Magyar Hírlap, 2010. április (43. évfolyam, 76-90. szám)

2010-04-08 / 81. szám

MAGYAR HÍRLAP BELFÖLD 2010. ÁPRILIS 8., CSÜTÖRTÖK Wertán: Újabb Szabályosan törvénysértés, kezeli a Fidesz fizessen Verők! az adatokat BÁN KÁROLY „Kezdeményezni fogom a testület­ben, hogy Verók István gyanúsított szocialista polgármesterrel fizettes­sük ki azt az újabb négymillió forintos kárt, amelyet törvénysértésével a VI. kerületi önkormányzatnak okozott” - jelentette ki Wertán Zsolt (KDNP) önkormányzati képviselő tegnapi tá­jékoztatóján. A Közbeszerzési Döntő­­­bizottság ugyanis négymillió forintos bírságot szabott ki a Hunyadi téri ját­szótér felújítása kapcsán a közbeszer­zési törvény megsértése miatt. Ez rövid időn belül már a második eset, tavaly ugyanis a parkolásra kiírt tender szabálytalanságai miatt rót­tak ki hárommillió forintot a terézvá­rosi önkormányzatra. „A különbség csupán annyi - hangsúlyozta Wertán Zsolt -, hogy a tavalyi bírság egy jog­sértő testületi döntés következménye volt, ezzel szemben a mostani esetnél Verók István egyedül írta alá a szer­ződést a kivitelezővel a játszótér fel­újítására.” A kereszténydemokrata képviselő ezért úgy vélte, hogy a tör­vénysértés következményeit ebben az esetben nem lehet az adófizetők pénzéből állni. A szocialista trükk lé­nyege ezúttal az volt, hogy a játszótér felújításának egyes munkálatait „fel­darabolták” , hogy azok egyenként ne lépjék túl a közbeszerzési értékha­tárt. Csakhogy ezt szigorúan tiltja a törvény. ■ MH „Az egyre nagyobb bajban lévő MSZP és Jobbik közös kétségbeesett kísérle­tet tett a Fidesz lejáratására. Lendvai Ildikó MSZP-elnök és a jobbikos Ku­ruc. info internetes oldal közös akció során régi, kétségbeesett hazugságo­kat vett újra elő” - írta tegnapi köz­leményében a Fidesz elnöki stábjának vezetője, Szijjártó Péter. Kiemelte: a Fidesz az adatvédelmi biztos által en­gedélyezett módon, a jogszabályok betartásával kezeli a választók adatait. Tegnap a Kuruc.info internetes ol­dalon egy Kubatov Gábor fideszes pártigazgatónak tulajdonított, zárt körben elhangzott beszédet tettek közzé. A politikus ebben arról beszél, pártja olyan adatbázist épített ki a pé­csi időközi választáson, amelyben a Fideszre voksolók, de a más pártokra szavazó választók adatait is rögzítet­ték. Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a jobbikos Kuruc.infón megjelent szö­veg miatt nemzetközi sajtótájékozta­tót tartott tegnap. Főként azt a mon­datot kifogásolta, hogy „meg tudom mondani most a városban, kik azok a komcsik, akik egyébként elmen­nek szavazni és nem a Pávát választ­ják”. Lendvai hozzátette: rendőrségi és ügyészségi feljelentést tesznek, va­lamint az OVB-hez fordulnak. A szocialisták egyébkén 2002 óta működtetnek saját választói adatbá­zist. ■ Kampányzárót tart a Fidesz és a Nemzeti Fórum A Fidesz-KDNP szövetségese, a Nemzeti Fórum országos kampányzáró nagygyűlését A vidéki Magyarországért címmel tartja Tiszakécskén ma 18 órától. Az est házigaz­dái Kovács Ernő, Tiszakécske polgármestere és Tóth Géza alpolgármester, a Nem­zeti Fórum helyi elnöke lesznek. A szervezet elnöke, Lezsák Sándor vendégeként a kampányzárón részt vesz Széles Gábor, a Magyar Hírlap és az Echo TV tulajdonosa, Ángyán József és Balog Zoltán országgyűlési képviselők, Bayer Zsolt publicista, Bíró Zoltán, valamint Kiss Gy. Csaba irodalomtörténészek, akik az 1987-es lakiteleki ta­lálkozó szervezői voltak, Font Sándor országgyűlési képviselő és Gyarmati Dezső há­romszoros olimpiai bajnok. A Fidesz kampányzáró rendezvényét szintén ma, a buda­pesti Syma csarnokban tartják. A délután háromkor kezdődő eseményen beszédet mond Orbán Viktor pártelnök. (MH) A Hegyvidéki Önkormányzat feljelenti a Jobbikot Arcpirító és felháborító hazugságnak tartja a Hegyvidéki Önkormányzat a Jobbik teg­napi sajtótájékoztatóján elhangzottakat, és feljelentést tesz az ügyben. Grundtner András, a Jobbik XII. kerületi elnökségi tagja kijelentette, a „politikusbűnöző” Pokorni Zoltán polgármesterként értékbecslés nélkül tett előterjesztést egy helyi ingatlan nyilvános