Magyar Hírlap, 2003. július (36. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-01 / 151. szám
Alig olvasnak újságot az érettségizők Tévéhívő új generáció A jövő diplomásai, az egyetemre és főiskolára készülő középiskolások a televízióból és az internetről tájékozódnak, a diákok fele egyáltalán nem vagy csak nagyon ritkán vesz kezébe napilapot - derül ki a Felvételi Információs Szolgálat felméréséből. Sükösd Mihály szociológus szerint nemzetközi trend, hogy az írott sajtó visszaszorul, sőt az Egyesült Államokban az új generáció körében már a tévénézők száma is csökken. mh-összeállítás „A mai fiataloknak nincs ideje a nyomtatott sajtóra, a minket érintő ügyekben az internet gyorsabb és frissebb információkkal szolgál” - mondja Sarolta, aki idén érettségizett és geológusnak készül. A politika nem érdekel - jelenti ki a szolnoki lány, aki legfeljebb a helyi önkormányzat aktuális híreit böngészi át, hátha akad egy-egy pályázat, amire jelentkezhet. Melinda Budapesten él, ő is most érettségizett, és a Közgázra szeretne bekerülni. A felvételik miatt mostanában kevés ideje volt figyelni a hírműsorokat, de ha mindennap nem is, hetente kétszer-háromszor azért biztosan megnézi a híradót a tévében, s egyre gyakrabban hallgatja valamelyik rádiót is. Napilapot egyáltalán nem olvas, hetilapot alkalomadtán szokott forgatni. Az internetet használja ugyan, de nem a híreket figyeli rajta. Kornél a jó nevű budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumba jár: a belpolitikai és a tőzsdei hírek egyáltalán nem érdeklik, a sport a kedvence. Főleg akkor néz híradót, ha szülei is a tévé előtt ülnek, de ő a hírműsorok miatt nem nyúlna a távkapcsolóhoz. A fiú napilapot is csak akkor olvas, ha az édesapja hazavisz egyet, az angol nyelvű hetilapokat viszont rendszeresen keresi a standokon. Néhány jellemző vélemény középiskolásoktól, a jövő diplomásaitól. A Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) a Magyar Hírlapnál jóval több egyetemre készülő diákot kérdezett meg arról, hogyan és mire használják a médiát: a kérdőívekre 414 középiskola 26 678 diákja válaszolt. Az eredmény nem reprezentatív, de a sok megkérdezett miatt mindenképpen figyelemreméltó: az egyetemre, főiskolára készülő középiskolások tíz százaléka sohasem vesz a kezébe napilapot, negyven százaléka pedig a heti gyakoriságnál is ritkábban olvas újságot. A kutatás szerint a diákok számára a televízió a legfontosabb forrása a közélettel kapcsolatos információknak, 82 százalékuk innen tájékozódik. A középiskolások ötven százaléka ugyan rendszeres napilapolvasónak tekinthető, körükben a bulvárlapok, illetve a megyei napilapok a legnépszerűbbek. Országos terjesztésű politikai napilapokat mindössze 23 százalékuk olvas rendszeresen, mindössze négy százalék azok aránya, akik többet is figyelemmel kísérnek. A fiúk általában élénkebben érdeklődnek a közélet iránt. A leginkább rendszeresen újságot olvasók a megyeszékhelyeken élő középiskolások közül kerülnek ki. Ők viszont főleg a megyei napilapokat olvassák, országos terjesztésű politikai napilapot csak 22 százalékuk vesz kezébe. Számunkra az volt a leghasznosabb adat, hogy a felvételivel kapcsolatos információkat a diákok a nyomtatott sajtóból és az internetről szerzik - mondta kérdésünkre Oroszlán Éva, a FISZ szerkesztőség és hírügynökség vezetője. Ezt megerősíti a cikk elején már idézett