Magyar Hírlap, 2007. június (40. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-30 / 151. szám
AHOGY TETSZIK Krakkói ünnep, magyarok nélkül A Wawelt a lengyel Akropolisznak hívta a világirodalom egyik legjelentősebb drámaírója, Stanislaw Wyspianski. Krakkó tehát a lengyel Athén (bár e címért több lengyel helység is versengett). Mi hívhatnánk a lengyel Budának, egyebek közt azért is, mert miután az igazi törökké lett, néhány évtizedre Krakkó vette át a magyar kultúra ápolásának feladatát - legalábbis a könyvkiadást illetően. A késő középkori krakkói egyetem magyar diákjai hajdan előszeretettel emlékeztek meg a városban zajló ünnepségekről. Krakkó ma is kihasznál minden alkalmat, hogy emlékezhessen, s az egyetemes kultúrának is hódoló ünnepeivel az európai érdeklődés középpontjába kerüljön. A nemzetközi és hazai figyelemből 1991-ben egy hónapig, 2000-ben pedig - mivel a város Európa egyik kulturális fővárosa volt - egy évig futotta. Az emlékezésre júniusban több napon át az szolgáltatott ürügyet, hogy Krakkó hétszázötven éve lett magdeburgi jogon város. Hagyományos értelemben azonban az volt már a 10. századtól. A tatárok 1240-ben huszonnyolc templomát pusztították el lakóházaival együtt. A Krakkó környékét magába foglaló Újlengyelhon (Malopolska) hercege, Szemérmes Boleszló nemcsak utcáinak, tereinek kijelölésével, hanem jogállását tekintve is korszerű európai városként építette újjá Krakkót. A magdeburgi jogállás kötelességeket és privilégiumokat is magában foglalt, mint olvasható az 1257 június 5-én kiadott oklevélben. Ebben a herceg hatalmának egy részét átengedi a város arra méltó tagjai közül választott városi tanácsnak és bíróságnak. Előírja azt is, hogy a Nagypiactéren városházát és posztócsarnokot kell építeni és mázsálót kell felállítani. Ekkor rakták le a következő században épült egyetem szellemi alapjait. A tudomány- és kultúrapártolás természetes feladata lett Polonia fővárosának. Jacek Majchrowski főpolgármester június 5-i ünnepi beszédében rámutatott, hogy ez a mai városnak is kiemelt feladata, mert Krakkó a tudomány és a kultúra révén az, ami. A város gyors felépítése 1257 után a közeli sóbányák jövedelmének köszönhető, egyharmad részük ugyanis Krakkót illette. A bochniai és wieliczkai sóbányák megnyitása Szemérmes Boleszló feleségének, Szent Kingának a nevéhez fűződik, aki IV. Béla királyunk lánya volt, s már életében Újlengyelhon patrónájának tekintették. Szent Kinga révén a mostani júniusi ünnepség lelkiségében, szellemiségében - hagyományos értelemben - akár magyar jellegű is lehetett volna. Kár, hogy éppen a magyar testvérvárosok, Budapest és Pécs (fő)polgármesterei hárították el a meghívást úgy, hogy még helyettesüket se delegálták. A magyar városvezetők hiánya csak az első pillanatban tűnhetett fel, mert Krakkó testvérvárosai egyébként népes delegációkkal képviseltették magukat fotó: sárközy Györeg Zágrábtól, Pozsonytól Bordeaux-ig, Firenzétől, Bécstől Nürnbergig, Sevilláig. Mi több, Szentpétervár és Moszkva is elfogadta a meghívást, s magas rangú küldöttséggel tette tiszteletét a városban. Az évszázadokon átívelő megemlékezéseknek akkor van értelmük, ha a polgárokat be tudják vonni, meg tudják mozgatni mind gazdasági, mind lelki vonatkozásban. A június elején zajló ünnepségsorozat nem csupán azzal vált személyessé, hogy ezrek vehettek részt szabadtéri koncertjein, előadásain, kiállításain. (A legnagyobb sikert Dariusz Rogucki ez alkalomra írt Cracovia est című oratóriuma aratta.) Személyessé az éveken át tartó, építkezésekben is megnyilvánuló előkészületek tették. Aki ma Krakkóba érkezik, már a főpályaudvar mellett emelkedő új belváros központja láttán fogalmat alkothat magának arról a városrészről, amelyet csak a Körliget választ el az Óvárostól. A Körliget pontosan ott övezi az Óvárost, ahol kétszáz éve még a középkori várfal húzódott. Az omladozó falakat 1815 után a város merész önkormányzata elhordatta. A krakkóiaknak - hagyománytiszteletük mellett - ma is van bátorságuk az újításra. Ez az újítás azonban mindig a továbbépítést jelenti a régi és új harmóniájának jegyében. Nos, a modern királyi székesfővárost az 1257 június 5-én kijelölt Piactér uralja, a kissé odébb fölébe emelkedő Wawellel. KOVÁCS ISTVÁN Mindenki tudja, hogy a Coca-Cola nevében szereplő első szó a kokacserjére utal. Amikor az amerikai „lájfsztájl” terméke megjelent a piacon, még fel tudta mutatni azokat az alkotóelemeket - ha csökkentett dózisban is - , amelyeket addig csak az Andok északi és keleti lábainál élő indián őslakosság élvezhetett. Oltotta a szomjat, csillapította a fájdalmat, és még az éhség ellen is hatásosnak bizonyult. Már akkoriban is tudták, hogy csak a jéghideg az igazi. De jött 1961 és Genf. A svájci városban megfogalmazott nemzetközi egyezmény a kokacserjét és összetevőit kábítószernek minősítette. A mai Coca-Cola már csak nevében és ízében koka, amúgy hatóanyag nélküli szintetikus üdítő. A genfi tiltás érzékenyen érintette több latin-amerikai ország autochton lakosságának érdekeit és a múlthoz kötődő érzelmeit. Mert Kolumbiában, Peruban, Bolíviában, Ecuadorban, Argentína északi területein a kokalevélrágásnak évszázados hagyománya van. De a legmélyebb hagyomány nem ez. A spanyol uralom ugyanis megváltoztatta a kokafogyasztás évezredes rendjét. A kokalevelet az indiánok a nyelvükkel a fogukhoz és a szájpadlásukhoz szorították, hogy a levét Ahol a kokalevélrágásnak évszázados hagyománya van... kipréseljék. A hatás lassú volt és egészséges, mert gyomorbántalmak és ízületi nyavalyák ellen éppúgy hatásos volt, mint a szomjúság és az éhség csillapítására. Az arany- és ezüstbányákban a halálig hajszolt indiánok a kokalevelet rágva hatékony munkaerővé váltak. Milliókban mérhető csak, hányan ereszkedtek le a tárnákba, hogy ott halálra dolgozzák magukat. Nos, a spanyolok közbenjárása miatt ma már nem szívják a koka nedűjét, hanem megrágják a levelet. A kokacserje levelének megítélésében döntő szerepet játszott Albert Niemann német kémikus, aki 1859-ben a növényből előállította a kokaint. Élvezete viszont csak majd egy évszázaddal később kezdett elterjedni. A tapasztalatok ismeretesek, és az is, hogy az Egyesült Államok kormánya milyen eszközöket alkalmaz a kábítószer fogyasztásának és termelésének visszaszorítására. Megszüntetni, a föld színéről eltüntetni a kokát, ez persze nem érdeke az amerikai kormánynak. Mi lenne a gyógyszeriparral, amely tonnaszám használja a cserje levelét fájdalomcsillapító-gyártásra? És mi lenne a legendás ízű Coca- Colával? A kokatermelő országokban létezik a legális termelők intézménye - legalábbis Peruban és Bolíviában. Az Egyesült Államok évi 240 tonna kokalevelet vásárol Bolíviából, és a perui Trujillo körzet teljes termelésének végállomása is északon van. Az Egyesült Államok stratégiai tartaléka kokalevélből évi kétezer tonna, ami eltörpül Kolumbia 560 ezer, Peru 120 ezer és Bolívia 21 ezer tonnás termelése mellett. (Egy érdekes adat: egy kilogramm kokain előállításához háromszáz kiló kokalevél kell.) Bolíviában José Luis a cochamababai terület azon szerencsés földművesei közé tartozik, akiknek joguk van kokacserjét termeszteni. Évente négyszer arat, átlagban hat húszkilós zsákot visz a Villa Fátima piacra, és a terményt eladja, zsákonként száz dollárért. De nem mindenki ilyen becsületes. Virágzik az illegális piac, mert sok olyan paraszt van, aki - dacolva a törvénnyel - a kokatermelésben látja boldogulása egyetlen esélyét, és a termést a drogbárók felvásárlóinak adja el. Őket - szemben a legális termelőkkel - nem védi a szakszervezet. Hagyomány és megélhetés a kokatermesztés. Az Andok hagyományőrző parasztjainak a mágikus erejű kokalevél hovatartozásuk igazolása. Oly kevéssé érdekli őket, mit is csinál a civilizált világ a kokával, mint ahogy a fogyasztói világot sem érdekli túlzottan a José Luisok sorsa. VEREBÉLYI KÁLMÁN Cocások és kokások 25