Magyar Hírlap, 2007. július (40. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-02 / 152. szám
AR HÍRLAP , 2007. JÚLIUS 2., HÉTFŐ e-mail: naptema@magyarhirlap.hu átalakítás FOTÓ: HEGEDŰS MÁRTA 2 PERCES INTERJÚ KÉSZEI SÁNDOR A KÖZOKTATÁS-POLITIKAI TANÁCS TAGJA - A tankönyvpiaci törvény módosítását az Állami Számvevőszék jelentésére alapozta a törvényhozó, de lényegében önök is ezeket a változtatásokat javasolták korábban. Mit tart a legfontosabb eredménynek? - Az egyik legkedvezőbb változás, hogy lehetőség lesz tankönyvet rendelni a hozzá tartozó munkafüzet nélkül is, és fordítva. Ezt éveken keresztül hiába próbáltuk elérni. Mostantól csak a tankönyvjegyzékben szereplő segédanyagok minősülnek tankönyvnek, és ezt az újonnan kiadott termékekre rá is fogják nyomtatni. De mi lesz a régi kiadású könyvekkel? - Ezzel kapcsolatban vannak fenntartásaink. A korábban nyomtatott könyvekben csak pecséttel vagy matricával lehet majd jelezni, hogy a termék használható a közoktatásban. Ez azonban bármelyik könyvvel megtehető, mert senki nem fogja ellenőrizni, hogy valóban egy tankönyvvé nyilvánított termékről van-e szó. Az önök kezdeményezésére került ki a törvényből a gyermeküket egyedül nevelők kedvezménye. Azt szerettük volna, hogy az egységes támogatást felváltsa a rászorultsági elv. Az egyik képviselő javaslatára azonban viszszakerültek a támogatotti körbe a nagycsaládosok alanyi jogon járó támogatással, de a gyermeküket egyedül nevelők nem. Az így létrejött igazságtalan helyzet háromszázezer nőt érint hátrányosan. Felhívta a figyelmet arra is, hogy nem történt változás a szerzői díjakat illetően. Mit jelent ez a gyakorlatban? - Két éve kezdődött, hogy a teljes művek helyett csak részleteket közölnek a tankönyvekben. Ennek oka, hogy két éve a tankönyvekben megjelenő szellemi művekért is szerzői díjat kell fizetni. Egy képzőművészeti albumban nem lehet kettévágni a festményeket, de az irodalmi szöveggyűjteményekbe már gyakran csak a novellák és a versek részletei kerülnek be. ■ SZERKESZTETTE: PINTÉR ATTILA KÖZREMŰKÖDÖTT: SMANYKÓ IGOR 3 A HAP TÉMÁJA/BELFÖLD Néhány szocialista képviselőnek nem szentírás a megállapodás Aláírta a Parlamentben a kormánypártok közötti koalíciós szerződés mellékletét Gyurcsány Ferenc, az MSZP és Kóka János, az SZDSZ elnöke. A kormányfő szerint az aláírással nyernek az emberek, világos lesz az ország megújításának menetrendje. A Fideszben úgy látják: a kormányt próbálják újraéleszteni a klinikai halál állapotából. NÉMETH ÉRA * „Nem lassítunk, nem állunk meg, megyünk tovább” - üzente bírálóinak ismét Gyurcsány Ferenc. Kóka János, az SZDSZ elnöke pedig kijelentette: pártjának legfontosabb célja az volt, hogy koalíciós egyetértés legyen „a késő kádárizmus ma már viselhetetlen maradványainak” felszámolásában. A bejelentés csaknem egy órát késett, ezt a miniszterelnök a 26 oldalas szerződés szövegének finomításával magyarázta. A dokumentumot a két frakcióvezető is ellátta kézjegyével, ezzel bizonyára a majdan törvényjavaslatba öntött megállapodást próbálják a képviselőcsoportok felől is „bebiztosítani”. A szocialista frakcióból származó információnk szerint jó néhány képviselő nem tekinti szentírásnak a dokumentumban foglaltakat. A megállapodás egyébként keret jellegű, a részletes törvényjavaslatokat szeptember közepéig nyújtják be az Országgyűlésnek. A leginkább támadott rész az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szól. Egy szocialista képviselő azt mondta: más területen is lesz vita, egyebek között az adórendszer átalakítása kapcsán. Egyelőre ezek részleteit a frakciók nem ismerik, bár gyanítják, hogy a vezetői elit már a számokról is megegyezett, így az ingatlanadó bevezetéséről is. Az egészségügyben elfogadott modell szerint a szolgáltatás szervezésére öt-nyolc, egymással versengő pénztár alakul, kisebbségi részesedésű magántőkével. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pedig nemzeti kockázatkezelési alap lesz. Kóka János ezt kompromisszumos megoldásnak nevezte. Reményeik szerint a verseny a minőség javulását és a hálapénz megszüntetését hozza. A nyugdíjrendszerről a kormányfő azt mondta, a módosítással igazságossá és fenntarthatóvá válik. Kiderült, hogy érdemi adócsökkentés nem várható, de a tervek szerint egyszerűsítik a vállalkozások adózással kapcsolatos adminisztrációját. Mindkét pártelnök „patrióta gazdaságpolitikáról” beszélt, ebben csökken majd a különbség a nálunk működő multinacionális cégek, illetve a hazai kis- és középvállalkozások között. Bekerült a dokumentumba az oktatási rendszer korszerűsítése, a nyugdíjak értékállóságának szavatolása, a szociálpolitikai reform, a munkanélküliek motiválásának eszközei és a pártfinanszírozás átláthatósága is. Elhangzott, hogy a titkosszolgálati iratok átadása és a kutathatóság tekintetében olyan helyzetet teremtenek, hogy le lehessen zárni az ügynökügyeket is. A megállapodás a kormányzati portálon és a koalíciós pártok weboldalán is olvasható lesz - ígérték a pártelnökök. ■ Az SZDSZ-esek újra ráerőltették akaratukat a szocialistákra fotosARközy GyöRGy Gyurcsány: a liberálisok nélkül nincs tovább kormányzás Egy tartózkodással adta áldását szombaton az MSZP országos választmánya a koalíciós megállapodás új mellékletének tervezetére. Úgy tudjuk, nem volt parázs vita, bár a testület jó néhány tagja bírálta az egészségbiztosítás átalakításával kapcsolatos részt. A dokumentumról az ülésen tájékoztatást adó miniszterelnök azonban több forrásunk szerint is szenvedélyes szónoklatban védte a megállapodást. Volt, aki ezt második őszödi beszédnek titulálta, bár - mint mondta -, trágár kifejezések nem szerepeltek benne. Egyedül nem megy - a beszámolók szerint Gyurcsány Ferenc főként ezzel érvelt az aláírás mellett. Tehát az SZDSZ kívánságainak teljesítése nélkül nincs tovább kormányzás. Az MTI úgy tudja, hogy Szili Katalin házelnök felszólalásában a nagyobb szociális érzékenységet kérte számon a kormányon. Gyurcsány az ülés utáni tájékoztatón azt mondta: nem lát elbizonytalanodást vagy politikai irányváltási szándékot a választmányban, a testület és a párt elnöksége is támogatja a kormányzati politika folytatását, az egészségbiztosítási rendszer átalakítását. A koalíciós megállapodás aláírásának őszre halasztását, valamint az egészségbiztosítás átalakítására vonatkozó elképzelések párton belüli vitáját kezdeményező bajai szocialista politikusok így nem érték el céljukat. Hajdú Miklós, az ésszerűség-felelősség platform bajai tagja azt mondta: sajnálja, hogy ilyen fontos megállapodást írásos előterjesztés nélkül fogadott el a párt vezető testülete. Azt ígérte: szóvá teszik, ha a törvény őszi formába öntésekor „veszélyes javaslat” jelenne meg. NE Az ellenzék tiltakozik „A kormány a klinikai halál állapotában van, ezt próbálják újraéleszteni a vasárnap megkötött koalíciós megállapodással" - reagált a bejelentésre Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. Szerinte a kormánytöbbség nem kapott felhatalmazást a választóktól az átalakításokra. Ellenállásra szólít fel a Kereszténydemokrata Néppárt is, felhíva a hazai biztosítókat, hogy „ne vegyenek részt ebben a szégyenletes üzletben". Zöldvonalon erősített az SZDSZ Egy tartózkodással fogadta el szombaton az SZDSZ országos tanácsa a koalíciós szerződés tervezetét. A vita után Horn Gábor ügyvivő elmondta: javasolják, hogy a mellékletet a frakcióvezetők is írják alá, kinyilvánítva, hogy nemcsak a kormány, de a frakciók is elkötelezettek a reformok folytatásában. Információink szerint az ülésen bírálták a szocialistákat, amiért szerintük akadályozzák a reformokat. Többen kérték a pártnak kulcsfontosságú környezetvédelem szövegrészeinek megerősítését. A szerződés végleges változata így fontos pontokkal bővült: a Vásárhelyi-terv felülvizsgálatának szükségességével, az új energiastratégiában és az adóreformban a környezeti szempontok érvényesítésével és a környezetvédelmi hatóságok megerősítésével. NÉMETH ERA