Magyar Hírlap, 2010. február (43. évfolyam, 36-49. szám)

2010-02-12 / 36. szám

SZÁZEZREN SEGÍTIK A FIDESZ KAMPÁNYATI­S Önkéntesek hada jelentkezett, így reális a kétmillió fideszes kopogtatócédula összegyűjtése _ 3. oldal . EZ MÁR A HARMADIK VILÁG: KORGÓ GYOMORRAL AZ ISKOLÁBAN Gyermekek tízezrei éheznek az országban Ma az európai uniós tagállam Magyarországon éppúgy mindennapos, hogy gyer­mekek tízezrei éheznek, mint a harmadik világban. A mélyszegénységben élő gyermekekben csak az iskolai étkeztetés tartja a lelket, de az ezt biztosító önkor­mányzatok egyre lehetetlenebb helyzetbe kerülnek a folyamatos megszorítások miatt. Beszédes szám, hogy a csak nevében szocialista kormány naponta csupán 350 forintot szán egy gyermek tízóraijára, ebédjére és uzsonnájára. Szakemberek szerint ennyiből egyszeri étkeztetést sem lehet kigazdálkodni, nemhogy hármat. A bajban lévő gyermekeken a Hegedűs Zsuzsa szociológus nevével fémjelzett Min­den Gyerek Lakjon Jól Közhasznú Alapítvány próbál segíteni. Tegnap három szabol­csi településen osztottak élelmiszercsomagot, az akcióban Fábry Sándor, a nép­szerű humorista is segédkezett.­­ a vidék magyarországa 8. oldal A kevésbé szerencsések otthon egyáltalán nem kapnak enni. Az iskolai menü a kormány szerint kijön 350 forintból FOTÓ: MH Hatvanöt éve rohantak a halálba Buda védői Hatvanöt éve zajlott le a második vi­lágháború legdrámaibb, legvéresebb hazai eseménye, a magyar és német védők kitörési kísérlete a budai vár­ból. A Széll Kálmán tér felé vezető kis utcák a pokol kapuivá változtak, a szovjetek tüzében a harmincnégyezer katona többsége elesett. Máig megvá­laszolatlan a kérdés, mi sarkallta a vé­dőket, hogy megkíséreljék a remény­telen kitörést. 115. oldal Willi IVWIIIIII Ilin­g 9 77013 3"­190053 Az oktatás kapjon kiemelt helyet a nemzetpolitikában! A magyar pedagógiai hagyományok erősítésével, az oktatás öt pilléré­re építkezve, iskolarendszerünk újra a múlt század elején elért, világszer­te elismert szintre emelkedhet - véli Hoffmann Rózsa (KDNP). © 5. oldal FOTÓ: LEÉB ÁDÁM Szkíta és honfoglalás kori leletek a készülő út alatt Különleges szkíta és honfoglalás ko­ri leletek kerültek elő az épülő MO-s vonalán. A feltáró régész lapunknak elmondta, további sírokat is rejt a föld mélye, amíg ezeket kiássák, vé­dettséget élvez a terület. © 20. oldal FOTÓ: MTI/BRUZÁK NOÉMI Erkölcstelen és kétes a chicagói holokausztper MH-ÖSSZEÁLLÍTÁS Abszurdnak, erkölcstelennek, jogala­pot nélkülözőnek és kétesnek minősí­tették a Magyar Hírlapnak nyilatkozó szakértők a holokausztáldozatok le­­származottainak kártérítési keresetét a Magyar Államvasutak ellen. A Chi­cagóban kezdeményezett eljárásról kiderült, hogy a végső soron a magyar adófizetőkön behajtani szándékozott összeg az első híreknél jóval maga­sabb, hiszen a felperesek a világhábo­rú idején érvényes árfolyamról beszél­­­tek, így mai értékre váltva fejenként több mint kiencvenmillió dollárt, azaz 18 milliárd forintot követelnek. A teljes kártérítési összeg kilencmilli­­árd dollár, az éves magyar költségvetés tizenöt százaléka. A Mazsihisz is elítéli a keresetet, de egészen más okból: sze­rintük a magyar társadalom túlnyo­mó része felelős a holokausztért, ezért nem a MÁV-nak, hanem az állam­nak kellene fizetnie. Bayer Zsolt, la­punk főmunkatársa feltette a kérdést: mi történne, ha egykor volt amerikai rabszolgák leszármazottai beperelnék a hollandiai, portugál és spanyol zsi­dókat, amiért nevezettek ősei a rab­szolga-kereskedelem kilencven szá­zalékát tartották a kezükben. álláspont 3., külföldit. oldal Több pénzt visz el a BKV, mint az összes kórház NICZKY EMŐKE Elképesztő összehasonlítás látott napvilágot: több pénzből gazdálkod­hatott tavaly a budapesti közlekedési társaság, mint a hazai kórházak ösz­­szesen: a BKV-nak 330 milliárd forint közpénz jutott, míg a nemzeti gyó­gyító intézményeknek hatmilliárd forinttal kevesebb. Nagy a baj az el­látás minden szintjén, mert az idén a kórházak általában tíz-húsz száza­lékkal kevesebb bevételhez jutnak, mint 2008-ban. A pénzhiány az or­vost a beteggel, de a másik orvossal is szembeállítja. Mindezt tekintve, nem csoda, hogy hatvan kórház, számos szervezet, háziorvos és magánsze­mély csatlakozott a zöld zászlós til­takozáshoz - tudatta Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórhá­zakért Egyesület elnöke. belföld 2. oldal Csiba Gábor FOTÓ: BURGER ZSOLT Félrelépése miatt kellett meghalnia a jogásznak? BALCZÓ MÁTYÁS Felesége gyilkolhatta meg példát­lanul brutális módon a Berettyóúj­falui Városi Bíróság 31 éves titkárát, Ny. Lászlót, akinek összeégett holt­testére hétfőn találtak rá a fürdőszo­bájában. Habár a helyszínről sokkos állapotban előállított S. Andreát elő­ször segítségnyújtás halált okozó el­mulasztása miatt vették őrizetbe, tegnap már különös kegyetlenség­gel elkövetett emberölés gyanújával helyezték előzetes letartóztatásba. A megyei főügyészhelyettes lapunk­nak elmondta, a 31 éves férfinak, a bi­hari település polgármestere nevelt fiának halálát égési sérülések okoz­ták. Ottjártunkkor a helybeliek ar­ról számoltak be, hogy a gyilkosság hátterében szerelemféltés állhatott, többen arról beszéltek, hogy az isko­lázott roma fiatalasszony nem tud­ta elviselni, hogy férjének barátnője van. Az ügyészség nem zárta ki, hogy a bűncselekménynél akár többen is jelen lehettek. hírvilág 21. oldal A gyanúsított és az áldozat. Még felhőtlen boldogságban FOTÓ: MH

Next