervezni az oroszoknak és a franciáknak is kedvező ponto­zást. James Comey államügyész el­mondta: a „Tajvani” becenévre hallgató Tohtahunov régebben Franciaországban élt, és most szeretett volna visszajutni. Ab­ban bízott, hogy az aranyérem­szerző szolgálatait vízummal ho­norálják majd a francia ható­ságok. A botrány már a téli olimpián kirobbant: a párosok között elő­ször az orosz Anton Sziharulidze, Jelena Berezsnaja kettőst hirdet­ték ki győztesnek, de felmerült a gyanú, hogy az egyik francia bíró, Marie-Reine Le Gougne csalt, így a kanadai Jamie Sale és David Pelletier is aranyérmet vehetett át. Akkor még senki sem gondol­ta, hogy egy orosz bűnöző is áll­hat a háttérben. Az Orosz Olim­piai Bizottság ma sem hiszi, hogy igaz a sztori. „Nem lehetnek ko­molyak ezek a gyanúsítgatások, az egész leginkább egy hollywoo­di film szinopszisához hasonlít” - mondta Gennagyij Svec szóvivő. Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke meg­döbbent a hír hallatán. „Azt tud­tuk, hogy csalás történt, de hogy az ügybe belekeveredett a szerve­zett bűnözés, az rettenetes” - mondta. Pam Coburn, a kanadai szö­vetség elnöke úgy nyilatkozott: beleborzongott, mik történhet­nek a sportágban. „Amikor kide­rült, hogy pontozói részrehajlás miatt a mi kettősünk is aranyér­mes lett a párosok versenyében, csak reméltem, nem lesz az ügy­nek folytatása." Lloyd Ward, az Egyesült Államok Olimpiai Bi­zottságának főigazgatója szeren­csésnek tartaná, ha minél előbb kiderülne: a világ összes verseny­zője azonos feltételek mellett küzd, és nem történt csalás Salt Lake Cityben. Gwendal Peizerat francia jégtáncos - aki Marina Anissina oldalán aranyérmes lett - határozottan kijelentette: még sohasem hallott Alizman Tohta­hunov orosz bűnözőről. „A jégen nyertük meg az olimpiát, nincs szükségünk külső segítségre.” A Marina Anissinia, Gwendal Peizerat páros olimpiai győzelmét még senki sem vonja kétségbe. Az orosz olimpiai vezetők szerint csupán fantáziálás a maffiaügy Fotó: AFP­­ Jean-Loup Gautreau Mi 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 9.00 Kultúrpercek 9.05 Szünidei matiné Alix Kanadai ifj. sor. 9.35 Pillangósziget Ausztrál ifj. sor. 10.00 Rosszcsont kalandjai Ausztrál gyereksor. 10.30 Utánam, srácok! 11.00 Zenelánc Keith Jarrett: Country 11.15 A védelemé a szó Magyar tv-filmsor. A bizonyíték 12.00 Híradó délben 12.55 T.I.R. Olasz-magyar sorozat Derült égből villámcsapás 13.50 Van öt perce? 14.00 Körzeti magazin Miskolc 14.55 Évgyűrűk Nyugdíjasok műsora 15.20 Több, mint doktor Olasz tévéfilmsor. Az új évszak 16.20 Tv- Úszó-EB Döntök 17.50 Körzeti híradók 18.00 Híradó hatkor 18.05 Tűzfal Informatikai magazin 18.35 Ablak Szolgáltatóműsor 19.30 Híradó este 19.53 Sporthírek 20.05 Férjhez menni tilos! Magyar vígjáték Rejtő Jenő regénye nyomán rendezte: Zsurzs Éva 21.45 Agárdy Gábor arcai 22.40 Aktuális 23.00 Híradó este 23.10 THÉMA 23.20 Kultúrpercek 23.30 Megölni egy papot Amerikai-francia krimi Rendezte: Agnieszka Holland , 1.20 Világhíradó RTL KLUB 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Minimax-rajzfilmek Pöttöm George 9.40 Teleparti­játék­ 10.05 Top Shop 10.40 Teleparti 11.05 Top Shop 11.35 Delelő Vidám show délidőben 12.00 Híradó déli kiadás 12.10 Kavalkád 12.40 Ünnepnaptár (vallási műsor) 13.15 Teleparti­játék­ 14.05 Klipklub 14.30 Milagros Perui tévéfilmsor. 