szolnoki lány is, aki külön kiemelte, hogy már a felvételi eredményekről is SMS-ben és e-mailben tájékoztatják őket, így a felvételivel kapcsolatos információkhoz nagyrészt ezen az úton jut. Csikesz Tamás, a FISZ elnöke szerint az a tendencia jól látszik a felmérésből, hogy a hagyományos írott sajtót egyre inkább satuba fogja a televízió és az internet. Csikesz Tamás szerint az internet használatának terjedése ma már nem elsősorban hozzáférés kérdése: a lényeg, hogy egyre több olyan tartalom van, amely miatt érdemesebb a világhálóról információt szerezni. Minden ilyen felmérés esetén az alapkérdés az, milyen volt a mintavétel és az eredmény reprezentatívnak tekinthető-e - szögezte le a Magyar Hírlap kérdésére Sükösd Miklós szociológus. A médiakutató szerint a FISZ kutatásának adatai nem meglepőek: a minőségi, országos napilapok olvasottsága és példányszáma folyamatosan csökken (nem csak Magyarországon), s a kereskedelmi televízió mellett a megyei napilapok és a bulvárlapok váltak a legfontosabb tömegmédiává. Érthető, hogy a vidéken élő ember a megyei lapokban találja meg a helyi információkat, s ha országos hírekre vágyik, bekapcsolja a tévét vagy meghallgatja a rádiót, azaz nem vesz külön politikai napilapot. Ha ez a korosztály felnő, szokásai mennyiben rajzolhatják át a médiapiacot? - kérdeztük a szociológust. Az nem kizárt, hogy ha ezek a diákok később kilépnek a munkaerőpiacra, valamelyik minőségi napilap rendszeres olvasói lesznek - véli Sükösd Miklós. Trend ugyanakkor, hogy az Egyesült Államokban és lassan Nyugat-Európában is csökken a fiatal nemzedék körében a televíziónézők aránya, az új generáció ugyanis inkább az internet új lehetőségei felé fordul. Magyarországon mindenképpen számíthatunk a televízió és az internet térhódítására - állítja Sükösd Miklós, de egy-egy új médium nem feltétlenül szorítja ki a másikat a piacról, legfeljebb munkamegosztás alakul ki. Ma már itt is működnek minőségi hírportálok, amelyeken akár percenként új információkat találhatunk, éppen ezért a napilapok egyre inkább a hátterezésre, az összefüggések feltárására, a vélemények kifejtésére szorítkoznak majd. A középiskolások milyen médiumokból szerzik a legtöbb információt a közéletről? (százalék) too ............................................................. mh-grafika forrás: FISZ A járdára szorítják a Lelkiismeretet A rendőrség minden törvényes eszközt bevet azért, hogy a bejelentett keretek között maradjon a pénteki Erzsébet hídi tüntetés, ne ismétlődhessen meg a tavalyi káoszhoz vezető útlezárás. Az egy évvel ezelőtti demonstrációra emlékezve két szervezet is tüntetésre szólítja híveit. Gaál Zoltán Nagy erőkkel készül a rendőrség a Lelkiismeret ’88 csoport péntek délelőtti és a Szabad Magyarországért délutáni tüntetésének biztosítására. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tudomásul vette a két szervezet bejelentését, amellyel az egy évvel ezelőtti „Erzsébet hídi csataként” elhíresült eseményre emlékeznek. Az biztos, hogy ezúttal a bejelentések szerint mindkét szervezet az Erzsébet híd járdáján demonstrálna. A Lelkiismeret ’88 azt kérte, hogy a részvevők minél több magyar zászlót vigyenek magukkal. A szervezet kifogásolta, hogy a BRFK még nem közölte hivatalosan, tudomásul veszi-e a bejelentést, vagy kifogással él, amely miatt módosítani kell a terveket. Lapunk úgy tudja, tegnap