Magyar Hírlap, 2008. december (41. évfolyam, 280-303. szám)

2008-12-01 / 280. szám

2 BELFÖLD ALKALMATLAN A KORMÁNY Szembemennek az EU-val „Szembemegy az EU-ajánlásokkal és megdöbbentő szociális érzéketlenség­ről tesz tanúbizonyságot a kormány” - mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke. Emlékeztetett: az Európai Bi­zottság javaslatai szerint hazánkban a beruházások élénkítésére, adócsök­kentésre és munkahelyteremtésre van szükség, de a kormány befagyasztja a közszférában dolgozók bérét, elveszi tőlük 13. havi illetményüket. (mti) AZ FKNP SEM BÍZIK BENNE Kizárták Lengyel Zoltánt Megvonta a bizalmat Lengyel Zoltántól a Független Kisgazda-, Nemzeti Egy­ségpárt. Molnár László, a párt elnöke elmondta: azért szólították fel Lengyelt a távozásra, mert előzetes egyeztetés nélkül megszavazta a 13. havi nyugdíj részleges elvonását. Mint ismert, a kép­viselő 2007 augusztusában lépett ki a Fidesz-frakcióból. Később az MDF kép­viselője lett, szeptembertől kisgazda színekben folytatta munkáját. (mti) FIDESZ-IFJÚSÁGI TAGOZAT A kormánynak kedvez a jobbszél „Fel kell lépni a szélsőségek ellen, de csak a gyűlöletre uszító megnyilvánu­lásokkal szemben szabad büntetőjogi szankciót alkalmazni” - nyilatkozta a Fidesz ifjúsági tagozata. Véleményük szerint a kormány nem vesz tudomást a baloldali szélsőségesekről, a szélső­jobbot pedig politikai haszonszerzés­re használja fel. A dunaszerdahelyi magyarverésre kitérve a nyilatkozat kimondja: mivel Magyarországon a hasonló eset után kitüntetéseket osz­togattak, a kormánynak nincs erkölcsi alapja nemzetközi fellépésre. (mti) BARANYAI UZSORAÜGY Bírósági végrehajtó is érintett Egy önálló bírósági végrehajtó is érin­tett lehet abban a baranyai uzsorás­ügyben, amelyet a közelmúltban tárt fel a rendőrség. Az uzsorások ötven­­száz százalékos kamattal adtak köl­csönt, majd a késve fizetőkkel szemben törvénytelenül léptek fel. Fennáll a gyanú, hogy mindebben egy bírósági végrehajtó is közreműködött. (mti) . rlines/ ntffcR. /■­­ fi / elet/kep __________________________ Tanácstalanul toporgott ismerősöm a jó nevű élelmiszer-áruházlánc egyik üzletének a bejáratánál. Amikor meg­kérdeztem, miért nem megy beljebb, el­ismerte, hogy inába szállt a bátorsága. Egy órája sincs, hogy ugyanitt szeletelt kenyeret vásárolt egy 75 dekásnak hirdetett csomagban. Az asszonynak otthon gyanús volt az áru, lemérte a konyhai mérlegen, és mindössze 47 dekát nyomott. Visszazavarta tehát, hogy reklamáljon, és vagy cseréljék ki neki egy korrekt módon megtöltött csomagra, vagy a különbözetét fizes­sék ki. És magyarázzák meg, hogyan fordulhat elő ilyesmi az agyonreklá­mozott üzletláncnál. „Igaz, megvan a pénztári cetli - siránkozott ismerősöm -, de ezek úgysem fogják elismerni a lopást. Azt mondják majd, hogy a kenyeret máshol is vehettem. Esetleg én dézsmáltam meg odahaza. Miért is voltam akkora ökör, hogy pont ezt a csomagot válasszam?! Startból észre kellett volna vennem! Mondjuk ezt itt el is dobhatnám, vennék egy másik ke­nyeret, és a feleségemnek azt monda­nám, hogy kicserélték." Tátott szájjal bámultam rá. Talán az a baja ennek az országnak, hogy többnyire az átvert emberek szégyenkeznek. A szélhámo­sokat pedig hagyják, hadd csaljanak csak tovább. (NO) ­ A kormányzat tétlensége esetén sztrájkba lépnek a közszolgák Feri, ne játssz a tűzzel! SÁNDOR CSILLA Megszólalnak a tűzoltóautók szirénái. A koporsót a tűzoltók a vállukra