Magyar Hírlap, 2002. december (35. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-09 / 286. szám

16 Magyar Hírlap BEFEKTETÉS 2002. december 9., hétfő Minden szoba légkondicionált - Belülről teljesen felújított - Dunai panoráma az erkélyről Rózsadombi luxuslakás félszáz millióért A Rózsadombon, a Vérhalom térnél található az a 124 négyzetméteres lakás, amelynek az irányára ötvenkétmillió forint. Ezért már légkondi­cionáló és masszázskád is jár. A társasházi lakás az értékelési rendsze­rünkben 109 pontot ért el. Németh Géza A kétemeletes ház 36 éve készült, és hat lakás található benne. Emellett a földszinten orvosi ren­delő működik. A ház - a fal vas­tagságából ítélve - B30-as tégla. A bemutatásra kerülő lakás a má­sodik emeleten található. A 124 négyzetméter alapterü­leten egy nappali, egy gyerek- és egy hálószoba, valamint egy külön étkező is található. De menjünk sorjában. Az előszoba hat négyzetméte­res és parkettás. Itt jegyezzük meg, hogy a konyhát és a fürdő­szobákat leszámítva valamennyi helyiség padlója parketta, akkor is, ha erre szőnyegpadlót fektet­tek. A bejárati ajtóval szemben a konyhába juthatunk, attól jobbra egy ajtóval záródó, de inkább szekrénynek mondható kamra ta­lálható. A konyha teljesen felsze­relt, villannyal működteti a sütőt és a kerámialapos főzőlapot, a pultba mosogatógépet is beépítet­tek. Mint megtudtuk, a lakást hat évvel ezelőtt teljesen felújították. Nemcsak a konyhabútort cserél­ték ki, hanem a fűtést, a víz- és a villanyvezetéket is. Az előszobából balra nyílik az étkező, amely a konyhából is meg­közelíthető. A 23 négyzetméteres helyiség nappali szobának is elég nagy lenne, sőt előtte erkély is ta­lálható. Ha visszatérünk az előszo­bába, akkor a kamra utáni ajtó a fürdőszobába vezet. Itt külön he­lyiségben van a vécé, maga a für­dőszoba pedig egy mosdóból és kádból áll, de itt jutott hely a mo­sógépnek is. Ebből a helyiségből ajtó vezet a gyerekszobába, ami a folyosóról is megközelíthető. A gyerekszoba alapterülete 15 négy­zetméter. Az előszoba L alakú folyosó­ban folytatódik. Ebből először a gardróbszoba nyílik. Itt helyezték el a kombi cirkó készüléket is. En­nek a használati melegvíz-készítő része látja el a másik fürdőszobát (a konyhát és a már bemutatott fürdőszobát külön gázbojler táp­lálja). A folyosóról szemben nyílik a nappali szoba. Ez a lakás legna­gyobb helyisége, az alapterülete 28 négyzetméter. Az ablakai délre néznek, és az erkélyről a főváros panorámájában lehet gyönyör­ködni. A dombok alatt látható a Duna, a hidakkal. A parkettára ebben a szobában­­ és a hálószo­bában is­­ szőnyegpadlót fek­tettek. A folyosóról jobbra juthatunk be a nagy fürdőszobába. Ebben előbb egy kétmedencés mosdón akad meg a tekintet (ezzel szem­ben van a hálószoba ajtaja), majd beljebb haladva a zuhanyozó és a masszázskád következik. A kád­hoz lépcsőn lehet feljutni. A für­dőszoba és a gardrób között egy külön bejáratú vécé tartozik a la­kás ezen részéhez. A hálószoba alapterülete 11 négyzetméter. Mind a négy szoba légkon­dicionált, de nem közös berende­zés, hanem helyiségenkénti split­­klímák állítják elő nyáron a hideg levegőt. A kültéri egységek az er­kélyen vagy a falon találhatók, be­lül csak a befúvó egység látható. Az ablakok az eredeti kapcsolt gerébszárnyú szerkezetek. Az aj­tók is a régi lemezeit Épfa-termé­­kek. A lakáshoz tartozik