Magyar Hírlap, 2003. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-01 / 76. szám
2 Magyar Hírlap A Dél-Irakban állomásozó briteket nem a hírtévék műsora, hanem az ausztrál énekesnő, Kylie Minogue érdekli. A tudósítók és munkatársaik nagy létszámban vannak jelen a térségben. Észak-Irakban 900, Katarban 600, Bagdadban 150-200, Kuvaitban 1450, Jordániában 1500. A frontújságírók (az úgynevezett „beágyazottak” száma több mint 500 fő BERLUSCONI TÉVÉJE A LEGJOBB Olaszországban kétfelé szakadt az elektronikus és a nyomtatott sajtó is. A közszolgálati televízió 3-as, balközép érzelmű csatornája egyértelműen háborúellenes, és inkább a háború szenvedéseit bemutató képsorokat sugároz. A kormány közelinek tartott 1-es és 2-es csatorna inkább beavatkozáspárti, bár az itt dolgozó újságírók jó része ellenzi a háborút. Legutóbb az egyik tudósítójukat Bush-ellenességgel vádolta a jobboldali sajtó. Megfigyelők szerint az iraki konfliktusról a televíziók közül, furcsamód, a Berlusconi-féle kereskedelmi csatorna - a Canale 5 - hírműsorai adják a legobjektívebb képet. A háborút érintő politikai viták helyett változatos és jó helyszíni tudósításokat adnak. Az újságoknál még erőteljesebben oszlik meg a háború megítélése. Annak ellenére, hogy a tudósítások nagyjából objektívek, a baloldali La Republica, az Il Manifesto és a L'Unita vezércikkeiben ellenzi a háborút, míg a Forza Italia lapja, az Il Journale, illetve a Nemzeti Szövetséghez húzó Il Tempo írásai pártolják a Szaddám rezsimje elleni akciót. A szerkesztőségi cikkek mellett leginkább a fotók és a karikatúrák esetében érhető tetten a véleménykülönbség, a baloldali lapok egy része pedig előszeretettel foglalkoztat arab származású tudósítókat, kommentátorokat. A karikaturisták pedig sokat szór egyenruhában vagy katonának öltözve ábrázolják Berlusconit. Amúgy a lapok kölcsönösen figyelik és bírálják egymás írásait, illetve vádolják elfogultsággal a másik oldalt. 2003. április 1., kedd A NAP TÉMÁJA: MÁSODIK ÖBÖLHÁBORÚ CNN: HÁBORÚ ÉLŐBEN A CNN International hírcsatorna vezetője visszautasítja, hogy a valóságnál tisztább háborút mutatnának. Chris Cramer a Spiegel német lapnak azt mondta: nem félnek a valóságtól, bemutatják a halottakat, a menekülteket, nem ivartalanítják a háborút. Az amerikai halottakról és hadifoglyokról azért sugároztak csak rövid képsorokat és állóképeket, mert a képek szörnyűek voltak. A CNN a beágyazott újságírókról azt mondta: ez az egyetlen lehetőség, hogy a háborút élő adásban közvetítsék. A nézőket egyébként arról, hogy a riporterek milyen feltételekkel dolgozhatnak a hadsereggel, tájékoztatják. Faisal, az afganisztáni teázótulajdonos rádión hallgatja a friss iraki híreket AL-DZSAZÍRA: KÉPFORRÁS Dzsihád Ali Ballut, a katari székhelyű arab nyelvű műholdas hírcsatorna szóvivője, amikor a Spiegel riportere megkérdezte, miért mutattak be egy leszakított fejű bagdadi kisgyereket, azt válaszolta: „a feje még félig rajta volt. Ami még szörnyűbb. Természetesen megmutatjuk ezt. A világ közvéleményének többsége a háborút jogtalannak tartja. E képek talán bemutatják e jogtalanság egy részét." A Pentagon a katari tévének is ajánlott négy „beágyazott” helyet a hadseregben, de a riporterek nem kaptak bahreini, illetve kuvaiti vízumot. Most 27 emberük van Bagdadban, ahol ők lettek a legfontosabb