Magyar Hírlap, 2003. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-27 / 22. szám

2003. január 27., hétfő Mi 111 mi I in r Lii I ,i. I ,ii Li I mn,vim Minium a i i , SPORTMagyar Hírlap Andre Agassi szenzációs négyese Martina Navratilova ötvenhetedszer lett első Grand Slam-versenyen Serena Williams sorozatban a negyedik Grand Slam-versenyét nyerte, Andre Agassi negyedszer lett első Melbourne-ben. Martina Navrati­lova a vegyes párosban lett első az ausztrál nemzetközi teniszbajnok­ságon, ez volt az 57. Grand Slam-sikere. MH-összeújítás Nem sokban tért el az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság női egyesének döntője az előző há­rom Grand Slam-finálétól. Ezút­tal is a két Williams játszott egy­mással, most is Serena győzött, csak talán egy kicsit nehezebben, mint a tavalyi versenyeken. Há­romjátszmás mérkőzést vívtak, a döntő szettben Venus 4:5-nél ve­szítette el az adogatását­­ és a meccset is. Serena Williams sorozatban a negyedik kiemelt tornát nyerte meg - sorrendben a francia, az angol, az amerikai és az ausztrál bajnokságot­­, a klasszikus Grand Slam azonban az egy naptári év­ben nyert versenyeket jelenti. Ez legutóbb Steffi Grafnak sikerült 1988-ban, előtte pedig Margaret Courtnak 1970-ben és Maureen Connollynak 1953-ban. Serena egy kérdésre azt felelte, hogy ő bi­zony Grand Slam-győztesnek tart­ja magát. Melbourne-ben a szombati már a harmadik kemény meccse volt, az elődöntőben a harmadik játsz­mát 1:5-ről fordította meg Clijsters ellen, és az első fordulóban is há­rom játszmára kényszerült a fran­cia Leit ellen. A döntő után azt mondta, ha Venus úgy adogatott volna az első és a harmadik szett­ben, mint a másodikban, bizonyá­ra másként alakul az eredmény. A két nővér egymás elleni mérlege most már Serena javára billen (6:5), de a pénzdíjak tekintetében még Venus áll jobban, 11902908 dollárt teniszezett össze Mel­­bourne-ig, míg húga 10041992-t, ehhez jöttek a mostani ausztrál dollárok, a győztesnek 1127850, a vesztesnek 563 925, míg a páros el­ső helyéért járó 419715 dolláron osztoztak. Sporttörténelmet írt Andre Agassi, negyedszer győzött Mel­bourne-ben, elsőként a nem ausztrál férfi játékosok közül. Könnyebb volt megnyernie a Schüttler elleni döntőt, mint fele­ségét, Steffi Grafot rávenni arra, hogy játsszanak vegyes párost a párizsi tornán - legalábbis ez ol­vasható a verseny honlapján. A 31. helyen kiemelt német tenisze­ző a döntőbe jutással jóval vára­kozáson felül teljesített, ott pedig már nem volt képes megszorítani Agassit, csak öt játékot tudott el­venni tőle. A második játszma 26 percig tartott, a harmadiknak 21 perc alatt vége lett. A 33. évében járó amerikainak ez volt az ötve­nedik Grand Slam-tornája és a nyolcadik elsősége. Martina Navratilovának pedig az ötvenhetedik: egyesben tizen­nyolcszor, női párosban harminc­egyszer, vegyes párosban nyolc­szor