eme­lik. Utolsó útjára indul a törvényesség. Végső búcsút vesznek az elhunyttól tűzoltók, katonák, katasztrófavédelmi szakemberek, börtönőrök, vámosok, pedagógusok, rendőrök, egészségügyi dolgozók és a Nemzetbiztonsági Hivatal dolgozói is. Több tízezren kísérik a jel­képesen a törvényességet magába záró koporsót, előbb a Parlamenthez, majd végső nyughelyére, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium épületéhez. A Gyurcsány-kormány megszegte a tavaly februárban az Egységes Közszol­gálati Sztrájkbizottsággal kötött meg­állapodást, megszegte az általa írásban vállalt kötelezettségeinek teljesítését. Nem biztosítja a jövő évtől a közszol­gálati illetmények legalább négyszáza­lékos emelését, felfüggeszti a 13. havi illetmény kifizetését, és nem garantálja a konvergenciaprogram megvalósítá­sáért cserébe a félhavi illetménynek megfelelő összeg kifizetését. „Elkúrtátok, de nagyon" Dobpergés. Lassan elindul a tömeg az Andrássy úton a koporsó mögött. Elől a tűzoltók. Több mint ötezren jöttek az ország minden részéről. Szókimon­dók, őszinték. „Feri, ne játssz a tűzzel!” - üzenik a kormányfőnek. A veszpré­miek egy felrobbant, kormos palackot emelnek a magasba. Robbanásközeli a helyzet. A zalaegerszegiek véleménye csak ennyi: „Elkúrtátok, de nagyon!” A szolnoki tűzoltók nemcsak a bér­­csökkenés miatt csatlakoztak a de­monstrációhoz, úgy érzik, a kormány kihasználja, hogy köti őket az esküjük, elkötelezettségük hivatásukhoz. Egyi­kük elmondja: „Elfogadhatatlan, hogy közteherviselésre hivatkozva a köz­szféra dolgozóit sarcolják meg. Csak a demonstráció eszköze marad, meg kell mutatni nekik, sokan vagyunk és elé­gedetlenek. Kilencvenhétezer forintot viszünk haza havonta, 240 munkaóra után. Ha a kormány nem hátrál meg és lecsökkenti a tűzoltók bérét, havonta 13 ezer forint kieséssel kell számolnunk.” Túlórapénz nincs, mondják, megállapí­tották a túlmunkarészt, ezután fizetés helyett szabadnap jár. Van még hely a börtönben A tűzoltók mögött vonulnak a bünte­tés-végrehajtás dolgozói. A bérezésük szinte forintra egyezik a tűzoltókéval. „Októberben 220 munkaórám volt - mondja egyikük - , mégsem érte el a fizetésem a százezret. Kevesen va­gyunk, rengeteg a túlóra. Nem fizi­kailag fárasztó a munkánk, hanem nagyig­ú odafigyelést követel. Ha hi­bázol, a katonai ügyészség előtt találod magaet. Már vontak el tőlünk pénzt a konvergenciaprogramra, hivatkozva, most a gazdasági válságot emlegetik. Bennünket büntetnek, amikor nem mi idéztük elő. Bár, zsúfoltak a börtönök, egy ővre százhatvan-száznyolcvan elítélt jut, akiknek jogaik vannak - jegyzi meg némi éllel -, nekik vannak, nekünk nincsenek, de van még hely ott pár száz képviselőnek is.” A Hősök teréről a majd húsz szak­­szervezet menete eléri a Kossuth teret, hozzájuk csatlakoznak további öt hely­színről az ápolók, bölcsődei dolgozók, köztisztviselők, adóellenőrök, kato­nák, mentők, orvosok, közgyűjteményi dolgozók, huszonöt-harminc ezren. A Parlament előtt először: „Gyertek ki! Gyertek ki!” - skandálásba kezd a tömeg, majd felhangzik az „Elkúrtad!" - Gyurcsány Ferenc 2006-os őszödi beszédére utalva. „A Hazámat szolgálom, és ti?” transzparens emelkedik a magasba a színpadként szolgáló teherautó platója előtt. Elhangzik a közel haminc érdek­­védelmi szervezet közös követelése, elfogadhatatlannak tartják a 13. havi illetmény elvételét, amely nem juta­lom, hanem a törvények rendelkezései szerint a