képforrás. „A háború piszkos dolog. Mi nem engedjük senkinek, hogy előírja számunkra, mi a valóság" - fogalmazott a hírtévé szóvivője. Pártatlan sajtó a katonák oldalán? Maradhat-e szabad és elfogulatlan a sajtó a háborúban? Egyáltalán lehetséges-e a történések velejét leírni, megmutatni? A második öbölháború és a média viszonya világszerte legalább annyi vitát vált ki, mint maguk az események. Peter Arnett, az 1991-es öbölháború legendás tévériportere, aki most is Bagdadban van, tegnap délután óta ki van rúgva. Arnett 12 évvel ezelőtt a CNN-nek dolgozott, most az NBC amerikai tévé hírcsatornáját, valamint a National Geographicot tudósítja. Bűne az volt, hogy 15 perces interjút adott az iraki állami televíziónak, ahol kritizálta az amerikai katonai vezetést, amiért az alábecsülte az iraki csapatok elszántságát hazájuk megvédésére. Arnett ellen, különösen a konkurencia jóvoltából, olyan ellenszenv bontakozott ki, hogy a legendás, ’91-es bagdadi riportjaiért Pulitzer-díjjal kitüntetett újságíró munkáltatója - bár első reakciójában még megvédte őt - tegnap bejelentette elbocsátását. Arnett maga előzőleg elismerte, hogy hibát követett el, amikor 15 percet szánt Szaddám tévécsatornájára, és sajnálta, hogy ezzel „tűzvészt okozott” odahaza. Véleményét azonban fenntartotta. Lényege az volt, hogy az irakiak ellenállásán elbukott az amerikai haditerv, most újat írnak, miközben az elhúzódó háború egyre nagyobb kihívást jelent Bush elnöknek a hazai közvéleménnyel szemben. A sztárriporter esete csak felerősíti azt a dilemmát, amellyel a háború kitörése óta a helyszíni újságírók küzdenek: függetlennek maradni, de legalábbis annak látszani úgy, hogy közben vagy a szövetséges csapatok tankjain haladnak előre, vagy a bagdadi információs minisztériumnak fizetnek napi 125 eurót, hogy szoros ellenőrzés mellett, mozgásukban is korlátozva tudósítsanak. Függetlennek látszani A Pentagon még a háború előtt úgy döntött, hogy több mint 500 újságírót „rendel hozzá” közvetlenül a harcoló alakulatokhoz. Ezzel el akarta kerülni, hogy katonai hatóságok által nem ellenőrzött tudósítások rontsák az összképet az amerikai invázióról, mint Vietnamban, vagy hogy egyáltalán ne legyenek hírek és képek, mint az 1991-es öbölháborúban. A másik cél az volt, hogy az amerikai közvélemény benyomása pozitív legyen a harcoló csapatokról. Az első 12 nap azt mutatja, a terv jó sikerült, talán túl jól is. Claus Christian Malzahn, a Der Spiegel német hetilap riportere, aki az első pillanattól ellenezte a háborút, tegnap ezt írta: „a csapatsátorban alszom, mellettem jobbra is, balra is a 130-as páncélosok fiatal katonái. Velük kelek fel reggel, velük zuhanok ágyba holtfáradtan minden este. Aspirint cserélek mosóporra, cigit CD-re. A támadók között vagyok. Az egyik háborús félhez tartozom. Közel kerültem hozzájuk. Túl közel?” Az így beágyazott újságírók a Pentagon szerint nem írhatják meg, hogy hol tartózkodnak, és hogy milyen tervei vannak az alakulatuknak, így azonban - vélik a kritikusok - hitelüket vesztik tudósításaik. Hogy mennyire azonosul az újságíró az egységgel, amelytől gyakran az élete függ, riportere válogatja. A Bush-párti Fox News tudósítója, Greg Kelly úgy fogalmazott a New York Timesnak: „teljes mértékben azt akarjuk, hogy csapatunk sikeres legyen. Hogy érzelmileg azonosulnánk? Igen, mi