nyert. Legutóbb 1995-ben Wimbledonban lett első, a vegyes párosban, akárcsak az idén. Társa, az indiai Paes sem mai gyerek már, októberben lesz harminc­éves, de még meg sem született, amikor Navratilova már túl volt az első Grand Slam-tornáin. A pá­lyafutását csehszlovák színekben kezdő, de már 1981 óta amerikai­ként versenyző teniszező egy kor­rekordot is megdöntött, 46 és fél évével ő lett a legidősebb GS- győztes, a korábbi csúcstartó Nor­man Brookes volt, aki 46 évesen és két hónaposan lett első az ausztrál bajnokságon a férfi páros­ban, még 1924-ben. Pedig valami­kor azért kezdett teniszezni, hogy ő legyen a legfiatalabb bajnok... Női egyes: Serena Williams (amerikai, 1.EVenus Williams (amerikai, 2.) 7:6, 3:6, 6:4. Férfi egyes: Andre Agassi (amerikai, 2.)­­Rainer Schüttler (német, 31.) 6:2, 6:2, 6:1. Férfi páros, döntő: Llodra, Santoro (fran­cia, 8.)-Knowles, Nestor (bahamai, kana­dai 1.) 6:4, 3:6, 6:3. Vegyes páros: Navratilova, Paes (ameri­kai, indiai)—Danilidu, Woodbridge (auszt­rál, görög) 6:4, 7:5. Andre Agassi hét mérkőzést játszott Melbourne-ben, és csak egy játszmát vesztett, Escudé ellen Fotó: Reuters­­ Mark Baker 19 Loeb nyert Monte-Carlóban A Citroen hármas sikerével feje­ződött be a világbajnokság első futama, a Monte-Carlo-rali, a győzelmet Loeb szerezte meg. A Szabó Gergő, Köhler Zoltán kettős műszaki hiba miatt feladta a versenyt. A tavalyi Monte-Carlo-ralin a Citroennel versenyző Sebastian Loeb volt a leggyorsabb, de sza­bálytalan kerékcsere miatt két perc büntetést kapott, így Tommi Mäkinen ölébe hullott a siker, s Loeb második lett. Az idei sze­zonnyitón aztán Loeb bizonyí­tott, s 38,1 másodperc előnnyel győzte le új márkatársát, Colin McRae-t. A csapathoz szintén most kerülő Carlos Sainz lett a harmadik. Sokáig a címvédő Marcus Grönholm (Peugeot) vezetett, azonban a kilencedik gyorsaságin, negyven kilométer körüli sebes­ségnél kocsija nekicsúszott az út menti sziklának, a futómű megsé­rült, imbolygó kerékkel még elju­tott a szervizig, ám több mint fél órát veszített, s visszaesett a 15. helyre. Loeb ekkor vette át a veze­tést, meg is őrizte, s második vb­­futamgyőzelmét aratta, Grön­holm a 13. lett. A csapatverseny­ben a Citroen 18 ponttal vezet a Ford (10), a Peugeot (6), a Hyun­dai (3) és a Skoda (2) előtt. A Szabó Gergő, Köhler Zoltán kettős balszerencsésen verseny­zett. Egy gyorsaságin az előttük menő autó megpördült a keskeny úton, s Szabóék is több mint há­rom percet álltak, majd defekt miatt vesztettek perceket. A nyol­cadik szakasz után, a 18. helyen el­romlott kocsijuk hajtása, s feladás­ra kényszerültek. FG Duplitzeré a Martini Kupa A Martini Kupa harmadik ciklu­sának befejező, ötödik versenye előtt még Laura Flesselnek, Ki­rály Hajnalkának és Imke Dupli­­tzernek volt esélye arra, hogy ha­zavigye az ezüstserleget. A pont­versenyben vezető francia világ- és