14.55 Csak egy szavadba kerül! 15.00 Helene és a fiúk Francia filmsorozat 15.30 Receptklub 15.40 Csak egy szavadba kerül! 15.45 Hegylakó Am. kalandfilmsor. Vakhit 16.40 Kell egy csapat! Napi kvízshow Kokéval 17.35 Vad szenvedélyek Argentin tv-filmsorozat 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.55 Fókusz Közszolgálati magazin 19.20 Fókusz ráadás 19.25 Largo Winch - Az igazságtevő Német-francia­­am. akciófilm-sor. A sarkvidéki befektetés 20.25 Barátok közt Magyar tv-filmsorozat 20.25 Nyári filmkoktél Hollywoodi szafari Amerikai kalandfilm Rendezte: Henri Charr 22.00 Híradó 22.20 Nyáresti találkozások 22.25 Igaz történetek Veszélyes hipnózis Amerikai filmdráma Rendezte: Christopher Leitch 0.05 Baby Blues Amerikai rajzfilmsor. 0.30 Fókusz (ism.) RÁDIÓMŰSOR ________ KOSSUTH ____ ______ 5.00 Reggeli krónika 8.04 A BBC londoni híradója 8.19 Mindennapi tudomány 9.00 és minden órakor hírek, időjá­rás 9.04 Napközben 10.00 Délelőtti krónika 10.04 Cigány­­félóra 11.35 II. Erzsébet királynő titkos naplója Constance Lady Crabtree válogatása 5. 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.04 Vendég a háznál 13.30 „Örüljetek az Úrban mindenkor!" 14.04 Péntek ká­véház 15.04 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika 16.20 Magyarországról jövök... Az én városom Pápa 17.05 Hol­­naprakész 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti krónika 19.05 Ha­tárok nélkül 19.30 Sportvilág 19.50 Jó éjszakát, gyerekek! 20.04 Aranyemberek Ribári Ottó orvos 20.35 Az angol lo­bogó Kertész Imre olvassa fel regényét 5. 21.05 Tetten ért szavak 21.15 Detektív 22.00 Késő esti krónika 22.30 Fó­rum 23.04 Hangversenymúzeum Két zongoraverseny _____________PETŐFI_____________ 6.00 és minden órakor hírek, időjárás Kívánságreggel 8.45 Zöld(Sport)reggel 9.00 Délelőtt 9.01 Hírpercek 9.16 Stú­dióbeszélgetés 9.50 Apró-cseprő 10.03 és 11.04 Közleke­dés 10.10 A vélemény szabad 10.45 Hangalbum 11.05 Sporthírek 11.10 Gordiusz plusz 11.15 „Régi idők dalai" 11.38 Zöld jelzés 11.48 Korkérdés 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verkli. 14.00 Péntektől péntekig 16.00 Köz­lekedés 17.00 Úszórandevú Közvetítés az úszó EB-ről 18.01 Kölyökrádió 18.30 Kultúrhistóriák 18.55 sport 19.04 Sportpercek 19.15 Rock, film, slágerek. 20.00 Vál­tóhang 21.04 A Dresch Quartet hangversenye A Balázs Ele­mér Group hangversenye 23.00 Hírpercek 23.15 Tele-stú­­dió Gőzön Ákossal 0.00 Éjfél után...Óránként hírek, időjá­rás 2.06 Éjszakai Rádiószínház 55 percben Kisfaludy Ká­roly két vígjátéka 4:03 Magyar nóták, csárdások - 22 Magyar Hírlap 2002. augusztus 2., péntek SPORT - KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT ________TV2 5.45 Faluvilág 6.00 Baba-mama magazin 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a TV2-vel Barátok és szerelmek Mexikói tv-filmsorozat 9.30 Szeretni beindulásig Spanyol-argentin sorozat 10.00 Sonadoras - Szerelmes álmodozók Mexikói tv-filmsorozat 10.30 Közvetlen ajánlat 11.15 Vad angyal Argentin tv-filmsorozat 12.00 Claudia - Az önök kedvéért újból 12.40 Bajnokakadémia Brit ifj. sorozat 13.05 Mozidélután Az utolsó mohikán Brit kalandfilm Rendezte: James L. Conway 14.40 Kapcsoltam 15.15 Trükkös halál Amerikai akciófilm-sor. Francia csók 16.10 Melrose Place Amerikai tévéfilmsor. 