eldőlt, hogy a járdán demonstrálhatnak a szervezet tagjai. A délutáni demonstráció több fejtörést okoz a rendőrségnek. Míg a Lelkiismeret ’88 csupán néhány száz főt vár, addig a Szabad Magyarországért mozgalom kétezer és húszezer közötti létszámot jelzett. Márpedig ennyi embert a híd járdáján tartani csaknem lehetetlen. A szakemberek kételkednek abban, hogy ekkora tömeg irányításához megfelelő rendezőgárdát tud felállítani a szervezet, így ez a feladat is a rendőrségre hárulna. Lapunk úgy tudja, a BRFK közrendvédelmi vezetői csak azután döntenek a pénteki készültségről, miután ma elfoglalja helyét az új főkapitány, Gergényi Péter. Neki ez a demonstráció lesz az első komolyabb kihívás. A rendőrök készek azonnal feloszlatni a megemlékezést, ha a résztvevők a tavalyihoz hasonlóan szándékosan akadályozzák a gépjárműforgalmat a hídon. Tavaly az úttesten tüntettek július 4-én. Idén kénytelenek lesznek a járdára menni AB ■J. mm£ Nyolc évvel ezelőtt bejött a jól kiszámított hazárdjáték: az állam 1995 januárjában 36 százalékról 18-ra mérsékelte a társasági adó mértékét. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, továbbá a nulláról felpörgő gazdaságnak köszönhetően, nőttek a kincstár adóbevételei. Ráadásul hatalmas tőkebeáramlást indított el az 1996-os privatizációs boom és a kedvező világgazdasági környezet. Az első kockázatos lépés időpontja fontos: a gazdaság ’95 elején a mélypontra süllyedt, a márciusi (bokrosi) megszorító intézkedések előtt voltunk. Ma ugyan nem ilyen vészes a helyzet, de nem is túl jó. Szükség lenne jól meggondolt, ha lehet gyorsan eredményes lépésekre. Mások is próbálkoznak: a környező országok sorra tervezik társasági adójuknak magyar szintre mérséklését; a varsói, a prágai és a pozsonyi kormány máris így döntött. Mindenki magának akarja megnyerni a pangó világgazdasági környezetben óvatossá vált befektetőket. A magyar kormány sem halogathatja tovább a probléma kezelését, hiszen az első negyedévben a jegybank adatai szerint alig nyolcvanmillió eurónyi - nem spekulatív - tőke érkezett hozzánk. Ha ehhez hozzászámítjuk a pénzügyi befektetéseknek számító 210 milliós portfóliótőke-beáramlást, az összeg még mindig kevés, hiszen ezalatt a magyar cégek 355 millió eurót fektettek be külföldön. Ami egyrészt üdvös, mert új piacokon vetik meg a lábukat, viszont jól jelzi, hogy drasztikusan csökkent a magyar gazdaság tőkevonzó képessége. A kormány egyelőre nem akar beszállni a kelet-európai adócsökkentési licitbe, fél a bevételcsökkenéstől. A jelenlegi költségvetési helyzetben ez teljesen érthető. A magyar gazdaság szekere azonban kátyúba ragadt: se előre, se hátra. Az alaposan megtépázott befektetői bizalom, a magas béremelkedés, a gyenge forint, a rekordot döntögető államháztartási hiány miatt egyszerre lenne szükség demonstratív és érdemi lépésre, egy olyanra, mint az 1995-ös. Mert az adó amúgy is jobb helyen van a cégeknél, mint az államnál. Egy ilyen nagyon merész húzáshoz azonban a jelenlegi pénzügyi vezetőknek jobban rá kellene érezniük a lapjárásra. friss(S ■O 2003. július 1., kedd • Magyar Hírlap • 3 belföldi álláspont Berlusconi-éra Rockenbauer Nóra, lapunk munkatársa (wrockenbauer@mhirlap.hu) Még egy Berlusconi lovag is kevés ahhoz, hogy tönkretegye mindazt, amit Európa képvisel. Az EU jövő májusi bővítését megelőző félév mégis hosszú távú hatással lehet a közösség