Magyar Hírlap, 2010. március (43. évfolyam, 50-65. szám)
2010-03-13 / 61. szám
1848: nők álruhában A márciusi forradalom a magyar honleányoknak is meghozta a szabadságérzést. Ki férfiruhát öltve nemzetőr lett, ki meg ápolónőnek állt. A félig horvát származású Lebstück Mária harcolt a bécsi forradalomban, majd álruhában. Carl néven csatlakozott a magyar szabadságharcosokhoz. A legendárium szerint, amikor egy bálon női ruhában jelent meg, Görgey Artúr börtönbe záratta. Buda visszafoglalásánál - 1849 májusában - férfiakat megszégyenítő módon állt helyt. Főhadnaggyá léptették elő. A világosi fegyverletétel után az aradi börtönben raboskodott, gyermeke is ott született. Nélkülözve, nyomorban halt meg. Huszka Jenő operettje, a Mária főhadnagy neki állít emléket. Bányai Júlia sorsa is példaértékű. Ős is férfiöltözékben lépett a honvédek sorába. Az erdélyi harctereken küzdött. „Osztrolenka véres csillaga”, Bem József századosi ranggal tüntette ki. A fegyverforgatás mellett olykor kémszolgálatot is ellátott: kitűnően beszélt franciául, így Paszkievics tábornok orosz csapatainál francia táncosnőként kémkedett. Sorsa Világos után is regényesen alakult: követte Bem tábornokot Törökországba. A magyar függetlenségért továbbra is harcba szállt, részt vett az 1852-53-as összeesküvésben, így ismét menekülnie kellett. Kairóban kötött ki, ahol férjével a Fáraóhoz címzett fogadót megnyitotta. Haláláig szoros szálak fűzték a magyar emigrációhoz. Bár nem harcolt a csatamezőkön, markáns fellépése miatt Kossuth Zsuzsanna nevét sem kerülhetjük ki. A család negyedik, legkisebb gyermeke közeli kapcsolatba került a magyar reformellenzékkel. „Zuzi”, ahogy Kossuth emlegette, fiatalon elveszítette férjét. E tragikus esemény sorsfordító volt életében. A Habsburg-ház trónfosztása után a „magyarok Mózese”, Kossuth, húgát nevezte ki „az összes tábori kórházak főápolónőjévé”. A Pesti Hírlapban megjelent felhívására nők sokasága állt be ápolónőnek. Zsuzsanna három gyermekét édesanyjára hagyta, bejárta az egész országot, 72 hadikórházat szervezett meg. A világosi fegyverletétel után Kossuth „ikerlelke” gyermekeivel orosz fogságba esett. Sok hányattatás, letartóztatás, megfigyelés után külföldi közbenjárásra Brüsszelben telepedhetett le, ám az osztrákok ott sem hagyták nyugton. Az Egyesült Államokba költözött, ahol 37 évesen, tüdőbajban hunyt el. A bresciai hiéna, Haynau - mint látjuk - a szabadságharcos hölgyeket sem kímélte. A kettős kémkedéssel vádolt Beck Vilmát is elérte végzete: a hadbíróság elé kerülve holtan rogyott össze. A színésznőnek készülő Pfiffner Paula honvéd hadnagyot szintén hadbíróság elé citálták. Bár a vádak alól felmentették, de másnap önnön magával végzett. Vasvári Pál szerelmét, a hazai nőnevelés elindítóját, Teleki Blankát - főként az 1850-es évek szervezkedési okán - felségárulás vádjával fogták perbe, hat évet töltött kufsteini és laibachi börtönökben. Különös életutak, regénybe illő történetek... a harcos honleányok helytállása is 1848 dicső örökségének része. KOVÁCS EMŐKE Damjanich keresztje Werbőczy István feltételezte, hogy a kettős keresztet, az apostoli királyság jelképét államalapító Szent István kapta II. Szilveszter pápától, de az erről szóló, széles körben elterjedt históriát cáfolta a hálátlan utókor. Később 20. századi kutatók bizonyították, hogy a kettős keresztet III. Béla hozta Bizáncból. Temesőr kis falucska a mai Vajdaságban, a Bánság szerbiai déli részén, Budapesttől négyszázhatvan kilométerre. Nem egész hétszázan lakják manapság, jelentős többségükben románok, a szerbek száma félszáz körül mozog, és él még a településen egykét magyar család is, néhányan cigányok, macedónok, horvátok, albánok. A falu határától egy rövid sétával már Romániába érhetünk, ha pedig elcsatangol a jószág, könnyen meglehet, hogy csak útlevéllel lehet majd hazahozni. Egy időben Temes-Strázsa volt a falu neve, a Pallas Nagy Lexikona pedig előtag nélkül, egyszerűen csak Strázsaként jegyzi. A török hódoltság után telepítettek ide németeket, ekkor kapta a falu a Lagerdorf, más források szerint a Legersdorf nevet, mert az egyik hadjárat során itt táborozott a császári lovasság. Elkóborolt