Magyar Hírlap, 2003. március (36. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-01 / 51. szám

2 Magyar Hírlap A NAP TÉMÁJA: NAGYVAROS! „ÜVEGZSEBEK” Hatalomváltás helyben: Szeged a botrányhős •­ül Azt már hónapok óta megszokhattuk, hogy a választások győztesei és vesztesei folyamatosan egymásra mutogatnak. A hatalomra ke­rültek az előző kormány közpénzherdálásairól, a bukottak ellenben helyes gazdaságpolitikájuk tönkretételével vádolják az ellenfelet a parlamentben. De mi a helyzet azokban a nagyvárosokban, kerületekben, ahol Fidesz-fellegvárat vettek be a szocialisták? A bot­ránylista élén a csődöt jelentő Szeged áll, más polgármesterváltások csendesebbek, valahol pedig szent a béke. A s­­­zeged pénzügyi helyzetéről már a 2002-es őszi helyhatósági vá­lasztások előtt késhegyig menő vitákat folytatott az akkor ellenzékben lévő MSZP-SZDSZ-frakció, a Szegedet irá­nyító Fidesz-MDF-koalícióval. A szocia­listák az önkormányzati választások előtt tartott sajtótájékoztatójukon kijelentet­ték, tudomásuk van róla, hogy legalább öt-hatmilliárd forintos hiány halmozó­dott fel az utóbbi négy évben, így győzel­mük esetén igen nehéz örökséget kell át­venniük. A választások után tanácsnokká választott Beck Zoltán akkor azt mondta: mindenképpen hiteleket kell felvenni ah­hoz, hogy kezelhető legyen a súlyos pénz­ügyi helyzet. Ez meg is történt, hiszen a közgyűlés idén február 21-én úgy dön­tött, hatszázmillió forintos hitel felvételé­vel próbál segíteni a legsúlyosabb gondo­kon. Ez persze csak tűzoltásra elég. 1,1 milliárdnyi számla A legnagyobb probléma az, hogy az elő­ző vezetés több részletben működési hi­teleket volt kénytelen felvenni. Szent­­györgyi Pál gazdasági alpolgármester sze­rint tavaly júliusra 1,1 milliárd forint kifi­zetetlen számla gyűlt össze, így négy rész­letben közgyűlési hozzájárulás nélkül, 120 millió forint hitelt vett fel a város. Ez persze csak a jéghegy csúcsa volt. Az en­nél jóval nagyobb volumenű pénzkihe­lyezések idézték elő a válsághelyzetet. Tí­már László volt gazdasági alpolgármester például előszeretettel alkalmazta a tagi kölcsön adásának lehetőségét, ha egy részben városi tulajdonú cég tőkeinjek­cióra szorult. Több mint százmillió forin­tot kapott így a Szegedi Konzervgyár, a Szegedi Ruhagyár és a Heavytex Újsze­­gedi Szövő Rt. Ez utóbbi cég épp a na­pokban jelentette be, hogy elképzelhető a 150 embernek munkát adó gyár bezárá­sa, mivel hitelezői annyira szorongatják. A Heavytex hatvanmillió forintos tagi kölcsönt kapott korábban az önkormány­zattól, ám ennek felét már visszafizette. Szobafelújítás 18 millióért A szocialisták szerint felelőtlen gazdálko­dás folyt, de nagyobb baj az, hogy a fide­szes önkormányzatok által favorizált két­éves költségvetésben rejtve maradtak a pénzügyi gondok. Pász­ti Ágnes tanácsnok szerint a teljes hiányhoz képest apró, ám összességükben igen jelentős luxuskiadá­sok is hozzájárultak ehhez. Példaként em­lítette a polgármester 52 négyzetméteres szobájának felújítását, ami 18 millióba ke­rült, de bútorvásárlásra is elköltöttek tíz­milliót, a szőnyegek és függönyök ára pe­dig hárommillió forintra rúgott. Támadás érte a volt polgármestert, amikor hivatala átadását követően egy közvetítőn keresz­tül megvásárolta volt szolgálati autóját, melyet közvetlenül a választások előtt újí­tottak fel csaknem négyszázezer forintért. Mesterséges hisztéria? Bartha visszautasítja azt, hogy felelőtlenül gazdálkodtak volna az előző ciklusban. Szerinte nagyszerű beruházások, a kis- és