olimpiai bajnok párbajtőröző­nő nem jutott be a nyolcas döntő­be, és amikor a most már francia színekben vívó Király a negyed­döntőben kikapott, eldőlt, hogy Duplitzernek a második hely is elég az összetettbeli győzelemhez. A német versenyző ráadásként a döntőben a kanadai Mackayt is le­győzte. A nyolc közé az itthon ví­vó magyarok közül csak Hormay Adrien került, és ötödik lett. Min­­cza Ildikót a 32 között Tóth Haj­nalka győzte le, utóbbi egy fordu­lóval később kapott ki Királytól. A világranglista csaknem teljes élvonalát felvonultató mezőny nagy része tegnap a csapatver­sennyel folytatta. Az Eximbank Kupán az esélyes hazai csapat há­rom mérkőzést nyert, de ez csak a kilencedik helyhez volt elég, az el­sőt, a románok elleni nyolcaddön­­tőt ugyanis 40:37-re elvesztette. Utána a fehéroroszok (39:33), a kanadaiak (41:40) és a svájciak (32:28) elleni mérkőzés már hiába igazolta a papírformát. A világ- és Európa-bajnok válogatottból Hormay, Mincza és Tóth vívott, míg Király helyére Kiskapusi Dó­ra állt. A döntőben a franciák 38:32-re verték az oroszokat. LZ megvenném. (06-20) 393­ porcelánt, ezüstöt, teljes ha- ’SZI EGZOTIKUM ÉS KULTÚRA ----------------------------------------------------- HIRDETÉS 1387. gyatékot. Telefon: 214-4850. BUS Egyiptom­­i vagy 1z napi SZIESZTA megvásárolom 9éPko- (06-20)323-4104. ,sss3 ■»|l1 _______—_______ ORSZÁGOS PÉNZINTÉZET rózsadombi igazgatóságára 2 fő u^rvi^tmnmiu q9’ l LU,c*­Hu,ghada TUN£21A 8^ '»«pfim B?TTT37TT37¥?»T??T­TZH^17 IBI középvezetőt keres Időpont-egyeztetés: (06-30) 415-7938 ^ TM^31 p fiisr ■■HPPPVfW %£2£S3£? ^^^^fTmeses Kelet A NAGYMAROS és Vidéke Takarékszövetkezet tájékoztatja sat. Tel.: (06 20) 312 6165. 1H^A'F(jLD,'2"w,3nap!,4a9«,F,,, , , , . ... . . ,, Körutazások üdüléssel 249 900 Ft-M f tom towlra 41*1 •/YrtTJi»i«tom !«*./ /■ ngw/i 2003. jan.2.-márCIUS 30. köZött tisztelt ügyfeleit, hogy betéti kamatait február 15-étől 1—1,25 üdülések dianerpraitai imgwr­kkgemmils, vámmal /vámtok­va, százalékponttal csökkenti. Részletes információval a kiren- phuket* 299900fmo! B»ngkok-P«it«va­jswwnkiithtti min. 3 éjszakai szállás félpanzióval deltségek szolgálnak. ■BUSÍéIH VELENCEI KARNEVÁL - 3 KOHS*MÜ' IZ-T^L 5900/fő/éj/fp. ................ mn 38 nmn Ft február 91 üdülések 179 900FHDI 13 nap - Február 1. 109.000 Ft/fü. kétágyas szobában A TÚRAS TAKARÉKSZÖVETKEZET tájékoztatja tisztelt ügy- EGY ÉV KÖRÜLI hím német február 28 HÚSVÉT Szicília BEST REBEN (a Madách térnél) JAMBO KENYA-/«*» a HUNGUEST HOTEL felett, hogy betéti kamatait február 12-étől 0,25-2,5 százalék­ juhászkutyának jó gazdit „ „ -. '„7- - 1075 Budapest, Madách u. I. jw-wnhd,* SZIESZTA***-ban ponttal csökkenti. Részletes információval a kirendeltségek keresünk Tel 384-2202 Roma, Pompeji 74000 Ft-tel. Tel.: 26X-1255,26S-I256,321-1049 az india oceánpaulai 148800 Ft-tel/fd .Tolnáinak iwawájiiR. Te| • 