Magyar Hírlap, 2003. július (36. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-01 / 151. szám

Alig olvasnak újságot az érettségizők Tévéhívő új generáció A jövő diplomásai, az egyetemre és főiskolára készülő középiskolások a televízió­ból és az internetről tájékozódnak, a diákok fele egyáltalán nem vagy csak na­gyon ritkán vesz kezébe napilapot - derül ki a Felvételi Információs Szolgálat fel­méréséből. Sükösd Mihály szociológus szerint nemzetközi trend, hogy az írott sajtó visszaszorul, sőt az Egyesült Államokban az új generáció körében már a té­vénézők száma is csökken. mh-összeállítás „A mai fiataloknak nincs ideje a nyom­tatott sajtóra, a minket érintő ügyekben az internet gyorsabb és frissebb infor­mációkkal szolgál” - mondja Sarolta, aki idén érettségizett és geológusnak készül. A politika nem érdekel - jelenti ki a szolnoki lány, aki legfeljebb a helyi önkormányzat aktuális híreit böngészi át, hátha akad egy-egy pályázat, amire jelentkezhet. Melinda Budapesten él, ő is most érettségizett, és a Közgázra szeretne be­kerülni. A felvételik miatt mostanában kevés ideje volt figyelni a hírműsorokat, de ha mindennap nem is, hetente két­­szer-háromszor azért biztosan megnézi a híradót a tévében, s egyre gyakrabban hallgatja valamelyik rádiót is. Napila­pot egyáltalán nem olvas, hetilapot al­kalomadtán szokott forgatni. Az inter­netet használja ugyan, de nem a híreket figyeli rajta. Kornél a jó nevű budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumba jár: a belpolitikai és a tőzsdei hírek egyáltalán nem érdek­lik, a sport a kedvence. Főleg akkor néz híradót, ha szülei is a tévé előtt ülnek, de ő a hírműsorok miatt nem nyúlna a táv­kapcsolóhoz. A fiú napilapot is csak ak­kor olvas, ha az édesapja hazavisz egyet, az angol nyelvű hetilapokat viszont rendszeresen keresi a standokon. Néhány jellemző vélemény középis­kolásoktól, a jövő diplomásaitól. A Fel­vételi Információs Szolgálat (FISZ) a Magyar Hírlapnál jóval több egyetem­re készülő diákot kérdezett meg arról, hogyan és mire használják a médiát: a kérdőívekre 414 középiskola 26 678 diákja válaszolt. Az eredmény nem reprezentatív, de a sok megkérdezett miatt mindenképpen figyelemremél­tó: az egyetemre, főiskolára készülő középiskolások tíz százaléka sohasem vesz a kezébe napilapot, negyven szá­zaléka pedig a heti gyakoriságnál is rit­kábban olvas újságot. A kutatás szerint a diákok számára a televízió a legfon­tosabb forrása a közélettel kapcsolatos információknak, 82 százalékuk innen tájékozódik. A középiskolások ötven százaléka ugyan rendszeres napilapolvasónak te­kinthető, körükben a bulvárlapok, illet­ve a megyei napilapok a legnépszerűb­bek. Országos terjesztésű politikai napi­lapokat mindössze 23 százalékuk olvas rendszeresen, mindössze négy százalék azok aránya, akik többet is figyelemmel kísérnek. A fiúk általában élénkebben érdeklődnek a közélet iránt. A legin­kább rendszeresen újságot olvasók a megyeszékhelyeken élő középiskolások közül kerülnek ki. Ők viszont főleg a megyei napilapokat olvassák, országos terjesztésű politikai napilapot csak 22 százalékuk vesz kezébe. Számunkra az volt a leghasznosabb adat, hogy a felvételivel kapcsolatos in­formációkat a diákok a nyomtatott saj­tóból és az internetről szerzik - mond­ta kérdésünkre Oroszlán Éva, a FISZ szerkesztőség és hírügynökség vezető­je. Ezt megerősíti a cikk elején már idézett