középvállalkozások felvirágzása jellemez­te hivatalának ténykedését. Tény, hogy el­készült a Dugonics téri körforgalom, befe­jeződött a sétálóutca felújítása, és meg­újult az újszegedi sportcsarnok is. Ezek komoly beruházások voltak. Ám Bartha legnagyobb tervét, egy minden igényt kielégítő konferenciaközpont építését, nem sikerült megvalósítania. A volt pol­gármester szerint mesterségesen gerjesz­tett hisztériával próbálják leplezni azt a tényt a kormánypárti városatyák, hogy a közalkalmazottak ötvenszázalékos bér­emelésére csak 37,2 százalékig van meg a fedezet. Bartha szerint a várható megszo­rító intézkedéseket „vezeti elő” ezzel a taktikával a városvezetés. A fideszes poli­tikus attól fél, hogy a már megkezdett be­ruházások leállításával, illetve elhalasztá­sával próbál majd az önkormányzat forrá­sokhoz jutni. Eddig ilyen jellegű beavat­kozásról nem döntött a városvezetés. Ám az már szóba került, hogy később, illetve más kivitelező bevonásával kezdenék meg a gőzfürdő épületének felújítását. A városháza közben magán kezdte el a „fo­gyókúrát”. Az apparátus létszámának csökkenését és a költségek 12 százaléká­nak zárolását határozták el. Hasonló meg­szorítások várhatók áprilisig az önkor­mányzati cégeknél is. Botka László pol­gármester szeretné egy éven belül norma­­lizálni Szeged pénzügyi helyzetét. Miskolc csendesebb Káli Sándor polgármester a borsodi me­gyeszékhely idei költségvetési tervezeté­vel kapcsolatban lapunknak elmondta: bár jelentős hiánnyal számol az ez évi bü­dzsé, de emiatt nem a város korábbi veze­tése okolható. A polgármester szerint Miskolc 2003. évi költségvetése megalapo­zott. A borsodi megyeszékhely ez évben - amennyiben a közgyűlés a jövő héten ezt elfogadja-41 milliárd 171 millió forint be­vétellel és 43 milliárd 431 millió forint kiadással számol. A 2 milliárd 260 millió forintos deficit túlnyomó hányada az ön­­kormányzati beruházásokra „megy el”. Miskolc új szocialista vezetése a mű­ködtetésben felhalmozódott hiányok mérséklése érdekében 400 millió forint­tal támogatja a város tulajdonában lévő Miskolci Hőszolgáltató (Mihő) Kft., vala­mint a szintén önkormányzati tulajdonú Városgazda Kht.-t 82 millió forinttal. Káli Sándor elmondta, jelentősen nőtt az önkormányzat adósságszolgálati köte­lezettsége, 2003-ban ez 675 millió forintot tesz ki, miközben csökkent a város forga­lomképes vagyona. Az előző évekről át­húzódó beruházásokat folytatják, így jut pénz a miskolctapolcai termál barlang­­fürdőre, az új hulladéklerakóra, a Sem­melweis Kórház rekonstrukciójára és a Földes Ferenc Gimnázium bővítésére. A kampányban túlköltekeznek Szombathely szocialista polgármestere, Ipkovich György nem vádaskodik az elő­ző városvezetéssel szemben. Tényként közli, hogy elfogytak a tartalékok, és emellett újabb terheket kaptak a költség­­vetéstől. A város anyagi helyzete nehéz, de nem katasztrofális - tette hozzá. A szo­cialista városvezető szerint amennyiben visszaélésekről kapnak információkat, azokat kivizsgálják, de nem kíván vissza­menőlegesen általános ellenőrzést végre­hajtani. Az utólagos revízió nem hozza vissza a már elköltött pénzt - mondta. Ta­­pasztalatai szerint mindig a választásokat követő első év a legnehezebb, mivel a vá­lasztást megelőzően a szavazók megnye­rése érdekében minden önkormányzat túlkölti magát. A 17,5 milliárdból gazdál­kodó városnak egymilliárdos hiánya volt, de ezt hitelfelvételekkel 200 millióra csökkentettük - mondta a polgármester. A szocialista városvezetőnek korrekt a viszonya