Magyar Hírlap, 2003. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-06 / 4. szám
2003. január 6., hétfő SPORT Ha Maradonától kapott volna autogramot... Lékó Péterre az idén a Kramnyik elleni világbajnoki páros mérkőzés is vár A Nemzetközi Sakkszövetség az új év első napjaiban tette közzé világranglistáját, amelyen Lékó Péter nemzetközi nagymester az ötödik helyen áll. Az idén akár világelső is lehet, ha sikerrel vívja meg a Vlagyimir Kramnyik elleni világbajnoki páros mérkőzést. Volt már magyar sakkozó ilyen előkelő helyen a rangsorban? Én is voltam már ötödik, de az negyedéves ranglista volt. Valószínűnek tartom, hogy a tavalyi eredmények alapján készítette a nemzetközi szövetség a listát. Egyébként szeretnék gratulálni Polgár Juditnak, aki fantasztikus teljesítményt nyújtott tavaly. Több mint kétezer-hétszáz Élő-pontig jutott, és már most nagyon jó formában van, tehát még az eddigieknél is jobb eredményeket várok tőle. Hogyan néz ki egy napja? Csak a sakkra koncentrálok. Naponta nyolc-tíz órát töltök a tábla mellett. Ám ha nagy verseny előtt állok, akkor ez az idő hatórányira csökken. Az elemzések mellett egy-másfél órát intenzív testmozgással töltök, ilyenkor úszom, focizom, teniszezem. Kállai Gábor azt nyilatkozta, 2003 Lékó Péter éve lesz. Mit gondol, mit értett ezalatt a szövetség szakmai igazgatója? Valószínűleg a világbajnoki döntőt. A dortmundi győzelem a világbajnokjelöltek versenyén megnyitotta az utat, hogy egy magyar sakkozó döntőt játszhasson, így aztán remélem, nemcsak az enyém, hanem a magyar sakkozás éve is lesz az idei. Hogyan készül az év meccsére? Intenzíven. Karácsony előtt egy nappal fejeztem be az egy hónapos edzőtábort, és február végén ülök asztalhoz Linaresben, ahol a világ élvonala indul, így ott lesz Kaszparov, Ponomarjov, Anand és Kramnyik is. Március közepén Monacóban is játszom. Kramnyik is indul, így aztán a döntő előtt kétszer is lemérhetjük egymás ellen, ki milyen formában van, és milyen önbizalommal várja a páros találkozót. Gondolom, sem ön, sem Kramnyik nem játssza ki az ászait. Azt nem tudom, ő milyen taktikát választ, de amit meglepetésnek szánok a világbajnoki döntőre, azt Linaresben nem tárom a világ elé. Hogyan látja a döntő esélyeit? Úgy vélem, ötven-ötven százalék. A pillanatnyi forma döntő lehet. Nincs olyan szaktekintély a világon, aki előre képes lenne megmondani a győztest. Lehet már tudni, hogy hol és mikor lesz a döntő? Még nincs konkrét időpont. A nemzetközi szövetség azt szerette volna, ha április közepén asztalhoz ülünk, de mivel még most sem tisztázódott a helyszín és az időpont, június elejénél előbb biztos, hogy nem lesz mérkőzés. De ez januárban mindenképpen eldől. Korábban lehetséges helyszínként Budapest is szóba jött. Igen, s nekem igazán mindegy, hogy hol mérkőzünk, de az országnak óriási reklámot jelentene, ha Budapest lenne a rendező. Nekem is meghatározó élményem volt, amikor hétévesen átvittek Szabadkára egy világbajnoki döntőre. A Tál nagymestertől kapott autogram eldöntötte, hogy melyik sportágat választom. Ha történetesen Maradona-autogramot kapok, ma alighanem futballoznék. Szerencsére a sakkot választotta. Most már én is szerencsének tartom. Burkovits Ferenc Lékó Péter szerint az országnak óriási reklámot jelentene, ha Budapesten játszanák a világbajnoki döntőt A magyar bajnoknő 11. lett a négytávú összetett gyorskorcsolya EB-n Marad a jégen Egyed Krisztina Összetettben a 11. helyen végzett,és ezzel pályafutása legnagyobb sikerét érte el a sokszoros magyar bajnok Egyed Krisztina a hét végi, heerenveeni négytávú összetett gyorskorcsolya Európabajnokságon. A bajnoknő pénteken, a verseny előtt azt nyilatkozta