Magyar Hírlap, 2008. szeptember (41. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-01 / 204. szám

2 BELFÖLD Morvai Krisztina vezetheti jövőre a Jobbik listáját az EP- választásokon Lapunk információi szerint Morvai Krisztina fogja vezetni a Jobbik Ma­gyarországért Mozgalom listáját az európai parlamenti választásokon. Morvai, az Eötvös Loránd Tudomány­­egyetem jogi karának docense, koráb­ban az ENSZ nőjogi bizottságának és az Európai Emberi Jogi Bizottságnak is tagja volt. Itthon a két évvel ezelőtti őszi események idején került reflek­torfénybe, amikor felemelte szavát a rendőri brutalitás ellen. A tüntetések és a rendőri fellépések elemzésének érdekében 2006. november 15-én élet­re hívta a Civil Jogász Bizottságot, amelynek tavaly februárra elkészült jelentése Gyurcsány Ferencet nevezte meg az események felelőseként, mint aki utasította a rendőri vezetőket az erőszakos és jogsértő intézkedésekre. Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint a 2009-es EP-választás sorsfordító lesz a párt életében, mert egy évvel a par­lamenti választások előtt meg tudják mutatni magukat a közvéleménynek. Fontos szempont az is, hogy olyan európai politikai szövetségeseket talál­janak, amelyekkel együtt tudnak majd működni. Morvai Krisztina és Vona Gábor szeptembertől közösen indul or­szágjáró körútra. (mh) ovio oioíove...............IÍI Táboroztat a szövetség Wittner Mária ötvenhatos halálraítélt előadásával, majd Siklósi Beatrix és Matúz Gábor, az Echo Televízió mun­katársai által róla készített film vetí­tésével kezdődik ma este fél nyolckor a Rákóczi Szövetség 20. Kárpád-me­­dencei Főiskolás Tábora. A szentend­rei Pap-szigetre szervezett egyhetes programon előadást tart Varga Mihály és Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, Tőkés László európai parla­menti képviselő, Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere, valamint Hans Kaiser, az eseményt tá­mogató Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi vezetője. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke szerint fon­tos, hogy a fiatalok többet megtudja­nak a határon túli magyarságról. KD élet­kép A slambucman slambucot főz. Az ősi pásztorétel bográcsban készül, egysze­rű, akár a tiszta szívű nők, slambucfő­­zés közben lehet a füst mögötti múltat vagy jövőt nézegetni, belehintázni a jelenbe, úgy lenni, ahogy mindig kellene: igazán. Debreceni úr szerint a slambuchoz csak szalonna, tészta, krumpli és só kell. A slambucman tesz még bele hagymát, paprikát, paradi­csomot, karikára vágott kolbászt. Ne vicceljen már, kiabál Debreceni úr, ez lecsós krumplistészta, tessék az én receptem szerint főzni! Addig és olyan hévvel győzködi a slambucmant, hogy az szóban enged, úgy csináltam, ahogy mondtad. Na végre, legalább most már tudod, milyen az igazi slambuc, vigyorog Debreceni úr. Tudom, hagyja rá a slambucman, akinek a felesége tegnap sem engedte, hogy Debrece­ni úr ízlése szerint főjön a slambuc. A slambucman tehát hazudott, és mint ilyen esetekben legtöbbször, nő miatt. Most slambucmannéért. (DIP) 2008. SZEPTEMBER 1. HÉTFŐ | MAGYAR HÍRLAP | Gyurcsány erőszakos vezér folytatás az 1. oldalról A párton belüli viszonyokat vissza­tükrözi, hogy a pécsi kezdeményezést támogatók többsége távol maradt a Lőtér-dűlőtől, ahol a gyűlést tartották. Pedig a szervezők a párt alapszabályá­nak megfelelően hozták létre a szelle­mi műhelyt. Komáromi István lassan egy éve sürgeti az MSZP megújítását és Gyurcsány Ferenc távozását a kor­mányfői posztról, úgy véli, egy kevéssé megosztó személyiséggel csökkenthető lenne a párt