közszolgálati bérrendszerek, a munkavállalók éves keresetének szer­ves része. A közszféra létszámát nem lehet tovább csökkenteni, az elmúlt két évben több mint nyolcvanezer mun­kavállalót bocsátottak el, több mint százhúszezer álláshely szűnt meg. Kö­vetelik, a 13. havi bér mellett a teljes összegű 13. havi nyugdíj megtartását, az önhibájukon kívül kiszervezett, közszolgálati feladatokat ellátó mun­kavállalók számára a 13. havi bér biz­tosítását. A kormány gyáván elbújt Tiltakoznak az egészségügy és egyéb, a közszférában zajló privatizáció ellen, a magánosítás leállítását, az eddigi ügy­letek felülvizsgálatát kérik. Nem mert sem Gyurcsány Ferenc, sem kormá­nyának egyetlen tagja a tűzoltók, kato­nák, rendőrök, vámosok, pedagógusok, egészségügyi dolgozók szemébe nézni, és elmagyarázni, miért vonják el jövő­re 13. havi bérüket, miért fagyasztják be fizetéseiket. A közszférát képviselő huszonhárom szakszervezet petícióját a tiltakozók a Miniszterelnöki H­ivatalhoz vitték, ahol Maxim Péter, a kancellária szakállam­titkára vette át a követeléseket. A szo­cialista kabinet a kormányszóvivői iroda által kibocsátott közleménnyel reagált a több tízezres demonstrációra. Miután a kormány megszegte a 2007-es sztrájkmegállapodásban vállalt ígér­vényeit, újabbakat ajánl. Azt ígérik, hétfőn javaslatot tesznek a közszférá­ban az alacsony fizetésűek teljes kom­penzációjára, és garanciákat vállalnak a közalkalmazottak, köztisztviselők, fegyveres és rendvédelmi dolgozók munkahelyének megőrzéséért. A szakszervezetek kilátásba helyez­ték, ha a kormány nem teljesíti a kö­veteléseiket, a közszféra január 12-én sztrájkba lép. Vörös és fehér szegfűket tettek a tiltakozók a törvényesség ko­porsójára. A rendőrség honlapján közzétett közlemény szerint a közszféra szak­­szervezetei által bejelentett demonst­rációk szombaton délután háromkor békésen véget értek a fővárosban.­ A tűzoltók sem csupán bérük csökkenése miatt csatlakoztak az országossá duzzadt demonstrációhoz FOTÓ:LEÉB ÁDÁM A pedagógusok távozásra szólították fel Hiller István minisztert Több mint ezren vonultak az oktatási minisztérium elé a PDSZ felhívására a központi demonstráció után. A Nagy­­családosok Országos Egyesülete is csatlakozott a tiltakozókhoz, a szerve­zet nevében Csíki Klára tanár­ kijelen­­tette, betelt a pohár és nem hagyhatják, hogy tönkretegyék az egészségügy után az oktatást is. Kijelentette, a NOÉ mindig kiáll a haza, a család és a nem­zet érdekében. Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke a tagság között kiosztott látha­tósági mellényre hívta fel a figyelmet, amit azért viselnek, hogy a szaktárca is észrevegye végre a pedagógusokat. Kijelentette, elég volt abból, hogy az ország nehéz helyzetéért elsősorban a közoktatás dolgozóit teszik felelős­sé a kormányzati kommunikációban. Elegük van abból, hogy a csökkenő munkabér mellett egyre több feladatot hárítanak a pedagógusokra. A kormány az elmúlt években csak elvonta a pénzt, a pedagógust, a közok­tatástól, és iskolákat, óvodákat zárt be. A bezárt iskolák, a megemelt óraszám miatt elbocsátott tanárok miatti tilta­kozásokra pedig csak annyit mond, nem ő, hanem az önkormányzatok hozták ezeket a döntéseket, elhallgat­va, hogy ezekre a kegyetlen lépésekre a hatalom adminisztratív eszközökkel kényszerítette a településeket. Kerpen Gábor ezt az oktatás elleni agressziónak nevezte. A pedagógusok Hiller Istvánt távozásra