Magyar Hírlap, 2004. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-02 / 27. szám
. Az Akadémián is megdöbbenéssel olvasták Draskovics levelét. „Teljesen ésszerűtlen lépés. Remélem, csupán tárgyalási alapról van szó” - nyilatkozott lapunknak Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke. „Magyarországnak egyetlen kitörési esélye van: a kutatás és fejlesztés. Az országban csak azok a vállalatok maradtak meg, amelyek magasabb hozzáadott értékű termelést végeznek. Hazánk versenyképessége számára nélkülözhetetlen az innováció, a kutatás-fejlesztés” - fejtette ki lapunknak az elnök. Vizi E. Szilveszter szerint a Draskovics Tibor által előírt intézkedés ellentétes a miniszterelnök korábbi ígéretével, mely szerint a kormány eltökélt célja, hogy 2006-ig a kutatás-fejlesztési ráfordítások elérjék a GDP 1,8- 1,9 százalékát, amely a mai európai uniós átlagnak felel meg. „Vannak helyek, ahol nem lehet anélkül spórolni, hogy agyon ne ütnénk a jövőt” - hangsúlyozta Meskó Attila, az MTA főtitkárhelyettese. Ilyen terület az egyetemeken, főiskolákon, a kutatóintézetekben folyó alapkutatás támogatása. Az OTKA költségvetésének csaknem harmadával történő kurtítása az egész magyar tudományos életre nézve nagyon hátrányos következményekkel járna, s azt a néhány évvel ezelőtti szintre taszítaná vissza. Magyarországon amúgy is kevés a kutató: ezer lakosra 3,6 fő kutató jut, míg az Európai Unióban ennek a kétszerese az átlag, s Európában még ezzel az aránnyal sem elégedettek, és attól félnek, hogy nem lesznek versenyképesek - mondja Meskó Attila. A kormány egyébként az Akadémia működési költségeiből is le akar faragni öt százalékot. „Ezt még túléljük valahogy, legfeljebb csak az összedőlés előtt álló épületeket újítjuk fel, és spórolunk a villannyal” - mondta lapunknak Meskó Attila. Az Akadémia amúgy sem túl nagy költségvetése 2003-ról 2004-re nem változott ugyan, de a 36,7 milliárd forint reálértékét csökkenti az infláció és az áfavisszaigénylési lehetőségek szűkülése. Mint mondja, emiatt a tavaly még meghirdetett műszerpályázatot az idén már ki se írják, számos eszköz beszerzését későbbre halasztják. A Pénzügyminisztériumban értesüléseinket nem kívánták kommentálni. A róka fogta csuka esete: a kutatáshoz pénz kell, a pénzhez eredmények „A jövő érdekében nem úgy szokás takarékoskodni, hogy egyúttal a jövőt tesszük tönkre” Egy kutató itthon a negyedét keresi a nyugati bérnek Az elméleti alapkutatások esetében a legtöbb pályázati pénz külföldi utakat és konferenciákat fedez. Fizikában vagy matematikában az eszközigény alacsony, strukturális problémák nincsenek - mondja Vecsernyés Péter. A Központi Fizikai Kutatóintézet Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetének fizikusa szerint egy-két hetes konferenciák, szakmai tanácskozások nélkül nehéz volna a tudományos kommunikáció. Az ő intézetük ebből a szempontból átlagosnak mondható, a kutatók évente egyszer-kétszer vesznek részt ilyen találkozókon. A negyvenkilenc éves Vecsernyés Péter eddig négy évet töltött külföldön, Svájcban, az Egyesült államokban és Németországban végzett kutatásokat. A kint töltött hónapok és évek abba a szerencsés helyzetbe hozzák a magyar kutatókat, hogy a külföldi intézetekben van elég pénz nagy nevek, komoly előadók meghívására. A fizikus úgy látja, hogy az alapkutatásokban valódi elvárások csak a publikációk terén vannak. Az oldalt szerkesztette: Újvári Miklós Közreműködött: Dreissiger Ágnes, Éber Sándor, Márk Edina e-mail: naptemaja@mhirlap.hu www.magyarhirlap.hu/naptemaja Vecsernyés Péter szerint nemcsak az anyagiak, hanem a tudományos előmenetel szempontjából is érdemes külföldi kutatásokon részt venni. Zarándy Ákos 36 éves, és a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézeténél dolgozik tudományos főmunkatársként. Azt mondja, országszerte mindössze egy-két