326-3260 mvABmumUm. Repsilőjegy: III.OOO Ft/fö+ .umá­n­a . Valamim az emblémánkkal jelöli utazást irodákban , , a HUNGUEST HOTEL h mwmmhb www.anacapntravel.hu ----------------------------------------------------1 VALENTIN NAPI LUXUSHAJO UTAZAS M« Bnup**h«n A POLYGON Informatikai és Tanácsadó Kft. bélyegzőjét (Eng.sz. 1353/1996/1999). __________________________________. MVr/ürimmáutik» MAhM­I -Dán 2003 január 23-án eltulajdonították. Ezért a Polygon Kft. nem HAJDÚSZOBOSZLÓI c . 1157 ttp., sm. isi.an krt. 12. Kérésre biztosítunk: vállal semmilyen felelősséget az ezzel lepecsételt szerződé- avónyüdülés félpanzióval Te..: K9-16,2,-'693 -'695 9T.7 moP,-tolló + mp„.é.n. ,„aekd”­szállitást kisbusszal min. 8 tó esetén . 7 . A v... . QPHMinT Pahni mnnchiitri gyogyuauies respanziovai. mtext 458.0. www.saharatours.hu . . . . napi síjegyeket a közeli, kulonbözé­sekre, illetve árucikkvasarlasokra. A bélyegző tartalma: KOHMiDi Gábor műgyűjtő, Ár 14 500 Ft/fő/hét Tel (06- »­rmnium ROMAI VAROSLATOGATAS nehézségi fokozatú síterepekre Polygon Kft. 15. 6722 Szeged, Kálvária sgt. 25. Adószám: készpénzért vásárolná fest- 201464 0631 egyiptom Pelne­r 2,1 mp (80-150 km) 10402829-20-6. OTP Csongrád M.-i­ng. 11735005-20337911. ményt, bútort, műtárgyakat, U) ■ NnuMhajóúi hiL3*/tp + hajós*/IP. 1479«ofi-.ai »püB. wí*.«,«.// 124.9 ml Ft/ií Semmering-Spital (éjszakai pálya, _________­____________________________________________ hnm,utóknt 363 761 fi Kairói hétvége hii.3*/tp. 79900 Ft-tól F »a-'j-M V Ví "| F’''' ij rj " . ' 1' '1 versenypálya, természetes szánkópálya, nagyatekot. 2bd­/b1b. gHgHBBgnggn| Kairói | Hunghada htl.3*A.i. 137 90« Ft-tól Mérföldekkel előre a Holiday Autos családi lesiklópálya) _ _______ . BÉL­YEGG­YŰJTEMÉNYEKE ^^BTTTFTT | Kairói + Hurghada htl. 4*/a. i. 144900 R­iai || bérautóival V6dGl01T1 rugalmas időkeret­ _ ... , , Kairól + ElGouna htl.4*/a.i. uihnkmi i«ti PoiH,t1jole­wii0BTthilfalikv.jyRngkö^tSOonza#tti­ a Semmering-Hirschenkogel ben Tel (06-30) 984- ’ iyöU elotT' KepesiapOKat, ■■■■■■■■ tink/.ia *B*»entiB*pmMbm! (állandóan kivilágított és havas pálya, aoritor cserkész emléktárgyakat, le- .......... noooh/tó Kanari «Zleetek 3 nap 17.100 Ft-tol éjszakai sietés, szánkópálya . . .. 440B/40. vérborítékokat vásárolunk. BÖSENDORFER zongora egyéb ajánlataink: Bareekn«.. Malaga­­­m,p .....Möníchkirchen) kivilágított pálya, ÉPÍTŐIPARI, szerelőipari, _________________________ Q,Q_,pirA|„: ,, c plaHn TbI ■ tnfi-pm 486- Winodbnie»anomp,fdir.21.a l(IS00 Fl/fó /tmeaaiM/iisaéte/iijátmoiai/jImea ála^iu cím Mís«,*« snowboard pálya, szánkópálya húsipari és más szakembe- T j nm y 7717 J-J­-27-9- \«j»n­u,ai,w.j»ni.uwjor St.Corona - hóágyúzott pályák. .. l.l I I M I Tel.:485-5060. /717. Vckncci kameval 4nap/2ej.febr. 20.. 27. 32 900h/fold . 