Magyar Hírlap, 2007. november (40. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-02 / 255. szám

MAGYAR HÍRLAP­­ 2007. NOVEMBER 2., PÉNTEK e-mail: naptema@magyarhirlap.hu előtt hajtottunk fejet Az élő hívek imája a holt lelkekért Ahol kőszív vigyázza az álmot Halottak napján azokra emlékezik az egyház, akik a keresztségben hunytak el, és akikről úgy hiszik, hogy a purgatóriumban vannak, minthogy bocsánatos bűnökkel a lelkü­kön haltak meg. A katolikus tanítás szerint az élő hívek imája segít a holt lelkeknek, hogy meg­tisztuljanak, és így megláthassák Istent a mennyben. Halottak napját november 2-án 998 óta tartja az egyház. Az em­lékezés Odilo clunyi apáttól szár­mazik, aki emléknapként vezette be az összes bencés házban. Róma csak a 14. századtól vette át és tette egyetemes ünneppé. Ez kezdetben összefüggött azzal a szorongásos hangulattal, amely 100C-re még a világvégét várta. Ilyen elképzelé­sek mellett a hívek igyekeztek „jó­ban lenni” a halottakkal. A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy a szegény, fázós lelkek annak fényénél melen­gethessék magukat. A halottak napjához számos nép­hit is kapcsolódik. Nem volt szabad semmiféle földmunkát végezni, hogy ne háborgassák a halottakat. Az ünnep egész hetében tilos volt mosni, mert a halottak a vízbe ke­rülnének, a ruha pedig megsárgul. Sokfelé terjedt el az a hiedelem, hogy a halottak ilyenkor hazaláto­gatnak, ezért számukra is megte­rítettek­, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra, és gyertyát gyújtottak. A bukovinai magyarok pedig még a temetőbe is vittek ennivalót. Egyes értelmezések szerint a gyertyáknak az volt a céljuk, hogy a világosban a véletlenül kiszabadult lelkecskék újra visszataláljanak a maguk sírjá­ba, ne kísértsenek, ne nyugtalanít­sák az élőket. Hazánkban szokás volt ilyenkor a sírok megtisztítása, rendbe hozá­sa is. Virágokat, manapság pedig koszorúkat visznek az elhunytak tiszteletére. A nép ajkán ennek a szokásnak is megvan a magyaráza­ta: azért kell megszépíteni ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak a lakhelyükön. ■ A legenda már csak ilyen: jócskán túléli azt, akinek a megszületését köszönheti. Nyomát se találni, ha­ló porában se lelni meg már azt az egykori kőmíveslegényt, akinek - ha igaz - a Balaton-felvidék kü­lönös kőalakzatait köszönheti az utókor. Balatonudvari sírkertjének kőszívei az ő emlékét is őrzik. Azt tartja a népi emlékezet, hogy az újító szellemű pallér, aki sírkö­veket is gyakorta faragott, megun­ta a szokásos mintát, és másikba kezdett. A hagyományos fejfák, obeliszkek helyett attól fogva csak szívet formázó emlékköveket készí­tett az akali határban fejtett fehér mészkőből. Hozzájuk hasonlót csak egy-két helyen látni hazánkban. Vannak régiek, akik úgy tartják, szíve fájdalmát vitte bele a hideg anyagba. Bizonyosan már aligha deríthető ki, hogy mi késztette a 19. századi mestert a formabontásra, ahogy az sem, hogy egy hivatásos kőfaragó alkotásairól van-e szó. Csak az biz­tos, hogy a mintegy ötven kő másfél évszázada áll őrt ott, az udvari te­metőben. A kortárs író, Eötvös Károly mesélt a szív alakú sírkövekről: „Volt Balaton-Udvariban valaha egy szegény ember, valami furcsa ember, találékony elme, olyan fa­lusi ezermester. Kitalálta, hogy a sírkövet szív alakúra kell faragni. Legyen lába, amelyet elültessenek a sírban nyugvó fejéhez, de ami ki­marad a földből, olyan legyen az, mint az ember szíve. Arra jöjjön rá az írás. A régi szokás hívei el­lenkeztek. De a furcsa ember nem engedett. Nekem van igazam, nem kendteknek. Hiszen a halott szíve is kővé válik. Előbb porrá, aztán kővé. Honnan lenne az a sok kő a mi határunkon? Azután, aki élve maradt, annak is kővé válik a szí­ve. Hát nem felejti el mindenki a maga halottját, akár vén volt, akár fiatal? Hát követik az emberek a holtak tanácsát? Követik jó példá­ját? Követik ám a rosszat, nem a jót. Hát lehetne az, ha az élő ember szíve is meg nem kövesedne? Azért csak azt mondom én: legyen az a sírkő, mint az ember szíve. Ez illik a holtakhoz is, az élőkhöz is. Addig beszélt, elfogadták.” ■ Szíveket formázó sírkövek a Balaton-felvidéken fotó: várkonyi Balázs Novemberi pislákoló mécsláng Milyen furcsa is ez. Míg voltak, ve­lünk és körülöttünk léteztek. Mióta elhunytak, bennünk élnek. Tovább. És tovább, ragaszkodva mindha­lálig, míg rólunk is nem mondják, hogy ameddig voltunk, velük létez­tünk. De élünk-e majd bárkiben az­tán? Mi is, ahogyan ők. Emlékek, képek és örökségek. Lelkekben cipelt hűsítő források. Nem és nem eresztjük. Jó meg­hajolni, hétrét görnyedni, vissza­nézni. Kapaszkodni. Megállni egy pillanatra. Összekulcsolni a kezet, vagy még azt sem. S