laboratóriumnak van elegendő pénze, a többiek pénzhiánnyal küszködnek. „A pályázatok leginkább a róka fogta csuka esethez hasonlítanak. Ha egy kutató pénzhez szeretne jutni, pályáznia kell, ám ahhoz, hogy pénzt kaphasson, előbb eredményeket kell felmutatnia, amihez szintén pénz szükséges.” Szerinte ha kevesebb pénz jut majd a pályázatokra, a kiéheztetésnek még súlyosabb következményei lesznek. Egy akadémiai kutatóintézet vezető kutatója, aki nevének és intézetének elhallgatását kéri, azt mondja, az OTKA-pályázatok által kapott összeg arra is kevés, hogy egy kutató éves bérét kifizethessék. A huszonkilenc százalékos megvonás gyakorlatilag ellehetetleníti a kutatóintézetek, s így a kutatók munkáját is. Mint mondja, érthető, miért mennek a tehetséges fiatal magyar kutatók külföldre. Ott ugyanis magasabb a bérük, és nincsenek állandó létbizonytalanságban. Egy PhD-s hallgató külföldön havonta 2500- 3000 eurót, azaz több mint hatszázötvenezer forintot keres. Itthon a helyzet már csak azért is tarthatatlan, mert bármennyire tehetséges is egy kutató, az intézet létszámstop miatt nem tudja alkalmazni. A pályázaton elnyerhető összeg sokszor még köszönőviszonyban sincsen azzal a pénzzel, amiért meg lehetne csinálni egy komoly kutatást. Sokan saját zsebből kénytelenek kiegészíteni a támogatást. A vezető kutató azt mondja, ő szinte megállás nélkül próbálkozik egyik pályázatot a másik után megnyerni, munkaidejének negyven százaléka így adminisztrációs munkával telik, így már érthető, miért csak a legelhivatottabbak maradnak meg egy kutatóintézetnél. A kutatók tudományos előmenetele szempontjából érdemes külföldi kutatásokban részt venni O (Arsi 'CD ( D) op ’net) co % NJs?m Nm % JSS Külön kutatást érdemelne, hogy a magyar kutatás-fejlesztés helyzete miért volt sanyarú eddig, miért lesz sanyarúbb ezek után, illetve hogy ez a sanyarúság valójában mi mindent takar. Első ránézésre egyszerű a képlet. Nagyjából úgy szól, hogy Magyarországnak egyetlen kitörési pontja van: lakosai agyának szürkeállománya. Az oktatás általános színvonala, illetve a kutatás-fejlesztésre fordított pénz a legfőbb tőkénk, ami előbb-utóbb a ráfordítások sokszorosát hozza vissza. Következésképp, ha az immár menthetetlenül „Draskovics-pakknak” elkeresztelt állami takarékoskodás nagyjából egyharmadával akarja megrövidíteni a már eddig is szűkmarkú kutatás-fejlesztési támogatást, akkor a jövőnek befellegzett. Az agyelszívás erősebb lesz, mint valaha, a hazai alapkutatások leállnak, más szóval vészhelyzet, a K+F-et máris lélegeztető gépre kell tenni. Ebben a képletben nyiván rengeteg igazság van. Másfelől viszont nemcsak külföldi megfigyelők (lásd a brit Nature magazin elemzését), hanem egyes hazai kutatók is bonyolultabbnak látják a helyzetet. Igen, mondjuk, a GDP-részesedés nagyon alacsony, továbbá az is bolond, aki tudományos alapkutatóvá lesz Magyarországon, viszont a folyamatos és egyre erősebb jajongás mögött nem csak nyomorúság rejlik. Ott áll mögötte például (és hangosan jajong) a régi gárda. Azok a vezetők, pályázatelbírálók, akik privilégiumaikat őrzik. Akik a pályázatok, a pénz elosztásánál olyan kritériumokat alkalmaznak, amelyeket fiatal, kezdő kutató holtbiztosan nem tud teljesíteni. Akik ott állnak minden vártán, ahonnan a feltörekvő konkurenciát a kétségbeesésbe lehet taszajtani. Legrosszabb esetben pályája elhagyására ítélni, legjobb esetben külföldi karrierre. Ami pedig a fiatal kutatókat illeti: a tehetségbe a realitások felmérése is beletartozik. Kezdetben például olyan kutatásokat válasszanak, amelyek nem túl pénz-, eszköz- és emberigényesek, mert ezeket a leggazdagabb országokban sem hajigálják a kutatók után. Mindettől függetlenül a csaknem egyharmados pénzelvonás csakugyan brutális, főleg, ha komolyan vesszük a kormányfő korábbi ígéretét. Ebben a témában (is). 