jószágok mindenképp lehettek itt, határátkelő azonban annál kevésbé a 19. század elején, amikor 1804-ben Damjanich János, a szabadságharc hőse, honvéd vezérőrnagy, aradi vértanú megszületett. A granicsár rác családnak nem volt számottevő vagyona, már az idősebb Damjanich is katonatisztként szolgált a császári-királyi hadseregben, így hát egyáltalán nem meglepő, hogy fia is a katonai pályát választotta. A család szerb származása ellenére a gyermek ízig-vérig magyarként nevelkedett, sőt később már annyira érzékeny volt magyarságára, hogy egy ízben még Haynaut is rendre utasította, amikor kutyáknak, lázadóknak, rebelliseknek, bitangoknak mondta őket. „1848. április 4-én férjemnek szolgálati napja volt. Haynau, ki is felment a hivatalos helyiségbe, indulatosan kiabált, hogy: die Rebellen, die Hunde, Lumpen, Betyáron, ily címeket adott a magyaroknak, férjem elbe állt, és kikérte, hogy ő mint magyar nem tűri, hogy jelenlétében ily neveket osztogasson” - írta Hamvai Ödönhöz címzett levelében özvegy Damjanich Jánosné Csernovics Emília. Az eset után Damjanich csomagolhatott - áthelyezték -, és utazhatott Itáliába. Nem, más kijelentéseiből tudjuk, a vezérőrnagynak nem volt kettős identitása, ő szerb származása ellenére is magyarnak vallotta magát, és ami talán ennél is fontosabb, magyarnak is érezte. Mégis, a szabadságharc néhány pillanatban - például amikor a lagersdorfi csatában, ha jól sejtem, saját szülőfaluját vívta vissza a honvédség zászlaja alatt szerb kézről - kettős teherként nehezedhetett rá kettős tudata. Vagy nevezzük inkább kettős keresztnek, nemcsak mert úgy szebben hangzik, hanem mert a teher elválaszt, a kereszt pedig, az apostoli királyság jelképeként is összeköt. Nemzeteket. Népeket. Évszázadokat. A jóval később meghúzott határoktól szabdalt egykori közös hazában is. SZABÓ PALÓCZ ATTILA SZINTÉN ÉNRAJTAM A HÁBORÚNAK SÚLYA, MENTS MEG,HOGY ELLENSÉGEM AH CSODÁLJA, SIESS MELLÉM, LELKEMNEK EGY GYÁMOLA, TUDOD, ELLENSÉGEM MINT HÁBORGATA. 69. MAGYAR ZSOLTÁR A fák magasában - Hohó, én tüzér! - szólt hevesen egy idős férfi, látva, hogy Petőfi szobrát fotózzuk. Érdekes, de jól ejtette az „ü” hangot, egy lengyelnél ez nyelvi bravúrnak számít. Az öreg épp a galambokat etette Tarnow városka parkjában. Néhány szó, s el is merültünk a történelemben, ahogy ez kötelező, ha lengyel és magyar találkozik. (Nemrég egy Krzysztof Varga nevű író, a Turulpörkölt című kötet szerzője próbált nagyon hatásvadász lenni azzal, hogy kijelentette egy interjúban: semmivé foszlott a két nép barátsága. Ez ma nagy divat, baloldaliak különösen díjazzák, mivel irtóznak a lengyel politikai gyakorlattól és Lengyelország példájától. A baloldal utálkozik, de hát tehet-e valamit a porszem a történelem hatalma ellen?) A bácsikával a második világháborúnál s a befogadott lengyel „hadifoglyoknál” kezdtük, innen pergett a film visszafelé. Kovács István költő és történész Egy a lengyel a magyarral című legutóbbi esszékötete az 1848-49-es szabadságharc ismeretlen lengyel hőseit mutatja be. Arcok, sorsok a négyezer főt számláló lengyel légióból, amely a honvédsereg oldalán vérzett. A szerző megállapítja, még több száz lengyel harcolt a rendes honvéd csapatokban, magyarokkal elvegyülve. Felvillan a könyvben egy egészen különleges sors, a tizenkilenc éves Ksawery Kolodziejski sorsa. Ő követett el merényletet Bem ellen 1948 novemberében. Bejutott Bem szobájába a pesti István Herceg fogadóban. Amikor ott állt szemben a tábornokkal, pisztolyt rántott, és közelről halántékon lőtte. Szerencsére Bemet csak könnyebben sebesítette meg a golyó. Nem a császár, de még csak nem is a cár küldte Kolodziejskit. Kovács István eszszéje szerint a fiatalember ahhoz a Lengyel Demokrata Társaság nevű politikai mozgalomhoz tartozott, amely nemcsak a lengyel szabadságért akart fegyvert ragadni, de sürgette a jobbágyfelszabadítást, sőt szeretett volna leszámolni a lengyel arisztokráciával. A Kolodziejskihez hasonló önkéntesek voltak a lengyel légió megalakításának leglelkesebb hívei, úgy gondolták, ha végeznek magyar földön az osztrákokkal, akkor mindjárt meg is indulhat légiójuk Északra, Lengyelhon felé. Zárt kötelékben. A nemesi