lapunknak, nagyon szomorú lesz, ha nem sikerül a ló közé jutnia, sőt azt is kilátásba helyezte, hogy akkor be is fejezi a versenyzést. Nos, Egyed Krisztinának nincs oka a visszavonulásra, hiszen 500 méteren harmadik lett a 22 induló között, majd szombaton 1500 méteren a tizedik, 3000 méteren a 12., 5000 méteren pedig a 14. helyet szerezte meg. „Nagyon boldog vagyok - nyilatkozta a verseny után -, pályafutásom során még soha nem értem el ilyen jó eredményt. A sikert annak köszönhetem, hogy töretlen volt a felkészülésem, sem sérülés, sem betegség nem akadályozta a munkámat.” Egyed Krisztina Hollandiából egyenesen Salt Lake Citybe utazik, ahol a hét végén a sprint Világkupán indul, majd egy hét múlva a sprintvilágbajnokságon. BF A végeredmény, Európa-bajnok: Anni Friesinger (német) 162 965, 2. Claudia Pechstein (német) 164454, 3. Renate Groenewold (holland) 165917, ...11. Egyed Krisztina 171469 pont. A sokszoros magyar bajnoknő pályafutása legjobb eredményét érte el Heerenveenben Fotó: mti/ap - Basczerwinsw Hazánkban hétfőn szép téli időben lesz részünk. Délkeleten eleinte változóan felhős lesz az ég, máshol többórás napsütésre számíthatunk. Ennek ellenére hideg lesz. A légmozgás mérsékelt marad. A hőmérséklet csúcsértéke -5,0 fok között alakul. Késő este -10, -5 fok várható. Humánmeteorológia : Számottevő fronthatás nem várható. A száraz, hideg levegő frissességet, élénkséget ad,jó közérzet alakulhat ki. Légszennyezettség (Budapest) 100 ......... ..... Kedd Szerda Csütörtök 75 Minimum -12, -5 -12, -5 -15, -7 50 Maximum sfc -6, -1 -6, -1 és * -7, -2 --------------------------------------1-------------------------------------- ----- 25 ............. I . . . Szél: élénk ÉK gyenge, mérsékelt élénk K I Fronthatás: kettős front nincs front kettős front 0 SO2 C0 .......NOÉ Magyar városok időjárási adatai(°C) Szeged közepesen felhős -1 Székesfehérvár kissé felhős -4 Interaktív Rt Utazási Irodája, www.internetTravel.hu ff .HIHETETLEN AKCIÓ EGYIPTOMBAN - HURGHDA Januárban, repülővel, 4*-os szállodában félpanzióval 63.900,-Fofő. Főiroda: Bp., Ráday u. 63., 215-5828. Fiókiroda: Bp., Üllői út 440., 296-0083 Békéscsaba közepesen felhős -2 Budapest kissé felhős -2 Debrecen kissé felhős -3 Győr kissé felhős -3 Miskolc kissé felhős -6 Nyíregyháza kissé felhős -6 Pécs kissé felhős -1 ICH 1®1 07:31 16:08 10:11 20:05 Mai névnap: Boldizsár Magyar Hírlap 19 Détári Lajos továbbjutással mutatkozott be Továbbjutott Détári Lajos csapata, az ACB Hanoi a vietnami futballkupában, mégpedig Téger István és Takács Lajos góljával. A harmadik magyar, Lázár Mátyás is végigjátszotta a 2-2-re végződő meccset, amely után az ACB büntetőkkel jutott tovább szintén első osztályú ellenfelével szemben. „Talán a tíz fok körüli hőmérséklet miatt, az előzetes nagy várakozásokkal ellentétben, mindössze hét-nyolcezer ember ült a lelátón - mondta érdeklődésünkre Détári edző. - Elégedett lehetnék a látottakkal, ám az örvendező vezetőkkel szemben én azt is észrevettem, hogy az ellenfél kétszer jött át a félpályán, és mindkét támadásából gól lett. Úgyhogy különösebben nem vagyok boldog hátvédeink teljesítménye láttán. A jövő héten újabb kupameccsünk lesz, s nagyon remélem, hogy azon már lényegesen jobban fogunk védekezni. Aztán jön a nagy kaland: 19-én kezdődik a bajnokság.” • BF A Postás nyert, a Statisztika vesztett az asztalitenisz-kupákban Felemás magyar szereplés Felemásra sikeredett a magyar női asztalitenisz-csapatok szereplése az európai kupák elődöntőinek első mérkőzésén: a Postás- Matáv nyert az ETTU-kupában, a Statisztika kikapott a BEK-ben. Fülöp István, a huszonötszörös BEK-győztes Statisztika női asztalitenisz-csapatának edzője azt