szolnoki lány is, aki külön kiemelte, hogy már a felvételi eredmé­nyekről is SMS-ben és e-mailben tájé­koztatják őket, így a felvételivel kap­csolatos információkhoz nagyrészt ezen az úton jut. Csikesz Tamás, a FISZ elnöke szerint az a tendencia jól látszik a felmérésből, hogy a hagyományos írott sajtót egyre inkább satuba fogja a televízió és az in­ternet. Csikesz Tamás szerint az inter­net használatának terjedése ma már nem elsősorban hozzáférés kérdése: a lényeg, hogy egyre több olyan tartalom van, amely miatt érdemesebb a világhá­lóról információt szerezni. Minden ilyen felmérés esetén az alapkérdés az, milyen volt a mintavétel és az eredmény reprezentatívnak te­­kinthető-e - szögezte le a Magyar Hír­lap kérdésére Sükösd Miklós szocioló­gus. A médiakutató szerint a FISZ kuta­tásának adatai nem meglepőek: a mi­nőségi, országos napilapok olvasottsága és példányszáma folyamatosan csökken (nem csak Magyarországon), s a keres­kedelmi televízió mellett a megyei napi­lapok és a bulvárlapok váltak a legfon­tosabb tömegmédiává. Érthető, hogy a vidéken élő ember a megyei lapokban találja meg a helyi információkat, s ha országos hírekre vágyik, bekapcsolja a tévét vagy meghallgatja a rádiót, azaz nem vesz külön politikai napilapot. Ha ez a korosztály felnő, szokásai mennyiben rajzolhatják át a médiapia­cot? - kérdeztük a szociológust. Az nem kizárt, hogy ha ezek a diákok később ki­lépnek a munkaerőpiacra, valamelyik minőségi napilap rendszeres olvasói lesznek - véli Sükösd Miklós. Trend ugyanakkor, hogy az Egyesült Államokban és lassan Nyugat-Európá­­ban is csökken a fiatal nemzedék köré­ben a televíziónézők aránya, az új gene­ráció ugyanis inkább az internet új lehe­tőségei felé fordul. Magyarországon mindenképpen számíthatunk a televízió és az internet térhódítására - állítja Sükösd Miklós, de egy-egy új médium nem feltétlenül szorítja ki a másikat a piacról, legfeljebb munkamegosztás alakul ki. Ma már itt is működnek minőségi hírportálok, amelyeken akár percenként új informá­ciókat találhatunk, éppen ezért a napi­lapok egyre inkább a hátterezésre, az összefüggések feltárására, a vélemé­nyek kifejtésére szorítkoznak majd. A középiskolások milyen médiumokból szerzik a legtöbb információt a közéletről? (százalék) too ............................................................. mh-grafika forrás: FISZ A járdára szorítják a Lelkiismeretet A rendőrség minden törvényes eszközt bevet azért, hogy a bejelentett keretek között maradjon a pénteki Erzsébet hídi tüntetés, ne ismétlődhessen meg a tavalyi káoszhoz vezető útlezárás. Az egy évvel ezelőtti demonstrációra em­lékezve két szervezet is tüntetésre szó­lítja híveit. Gaál Zoltán Nagy erőkkel készül a rendőrség a Lel­kiismeret ’88 csoport péntek délelőtti és a Szabad Magyarországért délutáni tüntetésének biztosítására. A Budapes­ti Rendőr-főkapitányság tudomásul vette a két szervezet bejelentését, amellyel az egy évvel ezelőtti „Erzsébet hídi csataként” elhíresült eseményre emlékeznek. Az biztos, hogy ezúttal a bejelentések szerint mindkét szervezet az Erzsébet híd járdáján demonstrálna. A Lelkiis­meret ’88 azt kérte, hogy a részvevők minél több magyar zászlót vigyenek magukkal. A szervezet kifogásolta, hogy a BRFK még nem közölte hivatalosan, tudomásul veszi-e a bejelentést, vagy ki­fogással él, amely miatt módosítani kell a terveket. Lapunk úgy tudja, tegnap el­dőlt, hogy