2004. február 2., hétfő • Magyar Hírlap • 3 a nap témája*álláspont Hatalmi küzdelem Várkonyi Tibor publicista (vartib@mhirlap.hu) Három főszereplője közül kettő, a jelenlegi államfő és kegyeltje, kiszemelt utóda mindent megtesz, hogy keresztezze a föltörekvő harmadik, a jövőjét előkészítő sikerember útját, de pillanatnyilag ez a szerencse ii, a félig magyar származású Sarkozy érezheti magát nyerő helyzetben. Pénteken, Nanterre-ben, a fellebbviteli bíróság Chirac elnök szívbéli jó barátját marasztalta el megsemmisítő ítélettel, amely, ha jogerőre emelkednék, akár végképpen kiiktathatná a politikai életből az Elyséepalota egyik esélyes jelöltjét. Mindez a demokratikus múlt szempontjából fényévnyire van tőlünk, a tanulságai mégis érdekesek lehetnek. A nagy hagyományú Franciaország vezető konzervatív pártja évtizede úgy vélte, hogy a hatalom birtokában bármit megtehet, amit csak óhajt. Például közpénzen, adófizetők frankjaiból alkalmazhat párttisztviselőket. Igazi demokráciában szerencsére semmi sem maradhat rejtve huzamosabban, a botrány kipattant, de csaknem egy évtizednek kellett eltelnie, amíg eljutottak a még mindig nem jogerős verdiktig. Azért kellett várni erre annyi ideig, mert mostanára alakult ki az az igazságszolgáltatói kar, amely függetleníteni tudta magát a politikától, és rangra való tekintet nélkül képes kezelni a dossziék tartalmát. De ez még mindig csak az egyik része a történteknek. A másik talán valamivel fontosabb is. Szilárdan meghódította magának a közéletet az a politikai osztály, amely - ha a vetélytárs legyőzéséről van szó - természetesen ott sem mentes a nem egészen fair módszerek alkalmazásától, de fölkészültsége, beavatottsága minden vitán fölül áll. A három főszereplő (Chirac államfő, Juppé, a most elítélt kormánypárti elnök és Sarkozy belügyminiszter) sok próbát kiállt államférfi, valamennyiük vasszorgalommal készült hivatására. A gyakorlatban persze nem a diplomák száma a perdöntő, de alapos irodalmi fölkészültségűek, jogi és közgazdasági végzettségűek, parázs elmék, és ha pályájukon sokszor tévedtek is, azt is kellően bizonyították, hogy méltók választóik bizalmára. A mostani válság tényleg csúnya, következményeiben egyelőre kiszámíthatatlan, de vigasztalhatja a franciákat, hogy ennek ellenére minőségi vezetésük van. Színes és viszontagságos esztendők várnak az országra a 2007-ben esedékes elnökválasztásig, unatkozni nem fognak, de nem kárhoztathatják elöljáróik fölkészültségét, a választék pazar. Különösen az, ha a föltörekvő harmadikat, a most középkorú Sarkozyt vesszük közelebbről szemügyre. A franciákat szokás idegenellenességgel vádolni, éppen ezért mond sokat, hogy ezt a zseniális politikust, származása ellenére, a szívükbe zárták. Ha „faji” alapon közelítenénk hozzá, ereiben egyetlen csöpp francia vér sem csordogál. Apai ágon magyar kisnemesek a fölmenői, anyai ágon eredetileg görög zsidók (micsoda fantasztikus keverék!), és akik most gyűlöletet szítanak ellene, azok az antiszemitizmussal átitatott, bevándorolt arab szélsőségesek. Holott Sarkozyre lehet sok mindent mondani, de részrehajlással vádolni nem. Eredményesen befolyásolja a mértéktartó arab vallási és politikai vezetőket, bámulatosan rövid idő alatt javította a közbiztonságot, eközben ideje volt nemzetközi kapcsolatait is kiépítenie. Rebesgetik, lesz annyira bölcs, hogy pillanatnyi győzelmét higgadtan fogadja, a netán üresedő pártelnöki posztot átengedi Raffarin miniszterelnöknek, szükségtelenül nem húz ujjat az államfővel. Kivár, hiszen még nem egészen ötvenéves. Bízik az időben, hogy az neki dolgozik, úgy véli, a hatalmat nem habzsolni kell, nem türelmetlenül törni a megragadására Ez is az egyik olyan tanulság, amelyet nálunk sokan - mindkét oldalon - megszívlelhetnének. JT közelebbről szemügyre véve csúnya és kiábrándító hatalmi küzdelem kerítette hatalmába Franciaországot.