mondta a német Kroppach elleni BEK-elődöntő előtt, hogy még egy esetleges 3:1-es vereség is belefér, hiszen az egy hónap múlva esedékes visszavágón már ott lesz tajvani légiósuk, Chen Jing is. A Statisztika edzője joggal bízhatott abban, hogy csapata Chen nélkül sem szenved súlyos vereséget, hiszen a papírforma szerint a legjobb európai játékosnak, a horvát Boros Tamarának le kellett volna győznie a németek kínai légiósát, Wu Jiaduót. Az első két játszmát Wu nyerte, aztán Boros megtalálta önmagát, egyenlített, s a döntő játszmában három meccslabdája is volt, de egyiket sem sikerült értékesítenie, a kínai pedig 12:11-nél élt a lehetőséggel. Fazekas Mária az Európa-bajnok Nicole Struse ellen ugyan nem játszott rosszul, de a fontos pillanatokban bátortalan volt. Molnár nem tudott mit kezdeni a világ egyik legjobb védőjátékosával, Jie Schöppel. A vége 3:0 lett, s ráadásul a játszmaarány is rossz a magyarok szempontjából, a visszavágón a németeknek elég három játszmát nyerniük a döntőbe jutáshoz. A Statisztika csapatigazgatója, Ormai László azt mondta, ilyen eredmény után nincs értelme Chen Jing szerződtetésének. Vagyis úgy tűnik, a Statisztika az idén nem tudja folytatni szenzációs BEK- szereplését. Minden bizonnyal ott lesz viszont a döntőben a Postás-Matáv női csapata, amely az ETTU-kupa-elődöntő első mérkőzésén a német Röthenbach ellen 3:0-ra nyert, így a visszavágó már csak formalitás lesz. FG Az amerikaiaké a Hopman Kupa MH-összeállítás Perth-ben, a teniszezők Hopman Kupáján, a vegyes csapatok nem hivatalos világbajnokságán az amerikaiak simán nyerték a döntőt az ausztrálok ellen. Alicia Molik nem okozott meglepetést a női világelső ellen, James Blake viszont annál inkább a férfi ranglistavezető legyőzésével, így a párosnak már nem is volt tétje. Serena Williams nem adott esélyt Moliknak, az ausztrál, aki ezen a tornán három, nála esélyesebb teniszezőt is megvert, ezúttal ötven perc alatt kapott ki Williamstől. A győztes a csapatverseny csodálatos hangulatáról beszélt, és azt mondta, nem bánta meg, hogy már jóval a melbourne-i Grand Slam-verseny előtt átment Ausztráliába. Williams most vett részt először a Hopman Kupán. Az elmúlt két évben az amerikaiak a döntőig eljutottak ugyan, de mindkétszer kikaptak. Eddigi egyetlen győzelmüket 1997-ben aratták. A sikerhez még az is kellett, hogy James Blake legyőzze Hewittot, aki 27 hellyel előzi meg a világranglistán. A ő két játszmájuk 64 percig tartott, de lehetett volna még ennél is rövidebb a mérkőzés, ha a második szettben 5:2-nél Hewitt nem hárít egy meccslabdát. A tornán ez volt a világranglista-vezető második veresége, két nappal korábban a cseh Jirí Novaktól kapott ki. Blake is először nyert az ausztrál ellen, az egymás elleni ötödik meccsükön. Ő is tisztában van azzal, hogy Hewitt nincs csúcsformában, de azt is hozzátette, hogy a világelső legyőzése mindenképpen önbizalmat ad a következő tornákra. Az egymillió ausztrál dollár összdíjazású versenyen a két győztes fejenként 120 ezret kapott. Hopman Kupa, döntő: Egyesült Államok- Ausztrália 3:0, S. Williams-Molik 6:2, 6:3, Blake-Hewitt 6:3, 6:4, Blake, S. Williams-Hewitt, Molik 6:3, 6:2. Világvárosok időjárási adatai (°C) Bangkok közepesen felhős 33 Buenos Aires közepesen felhős 28 Los Angeles kissé felhős 25 Miami közepesen felhős 24 Moszkva New York közepesen felhős12 közepesen felhős 4 Peking kissé felhős -1 Rio de Janeiro felhős 28 Sydney közepesen felhős 25 Tokió közepesen felhős 7 Hójelentés: (cm) Bánkút5 Chamonix 110 Chopok 60 Sölden 110 Kitzbühel 30 Maria Alm 20 Kaunertal 190 Pitztal 220 Lomnici-csúcs 90 Kékestető8 Tiefenbach 160 Tonale 120 Alpe D'Huez 110 Éplény6 Val d'Isére 95