elődjével, a nyelvvizsgabotrá­nyáról elhíresült fideszes Szabó Gáborral. Amúgy ügyvédként megtanulta, hogy eze­ket a kérdéseket nem érzelmi alapon kell kezelni - tette hozzá. Ipkovich György bi­zakodó, és továbbra is számít a kormány segítségére. Elmondta, hogy Jánosi György sportminiszter legutóbbi látogatá­sán egymilliárdos támogatást ígért a terve­zett sportcsarnok építéséhez. Csillag Ist­ván gazdasági miniszter pedig öt­milliárdos támogatást helyezett kilátásba a Szombat­hely és a búcsúi határátkelő közötti gyors­­forgalmi úthálózat kialakításához. Szolnok régen eladósodott Botka Lajosné szolnoki polgármester kö­zölte, hogy 17,7 milliárd forintból gazdál­kodhatnak. Az örökölt adósságállomány 4,3 milliárd forint, ami azt jelenti, hogy hosszú évekre előre eladósodott a város. Az új polgármester úgy látja, hogy a vá­ros a vagyonát az elmúlt tíz évben telje­sen felélte. Új polgármesterként első teendője volt, hogy elindította az önkor­mányzat szolgáltatási szerződéseinek fe­lülvizsgálatát. Ezek még folymatban van­nak - mondja Botkáné. A korlátozott le­hetőségek ellenére három célt tűztek ki maguk elé. A meglévő intézmények mű­ködtetését, a további eladósodás megállí­tását és azt, hogy pályázhassanak, az álla­mi fejlesztési pénzekre. A mozdulat a mű­vészettörténetből ismerős, de ezúttal nem Velázquez festményén látjuk Bréda átadását. Dezső Tamás kol­légánk fotóján Botka Lajosné szolnoki szocialis­ta polgármester adja át a város kulcsát a kihelye­zett kormányülés­re érkező Med­­gyessy Péter mi­niszterelnöknek CD • : CD C/5 : o : 5 : cd : x : 'ó o U_ A nagy nevettető pla­kátja mellett is elha­ladt a menet, amikor Orbán Viktor még kormányfőként Haj­dúszoboszlóra helyez­te ki a kabinet ülése­zését. Akkor is, most is a „baráti városok” vonzották jobban a vidékre utazó miniszterelnököt XI. KERÜLET: KULTURÁLT ÁTADÁS-ÁTVÉTEL Molnár Gyula, Budapest XI. kerületének szocialista polgármestere a választások utáni átadás-átvételt kulturáltnak tartot­ta. A leköszönő fideszes Juhos Katalintól minden olyan információt megkapott, ami alapján kijelenthető, hogy az önkormány­zat nagyjából rendben volt a váltáskor. Gazdaságilag viszonylag stabilnak mond­ható a helyzetük, a jogszabályok szerint precíznek tekinthető az előző vezető mun­kája. Amit Molnár Gyula mégis hiányolt: a hosszú távú tervezés és stratégia. Ki kell dolgozniuk a kerület általános fejlesztési koncepcióját, ami nem egyszerűen építé­si, hanem gazdasági, kulturális, oktatási koncepció. Három vizsgálatot is indított az új polgármester, hogy a hivatal műkö­dését hatékonyabbá tegye. A humán-, jo­gi és pénzügyi vizsgálattal, a bevételesek következetes behajtásával javítani kíván­ják a büdzsé egyensúlyát. 2003. március 1., szombat A II. KERÜLETBEN KIFEJEZETTEN JÓ A VISZONY A II. kerület polgármestere, a kormány­­párti Horváth Csaba elmondta, az előző polgármesterrel, Bencze B. Györggyel jó a viszonya. Bizonyos kérdésekben ki is ké­ri a véleményét. „Az előző vezető sok esetben van olyan információk birtoká­ban, amelyek felkutatása nagyon sok időt venne igénybe.” Ennek ellenére az előző önkormányzat mintegy kilencszázmillió forintos tartozást hagyott rájuk. Horváth Csaba szerint ez idén növekedni fog, a hiány 2003-ban várhatóan 1,7 millárd fo­rintos lesz. „Ennek oka azonban nem a pazarlás, hanem a strukturális hiány.” Az oldalt szerkesztette: Szombathy Pál Közreműködött: Dreissiger Ágnes, Illéssy Sándor, Németh Szilárd, Szarka Klára, Szincsok György e-mail: naptemaja@mhirlap.hu

Next