11 reket keresünk külföldre. lJ u­sotci vocDcuncfceur I li iicn^r* Qnnn c* Art KítWra-tókanevái/Vckncc TmsiForotta 1023 Bp.K^iyadiB u i Helyfoglalás: 243-0654 (06-20)553-4516. ■HHBBÉIIÍIIÉÉBBBBÍ KASTELYBERENDEZESHE Uj USB-port 3000 Ft-ert és Rijcka. febr. 28., 3 nap 32 900Ft/fő Tobi Bdvaos ^052 Bp . Armigk­éziL 4-8 tel.: (99) 314-260, 314-461,314-092. HATNÁM iprvfi r»incziA -rAnA­ r-r i , 1 ... Z vásárolok antik bútort, fest- eladó. Tel.: (06-30) 301- Prága márc. 13,4 nap,2*,1. 34500 fi/ió e-mail: reserve@hotelszieszta. HATSZAMJEGYU plusz jo- TÖRÖTT, karambolos autojat ményt ^ bronzszobrot 1602.­­Zubt.mVN^yHn­.ap.céj.mvk­. szgooFW Bffi Alila HBWIHHBK­ _________hunguesthotels.hu_________ Magyarország időjárása Hétfő kora délután Miskolc O • -B—u *»~Sopron[______ Budapest / Debrecen _0 --------ZI i o 3 ,.T 1 / 4 / -----r-1 \ r ^ / Ao * \ //° 0 v— 2 _— • \ kz'" " Pécs Magyar városok időjárási adatai (°C) Békéscsaba felhős 0 Budapest felhős 1 , Debrecen felhős -1 Győr felhős 2 Miskolc felhős -2 Nyíregyháza felhős -2 Pécs felhős 2 Szeged felhős 1 Székesfehérvár felhős 6­­­OI 11 : I 07:17 16:37 02:38 11:49 Hazánkban hétfőn többnyire erősen felhős lesz az ég, csak kevés helyen süthet ki a nap rövid időre. Sokfelé számíthatunk ködre, ónos szitálásra. Késő délutántól északnyugat felől tovább vastagszik a felhőzet és ott elszórt havazás, majd havas eső várható. Mérsékelt lesz a szél, -2, +3 fok várható. Humánmeteorológia : Délutántól fokozatosan melegfronti hatásra számíthatunk. Gyakoribb lehet a fejfájás, migrénes panasz. A szürke, ködös idő lehangolttá tehet bennünket. Kedd Szerda Csütörtök Minimum -2, 3 -4, 1 -4, 1 Maximum­­ 2, 7 - 0,5 fo­nt -1, 4 Szél: erős ÉNY élénk DNY gyenge, mérsékelt Fronthatás: kettős front nincs front kettős front Mai névnap: Angelika Légszennyezettség (Budapest) 100 ................................ 75 ...... ............. ................ so ............. NI 25 .......1 (­­­0 * 1 SO. C0 NO.- Európa időjárása Oslo .. ICI Interaktív Rt Utazási Irodája, www.internetTraveLseu KEDVEZMÉNYES REPÜLŐJEGY EURÓPA NAGYVÁROSAIBA­n - Április 15.-ig 39.900.-Ft/fő.­­ Főiroda: 81., Ráday u. 63- 215-5828. Fiókiroda: Bp. (mal át 440- 296-0083 Világvárosok időjárási adatai (°C) Bangkok kissé felhős 34 Buenos Aires napos 32 Los Angeles közepesen felhős 24 Miami közepesen felhős 21 Moszkva felhős -1 New York közepesen felhős -9 Peking napos­­4 Rio de Janeiro zápor 25 Sydney zivatar 28 Tokió esős 14 Hójelentés: (cm) Bánkút 25 Eplény 10 Chopok 60 Lpmnici-csűcs 90 Kitzbühel 3o Maria Álm 50 Mariazell 30 Obertauern 70 PÍtztal 220 Sóidén 120 Tiefenbach 170 Toraié i4o Alpe D'Huez 150 Chamonix...................................120 Vál d'lsere jj.0 • Stockholm -1"** — 6- q Koppenhága r~ —j f \ß o s • r~ — _ v C y r>,> 'Dublin jy Varsó • j-Z London. / * — r? J Bécs Budapest f Párizs W • L___J Roma r O Madrid s1 —---------- ^7 Lissabon /... O XT' «Ankara J P íifB-H 16° ^ g)

Next