Magyar Hírlap, 2005. október (38. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-03 / 231. szám

MAGYAR HÍRLAP­­ 2005. OKTÓBER 3., HÉTFŐ Tar Sándorra emlékeztek Haszán szorongunk egy parányi helyen. A debreceni piac Fabódé büféje nem a helyi elit törzshelye. A kocsmában jórészt a törzsvendégek támasztják a pultot. Nem is titkolt ellenérzéssel méregetik az érke­ző idegeneket, az I. Tar-túra - Tar Sándor után szabadon elnevezésű irodalmi rendezvény résztvevőit. Csak akkor enyhül az utálat, ami­kor az idén elhunyt prózaíró cimbo­rái érkeznek. Aczél Géza, az Alföld irodalmi folyóirat főszerkesztője emlékezik a pályakezdésre: „Egyéni hang, természetesség, realizmus, a magyar mélyvilág ismerete emelte ki Sándort az Alföld egykori stúdió­sai közül, s igazi kvalitásait már az első novellarészlet, a Vízipók is megmutatja.” A novellát hallgatva az egész kocsma röhög, s a követke­ző helyszín felé már nagyobb csapat sétál. A Lilla sörözőben Keresztury Tibor, a Litera.hu irodalmi portál főszerkesztője fergeteges novellafü­zérnek nevezi az írónak A mi utcánk című kötetét. A söröző sarkában véreres szemű öregember álldogál: „Szegény Sanyi, de sokszor ittunk, és dumáltunk itt” - motyogja, majd újabb kört rendel. Egy szatyor makk és két korcs őrzi a Premium söröző bejáratát. A biciklin érkező Borbély Szilárd költő hátizsákját le sem véve elemzi Tar Sándor verseinek erős ritmusát, a háttérben a pénznyerő gép csilin­gel. Ott vagyunk a debreceni orvosi műszergyárban, ahol az író orvosi műszerészként dolgozott. Egyre gyakrabban koccintunk, mind­egyik helyen találunk egy-két régi ismerőst, akik már abban is egyet­értenek, hogy az ő sorsuk melyik novella melyik alakjában ismerhe­tő meg. Mándy Iván óta nem volt olyan jelentős novellista, aki hitelesebben mutatná be a magyar valóságot az elmúlt negyven évben, mint Tar Sándor - mondja Keresztury Ti­bor, majd utal arra, hogy a kortárs írók regényt írtak, Tar novellista maradt. A paksi kocsmához érünk. Valaki felidézi az író ügynökmúlt­ját s azt, hogy mi történt, miután az író bevallotta: beszervezték. Ebbe a kocsmába járt, szinte itt élt. Az itteniek mentették meg az életét, amikor öngyilkosságot kísérelt meg. S ivócimborái, novelláinak főhősei kitiltották a kocsmából, amikor kiderült, hogy jelentésekre kényszerítették. A halálba iszom magam, mond­ta nekem nemegyszer, s lehet, hogy így történt, lehet hogy öngyilkos lett. Talán sohasem tudjuk meg - mondja Keresztury, s ekkor egy eddig csendes ember szólal meg. „Ne haragudjanak az urak, de ne­kem kulcsom volt a lakásához. Az utolsó este én vittem fel, mert a lába mindig merev volt, ha ivott. Másnap reggel találtam rá, már halott volt...” Isszuk a féldeciket, hogy erőnk legyen továbbmenni. Az új embert magunkkal visszük az Ádám presz­­szóba, ahol bográcsgulyás és sörök mellett kifaggatjuk. A debreceni liberális napok szervezőitől emlék­lapot kapunk, s megállapodunk: jövőre újból részt veszünk a Tar-tú­rán, Tar Sándorra emlékezve. HAJDÚ ISTVÁN, DEBRECEN Dérczy Péter Tar Sándorra emlékezik. Pályatársak és a novellák hősei együtt járták végig az író kedvenc kocsmáit fotó: mh Taps a kudarcnak A roma srác kényszeredett moso­lyok közepette nem kap állást, vagy nyögvenyelős mondatok kíséretében nem adják ki neki az albérletet. Az­tán lelkesen megtapsolják. Éljenzik a kudarcát. Ez persze nem a való­ságban van így, hanem a színpadon, egy idétlen tévévetélkedőben, ami semmivel sem rémesebb, mint ami­lyeneket rendszeresen láthatunk a képernyőn. Cigány fiatalok, a Mánfai Collegium Martineum diákjai a Káva Kulturális Műhely drámape­dagógusaival közösen - egy másik csoportban Wyssegrad 1330 címmel is létrejött produkció - olyan szituá­ciókat játszanak a deszkákon, ame­lyek megtörténhetnek velük. Mind­ezt Kardos Péter és Nyári Gábor azonos című könyve nyomán teszik, Sereglei András rendezésében. Érezhetően sok a rögzített imp­rovizáció, a fiatalok által átélt valós elem. Igaziak a sérelmek, a mellé­beszélések és a csillogó tévés ökör­­ködésekből ellesett, hamis jókedv, senkiket istenséggé avató sztárkul­tusz. Roma fiatalok játsszák a mű­sorvezetőket is, jól leszedve róluk a keresztvizet, és ezzel megmutatva, a nyomor teszi lehetővé, hogy