17.05 Yago Spanyol-argentin kalandfilmsor. 17.55 Aktív (a TV2 magazinja) 18.30 Tények - Hírműsor 19.05 Jó barátok Amerikai vígjátéksorozat 19.30 Rex felügyelő Német-osztrák krimisor: A bosszú 20.30 Tények röviden 20.35 TV2 - a nyári mozisok(k)! Micsoda csapat! Amerikai vígjáték Rendezte: Penny Marshall Főszereplők: Tom Hanks, Geena Davis, Madonna 23.10 Jó estét, Magyarország 1­0.10 Unokatestvérek Amerikai vígjáték Rendezte: Joel Schumacher 2.05 Sziget híradó 2.20 Autótrend, 2002 2.50 Span - SMS-chat Tigerrel 3.20 Aktív (ism.) DUNA TV 5.10 A Vatikáni Rádió adása 5.30-8.30 Indul a nap 8.30 Műsorismertetés 8.40 Nyári matiné 8.45 Montana trükkös gulyajáró madarai Japán ismeretterjesztő film 9.10 Mozidélelőtt 10.35 Váltó 11.05 Mire a levelek lehullanak 11.50 Híradó 12.00 Déli harangszó, műsorismertetés, vers 12.10 Gazdakör 12.25 Miért?­­Kérdések a közéletről 12.55 Cigányholokauszt 13.10-13.40 10 éves a Duna Televízió 13.40 Barcasági csángók között Magyar portréfilm 14.50-16.25 Navigátor 15.35 10 éves a Duna Televízió 16.25 A tudomány kincsesháza 16.55 Ötórai zene 17.00 Kalendárium 17.55 Műsorajánlat 18.00 Híradó, sport 18.30 Mese 19.00 Kalendárium 20.00 Keresztanya Amerikai játékfilm 21.45 Híradó, sport 22.10 Peter O’Toole születésnapjára - La Mancha lovagja Olasz zenés film 00.15 Összkép 00.30 Hírek 00.35 Műsorismertetés, vers NATIONAL GEOGRAPHIC 8.00 Ismétlések Hideg víz, meleg vér 9.00 A mi bolygónk 10.00 A tudomány hírei 11.00 Lavina! 12.00 Lenyűgöző találmányok 13.00 Hideg víz, meleg vér 14.00 A mi bolygónk 15.00 A tudomány hírei 16.00 Lavina! 17.00 Lenyűgöző találmányok 18.00 A tudomány hírei 19.00 A Kalahari bajtársai 20.00 Taxival a világ körül Isztambul és Panama 20.30 Megfordulhat még a világ 21.00 Hangyaveszély a rákok szigetén 22.00 Kína-A szépség ára 23.00 A viharok szerelmesei 0.00 Hangyaveszély a rákok szigetén 1.00 Kína-A szépség ára M2 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 9.00 100 kép a XX. századról 9.10 Panoráma 9.35 Madrigál-történet Szekeres Ferenc karnagy köszöntése 10.05 Örök időkre Portugál tévéfilmsor­ 11.00 +1. Kulturális háttérműsor 12.00 Topmodell 12.30 Pillangósziget 13.00 Híradó délben 13.50 Jelképtár (a híd) 14.00 Koffer - Utazási magazin Egyiptom 14.30 Magyar Ház, Szórvány 15.00 Ajándék volt minden perc és óra - Tolnay Klári sanzonfelvételei 15.20 Mérföldkövek a magyar technika történetében 15.50 A film és A film és a fény 16.25 Kultúrpercek 16.50 Fürkész történetei A csokoládé 17.15 Múlt-kor 17.45 TS: Sportmagazin 18.30 TS - Kajak-kenu EB Középfutamok 20.00 THÉMA 20.15 Híradó este 20.40 Sporthírek 20.45 Századunk SPEKTRUM TV 8.00 Négylábú páciensek 8.30 Állatmesék a rendelőből 9.05 Gazdagok és híresek 10.05 Bábeli utazás 12.00 Munkahelyek Európában 12.10 Hadak útjai 13.10 Vihar, vihar, vihar 13.40 Mit üzen a tudomány? 