a járdán demonstrálhatnak a szervezet tagjai. A délutáni demonstráció több fejtö­rést okoz a rendőrségnek. Míg a Lelkiis­meret ’88 csupán néhány száz főt vár, addig a Szabad Magyarországért moz­galom kétezer és húszezer közötti lét­számot jelzett. Márpedig ennyi embert a híd járdáján tartani csaknem lehetet­len. A szakemberek kételkednek abban, hogy ekkora tömeg irányításához meg­felelő rendezőgárdát tud felállítani a szervezet, így ez a feladat is a rendőrség­re hárulna. Lapunk úgy tudja, a BRFK közrend­­védelmi vezetői csak azután döntenek a pénteki készültségről, miután ma elfog­lalja helyét az új főkapitány, Gergényi Péter. Neki ez a demonstráció lesz az első komolyabb kihívás. A rendőrök ké­szek azonnal feloszlatni a megemléke­zést, ha a résztvevők a tavalyihoz hason­lóan szándékosan akadályozzák a gép­járműforgalmat a hídon. Tavaly az úttesten tüntettek július 4-én. Idén kényte­lenek lesznek a járdára menni AB ■J. mm£ Nyolc évvel ezelőtt bejött a jól kiszámított hazárdjáték: az állam 1995 januárjában 36 százalékról 18-ra mérsé­kelte a társasági adó mértékét. Ennek ellenére, vagy ép­pen ezért, továbbá a nulláról felpörgő gazdaságnak kö­szönhetően, nőttek a kincstár adóbevételei. Ráadásul hatalmas tőkebeáramlást indított el az 1996-os privatizációs boom és a kedvező világgazdasági környezet. Az első kockázatos lépés időpontja fontos: a gazdaság ’95 elején a mélypontra süllyedt, a márciusi (bokrosi) megszorító intézkedések előtt voltunk. Ma ugyan nem ilyen vészes a helyzet, de nem is túl jó. Szükség lenne jól meggondolt, ha lehet gyorsan eredményes lépésekre. Mások is próbálkoznak: a környező országok sorra ter­vezik társasági adójuknak magyar szintre mérséklését; a varsói, a prágai és a pozsonyi kormány máris így dön­tött. Mindenki magának akarja megnyerni a pangó vi­lággazdasági környezetben óvatossá vált befektetőket. A magyar kormány sem halogathatja tovább a prob­léma kezelését, hiszen az első negyedévben a jegybank adatai szerint alig nyolcvanmillió eurónyi - nem speku­latív - tőke érkezett hozzánk. Ha ehhez hozzászámítjuk a pénzügyi befektetéseknek számító 210 milliós portfó­­liótőke-beáramlást, az összeg még mindig kevés, hiszen ezalatt a magyar cégek 355 millió eurót fektettek be kül­földön. Ami egyrészt üdvös, mert új piacokon vetik meg a lábukat, viszont jól jelzi, hogy drasztikusan csökkent a magyar gazdaság tőkevonzó képessége. A kormány egyelőre nem akar beszállni a kelet-euró­pai adócsökkentési licitbe, fél a bevételcsökkenéstől. A jelenlegi költségvetési helyzetben ez teljesen érthető. A magyar gazdaság szekere azonban kátyúba ragadt: se előre, se hátra. Az alaposan megtépázott befektetői bi­zalom, a magas béremelkedés, a gyenge forint, a rekor­dot döntögető államháztartási hiány miatt egyszerre lenne szükség demonstratív és érdemi lépésre, egy olyanra, mint az 1995-ös. Mert az adó amúgy is jobb he­lyen van a cégeknél, mint az államnál. Egy ilyen nagyon merész húzáshoz azonban a jelen­legi pénzügyi vezetőknek jobban rá kellene érezniük a lapjárásra. fris­s(S ■O 2003. július 1., kedd • Magyar Hírlap • 3 belföldi álláspont Berlusconi-éra Rockenbauer Nóra, lapunk munkatársa (wrockenbauer@mhirlap.hu) M­ég egy Berlusconi lovag is kevés ahhoz, hogy tönkrete­gye mindazt, amit Európa képvisel. Az EU jövő májusi bővítését megelőző félév mégis hosszú távú hatással le­het a közösség