Magyar Hírlap, 2011. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-11 / 8. szám

ROVATVEZETŐ: PÉNTEK ORSOLYA, E-MAIL: PENTEK.ORSOLYA@MAGYARHIRLAP.HU KONTHADÓRA A kilencvenes évek elején Norvégiá­ban közellenségként volt nyilvántart­va a black metal, ma pedig már az or­szág kultúrájának szerves része. Az extrém metal felszínre hozza az elfoj­tott érzelmeket, így mindenki szem­besülhet saját félelmeivel és elnyo­mott indulataival - véli Csihar Attila, aki egyebek között a norvég Mayhem énekese és világhírű zenész. - Ma hogyan definiálható a black metal? Milyen változáson ment ke­resztül a műfaj az évek alatt? - A black metal a heavy metal extrém műfaja, kezdete körülbe­lül 1983-ra tehető, amikor az angol Venom kiadta a Welcome to Hell cí­mű első lemezét, de a témák vissza­­­mennek a hetvenes évek elejéig. Ta­lán az első, 1970-ben megjelent Black Sabbath-album az, amely a heavy metal sötétebb irányzatát képviselte. A zenei irányzat egyik legismertebb zenekara a svéd Báthory volt, de a nyolcvanas évek végére, a kilencvenes évek elejére érezhető volt a leáldozás, majd hirtelen újjáéledt - ez végül is a norvég Mayhem debütáló albumá­hoz kötődik. Ez akkor történt, amikor én is a Mayhem tagja lettem. Ma már nagyon széles skálán mozog a black metal, egészen a garázsrockszvittől a szimfonikus zenéig. Érdekes, hogy a kilencvenes évek elején Norvégiában közellenségként tartották nyilván a black metált, ma pedig már az ország kultúrájának szerves része.­­ Miért „működik ” a black metal, amikor erőteljesen negatív, és az embereknek amúgy is sok a bajuk? - Pontosan azért tud működni, mert az embereknek sok a bajuk. Az egyénekben mindenhol ugyanúgy megvan az elnyomás, az elfojtott düh és az indulat. Az extrém metal, a black metal felhozza a felszínre az elfojtott érzelmeket, így mindenki szembe­sülhet saját félelmeivel és elnyomott indulataival. Egy black metal lemez vagy egy koncert szerintem egészsé­gesebb formája a feszültség oldásának, mint amikor a szurkolók elmennek egy focimeccsre, ahol szétverik egy­mást vagy a metrót.­­ A Tormentort az egyik első black metal zenekarként tartják számon. Akkor gondolta volna, hogy a black metal egyik alapvetése lesz? - Azt azért nem gondoltuk, ha­bár az idő, úgy tűnik, minket igazolt. A Tormentort 1986-ben kezdtük el itthon, a black metal első hullámának voltunk a részesei. Mi sem akartunk mást, mint az agressziót, a negatív tu­datállapotot kivetíteni és kifejezni a zenével. Nagyon fiatalok voltunk, én például csak tizenöt éves. Felszaba­dultak voltunk, áttörtük a saját ha­tárainkat, képesek voltunk olyan ze­nét létrehozni, amelyet a mai napig meghatározónak tartanak a műfajon belül. - Miért oszlott fel a Tormentor? Lemezszerződésre kaptunk egy kisebb állami kiadótól ajánlatot, s ez abban az időben nagyon nagy szó volt. Az Anno Domini című első lemezün­ket így egy elég jó stúdióban, viszony­lag jó körülmények között fel is vet­tük 1988-ban. De végül valamilyen oknál fogva mégsem jelenhetett meg a lemez, s ez hatalmas csalódás volt. Ma már azt mondanám, hogy nagyon nagy hiba volt. - A Mayhemhez hogyan került? Mivel a Tormentor nem jelent meg, kazettán elkezdtük átmásol­ni a rajongóknak, ők pedig ezt tovább másolták. Vámosi Tamás barátom kapcsolatban volt a Mayhem gitáro­sával, Euronymousszal, így kijutott a Tormentor-kazetta Norvégiába, ahol lenyűgözte a norvég black metal ze­nészeket, és hamar legendássá vált. A Mayhem 1991-ben énekest kere­sett, én voltam az előző énekesük­nek, Deadnek - aki sajnos öngyilkos lett­­ a kedvenc énekese, ezért vala­hogy végül megtaláltak, és engem kértek fel. - Ki találja ki és tervezi a