Magyar Hírlap, 2006. április (39. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-26 / 97. szám

HOLNAP RÉCE^ÁSZL^JORCÁ3^TELKÁRÓL^KINEMO4 INDEX^ÁGYAA JOGI^J0RVÉ^EHESSE^J Ami Orbán Viktort illeti KUMIN FERENC politológus szerint nem biztos, hogy Orbán stratégiája volt rossz, megle­het, inkább az, hogy eltért tőle. Már szinte biztosan a választási eredmények elemzésének legna­gyobb közhelyévé vált, hogy a két fordulóban nem is elsősorban a ko­alíció győzött, hanem a Fidesz bu­kott el. A közhelyek természetéhez tartozik, hogy van igazságalapjuk, vagy legalábbis igaznak tűnő állítá­sokra épülnek. Alátámasztható-e ez a feltevés a Fidesz-kampány egyes elemeinek elemzésével? Egzakt módszer aligha kínálkozik, mégis csábít a sok elaprózott precedens, hogy ezeket csokorba kötve, listasze­rűen felsorolva igazolni próbáljuk a Fidesz mindenek előtti bukásá­nak tézisét. Mikola, Semjén, Bayer, Bencsik, Kerényi és a többiek - szól már két hete a mantra, vasárnap óta megújuló erővel. A lábtörlők tábora Miközben semmiképp nem szeret­ném elvitatni a fent nevezett urak tevékeny hozzájárulását a választási vereséghez, az események megér­téséhez mégis inkább a kulcssze­replőre, Orbán Viktorra próbálok figyelni, az ő céljait és a hozzájuk rendelt stratégiát próbálom megér­teni. Nehéz persze ezekben a napok­ban Orbán Viktorról írni, amikor a magyar közélet jelentős része most mandinerből belé törli a lábát, és egy másik jelentős része - aki eddig a pártelnök nevét negatív kontex­tusban még le sem merte írni - ta­lán pont most keresi a szót, keresi a hangot, hogy lassan, de biztosan csatlakozzon a lábtörlők gyarapodó táborához. Némileg könnyíti az értékelést, hogy Orbán első nyilatkozataiban maga sem vitatta saját részét az eredményekben. A meccset lefúj­ták, a fiúk leszegett fejjel az öltözőbe vonultak. Előbb vagy utóbb valaki­nek meg kell szólalnia, valakinek elsőként ki kell mondania azt, amit mindenki pontosan látott és tudott, csak olyan nehéz belekezdeni. Orbán első hibás döntését nehéz lenne azonosítani. 2002 tavaszán kéne kezdeni. A szoros eredmény és a váratlan kudarc felerősítette a vesztesek hajlamát arra, hogy saját elmaradó teljesítményük helyett külső körülményeket okoljanak, és ennek megfelelően vonják le a bukás tanulságait. Orbán mégis képes volt megfogalmazni a végtelenül egysze­rű, de így is nagyon pontos diagnó­zist: sokan voltak, de nem elegen. Ha intellektuálisan nem is iga­ zán izgalmas ez a felismerés, még­is kellő alapot teremtett egy olyan stratégia kidolgozásához, ami - kü­lönösen a rivális szerencsétlenke­déseit figyelembe véve - sima utat biztosított volna az amúgy menet­­rendszerű visszatéréshez a hata­lomba. Bizonyára felkészült szak­emberek vettek részt a tervezésben, jól kitaláltak mindent. Egy stra­tégia alkalmassága ugyanis nem esztétikai kérdés. Ebben a körben nem azt érdemes vizsgálni, hogy szép-e, amikor Orbán 2004-ben egyszer csak váratlanul elkezd a hagyományosan szocialista szava­zó, kádári kisemberekhez beszélni. Egy stratégia főként attól lehet jó, hogy megfelel-e a kitűzött célnak. A kitűzött cél pedig bevallottan az volt, hogy a jobboldalon egyetlen konglomerátumban egyesüljön a centrumtól a majdnem szélig min­den erő, és a választásokon ez az egység képes legyen abszolút