szellemiségére, hiszen tíz új ország veze­tői immár a brüsszeli kerekasztalnál figyelik, miként is születik meg egy-egy döntés. Az európai sajtó nagy egyetértésben, az uniós politikusok pedig va­lamivel csöndesebben vetik fel a kérdést: alkalmas-e Silvio Berlusco­ni arra, hogy az unió soros elnökeként képviselje a közösséget a világ­ban? A lapok „keresztapaként” és korrupt diktátorként is emlegetik Berlusconit, aki szerintük most az olasz belpolitikában elhíresült módszereit és stílusát fogja átültetni a brüsszeli politikába is. Fél év azonban erre édeskevés egy olyan sokat megért és szilárd ala­pokon nyugvó szervezet esetében, mint az Európai Unió. Ráadásul a Berlusconi szemére vetett bűnök némelyikét más európai vezetők is elkövették. Jacques Chirac például párizsi főpolgármesterként szintén korrupciós botrány gyanújába keveredett, és az ügyben most kezdett el kutatni az egyik vizsgálóbíró. Chirac abban is jó tanítványnak lát­szik, hogy hivatali idejére miként lehet alkotmánymódosítással a tör­vényhozástól mentességet szerezni a bűnvádi eljárás alól. A másokat sértő megjegyzésekben pedig egyenesen tőle tanulhatnának a többiek. Hiszen ki ne emlékezne még arra, ahogyan az iraki válság idején az amerikai álláspontot támogató levelek aláírása miatt infantilisnak ne­vezte egyes tagjelölt országok döntését. Helmut Kohlról is kiderült, hogy nem volt minden rendben pártjának a finanszírozása körül, és Tony Blair sem volt rest a Forma-1 számára törvényben szabályozott kedvezményeket biztosítani, cserébe a Munkáspártnak nyújtott egy­millió font támogatásért. Mindezek azonban múló epizódok, vagy nem érintették az uniós politikát, és az egybetartó értékek végül is mindig átsegítették a közös­séget a válságokon. Berlusconi viselkedésében az időzítés az igazán riasztó. Jövőre ugyanis nyolc olyan közép- és kelet-európai országgal bővül az EU, amelyekben a demokráciát még csak bő évtizede gyakorolják, és ame­lyeknek a politikai elitje részben a szocializmus alatt nőtt föl, részben a második világháborút megelőző időkből merítette elveit, politikai eszményeit. A modern európai gondolkodás korábban csak keveseket érintett meg. Többük eddig is ki nem mondott csodálattal tekintett például a Berlusconi által fölépített médiabirodalomra és -befolyásra, amelynek a határai nem állnak meg a kereskedelmi tévéknél, hanem elérnek a közszolgálati csatornákig is. Ha azonban azt látják, hogy olyan ember is képviselheti az uniót, aki következetesen szembemegy a közösség elveivel, az őket is az ed­dig szigorúan számon kért eszmék megkérdőjelezésére késztetheti. Hiszen melyik korrupcióval vádolt politikusban nem merült még fel a vágy, hogy hivatali idejére biankó mentességet biztosíthasson magá­nak? Sőt Berlusconitól azt is megtanulhatják, miként lehet egyéni ér­dekeik védelmében hosszú ideig megakadályozni fontos uniós jogsza­bályok elfogadását, mint történt az például a szervezett bűnözés és a terrorizmus ellen vívott harcot segítő európai elfogatási parancs ese­tében. De azt is megszokhatják, hogy vélt vagy valós nemzeti érdekek­re hivatkozva megzsarolják a közösséget, mint ahogyan Berlusconi tette, védve az uniós tejkvótákat rendszeresen túllépő olasz parasz­tokat. Az igazi tragédiát tehát az jelentheti, ha az újak szemében valóban a „nagy olasz” válik példaképpé, mert az tényleg kompromisszum- és működésképtelenné tenné az Európai Uniót.

Next