szólították fel. A PDSZ tagjai a 2007-es sztrájkmegál­lapodás betartását, a pedagógusokkal és a közoktatással szembeni lejárató kampány befejezését, az oktatási nor­matívák reálértékének megőrzését kö­vetelik a szaktárcától. A demonstráló pedagógusok petí­cióját Szüdi János államtitkár vette át, aki a kormány tagjaihoz hasonlóan nem mert kilépni a minisztérium épü­letéből a tiltakozók közé, hiába hívták ki a pedagógusok. SCS Kerpen Gábor fotó mk 2008. DECEMBER 1., HÉTFŐ , MAGYAR HÍRLAP vezető szerkesztő: Petán Péter e-mail: petan.peter@magyarhirlap.hu - Koporsóba került a törvényesség? - Semmivé vált a közszolgálati sztrájk­­bizottság és a kormány között tavaly aláírt megállapodás azzal, hogy a ka­binet olyan törvényjavaslatokat ter­jeszt a parlament elé, hogy szűnjön meg a 13. havi fizetés. - Lát esélyt arra, hogy a kormány meghátráljon? - Remélem, megjön a kormány esze. Az utcára vonuló tízezrek és a velük szolidáris szervezetek és polgárok de­monstrációja nagyon komoly figyel­meztetés kell, hogy legyen a döntésho­zóknak. - Nem tart attól, hogy a kormány a hozzá lojális médiafelület kihaszná­lásával megpróbálja a társadalmat a szakszervezetek ellen hangolni? - Megpróbálkozott ezzel a kormány, de a társadalom nem volt fogékony a hangulatkeltő kísérletre. BR­ ­ASKÓ ISTVÁN A LIGA SZAKSZERVEZETEK ELNÖKE TALABÉR ZOLTÁN A POLGÁRI VÉDELMI DOLGOZÓK ÉRDEKVÉDELMI SZÖVETSÉGÉNEK ELNÖKE - Van még hova hátrálniuk? - Eddig sem hátráltunk, csak lojálisak voltunk. Úgy gondoltuk 2007-ben, hogy szavahihető kormánnyal kötöt­­tünk megállapodtát eddig sem bizto­­sított­ák a szférába­n dolgozók­ megélhe­tését, közalkalmazottaink hetvenezres nettó fizetésből szóljálnak megélni. Jövőre még ebből is elvesznek. - Várnak még valamit ettől a kor­mánytól? - Biztonságos munkavédelmi esz­közöket és azt, hogy biztosítsa a mun­kavégzéshez szükséges alaplétszámot. Több ezer ember hiányzik a polgári védelemtől, esküben vállalt kötele­zettségünk az alkotmányos rend és a közrend védelme, ezt már lassan nem tudjuk teljesíteni. BR Az európai szervezet szolidáris velünk A Közszolgáltatási Szakszervezetek Európai Föderációja által képviselt több mint kétszáz tagszervezet nevében teljes támogatásunkról biztosítjuk a magyar szakszervezeti konföderációk által tartott november 29-i demonstrá­ciójukat. Elítéljük a magyar kormány szándé­kát, miszerint a magyar közszolgálta­tásban dolgozó munkavállalókat meg akarja fosztani a 2009-re szóló 13. havi fizetésüktől, amellyel egyoldalúan beavatkozik a szerződésekben rögzített jogaikba. Továbbá elítéljük a kormány tervét a közszolgáltatásokban alkal­mazottak számának csökkentéséről, anélkül, hogy érdemben konzultálna vagy tárgyalna az érintett szakszer­vezetekkel. Elfogadhatatlan, hogy a közszolgáltatásokban dolgozók és csa­ládjaik fizessék meg a kormány elhi­bázott politikájának az árát, amelynek eredménye a jelenlegi pénzügyi válság Magyarországon. Felhívjuk a magyar kormányt, hogy teljesítse szerződésben vállalt kötele­zettségeit. A közszféra munkavállalóit nem lehet a költségvetés kiegyensúlyo­zására használni. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök urat felszólítjuk, hogy hagyja abba a közszolgáltatások szisz­­tematikus tönkretételét, állítsa meg a közszférában történő elbocsátásokat. Legjobb kívánságainkat küldjük a sikeres nagygyűléshez! Szolidaritással: ANNE-MARIE PERRET ELNÖK ÉS CAROLA FISCHBACH-PYTTEL FŐTITKÁR

Next