több­séggel kormányt alakítani. Kizökkenések Ma már a választási eredményektől megtáltosodva sokan kárhoztat­ják ezt a célt és ennek megfelelően a hozzá rendelt stratégiát is. Pe­dig egyáltalán semmi sem igazol­ja, hogy a célkitűzés és a stratégia 99 Azok vagyunk, akinek a média beállít minket, ezért nagyon kell vigyázni arra, mi­lyennek állít be minket a média - főleg a sajátunk, eleve elhibázott lett volna. Komoly ember az olyan állításokkal sokat nem tud kezdeni, hogy a jobboldal eredendően többszínű annál, mint hogy egyetlen szervezet vagy vezető át tudná fogni. Orbánban ugyanis megvolt a kellő képesség, a kellő po­litikusi tehetség terve végrehajtásá­hoz. Mégsem tudhattuk meg, hogy ezt valóban sikerre tudta volna-e vinni, ugyanis magától a tervtől tért el­­ a választásokhoz közeledve egyre jobban. Az első kizökkenést a kettős népszavazás hozta. Egy ilyen témájú referendum nagyon nem il­leszkedett az új forgatókönyvbe, de a pártelnök az események sodrásába került. Elvesztette a kezdeménye­zést, amit pedig korábban mindig igyekezett magánál tartani, ez volt 1998-ban is a csodafegyver. Tehetetlenné válása, a racionális­nak tűnő pálya elhagyása részéről persze sokféleképpen magyarázha­tó. Bizonyára itt már több ponton a lélektan veszi át a politikai elemzés helyét. Ami kívülről látszott, az a sajátosan egy irányba mutató külső hatások ereje, amelyek Orbánt min­denképp a szélsőbb, kevésbé engesz­­telődő pozícióban látták szívesen, így dolgozott a kormánypárti von­zalmakkal rendelkező média, amely hagyományosan rendkívül veszé­lyes, szélsőséges, a demokrácia fel­számolására törekvő figuraként sze­rette a pártelnököt láttatni. De - és itt jön be egy igazán elgondolkodtató elem - ugyanebbe az irányba terelte Orbánt saját médiahátországának elvadultabb és mindenkinél harsá­nyabb szegmense is. Kurt Vonnegut írta az Éj anyánk című regényében: azok vagyunk, akinek kiadjuk ma­gunkat, ezért nagyon kell vigyázni, hogy kinek adjuk ki magunkat. Or­bán esetében ez az intelem talán úgy korrigálható, hogy azok vagyunk, akinek a média beállít minket, ezért nagyon kell vigyázni arra, milyen­nek állít be minket a média - főleg a sajátunk. Kis Narratíva R. SZÉKELY JULIANNA főmunkatárs­ rovata megjelenik minden szerdán ZSEBTÜKÖR Mikor már annyira szépkorú leszek, hogy fiú, kíváncsi történész lány­kák és fiúk elébem állnak és kérlel­nek, nagy idők tanújaként meséljem el, mi történt 2006-ban, amiért a magyarok­­ új demokráciájukban először­­ nem akartak kormányt váltani, szóval akkor előveszek majd egy elsárgult újságlapot. Olvassá­tok, gyermekeim az írást, nyújtom nekik. Egyfelől azért, mert hályo­­gos szememmel nem tudok olvasni, viszont emlékezni se vagyok képes semmire, csak arra, hogy eltettem a cikket, amiben szerintem benne volt a lényeg, mert a lényeg többnyi­re a kis történetekben lakik, a Kis Narratívákban, hogy szépkorúként is szépeket mondjak. A cikk, amelyet kivágtam, és a fiamnak is megmutattam, melyik fiókba tettem, nehogy aztán ne ta­láljam, ha dr. Alzheimer is kopog­tatott, a talányos Orbán csak nyulat ugratott címet viseli. Műfajára nézve krimi-novella, narrátora Deutsch- Für Tamás kampánydirektor, a jog­tudomány doktora. A történet Tatán kezdődik. 