szellemiségére, hiszen tíz új ország vezetői immár a brüsszeli kerekasztalnál figyelik, miként is születik meg egy-egy döntés. Az európai sajtó nagy egyetértésben, az uniós politikusok pedig valamivel csöndesebben vetik fel a kérdést: alkalmas-e Silvio Berlusconi arra, hogy az unió soros elnökeként képviselje a közösséget a világban? A lapok „keresztapaként” és korrupt diktátorként is emlegetik Berlusconit, aki szerintük most az olasz belpolitikában elhíresült módszereit és stílusát fogja átültetni a brüsszeli politikába is. Fél év azonban erre édeskevés egy olyan sokat megért és szilárd alapokon nyugvó szervezet esetében, mint az Európai Unió. Ráadásul a Berlusconi szemére vetett bűnök némelyikét más európai vezetők is elkövették. Jacques Chirac például párizsi főpolgármesterként szintén korrupciós botrány gyanújába keveredett, és az ügyben most kezdett el kutatni az egyik vizsgálóbíró. Chirac abban is jó tanítványnak látszik, hogy hivatali idejére miként lehet alkotmánymódosítással a törvényhozástól mentességet szerezni a bűnvádi eljárás alól. A másokat sértő megjegyzésekben pedig egyenesen tőle tanulhatnának a többiek. Hiszen ki ne emlékezne még arra, ahogyan az iraki válság idején az amerikai álláspontot támogató levelek aláírása miatt infantilisnak nevezte egyes tagjelölt országok döntését. Helmut Kohlról is kiderült, hogy nem volt minden rendben pártjának a finanszírozása körül, és Tony Blair sem volt rest a Forma-1 számára törvényben szabályozott kedvezményeket biztosítani, cserébe a Munkáspártnak nyújtott egymillió font támogatásért. Mindezek azonban múló epizódok, vagy nem érintették az uniós politikát, és az egybetartó értékek végül is mindig átsegítették a közösséget a válságokon. Berlusconi viselkedésében az időzítés az igazán riasztó. Jövőre ugyanis nyolc olyan közép- és kelet-európai országgal bővül az EU, amelyekben a demokráciát még csak bő évtizede gyakorolják, és amelyeknek a politikai elitje részben a szocializmus alatt nőtt föl, részben a második világháborút megelőző időkből merítette elveit, politikai eszményeit. A modern európai gondolkodás korábban csak keveseket érintett meg. Többük eddig is ki nem mondott csodálattal tekintett például a Berlusconi által fölépített médiabirodalomra és -befolyásra, amelynek a határai nem állnak meg a kereskedelmi tévéknél, hanem elérnek a közszolgálati csatornákig is. Ha azonban azt látják, hogy olyan ember is képviselheti az uniót, aki következetesen szembemegy a közösség elveivel, az őket is az eddig szigorúan számon kért eszmék megkérdőjelezésére késztetheti. Hiszen melyik korrupcióval vádolt politikusban nem merült még fel a vágy, hogy hivatali idejére biankó mentességet biztosíthasson magának? Sőt Berlusconitól azt is megtanulhatják, miként lehet egyéni érdekeik védelmében hosszú ideig megakadályozni fontos uniós jogszabályok elfogadását, mint történt az például a szervezett bűnözés és a terrorizmus ellen vívott harcot segítő európai elfogatási parancs esetében. De azt is megszokhatják, hogy vélt vagy valós nemzeti érdekekre hivatkozva megzsarolják a közösséget, mint ahogyan Berlusconi tette, védve az uniós tejkvótákat rendszeresen túllépő olasz parasztokat. Az igazi tragédiát tehát az jelentheti, ha az újak szemében valóban a „nagy olasz” válik példaképpé, mert az tényleg kompromisszum- és működésképtelenné tenné az Európai Uniót.