Magyar Hírlap, 2011. február (44. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-01 / 26. szám
4 MAGYAR HÍRLAP BELFÖLD 2011. FEBRUÁR 1., KEDD Enyhítették Zuschlagék büntetését BARANYA RÓBERT Nyolc és fél évről hat évre csökkentette a csalás és egyéb bűncselekményekkel vádolt volt szocialista képviselő, Zuschlag János börtönbüntetését másodfokú ítéletében a Szegedi Ítélőtábla. A bíróság jogerős végzésében a politikus társainak büntetését is mérsékelte, ugyanakkor megerősítette az elsőfokú ítélet megállapítását, amely szerint a vádlottak bűnszervezetet alkottak. Zuschlag 2013 szeptemberében szabadulhat. Eredményesen fellebbezett társaival Zuschlag János az ellenük a Bács Kiskun Megyei Bíróság által tavaly tavasszal meghozott ítélet ellen, a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla ugyanis mérsékelte büntetéseiket. Az egykori MSZP-s politikus az elmúlt évtized elején elkövetett csalás, magánokirat-hamisítás és egyéb bűncselekmények miatt első fokon nyolc és fél év börtönbüntetést kapott, míg a többiek összesen csaknem 22 évet. A bíróság tegnapi, jogerős határozatában csökkentette a büntetések időtartamát, és mellőzte az első fokon kiszabott vagyonelkobzásokat. Zuschlag szabadságvesztését hat évre mérsékelték, a harmadrendű vádlott Katus Ferenc öt és fél év helyett három és fél évet, a negyedrendű vádlott Őri András négy év helyett két és fél évet, az ötödrendű vádlott Krausz Csaba három év helyett egy évet kapott, de a többieknek is átlagosan megfelezték a letöltendő büntetésüket, ahogy mérsékelték a tételeket a pénzbírsággal sújtott vádlottak esetében is. A másodrendű vádlott Lados István elfogadta az elsőfokú ítéletet, és már tavaly augusztusban börtönbe vonult. Maráz Vilmosné tanácsvezető bíró közölte: az ítélőtábla megalapozottnak találta az elsőfokú ítéletben szereplő tényállást, de egyes pontokon nem értett egyet a megyei bírósággal. A kulcskérdésnek számító bűnszervezeti minősítés kapcsán az ítélet indoklásában azonban leszögezte: az elkövető létszám, az éveket átölelő újabb és újabb elkövetések, azok súlya, az egymást kiegészítő feladatok egyértelműen alátámasztják ezt az elkövetői magatartást. Tevékenységüket - amelyről valamennyien tudtak - Zuschlag koordinálta. Ezzel együtt enyhítő körülménynek számított, hogy nem a szervezett bűnözés körében klasszikusan előforduló bűncselekményeket követtek el. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság túlhangsúlyozta a „külső, felső kapcsolatrendszert”, és nem tartotta megalapozottnak, hogy az elsőrendű vádlott befolyásolni vagy akadályozni akarta a nyomozást, illetve az eljárást. Az ítélőtábla úgy ítélte meg, hogy az elsőrendű vádlott javára kell írni a beismerő vallomást, és hogy részben megtérítette a kárt, s a pénz származását a bíró szerint nem kell igazolnia. Zuschlagék fiktív, illetve kifejezetten pénzszerzésre létrehozott civilszervezetek révén, törvénytelenül nyertek el állami és egyéb pályázati összegeket, összesen 72 millió forintos kárt okozva. A pénzből baloldali ifjúsági szervezetek működését és saját jólétüket finanszírozták.