népszerűtlensége. A résztvevők közé várták Gráf József agárminisztert is, aki a beszélgetések­ben mint Gyurcsány lehetséges utódja került szóba. Gráf már a hét közepén megüzente a távirati irodán keresztül, h­ogy akkor­ rtfegy el a találkozóra, ha Gyurcsány Ferenc is ott lesz. A mozgalom szervezője elmondta, a kormányfő-pártelnököt is meghív­ták a párt jövőjéről szóló közös gon­dolkodásra, ahogy Simon Gábort, Kiss Pétert, Lamperth Mónikát, illetve a pécsi és a baranyai szocialisták veze­tőit is. Komáromi István azt mondta, a helyi és a megyei pártszervezetek prominenseinek kivételével a meghí­vottak nem elutasították a részvételt, hanem egyéb programra hivatkozva kimentették magukat. A meghívottak távolmaradása el­lenére szűk körben, a résztvevők átte­kintették az ország gazdasági, politikai helyzetét, valamint az MSZP ügyeit. A felkért előadók közül Debreczeni Kálmán független pénzügyi szakember a választási évben bevett osztogatástól óvta a kormánypártot, és olyan hosszú távú gazdaságpolitikát sürgetett, amely a multicégek dominanciájával szemben megerősítené a magyar vállalkozókat. Kétségtelen, hogy Gyurcsány Fe­renc a 2004-es puccs után, amellyel hatalomra került, két éven át hasznot hozott az MSZP-nek, visszaadta a párt önérzetét. Az őszödi beszéd után azon­ban le kellett volna mondania, és egy időre visszavonulnia a politikai élettől - mondta Horváth Csaba politológus, a Pécsi Tudományegyetem docense. Szerinte valószínűsíthető, hogy az MSZP megvárja az európai parlamenti választást, és a „nagy lejtmenet” után cserél vezetőt. Ha nem ezt tennék, ak­kor két vezetőt használnának el két év alatt, ami sok lenne. Horváth Csaba szerint a párt megújulásának feltétele, hogy az SZDSZ után a szocialistáknak a komp­romittálódott effkéteiktől is meg kell szabadulniuk. Hozzátette, a társa­dalom és a tagság bizalmát a pártelnöki és kormányfői tisztségek szétválasztá­sával és egy markánsan szociáldemok­rata programmal vissza lehet szerezni. A párttagság véleménye nem tűnt eny­­nyire egyértelműnek. „A boksz nyelvén szólva a minisz­terelnök megroggyant, a szakadatlanul záporozó jobb csapottak a be-betaláló balegyenesek és az egyre gyakoribb mélyütések padlóra viszik. Már csak szánalmas vergődés ez a küzdelem. (...)Ha most feladná, a következő for­dulók egyikében lenne esélye, de ha most kiütik, az egész stáb örökre tá­vozhat a szorítók világából” - mond­ta a párt helyzetének értékeléseként Czöndör Gyula, az MSZP alapító tagja. Hozzátette, Gyurcsány Ferenc kétéves pártelnöki regnálása alatt elvesztette szavazóinak majd kétharmadát, mivel a társadalom, döntően a kormányfő­pártelnök személye alapján ítéli meg a szervezetet. Czöndör szerint ha az őszödi beszéd soha nem tudódott vol­na ki, mára akkor is szembesült volna a társadalom azzal a politikával, amely súlyos társadalmi, gazdasági válságot idézett elő az országban. A politikus emiatt az SZDSZ-t és a kis párt által az MSZP-re erőszakolt neoliberális szem­léletet tette felelőssé, valamint a „ski­zofrén attitűdöktől is gyötört vezért”, ahogy Gyurcsányt jellemezte. Czöndör Gyula szerint tavasszal a kudarcokért a pártelnök-kormányfő megpróbálta a belső ellenzékét és néhány kiszemelt vezetőt felelőssé tenni. Az MSZP ala­pítója szerint időszerű a kérdés, meddig lehet folytatni a több szempontból is alkalmatlanná vált G­yurcsánnyal. Úgy vélte, a kormányfő már minden cso­porttal konfrontálódott. A társadalmi­gazdasági modernizációt pedig olyan modellekben képzeli el, amely Nyugat- Európában Blair vagy Schröder alatt már megbukott. Czöndör Gyula szerint a reformok, különösen