Magyar Hírlap, 2006. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-01 / 27. szám

LuiiiluíiLuiLul^^ml | EURÓPAI NAPILAP­I ÁRA: 138 FORINT | WWW.MAGyARHÍRLAP.Hui | TELEFON: +36-1-887-3230 | E-MAIL: MH®MAGVARHIRLAP.HU | 39. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM, 24 OLDAL |­ GÖRBE UH GYURCSÁKyT JELENT I I | Mozgósításra jobb volt Orbán Viktor 306 HAJNALKA_________________ Nem befolyásolják nagyban sem Orbán Viktor, sem Gyurcsány Fe­renc népszerűségét az évértékelő beszédek - mondták lapunknak közvélemény-kutatók. A szakembe­rek szerint legfeljebb a saját tábor erősödhetett meg hitében, s ebből a szempontból Orbán fellépése ta­lán sikeresebbnek mondható. Igaz, Gyurcsány kötött körülmények között, a parlamentben elmondott évértékelése már eleve hátránynak számított, miként az is, hogy neki kellett másodiknak beszélnie, így kénytelen volt védekezni, „vissza­­rózsaszínűsíteni” azt, amit a Fidesz elnöke feketének állított be. Ráadá­sul nyelvhasználatában is merevebb volt, s a sűrű jegyzethasználat a spontaneitás lehetőségét is elvette. Orbán jobban élhetett saját terepén a metakommunikációval, és a nép egyszerű fiának öltözhetett. belföld, 4. oldal A dán lap nem kér bocsánatot Mohamedért mh-összeÁllítás_________________ Bombariadó miatt kiürítették a Mohamed-karikatúrákat közlő Jyl­­lands-Posten című dániai napilap koppenhágai szerkesztőségét. A rajzok hatalmas botrányt kavar­tak, az Arab Liga felszólította a dán kormányt, hogy keményen büntes­se meg készítőit. Az újság nem kér bocsánatot, mondta el lapunknak Flemming Rose kulturális szer­kesztő. Szerinte csak néhány radi­kális imám szítja a hangulatot, és olyan rajzokat tulajdonít a lapnak, amelyeket nem is közöltek. Bár közleményükben elnézést kértek a megbántott muszlimoktól, ez nem bocsánatkérés; mindössze arról van szó, hogy a Közel-Keleten nem értik a „sajnáljuk” szót. A szerkesz­tő felháborítónak tartja, hogy hazá­ját emberi jogokból olyan országok akarják kioktatni, amelyek napon­ta megsértik azokat. külföld, 7. oldal A kormány az MFB-ből hozná létre a vállalkozók bankját Nem alapít új pénzintézetet, a Magyar Fejlesztési Bankot alakítja át a vállalkozások bankjává a kormány - közölte Kóka János gazdasági miniszter (képünkön). A még a választások előtt átfazonírozni tervezett intézmény az uniós támogatások csúcsszervezete lenne. A Fidesz szerint a kis- és középvállalkozások segítésére a hitel önmagában nem megoldás, jelentős járulékcsökkentésre is szükség van. Kósa Lajos debreceni polgármester azt mondta: ötletével a Gyurcsány-kormány nem vonul be a modern közgazdaságtudományba - 70., álláspont, 15. oldal fotó: mti - Kovács tamás a JELTOLMÁCSOK A KORMÁNYFŐ ORRÁRA UTALNAK, A HADAROKAT NEHEZEN FORDÍTJÁK 8. oldal ! BELFÖLD Megtaláltuk a fehér ballonos forradalmárt Nem biztos Marsányi László ab­ban, ő szerepel-e a Szabó István által hivatkozott fotón. ► 5. oldal A NAP TÉMÁJA Közönségvonzó filmek parádéja a szemlén A finanszírozást megújító tör­vény hatásának tulajdonítják a hazai filmgyártás szárnyalását. ► 2-3. oldal KÜLFÖLD Putyin magabiztosan szólt a népéhez Évet értékelt az orosz államfő is, akinek a G8-ak vezetőjeként az energiabiztonság megteremtése a célja. ► 7­ oldal GAZDASÁG Egyre több magyar fogad az interneten Hétmilliárd forintra nőtt tavaly a külföldi online sportfogadási irodák forgalma. ► 11. oldal KÜLFÖLD A tory csatározások elérték a Néppártot Szájer József szerint az Európai Parlament legnagyobb frakcióját nem rázza meg a brit konzervatí­vok távozása. ► 7­ oldal Ib­i­­úm

Next