Magyar Hírlap, 2007. október (40. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-01 / 229. szám

2 A HAP TÉMÁJA Most van esély a nemzet Mint húsz évvel ezelőtt­­ a lakiteleki találkozón peregnek a szavak, hömpölyögnek a mon­datok, mind forróbb a levegő. Odakint merítésre kész a kondér, fa alatt hűsölnek a szódásüve­gek, nemsokára enni fog itt a vitában fáradt sereg. Mint húsz éve - de mégis egészen másként. És ahogy akkor sem, most sem a szakácsremeklés, a pörkölt volt a főszereplő. A Kölcsey Házban és odakint is so­kaság. A Népfőiskolán nem szokat­lan ez, de most még valami hangsú­lyosan ünnepi is ideereszkedik az épületek keretezte hatalmas négy­szögbe. A nap is beköszön, nyarat idéz a meleg, de a várakozásban van már valami őszi, talán a múltidé­zés adja ezt. A húsz éve idesereglett száznyolcvanegyekre kell most em­lékezni. Közülük jó néhányan már csak a gondolatainkban vannak je­len. A „nomád nemzedék” azonban - ez Csoóri Sándor szóleleménye - javarészt kitart. És most legalább ezerszáznyolcvanegyen vannak La­kiteleken. Lezsák Sándor udvarán 1987­ szeptember 27-én még egy sátor alatt, egy asztalnál ült Konrád György és Csengey Dénes, Elek Ist­ván és Lengyel László, Csurka István és Pozsgay Imre és sokan még. Elek, Csurka és Pozsgay itt van most is, Csengey Dénes már nem lehet, mert meghalt, Konrád és Lengyel pedig nincs itt, mert nincs itt, pont. De mégsem illik a mondatvégre a pont, mert nincs készen az, ami két évtizede itt elkezdődött. A találkozó előtt Lezsák Sándor megadja az alaphangot: emlékez­ni, emlékeztetni kell, ám nincs mit ünnepelni - mondta, és így lett. A kertben sétálók, az előadások kö­zönsége, az istentiszteleten részt ve­vők megilletődöttséget hordoznak, szomorúságot, ám ellenpontként ott van a sok szívből jövő köszöntés, a rég nem látottak találkozása, a derűs emlékezés. Időutazás. Sára Sándor dús szakállából elő­bukkan a mosolya. Fenemód meg­vénültél, mondja valakinek. Te meg már változni se tudsz, szól a riposzt. Változtak, küllemben. De a szellemi bázis ma is a régi. Gyarmati Dezső vág át a téren, holdudvar körülötte. A sportlegen­da nyolc évtizedet hordoz, de tartása ugyanaz, ami mindig is volt: ’56-ban például, amikor a zászlónkat mutat­ta föl - nemcsak a sportvilágnak. - Én nem voltam itt húsz éve - mondja a nógrádi Béres László ag­rármérnök, de most olyan érzésem van, mintha itt lenne az a sátor, az a hangulat. Csak a hit mintha meg­csappant volna kicsit. Újra kell töl­­tekeznünk. Némethné Judit meg a férje, Vin­ce köszönti az újonnan érkezőket. Örömük őszinte, mindenkit név sze­rint üdvözölnek. Olyan régi tagjai ők ennek a családnak, tán nem is tudni már, mikor kötelezték el magukat ide, csak az biztos, hogy meddig, mindvégig. Emlékek, történetek, a legtöbb mondatot sóhaj keretezi. Ott tartunk, mint húsz éve - mondja keserűen Drippeyné Szűcs Katalin, és ugyanezt kérik számon az eltelt időn az őslakitelekiek is a Kölcsey Házban. Fekete Gyula azt mond­ja, a magyarság naiv volt a minden fordulatot túlélő bolsevik párttal szemben. A liberális diktatúrából ki kell szabadítani az országot - így Bíró Zoltán, Csoóri Sándor nevén nevezi demokráciánkat: ez a hazug­ság demokráciája. Csurka István szerint maffiás államcsíny történt, mely minden ellenállásra jogot ad. Für Lajos úgy látja, a hadsereg nem lenne képes megvédeni az országot. Kiss Gy. Csaba a kommunista dikta­túrák kommunikációs módszerta­nát elemzi. Lezsák Sándor a nemzeti rene­szánsz esélyéről beszél. Szerinte hatvan éve nem volt akkora esélye a nemzeti újjászületésnek, mint most. Tapsvihar. Estefelé a bizakodásból lesz egyre több Lakiteleken. Van még ennek a helynek kisugárzása. ■ Régi arcok a régi menü felett: húsz év után még mindig kedves étel a marhapörkölt friss kenyérrel, uborkával, a padon ülve fotó: hegedűs mírta A falvak népe lehet a meghatározó erő - Lakitelek integráló erő - vall­ja Jakab István, a Magosz elnöke. A nemzet lelkiismerete az, ami itt megmozdult húsz éve. Ha ezt a szel­lemiséget sugározzuk szét, az előbb­­utóbb megfogan a többségben. A gazdakörök vezetője szerint ez a többség már látja, hogy hova vezet az út, amelyre a balliberális kormány vitte az országot. De az ország egésze mégsem egy ilyen, lakiteleki szellemi környezetben szocializálódott, ha látják is a bajt, ha elkeseredettek is, nehezen jut­nak el a döntésig. Jó példák persze vannak: a gazdák vállalják a harcot a vidéket ellehetetlenítő kormány­zattal, mint tették ezt kora nyáron. És tévedés azt hinni, hogy ez csu­pán a vidékiek érdeke - mondta Ja­kab István. ■ HÚSZÉVES ÉVFORDULÓ LAKITELEKEN Pozsgay Imre: hazánk stratégiai vereséget szenvedett Aki magyarnak nem megfelelő, az embernek sem alkalmas - kevesen fogalmazták meg ilyen pontosan a tartás lényegét, Tamási Áron meg­tette. A politika bőséggel kínál pél­dát a „nem megfelelésre”. Pozsgay Imre azonban aligha szégyenkez­hetne az erdélyi mester előtt: politi­kusi és emberi tartását egyaránt ki­próbálta az idő. Lakiteleken tartott nagy hatású előadása után kértük beszélgetésre. - Nagy Gáspár fogalmazott úgy, mikor bátorságának mögötteséről faggatták: nem voltam én bátor, csak féltem a gyávaságtól. Ön ma­gáénak vallja ezt a mondatot? - Magamról nem hiszem, hogy valami különös mód bátor lennék. De én is nagyon félnék a gyáva­ságtól. Igyekeztem ezt a csapdát elkerülni. A valódi politikusnak egyetlen vezérlő elve van, és akkor lehet belőle államférfi, ha ismeri nemzete érdekeit, és minden körül­mények között aszerint cselekszik. A ma az uralmat gyakorló politikai elitre ez bizony nem jellemző tulaj­donság. Egyetlen vezérlő elve, hogy érdekeit kielégítve lássa. Az enyém viszont az, hogy akár ha vereséget szenvedek is, de a nemzet érdekei érvényesüljenek. -Amikor a népi mozgalom mellé áll, lehetett oka a félelemre. - Igen, volt is, mikor féltem, de úrrá tudtam lenni rajta. Szárma­zásom afelé vitt, hogy megtalál­jam azokat, akik közül elindultam. Földpadlós, nádtetős falusi házból indult a pályám, s kanyarodott el a kommunizmushoz, de barátaim, szellemi társaim visszatérítettek az én hazámhoz, így aztán az én ba­rátságom ezzel a társasággal nem Lakiteleken kezdődött. Pont azért jöhetett létre az a húsz év előtti ta­lálkozó is, mert sokan már előbb egymásra találtunk. - Előadásában azt mondta, hogy ma rosszabb a helyzet, mint húsz esztendővel ezelőtt. - Valóban, Magyarország a rend­szerváltás után stratégiai vereséget szenvedett. Az 1987 és 1990 közötti időszakban csaknem olyan magas­ságban volt az ország, mint 1956- ban. Mára sosem látott mélységbe jutottunk. Megvolt az esély, hogy a nemzet érdekeinek megfelelően ala­kuljon az ország sorsa. Nagy kár az eltékozolt lehetőségért. Rossz alkuk révén azok maradtak pozícióban, akik az országot kiárusították, a maradékát pedig kisajátították. - Ön lát új esélyt? - Nemcsak esélyt, de kényszerítő parancsot is. Ha változtatunk, az a felemelkedést is magával hozza. ■ MAGYAR HÍRLAP , 2007. OKTÓBER 1„ HÉTFŐ Szükséges egy második Lakitelek A kihívás nagyon hasonló ahhoz, ami 1987-ben volt - vont párhuza­mot Fricz Tamás az egykori és a mai találkozó között. Úgy látja, az ország mára válságba jutott, a Gyurcsány­­kormány tevékenységének eredmé­nyeképp vis maior­ helyzet van. A szocialisták a szabad választás intézményét hazugságokkal rom­bolták szét, a mai kormány és az Or­szággyűlés tehát illegitim. Megszűnt a demokráciákban alapvető erkölcsi követelmény, hogy a politikusok fe­lelősek tetteikért. Magyarországon a politológus szerint kormányzás helyett kommunikáció folyik. A vis maior csak úgy szüntethető meg, ha arra rendkívüli módon reagál az ellenzék, vagyis ha az illegitim Or­szággyűlésben nem vállal szerepet, és mandátumát visszaadja. ■

Next