a pincé­ben három darab tároló. Ezek mindegyike négy négyzetméter körüli. A tulajdonos jogot tarthat két kerti autóbeálló helyre is. Értékelési rendszerünkben az elhelyezkedésért a maximális húsz pont járt. Ebből tíz pontot ér a zöldövezet, a másik tizet pedig az, hogy normál forgalomban a bel­városból 20 percen belül megkö­zelíthető autóval. A lakáson kívü­li funkciók közül két pontot értek a tárolóhelyiségek, és ugyaneny­­nyit tudtunk adni az autóbeálló helyekre. Ami a lakás belsejét illeti, az alaprajzi elrendezés tíz pontot ért. Hiába a nagy alapterület, az álta­lunk felállított szabályok szerint a lakás három személyes. Ez úgy jön ki, hogy a szülői hálóban lak­nak ketten, gyerekszoba pedig va­lamennyi csemetének jár (a nap­pali és az étkező ebből a szem­pontból figyelmen kívül hagyan­dó). Az egy személyre jutó fajla­gos ár 17,3 millió forint, a mi szisz­témánkban tízmillió felett már nem jár pont. Viszont maximális pontot kapott a konyha, az étke­ző, valamint tíz pontot adtunk a klímáért is. Ugyancsak a lehetsé­ges 15 pontot érdemelték ki a für­dőszobák az egyéb mellékhelyi­ségekkel együtt. Miután mosásra­­szorításra nincs külön helyiség, így azért nem tudtunk pontot adni. MH-pontozás kategóriák szerint Elhelyezkedés 20 pont Lakáson túli funkciók 4 pont A lakás belülről 85 pont Összesen 109 pont Maximum 148 pont A ház kívülről a hatvanas évek stílusát mutatja. A lakás teljesen felújított. Kicserélték a fűtést és valamennyi vezetéket. A felújítás különösen a szülői hálószobához kapcsolódó fürdőszobában látszik meg, ahol zuhany és masszázskád is található ÉRTÉKMÓDOSÍTÓ TÉNYEZŐK A Biggeorge’s értékelési divízió ingatlanforgalmi szakértőjének véleménye a lakás értékét meghatározó főbb értékmódosító tényezőkkel Értéknövelő tényezők • csendes, zöld környék • a buszmegálló ötven méteren belül HIRDETÉS 101 év - Kertész Imre Nobel díja A Klubrádió 95.3 kedden délután 4 órától élő, egyenes adásban közvetíti a Nobel-díj átadásának ünnepségét Stockholmból. A budapesti stúdióban Kornis Mihály író, Koltay Lajos operatőr-rendező és Balassa Péter irodalomesztéta követi nyomon az eseményeket, miközben a hazai közélet kiválóságai, egyebek között Komár János, Kurtág György, Kállai Ferenc, Kocsis Zoltán, Medgyessy Péter, Bodor Pál, Gerő András és sokan mások köszöntik az első Nobel-díjas magyar írót, Kertész Imrét. A műsorvezető Orosz József. 95.3 Értékcsökkentő tényezők • a lakáshoz nem tartozik garázs • a lakás az épület felső szintjén található MŰTÁRGY Komoly művek biztató árakon Bár az összegzésre még várni kell, már látható, hogy idén is a kará­csony előtti időszak lesz a műkereskedők legnagyobb forgalmat hozó hónapja. A fokozott érdeklődés a debütáló László VargArt Galériá­nak is kijárt, erre számít ma este a Mű-Terem Galéria, holnaptól pe­dig négy napon át a Bizományi. Gréczi Emőke Az Antik Enteriőr közönsége megtekinthette a László VargArt árverésének festményanyagát. Ugyan - más aukciós kiállítások­kal ellentétben - mindössze négy napot adtak a választásra (a kata­lógust persze korábban kezébe ve­hette a közönség), a helyszín és az időpont szerencsés választásnak bizonyult, mert így éppen elegen szereztek tudomást a rendezvény­ről. Múlt hétfőn meg is telt a Pesti Vigadó nagyterme, minden „fon­tos” vevő és kereskedő jelen volt, legalább megbízottai által képvi­selve. A száznál