* A Szegedi Ítélőtábla jogerősen kimondta a volt szocialista politikusról és társairól, hogy bűnszervezetként tevékenykedtek FOTÓ: CSUDÁS SÁNDOR Még két és fél év rács mögött A tegnapi ítélet során félreértés adódott abból, hogy mikor is szabadulhat Zuschlag János. Maráz Vilmosné tanácsvezető bíró a tárgyaláson azt mondta, hogy a büntetésbe az elsőfokú ítélet utáni előzetes letartóztatásban eltöltött idő számít bele, így az egykori MSZP-s képviselő csak 2015-ben szabadulhatna. Kovács M. Gábor, Zuschlag védője azonban ezt cáfolta, és kijelentette: az előzetesben eltöltött minden egyes nap számít. Mivel az egykori politikus 2007 szeptemberében került előzetesbe, 2013 szeptemberében hagyhatja el a börtönt. Kovács az ítéletet pozitívnak, a büntetést pedig arányosnak nevezte. Azt nem tudta megmondani, hogy védence melyik börtönben tölti majd le büntetését. (BR) WWW.MAGYARHIRLAP.HU Pálinkás József kijavítaná a torz rendszert KACSÓH DÁNIEL Tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány művelői jogosultak - erre az alkotmányban szereplő mondatra hívta fel a figyelmet lapunkhoz eljuttatott közleményében a közelmúltban kirobbant filozófusokat érintő botrány kapcsán Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, hozzátéve, ennek tiszteletben tartása azok számára is kötelező, akik a kutatás, a fejlesztés és az innováció pályázati rendszerében jogsértést vélnek felfedezni. Pálinkás szerint a hatóságok jogosítványa, hogy a jogsértéseket feltárják, és a jogsértőkkel szemben törvényes keretek között eljárjanak, a sajtó munkatársainak feladata pedig az, hogy „a közvéleményt minderről hitelesen és kiegyensúlyozottan tájékoztassák, ugyanakkor elkerüljék az igaztalan vádaskodást, a megelőlegezett ítélkezést”. Az MTA elnöke - reagálva a balliberális lapokban megjelent „kifogásokra” - emlékeztetett, a 2001- ben valóban az ő kezdeményezésére meghirdetett társadalomtudományi kutatások rendszerét a 2002- es kormányváltást követően jelentősen átszabták, szakmaiságában megalapozatlanná, finanszírozásában logikátlanná, jogúal támadhatóvá tették. „Közös érdekünk, hogy ezt a torza pályázati rendszert egészségessé tegyük, kialakítva a transzparens kutatástámogatási rendszert” - írta Pálinkás. Leszögezte, a megkezdett munka sikerét veszélyeztetheti a szakszerűtlenség, a megfontolatlanság, a mesterségesen gerjesztett politikai sárdobálás. Deutsch Tamás fideszes EP- képviselő a Duna Televízióban költői túlzásnak minősítette a német filozófusok nyílt levelének azon állítását, hogy Magyarországon politikai üldöztetésnek lennének kitéve egyes filozófusok, köztük Heller Ágnes. ■ Pálinkás József FOTÓ: HEGEDŰS RÓBERT E IT IC Al Cl ELŐFIZETŐKNEK NYUGDÍJASOKNAK i ICC^jCH CLU I fPMIPVllPlHIPJi M H%AII± hónapra 9900FtH 8700Ft~T Um «ULUUlC A UIh^ 6 hónapra 22030 Ft 18480 Ft 16104 Ft ImCUVCCIVICIl ¥ EJ ffftllUll i2hónapra Név(cégnév):....................I MAGYMHÍRtAP” Jlile, y: _ " Tnnr " I utca'há2Szám:................................................................. ____ fL r, gl E-mail:........................................................Tel.:............................................... Gyurcsánytól »WhHA mLJAF Iff Sf A2 , ffSfF indmeltagadta ka_______rtfE&r | datum alakas mb Kétoldalú tűzszünet Gázában a EP-listaját _________ . ggsgiS ||pgi5pg|^ & ' A A g\\§ A |_|||\| ll\ Kérjük a megrendelőlapot az alábbi címre küldje: Lapunk megrendelhető még: : MAUYAn IllKLAl is Magyar Hírlap Kiadói Kft. Tel.: (061)887 3200M?ft «aassssr ----- - ffiff *”*7**” IR ELŐFIZETÉS Fa»: (061)887 3203 ‘ n Hnsa POLGÁRI KÖZÉLETI NAPILAP gg 1145 Budapest, Thököly út 105-107 E-mail: elofizetes(al magyarhirlap.hu Nap, Somi T.-