az egészségbiz­tosítás átalakítása, nélkülöztek minden ésszerű megfontolást. A rendszer ke­­resztülerőltetése pedig felvetheti akár a nemzeti érdekek elárulását is. Az MSZP alapítója „öntörvényű, autoriter” vezető helyett olyan sze­mély megválasztását sürgette, aki alkalmas a béke megteremtésére, és politikai értékválasztása egybeesik a párt ideológiájával. Czöndör szerint egy Gyurcsánynál kevésbé ambició­zus, higgadt személlyel elkerülhetné az MSZP a totális vereséget, amely ha bekövetkezik, a lengyel baloldal sorsát jeleníti meg nálunk is. ■ Komáromi István (képünkön jobbra) mozgalmat indított, hogy integráló személyiség kerüljön Gyurcsány helyére fotó:horváth Péter gyula Dávid Ibolya egyre idegesebb Dávid Ibolya és támogatói nagyon idegesek - így összegezték lapunknak tapasztalataikat az MDF-ben uralko­dó hangulatról a párt tagjai. Sokan kivárnak még, de a tagság megunta a Dávid-féle balkanyart. PI­NDROCH TAMÁS Dávid Ibolya ellenzéki pártelnöki talál­kozót kezdeményezett, erre felhatalma­zást kapott az országos választmánytól - erről az egyetlen nagypolitikát érintő döntésről számolt be Katona Kálmán, a testület elnöke szombaton. Szeptember 13-án újra összeül a ki­cserélődött grémium, hogy a megyék elnökjelölő ülései után döntsön arról, kik szállhatnak ringbe a szeptember 27-i elnökválasztáson. Eddig 14 megye tette meg javaslatát a posztra, most már nem négy, hanem öt elnökjelöltje van a pártnak. Bács-Kiskun megye ugyanis Dávid Ibolya mellett helyi elnöküket, Karsai Pétert jelölte a posztra. Mellettük Almássy Kornél, Olajos Péter és Viniczai Tibor szerepel a listán. Dávidot öt megye egyedüli indulónak jelölte, hat megye a Dávid-Almássy-párost nevesítette. A fennmaradó megyék közül kettőből Dá­viddal közösen jelölték Olajost és egyből Viniczait. Karsai egyébként ugyan­úgy, mint Viniczai, elvhű dávidistának számít. Információink szerint Karsai cserepadról való behívására azért volt szükség, mert Olajos Péter egyértelmű­vé tette, nem akar az MDF elnöke len­ni. A dávidi taktikázás logikája azon alapszik, hogy a választmányban elle­hetetlenítsék Almássy jelölését, hiszen a testület csak három politikust jelölhet az országos gyűlés plénuma elé. Forrásaink szerint ennek is köszön­hető, hogy Dávid Ibolya idegesnek tű­nik: a pártelnököt végül nem külön­féle választmányok, hanem a tagság választja meg, a szavazófülke magá­nyában a most Dávidot erősítő megyei döntések megváltozhatnak. Nem vé­letlen, hogy az elnök most nem utazik az Egyesült Államokba, és megkezdték az almássysták kiszorítását a Fővárosi Közgyűlés külső bizottsági posztjairól. Erről a Magyar Hírlap számolt be elő­ször. A fővárosi képviselőként is dol­gozó Katona Kálmán szerint ezt már Almássy jelöltségének nyilvánosságra hozatala előtt eldöntötték. Úgy tudjuk azonban, nincs kizárva, hogy vidéken is az Almássy-hívek ellen fordul a párt­vezetés. A szombati választmányi ülésen Boross Péter volt miniszterelnök az ilyen feszültségektől is óvta a pártját, de kiállt Dávid Ibolya jelenlegi elnök mellett. Egyórás előadáson ismertették a Capital Research, a Political Capital (PC) közvélemény-kutató cégének két­ezer fős mintán készült vizsgálatának adatait. Ezek szerint az MDF üzenetei jók és átütők. Sokan nem értik, akkor miért is van öt százalék alatt a párt már évek óta. Az MDF politikai és kommu­nikációs tanácsadója egyébként a több SZDSZ-közeli szakembert alkalmazó PC. A kutatás 14 millió forintba került. Dávid és Almássy között a PC-vel és a baloldalhoz kötődő Tisztelet Társasá­gával történő együttműködés és a Fi­desszel való kapcsolat