örökké feszít a kérdés, miért nem fértünk soha úgy az élőinkhez, mint a halottainkhoz? A mécses fénye messzire és mélyre világít. Beragyogja a távolságokat. A vigasztaló szentlélek képmása az engesztelhetetlen magányban. Mégis csak későn eszmélünk az el­múlásra. A temetőnek nincs csendje, ha­nem békéje van. Nyugalma, rende­zettsége. Az idő, mely innen nézvést szűkre, a túlról tekintve meg végte­lenre szabott, megadja a válaszokat. Vándornak és megtértnek egyaránt. A végén azért mindig ott marad, meddig még? Mi minden, mi tovább? ■ A világ egyik legrégebbi sírkertje, a Szent Péter apátság gyönyörű temetője Salzburgban fotó: petán Péter Tumultus és járatkésések A rendőrség fokozottan ellenőrzi a fővárosi temetők környékét a hosz­­szú hétvégén, tegnap bűncselek­ményről vagy balesetről nem érke­zett jelentés. A város több pontján forgalomkorlátozásra kell számí­tani ezekben a napokban, így tilos megállni és várakozni november 5-én nyolc óráig a X. kerületi Új köztemetőhöz vezető útvonalak­nál. Korlátozás lépett életbe hétfő reggelig a XIX. kerületi Kispes­ti temetőhöz vezető útvonalon a Kassai utcában, a Kolozsvári utca és a Pozsonyi utca között is. Nem lehet megállni és várakozni a Bu­dapest XXIII. kerületi, Erzsébeti temetőhöz, valamint a Farkasréti temetőhöz vezető útvonalakon, a táblákkal jelzett szakaszokon sem. A Fővinform tájékoztatása szerint jelentősen lelassult a forgalom a te­metők környékén. Gyakrabban járnak tegnap haj­nal óta a fővárosi temetőket érintő buszok és villamosok. Komolyabb fennakadás egyelőre sehol sem volt, de több helyen késnek a járatok. A budapesti temetők november 4-ig reggel hét órától este nyolc óráig tartanak nyitva. A temetői irodákban péntekig ügyeletet tar­tanak a látogatók számára 7-30 és 17 óra között. Tegnap és a ma a Fi­umei úti Sírkert és az Új köztemető kivételével a temetőkbe nem lehet gépkocsival behajtani. Ez alól csak a mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező látogatót szállító gép­jármű a kivétel. ■ 3 A NAP TÉMÁJA ____________________________________________ 5 PERCES INTERJÚ GERGELY ANDRÁS TÖRTÉNÉSZ - Mennyire jellemző Magyarorszá­gon a halott- és temetőkultusz? - Hazánkban nem vált annyira fontossá a halottak, az elhunyt hő­sök tisztelete, mint más európai or­szágokban. A magyarok nem csak az itthon, hanem a külföldön fellel­hető magyar vonatkozású kegyhe­lyekre sem nagyon zarándokolnak el. Nálunk nincsenek egy helyen a királysírok, de például az aradi vértanúk is más-más helyen nyug­szanak. Bár a romantika korában Széchenyi István megpróbált lét­rehozni egy nemzeti kegyhelyet, a próbálkozás kudarcba fulladt. Igaz, ma már a Kerepesi temetőben azért egy helyen nyugszanak a nemzet nagyjai. A hétköznapi emberek kö­zött sem létezik a kultusz, sokszor például a fiatalok nem tudják meg­válaszolni, hol vannak eltemetve a nagy- és dédszüleik. - Mi az oka, hogy mi másképp viszonyulunk halottainkhoz? - Ennek elsősorban vallási gyö­kerei vannak. Magyarországon régebben sem voltak például za­rándokhelyek, és a reformáció térhódításával ennek a lehetősége végképp eltűnt. Mivel tehát nem alakult ki katolikus hegemónia, nem váltak jellemzővé azok a szoká­sok, az a kultusz, amelyek egy tisz­tán katolikus országot jellemeznek. Spanyolországban, Olaszországban ez a mai napig létezik. - Azért halottak napján megtel­nek a temetők emlékezőkkel... - Igen, ezen a napon már szinte kötelező felkeresni az elhunytak sírját, de ez sajnos elsősorban azért van, mert már leginkább csak ezen a napon mennek ki a temetőbe az emberek. Amikor én fiatal voltam, akkor is sokan látogattak ki Min­denszentekkor és halottak napján a temetőbe, de akkoriban még ez nem volt ilyen tömeges szokás, mint manapság. - Mennyire változtatta meg a modern fejlődés a szokásokat? - Nálunk is terjednek az új szo­kások és ennek több oka is van. Itt vissza kell kanyarodnunk a vallási különbségekre is: a protestánsok körében elterjedt hamvasztást a katolikus egyház először tiltotta, mára viszont már ez a felekezet is elfogadta ezt a temetkezési formát. Emellett természetesen gyakorlati kérdések is előtérbe kerültek. Egy hamvasztás sokkal olcsóbb, egy­szerűbb, az urna nem foglal akkora helyet. Érdekes egyébként, hogy ré­gen az elhunyt előzetes beleegyezé­se kellett hamvasztáshoz, ma már a rokonok is dönthetnek így. Sok­szor előfordul, hogy aki tudja, hogy nincs örököse, nem lesz, aki ápolná a sírját, inkább azt kéri: hamvasz­­szák el, amikor meghal. Ugyanak­kor egy szűk körben megfigyelhető a kriptaépítés divatja is. ■ SZERKESZTETTE: FORRÓ PÉTER KÖZREMŰKÖDÖTT: BARANYA RÓBERT, FERENCZ CSABA ,SEPSISZENTGYÖRGYI, KACSOH DÁNIEL, PETÁN PÉTER

Next