jelmeze­ket, amelyekben színpadra ál? - A jelmezekért én vagyok a fele­lős. A legutóbbi lemezünk, az Ordo Ad Chao bemutató turnéján min­den koncerten más karaktert formál­tam meg, így testesítve meg a káoszt, amely a lemez alapkoncepciója volt. A black metálból sajnos olyan divat lett, amelyhez már-már klisészerű arc­festés és szegecsek társulnak. Ezért egyszer még húsvétinyúl-jelmezt is viseltem, amellyel éppen ezeket a megrögződött határokat akartuk át­hágni. De voltak más szélsőséges jel­mezek is. Svédországban lenyú­zott disznófejbőrt viseltem, amikor egy őrült orvost játszottam, aki ön­magát próbálja disznóvá átoperálni, majd papként jelentem meg, akkor döglött halakkal és kenyérrel etet­tem a közönséget, mint egyfajta ne­gatív messiás. Egyébként ebből is elég nagy botrány lett, egy darabig a svéd és a norvég napilapok címlapján vol­tunk, próbáltak minket támadni, de amikor kiderült, hogy vegetáriánus vagyok, ez az egész megint olyan el­lentmondásokat szült, amivel már nem tudtak mit kezdeni. Néhány más példa a sok közül: Hollandia volt az egyik legnagyobb rabszolga-kereske­dő ország, ott rabszolgaárus voltam, Norvégiában reggeli kávét iszogató múmia, Moszkvában diktátort alakí­tottam, Franciaországban szakácsot, és a földgolyót főztem meg a színpa­don, Finnországban leánykereskedő, majd egy koporsóból felkelő télapó, Londonban élő szemétdomb, és egy karácsony előtti koncerten pedig ka­rácsonyfa voltam, és a több millió ki­vágott fenyőfa nevében énekeltem. - Meséljen, kérem, a legújabb szó­lóprojektjéről, a Voidow Voicesról. - Régóta ki szerettem volna pró­bálni, milyen úgy zenét csinálni, hogy csak a hangomat használom. Ez so­káig csak álom volt, mivel komputert nem akartam a színpadra vinni. Az élő zene híve vagyok. Viszont olyan mo­dern hangszerek, mint például a loop station, amelyvel élőben felvehetem a hangomat, és mint egy régi szalagos magnóval játszhatom körbe-körbe, majd újabb és újabb hangokat adha­tok hozzá, és ezáltal a saját hangomat hangszerként tudom használni, majd ebből zenét tudok élőben létrehoz­ni, már elindították a fantáziámat. Az első VOV-koncertem Moszkvában volt, de játszottam az Egyesült Álla­mokban és jó néhány európai ország­ban is. A VOV nem a heavy metal kö­zönséget célozza meg, hanem azokat, akik nyitottak a kísérleti zenére. -Esett rosszul kritika, amelyet a zenekarról írtak? - Nem jellemző. A Tormentor csak negatív kritikát kapott, egy kritikus a legutóbbi Mayhem-lemez kapcsán pedig azt tanácsolta: ahelyett, hogy a lemezt megvennék, vegyenek in­kább sört, és rúgjanak be. Ezek után ez a lemez Norvégiában a Spelleman­­díjat kapta meg, amelyet norvég Grammyként is emlegetnek. ■ A teljes interjú a Magyarhirlap.hu-n olvasható Énekelni több millió kivágott karácsonyfa nevében Csihar Attiláé az egyik legismertebb magyar név a világ zeneiparában. Jelenleg a norvég Mayhem énekese FOTÓ: CSUDÁS SÁNDOR 2011. JANUÁR 11., KEDD KULTÚRA MAGYAR HÍRLAP 13 DZSESSZ EGY ILYEN FELÁLLÁS ROSSZ MÁR NEM IS LEHET, FŐLEG, HA OLYAN FEGYELMEZETTEN JÁTSZANAK, MINT WETLE HOLTE ÉS ERLAND DAHLEN Norvégok telt ház előtt a Trafóban Érdekes zenei megoldások, improvi­záció, csendes földön ülésből álló kon­cert, szűnni nem akaró taps. Szombat este a Trafóban mindezek előidéző­je és kiváltója három dzsessz- vagy éppen dzsesszközeli formáció volt, Norvégiából. Az Inspiration From Above­­ Music From Norway című estre tolongott befelé a tömeg, s akinek szék már nem jutott, az a lépcsőn vagy a földön üldögélt. Sidsel Endresen énekesnő és Hakon Kornstad szaxofonos kez­dett, s azonnal meghitt atmoszférát teremtett. Előadásuk leheletköny­­nyű hangokkal indult, majd onnan építkeztek