14.15 Ínyencségek 14.25 Impresszionista festők Toulouse-Lautrec 15.20 Láss világot! Egyiptom 16.15 Roncsderbi 17.15 Emberek és egerek 18.00 Környezetvédelmi katasztrófák 18.35 Nemes küldetés 19.10 Vadcsapásokon 19.45 Földünk a magasból 20.45 A pszichológia ösvényein 21.20 Több mint képzelgés 21.55 Az európai művészet nagy korszakai 22.55 A vándorsólyom 23.50 Életben maradni 0.25 Egyszerűen főzni 1.00 A hidegháború főszereplői Csak a gyerekfutball érdekli most az edzőt Nyilasi Tibor szakfelügyelő lesz az egyik korosztályos válogatottnál Újra munkát vállalt a magyar fut­ballban Nyilasi Tibor. A hetven­szeres válogatott játékosból lett edző utoljára 1998-ban a Ferenc­város kispadján ült, azóta legfel­jebb két fiának szurkolt. Most vi­szont igent mondott az MLSZ fel­kérésére, s az egyik korosztályos válogatott szakfelügyelője lesz. „A gyerekfutball szívügyem - mondta Nyilasi. - Bozóky Imre, a szövetség elnöke kért fel, s el­viekben igent mondtam neki, bár egyelőre semmilyen szerződést nem írtam alá. Ezzel együtt minél előbb szeretném elkezdeni a munkát. Már csak azért is, mert ami a Bozsik-programmal együtt indul, jól átgondolt, kidolgozott rendszer, s a magyar futballnak pedig manapság leginkább a terv­szerű utánpótlás-nevelés segíthet a legtöbbet.” Hogy aztán mit tenne, ha vala­melyik csapat edzőnek kérné fel, a kérdésre Nyilasi úgy felelt: egyelőre ilyesmi nem foglalkoz­tatja, csak a gyerekfoci. BF Bokor Péter és Hanák Gábor sorozata 21.15 Magyarország 2002 Budai Ilona népdalénekes 21.40 Találkoztam boldog cigányokkal is Jugoszláv filmdráma 23.00 Záróra 0.00 Aktuális Négy nemzet párosai a Michelin-Budapest-ralin A jövő péntektől vasárnapig ren­dezik meg a 16. Michelin-Buda­­pest-ralit, a nyolcfutamos orszá­gos bajnokság hatodik versenyét, mely kettes szorzójú Európa­­bajnoki futam is egyben. A ver­seny a hazai bajnokságban más­feles szorzójú, ami azt jelenti, hogy a győztes a szokásos húsz pont helyett harmincat kap, így fontos lehet a bajnokság végső kimenetele szempontjából is. Eldőlt, hogy a 16. Miche­­lin-Budapest-rali prológját a jö­vő pénteken 15.45 órától a pesti alsó rakpart Dráva utcánál kez­dődő szakaszán rendezik, s az ér­deklődők az „emeletről”, vagyis a felső részről nézhetik az 1200 méteres szlalomot. Szombaton Salgótarján környékén verse­nyez a mezőny, a Salgó-ralik so­rán megismert pályákon, Zagy­varónán, Mátrakeresztesen, a Mogyorós-oromnál, Sámsonhá­­zánál, Bokornál. Ezen a napon 12 gyorsasági szakaszt bonyolí­tanak le, s ezek össztávja 115,6 kilométer. Vasárnap nyugatra megy a mezőny, Oroszlánynál, Tatabányán, a Rugógyári úton lesz öt gyorsasági 77,1 kilométe­res távon. Szombaton a szerviz­park Salgótarjánban, a Karancs Szálló előtt, az esti szerviz a Pó­lus Center parkolójában, míg va­sárnap Környén, illetve a cél előtti zárószerviz Budaörsön, a Tescónál lesz. A verseny köz­pontja a Westend City Center, itt lesz a gépátvétel, a rajt, a cél és a díjkiosztó. A magyar élmezőny tagjain kívül - a tavaly jetskibalesetet szenvedő Hideg Krisztián is ne­vezett - indul a horvát és az uk­rán bajnok, s jönnek olaszok, így négy nemzet versenyzői rajtol­nak. A verseny előtti tájékoztatóra eljön a