az ál­csillogásban hinni lehet. Hiszen so­kak számára ez látszik az egyetlen reménysugárnak, éppúgy mint a lot­tóötös. Az előadás nem azért jó, mert a játszókról szól a mese, akiknek az előadás segít megérteni a világot. Húsba vágó kérdésekről szól, így át­élik a szerepüket, ha nincsenek is a színészet eszköztárának birtokában. Ez egy diákelőadás, ami jóval erő­sebb, mint sok profi rutinprodukció. Az is szép, hogy drámapedagógusok és diákok tökéletes stílusharmóniá­ban játszanak együtt, így legalább a színpadon elmosódnak a társadalmi egyenlőtlenségek. A Marczibányi Téri Művelődési Ház nagyterme dugig. Hasonló ko­rú fiatalok ülnek a nézőtéren, mint akik szerepelnek. Néha felszisszen­nek, felsóhajtanak, aha élményük van. Hálásak. Szeretik azokat, akik játszanak, szeretik a színházat. És, ha megértik, akkor talán minden iszonyat ellenére szeretni fogják az életet is. BÓTA GÁBOR Cigánylabirintus A Káva Kulturális Műhely és a Collegium Martineum produkciója Rendező: Sereglei András Az előadás nem azért jó, mert a játszókról szól a mese fotó soós milán KULTÚRA Az írók sem kispályások Az észak-olaszországi San Cascianóban megtartott futball­­tornán négy nemzet íróváloga­tottja versengett a bajnoki cí­mért. Bár a svédektől kikaptunk az olaszokat 3-0-ra vertük. Jó eséllyel indult a magyar írók csa­pata a hétvégi focibajnokságon. Toll­­forgatóink nemcsak fejben edzenek, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Jelenkor irodalmi és művészeti folyó­irat főszerkesztőjének esete. Ágos­ton Zoltán alighogy felépült májusi­­ kispályás focimeccsen szerzett­­ térdszalag-sérüléséből, internetes naplója tanúsága szerint szeptem­ber végére már felkészítő mérkőzést szervezett csapattársainak Pécsett. Tizenkét éves története során leg­alább negyven író állt pályára a ma­gyar íróválogatott színeiben. Fölé­nyesen verték az osztrák és a német írók csapatait, győzedelmeskedtek az Esztergomi Szenátorok, a Danu­bius Rádió és egy Franciaországban megrendezett fesztivál nemzetközi csapata felett, majd egy 2001-ben induló hosszabb mélyrepülés után, mikor is színészek, rockzenészek, a Sportminisztérium és - horribile dictu - még az újságírók is elverték hazánk literátorait, tavaly óta újra felívelt az íróválogatott szerencséje. A hét végén pályára lépő, Ágoston Zoltán, Balázs Attila, Gyurgyák Já­nos, Hamvai Kornél, Körösi Zoltán, Kukorelly Endre, Mélyi József, Szabó László, Takáts József, Wirth Imre és Zilahy Péter alkotta csapat többsége régi motoros - amatőr focistaként is, akárcsak a kispadon indító Garaczi László, M. Nagy Miklós, Egressy Zol­tán vagy Sajó László. Közülük heten részt vettek a frankfurti könyvvásár alkalmából rendezett magyar-né­met író-futballmeccsen is. Kár, hogy a hét végi tornán a véletlen nem a már ismert német, hanem az olasz és a skandináv válogatottal mérette össze a magyarokat. Bár a csapat­­kapitány Kukorelly idén megjelent Samunadrág című kötetének verseit svéd gyermekversekhez hasonlítják. Talán a szerző tudatosan is készült a rangadóra? Lélekben biztosan. A futballkedvelő írókat nemcsak a játék öröme vezérli az ilyen és ha­sonló megmérettetésekre, a maga idejében Tőzsér Árpád és Duba Gyu­la is gyakran megfordult a pályán, komolyabb visszhangra mégsem számíthattak kedvtelésük okán. A mostani mérkőzések lényege, hogy azok körében is népszerűsítik a je­lenkor szépirodalmát, akiknek más­különben eszükbe sem jutna olvasni, pláne nem kortársakat. A meccseket ugyanis felolvasások követik, vagy passzolgatás előzi meg az irodalmi esteket - ez már csak nézőpont kér­dése. Az efféle kultúrmissziós foci ötlete különben a magyaroktól származik, a bajnokság megszervezésében azon­ban az olaszok voltak gyorsabbak. Meg is kapták érte: bár a hét végi baj­nokságon a magyar válogatott 2-1-re kikapott a rettegett skandinávoktól, a döntőben a vendéglátó olaszokat 3-0-ra vertük. A tervek szerint jövő­re újabb nemzetközi mérkőzéseknek lehetnek tanúi az irodalombarátok és a széplelkű futballhuligánok. Ahogy egy vérbeli író-focista mondaná: jö­vőre újra meg kell tanítani játszani a németeket. BORSOS ROLAND 1­17 HIRDETÉS Miskolc, 2005. október 3-9. 3-9* OCtober 2005. Miskolc­­ www.filmfestival-miskolc.hu

Next