2006 áprilisát írjuk, az idő enyhe, a fák virágoznak, a madarak dalolnak, bár hőseink szempontjából ez csöp­pet sem fontos. Hőseink (O. V. és híveinek egy csoportja) zárt helyen tartózkodnak. Annyira zártan, ahol csak zártkörű rendezvényt szoktak tartani, és tényleg azt tartanak, bár ennek jelentőségét csak később ismerjük föl. A krimi se kriminek indul, hanem eligazításnak: a kam­pány vezénylő tábornoka egyik utolsó eligazítását tartja. Arról be­szél, hogy a haza üdve forog kockán (mindig az szokott kockán forogni), a hívek tehát ne tétovázzanak a vá­lasztási napon jól át- és meghágni a törvényt. Kopogtassanak be a szim­patikus házakba, lakásokba: adjon isten, csókolom, tetszettek-e már a haza üdvéért szavazni, mert ha nem, akkor itt az ideje, azt a narancsos hétszázat neki! Jó, jó, de mi lesz, ha az OVB ész­reveszi? - jelentkezik egy gyáva hír, mire O. V. elmeséli, hogy ő maga is fog kopogni, agitálni, mert ő olyan vezénylő tábornok, aki mindig azt Az idő enyhe, a fák virá­­goznak, a madarak dalolnak, bár hőseink szempontjából ez csöppet sem fontos. kiáltja, hogy „Utánam!”, ahelyett, hogy azt kiáltaná: „Előre!” Az OVB persze el fogja marasztalni, de sebaj, mert aki a haza üdvéért küzd, azt a jogászaik megvédik, „azt jó napot”. Ez a jó napot annyira lelkesítő, hogy az aktivisták szélednek is szét nemzetet menteni, mit sem sejtve az ármányról, vezénylő táborno­kuk vezénycseléről s a bámulatos hepiendről. O. V. (Sherlock Holmes) ugyanis pontosan tudta - magam sem hin­ ném, ha nem Deutsch-Für (Watson) meséli el -, hogy zártkörű rendezvé­nyüket lehallgatják és megörökítik a szocialisták a maguk titkosszolgálati eszközeivel. Amit tehát a Fidesz el­nöke mondott, azért mondta (figye­lem, itt ugrik a nyúl!), hogy megté­vessze és óvatlanná tegye a szocikat, akik rohantak befeketíteni a tábor­nokot, magyarán önlelepleződtek a titkosszolgálati magnóikkal, polos­káikkal, vakondokaikkal. És mit értek el vele? Amennyit Mayer Aranka az Orbán-szőlős, le­járatos idézeteivel. Azokat a bíróság nem vette figyelembe, mert nem taggyűléseken hangzottak el,­em e­zeket az OVB, hiszen ahhoz, amit zártkörű rendezvényen mondanak, a nyílt körnek semmi köze. Értitek, aranyoskáim? - kérdem majd a tágra nyílt szemű történész gyermekeket. És biztosan lesz, aki cinkosan hunyorít: ugye, ezt a mar­haságot csak az újságíró néni talál­ta ki annak idején, ám a többiek a homlokukra csapnak. Hozzárakják a „megfigyelési botrányhoz”, a Ma­gyar Vizslához vagy szerverügyhöz, és akkora aha-élményük lesz, mint ide Tata. Ezek nem voltak normáli­sak - mondják egymás közt, és azt is érteni kezdik, hogy a „szépkorúzást” miért találták ki maguknak a hülye öregek. ■ r.szekely.julianna@magyarhirlap.hu Új műsorhoz ki kell? A Fidesz kongresszusának hamaro­san bizalmi szavazáson kell dönteni az elnök további sorsáról. Sok szem­pontot mérlegelhetnek a küldöttek. Akadhat majd, aki bosszúját akarja kifejezni, és biztos lesznek sokan, akik vigasztalni, biztatni akarják majd Orbánt. Ha azonban pártjuk érdekeit tekintik elsődlegesnek, ak­kor leginkább egyetlen kérdést kell feltenniük: képviselheti-e Orbán Viktor azt a stratégiát, amelyet az új helyzet szülte új célhoz kell majd megalkotni? Mert belátható időn belül nem lehet a Fidesz célja a jobb­oldali abszolút többség elérése, va­sárnap óta ez biztos. ■

Next