ismerjük ezeket a fiúkat.” A New York Times „beágyazott” újságírója, Jim Dwyer pedig úgy fogalmaz: „a túlélésünk a katonáktól függ. Örülnek, hogy itt vagyunk, mert egyébként senki sem hinné el történeteiket a háború után. Beszélni akarnak reggeltől estig, ameddig nem jön el az idő, és indulni kell embert ölni.” Walter Rogers, a CNN tudósítója Bagdad közelében már átélte az életveszélyt. Amikor elhagyta kocsiját, egy iraki katona egy dombtetőről rájuk célzott egy Kalasnyikoval. Egy amerikai katona azonban észrevette és legéppuskázta a fegyverest. „Ha közösen éljük át az életveszélyt, az természetesen hatással van az emberre” - mondta a riporter. A szakemberek szerint a kulcs a szerkesztők kezében van, akiknek ki kell egyensúlyozniuk az érzelmileg közel álló tudósításokat. Nincsenek könnyű helyzetben, mert a politikai vezetők állandó nyomása alatt állnak. Az amerikai vezetés világos törekvése, hogy tiszta háborúnak tűnjön a második öbölháború, csakúgy, mint az első. Akkor a CNN volt az egyetlen, amely képeket mutatott a világnak a harcokról. Most, főként a katari székhelyű, arab nyelvű al-Dzsazíra jóvoltából, halottak, szenvedők, romok képei lárják be a világsajtót. Rumsfeld védelmi miniszter „kérte”, hogy az amerikai hadifoglyok arca ne kerüljön adásba. Ezt az amerikai adók teljesítették, az európaiak nem. A halott brit katonák képe elborzasztotta a brit közvéleményt - a brit kormány azóta is bírálja a kritikus sajtót. Már a BBC-t bírálják A hét végén a kormány már a közszolgálati BBC ellen is kikelt John Reid, Tony Blair háborús kabinetjének tagja azt mondta: a BBC úgy viselkedik, mintha Bagdad barátja lenne. Holott a BBC riporterei ugyanúgy be vannak ágyazva, mint az amerikaiak. Aki pedig úgy próbál iraki területről tudósítani, hogy nem szerződött le a szövetséges hadseregekkel, nehéz helyzetben van. Tegnap a Nemzetközi Újságíró Szövetség vizsgálatot követelt, mert az amerikai katonák súlyosan bántalmaztak három külföldi tudósítót. Két izraeli és egy portugál riportert, akik követték az amerikaiakat, de nem voltak „beágyazva”, fegyverrel fenyegetve elfogták, vallatták és kémkedéssel gyanúsították őket. Három napig egy amerikai terepjáróba zárták őket, és a portugálnak a veréstől egy bordája is eltört. A FOTÓRIPORTER SEM PÁRTATLAN A Reuters fotóriportere, T. Balogh László szerint semmilyen háborúban nem lehet pártatlannak lenni. „Azért nem, mert egy riporter egyszerre csak egy oldalon tud dolgozni.” Ez persze nem azt jelenti, hogy maga a fotóügynökség sem pártatlan. Ahogyan T. Balogh elmondta, most is mindkét oldalon dolgoznak fényképészeik, így próbálják bemutatni a háborút. „Borzasztóan nehéz és megterhelő munka. A fotóriportereknek együtt kell élniük a katonákkal, ugyanolyan életveszélyes helyzetben vannak, mint a fronton harcolók.” Bár ők nem erre kaptak kiképzést. „Ezek az emberek ugyanúgy nem esznek, nem isznak és nem mosakszanak, mint a katonák” - mondja a Reuters fotósa. Ráadásul arra sincsen garancia, hogy mindig akad munkájuk. A riporterek különböző alakulatokhoz vannak beosztva, s amelyik egységnek éppen nincsen feladata, ott a fotós sem tud mit tenni. „Én Izraelben és Koszovóban is dolgoztam. Ott ugyanaz volt a helyzet, mint most Irakban. Sem időm, sem energiám nem volt azon gondolkodni, jó-e, ami történik. Tettem a dolgom.”