árverésen történő értékesítésére, így nem tudható, mi alapján határozta meg a bruttó 540 millió forintos kikiáltási árat. Váczi János, a Hegyvidéki Önkormány­zat kabinetfőnöke azt írta, az alaptalan rágalmakkal szemben az igazság az, hogy a XII. kerületi önkormányzat minden ingatlanértékesítés előtt hivatalos, független érték­­becslést készíttet, így történt ez 2008-ban, az említett ingatlan esetében is. (MTI) Törésvonalak a Jobbikban Mint a Jobbik államfőjelöltje közlöm, hogy a párt értékrendjétől az ilyen embertelen­ség és gyűlölködés idegen - közölte Morvai Krisztina, miután a Kuruc.info Daróczi Dá­vid öngyilkossága okán kötelet ajánlott az összes magyar cigánynak. Vele ellentétben a Jobbik alelnöke, Novák Előd korábban azt mondta, a Kuruc.info „jó, értékes és hi­ánypótló" lap. A honlapon egyébként a párt választási hirdetései láthatók, valamint Szegedi Csanád, a Jobbik alelnökének boltját is kiemelt helyen hirdetik. Idetartozik, hogy a Jobbik volt szóvivőjéről újabb leleplező videó került a világhálóra: eszerint Ki­rály András 2006-ban még az MSZP kampánydalát énekelte. A XX. kerületben pe­dig rendőrök tetten értek két személyt, miközben fideszes választási plakátokat tá­volítottak el közterületről. Egyikük, információink szerint a helyi választási bizottság jobbikos delegáltja. (MH) Elrendelték a nyomozást a csepeli lakásügyben Nyomozást indított a BRFK a volt csepeli rendőrkapitány lakásvásárlási ügyében hűt­len kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen. Az ügyben korábban Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő és Borbély Lénárd, a párt csepeli frakcióvezetője tett feljelentést, mert többszöri megkeresésükre sem mutatta be az adásvételi do­kumentumokat az MSZP-s vezetésű önkormányzat. „Véleményünk szerint, Császár Mihály egykori rendőrkapitány nem volt jogosult szociális bérlakás igénybe vételére, a csepeli vagyonkezelő pedig nem minősíthette volna piaci alapúvá a később értéke­sített ingatlant” - nyilatkozott lapunknak Németh Szilárd. A politikus a lakás vételárát is vitatja, ugyanis míg Császár 3,03 millió forintért vehette meg korábbi bérleményét, addig ugyanott hasonló méretű lakásokat 7,5 és 10,5 millió forint között árultak. (LR) ROVATVEZETŐ: PETÁK PÉTER, E-MAIL: PETAN.PETER@MAGYARHIRLAP.HU Több ezer forintért, buszokkal, autókkal vinnék Boldvaira szavazni a romákat Pénzért vesz voksokat a salgótarjáni MSZP- folytatás az 1. oldalról „És mindenki Boldira (Boldvai Lász­lóra) szavaz, ugye? Nem különc­ködünk?” - kérdezi Nyikita Lász­ló. „Tesókám, kötelességük, mert ha nem, levágom a fejüket nekik!” - vá­laszolja Rácz Attila. A telefonbeszél­getésben utóbbi azt is elmondja, hogy az utaztatott emberek ezer forintot kapnak. Nyikita kevesli ezt a pénzt, azt mondja, három-ötezerig el lehet menni, ennyi pénzük van. A pénzosz­tás részleteiről Rácz Attila már nem akar semmit mondani, ugyanis „ez nem telefontéma”. Aztán Rácz Attila gyanút fog­va, egy éles váltással már azt mondja: „az egész beszélgetés így, ahogy van nem igaz. (...) Mindenki elmegy sza­vazni, ahogy gondolja, ahogy érzi. Én (Boldvai) Lacival nem is beszéltem (...) Az embereket szállítani szavazni az bűncselekmény. ” A beszélgetés végén viszont a rimóci férfi ismét barátságo­sabb hangot üt meg. „Nézd, tesókám, ha akarsz velem beszélni személyesen, találkozzunk ahol akarod.” Nyikita felajánlja, hogy Rimócra is elmegy, és beszélhetnek. „Gyere be Szécsénybe, találkozzunk a Skála mögött” - ebben végül meg is állapodnak a telefonálók. A lapunk birtokába jutott hangfel­vétel a Magyarhirlap.hu-n meghall­gatható. ■ Szakmai szervezetek állították ki a lesújtó bizonyítványt a tárca nyolc évéről Egyest kapott a szociális minisztérium BARANYA RÓBERT Nyolc év elteltével szinte minden „tantárgyban” megbukott a Szo­ciális és Munkaügyi Minisztéri­um a Szociális Szakmai Közösség (Szoszak), valamint a Szociális Ellá­tók és Szociális Ellátottak Egyesülete (SZESZE) által kiállított bizonyítvány szerint. A két szervezet értékelése alapján a szaktárca elégtelen teljesít­ményt nyújtott a