és teljesedtek ki. A lebi­lincselő hangú Endresen végig ül­ve énekelt, néha kezével is játsz­va vagy éppen túljátszva segítette az alig egyórás, nem mindennapi elő­adást. Eivind Aarset And Sonic Codex Orchestrában a névadó gitároson kí­vül Audun Ernsen basszusgitáros is je­len van, illetve még két dobos is. Egy ilyen felállás rossz már nem is lehet, főleg, ha olyan pontosan és fegyel­mezetten játszanak, mint Wet­e Holte és Erland Dahlen. Teljesen egymás­ra hangolódva nagyon együtt vannak mind a négyen. Az este legbefogadhatóbb formá­ciója ez volt, talán ezért is rendező­dött át a közönség, itt a legtöbben már álltak, csillogó szemekkel fi­gyelték a színpadot, voltak, akik tán­coltak is. A formáció kezdése annyi­ra erőteljes és dinamikus volt, hogy amikor azt hittük, ennél jobb nem le­het, jött egy újabb váltás, és kiderült, a lassabb témáik is legalább annyi­ra lenyűgözőek. Úgy tűnik, az Eivind Aarset And Sonic Codex Orchestra nem tud hibázni, semmilyen hiány­érzetet nem hagy maga mögött. Mi­előtt elhagyták a színpadot, még meghajoltak, pont úgy, ahogy illik. Kjetil Moster - aki több mint harminc lemezen játszik különböző műfajok­ban, és együtt zenélt mások mellett Chick Coreával vagy Pat Methenyvel - annyi zenekarban van jelen, hogy azt szinte felsorolni is sok. De aki a Datarockból ismeri, annak most biz­tosan egy egészen más oldalát mu­tatta meg. A Master! - amelyben raj­ta kívül még Stale Storlokken, Nikolai Eilertsen és Kenneth Kapstad szere­pel - ugyanis modális dzsesszt ját­szik, amelybe beleépítette a rockot és más műfajokat is. Kjetil Moster a külvilágot az öl­tözőben hagyta, az elejétől a végéig koncentrált, ha éppen nem a szaxo­fonját fújta, akkor leguggolva figyel­te zenésztársai játékát. Nagyon összetetten, töményen és intenzíven játszottak, néha túlontúl is. Talán emiatt volt lehetséges az is, hogy a ráadás már jóval kevesebbek­nek szólt. Miközben a közönség egyik része visszatapsolta őket, a másik fele már el is indult hazafelé. 2000 - Miért a szaxofont választotta? - Tizenegy éves voltam, amikor a té­vében megláttam valakit szaxofonoz­ni. Akkor azt mondtam anyukámnak, hogy ezen a hangszeren szeretnék ját­szani. Valahogy így kezdődött. - Mit csinál, mielőtt felmegy a színpadra? - Behangolom a hangszert, kon­centrálok, és felkészülök fejben az előadásra. - A Datarock turnéin min­dig részt vesz. Hontam­ jött az együttműködés ? - Fredrikkel, az énekessel tizen­hat éves korunk óta barátok vagyunk. Egy iskolába jártunk, együtt is ze­néltünk. Aztán ő művészetet tanult, és amíg én nem voltam Bergenben, ő megcsinálta a Datarockot. Néhány évvel később, amikor már egy város­ban éltünk, szüksége volt valakire, és engem kért fel. - A Myspace oldalán műfajként a death metal, a trance és a dzsessz van megjelölve. - Ez egyrészről csak egy vicc, más­részről azért komoly is. A death metal kemény műfaj, rengeteg energia van benne, és ez az én zenémre is igaz. Persze egy death metal rajongó nyil­ván nem tartja a zenémet annak. - Nagyon sok zenekarban játszik, például a King Midasban, a Bratban, a The Core-ban, a Zanussi Five-ban vagy éppen a Hakiban. - Igen, több zenekar szükséges ah­hoz, hogy kiéljem kreatív energiái­mat. Ha dzsesszzenész vagy, akkor szinte lehetetlen, hogy csak egy ze­nekarod legyen. Ha már nagyon híres vagy, akkor már lehet, de amíg nem, addig így azért könnyebb. - Tett valamilyen újévi fogadal­mat 2011-re? - Többet fogok inni, többet fogok enni és többet fogok dohányozni. De nem, igazából megpróbálom nem ha­­lasztgatni a dolgaimat, illetve meg­próbálok egyre jobb lenni abban, amit csinálok. 2000 KJETIL MOSTERREL zenész 2 PERCES INTERJÚ

Next