alig több tételt al­kotó művészek névsora megfelelt a nagy aukciós házak kínálatának, talán valóban csak azzal a különb­séggel, hogy feleannyi tétel indult, mint Kieselbachnál vagy Virág Ju­­ditéknál szokás, így pedig a forga­lom ideális esetben is legfeljebb a fele lehet a náluk megszokott kö­zel félmilliárdnak. És ki bízna ab­ban, hogy vevőt és vásárlásra szánt pénzt lehet „lekötni” a két neves galéria téli aukciója előtt néhány nappal? A teljes forgalom mellett egy árverés sikerét az mutatja, ha a „nagyágyúk” jó árat érnek el, mert ezekre fizetőképes vevőt ta­lálni a legnehezebb. A százmillió­nál magasabb végső összeget vé­gül valóban a nagy művészek re­mekművei hozták össze. Bernáth Aurél Csendélet Cézanne-könyv­­vel című 1945-ös vászna nem hiá­nyozhatott egyetlen Bernáth­­gyűjteményes kiállításról sem, en­nél jobb bizonyíték pedig nincs a mű jelentőségére. Egy apró fény­kép tanúsága szerint a tárgyak egy része ma is megvan, a kép pe­dig most ismét gazdát cserélt, tizenegymillió forintért. Aba-No­vák Vilmos zugligeti (vagy felső­bányai?) látképe (Kilátás az abla­komból) az előző tételhez hason­lóan 6,5 millióról indult, de ára elérte a tizennégymilliót. Ezen is túllépett egymillióval Czigány Dezső 1929 körül, Párizsban ké­szült Mulatt nő című portréja. Szép árakat értek el Ferenczy Ká­roly, Mattis Teutsch János, Schönberger Armand művei. A galéria következő árverésével jö­vő decemberig vár. A BÁV karácsonyi szezonja az aukciós teremben négy napig tart, ám miután nem titok, hogy az üzlethálózat forgalma messze meghaladja az aukciósét, ezért a cég nem kényszerül arra, hogy ezen a négy napon produkáljon kiemelkedőt. A 311 ékszertétel 46 milliós összesített kikiáltási áron indul, ebből egy 118 briliánssal és 17 ap­ró gyémánttal díszített nyakék kezdő ára eleve négymillió forint lesz. Már egyetlen méretes bri­liáns is elég, hogy egy gyűrű 3,3 millióról induljon, két kisebb, két nagyobb pedig egy 2,4 millióról kezdő fülbevalót ékesít. A fest­ménykínálat hat-hét éve még más jelzőt kaphatott volna, most leg­feljebb erős közepesnek tekint­hető a konkurenciához képest. Árvereznek egy kétoldalas Rippl-Rónai-pasztellképet, egyik oldalán egy somogyi tájképpel, másik oldalán egy női portréval (2,5 millió). A 223 tétel együtt 56 millióról indul. A decemberi műtárgyanyag nagyobb részét az utóbbi egy-két évben felértékelődött ezüstök adják. Bár a tételszámot tekintve a legsoványabb - mégis a leggaz­dagabbnak tekint­hető - a szőnyegkí­nálat, hiszen ebben a műfajban a 69 té­tel kimagasló meny­­nyiségnek tekinthe­tő. Arról nem is szólva, hogy a ki­kiáltási árak is igen szerények. Az utolsó nap a régi játékoké. Míg Londonban a régi babák, mackók, au­tó- és vasútmodel­­lek, pléhjátékok után komoly bevé­telt könyvelnek el az aukciós házak, nálunk eddig legfel­jebb a régiségpia­cokon találkozhat­tunk játékokkal. A BÁV most változtatni kíván ezen, és egyéves felvevői munka eredményekép­pen sikerült 160 tételt összeszed­ni. Lesz százötven éves tarokk­­kártyacsomag, 50-es években használatos rendőrautó korabeli modellje és babalakás-berende­­zés, párezres, legfeljebb néhány tízezres kikiáltási áron. A fentiek mellett ugyancsak ezen a héten, 13-án tartja grafikai árverését az Arte Galéria a Vár­megye utcában. Aba-Novák Vilmos: Kilátás az ablakomból. Le­ütési ára tizennégymillió forint volt

Next