segítségre szoruló emberek ellátásának és a szolgáltatá­sok működési feltételeinek biztosítá­sában, a fogyatékkal élők foglalkozta­tásának támogatásában, az ágazatban dolgozók bérének rendezésében és a jogszabályok előkészítésében. Nyitrai Imre, a Szoszak elnöke mindezek mellett elmondta: a statisztikák sze­rint nőtt a nyomor hazánkban, és a lakhatás biztosításában nem tör­tént előrelépés. Nem sikerült olyan rendszert kiépíteni, amely megóvná a családokat az utcára kerüléstől, sőt drasztikusan nőtt a veszélyeztetet­tek száma. Míg az évtized elején kö­rülbelül 150-200 ezer család élt ilyen körülmények között, ma már a leg­óvatosabb becslések szerint is félmil­lióra nőtt ez a szám. Kiszámíthatat­lan volt a családtámogatási rendszer és a segélyezés is. Nyitrai emlékezte­tett: a segélyek összegét többször is megemelték, majd lecsökkentették, a szociális törvényt pedig hetvenszer, több száz ponton módosították az el­múlt két ciklusban. Pósfai Gábor, a SZESZE alelnöke felhívta a figyelmet: a segítségre szo­rulók normatív támogatása az elmúlt öt évben folyamatosan és jelentős mértékben - egyes esetekben het­ven százalékkal - csökkent. Az ágazat több mint ötvenezer dolgozója szin­tén rosszul járt, hiszen az elmúlt két évben az amúgy is alacsony fizetésük még kevesebb lett. A két szakmai szervezettel ellen­tétben Szollár Domokos kormány­­szóvivő szerint jót vagy jelest érde­mel a szociális minisztérium az előző nyolcéves teljesítményéért. ■ A minisztérium munkatársa vette át az „okiratot” FOTÓ: HORVÁTH PÉTER GYULA „Az éles radikalizmus soha nem oldja meg az ország problémáját” Papcsák: Építkezésre van szükség Az emberek kezdenek megrettenni és elfordulni a Jobbiktól, a radikálisok­tól - vélekedett Papcsák Ferenc (Fi­­desz-KDNP), a zuglói 21. számú vá­lasztókerület képviselőjelöltje.­ ­ Az elmúlt nyolc évben az MSZP­­SZDSZ mintha a közösségek szét­verését is célul tűzte volna ki ma­gának. Zuglóban ön mit tesz azért, hogy az emberek újra szóba álljanak egymással, közösséget építsenek? - A kampány is rávilágított ar­ra, hogy a személyes beszélgetések mindennél fontosabbak. Minden hét végén a Bosnyák téri piac előtt ta­lálkoztunk az emberekkel, és azt ta­pasztaltuk: nem igaz, hogy a főváros­iak elidegenedtek egymástól, óriási az igény a zuglóiakban is a közösségek iránt. Zuglónak egyébként komoly közösségi hagyományai vannak, a pesti rész egyik legpolgáriasultabb városrésze az a választókerület, ahol én indulok. - Két történelmi témájú könyvet ad ki Zuglóról. Mi ezzel a célja? - A múltunk ismerete a jövő be­folyásolásának legjobb eszköze. A fiatalokkal meg kell ismertetni a történelmünket: az egyik könyv az 1944-45-ös vészkorszak zuglói ese­ményeivel foglalkozik, a másik pe­dig a demokráciánk bölcsőjével, a rákosmezei országgyűléssel. A nyilas uralom alatt a Thököly úton két egy­mással szemben álló épület egyiké­ben a nyilasok embereket kínoztak, mészároltak le, míg az utca túlolda­lán a Keresztény Női Egylet Slachta Margit vezetésével embereket men­tett, bújtatott. Nemcsak zsidókat, hanem olyanokat is, akik a radiká­lis eszméket képviselő diktatúra el­lenfelei voltak. Arra akarom felhívni a figyelmet: az éles radikalizmus soha sem oldja meg az ország problémá­it, nem teremt munkahelyeket, nem fejleszti az oktatást, nem biztosít jö­vőt az embereknek, hanem rendet­lenséget és káoszt okoz. -Sőt, a szélsőjobboldal a vészkor­szakban ártatlanokat gyilkolt. - A baloldali bolsevik radikaliz­musnak ugyanaz volt a módszere a Tanácsköztársaság alatt, vagy az öt­venes években, mint a szélsőjobbol­dali radikálisoknak a vészkorszak­ban. Most azt tapasztalom, hogy az emberek félnek a már a történelem szemétdombjára került nézetrend­szertől. Látható, hogy a Jobbik kezd visszaesni a közvélemény-kutatások tanúsága szerint, az emberek kezde­nek megrettenni és elfordulni tőlük. Ugyanis békére, építkezésre, nem a feszültségek végletes kiélezésére vágynak. Nyugodt körülmények kö­zött, fejlődésben akarnak élni Zugló­ban is. FT 5 PERCES INTERJÚ PAPCSÁK FERENC zuglói fideszes képviselőjelölt

Next