nemzetközi szövetség ra­libizottságának vezetője, Shek­har Mehta is, s a szervezők és a magyar szövetség vezetői remé­lik, a vele történő tárgyalások eredményeként jövőre ötös szor­zójú lesz a Michelin-Budapest­­rali. FG _______HBO 6.30 Az örökségsziget Amerikai családi film 7.55 SzexTett Amerikai vígjáték 8.20 A Millió Dolláros Hotel Ameri­kai-brit-német filmszatíra 11.20 Wonder Boys - Pokoli hétvége Német-japán-brit­­amerikai filmdráma 13.10 Dick Tracy Amerikai akciókrimi 15.00 Életem értelme Am. filmdráma 17.10 Jó barátok Amerikai vígjátéksor. 17.35 Szívedbe zárva Amerikai vígjáték 19.30 Mozi! Mozi! Mozi! Filmmagazin 20.00 Mocskos zsaruk Amerikai akcióthriller Főszereplők: Mark Wahlberg, Chow Yun-Fat 21.45 A zseb Brit kisjátékfilm 22.00 Köszi a csokit Francia-spanyol-svájci thriller 23.45 Az asztronauta Amerikai sci-fi thriller 1.35 Vendetta Amerikai filmdráma 3.30 Hollywoodi akcióhősök Sean Connery 4.00 Harcosok klubja Német-am. akcióthriller VIASAT 3 6.20 Gyerekeknek 1 8.00 Kapcsolódj be! 9.00 Sztárcsázz! 10.00 Tantusz 11.00 Kapcsolódj be! 13.00 Starsky és Hutch 13.50 Gyerekeknek! 15.05 Tantusz 15.55 Alex Mack titkos élete 16.25 Űrszekerek - Voyager 17.15 Starsky és Hutch 18.05 Hollywoodi sztárok 18.15 Jerry Springer-show 19.00 Egy rém rendes család Steve tojása Buli az Anthraxszal 20.00 A Simpson család 20.25 Űrszekerek - Voyager 21.20 Ha a golyó csontig hatol Amerikai akciófilm 23.05 Hollywoodi sztárok 23.20 Ismétlések Egy rém rendes család 0.15 Jerry Springer-show 1.00 Obsession Erotikus film 2.30 Ha a golyó csontig hatol 4.05 A Simpson család MAGYAR ATV 5.50 Nap-kelte 9.00 Napi 120 perc 11.00 Összefüggések 11.30 Délidő 13.00 Egymás között 14.05 Pró és kontra 14.35 Vendég: a TV-11 15.35 Popvilág 16.45 Nap­nyugta 17.50 Fradi Tv 18.50 Alapozó 19.00 ATV-híradó Összefüggések 20.00 Sajtóklub pénteken 21.00 „Intim’’ beszélgetések (riportmagazin) 22.00 Híradó 22.30 Ormos­ság 22.50 Autósmagazin 23.10 Kulturális kalauz 23.40 Színházi látcső 0.15 ATV-híradó Összefüggések 1.10 Színházi látcső Augusztus 3-án, szombaton reggel is Nap-kelte 6.50 és 11.00 óra kö­zött a Magyar ATV-n stúdióbeszélge­tésekkel, szolgáltatásokkal, hazai és külföldi jelentésekkel. Műsorvezető: Verebes István. Telefonszám az adás idején: 251-0519. Tervezett témák: - Drága produkció csúcsnyeremé­nyekkel. - Ami még Magyarországon soha nem volt: Big Brothers Show. - Az 1945 utáni kormányok titkos­­szolgálati kapcsolatai, azok a rej­télyes besúgóhálózatok... - A móri gyilkosság legújabb fejle­ményei. Valóban vallomást tett-e a halála előtt a pénztárosnő? - Zoltán Erika a Playboy augusztusi sztárja. -Torgyán Józsefnél első számú köz­ellenség lett Deák József pártfő­ügyész, akinél állítólag rejtélyes módon tűnt el a székházeladási szerződés. BUDAPEST TV 6.50 Elképesztő ébresztő 12.10 Pol-óra (ism.) 13.00 Énekfesztivál 14.00 Pol-óra 15.05 Aerobik 15.15 Váriá Vladimír Magyar kisfilm 16.15 Művészbejáró 16.55 Kék fény híradó 17.00 Város­kép Tv 18.00 Biztonságvonal 19.00 Kék fény híradó 19.25 Torna 19.45 Na mi újság? 20.50 Kék fény híradó 21.00 Beszélgetés tabuk nélkül 22.00 Érdióra 23.00 Vetkőztető játék 2­0.00 Dumakanyar

Next