származású Bem viszont ekkor egy nyugati lengyel emigráns arisztokrata mozgalomhoz, a Hotel Lamberthez húzott. Nem a harctól ijedt meg, hisz nem sokkal előbb meg is sebesült Bécs barikádjain, hanem a politikai megoldásban látta Lengyelország felszabadításának esélyét. Ellenezte is a magyar földön felállítandó légiót, mint önálló csapattestet, melynek már a puszta léte is belezavarhat egy kibontakozó politikai manőverbe. Szerette volna, ha elkeverik a lengyel katonákat a magyar honvédek között. A merénylő Kolodziejskit egyévnyi börtönre ítélték. Fiatal kora, szabadságvágya, forradalmi hevülete szólt mellette a bíróságon. Bem lelkében azért elindult valami, a merénylet után mégis megkezdte a légió felépítésének szakszerű tervét. Kolodziejski a pesti Rókus kórházban raboskodott, egy irodából átalakított cellában. Egy hajnalon a becsempészett fűrészdarabbal elfűrészelte az ablak vastag rácsát. Megszökött, de nem futott messzire. Csak a már megszületett lengyel légióig, hogy elvegyülhessen a soraiban. Kovács István könyvéből is kiderül, nem lehetett csak úgy eloltani a lengyelek szabadságvágyát. Bemet, a képzett katonát sokan afféle világcsavargónak képzelik. Szó sincs róla. Mint sok lengyel, csak azért harcolt idegen háborúkban, mert azok Lengyelország zsarnokait, a császárt vagy a cárt gyengítették. Hitték, így végül tárgyalásra lehet kényszeríteni a meggyengült császárt vagy a cárt. A magyar szabadságharc után Bem törökországi emigrációjában felvette a muzulmán hitet, hogy a török hadsereg tábornoka lehessen. Neve lett pedig: Murad Tevfik pasa. A török udvar Oroszország ősi ellensége volt, a cár épp támadással fenyegetett, ha a porta nem adja ki a szabadságharc menekültjeit. Bem készülődött, hitte, nagy háború lesz ebből. Ám a harc elmaradt, ő pedig meghalt 1850-ben. Testét 1929-ben hazavitték és eltemették. Az egyházi rend szerint muzulmán hitű ember nem kerülhetett lengyel földbe - így Bem teste magas oszlopokon álló szarkofágban nyugszik szülővárosának, Tarnow parkjának tava fölött. Egy szintben a fák koronájával. Magasan a víztükör fölött... SINKOVICS FERENC Levelek a táborból ! IMÁDOTT, drága jó Emíliám! Végre - a csatatérről való visszaérkezésem után - van egy pillanatnyi időm, és ezt néked szentelem, jó Lélek! Először is szomorodott szívvel értesítelek, hogy sajnos, nem győztünk. Az Isten büntesse meg azokat, akik az okai, majdnem megőrülök a bánattól és a fájdalomtól. Sokáig tűrik még ezt a szerencsétlen nembánomságot? ... Egyébként az állandó, huszonnégyórás fáradságot az én új zászlóaljam fiatal harcosai szilárdan állották. Hál Istennek, egyetlen embert sem veszítettem, csak egypár derék fiú megsebesült. A Mindenható vérünk volt, jó Milikém, mert az ő oltalma nélkül a nyolcórás állandó ágyú- és fegyvertűztől kétségkívül tekintélyes veszteséggel tértünk volna vissza. A türelem és bizalom Istenben, aki mindent a legjobbra fordít, marad csak részemre, és ez is az én vígasztalásom, de fogcsikorgatva és vérző lélekkel érzem, hogy másképp lehetne, és kellene is lenni. Hogy vagy, szentséges jó Milikém, remélem jól? - Imádkozzál hazánkért, amely oly drága és értékes nekünk. Az Isten bizonyára meg fogja hallgatni a te tiszta, ártatlan és áhítatos imádat!... Isten veled, imádott Gyermekem, emlékezzél a te szegény férjedre, aki Isten mellett csak téged imád és tisztel. Mamát üdvözlöm és csókolom a kezeit, s ezer csókkal s öleléssel maradok hűséges Janich Damjanich János sorai feleségéhez, Csernovits Emíliához, 1848. VIII. 21. DAMJANICH oly hű fia e hazának, mint aminő ha csak ember lehet, tiszta, mint az arany, bátor, mint a villám, s határozott, mint az Úristen akarata - ő egyike e haza rendíthetetlen oszlopainak, kiben bízhatik a haza, mint bízhatik bennem vagy akárkiben. ... Győzelmünk bizonyos, ha Önök most cordialiter egyetértenek - ha nem - úgy azt mondom: szegény, szegény hazám! Egy győzelem kell, csak egy... Azért: egyetértés! egyetértés! míg előttünk az ellenség - én gonddal leszek, hogy hiba se mehessen annyira, hogy hazánk ügyét kompromittálja. Ölelem meleg barátsággal Hű barátja, Kossuth Kossuth Lajos Görgey Artúrhoz írott leveléből, Debrecen, 1849. III. 23. 15