jelenti az igazi törésvonalakat. Almássy - a tagság többségével egyetértésben - nem támo­gatja a „balos elhajlásokat”, és az MDF teljes önállósága mellett támogatná a kapcsolatok rendezését a Fidesszel. Egyik almássysta szerint ha ez már 2006-ban megvalósult volna. ■ ­ Érthetetlen szigorral büntetik a hagyományok soproni őrzőit Hamisnak bizonyult az a névtelen feljelentés, amelynek nyomán a helyi rendőrség elkobozott egy gépkara­bélyt és tizennyolc puskát a Soproni Honvéd Hagyományőrzőktől. A ki­rendelt igazságügyi szakértő szerint a készletből egy teljesen használha­tatlan, tizennégy szabályosan, négy pedig csak részlegesen hatástalaní­tott, ennek ellenére a rendőrség az egész gyűjteményt elkobozta. Az eljárás példátlanul szigorú, hiszen a hatástalanított fegyvereket vissza szokás adni gazdájuknak. A muzeá­lis eszközök sorsa a bíró kezében van, negatív döntés esetén akár be is zúz­hatják őket. LÁZIN MIKLÓS ANDRÁS Érthetetlen szigor sújtja a Soproni Honvéd Hagyományőrzőket. Egy fel­jelentés nyomán az év elején a rendőr­ség lefoglalta a szervezet tizenkilenc, díszelgésre használt fegyverét. Az is­meretlen „jóakaró” állítása szerint az eszközök között számos éles is találha­tó. A kirendelt kaposvári igazságügyi fegyverszakértő, Kőszegi Zoltán meg­állapította: a tizennyolc puska közül tizennégy a szabályoknak megfelelően lett,,elrontva”, míg négyet nem a tör­vényi előírásoknak megfelelően hatás­talanítottak. Igaz, Kőszegi szerint lőni ezekkel sem lehetne. A fennmaradó gépkarabély ugyancsak alkalmatlan arra, hogy bárki rosszat tegyen vele. A rendőrség húszezer forintos szabály­sértési illetéket szabott ki, valamint a huszonnyolcezer forintos szakértői díj kifizetését is előírta, s ítélethozatalra továbbadta a bíróságnak az ügyet. Az érintettek elismerik, hogy hibáztak, ám nem értik, hogy a hatástalan fegy­vereket miért nem kapták vissza. „Bárcsak ilyen embertelen szigorral járna el a rendőrség az erdei szemete­­lőkkel szemben is” - mondta lapunknak az eset kapcsán egy neve elhallgatását kérő igazságügyi fegyverszakértő. Szerinte teljesen célszerűtlen és ért­hetetlen a soproni rendőrség eljárása. A szakember csaknem egy évtizedes tapasztalata alapján állította, normá­lis esetben a szabályosan hatástalaní­tott fegyvereket mindig visszaadják az érintetteknek, s csak azokat von­ják be az eljárásba, amelyeket rosz­­szul vagy egyáltalán nem „rontottak el”. Példaként felhozott egy szárligeti esetet: egy fiatalember robbant fel egy második világháborús gránát szétsze­relése közben. Az esethez kiérkező és intézkedő rendőrök a házigazda saját gyűjtésű fegyvereit hivatalból lefog­lalták, bevizsgáltatták, majd három darab híján a készletet visszaadták. „A vita most azon megy, hogy­­ez a három pisztoly fegyvernek minősül, vagy sem, de ez már egy teljesen külön történet” - mondta a szakértő. Hozzá­tette, hihetetlen, hogy ez az országos gyakorlat a soproniak előtt ismeretlen volna. Lapunk megkereste Farkas Gábort, Sopron rendőrkapitányát is. Az al­ezredes érdeklődésünkre azt mond­ta, ők méltányosan jártak el, s utólag nem fogják megváltoztatni a döntést. Farkas Gábor arra a felvetésre, hogy a muzeális fegyvereket - köztük a sza­bályosan hatástalanítottakat - a bíró­ság megsemmisítésre is ítélheti, azt fe­lelte, várjuk meg a határozatot, s utána beszéljünk erről. Rákérdeztünk, hogy a hamis feljelentés miatt indul-e eljá­rás, mire a rendőrkapitány azt felelte, ennek az eldöntése is a testület dolga. Az ügyben az utolsó tárgyalás holnap lesz. ■ vezető szerkesztő: Petán Péter e-mail: petan.peter@magyarhirlap.hu

Next